2018-ban hatályba lépett az új polgári perrendtartás, melynek számos újítása közül az egyik a jogsértő bizonyítási eszközök szabályozása. A perjogi kódexben történő szabályozást szükségessé tette a változó technikai környezet és a kialakult bizonytalan bírósági joggyakorlat.
Tanulmányomban azt kívánom megvizsgálni, hogy a normatív szabályozás, különösen a bíróság mérlegelési szempontjainak rögzítése, segítségére vált-e a bíróságoknak, elegendőek-e a jogsértő bizonyítási eszközök felhasználásáról való döntésekhez, s amennyiben nem, milyen elvek alapján születnek az ítéletek, melyek az útmutató jogforrások. Megvizsgálom, hogy a kialakult ítélkezési gyakorlat igényelhet-e változtatást a joghoz jutás hatékonyabb érvényesülése érdekében.
Foglalkozom azzal, hogy felvet-e aggályokat a hatályos szabályozás, milyen dilemmák merülhetnek fel az eljárások során alkalmazásuk esetén. Egy jogsértő bizonyítási eszköz perbeli felhasználása ugyanis egy alapjogi kollíziót eredményez azáltal, hogy összeütközésbe kerül az egyik fél bizonyításhoz való joga a másik fél emberi méltósághoz való jogával. A bíróságoknak ilyen esetben összeütköző alapjogok konkrét helyzetének vizsgálatát, összemérését és értékelését is el kell végezniük.[1] Tanulmányomban azt kívánom áttekinteni, hogy milyen szempontok mentén döntenek a bíróságok egyik vagy másik alapjog korlátozása mellett.
Nehéz a szabályozás, hiszen minden ügy más és más, és ezen összes körülményt figyelembe kell venni a döntéshozatalkor, ezért teljesen egységes mérlegelési szempontokat nem lehet megállapítani. A bizonyítási eljárás során azt kell mérlegelni, hogy egy alapjog érvényesítése jogszerűvé teheti-e egy másik alapjog megsértését, hogyan igazolható egyes személyiségi jogok sérelme, szükséges lenne-e közülük bizonyos személyiségi jogokat fokozottabb védelemben részesíteni.
Az egyre növekvő esetszám és az esetleges széttartó bírói gyakorlat elkerülése érdekében fontosnak és időszerűnek tartanám a minél egységesebb szabályozás kialakítását, amely megakadályozná a bizonytalan mérlegelést követően született alaptörvény-ellenes határozatokat is.
A technikai fejlődés, új információs, kommunikációs és multimédiás eszközök megjelenésével egyre többször merült fel a gyakorlatban, hogy polgári eljárások során felhasználhatóak-e az ezekkel jogellenesen készített vagy megszerzett bizonyítékok, a jogsértő bizonyítási eszközök ugyanis legtöbbször titkos kép- és hangfelvételek, elektronikus kapcsolattartás bizalmasan kezelt információi.[2] Az ilyen modern bizonyítási eszközök megjelenésével felmerülő nagyszámú eset elbírálására a széttartó bírósági gyakorlat elkerülése érdekében szükséges volt az egységes törvényi szabályozás lefektetése. Manapság nagyon könnyű a bizonyítékszerzés ilyen technikai eszközökkel, a felek magánszférája sokkal könnyebben megsérthető, emiatt elvárják fokozott védelmét.[3]
A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (továbbiakban: Pp.) 269. § (1) bekezdése meghatározza a jogsértő és a perben fel nem használható bizonyítási eszközöket, illetve ezek elkülönített részeit: az, amelyet az élethez és testi épséghez fűződő jog megsértésével vagy erre irányuló fenyegetéssel szereztek meg, illetve állítottak elő; amely egyéb jogsértő módon keletkezett; amelyet jogsértő módon szereztek meg vagy amelynek a bíróság elé terjesztése személyiségi jogot sértene. A jogsértés ezen módjai együttesen is megvalósulhatnak, valamint egy bizonyítási eszköz egy elkülönített része is lehet jogsértő, például egy okirat, mint bizonyítási eszköz bizonyos része.[4]
Jogellenes lehet a bizonyítási eszköz egyrészt a bizonyítás eljárási szabályainak megsértése, másrészt az eljáráson kívüli jogsértő magatartás következtében, előbbi esetben a szabályozás régebben is egyértelmű volt: nem használható fel a bizonyíték.[5] Az elhatárolást egyértelműsíti a Kúria új Pp. jogértelmezési kérdéseivel foglalkozó konzultációs testületének 17. számú állásfoglalása is, amely kimondja, hogy "a Pp. 269. § (1) bekezdés c) pontjában írt jogsértő szerzésmód csak anyagi jogi sérelmet jelent, az eljárási jellegű jogsértéseknek egyéb szankciója van." Az eljárási jellegű jogsértések, például bizonyítékok értékelésére vagy bizonyítás-felvételre vonatkozó tilalmak szankcióit ugyanis egyértelműen rögzítik a törvényben, a perben nem használhatóak fel.
A Pp. 269. § (1) bekezdésében generálklauzula jelleggel mondja ki, hogy a jogsértő bizonyítási eszközök nem használhatóak fel a perben, mivel "egy jogállamban nem
- 504/505 -
alkothatók olyan szabályok, melyek a peres feleket arra ösztönzik, hogy jogsértő módon szerezzék be a per eldöntése szempontjából releváns bizonyítékokat."[6] A Pp. 269. § (4) bekezdésében azt is rögzíti, hogy az élethez és testi épséghez fűződő jog megsértésével vagy erre irányuló fenyegetéssel szerzett, illetve előállított bizonyítási eszköz semmilyen körülmények között nem tehető a peranyag részévé, vagyis úgynevezett abszolút felhasználási tilalmat fűz hozzájuk. A többi jogsértő bizonyítási eszköz kivételesen figyelembe vehető, a bíróság ugyanis mérlegelheti a jogsérelem sajátosságát és mértékét, a jogsérelemmel érintett jogi érdeket (a jogsérelem nem terjeszkedhet túl az érvényesíteni kívánt jogi érdeken), a jogsértő bizonyíték tényállás felderítésére gyakorolt hatását (ügydöntő jelleg), a rendelkezésre álló egyéb bizonyítékok súlyát és az eset összes körülményeit.[7]
A mérlegelés során figyelemmel kell lennie a bíróságoknak arra, hogy a jogsértő bizonyítási eszközök felhasználása alapvető jogok sérelmét ne eredményezze, az Alkotmánybíróság orientáló határozataira és a nemzetközi gyakorlatra, különösen az Európai Unió tagállamaiéra.[8] A mérlegelés során elsősorban a bizonyítási eszköz keletkezésének körülményeit kell megvizsgálni, vagyis például azt, hogy eleve jogellenesen keletkezett-e, a jogaiban sértett fél tudott-e, beleegyezett-e az elkészítésbe, valamint a készítés célját, vagyis kifejezetten egy jogsértő magatartás bizonyítása érdekében vagy bizalmas felhasználásra készült el.[9] Össze kell mérni a jogsértő bizonyítási eszközt benyújtó és a jogaiban emiatt sértett személy magatartásának egymáshoz viszonyított felróhatóságát, milyen célból és helyzetben kerül sor a bizonyítás jogellenes módjára.[10]
Ezen szempontok véleményem szerint túl tág mérlegelési lehetőséget teremtenek a bíróságok számára és ösztönözhetik a feleket jogsértő bizonyítási eszközök készítésére, illetve szerzésére, a szabályozás miniszteri indokolásban megfogalmazott célja ellen hathat, miszerint egy jogállamban nem ösztönözhetőek a felek ilyen bizonyítási eszközök készítésére, illetve szerzésére.[11] A másik oldalról azonban figyelembe kell venni, hogy felhasználásuk kategorikus elutasítása az általa bizonyítani kívánó fél jogos magánérdekének megvédését, joghoz jutását akadályozhatja meg.[12] Alább kifejtem, hogy ezen súlyos alapdilemma során a tágabb mérlegelési szempontok milyen veszélyekkel járnak az alapjogokra és nevesített személyiségi jogokra, miért eredményezhetnek alaptörvénysértő és széttartó bírói gyakorlatot.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
