2013. decemberében jelent meg Hamza Gábor akadémikus legújabb tematikus - monografikus kötete, mely a szerző korábban megjelentetett tanulmányait tartalmazza, egy közös cím alá fűzve: "A római jog és hatása a modem jogok fejlődésére".[1] A kötet olyan (al)témákat taglal, melyek egyfelől civilisztikai, magánjogi, másfelől a civilisztika mentén közjogi jellegűek. A civilisztikai tanulmányok köréből kiemelném az elbirtoklás és az elévülés (11-44.), a felelősségtan (ad 67.), a nemzetközi magánjog (ad 125.) mai intézményeire gyakorolt római jogi hatásokról szólóakat. Ide tartozik, természetesen, és nem utolsó sorban, a római magánjog XIX-XX. századi, kontinentális európai, klasszikus polgári jogi kodifikációiban (ABGB, BGB, Cc, Codice civile, svájci Ptk és Kt) az európai polgári jogi doktrína mentén modernizált recepciója. (Hamza, op. cit. ad 146.) Fontos részei e könyvnek a közjogiként minősíthető, a morális teológiának szentelt fejezet (Hamza, op. cit. 161-176.), valamint a római jog modern korban való továbbéléséről, az európai jogtörténet kulturális jelentőségéről, továbbá a modern európai jogharmonizációról (Hamza, op. cit., 239.) és jogösszehasonlításról (konvergencia és divergencia) szól.
Közös nevezője akár a magánjogi, akár a közjogi fejtegetéseknek, az európai és magyar jogi kultúrában mély nyomokat hagyó jogintézmény-gondolat. A római jogi tapasztalatok, a modern kor civilisztikai doktrínája mentén, ma is időszerűek. Hiszen ezek tartalmazzák a közjog területén a népek jogát, valamennyi népnél érvényesülő jus gentiumot,[2] azt, amit mai megfogalmazásban, a jogi kultúra egyfelől nemzeti, másfelől közösségi értékekként tart számon. A klasszikus német civilisztikai irodalom a közösségi jogi értékeket Gemeines Recht-nek, a mai európai civilisztikai irodalom ezt aquis communautaire-nek nevezi. A római jogban fogant, a modern (polgári) korban, Hugo Grotius által értelmezett természetjog szerint a ius naturale-t az emberi törvények nem ronthatják le. (Földi- Hamza, op. cit., 41.). Ennek nyomait megtalálhatjuk akár a Werbőczy Tripartitumában (1514) is, mely a késői középkorban európai szinten fogant jogi kultúrát fogadta el, vagyis azt, hogy a szokásjog, ha a törvénynél nem is "erősebb", de a "rossz törvényt" lerontja. Ez abban az időben volt, amikor az európai római jogi hagyományok alapján egyfelől az ún. dekretalis (királyi) jog érvényesült, másfelől a helyi szokások. A dekretális jog az egyes korabeli országokban, így Magyarországon is, nagyrészt konvergensek voltak. A dekretális jog azonban nem szüntette meg a helyi szokásjog konkurrenciáját, sőt ezeknek elsőbbségét támogatta. (Ld. erről Mezey Barna számos figyelemre méltó könyvét, tanulmányát). Magyarország akkoriban végveszélyben volt és Werbőcy kódexe, mely a szokásjogot érvényesítette, hosszú ideig a szétdarabolt országban, a "nemesi" jog helyében, a népi szokásjogot érvényesítette (Pl. az Erdélyi Approbaták). A magyar polgári korban (1830, 1848, 1861, 1867. évi "állomásokkal"), a szokásjog helyett, a jogintézmények mentén, konvergens kódexjog, a polgári törvénykönyv megalkotása került előtérbe, ami Magyarországon is kifejezésre jutott, az európai és magyar kodifikációs doktrína és precedenciális, jogalkalmazási tapasztalatok alapján. A modern (polgári) korban, a XIX. és XX századi európai kódexekben érvényre jutott a közösségi jog, melyet minden nép elfogad: ezek ma, a XX. század utolsó két évtizedében, és a XXI. században az emberi jogok gondolatában, az állampolgárok törvény előtti jogegyenlőségében, a jószokások (a magyar jogban jóerkölcs), a jóhiszem (Treu und Glauben, bonne foi) tiszteletében nyilvánulnak meg.
Az európai jogi kultúra, azaz doktrína, mely a polgári jogegyenlőséget tűzte ki célul, nem tartotta elegendőnek a generálklauzulákat, polgári jogi kódexekben jogintézményi szinteken operacionalizálta, konkretizálta ezeket. Megmutatkozott, hogy a csupán az absztrakt értékek, nem elegendőek a jogviták méltányos rendezésére. A generálklauzulák (konkrét) jogintézmények hiányában, nem mutatkoztak elegendőnek a jogviták megoldása tekintetében. Áttételesen: a szín fogalma magában foglalja a feketét és a fehéret, egyaránt. A jogintézményi opera-
- 208/209 -
cionálizáció, konkretizáció, közelít az egyes színekhez és azok értékítéletéhez. Ami tegnap jónak tűnt, ma már rossznak tűnhet, vagy megfordítva. Mégis, a kétes túl tág értelmezést lehetővé tevő, absztrakt tartalmuk ellenére, a polgári jogi alapelvek (akaratszabadság, jóhiszem és tisztesség, a polgári jog alanyainak mellérendeltsége a polgári jogi kapcsolatokban), - tartalmazták azokat az etikai értékeket, amelyek tartósnak bizonyultak. Ide tartoznak azok az alapelvek, amelyek az emberi élet tiszteletét (pl. öröklésnél a nasciturus pro iam nato vélelme), a személyiségi jogosultságokat, az adott szó (consensus, pacta sunt servanda) betartásának kötelezettségét, szorgalmazzák. Igaz, a clausula rebus sic stantibus "lazításával". Utóbbi a tartós magánjogi szerződéseknél, jutott kifejezésre. A "lazítási" feltétel az lett, hogy a szerződés megkötésének pillanatában fennálló körülmények teljesítés idején előre nem látható és elháríthatatlan külső körülmények hatására, elnehezítették a teljesítést. (Theorie de l'imprévision). Ami óhatatlanul a szerződés, a szorult helyzetben levő fél kérelmére, bírói közreműködés által történő méltányos módosítását, vagy felbontását helyezte előtérbe. Ide tartoznak továbbá az akaratszabadságot, magánautonómiát korlátozó általános szabályok, pl. a közrend (Vordre public), a különleges törvényi tilalmak, vagy korlátozások, melyek érinthetik a szerződés tárgyát, jogcímét (les causes des obligations) és alaki kellékét.
Az antik jog jogintézményi szinten történő recepciója (ld. Hamza, op. cit., 146-180.) a modern polgári kor európai kontinentális polgári jogi kódexeiben nemzetinek minősíthető kódexeket egymással konvergenssé, összehasonlíthatóvá, azonos jogelvi értékek mentén azonos értelmezéshez (pl. Wilhelm Brauneder) vezettek. Kialakult a jogértelmezés doktrínája, köszönve a XIX-XX század modern civilisztikai jogelméletnek. Elsősorban az akarati és nyilatkozati doktrínának (Savigny, Windscheid, Zittelmann, Thöl-G, Saleilles-Fr, stb.) Ezek mentén jöttek létre a kódexekben az ún. nem tudatos akarathibás (tévedés, megtévesztés, kényszerhatás) szerződések és a tudatos akarathibás (a színlelt és titkos fenntartású) szerződések jogkövetkezményei. Az akarati és nyilatkozati elmélet végül is nem csupán a belső pszichológiai értelemben vett szubjektív jogügyleti akaratot, hanem a nyilatkozat objektív értelmezését is figyelembe vette. (Willens- und Erklarungstheorie). A jogügyletek értelmezési doktrínája, ennél fogva, figyelembe vette a nyelvi, logikai, ún. történeti, szisztematikus értelmezés módszerét, beleértve a főszabály szerinti restriktív (exceptiones non sunt extendendae) és kivételes extenzív értelmezést, továbbá a precedensjogban szigorú tényállási azonosság esetében, az analógiát, mely pótolhatja a joghézagot (a régi magyar jogi szaknyelvben: jogűrt).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
