Kétségtelenül rosszul megoldott, és olykor zavarja a helyes jogalkalmazást a hatályos Ctv. szerkezete. A helyes törvényszerkesztés az, ha a törvény, mint az eljárási törvények általában, az eljárás folyamatát lépésről lépésre bemutatja. Ebben az esetben a Ctv. első része a cégalapítás bejegyzésére vonatkozó eljárást szabályozná, és ennek keretében vázolná, hogy mit vizsgál a cégbíróság. Ezután következne a változásbejegyzési eljárás szabályozása azzal, hogy amiről ebben a körben a törvény külön nem szól, arra értelemszerűen vonatkoznak a cégalapítás bejegyzése körében bemutatott szabályok. Végül következnének a jogorvoslatra vonatkozó rendelkezések.
A hatályos Ctv. ennek a jogszabályszerkesztési követelménynek nem tesz eleget. Bár a szabályozás a bejegyzésre vonatkozó közös szabályokkal kezdődik, ezek közül a rendelkezések közül nem derül ki világosan, hogy melyek azok, amelyeket mind a cégalapítás, mind a változásbejegyzés során alkalmazni kell, illetve lehet. Pl. a 22. § és a 29. § külön-külön szól a kérelem benyújtási határidejéről, ami az utaló szabályra [30. § (1) bek.] tekintettel feleslegesnek látszik, ugyanakkor a 25. § (1) bekezdésének rendelkezése szól a cégjegyzékszám megadásáról, az adószám beszerzéséről stb., mely a 2002. júniusáig hatályos szabályok szerint kizárólag a cégalapítás bejegyzése esetén jöhetett szóba, tehát nem volt közös szabálynak tekinthető.
A kifejtettekre tekintettel a Ctv. szabályozása esetében egyértelműen megállapítható, hogy új törvény alkotása szükséges akkor is, ha az új törvény számos kiforrott jogintézményt változatlan formában átvesz majd a hatályos Ctv.-ből.
A cégbejegyzés, cégeljárás rendje az utóbbi tizenöt évben fokozatosan kiépült, a kisebb változtatások mellett is kiforrottnak minősíthető. A cégnyilvántartás vezetését változatlanul bírósági hatáskörben indokolt tartani, azonban ha a javasolt és a következőkben bemutatott szabályváltozások miatt a cégbíróságnak a korábbinál kisebb feladatot jelent majd a bejegyzéssel összefüggő munka, további energiák szabadíthatók fel más jellegű bírósági feladatok végzésére, így elsősorban a törvényességi felügyeleti funkció hangsúlyosabb ellátására.
A cégalapítás, cégbejegyzés egyszerűsítése, gyorsítása folyamatosan napirenden lévő feladat. Törekedni kell továbbá arra, hogy a cégalapítás szándéka ne "vérezzen el" már az induláskor, a kiugróan magas pénzügyi feltételek miatt. A cégalapítás illetéke az utóbbi években folyamatosan - meglehetősen differenciálatlanul - emelkedett. Ezt a folyamatot a Cégközlönyben történő közzétételért fizetendő költségtérítés összegének változása nem követte automatikusan, azonban nyolc év után a közzétételi költségtérítés összege is emelkedett, ha nem is olyan mértékben, mint az illeték. Az új Ctv. előkészítése során indokolt még egyszer átgondolni a cégalapítással összefüggő illeték mértékét, különös tekintettel arra, hogy a kisvállalkozások terhei hogyan csökkenthetőek.
A cégalapítás költségeinek mérséklődését jelentheti egyértelműen az elektronikus cégeljárás 2005-től kezdődő folyamatos bevezetése, különös tekintettel arra, hogy az elektronikus úton továbbított adatokkal kapcsolatban a cégbíróságok munkaterhe, mely kifejeződik a cégbejegyzési eljárás illetékében is, jelentősen csökken majd. Amennyiben az elektronikus úton benyújtott bejegyzési kérelemmel összefüggésben alacsonyabb összegű illetéket, valamint közzétételi költségtérítést kell fizetni, ez ösztönzően hathat arra is, hogy minél többen ezt az eljárási módot válasszák.
A bejegyzési eljárás egyszerűsítésével kapcsolatban több gondolat is felmerült, ezek közül az alábbi elképzelés látszik a leginkább célravezetőnek.
A Ctv. jelenleg azt teszi a szabályozás középpontjába, hogy jogi személyiséggel rendelkező, vagy azzal nem rendelkező cégről van-e szó. Eszerint állapít meg összetettebb, illetve egyszerűbb szabályokat a cégbírósági eljárás rendjében.
A most folyó kodifikáció során, valamint az új Ptk. előkészítésének folyamatában is felmerült az a gondolat, hogy a közkereseti társaságok, valamint a betéti társaságok váljanak jogi személyiségű társasággá. Bár ezzel összefüggésben a gazdasági jog területén tevékenykedő szakértők több okból is inkább a hatályos helyzet fenntartása mellett foglaltak állást, egyértelműnek tűnik hogy az egyszerűbb, illetve a bonyolultabb megítélésű cégalapítások között nem helyes a választóvonalat a cég jogi személyiségéhez vagy annak hiányához kötni. E helyett a betéti társaság és közkereseti társaság esetében biztosítani kell az egyszerűbb cégalapítást lehetővé tevő szerződésminta alkalmazhatóságát. Ez természetesen csak lehetőség, amelyről a cég maga dönt. Korlátolt felelősségű társaság vonatkozásában megoszlanak az álláspontok atekintetben, hogy lehessen-e szerződésmintát alkalmazni, vagy sem. Figyelemmel arra, hogy a cégek meghatározó részét néhány fős, 3 millió forintos jegyzett tőkéjű, sokszor családi vállalkozásban működő kft.-k teszik ki, ez mindenképpen a szerződésminta alkalmazhatósága mellett szóló körülmény.
Az új társasági törvény mellékletét képeznék azok a szerződésminták, amelyek alapján a törvényben meghatározott formájú cégek létrejöhetnének. A szerződésminta alkalmazása azt jelenti, hogy a leendő cég lényegében csak a saját adataival egészíti ki a formanyomtatványt, de az egyes pontokon alternatív megoldások is elképzelhetőek (pl. egy vagy több képviselő is választható), ugyanakkor a létesítő okirat nem tartalmaz olyan rendelkezéseket, amelyek a társasági törvény értelmében csak a társaság ilyen jellegű döntése esetén része a létesítő okiratnak.
Meg kell teremteni annak jogi lehetőségét, hogy a szerződésminta alapján létrejött cég a működése során, a létesítő okiratának módosításakor áttérhessen a típusszerződésről a szerződésmintában nem szereplő kérdések szabályozásával, vagy az abban foglaltaktól eltérő szabályozással a jelenlegi rendszer szerint megköthető szerződésre, és fordítva, a "szabad" rendszerről a típusszerződésre.
A szerződésminta alkalmazása azonban indokolttá teszi a kötelező jogi képviselet újragondolását is. Egyes nézetek szerint a szerződésminta kitöltése elvileg nem jelent jogászi feladatot, ezért az ilyen módon elkészített társasági szerződés ügyvédi ellenjegyzése sem szükséges. Mások szerint - és a szerzők is e nézet felé hajlanak - különösen az alternatív megoldásokat kínáló szerződésminták esetében fontos kérdés, hogy a kitöltés az alternatívákat illetően következetes legyen, ezért, de más okokból is az ügyvédi közreműködés nem tekinthető feleslegesnek.
Nem mellőzhető a cégbejegyzési (változásbejegyzési) eljárásban a kötelező jogi képviselet azért sem, mivel a létesítő okirat elkészítése mellett a bejegyzési kérelemhez számos további melléklet csatolása is szükséges. A bejegyzési kérelem összeállítása, az egységes szerkezetű létesítő okirat elkészítése változatlanul indokolja a jogászi közreműködést. Az esetleges hiánypótlás elrendelése során szerencsésebb, ha a cégbíróság a jogi képviselővel kommunikál, csak így tarthatóak a rövid bejegyzési határidők, amelyeket az új törvény még szorosabbá kíván tenni. Az "ellenjegyzés" fenntartása mellett szól az is, hogy a jogi képviselő feladatai közé tartozik a társaságban részt venni kívánó tagok személyazonosságának ellenőrzése a fantomcégek kiszűrése érdekében. Ennek elmaradása visszalépést jelentene a jelenlegi helyzethez képest és megkérdőjelezné azokat az erőfeszítéseket, amelyeket ezen a területen a jogalkotás tett már, illetve tenni kíván. Emellett az elektronikus cégeljárás is a jogi képviselő közreműködésére épül, a jogi képviselő van feljogosítva arra, hogy a papír alapú iratokat elektronikus irattá transzformálja. Ennek a korszerű eljárási lehetőségnek az összes cégformára való kiterjesztése ugyancsak megköveteli az egyszerűbb megítélésű cégek esetében is az ügyvédi szerepkör, illetve a kötelező jogi képviselet fenntartását.
Jelenleg a bejegyzési eljárás érdemi szakaszának túlnyomó részében az eljárás rendjét illetően nincs semmiféle lényeges különbség a jogi személyiségű, illetve a jogi személyiség nélküli társaság bejegyzése között. Ezt fejezi ki az a tény is, hogy a Ctv. 44. § (3) bekezdése alkalmazni rendeli a 41. § (2)-(4) bekezdésében és a 42-43. §-ában foglalt rendelkezéseket. Így egységes a szabályozás a hiánypótlásra felhívó végzés kiadására, a bejegyzést elrendelő vagy az elutasító végzés meghozatalára és kézbesítésére vonatkozóan.
A Ctv. 40. § és 44. §-a alapján is teljesen azonos a bejegyzett adatok vizsgálatának tartalma. A 40. § értelmében a cégbíróság azt köteles vizsgálni, hogy a "bejegyzési kérelemben azok az adatok, amelyeknek bejegyzését az adott cégformára vonatkozóan a Ctv. előírja (12-14. §) megfelelnek-e a jogszabályok rendelkezéseinek." A 44. § értelmében pedig a cégbíróság azt vizsgálja, hogy "azok az adatok, amelyeknek bejegyzését az adott cégformára vonatkozóan a Ctv. előírja (12-14. §)… megfelelnek-e a jogszabályok rendelkezéseinek."
A vizsgálat terjedelmében eltérés valójában a cég jogi személyiségétől vagy annak hiányától függően a létesítő okirat és a mellékletek cégbírósági vizsgálata terjedelmében áll fenn. A Ctv. 40. §-a szerint ugyanis a cégbíróság a bejegyzési eljárásban csak azt vizsgálja, hogy a létesítő okirat vagy annak módosítása tartalmazza-e azokat az adatokat, amelyeket az adott cégformára vonatkozó jogszabály előír, míg a Ctv. 44. §-a szerint a cégbíróság ebben a körben köteles megvizsgálni, hogy a létesítő okirat vagy annak módosítása megfelel-e a jogszabályok rendelkezéseinek. A szerzők álláspontja szerint azonban ebben a körben a hatályos jogi szabályozás fenntartása esetében is változásokra lenne szükség.
A vizsgálat terjedelme kérdésében kialakult bírói gyakorlat nem tartható fenn az új szabályozásban. Részben azért nem, mert esetleg megszűnik a jogi személyiség nélküli cég mint jogi kategória, másrészt ennek hiányában sem, mivel a szabályozás lehetőséget ad arra, hogy a cégiratok között súlyosan jogszabályba ütköző létesítő okiratok kerüljenek elhelyezésre. Bár a Ctv.-nek megfelelően jár el, mégis igen rossz fényt vet a cégbíróságra, ha bejegyez egy céget és ezzel jóváhagy egy olyan létesítő okiratot, amely a laikus számára is jogszabálysértő kitételeket tartalmaz. Különösen, hogy a nem túl távoli jövőben ezek az okiratok is elektronikus úton megtekinthetőek lesznek, épp úgy, mint ma a cégjegyzék adatai.
A cégbíróság a létesítő okirat ellenőrzése során a jelenlegi gyakorlat szerint csak a létesítő okiratnak azon elemeit ellenőrzi, amelyek egyben cégjegyzék adatok is, így ellenőrzi, hogy a társaság jegyzett tőkéjét megjelölték-e vagy gondoskodtak-e a képviseletről, mivel ezek az adatok a cégjegyzék részei is. A Legfelsőbb Bíróság gyakorlata szerint a Ctv. 3. § (1) bekezdése szerinti adat fogalma kiterjesztően nem értelmezhető. Ha a vizsgált kitétel nem tartozik az adat fogalmába, akkor sem vizsgálható, ha egyébként a szerződés kötelező eleme.
A létesítő okiratnak azon elemeit, amelyek kötelező elemek ugyan, de egyébként nem képezik a cégjegyzék részét, a cégbíróság csak abból a szempontból vizsgálja, hogy azok szerepelnek-e az okiratban, de tartalmi vizsgálatukra akkor sem tér ki a bíróság, ha azok láthatóan nem felelnek meg a jogszabályi rendelkezéseknek. Így a cégbíróság a létesítő okirat legdurvább, törvényellenes hibái, hiányosságai felett is szemet huny, ha a hiba kívül esik az említett körön (pl. a tag felelősségét a társaság tartozásaiért tévesen jelöli meg a társasági szerződés). A cégbíróság a cégbejegyzés tényével ugyanakkor mintegy szentesíti a jogszabályellenes működést.
A cégbíróság vizsgálatának rutinszerűvé tétele a kisebb tőkeerejű, egyszerűbb cégek esetében sem teszi megengedhetővé, hogy a cégbíróság a létesítő okirat nyilvánvaló törvénysértésének kifogásolásától eltekintsen pusztán azért, mert az érintett rész egyébként nem cégjegyzék adat is. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a kisebb tőkeerejű, egyszerűbb cégformában működő cégek esetében nem indokolt ugyanolyan mélységű vizsgálatot előírni, mint pl. egy részvénytársaság létesítő okirata esetében.
A szerződési iratminták használatának lehetősége ezt a problémát megoldaná. Ezáltal a cégbíróság feladata már valóban csak a szerződés adatainak és a bejegyzési kérelem adatainak összevetése lenne, hiszen a cég formájának megfelelő típusszerződés alkalmazása garantáltan nem vetne fel érvénytelenségi kérdést.
A szerződésminták tartalmának cégbírósági ellenőrzését a jogi képesítéssel rendelkező bírósági ügyintézőkre lehet bízni. Ezáltal, ha megfelelő létszámú ügyintéző áll rendelkezésre, a bírói munkateher csökkenthető.
Ugyanakkor a cégbíróság vizsgálata a hatályos szabályokkal egyezően ki kell, hogy terjedjen a létesítő okirat érdemi vizsgálatára, ha a bejegyzését kérő szervezet társasági szerződése nem szerződésmintán alapszik. Ezt a feladatot természetesen változatlanul a cégbírák végeznék.
A Ctv. felsorolja a cégbejegyzési kérelem kötelező mellékleteit, melyeket minden cég esetében csatolni szükséges, hiányuk a bejegyzési kérelem hiánypótlás nélküli elutasítását vonja maga után. Jelenleg a jogi személyiséggel nem rendelkező cégek esetében más melléklet nem is követelhető meg. Szerződésminta alkalmazása esetén a cégbíróság változatlanul csak azon mellékletek csatolását igényelheti, amelyeket a Ctv. melléklete felsorol.
A Ctv. 23. § (1) bekezdése kifejezetten megengedi, hogy jogi személyiségű cégek esetében a Ctv. mellékletében kötelezően csatolandó mellékleten túlmenően is kérje a cégbíróság bizonyos okiratok bemutatását, illetve csatolását, ha ezt szükségesnek látja. Ennek lehetőségét álláspontunk szerint fenn kellene tartani azoknál a cégeknél, amelyek nem szerződésminta alapján jönnek létre, és ennél fogva esetleg olyan kérdésekről is rendelkeznek, amelyek a Ctv. mellékletében nem szereplő okiratok csatolását teszik szükségessé. Véleményünk szerint szinte lehetetlen feladatnak tűnik minden olyan lehetséges és szükséges melléklet összegyűjtése, amely alapján tényleges, korrekt taxativ felsorolás elkészíthető. A gyakorlati szakemberek többsége ugyanakkor ez utóbbi megoldást látná szívesebben, mert ez garantálná számukra, hogy a cégbíróság csak olyan irat, melléklet csatolását kérheti, melynek szükségességét maguk is tételesen ellenőrizni tudják.
Így további elemzést, vizsgálatot igényel, hogy megvalósítható-e a kötelező mellékletek körének olyan jellegű bővítése, kiegészítése, amely teljes körűvé teszi a megkövetelhető mellékletek fajtáját és számát, így további iratok benyújtását a jövőben a cégbíróság egyetlen cégforma esetén sem írhatná elő, akkor sem, ha a cég nem a szerződésminta alkalmazása mellett dönt.
A cégbíróság eljárására, a bejegyzési, változásbejegyzési eljárás érdemi szakaszára vonatkozóan a cégformákra tekintettel eltérés a létesítő okirat vizsgálatának terjedelme mellett két fontos kérdésben állapítható meg.
Az egyik, hogy a cégbíróság a bejegyzési eljárást más eljárási határidő alatt köteles lefolytatni. A jogi személyiségű cégek esetében a cégbejegyzésre, a változásbejegyzési végzés meghozatalára nyitva álló határidő hosszabb, 30 nap helyett 60 nap. A bejegyzési határidőbe a hiánypótlás időtartama nem számít bele, illetve a cégbíróság vezetőjének a határidő leteltét követően még további 8 nap áll a rendelkezésére, hogy az automatikus cégbejegyzés elkerülése érdekében a szükséges intézkedéseket megtehesse.
A gyakorlat bebizonyította, hogy mind a jogi személyiségű, mind pedig a jogi személyiséggel nem rendelkező cégek esetében a cégbejegyzés időtartama az esetek döntő többségében a törvényi határidő felét sem éri el. Erre tekintettel - figyelemmel a már említett szerződésminták alkalmazásának lehetőségére is - indokolt és lehetséges a bejegyzési határidők rövidítése. Amennyiben a cég szerződésminta alapján készíti el a társasági szerződését, a cégbíróság számára nyitva álló bejegyzési határidő 8 napra csökkenthető. Azokban az esetekben, amikor a cég nem tud, illetve nem akar élni a szerződésminta alkalmazásával, a cégbejegyzés határideje 20-30 nap lehetne. Természetesen az említett határidőkbe a hiánypótlás időtartama változatlanul nem számítana bele és változatlanul indokolt fenntartani a cégbíróság vezetője számára biztosított 8 napos határidőt is. Felmerült az a gondolat is, hogy az új Ctv. a határidő munkanapokban való számítását írja elő.
A jogirodalomban felmerült az a jogos igény is, hogy a törvény ne csak az elsőfokú bíróság, hanem a másodfokú bíróság eljárását is kösse határidőhöz. Az ítélőtáblák felállításával azonban a másodfokú elbírálás lényegesen felgyorsult, így a törvényi határidő előírása csak elméleti szempontból látszik ma már szükségesnek.
Az anyagi jogok pl. a Gt. vagy az egyéni vállalkozásról szóló törvény rendezi azt a kérdést, hogy az általa szabályozott szervezeti forma létrejötte, illetve megszűnése során a nyilvántartásba vételnek mi a jelentősége. Rögzíti, hogy a cég a bejegyzéssel jön-e létre, illetve a törléssel szűnik meg, vagy anélkül, az alapítás tényével, illetve a megszűnés elhatározásával, vagyis a bejegyzés tényéhez konstitutív, illetve a deklaratív hatály fűződik-e. Az anyagi joghatály tehát a cég, illetve a jogi személy létrejöttéhez, megszűnéséhez kapcsolódik és ennek típusát a cégformára irányadó anyagi jog állapítja meg. (Deklaratív a cégbejegyzés hatálya pl. egyéni cég esetében, ahol az eredeti vállalkozás létrejötte jogszerűségének cégbírósági vizsgálata elmarad).
Általában megállapítható, hogy a cégforma létrejöttére a jogszabályok egységesen a cégbírósági bejegyzés konstitutív hatályát állapítják meg. A konstitutív hatály alapján a bejegyzés ténye az, ami a jogviszonyhoz fűződő jogot, illetve kötelezettséget keletkezteti. Ez a joghatás ex nunc hatály esetében csak a bejegyzést követően, ex tunc hatály esetén pedig a bejegyzéssel, a létesítő okirat aláírásának időpontjára visszamenőlegesen következik be, ahogy azt pl. a régi Gt. is szabályozta. A hatályos szabályok a cégformák létrejöttét és megszűnését illetően az ex nunc hatály elvét követik, kivétel ez alól az alacsonyabb jogforrási szinten és ma már feleslegesen szabályozott oktatói munkaközösségi cégforma, amely esetében a cégbejegyzés változatlanul visszamenőleges hatályú. Ennek a formának a megszüntetésére és a létező ilyen cégek közkereseti társasági formába történő fokozatos és zökkenőmentes "áttérésére" emiatt is gondolni kell a kodifikáció során.
Fontos, de általában figyelmen kívül maradó szempont, hogy a megszűnés konstitutív hatályú megállapítása nem mindig a cégbíróság feladata. Ha a céget felszámolási eljárás lefolytatásával szüntetik meg és a felszámolást lefolytató bíróság az eljárását jogerősen befejezte, a cég a jogalanyiságát ezzel a ténnyel elveszítette. Téves tehát az 5/1999. sz. PJE döntésben kifejtett jogi álláspont, amely szerint a cég jogalanyisága a cégbírósági törlő végzés meghozatalával szűnik csak meg.
A döntés nem veszi figyelembe, hogy a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény 7. §-a szerint a bíróság jogerős döntése mindenkire nézve kötelező, így a cégbíróságra is. Ebből következően a cég törlésének hatálya egyszerűen nem lehet más időpont, mint az, amit a felszámolást lefolytató bíróság a cég megszűnéseként megállapított.
A hatályosság kérdésének egyértelmű tisztázása a készülő törvényben szükségessé teszi majd a kapcsolódó bírósági elvi döntések felülvizsgálatát is.
Elmondható, hogy a konstitutív cégbejegyzés elve a kezdetektől nem változott és azon nem is kell változtatni a Gt., illetve a Ctv. újraszabályozása során. Emellett fenntartandó a jövőben is a cég bejegyzését, illetve megszűnését illetően az ún. ex nunc hatály elvének érvényesítése.
A cégjegyzékben vezetett adatok változása esetében a cégjegyzékbe történő bejegyzés ugyancsak konstitutív hatályú, mivel a bejegyzés ténye teszi jogszerűvé azt a jogi aktust, amelyre a bejegyzés vonatkozik. A Gt. és Ctv. hatálybalépése óta a változásokra vonatkozó cégbejegyzés is főszabályként ex nunc hatályú, ha a Ctv. (vagy más törvény) kivételt nem tesz.
A Ctv. 30. § (2)-(3) bekezdése felsorolja azokat az eseteket, amikor az adat cégbejegyzése kivételesen az adatváltozás időpontjára mégis visszamenőleges (ex tunc) hatályú. Így a cég székhelyét, telephelyét, fióktelepét, tagjait, tulajdonosait, vezető tisztségviselőit, felügyelő bizottsági tagjait, könyvvizsgálóját érintő változások is a bejegyzéssel jönnek létre, de ezek hatálya a változás időpontjára visszamenőleges a jelenlegi szabályozás alapján.
A szabályozás gyakorlati hibája, hogy a Ctv. nem az összes, egymással összefüggő esetkörben állapítja meg a visszamenőleges hatályosságot, így az összefüggő adatok bejegyzése során elvileg eltérő hatályossági időpontok bejegyzésére kerülhet sor. Nehézséget okoz a gyakorlatban pl., hogy míg a tag személyében beálló változást a cégbíróság a változás időpontjára visszamenőleges hatállyal jegyzi be, addig ha ezzel egyidejűleg a tag a társaságban jelentős, többségi, vagy közvetlen irányítást biztosító befolyást szerzett, ennek bejegyzése ex nunc hatályú. [Pontosabban ennek bejegyzése sajátos, ex tunc hatályú lenne, mivel a Gt. 292. § (2) bekezdése alapján elvileg a bejelentés napjára visszamenőleges hatályt kellene megállapítani.]
A Ctv. 30. § (3) bekezdésében foglalt szabályozás sem ad minden esetre megnyugtató megoldást. Nemcsak az az eset fordulhat elő ugyanis, hogy az együttes cégjegyzési mód változik önállóvá, hanem az is lehetséges, hogy a korábbi önálló cégjegyzési mód az új képviselők megválasztásával együttes lesz. Ilyen esetben a képviselők személye ex tunc hatállyal bejegyezhető, ugyanakkor a frissen elhatározott együttes cégjegyzési mód csak ex nunc hatállyal szerepelhetne. A változásbejegyzés hatályának kérdése tehát a Ctv. megszületése óta számos vitának volt okozója.
Változásbejegyzés esetében az egyes rovatokban külön-külön feltüntetésre kerül, hogy az adott rovatban szereplő adat mikortól hatályos, illetve milyen hatállyal került törlésre. (Erre a jelenlegi szabályozási logika mellett is csak a 30. §-ban meghatározott kivételes esetekben lenne szükség, a többi rovat esetében ez értelemszerűen megegyezik a cégbejegyzés napjával.)
Valójában a változások bejelentésekor azok már a cég életében megtörténtek, hiszen a bejelentésre ezt követően, a törvényben előírt határidő alatt kerül sor. A cégbíróság tehát a bejegyzéssel általában visszamenőlegesen igazolja a változások jogszerűségét. Ebből következően a változások bejegyzésének hatálya főszabályként és általánosan ex tunc jellegű. Kivétel ez alól az az eset, ha a cégformára irányadó anyagi jog valamely, a cégjegyzék adatát képező, változást előidéző jogi aktussal kapcsolatban kifejezetten kimondja, hogy az csak a cégbejegyzést követően hajtható végre (pl. a kft., rt. tőkeleszállítása). Ezekben az esetekben a bejegyzés értelemszerűen ex nunc hatályú.
A hatályosság kérdése elsősorban dogmatikailag, elméletileg tisztázandó kérdés, amire a szerzők most kísérletet tettek. Ugyanakkor a cégjegyzéknek sem a cég bejegyzését, sem pedig a cégadatok változását illetően a hatályra vonatkozó bejegyzést nem kell tartalmaznia. Nem kell tehát feltüntetni, hogy az egyes adatváltozások ex nunc, vagy ex tunc hatályúak-e. Erről a kifejtettek alapján az anyagi jogi jogszabályok eligazítást adnak.
Az egyszerűség kedvéért eljárásjogi hatálynak nevezhető hatályosság azt a kérdést dönti el, hogy a cég létrejötte, megszűnése, illetve a regisztrált adataiban bekövetkezett változás ténye harmadik személyekkel szemben mikortól tekinthető hatályosnak.
Ez fontos kérdés, hiszen a cégeljárásban kialakított elvek értelemszerűen alkalmazhatóak más regisztrációs eljárások szabályozása során is, így pl. a társadalmi szervezetek nyilvántartása körében.
Leszögezhető a kifejtettek alapján, hogy a bejegyzés napját a cégjegyzéknek tartalmaznia kell. A bejegyzés dátuma alapján állapítható meg, hogy a cégbíróság a jogi aktust mikor minősítette jogszerűnek. A másik releváns időpont cégjogi szempontból a közzététel napja, amely arról ad tájékoztatást, hogy az immár jogszerűnek minősült aktusra harmadik személyekkel szemben - főszabályként - mikortól lehet hivatkozni. Az 1. sz. társasági jogi irányelv, illetve a Ctv. 10. §-a szerint ugyanis harmadik személyek a közzététellel szereznek tudomást a cégjegyzékbe történt bejegyzésről, vagyis a bejegyzett adatra jogot alapítani csak a közzétételt követően lehet. Főszabályként tehát a cégjogi (eljárásjogi) hatály beállta a közzététel napja, amit ezért érdemes a bejegyzés napja mellett a cégjegyzékben is szerepeltetni.
A bejegyzés hatályossága az 1. sz. társasági jogi irányelv 3. cikkének (5) bekezdésével összhangban bizonyos körülmények fennállása esetén még a közzétételt követően is megkérdőjelezhető. Így ha a cég valamely harmadik személlyel szemben a cégjegyzékbe bejegyzett adataira, vagy a cégnyilvántartásban szereplő, az adat igazolására szolgáló okiratra kíván hivatkozni, harmadik személlyel szemben csak akkor teheti ezt meg, ha a vitatott adatot a cégbíróság nemcsak hogy bejegyezte a cégjegyzékbe, hanem közzé is tette már a Cégközlönyben, de a közzétételt követő 16. napig a harmadik személy még ilyen körülmények között is bizonyíthatja, hogy a hivatkozott okirat megismerésére nem volt lehetősége. Ugyanakkor a cég hivatkozhat a bejegyzett adatra, illetve az azt igazoló okiratra, ha bizonyítja, hogy a harmadik személy már a közzétételt, vagy akár a cégbejegyzést megelőzően ismerte a kérdéses adatot, illetve iratot. Magának a cégbejegyzés tényének - ez utóbbi esetben - az a jogi jelentősége, hogy a cégbíróság ezen döntése a feltétele annak, hogy a cég egyáltalán bizonyíthassa azt, hogy az immár a bejegyzéssel jogszerűnek minősülő jogi tényről a másik fél már korábban is tudott.
A bejegyzés cégjogi hatálya tehát főszabályként a közzététel napjával áll be. Kivételesen ez is változhat annak megfelelően, hogy a hatályra hivatkozó feleknek a szóban forgó tényről való tudomásszerzésére mikor és milyen körülmények között került sor. Ezt a kivételes időpontot a cégnyilvántartásnak természetesen nem kell tartalmaznia, ennek csak a felek egymás közötti viszonyában van jogi jelentősége.
Az egyes adatváltozások hatályosságának megjelölése helyett tehát, ha valamely adatot illetően jogi jelentősége van annak, hogy a bejegyzést megalapozó jogviszony mikor jött létre, vagy mikor szűnt meg, ezt a cégjegyzék adott rovata a hatályosságra való utalás nélkül tartalmazhatja. Így már ma is tartalmazza a cégjegyzék a cég pénzforgalmi számlaszáma megnyitásának, illetve megszűnésének időpontját, vagy a legutóbbi törvénymódosítás alapján a vezető tisztségviselők megbízatásának időtartamát. A létesítő okirat módosításait nyilvántartó rovat alapján is következtetni lehet egyes jogviszonyok létrejöttére vagy megszűnésére. A létesítő okiratok digitalizálása esetében az ezekbe való betekintés is egyszerűvé válik. Az új Ctv.-ben tehát a cégjegyzékben - általános jelleggel - csak a bejegyzés napját és a közzététel napját kell szerepeltetni, mind alapbejegyzés, mind pedig változásbejegyzés esetében.
Újra és újra felmerül az az igény, hogy a cégjegyzék csak a főtevékenységet, illetve a hatósági engedélyhez kötött tevékenységi köröket tartalmazza. A cégjegyzékben nyilvántartott TEÁOR számok radikális csökkentése felveti azonban az ún. egyablakos rendszer jövőbeli működésének kérdését. Az APEH és a KSH ugyanis eddig ezen az ablakon keresztül kapta meg a nyilvántartásuk számára elengedhetetlen TEÁOR számokat, melyek pl. az áfa visszaigénylések elbírálása során szükségesek. Az új rendszer bevezetése azt jelentené, hogy a cégbíróság helyett a cégjegyzékbe be nem jegyzett tevékenységi körök bejelentését az APEH feltehetőleg külön igényelné. Miután az APEH néhány más adatot is kér a cégektől, amelyek a cégjegyzékben nem szerepelnek, a jövőben a tevékenységi körök bejelentése is ezen a nyomtatványon történne. Ez a megoldás azonban mind a cégalapítók, mind az APEH munkaterhét növelné, pl. a változások folyamatos nyilvántartása, külön bejelentése miatt.
A másik megoldás az lehetne, hogy a cégbírósághoz változatlanul be kellene jelenteni valamennyi tevékenységi kört (TEÁOR számot), amelyet a cég végez. E TEÁOR számok döntő többsége azonban nem jelenne meg a cégbíróság saját nyilvántartásában, hanem ezeket, illetve az ezeket érintő változásokat a számítógépes rendszerben történő rögzítést követően a cégbíróság továbbítaná az APEH-nek és a KSH-nak. Ezzel a cégbíróságok (a cégszerkesztők) munkaterhe változatlan maradna, csökkenésre csak azt követően kerülhetne sor, amikor az adatokat elektronikus cégeljárás keretében nyújtanák be a cégbírósághoz, pontosabban a Céginformációs Szolgálathoz (ebben az esetben ugyanis a számítógépre felvitel művelete elmarad). A második megoldás elfogadása esetében előny lenne, hogy nem kellene változtatni a korrektül működő "egyablakos" rendszeren.
Az erre vonatkozó rendelkezéseket a Ctv. tartalmazza, hiszen a szabályozás egyaránt rögzíti a perindítási okokat, mint anyagi jogi szabályokat és a peres eljárás rendjét.
A Ctv. szabályozása az érvénytelenségi okok tekintetében az 1. sz. társasági jogi irányelv szabályainak kíván megfelelni. Az egyik fontos eltérés azonban az, hogy míg az irányelv csak a részvénytársaságokra és a korlátolt felelősségű társaságokra vonatkozik, addig a Ctv. az összes cégformára irányadó. A szabályozás kialakításakor ugyanis az volt az elv, hogy ahogy a cégformák egységesen a cégbejegyzéssel, konstitutív hatállyal jönnek létre, úgy alapításuk érvénytelenségére is egységes rendelkezés vonatkozzon. Az a kérdés, hogy a gazdasági forgalomban résztvevő gazdálkodó szervezet létrejöttének szabályosságát mely időpontig és milyen okból lehet vitatni, főszabályként nem függhet a gazdálkodó szervezet cégformájától. A kívülálló érdekeltek szempontjából nincs jelentősége annak, hogy társaságról vagy pl. szövetkezetről van-e szó, legfeljebb a cég nagyságának, ügyfélköre szélességének lehet szerepe.
A Ctv.-t számos támadás érte amiatt, hogy az alapításra vonatkozó semmisségi okokat maga sorolja fel.
Ha a Ctv. szabályozási logikája elviekben fennmarad, a Ctv. rendelkezéseinek hiányában a cégformákat szabályozó jogszabályokban külön-külön kellene elhelyezni a lényegében azonos rendelkezéseket, amelyek egységessége a jogszabály-módosítások során csak nehezen lenne biztosítható. Megoldást jelenthet viszont, ha a semmisségi rendelkezések szabályozása a Ctv.-ből a Gt.-be kerül, a Ctv. azonban ezzel egyidejűleg egy olyan utaló szabállyal egészül ki, amely valamennyi, a cégnyilvántartásban szereplő, nem gazdasági társaság formájú cég vonatkozásában kimondja, hogy esetükben is a Gt.-ben rögzített rendelkezéseknek megfelelően kerülhet csak sor semmisségi per indítására.
A két jogintézmény fennmaradása nem vitatott kérdés. Elvi okokból szükséges és a gyakorlati tapasztalatok is indokolják azonban a bejegyző végzés hatályon kívül helyezése iránti és a létesítő okirat érvénytelensége iránti perben lefolytatandó eljárás markánsabb megkülönböztetését.
A jogirodalom szerint fontos különbséget jelent a Ctv. 46-47. §-a alapján folyó eljárás és a létesítő okirat érvénytelenségének megállapítása iránt indított per között, hogy ha az előbbi esetben a cégjegyzékadat jogszabálysértő volta a létesítő okiratra vezethető vissza, a létesítő okirat teljes érvénytelensége nemcsak a Ctv. 48. §-ában meghatározott okok miatt állapítható meg, hanem bármely olyan ok miatt, amely a létesítő okirat, mint szerződés semmisségének megállapítását általában lehetővé teszi. Ez a jogértelmezés viszont egyben azt is jelenti, hogy a Ctv. 48. §-ának szabályozása ellenére, a cégbejegyzést követően mégiscsak sor kerülhet a létesítő okirat érvénytelenségének megállapítására abban az esetben is, ha a pert nem eleve a létesítő okirat érvénytelenségének megállapítása iránt indítják meg. Erre a kivételes semmisségi (megsemmisítési) okra ugyanakkor a Ctv. 48. §-a nem utal.
Az értelmezés kialakulására feltehetőleg az a rendelkezés vezetett, amely szerint a perbíróság is a Ctv. 40. illetve 44. §-ában foglalt szabályok szerint vizsgálódhat, e jogszabályhelyek pedig a létesítő okirat ellenőrzésének lehetőségét jóval szélesebb körben határozzák meg, mint a Ctv. 48. §.
A cégbíróság vizsgálati jogosultságának általunk javasolt változása értelemszerűen ki fog hatni a perbíróság jogkörére is. A perbíróság vizsgálati jogkörének egységesítése esetén is fontos kérdés azonban, hogy ennek keretében eljuthat-e a perbíróság a létesítő okirat érvénytelenségének megállapításához a Ctv. 48. §-ában foglalt okokon kívüli esetben.
Olyan szabályozás kialakítása látszik helyesnek, amely szerint - mivel a cégbejegyzés már megtörtént - a cég bejegyzését tartalmazó végzés hatályon kívül helyezése iránti perben is csak a Ctv. 48. §-ában felsorolt okokból lehet a létesítő okirat teljes érvénytelenségét megállapítani, és ezáltal a cég létrejöttét utólag megkérdőjelezni.
A bíróságnak azt kell elsősorban eldöntenie, hogy az érvénytelenségi ok kiküszöbölhető-e. Ha a létesítő okiratban szereplő érvénytelenségi ok előre láthatólag kiküszöbölhető, vagy ha valamely bejegyzett adat volt jogszabálysértő, a Ctv. 47. § (1) bekezdése szerint a céget kötelezni lehet a hiányosságok kiküszöbölésére a bejegyző végzés hatályának fenntartásával. Ha a létesítő okiratban foglalt érvénytelenségi ok előreláthatólag nem küszöbölhető ki, a bejegyző végzés teljes hatályon kívül helyezésére csak változásbejegyző végzés esetében van mód, azzal, hogy a létesítő okirat jogszabálysértő változását a bíróság meghatározott időpontig hatályossá nyilvánítja.
Ha a bejegyző végzés teljes hatályon kívül helyezésére alapítással összefüggésben lenne szükség, a szerzők álláspontja szerint a létesítő okirat teljes érvénytelenségének megállapítása csak a Ctv. 48. §-ában felsorolt okokból lehetséges. Más ok fennállása esetében, ha a létesítő okirat jogszabálysértő volta nem küszöbölhető ki, a perbíróság csak a jogszabálysértés tényét állapíthatja meg, de a bejegyző végzést nem helyezheti hatályon kívül. (Ez az eset alapvetően elméleti jellegű, hiszen a Ctv. 48. §-án kívüli semmiségi okok általában kiküszöbölhetőek.) Ilyen esetben tehát a cégjegyzékben szereplő jogszabálysértő bejegyzés fennmarad. Ha a bíróság a Ctv. 48. §-ában foglalt érvénytelenségi ok miatt a létesítő okirat érvénytelenségét állapítja meg és a cégbejegyző végzést hatályon kívül helyezi - ha a cég létrejöttéhez ragaszkodnak az alapítók - a cégnek új létesítő okiratot kell készítenie és lényegében új cégbírósági eljárás lefolytatására van szükség.
A szerzők szerint a két pertípus esetében fennálló másik fontos eltérés, hogy az érvénytelenségi ok, a hiányosságok megszüntetésében a cégbíróság vagy a perbíróság közreműködik-e.
A Ctv. 48. § (3) bekezdése nem a cégbíróság, hanem az eljáró bíróság kötelezettségévé teszi az érvénytelenségi ok kiküszöbölését. Nincs olyan rendelkezés, hogy a bíróság a létesítő okiratot "hatályában fenntarthatja". Álláspontunk szerint ebből az következik, hogy az érvénytelenségi perben az érvénytelenségi ok megszüntetésére adandó határidő nem a meghozott ítéletben szerepel, hanem pervezető végzésben. A bíróság az általa meghatározott határidőt, illetve a cég intézkedését megvárva hozza meg döntését az érvénytelenség kérdésében. A létesítő okirat sorsának tehát a per alatt el kell dőlnie. Az érvénytelenségi ok esetleges kiküszöbölhetősége esetén sem bízható ez a cégbíróságra. Ha sikerül a perben az érvénytelenségi ok(ok) megszüntetése, akkor csak a korábbi jogszabálysértés megállapítására kerül sor, majd a cégbíróság feladata lesz az ehhez szükséges változások átvezetése törvényességi felügyeleti eljárás keretében. Ha nem lehet az érvénytelenség okát megszüntetni, vagy a cég a bíróság által adott határidőben nem intézkedett, akkor következik be az érvénytelenség megállapítása mellett a létesítő okirat - meghatározott időpontig történő - hatályossá nyilvánítása és az ehhez kapcsolódó jogkövetkezmények alkalmazása.
Ezt az értelmezést erősíti meg, hogy a Ctv. 48. § (4) bekezdése szerint a törvényességi felügyeleti eljárás "szükség esetén" történik meg a bejegyzett adatok és a létesítő okirat összhangjának megteremtése érdekében.
Az eljárási szabályokat a fent ismertetett elvi kérdésekre tekintettel akkor is pontosítani kell, ha az érvénytelenségi per eljárási rendjének szabályozását a Gt. fogja tartalmazni.
A bejegyző végzés hatályon kívüli helyezése esetében a jogszabálysértés kiküszöbölésére előírt határidő megtartását, tehát a jogerős ítélet végrehajtását a cégbíróság ellenőrzi. A jogerős ítéletet ugyanis minden esetben meg kell küldeni a cégbíróságnak és a cégbíróság feladata a Ctv. 47. § (1) bekezdésének utolsó mondata szerint, hogy a végrehajtást hivatalból lefolytatott törvényességi felügyeleti eljárás keretében vizsgálja.
Ha az ítéletben megszabott teljesítési határidő eltelt és önkéntes teljesítés nem történt, a Ctv. 52. § (3) bekezdésében foglalt felhívást ilyen esetben a cégbíróság már nem adja ki, hanem bármely általa helyesnek és célravezetőnek tartott törvényességi felügyeleti lépést megtehet. Van olyan jogirodalmi nézet is, hogy bár főszabályként a megszűntnek nyilvánítás végső eszköznek minősül, ebben a körben a cégbíróságnak nem kell a fokozatosságot betartania. Ezt a kérdést az új törvénynek tisztáznia kell.
A változásbejegyzési végzés vonatkozásában lefolytatott per esetén a Ctv. külön nem szól a cégbíróság feladatairól. Értelemszerű, hogy a közhiteles cégnyilvántartásba bejegyzett adatok és a jogerős ítélet összhangjának megteremtése a feladat. Ennek alapvető szabályaira azonban utalást kell tartalmaznia az új törvénynek.
Akár a cégbejegyző végzésre, akár a változásbejegyző végzésre vonatkozó ítélet cégbírósági végrehajtásáról is van szó törvényességi felügyeleti jogkörben, jogos igényként merült fel a gyakorlatban, hogy a cégbíróság ne csak pl. bírsággal késztesse a céget (a cég képviselőjét) a jogszabálysértő cégjegyzékadat törlésének kezdeményezésére, illetve a bíróság ítéletének megfelelő adat bejelentésére, hanem adott esetben maga a cégbíróság legyen jogosult adatot törölni, illetve az általa ismert jogszabályszerű adatot bejegyezni a cégjegyzékbe az ítéletnek megfelelően. Gyakran ugyanis az az ügyvezető lenne köteles a bejelentés megtételére, akinek jogszabálysértő magatartása tette szükségessé a bíróság eljárását.
Az új törvényben tehát a cégbíróság törvényességi felügyeleti eszköztárát bővíteni kell. Az említett mellett szükségesnek látszik például annak biztosítása is, hogy a cégbíróság a cég működésének felfüggesztésével egyidejűleg jogosult legyen vagyonfelügyelőt is kirendelni, akinek hozzájárulása szükséges a jelentősebb pénzügyi tranzakciók lebonyolításához. Ez megakadályozhatja a cég vagyonának jogellenes "kimentését".
A törvényességi felügyeleti eljárásnak - a fentiekből is kitűnően - a jövőben egyre nagyobb szerepet kell kapnia. A cégregisztráció körében a bírósági hatáskör megőrzésének elsődleges oka, hogy ez a törvényességi felügyeleti jogkör garanciális okokból csak a bírósághoz telepíthető. Az eljárás menetét, az alkalmazható szankciórendszert a szabályozás keretében indokolt felülvizsgálni.
A Ctv. a törvényességi felügyeleti eljárás megindítására vonatkozóan szubjektív, illetve objektív határidőt állapít meg.
Korábban a Ctvr. nem állapított meg időkorlátot a törvényességi felügyeleti eljárás megindítására és az Alkotmánybíróság a 30/1994. (V. 20.) AB határozatában nem találta alkotmánysértőnek, hogy a törvényességi felügyeleti eljárás határidő nélkül indítható. Ennek ellenére a gyakorlati tapasztalatok azt bizonyították, hogy esetenként komoly jogbizonytalanságot eredményezett az a körülmény, hogy évekkel a jogi esemény bekövetkezte után a cégbíróság jogellenesnek ítélt és megsemmisített pl. egy taggyűlési (közgyűlési) határozatot, amely lépés az e határozatra épülő további határozatok, harmadik személyekkel kötött szerződések érvényességét is megkérdőjelezte. Erre tekintettel a jogalkotó a Ctvr. módosításával határidőt állapított meg a törvényességi felügyeleti eljárás megindítására, amelyet aztán a Ctv. is megőrzött.
A hatályos rendelkezések szerint a kérelmező az eljárás lefolytatása iránti kérelmét az arra okot adó körülményről való tudomásszerzéstől számított 30 napon belül terjesztheti elő, egy év elteltével azonban a kérelem akkor sem terjeszthető elő joghatályosan, ha az eljárásra okot adó körülményről csak egy év után értesült. Az egy éves határidő jogvesztő jellegű elmulasztása miatt igazolási kérelem előterjesztésének nincs helye.
A Ctv. 10. §-ában foglaltakra figyelemmel, mely szerint a cégjegyzékadat harmadik személy vonatkozásában a Cégközlönyben történő közzétételtől hatályos, a Ctv. 50. § (1) bekezdésének a) és c) pontjában foglalt okra történő hivatkozással főszabályként az adat Cégközlönyben való közzétételét követő 30 napon belül lehet törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezni.
Előfordul azonban, hogy bár a kérelmező a kérdéses adatot a Cégközlönyből ugyan ismerte (illetve ismerhette), azonban annak törvénysértő jellegéről csak később szerzett tudomást. Esetében a törvényességi felügyeleti eljárás kezdeményezésének 30 napos határideje ekkor indul.
A Ctv. új rendelkezése volt a Ctvr. szabályozásával szemben, hogy a hivatalbóli eljárásra is jogvesztő, objektív határidőt állapított meg.
E rendelkezés hatályosulását "lerontja" azonban az a körülmény, hogy a cégbíróság számára nincsen törvényi határidő magának az eljárásnak a lefolytatására, érdemi befejezésére, így az akár hónapokig is elhúzódhat. Megfontolandó, hogy a bejegyzési eljáráshoz hasonlóan, meghatározott időtartam alatt legyen kötelező a cégbíróságok számára a törvényességi felügyeleti eljárás lefolytatása, hiszen nyomós érdek fűződik a törvényes működés mielőbbi helyreállításához. Amikor például a korlátolt felelősségű társaságnak nem marad ügyvezetője és a Gt. 158. § (3) bekezdése alapján a taggyűlést a cégbíróságnak kell összehívnia, fontos, hogy erre minél gyorsabban sor kerüljön.
A törvényességi felügyeleti eljárás körébe vonható továbbá azoknak a társasági jogi kérdéseknek az eldöntése, amelyhez nem szükséges peres eljárás lefolytatása, mivel a bíróság elsősorban okiratok alapján, esetleg a felek személyes meghallgatásával határoz. Ebben a körben lehetséges, hogy elegendő lenne a sokkal gyorsabb és egyszerűbb eljárási rendet jelentő nemperes eljárásban való döntést előírni, melynek során a cégbíróság vizsgálná pl. a társaság megtámadott határozatának jogszerűségét. Jelenleg egyes társasági jogi határozatok megtámadása ugyanis lehetséges peres úton is, más esetben pedig törvényességi felügyeleti eljárás kezdeményezésére is alapot adhat. A felesleges párhuzamosságok kiküszöbölése és az azonos típusú ügyekre egységes eljárási rend kialakítása a cél. Lehetnek azonban olyan társasági határozatok, amelyek törvényességi szempontú felülvizsgálata során elkerülhetetlen bizonyítási eljárás lefolytatása. Ezért olyan megoldás is elképzelhető, hogy a társasági határozatokra vonatkozó törvényességi felügyeleti eljárás keretében a bíróság maga döntse el, hogy peres vagy nemperes eljárás lefolytatására van-e szükség.
Természetesen vannak olyan társasági jogi perek pl. a tag kizárása, amelyeket eleve nem is lehet és nem is kell a törvényességi felügyeleti eljárás keretébe vonni. Esetükben is megfontolandó azonban, hogy e pereket is lehetőleg a megyei bíróság mint cégbíróság bírái tárgyalják (jelenleg ez a Fővárosban nem így működik), így "egy kézben" futnának össze a szálak a cég működésével összefüggő kérdések tárgyában. Az is elképzelhető, hogy a tárgyaló bírák személyének eldöntését változatlanul munkaszervezési kérdésként kell kezelni.
A cégnyilvántartás legfontosabb része a cégjegyzék. A cég léte, működése szempontjából meghatározó jelentőségű adatokat a cégjegyzék tartja nyilván.
Alapvető jelentősége van annak, hogy milyen adatok kerülnek, illetve kerülhetnek bejegyzésre az egyes cégek cégjegyzékeibe. Erre vonatkozóan a Ctv. taxatív felsorolást tartalmaz.
Bár az utóbbi években a cégjegyzékadatok köre folyamatosan bővült, a Ctv. 12. §-ának (3) bekezdésében szereplő felsorolást két elemmel indokolt kiegészíteni.
A forgalom biztonsága, a hitelezői érdekek védelme szempontjából fontos információt jelenthet, ha a céggel szemben végrehajtási eljárás indul, vagy a tag (részvényes) vagyoni hozzájárulása tekintetében foglalás, biztosítási intézkedés történt. Míg korábban a cégjegyzék e lényeges adatokat nem tartalmazta, a Vht.-t módosító 2000. évi CXXXVI. törvény 2001. szeptember 1-jétől kötelezővé tette a cég elleni végrehajtás (biztosítási intézkedés), valamint a cég tagja (részvényese) vagyoni részesedése lefoglalásának cégjegyzékbe történő bejegyzését. Bár a bírósági végrehajtással összefüggő adatok bejegyzése megvalósult, hiányzik az önkormányzat vagy az adóhatóság által elrendelt és foganatosított végrehajtásra vonatkozó adatok nyilvántartása.
A zálogjog fennállására vonatkozó tények csak a Magyar Országos Közjegyzői Kamaránál vezetett nyilvántartásban szerepelnek. Esetleg célszerű lenne - e meglévő nyilvántartás érintetlenül hagyása mellett -, ha ez az információ a cégjegyzékből is megállapítható lenne, legalább utalással a kamarai nyilvántartásra, ahonnan az érdeklődők részletesebb felvilágosítást kaphatnak.
A csődtörvényt felváltó új, a fizetésképtelenségről szóló törvény előkészítése folyamatban van. Ebben a végelszámolási eljárás szabályozása - a törvény elnevezéséből is következően - már nem fog helyet kapni. Erre tekintettel a végelszámolásra vonatkozó eljárási szabályokat vagy a Ctv.-ben indokolt elhelyezni, vagy külön törvényben, különös tekintettel arra, hogy a Ctv. és a jelenlegi (majdani) Cstv. hatálya nem azonos (pl. a Cstv. hatálya alá tartozik a magánnyugdíjpénztár, vagy a sportegyesület is). A külön törvény mellett szól, hogy a végelszámolási szabályok alkalmazhatóságát a jelenlegi körnél szűkebbre korlátozni nem indokolt.
Nem tartható fenn a vízgazdálkodási törvényben fennálló, a jogutód nélküli megszűnéssel kapcsolatos kettőség sem, amely a gyakorlatban számos problémát jelent.
A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény értelmében a vízgazdálkodási társulatokra a Gt. általános szabályai irányadók. A vízgazdálkodási társulat a Cstv. hatálya alatt áll, így végelszámolására sor kerülhet, a víziközmű társulat nem, holott egy cégjegyzékbe bejegyzett cégről van szó, amely esetében még sem alkalmazhatóak a végelszámolás szabályai. A víziközmű társulat esetében a vízgazdálkodási társulatokról szóló 160/1995. (XII. 26.) Korm. r. 17. §-a alapján a jogutód nélküli megszűnés során a rendeletben szabályozott, elszámolási eljárást kell lefolytatni (17-22. §), amely egyébként nagy hasonlatosságot (de eltérést is) mutat a végelszámoláshoz képest.
A hatályos Cstv. nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely szerint a jogi személyiségű végelszámoló esetében a nevében eljáró természetes személy adatait is rögzíteni kell, korábban ugyanis tipikus volt, hogy végelszámolóként természetes személy járt el. Ma már egyre gyakoribb - különösen hivatalból elrendelt végelszámolás esetében -, hogy a kijelölt végelszámoló jogi személy. Ilyen esetben célszerű lenne, ha a Cstv. 27/A. § (3) bekezdésében foglalt szabály alkalmazható volna. (Aláírási címpéldányt egyébként is csak a cég nevében eljáró természetes személy csatolhat). Ez természetesen a cégjegyzék adattartalmának változásával is járna.
A Cstv. 71. §-a szerint a végelszámoló a gazdálkodó szervezet kötelezettségeit teljesíti, követeléseit behajtja, igényeit érvényesíti és vagyonát szükség szerint értékesíti.
Gondot jelent a gyakorlatban, hogy a végelszámolás során nem érvényesül a hitelezők kielégítése vonatkozásában a Cstv.-ben szabályozott sorrend. Emiatt gyakran előfordul, hogy a végelszámoló, különösen ha az a cég korábbi vezető tisztségviselője, egyes "szimpatikusabb" hitelezőket kielégíti, majd megállapítja, hogy a vagyon mégsem elegendő a végelszámolás lefolytatására és felszámolási eljárást kezdeményez az immár általa kiürített céggel szemben. Etekintetben a vezető tisztségviselők, mint végelszámolók felelősségét szigorítani kellene, illetve elő kell írni, hogy a végelszámoló a hitelezők részére kifizetéseket főszabályként csak a cég vagyoni helyzetének felmérését követően teljesíthet. ■
Visszaugrás
