A cikk forrását képező dolgozat főbb megállapításaival egy állatgyógyászati centrum szakmai napján találkoztam egy előadás során 2023 tavaszán, és őszintén megmondom, hogy a kutatás egyes eredményei[1] jogászként (is) sokkoltak.
Pont ebben az időszakban kereste meg jogsegélyszolgálatunkat[2] egy állatvédő szervezet azokkal a kérdésekkel, hogy egyfelől jogszerű/szakszerű-e, ha az állatorvos a "harapósnak", "támadósnak" titulált (egyébként egészséges) állatot a gazdája kérésére elaltatja; másfelől szakmailag/jogilag aggályos-e, ha egy állatorvos a nyílt utcán szíven döf egy kutyát előzetes kábítás nélkül T61-es szerrel altatás címszóval, mert sajnos településükön ez a gyakorlat.
A dolgozat kutatásának eredményei és a feltett kérdésre adott, jogszabályhelyekkel alátámasztott válasz (illetve a gondolkodási idő, amelyet az állatvédő szervezet kért, hogy eldöntse: megtegye-e a szükséges lépéseket a kifejezett jogszabályi tiltás ellenére, nyomós egészségügyi indikáció hiányában, "bemondásra" eutanizáló állatorvossal szemben) együtt indított arra, hogy foglalkozzam ezzel a kényes problémával.
Ez általánosságban nem más, mint az, hogy egyes állatorvosok a jogszabályi előírások felett állnak-e; vagy miért érezhetjük úgy, hogy az ország egyes területein nem teljes mértékben, vagy nem ugyanúgy hatályosak a jogszabályok, mint máshol? Közelebbről fókuszálva a problémára pedig: mit tehetünk részben a szemléletmód megváltoztatása érdekében, részben - amennyiben hivatalos eljárásban gondolkodunk - az ügyintézés frontján?
Mi tehát a lehetséges büntetőjogi vetülete a magát a hatályos jogszabályok rendszerén kívülállónak képzelő állatorvos cselekményének? Etikai vétségnek számít-e, ha valaki "bemondásra" altat? Lehet-e előzetes kábítás nélkül altatni?
A kérdések és a dilemmák csak részben jogiak: a dolgozat is hivatkozik a morális stresszre, amelyet az eutanizálást vállaló állatorvosok átélnek e tevékenységük alatt, illetve főként utána; ugyanakkor amint utaltam rá, a jogi kioktatást követően az állatvédelmi szervezet is erkölcsi-etikai alapon közelítette meg a kérdést: az egyébként menhelyet ellátó állatorvost, aki maximális odaadással vesz részt az állatvédelmi feladatok ellátásában, helyes-e a hatóságok vagy az állatorvosi kamara előtt "meghurcolni", illetve egyáltalán fel kell-e tárni, hogy miért vállal ilyen "bemondásos" altatásokat?
Az állatvédelmi törvény[4] az általános logika szerint főszabályként tiltja az állatok életének elfogadható ok vagy körülmény nélküli kioltását, de megteremti azokat az indokokat, amikor elfogadható okra hivatkozva az állatot le lehet ölni.
Ez elsősorban élelmezési célból vágóállatokat érint, továbbá fertőző betegségek elleni védelmet jelent, esetenként a másként el nem hárítható támadás megakadályozását (büntetőjogi értelemben tehát a jogos védelmet, polgári jogi-birtokvédelmi értelemben pedig a jogos önhatalmat). Egyértelműen elfogadható indok az állat egészségügyileg súlyos beteg, gyógyíthatatlan állapota. Szól az állatvédelmi törvény a kábítás kötelezettségéről is (nyilván szintén kivételekkel), de jelen témánk szempontjából a kedvtelésből tartott kutya esetében kötelezettség az előzetes kábítás a T61[5] beadása előtt.
A Magyar Állatorvosi Kamara eutanáziáról szóló szakmai irányelve szerint[6] "az állatorvos felelőssége az eutanázia azon módjának megválasztása, amely a lehető legnagyobb tiszteletet és legkevesebb szenvedést eredményezi. Kívánatos az állat gyors és teljes tudatvesztése, ennek ellenőrzése, azt követően pedig a szív- és érrendszer, valamint az idegi működést gyorsan és véglegesen megállító gyógyszerek használata. A tudatvesztésnek mindig meg kell előznie a keringési- és idegi működést véglegesen leállító gyógyszer vagy módszer alkalmazását. A fájdalom egy olyan kellemetlen érzelmi és érzékelési élmény, amelyet vélt vagy valós szövetroncsoló hatás eredményez. Fajonként és egyedenként is különböző, megítélése és kezelése az állatorvos feladata. A stressz negatív értelemben az állat olyan ingerre történő válasza, amely jólétét és kényelmét rontja. Az állatorvosnak ezért törekednie kell arra, hogy az állat végleges elaltatása annak viselkedési és fizikális komfortzónájában történjen." A kamara irányelve egyértelmű: nem megengedett a szenvedni hagyás, ami elsősorban jól megválasztott szakmai eszközökkel érhető el, és elvárt kívánalom a tevékenység legnagyobb tisztelettel űzése, ami nyilván inkább erkölcsi-etikai kategória. Bár az irányelv nem jogszabály, hanem soft-law kategória, megsértése alkalmas lehet etikai eljárás lefolytatásának alapjára.
Vagyis kutya eutanizálása során minden olyan esetben "kívánatos" (itt értelmezésem szerint: elvárt) a premedikáció az irányelv szerint, amikor az eutanáziára használt egyes szerek egyben önmagukban nem altatók. Az előzetes kábítástól el lehet tekinteni például barbiturátok esetén, mert azok önmagukban is altatók. Ha például T61-es szert narkózis előidézése nélkül adnak be a kutyának, akkor a légzőközpont bénulása megelőzheti a tudatvesztést, ami különös szenvedést okozhat az állatnak. A különös szenvedés okozása a későbbiekben a büntetőjog szempontjából nagyon fontos definíció lesz: bár jogi definíció, de nem jogkérdés és nem a nyomozó hatóság feladata eldönteni, hogy megvalósult-e.
A különös szenvedés jogi definíció szakmai tartalommal való kitöltése igazságügyi szakértő feladata egy lehetséges büntetőeljárásban, a szakvélemény segítségével dönthető el ugyanis, hogy az állatkínzás minősített fordulatát elkövette-e az állatorvos (elsősorban a rendelkezésre álló kórlapok, a használt vagy használni elmulasztott szerek listája és a lehetséges tanúk vallomása, illetve a boncolás eredménye ismeretében).
- 37/38 -
A dolgozat legfőbb értéke számomra az az anonim kérdőíves kutatás, melynek során egészen meglepő százalékban válaszoltak állatorvosok bizonyos kérdésekre úgy, ahogyan azt mindjárt láthatjuk.
A kutatás kérdőíves része 211 állatorvos válaszain alapult, akik 39,8%-a 31-40 év közötti, a megkérdezettek többsége nő, 50,7%-uk nem vallásos, praxisuk elsősorban kisállatokra épül (75,8%).
Az ábrák forrása[7]
A kutatásban részt vevő állatorvosok 11,8%-a elvégzi az eutanáziát tulajdonos kérésére, elhelyezési (!), anyagi nehézségekre (!) hivatkozva. Megjegyzésben egy állatorvos írta, hogy rossz anyagi helyzetre hivatkozással végez eutanáziát, de elhelyezési gondok miatt sosem, arra mindig megpróbálnak más megoldást találni.
A sokkoló részt tehát beazonosítottuk: tulajdonos kérésére a megkérdezett állatorvosok 11,8%-a végez eutanáziát.
Hogy kérés alatt azt értjük-e, hogy az előzetes szakmai elemzés és kioktatás során jutott arra a tulajdonos, hogy nincs más mód, mint az altatás, mert olyan súlyos, gyógyíthatatlan és főként fájdalommentesen menedzselhetetlen betegségben szenved az állat, hogy ez az egyetlen optimális megoldás vagy simán "kérést" értünk, lehet további vita tárgya, ennek nem jártam utána. Az ugyanakkor kétségtelen, hogy az "elhelyezési, anyagi nehézségek" hivatkozási alap világos: tökéletesen jogsértő ilyen indokokra hivatkozva altatást végezni, amennyiben pedig ez bizonyítható, akár az indokkal ellátott, aláírt nyilatkozattal (erre kevesebb esélyt látok, ismerve az általános dokumentálási kedvet) vagy utólagos állapotfelméréssel az állat egészségügyi előéletének elemzésével vagy boncolással (erre nagyobb esélyt látok) az állatvédelmi törvény megsértése miatt az állatorvos állatvédelmi bírsággal sújtható.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
