1. Az 1855. évi osztrák telekkönyvi rendtartás (melynek alkalmazását az 1855. dec. 15.-én meghozott Igazságügy miniszteri rendelet, kiterjeszti Magyarország, Horvátország, Szerbvajdaságra és Temesi Bánságra[1]) az 1861. évi Országbírói Értekezlet Határozatai értelmében hatályban maradt Magyarországon. Igaz, a kiegyezés utáni időszakban számos magyar kormányrendelettel kiegészítve. E telekkönyvi rendtartás a XIX. század második felében külön rendelkezések alapján alkalmazásra került Magyarország társországaiban, azaz Horvátországban, Erdélyben,[2] valamint Magyarország délvidéki megyéiben is.[3] A telekkönyvek bevezetésére, természetesen a felvidéki megyékben is sor került. Habár némi jogszabályi eltérésekkel, elsősorban a telekkönyvek alapozásául szolgáló felmérések (kataszterek) tekintetében, alapvetően azonban egységes jogelvek alapján. A századfordulón már az egész Kárpát-medencére nézve elmondható, hogy modern polgári korszak által meghirdetett tulajdonvédelem és egyúttal tulajdoni jogbiztonság egyik legfontosabb jogintézmény, a telekkönyvi rendtartás, általános alkalmazást nyert. A korábbi, rendi társadalom egyes polgárosult nyugat európai városaiban vezetett földkönyvek rendeltetése kezdetben adózási, és ennek megfelelően az ingatlan gazdasági felhasználásával, rendeltetésével kapcsolatos tényeket tartalmazta (az ingatlan terjedelme, térbeli helye, minősítése, pl. szántó, gyümölcsös, stb.).
A polgári korszakban az európai jogrendszerekben a földkönyvek szerepét az ingatlan kataszterek vették át. Rendeltetésük, tartalmuk lényegében nem változott, de abban igen, hogy általános földmérésre alapozottak voltak. Míg a már XI.-XIII. századtól kezdve Németország egyes városaiban jelentkező földkönyvek (telek- és hitelkönyvek) csak meghatározott (városi) területen nyert alkalmazást[4] és meghatározott típusú földtulajdonra nézve volt kötelező, a polgári korszak földkataszterei minden földingatlanra (telekre és megművelt mezőgazdasági földterületre), majd építményre is kiterjedt, kötelező érvénnyel. A rendi társadalomban az alapvetően adózási célt szolgáló ingatlan-nyilvántartás elsősorban a jobbágytelkekre vonatkozott. A földbirtokos nemesség, mely nem adózott, tagadta az ingatlan-nyilvántartás létjogosultságát. Ugyanakkor a feudális rendszerben a földingatlan forgalma korlátozott volt. Így a későbbi, jogforgalom jogbiztonságát szolgáló rendeltetés sem juthatott kifejezésre. A polgári korszak egyik legnagyobb vívmánya, a szerződéskötési szabadság magával vonta az ingatlanok szabad forgalmát, így a földingatlan-nyilvántartás jelentősége megnövekedett, rendeltetése megváltozott - közjogi funkciója csökkent, növekedett magánjogi jelentősége. Biztosította a jogügylet alapján a tulajdon átruházását, a bejegyzések jog-keletkeztető jelleget öltöttek, a teherlapok által megvalósítható jelzálogrendszer
- 499/500 -
hitelbiztosítékul szolgálhatott, megszűnt a reálzálog, azaz a hitelező általi birtokbavétel és hasznosítás jelentősége. A hitelezőnek többé nem volt érdekében a birtokbavétel, mert a reálzálog megszüntette a hitelezett lehetősége, hogy a hitelt törlessze. A telekkönyvi jelzálog intézménye mely az ingatlanon mint eszmei (jogi) tehertétel volt, birtokban hagyta a hitelkötelem adósát a biztosítékul szolgáló ingatlantulajdonon és lehetővé tette a további gazdasági hasznosítás útján a hitel törlesztését. A hitelező bank számára a kamatokat ígérő jelzáloggal biztosított visszaszolgáltatási idő lejártáig szóló hitel ösztönzőbb volt, mint a kölcsönző tulajdonában levő ingatlan reálzálogszerű birtokba vétele és a hitelkötelezettség tartama alatti gazdasági hasznosítás (pl. bérbeadás).
Szemben a földkönyvekkel, a telekkönyvi rendszer rendeltetésében és tartalmában különbözött: elsődleges célja a jogosultságok (elsősorban a dologi jellegűek, mint a tulajdon, jelzálogjog), kivételesen a kötelmi alapozású terhek (mint szerződési elővételi, jog szolgalom, bérlet) bejegyzése lett.
Az osztrák telekkönyvi rendtartás jogilag legjelentősebb elve a bejegyzés (bekebelezés) jog keletkeztető (konstitutív) hatálya.[5] A formai szempontból érvényes egyedi jogi aktus (rendszerint jogügylet, pl. szerződés, végrendelet, vagy kivételesen bírósági határozat), mint jogcím, valamint az átruházó egyoldalú nyilatkozata (clausula intabulandi), valamint a bejegyzési kérelem elegendő volt a tulajdon átruházásához. A tulajdonlapra bejegyzett tulajdonos tulajdonáról jogi vélelem állt fenn (közhitelesség elve). Dologi jogosultság törlésére csak akkor került sor, ha a bejegyzés alapjául szolgáló jogügyletről külön polgári perben bebizonyosodott, hogy érvénytelen. A telekkönyvi hatóság (bíróság) a jogcímet csak formai kellékek szemszögéből vizsgálhatta meg, s csak a formahiányosságok esetében tagadhatta meg a bejegyzést. A telekkönyvek nyilván könyvek, bárki betekintést nyerhetett (publicitás elve). Konkurens (ugyanazon ingatlanra vonatkozó azonos jogosultság iránti) bejegyzési kérelem esetében a prioritás elve érvényesült. (Más szóval, a prior temporis potior iuris szabálya jutott kifejezésre, amely szerint aki előbb nyújtja be a kérelmet azé a jogosultság, feltéve, hogy a kérelem érvényes jogcímen alapult). Ugyanakkor különböző típusú bejegyzések jönnek létre, függően attól, hogy egy dologi jogosultság végleges megszerzését szolgálják-e (amilyen pl. a bekebelezés), vagy pedig csak informatív jellegűek és közvetlenül nem a jog szerzését szolgálják. A telekkönyvi eljárás bírói peren kívüli (nemperes) eljárás. A bejegyzési, előjegyzési, vagy feljegyzési kérelem indítványozója a jogügyletben meghatározott jogosultság szerzője (pl. az ingatlan vevője, a megajándékozott, jogügyleti szolgalom jogosultja, stb.). A bíróság köteles a bejegyzést elvégezni, amennyiben a jogügylet eleget tesz a formai kellékeknek. Nem tagadhatja meg a bejegyzést, még akkor sem, ha úgy ítéli meg, hogy a bejegyzés alapjául szolgáló jogcím, jogügylet semmis, vagy megtámadható. Természetesen, csak meghatározott jogügyletek alkalmasak a célzott jogosultság eléréséhez, ugyanakkor csak meghatározott dologi és kötelmi jogosultságok jegyezhetők be. A bejegyzések különböző típusúak, egyesek csak jogilag releváns tények feljegyzésekre alkalmasak, mások pedig egy jogosultság, dologi jog átruházására, azaz szerzésére. A teherlapon az ingatlant terhelő jelzálogjog kötelmi követelések (rendszerint hitelügylet) biztosítékául nyernek bejegyzést. Azzal, hogy a hitel teljesítésének elmaradása, vagy az adós késedelme a jelzálogi biztosíték jogosultját, a kötelemben a hitelezőt, nem jogosítja fel a biztosított kötelem hitelezőjét arra, hogy a terhelt ingatlan nyilvános árverésen történő értékesítése során az árverésen vevőként vegyen részt.
Az osztrák telekkönyvi rendtartásról szóló törvény megtartja a katasztereket. Ezek lényegében parcellák szerinti ingatlanok evidenciáját jelentették, pontos térképpel az ingatlan terjedelméről, rendeltetéséről. A kataszterek vezetése adminisztratív hatáskörben valósult meg. A kataszterek mint az ingatlanokkal kapcsolatos tények lajstroma, a kataszteri felmérés alapján, szoros kapcsolatban álltak azonban a telekkönyvekkel. Mivel a telekkönyvek a jogi tények lajstromát tartalmazták, ezeket a nyilvánkönyveket a bíróságok vezették, külön peren kívüli eljárás szabályai szerint. A bejegyzés tehát a jogalkalmazás szabályai szerint történt: ha a bejegyzés iránti kérelem a jogszabályi feltételeknek eleget tett, a polgári jogi mellérendeltségi elv értelmében a telekkönyvi bíró köteles volt a bejegyzést elvégezni. A bejegyzés kérdése tehát nem diszkréciós mérlegelésként jelent meg, mint ez a közigazgatási eljárásban szokásos, hanem az előre törvényben előírt jogszabályok alkalmazá-
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
