Boros János a Pécsi Tudományegyetem országosan és külföldön is ismert, neves bölcselője szerint -hasznosítva William James (1842-1910), John Dewey (1859-1952), Richard Rorty (1931-2007) és Jürgen Habermas (1928-) progresszív nézeteit - korszakunk filozófiái elsődlegesen arra hivatottak, hogy fordítsák le, egyeztessék és általánosítsák a szaktudományok gyakran egymás számára is érthetetlen nyelvezetét. Ennek alapján a bölcselők szerepét a képzett, kreatív mérnökök és ügyvédek hivatásához hasonlítja, akik mások számára tárnak fel előnyös megoldási lehetőségeket. A bölcselőknek nemcsak azt kell kimunkálniuk, hogy a változó körülmények között minek kell történnie, hanem azt is, hogyan kell azt az egyénnek és a közösségnek előmozdítania. Dewey-val egyetértve említi azt is, hogy a filozófia és a demokrácia strukturálisan egymásra vannak utalva, a filozófusok kiemelkedő feladata a demokrácia védelme, a demokrácia ugyanis a legjobb filozófia, az ideák megvalósulása itt a földön. Szerző őszinte elismeréssel illeti, részletesen ismerteti az USA és Svájc alulról építkező, az egyén önállóságát, szabadságát, aktivitását, boldogulását biztosító, kötelességét és felelősségét is meghatározó, a közhatalmat korlátozó, az igazságosság érvényesülését garantáló, minden vonatkozásban elsődlegesen morális bázisú demokráciáját. Terjedelmi korlátok miatt ezeket az ismereteket még összefoglalva sem idézhetem fel.[1] Arra törekszem inkább, hogy érzékeltessem azokat a kritikai észrevételeket, amelyeket Boros professzor a hazai rendszerváltozás - szerinte - súlyos fogyatékosságaival szemben megfogalmaz, és összegezzem annak a demokráciakoncepciónak lényeges összetevőit, amelyeknek megismerését, intézményesítését és érvényesülését szorgalmazza.
2.1 Arra a kérdésre, hogy ki követte el a döntő hibát abban, hogy Magyarországon ismét nem sikerült korrekt társadalmi-politikai viszonyokat kialakítani, Szerző többek között a következőket fogalmazza meg. Rosszul indult, amikor a rendszerváltozás utáni első kormány miniszterei a régi kormány és politikai bizottság tagjainak villáiba költöztek, szolgálati autóikkal svájci magánsíelésre utaztak, gyorshajtásukkal botrányt okozva a szomszédos országban, továbbá azzal, hogy a demokrácia olyan titkos paktummal kezdődött, amely zsenge testén alig látható, de lassan üszkösödő seb maradt. Szerinte a demokráciát leghatékonyabban úgy lehetett volna megvalósítani, ha az ország akkori politikai vezetői nem kakasként illegették volna magukat ország-világ előtt, hanem a demokrácia elveit képviselték és "tanították" volna beszédeikben és magatartásukban. Történeti esélyt szalasztott el az első kormány azzal, hogy nem a demokrácia elveinek és gyakorlatának közvetítésére és megvalósítására összpontosított. (221-223. o.)
Szerző úgy véli tehát, hogy amíg ki nem halnak azok, akik rabszolgák voltak, akik belülről látták a szolgaságot, akik a szolgasorból a politika felsőbb régióiba jutva még saját meggazdagodásukat vagy pozíciószerzésüket, és nem az ország történeti dimenziójú demokratizálását tekintik fő céljuknak, addig nem lehet itt szabadság, nem lesz itt demokrácia. A magyarországi lakosság zömének továbbra sincs köze a demokrácia eszményeihez, nem igazán érzi magáénak ezt a politikai rendszert sem, továbbra is az állammal szemben ássa lövészárkait, továbbra sem tartja az adófizetést demokratikus kötelességének. Milyen demokrácia az, amelyben átugorhatatlannak tűnő árkok hasítják ketté a társadalmat? Miféle demokrácia az, ahol a társadalmi beszélgetés helyett mélyből jövő gyűlölködés folyhat, ahol mértékadónak hitt napi- és hetilapok sem tartják tiszteletben a vélemények pluralitását? Magyarországon nem sikerült olyan demokráciát kialakítani, amelyet az emberek nagy része sajátjának tartana. Négyévenként hol az ország egyik felének, hol a másiknak van itt a demokrácia. A jelenleg vezető pozícióban lévő hivatásos politikusok sajnálatos módon belenyugodtak abba, hogy kommunikációjukkal osztoznak az országon.
Bármely ország demokratikus politikai berendezkedéséről csak akkor beszélhetünk, ha azt mindig mindenki magáénak érzi. Ilyent csak akkor tudunk kialakítani, ha a demokrácia morális, politikai és jogi
- 229/230 -
értelmezése a pártpolitikától független, önfenntartó egyes emberből indul ki. A megosztott ország új eszmét, új elvet követel, mert szakadékos megosztottságban nem létezhet demokrácia. Szerző határozott véleménye, hogy "a demokrácia az egyénektől indul, és az egyén bízza a politikusokra mindazt, amit maga nem tud, vagy nem akar elvégezni, tehát az átfogó közös ügyek intézését (külpolitika, pénzügy, hadügy). Amit viszont az egyén el tud végezni, és el kell végeznie, gazdasági önfenntartását, sorsa irányítását, azt nem az államtól várja, hiszen a demokratikus államot nem azért hozza létre, és nem azért gondoskodik róla adófizetéssel, hogy az viszont róla gondoskodjék. A pénz útja egyszerűbb és hatékonyabb, ha az egyén magánál tartja, és maga gondoskodik magáról, családjáról, gyermekei tanításáról, az egészségügyről... A szabadság nem a törvények alóli szabadság, hanem a törvények közös és egyetemes létrehozásának szabadsága: a demokratikus konzultációs folyamatokban megalkotott és elfogadott törvényeket mindenkivel szigorúan be kell tartatni". (225-227. o.)
Olyan demokráciát kellene feltalálnunk, amely politika ideológiától mentesen, az egyes, önmagáért és övéiért élő, nem "jobboldali" és nem "baloldali" embert képviseli, aki egyszerűen élni és jobban élni akar. Az ilyen demokráciában nem a politika határozza meg az emberek gondoskodását, és nem az skatulyázza be őket aszerint, hogy "te jobboldali vagy, te pedig baloldali", hanem az emberek határozzák meg a politikát mint saját egyéni életük meghosszabbítását. A demokratikus politika az ember egyéni életével folytonos, következésképpen áthatja a minden emberben meglévő, a szabadságra alapozott moralitás. Az ilyen demokrácia hangneme nem az acsarkodás, hanem a beszélgetés és a kölcsönös megértésre törekvés. Az ilyen demokrácia az emberek együttélésének erőszakmentes, természetesen az emberi egyénből és méltóságból, a kölcsönös tiszteletből és megbecsülésből kiinduló, szabályozott, önkéntes formája. A demokrácia pluralitását pedig az biztosítja, hogy néhány alapvető szabály tiszteletben tartása mellett az önérvényesítés formái elvileg végtelen számúak. Ha pedig a demokrácia egypólusú lesz, ha a sokszínű emberek helyett bármilyen párt uralja, ez arra utal, hogy az országban nem igazán működik a szerves, az egyes ember és méltósága felől értelmezett demokrácia. Ahogy korábban létérdekünk volt a kommunisták szocialistává szelídülése, ugyanúgy érdekünk, hogy felnőjön a tényleges szociáldemokrata és a valóságos polgári közép, amely békében képviseli érdekeinket olyan világban, ahol minden az egyes ember felől, és nem a pártok vagy kormányok felől értelmeződik. (246-248. o.)
2.2 Boros János művének zárásaként több elvi követelményt és fejlesztési javaslatot olyan megfogalmazással rögzít, hogy mit tenne ő, ha politikus lenne. Ezek közül ehelyütt a következőket említem. Ha én politikus lennék - írja a Szerző, óvakodnék a rossz tanácsadóktól, az olyanoktól, akik a demokrácia elve mellé bármiféle megvalósítandó ideológiát próbálnának elmémbe ültetni, hogy meglovagolhassák azt. A valódi demokrácia ugyanis ideológiamentes. Hangsúlyoznám, hogy mindannyian a demokrácia pártján vagyunk, tehát egy pártban, mert ebben az országban sokkal több az, ami összeköt, mint ami elválaszt bennünket. Megszűnne a pártok és a politikusok uralma, ami inkább oligarchiák uralmára, sem mint demokráciára hasonlít. A különféle pártokba sodródott vagy azokon kívül rekedt embereket meghívnám a szabad és nyílt, felszabadító beszélgetésre: az eljövendő honi demokrácia közös, nagy diskurzusába. A demokrácia csak szabadságra épülhet, mert az a moralitás feltétele. A hagyományos, kissé "harcias" magyar nemzetfogalom helyett új, békés, befogadó fogalmat javasolnék, amelybe mindenkit beleértenék, aki magyarul beszél, vagy aki nem tud magyarul, de ide akar tartozni. A nemzet fogalmát a demokrácia felől értelmezném. A modern demokrácia és a modern nemzet befogadó, és csak a befogadás eszméjére (amely egykor, időrendben sorolva, a zsidóság, a kereszténység és Szent István alapelve is volt, de az amerikai és az európai demokráciának is alapító elve) alapíthatjuk a demokratikus jövőt. Ahogy Európa is erre építi új korszakát - bennünket is befogad. Új, 21. századi nemzetfogalom hazai átvételét és alkalmazását is szükségesnek tartanám. Ez tágabb, differenciáltabb és emberibb lenne, mint a 19. századi fogalom, amelyet napjainkban szinte mindenki használ, és gyakran meglovagol. A 20. századi események után a 19. századi fogalmat ugyanúgy nem lenne szabad a kortárs politikában érvényes fogalomként használni, mint a "szocializmus", a "nácizmus", az "élettér", a "kitartás", a "keresztény", a "zsidó", az "idegen-szívű", a "baloldali" vagy a "jobboldali" fogalmát sem. E fogalmak egy részéhez vér tapad, más részük értelmét vesztette, vagy inkább személyes, sem mint politikai értéket hordoz. (260-263. o.)
2.3 Hasznos bölcseleti ismereteket olvashatunk a monográfia "Nem-egyensúlyi gondolkodás: Prigogine, Dewey és Derrida" c. fejezetében. A nem-egyensúlyi gondolkodásmód a mozgást, a változást, az azokban való részvételt, a változások alkotó létrehozását, a világ jobb megismerését és javítását részesíti előnyben a statikus, merev, hatalmi, mindenáron megőrző gondolkodásmóddal szemben. Pedig a struktúrák nem előzetes minták vagy eszmék alapján, hanem önszerveződéssel jönnek létre. Elemi egységek, atomok, molekulák látszólag spontán összekapcsolódásával új törvényszerűségek és új minták jönnek létre, amelyek összekapcsolódásuk előtt megjósol-
- 230/231 -
hatatlanok. Rendszerek alakulnak ki, amelyek nem csak fenntartják, de javítják is magunkat. Az úttörők, a felfedezők, a próféták, a költők és a forradalmi tudósok gondolkodásmódja ez.
Szerző megállapítja, hogy Dewey kreatív, személyes, internalizált, processzuális és önjavító demokráciafogalma mögött a nem-egyensúlyi gondolkodásmódot fedezhetjük fel. Eszerint a demokrácia az a hit, hogy a tapasztalat folyamata fontosabb minden elért eredménynél, az elért eredmények végső értéke csak annyi, hogy a továbbmenő folyamat gazdagítására és rendezésére használhatók fel. A működő demokrácia nem-egyensúlyi demokrácia, soha nincs önmagával megelégedve, a politikai intézmények működését mindig javítani akarja, az emberek közötti kommunikációt egyre inkább meg kívánja tisztítania a hatalmi struktúráktól, folyton jobb anyagi körülményeket kíván az embereknek biztosítani, folyton jobb igazságot keres. Ez a gondolkodásmód sosem jut egyensúlyra, mindig nem-egyensúlyi, kritikus és javító szándékú. A demokráciának ez az elmélete szükségszerűen "nem-strukturalista", nem-egyensúlyi, de konstruktív és pragmatikus. Zárt rendszer ugyanis nem, csak nyílt rendszer képes fejlődni, amely környezetével folytonos interakcióban van.
Derrida számtalan helyen lép föl a nyílt, nem egyensúlyi gondolkodásmód mellett, amelynek általa védjegyzett módozatát dekonstrukciónak nevezi. Derrida nem elégszik meg a scholarnak azzal a hagyományos figurájával, aki képtelen az általánosító különbségtételekkel felhagyni, és az egyedi, az individuális felé fordulni. A jó gondolkodás, a jó tudomány, a jó társadalom, vagyis a társadalmi igazságosságon alapuló demokrácia Derrida szerint ugyanúgy, mint Dewey és Prigogine szerint, a nem-egyensúlyi gondolkodásmód segítségével valósítható meg. Ez a típusú gondolkodás és társadalom azonban soha nincs készen, soha nem befejezett, alkotása folytonosan és mindig újrakezdődik, valósága maga az újraalakulás, noha nincs egyensúlyban, de mindig keresi a jobb megvalósulásokat. (179-215. o.)
2.4 Egyetértéssel és elismeréssel fogadhatjuk Boros Jánosnak az EU és magyar alkotmányozásra vonatkozó kritikai észrevételeit is, amelyekben kifogásolja az olyan alaptörvényeket, amelyeket felülről oktrojáltak, amelyek nem a nép nevében születtek és nem élvezik a szuverenitás alanyának, a választópolgárok többségének megerősítését. Szerző az alkotmányozás tárgykörében határozottan kinyilvánítja, hogy Európában (és Magyarországon) meg kell teremteni az alkotmányt. Az egyes ember demokratikus attitűdje és a társadalmi igazságosságot garantáló alkotmány kéz a kézben járnak. Amíg nincs olyan alkotmány, amelynek tartalma és megvalósítása az egyes emberek számára egyértelművé teszi, hogy ez róluk szól, belőlük indul ki, és értük mint közösségi lényekért, mint egyért a mindenki közt és a sok egyből álló mindenkiért van, addig nem lesz demokrácia, csak a demokrácia Patyomkin köztársaságai létezhetnek. A demokratikus alkotmányos állam, a jog- és jóléti állam a nép saját elhatározásából kell, hogy létrejöjjön, egy félreérthetetlen vélemény-és akarat kifejezés által, hogy önmaguknak a közös együttélés, az igazságosság és a jólét érdekében törvényt adnak, amely mindannyiukra vonatkozik. (140-141. o.)
2.5 Példásan világos és tartalmas megállapításokat olvashatunk a monográfiában a holokauszttal összefüggésben. Szerző megállapítja, hogy a holokauszt az európai és a magyar kultúra aktuális ügye és kérdése. Auschwitz az európai, a nyugati kultúra bűne. Mindannyiunk problémája, zsidóké, nem zsidóké egyaránt. Ha kultúránkat elfogadjuk és értékeljük, akkor bűneit kimondásuk, elutasításuk, megbánásuk és a lehetőség szerinti jóvátételük által kell feldolgoznunk. A holokausztot nem lehet jóvátenni. A halottakat nem lehet feltámasztani. Az elpusztított kisgyermekeknek nem lehet életüket visszaadni. Ezért gyógyíthatatlan seb a holokauszt a társadalom szövetében. Ezzel a sebbel kell együtt élnie ennek a kultúrának, az itteni embereknek. Az együttélés csak akkor lesz elviselhető, ha beszélgetésre és tiszteletre alapul. A nem-üldözötteknek és utódaiknak, ha személyesen nem is voltak vétkesek, saját ügyükként kell felfogniuk a nem gyógyuló sebet. Tudomásul kell venni, hogy nincsenek megfelelő szavak, amelyeket későn születőkként e kultúra részeseiként a túlélőknek és a leszármazottaknak mondhatnánk. Tiszteljük fájdalmukat, és közösen olyan oktatást, olyan törvényeket, olyan világot teremtünk, hogy a szörnyűség soha többé ne ismétlődhessen meg. Hogy a társadalomban, a törvény előtt, és a hétköznapokban ne legyen különbség származás vagy vallás miatt. (229-235. o.)
3.1 Folyóiratunk "Forum" része lehetővé teszi, hogy valamely jeles alkotás bemutatója az "Ad hoc" rovat recenzióinál kissé bővebben fűzhessen észrevételeket az értékelt mű tartalmához. Közjogelméleti, jogi értéktani és tételes alkotmányjogi szempontú megjegyzéseim természetesen csak tézisszerűek lehetnek, és korántsem tarthatnak igényt bővebb indokolásra, kimerítő lezártságra. Azt is hangsúlyozom, hogy az alábbiakban vázoltak nem kérdőjelezik meg Boros professzornak a terjedelmes műből kiemelt megállapításait, hanem csupán megítélésük és hasznosításuk kereteinek bővítésére irányulnak. Úgy vélem, hogy
- 231/232 -
korszakunk folyton szaporodó alapvető nemzetközi és szupranacionális dokumentumai, illetve az alkotmányos jogállamok alaptörvényei által meghatározott körülmények között a demokrácia lényegesen meghaladja az egyén személyisége kibontakozásának, életkörülményei önálló javításának, kapcsolatai szabad alakításának, mások hasonló jogait, továbbá a közrendet, a közbiztonságot és a közegészséget nem sértő szabadságát. Fejlett jogállami keretek között a demokrácia az egyéni, a közösségi és a közhatalmi önszerveződés lehetőségének és gyakorlásának sok összetevőből álló, változatos rendje. Az ún. korszerű alkotmányos demokrácia a közhatalom által garantált olyan valóságos folyamat, amelynek legmarkánsabb, nélkülözhetetlen közjogi összetevőiként a következőket jelölhetjük meg:
1) a folyton gazdagodó emberi és állampolgári alapjogok közhatalmi biztosítása és tényleges érvényesülése;
2) politikai pártok alakításának és működésnek valódi szabadsága;
3) közhatalmat gyakorló és megfelelő önállósággal rendelkező helyi és területi népképviseletek, valamint a törvényhozó hatalmat érvényesítő központi népképviseleti testület alaptörvényben meghatározott rendszeres időnkénti, többpártrendszerű szabad választása és érdemi működése;
4) független közszolgálati és magán tömegközlési intézmények léte és felelős funkcionálása;
5) munkavállalói, munkaadói és egyéb érdekképviseletek létrehozásának és működésének közjogilag meghatározott korszerű szabadsága;
6) a lelkiismereti, a világnézeti és ezek keretében a vallásszabadsághoz kapcsolódó közösségek léte és működése;
7) a felsorolhatatlanul sokféle civil szervezet és mozgalom alkotmányos szabadságának gyakorlása;
8) a vállalkozási, a gazdálkodási szabadság és versengés tisztességességi követelményének követése;
9) a törvény által létrehozott, de társadalmi bázisú, magán- és közcélokat egyaránt szolgáló, sőt törvényi felhatalmazás alapján bizonyos hatósági teendőket is végző köztestületek (gazdasági, foglalkozási és egyéb kamarák) működése;
10) az eseti - pl. gyülekezési, demonstrációs, petíciós, illetve más, az Alkotmánnyal vagy más jogszabállyal nem ellentétes célzatú - közösségek törvényes tevékenysége.
Hangsúlyozom, hogy a korszerű alkotmányos demokrácia jellegzetes, sőt nélkülözhetetlen összetevőinek előbbi megjelölése nem tarthat igényt teljességre és lezártságra. Ezek kiemelésével inkább fontosságukat kívántam hangsúlyozni annak az állításnak alátámasztásában, hogy a fejlett demokráciában az egyén szabadságának és igazságos társadalmi, illetve közhatalmi kezelésének igénye és érvényesülése csak rendkívül sokféle, jogilag körülhatárolt közösségi intézmények létével, és a polgárok fejlett alkotmányi értékekhez igazodó magatartásával (tehát tevékenységével és tartózkodásával) valósítható meg.
3.2 Egyetértéssel fogadom és magam is vallom a moralitás követelményének jelentőségét. Ehhez az általános igényhez azonban indokoltnak tartom ehelyütt is a következők említését és hasznosítását. Nem volt és nincs Földünkön egységes moralitás. Igaz, voltak és vannak széles körben vallott erkölcsi elvárások és tapasztalatokon nyugvó hasznos szentenciák. Ilyennek minősül pl. már a római jog művelői által elfogadott és alkalmazandónak tartott jóhiszeműség, tisztességesség és méltányosság princípiuma, a körülményekhez és az egyéni adottságokhoz igazodó, bármely túlméretezettséget károsnak ítélő, de nem közepest, hanem optimálist jelentő arisztotelészi meszotész posztulátuma, amelyhez nagyon hasonlít a keresztény temperantia, vagyis mértéktartás, a buddhista madjamakha, amely a lemondásban és a szeretetben is visszafogottságot igényel, továbbá a japán wa on giri ninio, amely a harmónia szolgálatát, valamint a szelídség és a derűs kötelességteljesítés elvárását tartalmazza. Korszakunk pluralitásából és tömegesedéséből fakad továbbá és az érintettek hátrányos helyzetéhez kapcsolódik a tolerancia és a szolidaritás elvárása. Régóta ismert és ugyancsak mellőzhetetlen posztulátum a jog rendeltetésszerű gyakorlásának parancsa és a joggal való visszaélés tilalma. A római jog ősi tudósai azt is felismerték és a "summum ius summa iniuria" tételében rögzíttették, hogy a jogi szabályozás és a jogalkalmazás túlzásba vitele igazságtalansággal vagy más jogsérelemmel jár. Ezeknek illetve a hasonló elveknek alkotmányba iktatása azzal a következménnyel jár, hogy az erkölcsi tételek alkotmányi értékké válnak, tehát mindenki, az államhatalom képviselői által is tiszteletben tartandó jogi alapértéki rangra emelkednek. A mellőzhetetlen erkölcsiesedés folyamatának újszerű és előnyös irányzataként terjed a közszolgálatok - pl. a bírák, a köztisztviselők, a rendőrök, a pedagógusok - és más közösségek sajátos erkölcsi kódexeinek az érintettek általi kimunkálása, folytonos karbantartása és társadalmi jellegű alkalmazása. Előnyös lenne, ha a közszolgálati erkölcsi kódexek mellett a civil bázisú közösségek tagjai belső demokráciájának gyakorlási rendjére is tekintettel dolgoznák ki és követnék hatékony és kellemes működésük sajátos erkölcsi elvárásait.
3.3 A 2008 őszén kirobbant pénzügyi és makrogazdasági világválság halaszthatatlanná teszi a jelenlegi tőkés gazdálkodási rendszer betegségforrásainak elmélyült tanulmányozását és újszerű terápiák alkalmazását. A folyton tökéletesítendő gyógymódok eszközei nem korlátozódhatnak belső és külső nyilvántartások,
- 232/233 -
szigorú ellenőrzési rendszerek fejlesztésére, markáns tilalmak, korlátozások, kötelességek, felelősségek megállapítására és szankciók alkalmazására. Mivel a gazdasági és egyéb törekvéseknek elsődleges hajtóereje az egyéni, a közösségi és az egyéb érdekeltség, az emberiség felelős protagonistáinak, valamint a különböző fokozatú közhatalmi fórumoknak olyan érdekeltségi mechanizmusokat kell kimunkálniuk és érvényre juttatniuk, amelyek a súlyos veszélyek megelőzésére, elhárítására, a bekövetkezett anomáliák, visszaélések, károk kiküszöbölésére serkentenek.
Az emberiség eddigi története a komplexitás gazdagodásáról tanúskodik. Az egyre bonyolultabbá váló komplexitás korszakunkban csak akkor nem vezethet káoszhoz, ha egyéni, közösségi, társadalmi, nemzetállami, szupranacionális és nemzetközi szinten folytonossá válik a veszélyek megelőzése, elhárítása és a körülmények javítását szolgáló erőfeszítések harmonizálása. A jövő alakítását nemcsak újabb tudományos-műszaki találmányok, igazgatási, adózási, közlekedési és egyéb normák, szellemi-művészeti felfogások befolyásolják, hanem az emberek tudatának és magatartásának komplexé válása is. A tudati komplexitás nem csupán az ismeretek gyarapításától függ, hanem ösztöneink, érzelmeink, önkontrollunk, felelősségérzetünk, viselkedésünk önkéntes egyéni, közösségi alakításától és közhatalmi késztetésétől is.
Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az értékesek és értéktelenek nem csupán lineáris kapcsolatban fordulnak elő, hanem hálódiagramos összefüggésben is megjelennek. A bonyolult interdependenciák arra késztetnek, hogy körültekintően alakítsuk és alkalmazzuk a holisztikus értékszemléletet. Ennek keretében megfelelő arányban tartsuk tiszteletben az anyagi jólétet, a gazdasági fejlesztést és versengést, a szellemi, az egészségi és egyéb értékeket. A prioritás tárgyait és arányait a körülmények folytonos alakulásához igazodva kell változtatnunk.
3.4 Az új, korszerű magyar jogállami alkotmány előkészítésére 1994-98 között lezajlott rendkívül intenzív és termékeny szakmai illetve politikai viták keretében - amelyek sajnos nem jutottak el új alaptörvény elfogadásáig - számos, továbbra is hasznosítható következtetés született. Kiemelhetjük azonban azt is, hogy azóta olyan jelentős változások történtek és lényeges újítások keletkeztek világméretben, amelyeket a remélt közeli magyar alkotmányozásban is figyelembe kell vennünk.
Az új magyar Alkotmány kidolgozására és elfogadására irányuló erőfeszítések sikertelensége óta eltelt több mint egy évtized külföldi és hazai tapasztalatai alapján alaptörvényünk tartalmával és elfogadásának rendjével szemben újabb határozott ajánlások körvonalazhatók. Az Alkotmányban található alapelvek, alapjogok, tilalmak, kötelességek és felelősségek lényeges gazdagításán kívül különösen időszerűnek ítélem meg és itt is megerősítem több jelenleg hiányzó alapjog alkotmányba iktatását, az országgyűlési és az önkormányzati képviselők létszámának csökkentését, a választási és népszavazási rendszer korszerűsítését, a kiterjedt szerepkörű, egzaktul meghatározott politikai és jogi felelősséget viselő, operatív végrehajtó hatalom, tehát a kormány saját jogosítványainak bővítését, a jogszabályalkotás és a jogforrások részletesebb alkotmányi meghatározását, az ügyészség ún. általános törvényességi felügyeleti szerepének és jogosítványainak eltörlését, megyei szinten az önkormányzati és a feleslegesen különvált állami közigazgatás szervezeti, hatásköri és eljárási rendjének összevonását vagy közelítését, valamint a közigazgatási bíráskodás érdemi fejlesztését.
Boros professzornak a hazai alkotmányozásra és alkotmányra vonatkozó már említett kritikai megállapításival egyetértve én is szorgalmazom az Országgyűlés alkotmányozó jogosítványainak megszüntetését, valamint a kétharmados törvényhozási tárgyak többségének eltörlését. Az alkotmányozás szerepét olyan alkotmányozó hatalmi mechanizmusnak kell gyakorolnia, amelynek végső döntését az alkotmányozó népszavazás hozhatja meg.[2]
3.5 Boros János kritikai hangvételű, rendkívül jelentős átfogó követelményeket és halaszthatatlan konkrét teendőket is megfogalmazó művéhez kapcsolódó közjogi szempontú észrevételeim zárásaként arra utalok, hogy korszakunk modern alkotmányos jogállamára újszerű külső és belső késztetések számos olyan feladatot hárítanak, amelyek ismeretlenek voltak vagy alig fordultak elő az éjjeliőr szerepére szánt liberális jogállam teendői, és a túlméretezettnek illetve teljesíthetetlennek bizonyult szociális és jóléti jogállami funkciók körében is. Ezeknek a megsokasodott állami feladatoknak különösen szembetűnő újszerű jellemzői közül a következőkre utalok.
a) Rendkívül széles körű és intenzív az alkotmányos jogállami feladatok nemzetközi és szupranacio-nális meghatározottsága, befolyásoltsága, ellenőrzése és kényszerítése.
b) A jelenkori állami funkciók túlnyomó többsége tudatosan jövőre irányuló.
c) Nincs vagy alig van olyan állami feladat, amelynek rendeltetésében nem szerepelnek a jelenlegi és a jövő élővilágát, ezen belül a jelenlegi és a következő emberi nemzedékek fennmaradását fenyegető veszélyek megelőzése, elkerülése és a már bekövetkezett károk enyhítése. A sokasodó és súlyosbodó veszélyek között különösen markáns az élővilág károsodása, a hagyományos és újszerű természeti és műszaki katasztrófák gyakoriságának és pusztító hatásának fokozódása, a klímaváltozás, a túlmelegedés, egyes földrészek népességének gyors
- 233/234 -
és nagymértékű szaporodása, szegényedése és éhínsége, a termőterületek, az iható víz fogyása, a hagyományos energiaforrások csökkenése, a gyógyítható, a gyógyíthatatlan, illetve a fertőző növényi, állati és emberi betegségek szaporodása, a hagyományos, a szervezett, a kibernetikus és egyéb bűnözés, valamint a különböző forrásokból fakadó vandalizmus gyakorisága, a szaporodó hulladékok csökkentéséről, gyűjtéséről, szállításáról, tárolásáról, feldolgozásáról, megsemmisítéséről való gondoskodás fogyatékossága, a nacionalizmus, a sovinizmus, az idegengyűlölet, az ordas eszmék és mozgalmak felmerülése, a helyi háborúk, továbbá az ún. megelőző, büntető és civilizációt exportáló háborúk lehetősége.
d) E súlyos problémákkal szembeni küzdelemben szükséges jellemzői és eszközei közül a tudományos megalapozottság és a sokrétű összehangoltság követelményét emelem ki. A tudásalapúság, a tudományos igényesség magában foglalja a problémák, az anomáliák, a feszültségek kiváltó okainak, megnyilvánulási alakzatainak, ártalmasságának megismerését, a megelőzés, a kiküszöbölés és a helyreállítás módozatainak megfigyeléseken, méréseken, a törvényszerűségek ismeretén nyugvó kimunkálását, az orvoslás eszközeinek és módszereinek körültekintő alkalmazását. A tudományos - különösen a műszaki, a kémiai és a biológiai - vívmányok káros hatásainak megelőzése, mérséklése, valamint a növényi, állati, emberi betegségek gyógyítása csakis a bölcs tudományosság érdemi ellenőrző, feltáró, minősítő, megelőző, javító, gyógyító, helyreállító és fejlesztő közreműködésével érhető el? Korszakunk felelős közhatalmi fórumai döntéseiket folyton szaporodó tárgykörökben kizárólag vagy elsődlegesen laboratóriumi, kutatóintézeti vizsgálati eredményekre, tudományos testületi állásfoglalásokra, folyamatelemzésekre, előzetes és utólagos hatástanulmányokra, mérésekre, illetve mérési eredményekre alapozhatják. Példaként említhetjük az élelmiszerek vizsgálatait, a fertőzöttségi ellenőrzéseket, a használati tárgyak összetételére, az emissziós határokra, a szmogriadóra, a gépjárművek sebességére, bizonyos bűnügyi ténymegállapításokra vonatkozó vizsgálatokat és döntéseket.
3.6 Az alapjogok fejlesztésében a második világháború után látványos és folytatásra érdemes eredmények születtek. Hosszabb ideig nem nyertek azonban megfelelő arányú figyelmet a korszerű célok, feladatok, alapelvek, korlátok, tilalmak, kötelességek és felelősségek. Korszakunkban a fejlesztő és megvalósító erőfeszítések csak lényegesen újszerű követelmények tiszteletben tartásával folytathatók. Tovagyűrűző, messzeható (spill over) paradigmává, sőt mainstreammé vált ugyanis a határtalan fejlesztés, a minden áron győztes versengés mellőzése, az arányos, az egyensúlyozott és fenntartható fejlődés szolgálata, a veszélymegelőzés és elhárítás, a szociális, az etnikai, a vallási és az egyéb feszültségek enyhítése, a társadalmi igazságosság, a tolerancia és a szolidaritás, a bona fides és az aequitas, vagyis a jóhiszeműség és a méltányosság érvényesítése, a társadalmi, a gazdasági és a területi kohézió erősítése. E célok szolgálatába állítandó a kutatás, a képzés, az egész életen át tartó tanulás (life long learning), az értelmi, az érzelmi és az együttérzési hányados, vagyis az IQ és az EQ gyarapítása. Sokan felismerték és vallják - magam is úgy vélem -, hogy a kötelességek, a tilalmak és a felelősségek jelentősége, alakzatai és biztosítékai nemzetközi jogi, szupranacionális jogi és állami szinten, így tehát Magyarországon is - az alapjogok további gazdagítása[4] és gondos érvényesítése mellett - gyarapításra és körültekintő alkalmazásra szorulnak.
3.7 A hatályos magyar Alkotmány alapkötelességnek nyilvánítja az Alkotmány és az alkotmányos jogszabályok követését, a hatalom erőszakos megszerzésére vagy kizárólagos birtoklására irányuló törekvéssel szembeni törvényes fellépést, a közterhekhez hozzájárulást a jövedelmi és vagyoni viszonyokhoz igazodva, az általános és ingyenes tankötelezettséget, a honvédelmi kötelességet és a szülőknek, gondviselőknek azt a feladatát, hogy kiskorú gyermekeik taníttatásáról gondoskodjanak. E kötelességek megtartásán kívül indokolt lenne - szerintem - az Alkotmányban - esetenként utalva a részletező törvényi szabályozás feladatára - alapkötelességi rangra emelni mások alapjogainak tiszteletben tartását, a jogok rendeltetésszerű gyakorlását, a joggal való visszaélés tilalma követését, a jóhiszeműség és a méltányosság érvényesítését, a közerkölcs tiszteletben tartását, a közegészség védelmét, a közrend és a közbiztonság elősegítését, a természeti és a művi környezet oltalmazását, a katasztrófaelhárításban való közreműködést, a baleset áldozatának segítését, az igazságszolgáltatásban való közreműködést, valamint a szülők és gyermekek kölcsönös támogatását.■
JEGYZETEK
* Jelenkor Kiadó, Pécs 2009. 271 o.
[1] Az USA Szerző által példásnak tekintett demokráciája felidézésének mellőzéséhez igazodva csak ehelyütt említem meg, hogy ezt a demokráciát súlyosan terhelik az indián őslakosság elleni népirtó és egyéb kegyetlenkedések, a néger rabszolgaság fenntartása 1866-ig, a "Separate but equal" szegregációs doktrína különböző mérvű érvényesülése 1954-ig, a Guantánamói amerikai támaszponton fogva tartottakkal szemben alkalmazott embertelen, erkölcstelen és jogtalan bánásmód, az 1945 augusztusában Japánra ledobott két atombomba, a II. világháború befejezése óta indított, tengernyi szenvedést és szörnyű pusztítást okozó háborúk.
[2] Vö. Ádám Antal: A magyar Alkotmányból hiányzó alapértékekről. Közjogi Szemle 2009. március, 2. o.
[3] Vö. szerzőtől: Az alkotmányos jogállam fejlődési irányai. In: A demokrácia deficitje, avagy a deficites hatalomgyakorlás (Szerk. Csefkó Ferenc - Horváth Csaba) PTE ÁJK - Pécs-Baranyai Értelmiségi Egyesület, Pécs 2008. 117-141. o.
[4] A magyar Alkotmányból hiányzó mintegy tucatnyi alapjogra vonatkozóan ld. a 2. végjegyzetben megjelölt tanulmányomat.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző professor emeritus
Visszaugrás
