A hatósági eljárásokban számos olyan, az állampolgárok nagy részét érintő jogértelmezési kérdés merül fel, amely, habár első látásra nem tűnik kiemelkedően fontosnak, mégis mindennapi életünket komolyan befolyásolhatja. Ilyen, az Igazságügyi Minisztériumhoz érkezett, az építésügyi hatósági eljárásokhoz kapcsolódó kérdés volt annak értelmezése, hogy mikor irányulhat egy kérelem nyilvánvalóan lehetetlen célra a hatósági eljárásjogban.
A konkrét állampolgári megkeresésből a következő információk álltak rendelkezésre. Fennmaradási engedélyezési eljárásban, egy szabálytalanul épült szerszámos bódé elbontásáról a hatóság döntött. A bontás végrehajtásának határidejét jogszabályváltozásra hivatkozva hosszabbítani kérte az ügyfél, mivel az utóbb bekövetkezett jogszabályváltozás miatt a szerszámos bódé már megfelelt az új szabályoknak. Ezt követően újabb fennmaradási engedély iránti kérelmet nyújtott be az ügyfél. A kérelmet a hatóságok érdemi vizsgálat nélkül elutasították, de más okra hivatkozással. Az elsőfokú hatóság a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 30. § e) pontja alapján arra hivatkozva utasította el érdemi vizsgálat nélkül a fennmaradási kérelmet, hogy nem változott a tényállás és a jogszabályi környezet. A másodfokon eljáró hatóság viszont a Ket. 30. § c) pontja alapján arra hivatkozott, hogy a kérelem lehetetlen célra irányult.
A megkeresés az alábbi általános elhatárolási kérdéseket vetette fel.
1. A nyilvánvalóan lehetetlen célra irányuló kérelem [Ket. 30. § c) és e) pontjai]
A Ket. 30. § e) pontja alapján a hatóság érdemi vizsgálat nélkül elutasítja a kérelmet, ha a hatóság a kérelmet érdemben már elbírálta, és változatlan tényállás és jogi szabályozás mellett ugyanazon jog érvényesítésére irányuló újabb kérelmet nyújtottak be, és újrafelvételnek nincs helye, feltéve, hogy a kérelem érdemi vizsgálat nélküli elutasítását jogszabály nem zárja ki.
A konkrét ügy kapcsán hangsúlyozandó, hogy a Ket. 30. § e) pontjára hivatkozva kizárólag akkor utasítható el érdemi vizsgálat nélkül a fennmaradási kérelem, ha az ügyfél korábban már nyújtott be fennmaradási kérelmet az adott épületre nézve és az erről szóló jogerős érdemi döntés meghozatala óta sem a tényállás - a konkrét esetben tehát, például az építmény fizikai tulajdonságai -, sem az ügy érdemi elbírálását meghatározó jogszabályi rendelkezés nem változott.
Abban a kérdésben, hogy mi tekintendő az ügy érdemére kiható jogszabályváltozásnak, mindig az adott ügy összes körülményét alaposan mérlegelve lehet állást foglalni. Pontos és kimerítő eligazítás e tárgykörben nem adható, annyi azonban megállapítható, hogy az ügy érdemét azon tárgy, cselekmény stb. jelenti, amelyre vonatkozóan kéri a hatóságtól ügye elbírálását az ügyfél. Jelen esetben, engedélyezze számára a fennmaradást. Tehát, minden olyan jogszabályváltozás, amely ezen kérdésre kihat, ilyennek tekintendő. A hatóságot természetesen a tényállástisztázási kötelezettsége miatt terheli ezen körülmény vizsgálata.
2. Az állampolgári megkeresésből nem volt egyértelmű, hogy a másodfokon eljáró hatóság az elsőfokú hatóság döntését változtatta meg, azaz, az alapeljárás iránti kérelmet elutasító elsőfokú döntés rendelkező részét akként módosította, hogy döntésében hivatkozott a Ket. 30. § c) pontjára, avagy - az alapeljárásban előterjesztett kérelem helyett - a fellebbezési kérelmet utasította el érdemi vizsgálat nélkül. Ezekben az esetekben azonban az alábbi szempontokat kell figyelembe venni.
a) Ha a másodfokú hatóság az első fokú hatóság döntését változtatta meg
A Ket. 30. § c) pontja alapján a hatóság érdemi vizsgálat nélkül elutasítja a kérelmet, ha a kérelem nyilvánvalóan lehetetlen célra irányul. Nyilvánvalóan lehetetlen cél alatt azt kell érteni, amikor a kérelem teljesítése fizikai és nem jogi szempontból lehetetlen. Ha ugyanis a kérelem azért nem teljesíthető, mert arra a jogszabály nem ad lehetőséget, érdemi elutasító határozatot kell hozni, illetve - az egyedi ügy körülményeinek függvényében - a kérelmet érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítani joghatóság, hatáskör hiányára vagy hatósági ügy hiányára tekintettel[1]. A megkeresés alapján jogi lehetetlenülésről volt szó a konkrét ügyben.
b) Ha a másodfokú hatóság a fellebbezési kérelmet utasította el
A fellebbezési kérelem érdemi vizsgálat nélküli elutasítására sor kerülhet egyrészt a Ket. 103. § (3) és (3b) bekezdése alapján, valamint a Ket. 30. §-a alapján is. A Ket. 102. §
- 52/53 -
(3) és (3b) bekezdése alapján, az itt meghatározott esetekben kizárólag az elsőfokú döntést hozó hatóság jogosult ilyen döntés meghozatalára. A Ket. 30. §-a alapján mind az elsőfokú, mind a másodfokú hatóság is utasíthat el érdemi vizsgálat nélkül fellebbezési kérelmet, de csakis a 30. § rendelkezéseinek megfelelő alkalmazásával. Csupán megfelelő alkalmazásával, hiszen a másodfokú eljárásban is előfordulhat hatáskör vagy éppen hatósági ügy hiánya, de lehetetlen célra hivatkozni logikailag nem lehetséges.
A konkrét esetre vonatkoztatva a Ket. 30. § c) pontjának alkalmazása fogalmilag ugyanis azért kizárt, mivel egy fellebbezési kérelem nem irányulhat nyilvánvalóan lehetetlen célra, hiszen a másodfokú szerv köteles a sérelmezett döntést és az azt megelőző eljárást vizsgálni és ennek alapján a döntést helybenhagyni, megváltoztatni vagy megsemmisíteni[2].
Egy rendkívül érdekes és magas színvonalú szakmai anyag kíséretében érkezett megkeresés az Igazságügyi Minisztériumhoz a haszonélvezeti jog fenntartásával történő tulajdon-átruházás tárgyában. A megkeresés - egyebek között - kifejtette, hogy mind a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvényt (a továbbiakban: régi Ptk.) megelőző magánjogi hagyományaink (ideértve a telekkönyvi jogot is), mind pedig maga a régi Ptk. és az ingatlannyilvántartási szabályozás biztosította annak lehetőségét, hogy a tulajdonos a tulajdonjogát a haszonélvezeti jogának fenntartásával (visszatartásával) ruházza át. Álláspontja szerint a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 5:146. § (1) bekezdése[3] sem értelmezhető úgy, hogy haszonélvezeti jog ingatlanra csak "új haszonélvezeti jog alapításával" (a tulajdonjogot szerző fél ilyen jog alapítására irányuló jognyilatkozata alapján) hozható létre. A Ptk. 5:146. § (1) bekezdésének helyes értelme a megkeresés szerint csak az lehet, hogy az alapítással (a haszonélvezeti jogot alapító szerződéssel) létrejövő haszonélvezeti jog a bejegyzéssel keletkezik. A megkeresés kifejtette azt is, hogy "a haszonélvezeti jog fenntartásakor nem a fenntartott haszonélvezeti jog bejegyzésével jön létre a fenntartott haszonélvezeti jog, mivel a fenntartott haszonélvezeti jog már azelőtt létrejött, csak tulajdonosi részjogosítvány formájában létezett, és magával a tulajdonjog bejegyzésével jött létre".
Ezzel összefüggésben tárcánk rámutatott, hogy ha ebből az okfejtésből arra kellene következtetnünk, hogy a fenntartott haszonélvezeti jognak a tulajdonváltozással egyidejűleg az átruházó tulajdonos javára az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzése nem szükséges az ilyen haszonélvezeti jog létrejöttéhez (mivel ebben az esetben már megalapított haszonélvezeti jogról van szó, amelyet az átruházó a tulajdonjoga bejegyzésével részjogosítvány formájában már annak idején megszerzett), úgy az idézett okfejtéssel nem értünk egyet. Álláspontunk szerint ugyanis a haszonélvezeti jognak a tulajdonjog átruházásával egyidejűleg történő fenntartása a haszonélvezeti jog alapításának egy sajátos módja, ezért az ilyen módon alapított - a tulajdonátruházó szerződésben kikötött - haszonélvezeti jog létrejöttéhez is szükséges e haszonélvezeti jognak, mint a tulajdonjog részjogosítványaként önállósult dologi jognak, az ingatlannyilvántartásba való bejegyzése a Ptk. 5:146. § (1) bekezdése értelmében.
A témakörrel kapcsolatosan a megkeresésben részletesen ismertetett és idézett jogtörténeti és jogirodalmi álláspontok valóban egyértelművé teszik, hogy magánjogunkban töretlenül érvényesült és érvényesül ma is annak jogi lehetősége, hogy a tulajdonos a tulajdonjogát a haszonélvezeti jogának (de nemcsak ennek, hanem az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezhető más korlátolt dologi jogának is) "fenntartásával", másként fogalmazva: e jogának kikötésével ("kikötményi jog") ruházza át más személyre. Ebben a vonatkozásban teljes mértékben egyetértünk a megkeresés megállapításaival. Álláspontunk szerint azonban a kérdés nem az, hogy a Ptk. fentebb hivatkozott szabálya alapján csak "új haszonélvezeti jog" alapítható-e, hanem az, hogy e rendelkezés értelmében miként alapítható a haszonélvezeti jog. A Ptk. 5:146. §-ának (1) bekezdése ugyanis nem "új haszonélvezeti jog" hanem általában a haszonélvezeti jog alapításának feltételeiről rendelkezik, a Ptk. vonatkozásában tehát nincs jelentősége az "új" jelzőnek, mint ahogy nem beszélhetünk "régi" haszonélvezeti jog fenntartásáról sem.
A "fenntartott" haszonélvezeti jog körében Nizsalovszky szerint[4] sem a haszonélvezeti jog alapításának kérdése a vitás, hanem az, hogy "ki a haszonélvezet alapítója akkor, ha valaki az ingatlanát a haszonélvezet fenntartásával ruházza át akár ingyenesen, akár visszterhesen másra". Ezzel összefüggésben idézi Nizsalovszky egyfelől Windscheid álláspontját, amely szerint ilyen esetben "a dolog megszerzője haszonélvezettől mentes tulajdont szerez azzal a kötelezettséggel, hogy az átruházó javára haszonélvezeti jogot alapítson", másfelől pedig Grosschmidét, aki szerint - mint erre a megkeresés maga is utal - "a fenntartott haszonélvezet a tulajdonnak át nem szállt része". Nem annak van tehát jogi jelentősége, hogy a haszonélvezeti jog fenntartásával történő tulajdonátruházás haszonélvezeti jog
- 53/54 -
alapításának minősül-e, mert ehhez kétség sem férhet, hanem annak, hogy a haszonélvezeti jog ilyen módon való alapítása kinek a részéről történik, a tulajdonjog átruházója vagy a tulajdonjog megszerzője részéről. Ebben a vonatkozásban foglal állást tulajdonképpen Grosschmid, és - az ő álláspontját osztva - Nizsalovszky is. Eszerint pedig a haszonélvezeti jog fenntartásával való tulajdonátruházás esetén az alapító a tulajdonjog átruházója, hiszen ő az, aki a tulajdona e részjogosítványának visszatartásával, vagyis a tulajdonjoga e részét átszállni nem engedő jognyilatkozatával megalapítja (kiköti) a haszonélvezeti jogot a maga (vagy harmadik személy) javára. Ezt az álláspontot tette magáévá annak idején a telekkönyvi rendtartás, majd pedig a telekkönyvi jogunkon alapuló ingatlan-nyilvántartási szabályozásunk, és ezen a 2014. március 15. napján hatályba lépett Ptk. fentebb hivatkozott rendelkezése sem változtatott (a haszonélvezeti jog alapításának ezt a módját, illetve lehetőségét ugyanis e szabályozás nem érintette).
További érveink - részben egyezően a megkeresésben is kifejtettekkel - a következők:
1. Telekkönyvi, majd ingatlan-nyilvántartási jogunk mind a mai napig maga is tartalmaz arra vonatkozó rendelkezést, hogy miként kell bejegyezni - egyebek között - azt a haszonélvezeti jogot, amelyet a tulajdonjog átruházására irányuló okiratban kötöttek ki. Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (a továbbiakban: Inytv.) 50. § (1) bekezdése szerint "Hivatalból kell bejegyezni a tulajdonjog átruházására irányuló okiratban kikötött haszonélvezeti jogot, használat jogát, tartási vagy életjáradéki jogot, elő- vagy visszavásárlási jogot, telki szolgalmi jogot, vételárhátralék biztosítására alapított jelzálogjogot, elidegenítési és terhelési tilalmat, vagy elidegenítési tilalmat akkor is, ha az akire a tulajdonjogot átruházták csak a tulajdonjog bejegyzését kéri. A bejegyzést a tulajdonjog bejegyzésével egyidejűleg kell teljesíteni. Nem vonatkozik ez a rendelkezés arra az esetre, ha a tulajdonjog bejegyzése iránti kérelem benyújtásáig a jogosult ezeknek a jogoknak, illetve tényeknek a bejegyzéséről lemondott, vagy azok megszűntek". Ezt a szabályt az Inytv. valóban a régi telekkönyvi jogból emelte át, és a tulajdonátruházó szerződésben kikötött ez a haszonélvezeti jog az, amelyet a tulajdonátruházás alkalmával maga a tulajdonos alapít a saját vagy más személy javára, mintegy kihasítva és önállósult jogként visszatartva azt az átruházandó tulajdonjog "testéből".
A tulajdonos a tulajdonát képező ingatlant nemcsak más, de a maga javára is megterhelheti a tulajdonjoga átruházása alkalmával haszonélvezeti joggal, és az ilyen módon alapított haszonélvezet a tulajdonjognak az átruházással tulajdont szerző javára történő nyilvántartásba vételével egyidejűleg bejegyzett ingatlant terhelő korlátolt dologi jogként jön létre.
Az Inytv. idézett rendelkezése világossá teszi, hogy az említett módon alapított haszonélvezeti jog bejegyzése tekintetében a kérelemhez kötöttség elve nem érvényesülhet, ellenkező esetben az átruházás folytán tulajdonjogot szerző fél e kivételes rendelkezés hiányában több jogot, vagyis korlátozás mentes tulajdonjogot nyerhetne a kérelme szerinti bejegyzés folytán, mint amit valójában megszerzett (mint amelyet a tulajdon átruházója számára átengedett). A tulajdonátruházás alapjául szolgáló okiratban a haszonélvezeti jog "fenntartását" kifejezetten ki kell kötni annak érdekében, hogy az a tulajdonjog átruházója részéről az annak megszerzője javára e kifejezett kikötésre tekintettel megadott bejegyzési engedély alapján hivatalból is lehetővé tegye a kikötés által korlátozott tulajdonjog megszerzésének ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzését. Mindebből értelemszerűen következik, hogy a fenntartott haszonélvezeti jog bejegyzéséhez nemcsak erre irányuló kérelemre nincs szükség, de nem követelhető meg a tulajdonjogot megszerző félnek a haszonélvezeti jog bejegyzésére irányuló bejegyzési engedélye sem. A haszonélvezeti jogot ugyanis nem ő engedte (alapította) a tulajdonaként megszerzett ingatlanon, hanem eleve a kikötött haszonélvezeti joggal korlátozott tulajdonjogot szerzett a tulajdon átruházójától.
2. Helytállóan hivatkozott a megkeresés arra, hogy ezt a töretlenül tovább élő magánjogi konstrukciót tükrözi az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 20. § (2) bekezdésében foglalt az a szabály, amely szerint - egyebek között - nem tárgya a visszterhes vagyonátruházási illetéknek, ha az elidegenítés az átruházó haszonélvezetének vagy a használat jogának fenntartásával történik. E rendelkezés első mondata erről ekként rendelkezik: "Nem tárgya a visszterhes vagyonátruházási illetéknek a haszonélvezet fennmaradása, illetve a használati jog megszerzése, ha az ingatlant az átruházását megelőzően már fennállott és az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett haszonélvezettel, használattal terhelten idegenítik el, vagy az elidegenítés az átruházó haszonélvezetének vagy a használat jogának fenntartásával történik".
Az Itv.-nek ez a rendelkezése ugyan nyilvánvalóan csak a visszterhes vagyonátruházási illeték fizetésére vonatkozóan tartalmaz szabályozást, de ezen túlmutatva kétségtelenül rávilágít arra, hogy jogunk elismeri a tulajdonjog haszonélvezeti jog fenntartásával történő átruházásának lehetőségét, ráadásul ezt az esetkört az Itv. azonosan kezeli azzal, mint amikor az ingatlant az átruházását megelőzően már fennállott és az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett haszonélvezettel, használattal terhelten idegenítik el. Mint az a fentebb kifejtettekből megállapítható, a két eset azonos módon való kezelése - a vagyonszerzés megítélése szempontjából - nemcsak illetékjogi, de magánjogi szempontból is indokolt, bár ez utóbbi körben nyilvánvalóan nem a két tényállás azonosságára, hanem inkább csak a hasonlós ágára helyeznénk a hangsúlyt. Az a tényállás ugyanis, amely szerint a tulajdonos az ingatlan tulajdonjogát a haszonélvezeti jogának egyidejű kikötésével (fenntartásával) ruházza át másra, igen sok hasonlóságot mutat
- 54/55 -
a haszonélvezeti joggal terhelt ingatlan átruházásának esetkörével.
3. Nem pusztán az Itv. ismeri el azonban a haszonélvezeti jog alapításának ezt a módját, hanem az Inytv. egy másik, eddig nem említett rendelkezése is. Amint az ismert, a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény (a továbbiakban: Fétv.) 108. § (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy: "A 2014. április 30-án fennálló, határozatlan időre vagy 2014. április 30-a után lejáró, határozott időtartamra nem közeli hozzátartozók között szerződéssel alapított haszonélvezeti jog, továbbá használat joga 2014. május 1-jén a törvény erejénél fogva megszűnik". E törvényi rendelkezés megfelelő végrehajtása, vagyis a megszűnő haszonélvezeti jognak az ingatlan-nyilvántartásból való törlése érdekében szükségessé vált eljárási szabályokat az Inytv. állapítja meg. E szabályok között az Inytv. 94. § (8) bekezdése úgy rendelkezik, hogy "Nem törölhető a haszonélvezeti jog vagy a használat joga az ingatlannyilvántartásból, ha az okirattárban levő iratok alapján megállapítható, hogy a haszonélvezeti jog vagy a használat jogának az alapítása az átruházással egyidejűleg a korábbi tulajdonos javára történt". Nyilvánvaló, hogy e kivételes rendelkezés megfogalmazásával a jogalkotó a tulajdonos által a tulajdonjoga átruházása alkalmával a maga javára fenntartott haszonélvezeti jognak a megszűnés (törlés) alól való mentesülését kívánta biztosítani. Tette ezt azért, mert érzékelte, hogy e fenntartott haszonélvezeti jogok tekintetében, ezek alapításának céljára és sajátosságaira figyelemmel nem állnak fenn azok a társadalmi okok, amelyek a haszonélvezeti jog törvény által történő megszűntetését indokolnák (a haszonélvezeti jog fenntartása, vagyis a tulajdonjognak a tulajdonost megillető haszonélvezeti jog létesítésével egyidejű átruházása ugyanis aligha irányulhatott a földtulajdon szerzését kizáró vagy korlátozó rendelkezések kijátszására).
4. Végül a Ptk. maga is rendelkezik a haszonélvezeti jog fenntartásának egyik, a tulajdonjogot szerző fél cselekvőképtelensége szempontjából szabályozást érdemlő esetköréről. A Ptk. 2:15. § (1) bekezdés c) pontja értelmében a kiskorú törvényes képviselőjének jognyilatkozata csak a gyámhatóság jóváhagyásával érvényes a kiskorú nem tehermentes ingatlanszerzése vagy ingatlana tulajdonjogának megterhelése esetében. E rendelkezés alól a Ptk. 2:15. § (2) bekezdése kivételt állapít meg, amikor kimondja, hogy "Nincs szükség a gyámhatóság jóváhagyására, ha a kiskorú ingatlanvagyonának megterhelésére az ingatlan ellenérték nélküli megszerzésével egyidejűleg, az ingyenes juttatást nyújtó személy javára történő haszonélvezet alapításával kerül sor". Tipikusan ilyen eset az, amikor a szülő a saját haszonélvezeti jogával terhelten vásárol kiskorú gyermekének ingatlant. Ebben az esetben lényegében a gyermek javára szóló olyan ingyenes juttatásról (adott esetben ajándékozásról) van szó, amelynek eredményeként a gyermek az ingatlan tulajdonjogát úgy szerzi meg, hogy a juttatást nyújtó (ajándékozó) szülő a gyermek tulajdonába kerülő ingatlanon "fenntartja" a haszonélvezeti jogát. A kiskorú törvényes képviselőjének ilyen szerződés megkötésére irányuló jognyilatkozatához tehát nincs szükség a gyámhatóság hozzájárulására. Témánk szempontjából e tényállás kapcsán annak kiemelését tartottuk szükségesnek, hogy ebben az esetben is olyan tulajdonszerzésről van szó (adott esetben a kiskorú részéről), amellyel egyidejűleg az ajándékozó (tulajdont átruházó) fél a maga javára haszonélvezeti jogot köt ki. E körben is tehát olyan szerződéses konstrukcióról beszélhetünk, amely a gyakorlatban tipikusnak tekinthető, és amelyet polgári jogunk is kifejezetten elismer, olyannyira, hogy különböző vonatkozásaiban (a most tárgyalt esetben a cselekvőképesség körében) kivételes szabályozás tárgyává teszi. A vizsgált szempontból (és nem a gyermek törvényes képviseletét illetően) nincs jogi jelentősége annak, hogy a szülő a tulajdonában álló ingatlan tulajdonjogát ruházza-e át a gyermeke javára, fenntartva azon a haszonélvezeti jogát, vagy a gyermekének úgy vásárol ingatlant, hogy azon a maga javára haszonélvezeti jogot köt ki.
A megkeresés utalt arra is, hogy az új Ptk. hatálybalépésével "Budapesten kialakulni látszó gyakorlatnak tűnik, hogy a földhivatalok a tulajdonjog átruházással egyidejűleg az átruházó számára fenntartott haszonélvezet esetén - a Ptk. 5:146. § (1) bekezdésébe ütközés okán - az ügyletet semmisnek tekintik". Tárcánk a kifejtetteket összegezve rámutatott arra, hogy a Ptk. hivatkozott rendelkezésének téves értelmezésén alapuló ilyen földhivatali gyakorlatról nem rendelkezünk információval, de a fentebb részletesen kifejtettek alapján - a megkeresés elemzésének lényegével egyetértve - nem látjuk semmiféle elfogadható jogi alapját és indokát annak, hogy a Ptk.-ra hivatkozással ilyen gyakorlat alakulhasson ki.[5]
2016 februárjában állampolgári megkeresés érkezett az Igazságügyi Minisztériumhoz annak érdekében, hogy a tárca adjon felvilágosítást a jogos védelem szabályairól az alábbi bűnügy miatt.
A telephelyére kiérve egy méhész azt tapasztalta, hogy ismeretlenek éppen egy teherautóra teszik fel a tulajdonában
- 55/56 -
lévő kaptárokat, amely miatt verekedés tört ki a felek között. Az ügyben indult büntetőeljárás végül azzal zárult, hogy a bíróság bűnösnek találta a tulajdonát védő méhészt, és vele szemben büntetést szabott ki. A kérelmező álláspontja szerint azonban a bíróság nem járt el helyesen, és ítéletében indokolatlanul mellőzte a jogos védelemmel kapcsolatos szabályok alkalmazását.
Mivel a Minisztérium konkrét ügyben nem adhat ki állásfoglalást, ezért a tárca válasza ezúttal a kérelmező által megjelölt jogintézmény büntető anyagi jogi szabályinak ismertetésére irányult.
Az Alaptörvény V. cikke teremti meg a jogos védelem formális és tartalmi alapjait. Eszerint "Mindenkinek joga van törvényben meghatározottak szerint a személye, illetve a tulajdona ellen intézett vagy az ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához".
A jogos védelem részletes szabályait a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) tartalmazza. A jogos védelemre vonatkozó rendelkezések a Btk. 21-22. §-ában kaptak helyet. A jogos védelem a büntethetőséget kizáró vagy korlátozó okok között található, ami azt jelenti, hogy bár a védekező cselekmény kimeríti valamely különös részi törvényi tényállás kereteit, de nem veszélyes a társadalomra, így nem valósít meg bűncselekményt. A jogos védelem tehát abból meríti megengedettségét, hogy a jogosan védekező jogtalan emberi támadást hárít el, azaz a jog áll szemben a jogtalannal.
A jogos védelemnek két fő formáját szabályozza a Btk. Az első a megelőző jogos védelem. Eszerint nem büntethető annak a cselekménye, aki a saját, illetve mások személye vagy javai elleni jogtalan támadás megelőzése céljából telepített védelmi berendezéssel okoz a jogtalan támadónak sérelmet. A megelőző jogos védelem azonban csak akkor biztosít a védekezőnek büntetlenséget, ha a törvény által megkívánt további feltételek mindegyike teljesül. Ezek a feltételek a következők. A védelmi eszköz nem lehet az élet kioltására alkalmas, azaz sérülést okozhat, a támadó halálát viszont nem eredményezheti. Másik feltétel, hogy a védelmi eszköz működtetése folytán csak a jogtalan támadó szenvedhet sérelmet, mert ha vétlen személynek okoz az eszköz sérelmet, azért az eszköz telepítője felelősséggel tartozik. A harmadik kritérium, hogy a védekezőnek mindent meg kell tennie, ami az adott helyzetben elvárható annak érdekében, hogy az általa telepített védelmi eszköz ne okozzon sérelmet. E kötelezettség teljesíthető például a jogtalan támadás esetleges következményeire a figyelmet közvetlen vagy közvetett módon felhívó valamilyen jelzés (pl. felirat, ábrázolás, fény, vagy hangjelzés) alkalmazásával.
A jogos védelem másik formája a klasszikus értelemben vett jogos védelem. Ennek alapján nem büntethető az a cselekmény, amely a saját, illetve mások személye, javai vagy a közérdek ellen intézett, illetve ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges. A törvény meghatározza, hogy milyen értékek, érdekek elleni támadás alapozza meg a jogos védelmet. A támadás irányulhat például személyek élete, testi épsége, egészsége, személyi szabadsága, nemi szabadsága ellen. Emellett a védelem kiterjed az abszolút vagyoni jogokra (tulajdon, birtok), illetőleg az e jogok tárgyául szolgáló dolgokra, vagyontárgyakra is. A közérdek elleni támadás szintén megalapozhatja a jogos védelmet. Közérdek fogalmába soroljuk például a közrend és a közbiztonság védelmét, az államigazgatás és az igazságszolgáltatás zavartalan működését, a köz vagyoni jellegű érdekeit. A támadásnak intézettnek, vagy közvetlenül fenyegetőnek kell lennie. Előbbiről akkor beszélhetünk, ha a támadás már megkezdődött, folyamatban van, míg utóbbiról akkor, ha a támadás megkezdésének nincs akadálya, azaz a támadás nyombani bekövetkezésétől kell tartani. A védekező cselekmény jogosságához a szükségesség és arányosság fennállta is lényeges követelmény. A szükségesség azt jelenti, hogy a támadás formailag csak bűncselekményt megvalósító cselekménnyel hárítható el. Arányosságról pedig abban az értelemben beszélhetünk, hogy a sérelem, amelyet az elhárító cselekmény okoz, ne legyen aránytalanul nagyobb, mint amelyet a jogtalan támadás okozott volna. Az élet elleni vagy azt közvetlenül fenyegető támadás esetén az arányosság vizsgálata szükségtelen. Testi épség ellen irányuló támadásnál viszont az elhárító magatartásnak arányban kell állnia a támadással. Ha a védekező súlyosabb sérelmet okoz, mint ami szükséges és elég lett volna a támadás elhárításához, és a többletsérelem nyilvánvalóan aránytalan, a védekező a túllépésért felel. Kivételt képez ez alól, ha a védekező az elhárítás szükséges mértékét ijedtségből vagy menthető felindulásból lépi túl. A támadás jogtalansága nem feltételezi a támadó bűnösségét, sem beszámítási képességét, így akár gyermek, vagy kóros elmeállapotú személy magatartása is minősülhet jogtalan támadásnak, és megalapozhatja a jogos védelmi helyzetet. Fontos viszont kiemelni, hogy abban az esetben, ha mind a támadó, mind a megtámadott a jogtalanság talaján áll - például kölcsönös verekedés esetén - úgy egyik fél sem hivatkozhat arra, hogy jogos védelmi helyzetben cselekedett. Kiprovokált támadás szintén nem keletkeztet jogos védelmi helyzetet. A jogos védelmi helyzet egyébként addig tart, ameddig a támadás, illetve annak közvetlen veszélye. Megszűnik, ha a támadást visszaverték, és további támadás közvetlenül már nem fenyeget.
A Btk. a súlyos, erőszakos bűncselekmények elleni hatékonyabb fellépés biztosítására a jogos védelmi helyzetet kiszélesíti, és megdönthetetlen törvényi vélelmet állít fel, miszerint vannak olyan esetek, amikor a jogtalan támadást oly módon követik el, hogy a megtámadott joggal feltételezheti, hogy a támadás az élete ellen irányult. Ilyen, az ún. szituációs jogos védelem körébe tartozó eset, amikor a támadást személy ellen éjjel, fegyveresen, felfegyverkezve vagy csoportosan követik el. Ugyanígy a szituációs jogos védelemhez tartozik a lakásba éjjel, fegyveresen, felfegy-
- 56/57 -
verkezve vagy csoportosan történő jogtalan behatolás, vagy a lakáshoz tartozó bekerített helyre fegyveresen történő jogtalan behatolás útján elkövetett jogtalan támadás. Ilyen esetekben nem kell vizsgálni az elhárításhoz szükséges mértéket.
Előfordulhat, hogy objektíve nincs jogos védelmi helyzet, de valaki tévesen úgy véli, hogy ilyen helyzetben van, holott valójában nincs támadás vagy fenyegetés, avagy megszűnt, vagy a támadás nem jogtalan stb. Ilyen esetekben a társadalomra veszélyességben való tévedés szabályait kell alkalmazni. Ha a személy alapos okkal tételezte fel a jogos védelmi helyzetet, akkor nem büntethető. Ha viszont a tévedését gondatlanság okozta, és az adott bűncselekménynek van gondatlan alakzata, gondatlanságból elkövetett bűncselekményért felel.
* * * Az Igazságügyi Minisztérium állásfoglalásai, jogértelmezései az Alkotmánybíróság 60/1992. (XI. 17.) AB határozata értelmében kizárólag szakmai tájékoztatás érdekében készültek, azoknak bíróságra vagy más hatóságra nézve kötelező ereje nincs. * * * ■
JEGYZETEK
* Az Igazságügyi Minisztérium állásfoglalásai, jogértelmezései az Alkotmánybíróság 60/1992. (XI. 17.) AB határozata értelmében kizárólag szakmai tájékoztatás érdekében készültek, azoknak bíróságra vagy más hatóságra nézve kötelező ereje nincs.
[1] Ket. 30. § b), g) pont, 59/1993. (XI. 29.) AB határozat.
[2] Ket. 104. § (3) bekezdés, 105. § (1) bekezdés.
[3] Haszonélvezeti jog létrejöttéhez az erre irányuló szerződésen vagy más jogcímen felül a dolog birtokának átruházása; az ingatlanon vagy ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jogon alapított haszonélvezeti jog esetén a haszonélvezeti jog ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése szükséges.
[4] Szladits Károly: Magyar Magánjog Ötödik kötet; Nizsalovszky Endre: "Korlátolt dologi jogok" 446. p.
[5] Annak nagyobb esélyét látjuk viszont, hogy az LB Közigazgatási Kollégiuma által a korábbi években hozott bírósági döntések (EBH2010. 2281., BH2007. 28.) érvei alapján szülessenek vitatható földhivatali határozatok, az említett döntéseket mindazonáltal nem kívánjuk kommentálni, annál is inkább, mert az érintett kérdésben (amelynek magánjogi jellege aligha vitatható) a Kúria Polgári Kollégiuma tudomásuk szerint még nem foglalt állást.
Visszaugrás
