A felperes az alperes édesanyja. 1997. októberétől részletekben különböző pénzeszközöket, az alperes által elismerten mintegy 872 000 forintot adott át az alperesnek. Az ezzel összefüggésben indított perben kölcsön visszafizetése jogcímén 1 152 000 forint és járulékai megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
A bíróság a kereseti kérelmét elutasította azzal, hogy a keresetben érvényesített összeg átadása ajándék jogcímén történt.
A felperes 2002. november 18-án a K. Banknál vezetett 1 233 579 forint értékű bankbetétjét az alperes nevére íratta azzal a céllal, hogy közte és volt házastársa között házastársi tartásdíj iránt folyamatban levő perben a tartásra való rászorultsága igazolást nyerjen. A bankbetétből az alperes és házastársa 935 000 forintért gépkocsit vásárolt, mely házasságuk felbontását követően az alperes házastársának birtokában maradt. 2003. április 17-én az alperes volt házastársa az eredeti bankbetét és a gépkocsi értékének különbözetét, 330 000 forintot visszaadott a felperesnek.
A felperes keresetében 2 492 000 forint és kamatai megfizetésére kérte kötelezni az alperest ajándék visszakövetelése címén. Ez az összeg a korábban részletekben juttatott ajándékból, valamint az alperes nevére átíratott, bankbetétben elhelyezett pénzből tevődik össze. A felperes keresetét azzal indokolta, hogy az ajándékot abban a feltevésben adta az alperesnek, hogy gyermeke róla a későbbiekben gondoskodni fog, azonban e feltevése az alperes magatartása miatt utóbb véglegesen meghiúsult. Másodlagosan arra hivatkozott, hogy a pénzösszeg visszafizetése nélkül létfenntartása veszélyeztetett.
Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte, vitatta az ajándékozás feltételhez kötött jellegét, és arra is hivatkozott, hogy a felperes létfenntartása nem veszélyeztetett. Ugyanakkor amennyiben az ajándékot vissza kellene adnia, úgy saját és kiskorú gyermekei létfenntartása ellehetetlenülne. Ezen túlmenően az ajándékba kapott takarékbetét helyébe már más érték, egy gépkocsi lépett, ami volt házastársának tulajdonába került.
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 nap alatt 903 579 forintot és ezen összeg 2006. november 20-tól a kifizetés napjáig járó törvényes mértékű kamatát, ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy csak a több részletben juttatott pénzösszegek esetében lehetett szó ajándékról, e tekintetben pedig az ajándék visszakövetelésének feltételei nem valósultak meg.
A felperes nem nyilvánította ki kétséget kizáróan és felismerhetően az alperesnek, hogy az ajándékot azzal az elvárással adja, hogy rászorultsága esetén őt az alperes majd gondozni fogja. A felperes tehát nem bizonyította, hogy az ajándékozásra az alperes tartására vonatkozó kötelezettség-vállalása indította, melynek hiányában az ajándékozásra nem került volna sor.
A felperes létfenntartása veszélyeztetettségével összefüggésben az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy a felperes létfenntartása biztosított, megfelelő nyugdíjjal rendelkezik, ezen túlmenően öröklési szerződést kötött és a szerződéses örökös saját költségén gondoskodik a felperes élelmezéséről, rezsiköltségének viseléséről, betegsége esetén ápolásáról, gyógyszerei beszerzéséről. Az ajándék visszaadása ugyanakkor a megajándékozott létfenntartását veszélyeztetné, az alperes ugyanis csak havi 36 000 forint rokkantnyugellátásban részesül, kiskorú gyermekek eltartásáról kell gondoskodnia és a lakhatását biztosító ingatlan vételárát is részletekben törleszti.
A kereseti követelés másik részét képező bankbetét tekintetében az elsőfokú bíróság úgy foglalt állást, hogy ennek átadása nem ajándék jogcímén történt, azt a felperes csak volt házastársa tartási kötelezettségének megállapítása érdekében íratta a lánya nevére. Erre tekintettel az alperes jogalap nélkül gazdagodott a bankbetét felperesnek vissza nem juttatott hányadával. Ezért az elsőfokú bíróság a Ptk. 361. § (1) bekezdésébe alapján kötelezte az alperest 903 579 forint és kamatai megfizetésére.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és a felperes keresetét teljes egészében elutasította.
A másodfokú bíróság osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját a tekintetben, hogy a több részletben juttatott készpénzt a felperes ajándék címén nyújtotta az alperesnek, az ajándék visszakövetelésének feltételeit azonban a felperes a perben nem bizonyította. A másodfokú bíróság ugyanakkor a bizonyítékok mérlegelése alapján arra a következtetésre jutott, hogy a bankbetét átadása szintén ajándék jogcímén, a tulajdon-átruházás szándékával történt. Ezt támasztja alá, hogy a felperes nem kifogásolta, hogy a bankbetéttel az alperes sajátjaként rendelkezett, abból a felperes tudomásával gépjárművet vásárolt. Az ajándék visszakövetelésének törvényi feltételei azonban a bankbetét vonatkozásában sem valósultak meg, a felperes ajándék visszakövetelése címén előterjesztett igénye e tétel vonatkozásában is alaptalan volt.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben annak hatályon kívül helyezését és kereseti kérelmének történő helytadást kért, az alperest 2 492 000 forint és járulék megfizetésére történő kötelezésével. Másodlagos felülvizsgálati kérelme az első-, illetve a másodfokú bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára történő kötelezésére irányult. A felperes álláspontja szerint a másodfokú bíróság helytelenül alkalmazta a Ptk. 582. §-ának (1) bekezdését, ezért ítélete jogszabálysértő. A perben eljárt bíróságok megsértették a Pp. 206. §-át is, nem kellő részletességgel tárták fel a tényállást.
A felperes felülvizsgálati kérelme értelmében a pénzösszegek juttatása, illetve a bankbetét átadása során egyaránt ajándékozás történt, melyet a felperes kifejezetten az alperesnek, tehát a lányának szánt. Kétségtelen, hogy a bankbetét helyébe egy gépkocsi lépett, mely a házassági vagyonközösség megszüntetésekor az alperes házastársához került. Ez azonban a felperes szerint nem jelenti akadályát annak, hogy mint alperesi különvagyoni ajándék jelen perben elszámolásra kerüljön. A gépkocsi ellenértéke ugyanis - a vagyonközösség megosztása következtében - az alperesnél kell hogy legyen és az tőle a Ptk. 582. § (1) bekezdésére tekintettel visszakövetelhető.
A felperes álláspontja szerint az ajándékra létfenntartása érdekében szüksége van, függetlenül attól, hogy nyugdíjjal rendelkezik és öröklési szerződés is elősegíti a megélhetését, figyelemmel arra, hogy cukorbetegsége jelentős többletkiadást jelent számára.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság alaptalannak találta, amit a következőkkel indokolt.
A Ptk. 582. §-ának (1) bekezdése szerint a még meglévő ajándékot az ajándékozó visszakövetelheti annyiban, amennyiben arra létfenntartása érdekében szüksége van és az ajándék visszaadása a megajándékozott létfenntartását nem veszélyezteti.
A fentiekkel összefüggésben az elsőfokú bíróság a Pp. 206. § (1) bekezdése megfelelő alkalmazásával a jogvita megalapozott elbírálásához szükséges releváns bizonyítást lefolytatta, a bizonyítékokat összességében mérlegelve állapította meg a tényállást, mely nem iratellenes, nem okszerűtlen és logikai ellentmondást sem tartalmaz. A bíróság részletesen feltárta mindkét fél kereseti, jövedelmi viszonyait, indokolt kiadásait, és így jutott arra a következtetésre, hogy a felperesnek az ajándékra létfenntartása érdekében nincsen szüksége, havi 51 000 forint nyugdíjban részesül, ingatlannal is rendelkezik és az arra kötött öröklési szerződés folytán a szerződéses örökös gondoskodik róla. Így a felperes megélhetése megfelelően biztosított, még arra figyelemmel is, hogy cukorbetegsége többletkiadást jelent. Az ajándék visszaszolgáltatása ugyanakkor az alperes létfenntartását veszélyeztetné, aki alacsony összegű rokkantnyugdíjából kiskorú gyermekei eltartásáról is gondoskodni köteles.
A Ptk. 582. § (1) bekezdése alapján egyébként is csak a meglevő ajándékot lehet visszakövetelni, jelen esetben pedig a bankbetétben elhelyezett összeg már nincsen meg, és az 1997. októberétől részletekben folyósított pénzösszegeket pedig az alperes ingatlan vásárlására, illetve megélhetésére fordította.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet nem jogszabálysértő, ezért azt hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. II. 22.171/2007. szám)
A peres felek testvérek. A jelen pert az alperes ellen 1992. áprilisában a szüleik indították. Az eljárás során azonban 1995-ben az édesapjuk, 2004-ben pedig az édesanyjuk is elhunyt. A felperes a Pp. 61. § (1) bekezdése alkalmazásával, az alperes perbehívásának az eredményeként került a perbeli pozíciójába.
A szülők 1975. augusztus 26-án megvásárolták a perbeli ingatlant. A vételárat és az adásvételi szerződéssel, valamint a tulajdonjog bejegyzésével kapcsolatos költségeket ugyan a felek szülei fizették ki, de a tulajdonjog bejegyzését 1/4-1/4 hányadban a gyermekeik részére kérték. Szándékuk az volt, hogy a meglévő (régi) ház helyére egy új házat építenek, ahol majd együtt laknak gyermekeik családjával.
Az alperes a régi ház mellett 1976-ben építkezésbe kezdett. 1977 decemberében megnősült és 1978 nyarán az időközben elkészült új házba a feleségével együtt költözött be. A szülők a régi házban maradtak és a felperes már az alperes új házba költözését megelőzően elköltözött tőlük.
Az osztatlan, eszmei hányadokban közös tulajdonú ingatlanon a felperes jogelődei és az alperes a családjával 1990-ig békésen, harmonikusan éltek együtt.
A felek szülei az alperes gyermekeinek a gondviselésében, felügyeletében a fiataloknak rendszeres segítséget nyújtottak. 1991-re azonban megromlott a viszony. A felek édesanyja azt tapasztalta, hogy az alperes felesége róla, az ő háta mögött, rosszallásra alkalmas tényeket, értékítéleteket mond. Az emiatt keletkezett vitákban az alperes a házastársa mellett foglalt állást. A nézeteltérések végül oda vezettek, hogy a kapcsolat teljesen elmérgesedett. A nagyszülők az unokáikkal sem találkozhattak.
Ilyen körülmények között 1991-ben a felek édesanyja az ingatlan természetbeni megosztását tartotta indokoltnak. Ennek érdekében a megosztási vázrajz ugyan elkészült, de a szükséges engedélyeket végül a tulajdonostársak egyike sem szerezte be. Az alperes 1992-ben, a tervezett telekhatáron ideiglenes kerítést helyezett el.
A felperes és a szülők 1991. nyarán a közös tulajdonú ingatlannak a tervek szerinti alperesi részén álló barackfáról leszüretelték a barackot. Az alperes ezt észlelve, 1991. augusztus 6-án lopás elkövetése, valamint birtokháborítás miatt a felperes ellen feljelentést tett. Ennek során - egyebek mellett - előadta, hogy a szüleivel nincs jó viszonyban, ők a felperest ellene hangolják. A kert teljesen az övé. Az abban lévő fa terméséből önként adott ugyan volna a testvérének, de azt nem tűri, hogy távollétében bemenjenek a kertjébe. A felperes - aki az ő tulajdoni hányadát neki ajándékozta - kb. 100 kg barackot vitt el az engedélye nélkül, és ezzel mintegy 5000 forintnyi kárt okozott. A nyomozást elrendelő rendőrkapitányság a megtartott helyszíni szemlén rögzítette, hogy a két kert egyben van bekerítve, közöttük kerítés nincsen. Miután az eljárásban az alperes azt is elmondta, hogy a leszedett barackon a szülei és a felperes osztoztak, a rendőrség tájékoztatására lopás vétsége miatt a szülei ellen is magánindítványt tett. A felperes az elkövetett cselekményt nem vitatta, és megígérte az okozott kár megtérítését. Az ügyészség a határozatával - megrovás alkalmazása mellett - az eljárást megszüntette. Az osztatlan közös tulajdonra és a családi kapcsolatra tekintettel azt állapította meg, hogy a barack leszedése és elvitele a társadalomra olyan csekély fokban veszélyes, hogy a gyanúsítottakkal szemben a legenyhébb büntetés alkalmazása is aránytalanul súlyos joghátrányt jelentene. Az ügyészség a fenti határozatát a gyanúsítottak panasza folytán hatályon kívül helyezte és a nyomozást bűncselekmény hiányában mind a felek szülei, mind a felperes vonatkozásában megszüntette. A felperest illetően a nyomozati iratokat esetleges lopással elkövetett tulajdon elleni szabálysértés elbírálása érdekében az elsőfokú szabálysértési hatósághoz áttette. A bűncselekmény hiányát a szülők tekintetében az osztatlan közös tulajdonnal, a felperes vonatkozásában az eltulajdonított legkevesebb 28 kg sárgabarack csekély értékével indokolta. A szabálysértési hatóság szabálysértés hiányában a felperes ellen az eljárást megszüntette.
A felek között, illetőleg a feleket és szüleiket érintően a fentieken kívül még számos eljárás volt folyamatban. Egy tettlegességi fajuló veszekedés miatt büntetőeljárás is volt. A vádindítvány szerint az alperes a felperes részéről fenyegetettséget észlelve, a földből kihúzott karóval a testvére felé sújtott, de a két testvér közé lépő édesanyját találta el, aki emiatt jobb vállán 8 napon belül gyógyuló zúzódásos sérülést szenvedett, cselekménye azonban 8 napon túl gyógyuló sérülés okozására is alkalmas volt. A bíróság ítéletében az alperest, mint vádlottat, az ellene súlyos testi sértés bűntettének kísérlete alól bizonyítottság hiányában felmentette.
A felperes jogelődei által a jelen perben előterjesztett kereset - amelyet a felperes fenntartott és az ingatlan 1/4 hányadára a saját tulajdonjoga bejegyzését is igényelte - a jogelődök által ajándékozott 1/4 tulajdoni hányad visszaadására irányult. Az alperes a jelen perhez egyesített, így viszontkeresetnek tekintendő követelésével a közös tulajdon megszüntetését kérte. A felperes a keresete ténybeli alapjaként a jogelődei és az alperes között, az alperesnek felróható okból elmérgesedett viszonyra hivatkozott. Ennek első döntő mozzanataként a barack elvitele miatti feljelentést jelölte meg, de súlyos jogsértéseként a vízórától a szülők házához vezető vízcsőnek az alperes általi lezárásával és a már részletezett büntetőeljárásra okot adó alperesi cselekménnyel is érvelt.
Az elsőfokú bíróság a felperesi kereset jogalapjának körében közbenső ítéletet hozott. Megállapította, hogy az ajándék visszakövetelésének a jogalapja fennáll. Ítéletének indokolása szerint sem az alperesi védekezés szerinti elévülés nem következett be, sem a felperesi kereshetőségi jog hiányára nem hivatkozhat az alperes alappal. Ezért a keresetet a jogalap körében érdemben bírálta el.
Az ajándék visszakövetelésének a Ptk. 582. § (2) bekezdésében foglaltak szerinti törvényi feltételeinek a fennállását megállapította. Rámutatott, hogy bár az ajándékozók és a megajándékozott közötti viszony megromlása önmagában nem ad alapot az ajándék visszakövetelésére, de a megajándékozott alperes az erkölcsi normák szerint tőle elvárható hálát nem tanúsította, és a szülőkkel szemben joggal elvárható tiszteletteljes magatartás kötelezettségét is megszegte. A szüleit nem becsülte. Az alperes magatartását - közte a szülők elleni feljelentést, a víz elzárását, a tettlegességig fajuló vita kezdeményezését és szítását - összességében értékelve úgy foglalt állást, hogy az alperes összeférhetetlen, felróható viselkedése a jogszabály szerinti súlyos jogsértést megvalósította.
Bár az eljárás alatt az alperes többször utalt arra, hogy a jogsértéseire az ajándékozók magatartása adott okot, ezt kioktatás ellenére nem bizonyította. Így az ajándékozók jelentősebb súlyú közreható magatartásának a hiányában az ajándék visszakövetelése iránti igény megalapozott.
A másodfokú bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét helybenhagyta. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást a bizonyítékok okszerű mérlegelésén alapulónak, az abból levont jogi következtetést pedig jogszerűnek ítélte. Az ajándékozás tényének a megkérdőjelezését, mint új tényelőadást, amellyel kapcsolatban határozott kérelme az alperesnek az elsőfokú eljárásban nem, sőt a fellebbezésében sem volt a Pp. 235. § (1) bekezdése értelmében nem vette figyelembe.
A jogerős közbenső ítélet ellen - annak hatályon kívül helyezése és a kereset elutasítása érdekében - az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Azzal érvelt, hogy a barack engedély nélküli leszedésével az ajándékozók durva jogsértést követtek el. Ez joggal váltotta ki az alperesből, hogy emiatt őket az alperes feljelentse.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős közbenső ítélet hatályában fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság nem találta alaposnak, amit a következőkkel indokolt.
Az alperes a felülvizsgálati érvelésével - amely szerint a barack engedély nélküli elvitelével az ajándékozók olyan durva jogsértést követtek el, ami joggal váltotta ki az alperesből azt a reakciót, hogy emiatt őket feljelentse - lényegében a jogerős ítéletében foglalt mérlegelés kifogásolja. A Pp. 270. § (2) bekezdéséből és a 275. § (3) bekezdéséből következő felülmérlegelési tilalom folytán a bizonyítékok újbóli értékelésére azonban a felülvizsgálati eljárásban csak a bizonyítékok mérlegelésére vonatkozó szabály, a Pp. 206. §-a megsértése esetén kerülhet sor.
A másodfokú bíróság viszont a peres felek előadásainak, a perben kihallgatott tanúk vallomásának, a becsatolt okirati bizonyítékok és a kapcsolódó hatósági eljárásokra vonatkozó iratok tartalmának az egymással való egybevetése, logikai ellentmondásoktól mentes, iratszerű és a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglalt elveknek egyébként is megfelelően történt értékelése alapján, megalapozottan állapította meg azt a tényállást, amelyből az ajándék visszakövetelése jogalapjának a fennállására jogszerűen következtetett. Ezt a következtetést az alperes a felülvizsgálati kérelmében alaptalanul támadja azzal, hogy magatartásának a visszakövetelésre okot adó minősítését az ajándékozóknak a barack eltulajdonításával való közreható magatartása kizárja.
A jelentős ajándékot adó szülők részéről - a megajándékozott gyermek által használt telekrészen álló fáról - az engedély nélkül leszedett barack (részbeni) saját célra felhasználását az általános erkölcsi megítélés szerint nem lehet durva jogsértésnek minősíteni. Az ajándékozók vonatkozó magatartása - a büntetőeljárási és szabálysértési eljárásokkal összhangban lévő - másodfokú bírósági értékelés szerint olyan kicsinyes, csekély súlyú sérelem volt, ami az ajándékozó szülők hatóságok előtti meghurcolásával egyáltalán nem állt arányban. A megajándékozott alperes feljelentését erkölcsileg nem indokolta. Egyébként is, a megyei bíróság az ajándékozás visszakövetelése jogalapjának a törvény által megkívánt feltételei megvalósulását nem csupán az alperes feljelentése nyomán indult büntetőeljárás miatt, hanem hangsúlyozottan az alperes részéről folyamatosan megnyilvánuló, az általános társadalmi értékrendet sértő magatartás sorozatra tekintettel ítélte megvalósultnak. Az ebben a körben az alperes által elkövetett jogsértések, erkölcsi kötelezettséget szegő magatartások közül, amelyek a fennálló rossz viszonnyal párosultak, a feljelentés csak egy volt abból a folyamatból, amit nem a szülők magatartása, hanem az alperes hálátlansága, a szülőkkel szembeni szeretetlensége és tiszteletlensége indított el.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős közbenső ítéletet hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. II. 21.418/2009. szám).
A felperes keresetében az alperessel kötött házasságának felbontását, valamint - többek között - az alperes annak tűrésére való kötelezését kérte, hogy a perbeli ingatlannak az alperes tulajdonában álló 2935/5865 részilletősége - a Ptk. 582. § (3) bekezdése alapján - ajándék visszakövetelésének jogcímén az ő nevére nyerjen bejegyzést az ingatlan-nyilvántartásba.
Az alperes a házasság felbontását nem ellenezte, az ajándék visszakövetelése jogcímén előterjesztett kereseti kérelemnek azonban az elutasítását kérte és viszontkeresettel élt az általa tételesen felsorolt ingóságok közös vagyoni jellegének a megállapítása iránt.
Az elsőfokú bíróság az ítéletével a peres felek 1996. augusztus 3-án kötött házasságát felbontotta, megállapította az ítéletének rendelkező részében tételesen felsorolt vagyontárgyak felperesi különvagyoni jellegét, a felperes ajándék visszakövetelése iránt előterjesztett keresetét, valamint az alperes házastársi közös vagyon megosztására irányuló viszontkeresetét pedig elutasította.
Az ítéletének indokolásában tényként állapította meg, hogy a peres felek diákkoruk óta ismerték egymást, a jelenlegi házasság mindkettejüknek a második házassága, amelyből gyermek nem származott.
A felek az együttélésüket a felperes kizárólagos tulajdonában álló k.-i ingatlanban kezdték meg. Ezt az ingatlant a felperes a 2004. április 6-án kelt adásvételi szerződéssel 4 000 000 forint vételár ellenében eladta, majd ezt követően, a 2004. április 30-án kelt adásvételi szerződéssel 1 800 000 forint vételár ellenében közösen vásárolták meg a felek a közös tulajdonukban álló perbeli ingatlant, amely az utolsó közös lakásukul szolgált.
A felek házasélete kezdettől fogva nem volt harmonikus, mert a felperes már az első napon annyira leittasodott, hogy az alperest hazaküldte N.-ra. Ezt követően felek az életközösséget helyreállították, de a házasságuk nem váltotta be egyik félnél sem a hozzá fűzött reményeket. A felperes italozott, ilyenkor durva és agresszív volt az alperessel szemben, kifogásolta azt, hogy az alperes látogatja a külföldön élő lányát - különösen a lánya gyermekének halálát követően, az alperes távollétében pedig a házastársi hűséget sértő magatartást is tanúsított.
2006. június 16-án vagy 17-én az alperes Sz.-be ment az 50. éves érettségi találkozóra, majd a hazatérése után rendbe tette a lakást és arra lett figyelmes, hogy az ittas állapotú felperes durván kiabálva jön a kertből és valakivel telefonon beszél. Ezt követően előbb sértegetni kezdte az alperest, majd seprűvel ütlegelte őt egészen az utcáig, ezért az alperes a szomszédjához menekült, nála töltötte az éjszakát, majd hazautazott N.-re. Az alperes eltávozásával a felek életközössége végleg megszakadt és a felperes rövidebb időre más nővel lépett élettársi kapcsolatra.
1997. január 28-án az alperes nyugellátásának összege 28 000 forint, a felperesé pedig 10 000 forint volt, amelyen felül rendszeres jövedelmük származott az alperes által kimosott használt befőttes üvegeknek, valamint külföldről behozott használt bútoroknak és elektromos cikkeknek a különböző városok piacain történő értékesítéséből is.
Az így megállapított tényállás alapján az elsőfokú bíróság bizonyítottnak találta azt, hogy a felek házasélete a felperes házastársi hűséget sértő, italozó és ittas állapotban az alperessel szemben tanúsított tettlegességig fajuló durva, agresszív magatartása miatt teljesen és helyrehozhatatlanul megromlott, ezért a házasságukat a Csjt. 18. § (1) bekezdése alapján felbontotta.
A felülvizsgálattal támadott körben alaptalannak találta az elsőfokú bíróság a felperes ajándék visszakövetelése iránt előterjesztett keresetét. A bizonyítási eljárás adatai alapján arra a következtetésre jutott, hogy a perbeli ingatlan magvásárlásakor a felperes annak 1/2 tulajdoni hányadát nem ajándékba adta az alperesnek, hanem azt ismerte el, hogy a közös vagyon gyarapításában az alperes is közreműködött. A kihallgatott tanúk vallomása ugyanis alátámasztotta az alperes azon tényállítását, hogy az említett jövedelemkiegészítő tevékenységben az alperes maga is részt vett, és bár az alperes az ebből eredő jövedelem általa állított évi 800 000-1 000 000 forintos összegét nem tudta bizonyítani, azt a felperes maga sem vitatta, hogy a piacolásból a feleknek évi 100 000 forint jövedelme származott.
Nem eredményezhetett volna azonban kedvezőbb határozatot a felperesre nézve az ajándékozás tényének a bizonyítottsága sem. A felperes által hivatkozott Ptk. 582. § (3) bekezdése alapján ugyanis az ajándékozó az ajándékot, vagy az ajándék helyébe lépett értéket akkor követelheti vissza, illetve akkor követelheti, ha az a feltevés, amelyre figyelemmel az ajándékot adta, utólag véglegesen meghiúsult és e nélkül az ajándékozásra nem került volna sor. A Legfelsőbb Bíróság PK 76. számú állásfoglalása értelmében viszont nem követelhető vissza az ajándék, illetőleg nem követelhető az ajándék helyébe lépett érték, ha az ajándékozás alapjául szolgáló feltevés meghiúsulását az ajándékozó, illetőleg annak felróható magatartása okozta, akire tekintettel az ajándékozás történt, mert a Ptk. 4. § (4) bekezdése úgy rendelkezik, hogy saját felróható magatartására előnyök szerzése végett senki nem hivatkozhat.
A felperes az ajándék visszakövetelésének okát abban jelölte meg, hogy az ajándékozásra abban a téves feltevésben került sor, hogy a felek házassága tartós lesz, ez a feltevése azonban utóbb tévesnek bizonyult. A per adatai szerint a felek házaséletének felbomlása, és ezáltal a felperes ajándékozásra indító feltevésének a meghiúsulása kizárólag a saját felróható magatartására vezethető vissza, ezért alapítottan az ajándék visszakövetelésének nincs helye.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezéssel élt annak részbeni megváltoztatása és az ajándék visszakövetelése iránti keresetének helyt adó határozat hozatala iránt.
A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét helybenhagyta.
A döntését azzal indokolta, hogy az elsőfokú bíróság a peres felek házasságának megromlásához vezető tények, körülmények vonatkozásában a tényállást helyesen állapította meg, és helytállóan jutott arra a következtetésre is, hogy a peres felek házasságának megromlását, valamint a házassági életközösségük megszakadását kizárólag a felperes, felróható magatartásával idézte elő.
Ebben a körben a felperesnek a bizonyítékok első bírói mérlegelését támadó fellebbezési érvelése nem helytálló. A rendelkezésre álló peradatok ugyanis a felperesnek az alperessel szemben tanúsított durva, agresszív, esetenként tettlegességig fajuló magatartását kellően alátámasztották, mint ahogyan az a tény is bizonyított, hogy a házassági életközösség megszakadásának napján a felperes tettlegesen bántalmazta az alperest, és az utolsó házastársi közös lakás elhagyására szólította őt fel.
Annyiban helytálló ugyan a felperes fellebbezési érvelése, hogy a bizonyítékok értékelésének eredményét az ítélet indokolása teljes körben nem tartalmazza, az elsőfokú bíróság mérlegelésének az eredményét meghatározó, az ítélet indokolásában kifejtett indokok azonban helyesek.
A lefolytatott bizonyítás adatainak szembeállítása, illetve összehasonlítása mellett is helytállóak azonban az elsőfokú ítéletnek a felperes által kifogásolt ténymegállapításai, és az azokból levont első bírói következtetések.
Tévesnek ítélte a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságnak azt a jogi álláspontját, mely szerint a felperes az alperesnek az ingatlan adásvételi szerződésben való vevőkénti szerepeltetésével és a szerződés alapján az ingatlan 1/2 tulajdoni hányadának megszerzésével valójában az alperesnek a házastársi közös vagyon gyarapításában való részvételét ismerte el.
Az alperes ugyanis a per kezdeti szakaszában tett személyes előadásában beismerte, hogy a perbeli ingatlan vételára teljes egészében a felperes különvagyonát képező kisari lakóingatlan korábbi értékesítéséből befolyt eladási ár felhasználásával került kifizetésre, a becsatolt adásvételi szerződés és tulajdoni lap másolat viszont a Pp. 196. § (1) bekezdése szerint teljes bizonyítékul szolgál arra, hogy a peres felek az ingatlant ennek ellenére úgy vásárolták meg, hogy az vétel címén az 1/2-1/2 arányú közös tulajdonukba került, míg a felek előadása szerint a felperes a különvagyonából vásárolt ingatlan 1/2 tulajdoni hányadát "ráíratta" az alperesre.
A következetes bírói gyakorlat az ilyen esetet ajándékozásnak tekinti (BDT 2005/1204.), ezért a másodfokú bíróság azt állapította meg, hogy a felperes a különvagyonát képező ingatlan eladásából származó vételárból a perbeli ingatlan vételárának 1/2 részét az alperesnek ajándékozta, és ennek folytán került vevőként az adásvételi szerződésbe 1/2-1/2 arányban a felperes, illetőleg az alperes jogszerzése.
Ennek ellenére is egyetértett a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság álláspontjával abban, hogy a felperesnek a Ptk. 582. § (3) bekezdésére alapított ajándék visszakövetelése iránti kereseti kérelme - a Legfelsőbb Bíróság PK 76. számú állásfoglalásának 5. pontjában és a Ptk. 4. §-ának (4) bekezdésében foglaltakra is figyelemmel - alaptalan.
Az utóbbi törvényhely alapelvként megfogalmazott rendelkezése folytán ugyanis az ajándékozó nem juthat ahhoz az előnyhöz, hogy a vagyonából már kiesett értéket visszaszerezze, ha a feltevés meghiúsulását felróható magatartásával saját maga idézte elő.
Márpedig a peres felek házasságának megromlásában felróható magatartásával kizárólag a felperes hatott közre. Megállapítható tehát, hogy a feltevés, amelyre figyelemmel az ajándékozó felperes az ajándékot adta, utóbb ugyan véglegesen meghiúsult, a feltevés meghiúsulását azonban az ajándékozó felperes felróható magatartása okozta.
A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelemmel élt annak részbeni megváltoztatása és - az ajándék visszakövetelése iránti keresetének történő helytadás iránt.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet - a következő indokok alapján - nem találta megalapozottnak.
I. A Csjt. 24. §-a szerint a házastársak hűséggel tartoznak egymásnak és egymást támogatni kötelesek.
A felperesnek a házasságkötéskor számolnia kellett, és nyilvánvalóan számolt is azzal, hogy - a kizárólag a házasságkötésre tekintettel Magyarországra áttelepülő - alperes a családjával való kapcsolattartás és a külföldön lévő lakásával kapcsolatos ügyintézés végett rendszeresen visszajár majd N.-ra látogatóba, az pedig nem csupán erkölcsi, hanem a Csjt. idézett rendelkezéséből folyó kifejezett jogi kötelessége is lett volna, hogy az alperes 16 éves unokájának a halálával és a lánya idegállapotának - a gyermeke elvesztésére visszavezethető - megromlásával összefüggésben az alperes iránt megértést és együttérzést tanúsítson. Különösen indokolatlan volt az ezzel összefüggő toleranciájának a hiánya akkor, amikor a per adatai szerint korábban maga is ugyanazon országból települt át Magyarországra, és az életközösség ideje alatt oda maga is rendszeresen visszajárt különböző ingóságok piacokon történő értékesítése végett, az alperes ismerőseinél különböző árucikkeket tárolt és az alperest rendszerint maga hozta haza külföldről.
A felperes az általa kihallgatni kért tanúk vallomása szerint állítólag valóban panaszkodott arra, hogy az alperes rendszeresen tölt hosszabb időt külföldön, arra utaló adat azonban a perben nem merült fel, hogy ezzel összefüggésben a felek között nézeteltérésekre került volna sor. A felperes csupán állította, de nem bizonyította, hogy az alperes a háztartást elhanyagolta volna, azt a tényállítását pedig a per adatai kifejezetten cáfolják, hogy az alperes a fizikai munkavégzésben nem vett volna részt, hiszen a kihallgatott tanúk vallomása szerint a felek által árusított üvegeket az alperes maga mosta ki, és rendszeresen részt vett a piaci értékesítésben is. A felperes italozását ugyanakkor az alperes okkal kifogásolhatta, hiszen az - annak mértékétől függetlenül - bizonyítottan az alperessel szembeni - bűncselekménynek minősülő - tettlegességekig fajuló, durva, agresszív viselkedéssel párosult, a felperes házastársi hűséget sértő magatartásával szembeni alperesi "tolerancia" pedig ilyen felperesi magatartás mellett nyilvánvalóan el sem várható.
II. A felülvizsgálati eljárásban is irányadó fenti tényállás alapján a Ptk. 4. §-a (4) és 582. §-a (3) bekezdésének, valamint a Legfelsőbb Bíróság PK 76. számú állásfoglalásának a helyes alkalmazásával járt el az első- és másodfokú bíróság is akkor, amikor - a jogerős ítélet részletesen kifejtett helyes indokai alapján - a felperes ajándék visszakövetelése iránt előterjesztett keresetét elutasította.
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. II. 20.303/2009. szám) ■
Visszaugrás
