"A test pihen vermében hallgatag,
rögök nyugalmas sorsát éli lenn,
szétoszlik, szomjas gyökér felissza
s zöld lobogással tér újra vissza,
törvény szerint! s oly szörnyű, szörnyű így
mi egy világ volt, kétfelé kering!
vagy bölcs talán? a holttest tudja itt,
Őrizd Uram, a lélek útjait."
Radnóti Miklós: Ének a halálról
Az emberiséget régóta foglalkoztatja a túlvilági létezés, a halál utáni állapot. Az egyes kultúrák, világnézetek mind-mind igyekeznek megtalálni a maguk válaszát az állandóan visszatérő kérdésekre. A halál ténye, bekövetkezte mindennapjaink sajnálatos és szükségszerű velejárója. Az elmúlás feletti bánat, a halállal szembeni félelem az élet időbeli határának tudományos tágítására sarkall. Küzdelmet folytatunk a betegségekkel, vírusokkal szemben, keressük, kutatjuk a klónozás, reprodukció kulcsát, s nem tehetünk mást, csak "küzdünk és bízva bízunk."
A bennünket foglalkoztató kérdésekre a jog is igyekszik meglelni a maga válaszait. Ezek a válaszok azonban sokszor nem kielégítőek. Az ember halálával annak jogképessége is megszűnik, s mint ilyen, személyiségi jogok hordozója sem lehet, "csak az élő test hordozója a személyiségi jognak."1 A személyiségi jogok elvesznének az ember halálával? Az érintett személy posthumus személyiségi értékei védelem nélkül maradnak? Ezek a kérdések dogmatikailag is jól megfontolt válaszokra kell, hogy sarkalljanak bennünket. A polgári jog a kegyelet jogintézményének megalkotásával törekszik biztosítani az elhunyt személyiségi értékeinek védelmét, kegyelet alatt az elhunythoz kapcsolódó emlékezés jogát értve, mely jog a jogszabályokban konkrétan meghatározott személyeket illeti meg.
Az Alkotmányban foglalt rendelkezés, valamint a Polgári Törvénykönyv előírásai ellenére nehezen tudjuk elfogadni - elismerve a puszta jogi realitás mellett az érzelmi dominancia előtérbe kerülését - az elhunyt személyiségi értékeinek megszűntét. Személyiségi értékekről beszélünk, hiszen a fentebb megjelöltek figyelembevételével az elhunyt személyiségi jogai kifejezés nem csupán fogalmi paradoxon. Az elhunyt jogképességének megszűntével már nem beszélhetünk személyiségi jogokról. Ugyanakkor valljuk, hogy személyiségi értékei nem hogy lehetnek, hanem az elhunytnak személyiségi értékei vannak, melyeket védelemben kell részesíteni, melyre jelenleg a kegyeleti jog intézménye a legalkalmasabb.
A kegyeleti jog jelenlegi szabályozása, a rá épülő jogalkalmazási gyakorlat számtalan specifikus területet érint, melyeket jelen tanulmányunkban nem kívánunk áttekinteni. A továbbiakban két szabályozási területtel - a kegyeleti jogosultakkal és a kegyeleti jog érvényesíthetőségének időbeli korlátai megjelölésével - foglalkozva igyekszünk feltárni a felmerülő problémákat, illetve megoldásukra javaslatot tenni.
A kegyeleti jog sajátosságából eredően meg kell határozni az elhunyt személyiségi értékeinek védelmére jogosultak körét. Általánosságban elmondható, hogy mindazok a kegyeleti jog jogosultjainak tekinthetőek, akikben él az elhunythoz kapcsolódó emlékezés. Törő Károly fogalmi kategóriát alkalmazva Petrik Ferenc kétféle jogosultságot különböztet meg a kegyeleti jogosultság körében: az általános, illetőleg a különös jogosultságot. Az első körbe a halott emlékének a megőrzésére és ápolására irányuló jogosultságot és követelést sorolja másokkal szemben azért, hogy ennek gyakorlásában a jogosultat ne akadályozzák. Birtokosainak mindazokat tekinti, akik tudatában valamilyen emlékkép él az elhaltról. A különös jogosultságokat meghatározott személyi körhöz köti, ide sorolva a Polgári Törvénykönyvben megjelölt keresetindításra jogo-sultakat.2
Elfogadva Törő és Petrik kategórizálását kegyeleti jogosultként általános jogosultakat, különös jogosultakat, utóbbin belül további jogosulti köröket határozhatunk meg.
Általános jogosultak mindazok, akik valamilyen emlékképet hordoznak tudatukban az elhunytról. Nem látjuk feltétlenül szükségesnek az általános jogosult és az elhunyt közötti hozzátartozói viszony fennálltát, sőt nem szükséges e minőség megállapításához közeli, baráti kapcsolat fennállta sem. Elegendőnek látjuk bármely, emlékkép megőrzésére alkalmas viszony meglétét, némely esetben el lehet tekinteni a személyes kapcsolat meglététől is.3
Az általános jogosultságot megalapozhatja történelmi esemény, valamely népcsoporthoz, felekezethez, csoporthoz tartozás ténye is.4 Általánosságban elmondható, hogy ha olyan személy jóhírnevét, becsületét érintő jogsértést tanúsítanak, aki vonatkozásában az általános, generális kegyeleti jog sérül, jogi eszközök igénybevételével is védeni kívánjuk az elhunyt becsületét.
Álláspontunk szerint a kegyeleti jogosultak körének kibővítése megoldást jelentene számos olyan jogsértés esetére, ahol a jelenlegi szabályozás okán nincs olyan személy, aki a kegyeleti jog védelme érdekében felléphetne.
A Polgári Törvénykönyv rendelkezései szerint kegyeleti jog megsértése miatti keresetindításra az elhunyt hozzátartozói, illetőleg az jogosult, akit az elhunyt végrendeleti juttatásban részesített. A jogalkotó az ügyészt arra az esetre ruházta fel keresetindítási jogosítvánnyal, amikor a meghalt személy (megszűnt jogi személy) jóhírnevét sértő magatartás közérdekbe ütközik. Joggal gondoljuk, a kegyeleti jogsértések döntő többségükben nem közérdeket sértenek. Szabályozási hézag mutatkozik akkor, amikor olyan kegyeleti jogsértésre kerül sor, ahol nincsenek hozzátartozók, illetőleg végrendeleti juttatásban részesítettek, továbbá a jogsértés nem sért közérdeket. Az általános jogosultak intézményének bevezetése ezt a szabályozási hiányosságot is orvosolhatná.
Az általános kegyeleti jogosultság jogszabályi szintű elismerése azonban vélhetően többszörös jogalkalmazási problémához vezetne: 1. egy adott jogsértés több általános jogosult keresetindítási jogát indukálhatja. 2. Ez a perindítások számának sokszor indokolatlan megnövekedésével járna együtt.
A jogosultak második nagy körébe tartoznak a kegyeleti jog különös jogosultjai. Különösnek azért tekinthetjük őket, mert -Törő és Petrik szerint egyaránt - a kegyeleti jog egyes részjogosultságaihoz kapcsolódik igényérvényesítési joguk.
a) Az első csoportba azok a jogosultak tartoznak, akik az elhunyt személy emlékének megsértése okán fordulhatnak bírósághoz a jogsértő magatartással szemben. Az alap kiindulási pontot a Polgári Törvénykönyv idevonatkozó rendelkezései jelentik. A személyhez fűződő jogok - figyelemmel azok személyhez szorosan tapadó jellegére - kizárólag csak személyesen érvényesíthetők. A jogszabály e fő szabály alól három esetben enged kivételt, egyrészt a cselekvőképtelen, illetve ismeretlen helyen távollévő személy esetében, másrészt akkor, ha a jogsértés elhunyt személy emlékének megsértésében nyilvánul meg. A jogalkotó utóbbi esetben a keresetindítás jogát a hozzátartozó, a végrendeleti juttatásban részesített személy számára, illetőleg, ha a meghalt személy jóhírnevét sértő magatartás közérdekbe ütközik, úgy az ügyész részére biztosítja.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
