Jelen tanulmány az erkölcs és a jog közös természetét, valamint együttélését vizsgálja a büntetőjog tükrében. Történelmileg, az erkölcs és a jog közös tőről fakad, de a társadalmi fejlődés, különösen az állami intézmények megjelenése útjaikat elválasztotta. A büntetőjog - egyéb jogágak viszonylatában - különösen szembetűnő módon jeleníti meg a jogi és az erkölcsi normák kapcsolatát, hangsúlyozva a büntetési-paradigmák erkölcsi megalapozottságát. A tanulmány elemzi a büntetést, mint a büntetőjog egyik kulcselemét nyomon követve fejlődését a primitívtől a fejlett társadalmakig, tanulmányozva céljait a megtorlástól az elrettentésig. A tanulmány bemutatja a halálbüntetés és az életfogytiglani szabadságvesztés magyarországi szabályozását, azoknak a büntetési célokhoz való viszonyát. A kontinentális büntető törvénykönyvek önálló erkölcsiséggel rendelkeznek, hiszen a bennük foglalt cselekmények nagy része azon alapszik, hogy az erkölcs egy cselekményt rossznak ítél, és a törvény elkövetésükhöz negatív jogkövetkezményt fűz. A kontinentális büntető törvénykönyvek jogi struktúrába ágyazott etikai vonatkozással bírnak. A tanulmány az erkölcsi és jogi normák dinamikáját vizsgálja a társadalmi értékek, a büntetések, a büntetési célok és az igazságosság fogalmai körül.
This paper examines the interrelated nature of legality and morality and their coexistence in the field of criminal law. Historically, law and morality arose from a common normative source, but social development necessitated separate codification, especially with the creation of state institutions. Criminal law prominently reflects the convergence of legal and moral standards, emphasizing the moral underpinning of punishment paradigms. Punishment as a key element of criminal law is analyzed, tracing its development from primitive to advanced societies and studying its purposes, from retribution to deterrence. The study presents the Hungarian regulation of the capital punishment and life imprisonment and their connection with the purpose of punishment. Continental criminal codes are imbued with the moral evaluation of conduct, demonstrating the ethical implications embedded in legal structures. The discourse struggles with the dynamics between moral and legal norms in the formation of social values, forms of behavior, and the concept of justice a nd punishment.
- 41/42 -
"A büntetés az ítélet koronája, és ez a korona akkor ragyog a legjobban, ha nem túl enyhe, de nem tükrözi a drákói szigorúságot sem."
A jog és az erkölcs - mint klasszikus normarendszerek[2] - közel állnak egymáshoz, a múltban egy egységes normarendszert alkottak.[3] Az archaikus társadalmakban egyetlen szakrális szokásrend szabályozta a közösség életét, jog és erkölcs egyetlen szisztéma volt.[4] A jog és az erkölcs viszonyának történetileg első megjelenési formája a római jogi normatív mos szabályaiban manifesztálódott,[5] amely az idők során több jelentéssel is bírt. A censori jogalkalmazás alakította ki végül a mos önálló, sui generis fogalmát, amely olyan társadalmi normákat tartalmazott, amelyek sem a jog (ius), sem a vallási előírások (fas) körébe nem tartozott.[6] A társadalom, illetve a társadalmi igények differenciálódásával, a normák sajátos differenciálására is szükség volt, így a legjelentősebb új intézmény, az állam, a normák egy részét kiemelte, létrehozva ezzel a jog kategóriáját.
A jog és az erkölcs közös gyökerűsége a büntetőjog tekintetében különösen szembetűnő. Szemere Bertalan szerint a büntetéseknek erkölcsösnek kell lenniük,[7] amely megállapítás talán kapcsolatba hozható a modern demokráciákban elterjedt "embertelen büntetés" tilalmával, különös tekintettel arra, hogy Szemere ezt az állítását a halálbüntetés eltörlése kapcsán tette, és a magyar alkotmánybíróság a halálbüntetést eltörlő határozatában érvként hozta fel a halálbüntetés embertelen és erkölcstelen mivoltát [23/1990. (X.31.) AB határozat)]. Irk Albert szintén rámutatott az erkölcs és a büntetőjog szoros kapcsolatára, amikor azt
- 42/43 -
írta, hogy "a jogi és erkölcsi normák közös eredetét az összes jogágak közül természetesen a legszemléltetőbben a büntetőjog mutatja."[8] Finkey Ferenc szerint a büntetés legmélyebb taralmi eleme az erkölcsi elem, azaz a megtorláson túl, az elkövető erkölcsi nevelése és átalakítása.[9] Egy írásában Hans Heinrich Jescheck rögzíti, hogy a büntetőjog hagyományos megközelítése mindig is az volt, hogy a bűncselekmény egy olyan cselekedet, amely erkölcsileg helytelen.[10] Földesi Tamás hangsúlyozza, hogy a büntetőjog szabályainak meghatározó része jogi bűn mellett, erkölcsi bűnre is vonatkozik,[11] Bárd Károly rögzíti, hogy a büntetőjog erkölcsi tilalmakat állít fel.[12] Domokos Andrea szerint az erkölcsi nevelés elengedhetetlen része egy gyermek felnevelésének.[13] Az előző példákhoz kapcsolódva Garrath Williams így írja egy tanulmányában: "mindenekelőtt a büntetőjog erkölcsi tilalmakat ír elő".[14] Nagy Ferenc a bűnelkövetések számának növekedését erkölcsi válsággal is indokolja.[15]
Ami a római jogot illeti, a római jogi bűncselekményt[16] is áthatotta az erkölcs, azáltal, hogy az iniuriák és a közösség elleni cselekedeteknél is megjelenik a "jó erkölcsökbe ütköző magatartás" (adversus bonos mores), melyet az állam, azaz
- 43/44 -
a közösség jó erkölcsének kell értelmezni, amely megsértése így lényegében kimeríti a "társadalomra veszélyességet". A római joghoz kapcsolódva Finkey a capitis deminutio intézményét hozza fel példaként az erkölcsi bűncselekmény kategóriájának elemzésekor.[17] A jogi moralista felfogás szerint az állam egyes cselekményeket pusztán azon indokból büntetendővé nyilváníthat, hogy az adott cselekmény súlyosan erkölcstelen. A moralista jogi paternalizmus pedig az elkövetőt saját morális sérülésétől kívánja megvédeni a kriminalizáció útján.[18] Szociológiai értelemben a büntetőjogi szabály egyszerűen valaki erkölcsi értékeinek formális megtestesülése.[19] Akár megelőző, akár büntető funkciót tölt be, a büntetőjog erkölcsi hangon szólal meg.[20]
A büntetőjog szerves része a büntetés, amely az elkövetett rosszra adandó válasz. Malum passionis quod infligitur propter malum actionis.[21] Hugo Grotius szerint a büntetés az elkövetett rossz miatt elszenvedett hátrány: aki rosszat cselekedett, viselnie kell a rosszat.[22] Hogy adott szituációban mi a jó, és mi a rossz cselekvési lehetőség, arra az etika keresi a választ. A római jog egyik definíciója szerint a jog a "jó és méltányos művészete" (ars boni et aequi).[23]
A hatályos büntető törvénykönyvnek is megvan a maga etikája, hiszen a Különös Részben foglalt cselekmények meghatározó része arra épül, hogy egyes magatartásokat az erkölcs rossznak ítél, és azok elkövetéséhez a törvény negatív jogkövetkezményt fűz. Az erkölcsi tartalom e tekintetben a "védett jogi tárgyban" jelenik meg, amely értéket az elkövető magatartásával sért, vagy - egyes esetekben - veszélyeztet. A védett jogi tárgy - etikai vonatkozásai mellett - egy emlékeztető is a büntetőjog ultima ratio jellegére, hiszen a védett érdek nem egyszer valamilyen alapvető emberi vagy állampolgári jogban testesül meg. A büntetőjog ultima ratio jellegénél fogva pedig képes arra, hogy az egyént (alap) jogaiban - a többi jogág viszonylatában a legsúlyosabban - korlátozza, sokszor egy másik alapjog védelmének legitimációja nyomán.
- 44/45 -
Egy adott államban egyfajta jog érvényesül, amely koherens szabályokat foglal magában, ugyanakkor számos, egymással ellentétes erkölcsiség is jelen lehet. Egy primitív társadalomban, ahol konszenzus van az erkölcsi értékeket illetően, az uralkodó közvélemény egy sor közös szokást érvényesít, amelyek lényegében a törzsön belüli kimondatlan "büntetőjogi"[24] szabályozást alkotják. E szerint az erkölcstelennek ítélt cselekedetek eredendően "bűncselekménynek" minősülnek. A primitív szakaszon túli társadalmakban, ahol a társadalmi változások minimálisak, az erkölcshöz nem illeszkedő bűnözői magatartás korlátozott marad. Azonban a fejlett társadalmakban, amelyeket a közös értékek szűkössége és az egymásnak ellentmondó viselkedési normák bősége jellemez, az egyöntetűen jogtalannak tartott cselekvések köre fokozatosan csökken, ahogy a társadalom összetettebbé és differenciáltabbá válik. [25]
A halálbüntetés nem csak a legrégebbi büntetési nem,[26] hanem az egyik első, ma is fennálló jogintézmény. Manapság az államok közel egyharmada él még a kapitális szankció lehetőségével, nagyobb részben a "fejlődő" államok körében. A "fejlett", nyugati típusú államok az elmúlt évtizedekben teljesen eltörölték a halálbüntetést az Egyesült Államok és Japán kivételével.[27] A halálbüntetés a legsúlyosabb büntetési nem, és az esetek többségében rendkívüli büntetésnek minősül, amely jellemzőkkel közös vonásokat mutat az életfogytig tartó szabadságvesztéssel, hiszen a szankciórendszer "csúcsán" általában vagy az egyik,
- 45/46 -
vagy a másik büntetés szerepel. [28] Természetesen e megállapítás is ismer kivételt.[29] A magyar alkotmánybíróság a 23/1990. számú határozatával mondta ki a halálbüntetés alkotmány-ellenességét, és eltörölte azt hivatkozván egyebek mellett arra, hogy az 1978. évi IV. törvény halálbüntetésre vonatkozó rendelkezései ütköznek az élethez és az emberi méltósághoz való jog lényeges tartalmának korlátozásának tilalmával. Az élettől és az emberi méltóságtól halálbüntetéssel való megfosztásra vonatkozó rendelkezések ugyanis az élethez és az emberi méltósághoz való alapvető jog lényeges tartalmát nemcsak korlátozzák, hanem az életnek és az emberi méltóságnak, illetve az ezt biztosító jognak a teljes és helyrehozhatatlan megsemmisítését engedik meg [23/1990. (X.31.) AB határozat]. Ezt megelőzően az 1978. évi IV. törvény főbüntetésként szabályozta a halálbüntetést, illetve kiszabását csak kivételes esetekben engedélyezte: "Halálbüntetést kivételesen és csak akkor lehet kiszabni, ha - a bűncselekmény és az elkövető kiemelkedő társadalomra veszélyességére, a bűnösség különösen magas fokára figyelemmel - a társadalom védelme csak e büntetés alkalmazásával biztosítható".
Az életfogytig tartó szabadságvesztés komoly hagyományokkal rendelkezik Magyarországon - amely korán sem számít általánosan elterjedt jelenségnek Európában -, rendelkezett róla az 1843-as büntetőjavaslat, az 1878. évi Csemegi kódex, az 1950. évi II. törvény, az 1961. évi V. törvény,[30] az 1978. évi IV. törvény és a hatályos büntetőkódex is. Az életfogytig tartó szabadságvesztés alapvetően a halálbüntetés alternatívája. A régi Btk.-ban az utóbbi volt, az új Btk.-ban az előbbi a legsúlyosabb büntetési nem és mindkét kódex az elkövetéskor huszadik életévét betöltött elkövetővel szemben tette, illetve teszi kiszabhatóvá. Ellentétben a halálbüntetéssel - a végrehajtás konkrét módját és eszközét leszámítva[31] - az életfogytig tartó szabadságvesztés sokrétű megvalósulási formákat ismer, nemes egyszerűséggel talán azon okból kifolyólag, hogy "időben" gyakorlatilag az ellentétje a halálbüntetésnek, lévén, hogy a büntetések végrehajtása e két
- 46/47 -
esetben a leghosszabb és a legrövidebb,[32] illetve, hogy az életfogytig tartó szabadságvesztés esetében e hosszú idő mellé egy aktív alany is járul. A hatályos Magyar büntetőkódex a határozott idejű szabadságvesztés mellett szabályozza az életfogytig tartó szabadságvesztést, határozatlan idejű szabadságvesztésként, lévén, hogy az elítélt haláláig tart, melynek időpontja határozatlan.[33] Az életfogytiglani szabadságvesztés végrehajtási fokozata Magyarországon a legsúlyosabb, a fegyház fokozat, valamint leghamarabb 25, legkésőbb 40 évben határozhatja meg a bíró a feltételes szabadlábra helyezést, mely legalább 15 évig kell, hogy tartson és melyet a 44.§-ban szabályozott, legsúlyosabb bűncselekmények esetén ki is zárhat (például népirtás, emberiesség elleni bűntett, terrorcselekmény). Utóbbi esetben beszélhetünk a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésről, amikor nincs lehetőség a feltételes szabadságra bocsájtásra. A szabadságvesztés az Európai demokratikus jogállamokon belül számos módon differenciálódik. Egyes államok csak a határozott (Portugália, Spanyolország, Norvégia), míg mások az életfogytig tartó szabadságvesztést is alkalmazzák (legtöbb európai állam), különbözhet a büntetési tételkeret, a feltételes szabadságra bocsájtás lehetősége, vagy éppen a végrehajtási fokozatok és azok jellemzői. Sőt, még a szankciótípusok között is lehet differenciákat találni, például nem büntetés, hanem intézkedés a svájci életfogytig tartó őrizet, vagy a Magyar hatályos büntető törvénykönyvben szabályozott kényszergyógykezelés, mely szükségessége esetén akár életfogytig is tarthat.[34]
A büntetési nemek mivolta, bevezetése, fenntartása vagy eltörlése nem csak büntetőjogi, hanem jogbölcseleti, kulturális és politikai[35] kérdés is. Földvári József szerint például "a halálbüntetés eltörlésének vagy fenntartásának kérdése: politikai kérdés.[36] A szankciók - mára már generálissá vált, specifikus büntetőjogi
- 47/48 -
alapelvek szerint - törvényben jelennek meg: nulla poena sine lege. A törvényeket a demokratikus jogállamok esetében, a jogállamiság materiális követelményeként megjelenő hatalommegosztás elvének megfelelően a törvényhozó hatalom alkotja, amelyek az esetek többségében közvetetten vagy közvetlenül választott képviselőkből álló parlamenteket jelentenek. A parlamentek - meghatározott többséggel - az alkotmány és a nemzetközi, illetve az európai uniós kötelezettségvállalások keretei között bármilyen tartalommal alkothatnak törvényeket.[37] Egyes esetekben, a törvényhozó hatalmat keretek között tartó tényezők köréből az alkotmány kiesik, hiszen például Magyarország esetében is az Alaptörvény megfelelő parlamenti többséggel, egy kvázi törvényalkotási eljárás keretében módosítható, alkotmányjogi kifejezéssel élve, rugalmas alkotmánynak mondható. Tovább árnyalja a képet, hogy sok esetben a parlamenti képviselők politikai pártok tagjai, például Magyarországon a 199 képviselői helyből 106 egyéni körzetből kerül kiosztásra, ahol konkrét személyekre szavazhatnak a választópolgárok, 93 hely pedig pártlistáról kerül ki, ahol pártokra lehet szavazni, és amely listán a képviselők személyét a politikai pártok határozzák meg. Így például a magyar országgyűlésben kevéssé személyek, hanem inkább pártok vannak jelen, nem is beszélve a "frakciófegyelemről", amely röviden annyit jelent, hogy a képviselő a saját, vagy az általa képviseltek meggyőződését, illetve érdekeit a frakciója (vagyis gyakorlatilag a pártja) érdekeinek (legtöbbször politikai) alárendeli. A demokratikus jogállamok esetében - így Magyarországon is - a parlamenti képviselők tekintetében a szabad mandátum elve, illetve a mentelmi jog intézménye érvényesül, amely azt jelenti, hogy a képviselők nem hívhatóak vissza és bizonyos kivételektől eltekintve nem vonhatóak felelősségre (választási ígéreteikért sem). A "legrosszabb", ami történhet, hogy a következő ciklusra nem választják meg őket, ami olyan rendszerekben, mint például Magyarország, azért is kihívás, mert, mint már említésre került, a képviselők legtöbbször valamely relatíve népszerű politikai párt tagjai, és a választói elköteleződés leginkább a párt, és nem a képviselő személye felé irányul.[38] Ahol a törvényhozás a halálbüntetést, vagy az életfogytig tartó szabadságvesztést a büntetési nemek közé sorolja, vagy eltörli - de lege lata -jogossága felett nincs helye vitának. A szankciórendszert, annak céljaival és ne-
- 48/49 -
meivel együtt, az állam alkotja meg,[39] és azt, hogy az állam ezt milyen elméleti és gyakorlati céllal, illetve célokkal tegye, a választópolgárok tudják befolyásolni. Ide nem illőnek tűnhet utóbbi alkotmányjogi szempontú levezetés, de ezzel is arra kíván utalni a tanulmány, hogy amikor még nincs is szó az egyes büntetési nemek mivoltáról, a büntetés céljáról és azok elérésének módjáról, már erősen jelen van az erkölcsi felelősség büntetőjogot is potenciálisan érintő kérdésköre a döntéshozókat megválasztók, illetve maguk a megválasztottak tekintetében is, kollektíven is, egyénileg is.
Eleinte, az ősközösségekben, amikor még nem beszélhettünk a szó mai értelmében vett büntetésről,[40] a két legelterjedtebb "szankció" a halálbüntetés és a száműzetés voltak,[41] és a cél a bosszú, azaz az elszenvedett sérelemért a sértett személy vagy hozzátartozói, esetleg nemzetsége vagy törzse részéről, a fájdalomkitörés, a harag, a szenvedély sugallta ösztönszerű elégtétel volt.[42] Tehát, általánosan elterjedt volt a közösség valamely tagját sértő cselekedetek, közösség általi megbosszulásának intézménye, amely akár nemzedékeken át tartó bosszúk és viszont-bosszúk sorozatát is jelenthette. Amikor a korábban laza kapcsolatban lévő közösségek állammá alakulása megkezdődött, kialakultak a főhatalmat gyakorló állami szervek, melyek célja a jogszolgáltatás tényleges gyakorlása volt. Így, a bosszú szokásjogilag kialakult formáit az államnak át kellett vennie, különben az állami szervek jogszolgáltató funkcióinak hallgatólagos elismerésére nem került volna sor. A sérelemokozások nagy részének "szankciója" pedig a halálbüntetés volt, így azt a kialakuló államok értelemszerűen széles körben alkalmazták.[43] A büntetés céljának organikus fejlődésének következő jelentős állomása a XIX. századi klasszikus büntetőjogi iskola által egyedüli célként hirdetett megtorlás volt.[44] A klasszikus iskola büntetéstana individuáletikai és formális jellegű, mert a rossz, egyéni rossz és a büntetés mértéke az elkövető egyéni bűnösségéhez, valamint
- 49/50 -
cselekménye súlyához igazodik.[45] A büntetés magva ez esetben az "igazságosság ideájának egyik attribútuma". Megjegyzendő, hogy a halálbüntetést pártolók körében az egyik legelterjedtebb érv maga az igazságosság, az igazságos megtorlás évezredes büntetőjogi alapelve, miszerint a halálbüntetésre azért van szükség, mert ez az egyetlen büntetés, amely arányos az elkövetett tettel, amennyiben egy súlyos emberölésről van szó. Az igazságosság egyszerűnek tűnő fogalmi megragadása tekintetében jelen esetben az arisztotelészi "osztó-igazságosság", azaz a "szemet-szemért, életet-életért" táliót idéző, mára már meghaladott értelmezése jelenik meg.[46] Mit jelent a megtorlás? A viszonzást, a "visszatorlást", a szemet-szemért, a büntetőjog-ellenes cselekmény "ellenszolgáltatását", a "bajjal sújtást", a rossz, hasonló rosszal való viszonzását, mely alapvetően az elkövető által megvalósított külső rosszat, a jogsértés mértékét veszi figyelembe, ezért - ahogy Finkey írja a 20. század első felében - erkölcsi felfogásunkat nem elégíti ki, mivel az többet és magasabb ismérveket lát az állami büntetésben.[47] Ugyanakkor, a jog és filozófia több szellemóriása mégis a megtorlásban látta a büntetés fő célját: a Szent Ágostontól származó, majd Szent Tamás és Hugo Grotius által továbbvitt "malum passionis quod infligitur ob malum actionis" tétele, a természetjogi és észjogi iskola a XVII-XVIII. században, de a XIX. század kiemelkedő alakjai is, hiszen Kant, a mai abszolút elmélet szerint úgy gondolta, hogy a büntetés mindig retrospektív, a múltba néz, a múltban elkövetett bűncselekményre ad arányos választ és célja az igazságos megtorlás:[48] "Hat er gemordet, so muss er sterben", vagy Hegel, aki szintén igazságossági szempontokból indult ki, de ő már relatív szempontok figyelembe vételét is elfogadta.[49] Említésre érdemes, hogy Beccaria alapvetően a büntetés céljának, annak igazságosságát tekintette,[50] ugyanakkor Beccaria fontos célnak tartotta a társadalomvédelmet és a generális prevenciót is,[51] mellérendelt, egyenrangú célokként tekintett rájuk, melyek, ha összhangban vannak az igazságosság elveivel, akkor még a halálbüntetést is indokolttá tehetik:[52] "Valamely állampolgár halálát csupán két okból lehet szükségesnek
- 50/51 -
tekinteni. Az egyik az az eset, amikor az illetőnek még szabadságától megfosztva is olyan kapcsolatai vannak és olyan hatalommal bír, amelyek a nemzet biztonsága szempontjából nem közömbösek..." a másik eset Beccaria szerint, amikor indokolt a halálbüntetés, ha az elkövető: "halála az egyetlen valóságos fékező erő másoknak bűncselekmények elkövetésétől való visszatartására"[53]. Beccaria nézete tehát, a mai relatív büntetési teóriával áll összhangban, miszerint a büntetés célját tekintve a jövőbe néz.[54] A megtorlást - bár elválaszthatatlan eleme - helytelen egyedüli büntetési célként kezelni, hiszen ahogy Finkey írja, az a büntetés, amely csak sújt, csak fájdalmat okoz, csak megsemmisít, nem üti meg a helyesség mértékét, mert hiányzik belőle a legmélyebb tartalmi kellék, az erkölcsi elem. A büntetőjog "barabarizmusa" úgy törhető le, ha a büntetés a fenyítés[55] mellett alkalmas az elkövetőt erkölcsi hibáitól megtisztítani.[56]
A XIX. végén kialakult több "új irányzat" elveti a megtorlást, mint elsődleges büntetési célt, és a büntetést elsődlegesen az állam kezében lévő prevenciós eszköznek tartja.[57] A harmadik jelentős, közvetítő iskola néven ismert irányzat a megtorlásra, mint elméleti célra, a társadalomvédelemre, mint reális célra tekint, amely elválasztás egy fontos szempont rávilágítására ad alkalmat, miszerint különbséget érdemes tenni a büntetés célja, tartalma és alakja között. A büntetés tartalma, annak fő ismérveit és jellemvonásait, a büntetés célja a szankciórendszer gyakorlati rendeltetését, az azáltal megvalósítandó állami és társadalmi feladatokat, végül a büntetés alakja annak külső megjelenési formáját jelenti. A büntetés célja alatt tehát, a büntetés tartalmának gyakorlati megvalósulása értendő.[58] Irk Albert szerint a büntetés tartalmilag megtorlás, hatásában megelőzés: erkölcsi rosszalló értékítéletet tartalmazó, társadalomvédelmi célt szolgáló joghátrány.[59] Finkey szerint valamennyi büntetési nemre általánosan érvényes cél az általános visszatartás, az állam és a sértett felé nyújtott elégtétel, illetve a nevelés, az erkölcserősítő behatás.[60]
- 51/52 -
A magyar jogrendszer - hol folytonos, hol újraszabályozott - elmúlt több mint fél évszázadában a büntetés célja nagyon hasonló, szinte ugyanaz volt. Az 1961. évi V. törvény és az 1978. évi IV. törvény a büntetés céljának meghatározásánál deklarálja, hogy a büntetés törvényben meghatározott joghátrány, célja a társadalom védelme, illetve a speciális és a generális prevenció. A hatályos büntető törvénykönyv a normaszövegben nem, de az indokolásban kitér arra, hogy a büntetés törvényben szabályozott joghátrány, illetve elődeihez hasonlóan, szinte szó szerinti pontossággal rögzíti, a társadalomvédelmi és a speciális, valamint a generális preventív funkciót a 79.§-ban: "A büntetés célja a társadalom védelme érdekében annak megelőzése, hogy akár az elkövető, akár más bűncselekményt kövessen el.". A fő cél tehát a társadalom védelme, amely cél megvalósulását két további normatív (rész)cél szolgálja, a speciális és a generális prevenció. A szankciót egyrészt úgy kell kiszabni, hogy az elkövető a jövőben ne kövessen el további büntetőjog-ellenes cselekményt, másrészt, hogy az egész társadalomnak, legfőképpen a potenciális normasértőknek közvetítsen egy üzenetet, hogy ne kövessenek el büntetendő cselekményt, mert akkor nem csak fenyegeti őket a büntetés kiszabása, hanem realitásként jelenik meg az arányos büntetés végrehajtása is. A speciális prevenció háromféleképpen valósulhat meg. Az első, és legideálisabb a reszocializáció, azaz az elkövető erkölcsi átnevelése és visszavezetése a társadalomba. Ez egy olyan javító-nevelő eljárás, amely ideális esetben pozitív irányba befolyásolja az elkövető személyiségét, felismeri, hogy amit tett az rossz, megbánja és elítéli azt, és törvénytisztelő állampolgárrá válik. A második kevésbé ideális, de még a társadalomvédelmi céllal összhangban álló módszer az elrettentés. Az elkövető ekkor bensőleg nem változik meg, nem tartja erkölcsileg rossznak, amit tett, ugyanakkor a szankciótól való félelme mégis visszatartja a bűnismétléstől.[61] A harmadik - a megvalósulási módok ideálisságának sorrendjében is - az elkövető ártalmatlanná tétele, amely halálbüntetés esetén a legdrasztikusabbat, azaz a fizikai megsemmisítést jelenti, az életfogytig tartó szabadságvesztésnél pedig a társadalomtól való elszigetelést.[62] A generális prevenció elérésével kapcsolatban szintén három módszer sorolható fel. Egyrészt a büntetés kilátásba helyezése, azaz a büntetéssel való fenyegetés, másrészt a büntetések tényleges kiszabása, harmadrészt a kiszabott büntetések tényleges végrehajtása. Mindhárom lépés
- 52/53 -
az "elrettentésre" vezethető vissza, amellyel a generális prevenció hasonlóságot mutat a speciális prevenció második megvalósulási módjával.[63]
A büntető törvénykönyvekben nem említett, de jelen esetben említésre érdemes további két célja a büntetésnek: a represszió, azaz a megtorlás, és a kárjóvátétel, a bűncselekménnyel megsértett társadalmi rend helyreállítása és az igazságosság elveinek érvényesítése a sértettek tekintetében.
A speciális prevenció három megvalósulási formája közül az első kettő automatikusan elvethető, amikor a halálbüntetésről beszélünk, hiszen a halott reszocializációja, illetve benne jövőbeni "büntetőjogi gát" kialakítása, amely visszatartja a büntetőjog-ellenes cselekedetek elkövetésétől, nem értelmezhető. Halálbüntetés esetén, egyből a harmadik megvalósulási formájához kerülünk a speciális prevenciónak, azaz az elkövető ártalmatlanná tételéhez, annak is legsúlyosabb formájához, a fizikai megsemmisítéshez, amelynek módja további erkölcsi dilemmákat vethet fel.[64] Ebből kifolyólag a halálbüntetést pártolók elvetik annak a lehetőségét, hogy a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetőinek reszocializációja egyáltalán lehetséges lenne.[65] Ezzel szemben a halálbüntetést ellenzők álláspontja az, hogy a büntető törvénykönyvekben szabályozott büntetési célokból lehet és kell kiindulni,[66] amely felhívja a figyelmet a tanulmány korábbi fejezetében megjelenített döntéshozók, és azok megválasztásának jelentőségére tett utalásra. Hasonló a helyzet az életfogytig tartó szabadságvesztés azon változatánál, amikor nincs lehetőség a feltételes szabadságra bocsájtásra és kegyelemre sem. Ebben az esetben is az elkövető ártalmatlanná tétele jöhet csak szóba a speciális prevenció megvalósulási formái közül. Mi az erkölcsösebb büntetés? Vitatható, alapvető jogokat potenciálisan sértő végrehajtási módokon a halálbüntetés pártjára állni - amely a közvélekedéssel szemben például az USA-ban nagyobb költségeket jelent,[67] mint az életfogytig tartó szabadságvesz-
- 53/54 -
tés[68] - vagy vitatható, alapvető jogokat potenciálisan sértő végrehajtási módokon élethosszig bezárni az elkövetőt a szabadulás reménye nélkül, de a szökés mindenkori lehetőségével együtt - Pálinkás József szavaival élve, az elkövetőt egy elhúzódó, csak korántsem olyan humánus kivégzésre" ítélve. Bár mind a halálbüntetés pártiak, mind az abolicionisták kizárják a reszocializációt a legsúlyosabb büntetési nem alkalmazása esetén[69] - amely utóbbiaknál az életfogytig tartó szabadságvesztés - meg kell jegyezni, hogy a hatályos magyarországi szabályozás ettől eltérő lehet. A hatályos büntető törvénykönyv Magyarországon megkülönbözteti az életfogytig tartó szabadságvesztést - amelynek esetén leghamarabb 25, legkésőbb 40 év elteltével feltételes szabadlábra helyezésnek van helye - és a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést, ahol feltételes szabadlábra helyezésnek nincs helye. Ugyanakkor, a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés sem "tényleges" teljes mértékben, hiszen 40 év elteltével kötelező kegyelmi eljárást kell lefolytatni, amely a szabadulást - feltételesen - lehetővé teheti. Ezek alapján, Magyarországon, még a legsúlyosabb büntetés, a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés esetén is érvényesülhet a speciális prevenció, hiszen van remény a szabadulásra, és ezáltal talán kiküszöbölhető az a népszerű érv is az életfogytig tartó szabadságvesztéssel szemben, miszerint azon rendszerekben, ahol e büntetés helyezkedik el a szankciórendszer csúcsán, az elítélt bármit megtehet, a végrehajtási intézményben bárkit bárhogyan megölhet, mert úgysem szabható ki rá súlyosabb büntetés.[70]
A társadalom védelmét szolgáló másik részcél a speciális prevenció mellett, a generális prevenció, azaz, annak az elérése, hogy a büntetés kiszabása, a társadalom többi tagját is visszatartsa büntetőjog-ellenes cselekedetek elkövetésétől. Finkey a 20. század első felében megállapította, hogy az általános megelőzés helyes cél, és hogy elvitathatatlan visszatartó erővel bír. Ugyanakkor felhívta a figyelmet a generális prevenció túlértékelésének veszélyére is, hiszen ha csak a megelőzés a cél, akkor a Feuerbach lélektani kényszer elméletének eszméje, az elrettentés elve érvényesül. Amennyiben a büntetés célja egyedül a minél több ember büntetőjog-ellenes cselekedetektől való visszatartása lenne, az az egyre szigorúbb és kegyetlenebb büntetési nemek és végrehajtási módok bevezetésének reális
- 54/55 -
veszélyét jelentené.[71] Amit érdemes az elrettentő hatás kapcsán leszögezni, hogy máris kizárható a bűnelkövetés egy jelentős spektruma tekintetében, amely nem más, mint a beszűkült tudatállapotban[72] (hirtelen felindulás, erős stresszhelyzet, alkohol vagy kábítószer hatása, elmebetegség stb.) elkövetett bűncselekmények. Ilyenkor az elkövető tudatállapota beszűkült, átmeneti jelleggel képtelen arra, hogy indulatait irányítsa, nem képes teljes mértékben kontrollálni a magatartását. Amikor hirtelen felindulásról van szó, kiemelkedően fontos a "hirtelen" kifejezés jelentőségének megértése, amely arra utal, hogy az elkövető, valamilyen külső ingerre azonnal indulati tettmegnyilvánulással reagál, tehát a magatartás spontán, indulati és az előzetes mérlegelés, illetve a potenciális következmények számbavétele kizárható.[73] A múlt büntető törvénykönyveiben, amelyek tartalmaztak halálbüntetést, a legsúlyosabb büntetési nemként szabályozták, ezáltal súlyosságát tekintve megelőzte az életfogytig tartó szabadságvesztést.[74] Logikus gondolkodásnak tűnhet ez alapján tehát, hogy a halálbüntetésnek bizonyosan nagyobb elrettentő hatása kell, hogy legyen. Ezzel szemben Beccaria szerint egy kisebb, de elkerülhetetlen büntetés nagyobb visszatartó erővel bír, mint egy nagyobb, de potenciális megúszható büntetés. Albert Camus szerint az elrettentő hatás eleve csak a félénkekre hat, azokra, akik amúgy sem követnének el halálbüntetéssel büntetendő cselekményt.[75] Finkey szerint pedig az intelligens és magasabb erkölcsi színvonalon álló emberrel szemben az elrettentésre úgy sincs semmi szükség, a bűnre hajlamos vagy a "hivatásos" bűnelkövetőkkel szemben pedig teljesen eredménytelen és hiábavaló a legszigorúbb büntetés képzetével való fenyegetés.[76] Argumentum a minore ad maius, azok pedig, akik a büntetendő cselekmény elkövetése iránt elkötelezték magukat és a kevésbé súlyos büntetéstől nem rettennek meg, a jóval súlyosabbtól sem fognak. Ez az érvelés pedig az esetek széles spektrumára terjeszthető ki, leegyszerűsítve: aki súlyos, potenciálisan halálbüntetéssel büntetendő cselekményt előre kitervelten, a lehetőségeket számba véve el akar követni, az nagy valószínűséggel megkísérli.[77]
- 55/56 -
A tanulmány megkísérelte bemutatni a jog - kiváltképp a büntetőjog - és az erkölcs szoros kapcsolatát, és közös eredetét. Ebből kiiundulva a büntetés céljának, majd annak konkrét büntetési nemekre vetített mivoltának megragadását igyekezett felmérni az írás. Látható, hogy a büntetési nemek, és az azok végrehajtása által elérni kívánt célok - a jog egészéhez hasonlóan - szokásjogi eredetűek, melyek a közösség szokásaiból alakultak ki, így szoros kapcsolatot ápolnak az erkölccsel, hiszen az erkölcs a közösség által elfogadott szokásos és szabályok összessége.[78]
A büntető-jogalkotás jövőbeni kihívása a stabil erkölcsi keretek újra/ki-alakítása, a társadalom felkészítése, és a büntetőjog céljainak következetes megvalósítása, hiszen az európai kontinens elmúlt évtizedeinek relatíve válságmentes időszakát, az elmúlt években regionális és globális válságok sora fenyegette és fenyegeti, amelyek a történelmi tapasztalok alapján mindig a büntetőjog barabarizmusának katalizálásához,[79] az erkölcsi elvek fellazulásához, vagy éppen szélsőséges torzulásához vezetnek. Így, hogy a potenciális válságok negatív hatásai megelőzhetőek legyenek, elsődleges feladat a társadalom erkölcsi megerősítése a nevelés, a kultúra és témánk szempontjából indokoltan, a büntető-jogalkotás útján.
Albert Camus: Gondolatok a halálbüntetésről. In: A halálbüntetésről. Medvetánc füzetek, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1990, 7-74.
Balázsy Péter: Velünk élő tálió - a halálbüntetés napjainkban. In: MTA Law Working Papers, 2018/7. 2., http://real.mtak.hu/121512/1/2018_07_Balazsy.pdf
Bárd Károly: Erkölcs és büntető igazságszolgáltatás - a hallgatás joga. In: Dolgozatok Erdei Tanár Úrnak. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2009. 12-26.
Birher Nándor: Bevezetés az etika alapjaiba. In: Birher Nándor (szerk.): Etika mint normarend. Budapest, Patrocinium kiadó, 2022.
Cesare Beccaria: Bűntett és büntetés. Budapest, Révai Leo Kiadása 1887.
Domokos Andrea: A büntetőjogi felelősség erkölcsi vonatkozásairól. KRE-Dit 2019/1. szám, http://www.kre-dit.hu/tanulmanyok/domokos-andrea-a-buntetojogi-felelosseg-erkolcsi-vonatkozasairol/
- 56/57 -
Domokos Andrea: Református jogtudósok a bűnelkövetők neveléséről, valláserkölcsi tanításáról. In: Madai Sándor - Pallagi Anikó - Polt Péter (szerk.): Sic itur ad astra - Ünnepi kötet a 70 éves Blaskó Béla tiszteletére. Budapest, Ludovika Egyetem Kiadó, 2020. 141-150.
Enyedi Zsolt - Körösényi András: Pártok és pártrendszerek. Budapest, Osiris kiadó, 2001.
Erdő Péter: Jog - erkölcs - manipuláció. In.: Erkölcs és jog, szakmai konferencia a Kúrián, a Budapesten megrendezésre kerülő 52. Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódóan. Budapest, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., 2020.
Finkey Ferenc: Büntetéstani problémák. Budapest, Sylvester Irodalmi és Nyomdai Rt., 1933.
Földesi Tamás: Jog, erkölcs, igazság. Iskolakultúra, Az Országos Közoktatási Intézet folyóirata, IV. évfolyam, 1994/18. szám, 2-11.
Földi András - Hamza Gábor: A római jog története és institúciói. Huszonkettedik átdolgozott és bővített kiadás. Eszterházy Károly Egyetem Oktatáskutató és Fejlesztő Intézete, 2018.
Földvári József: Kriminálpolitika. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1987.
Garrath Williams: What is Fundamental in Criminal Law? In: Criminal Justice Ethics, 2022. Vol. 41, No. 3, 278-290., https://www.tandfonline.com/doi/epdf/10.1080/0731129X.2022.2144059?needAccess=true&role=button
Hans-Heinrich Jescheck - Jerry Norton: Criminal law, https://www.britannica.com/topic/criminal-law
http://acta.bibl.u-szeged.hu/37954/1/juridpol_075.pdf
http://acta.bibl.u-szeged.hu/7465/1/juridpol_073_565-590.pdf
Irk Albert: A büntetés fogalma. In: Irk Ferenc (szerk.): Irk Albert emlékkötet. Budapest, MTA Magyar Kriminológiai Társaság, 1981. 31-38.
Irk Albert: A büntetőjog racionális és irracionális elemei. In: Dr. Lukinich Imre (szerk.): Értekezések a filozófiai és társadalmi tudományok köréből a magyar tudományos akadémia II. osztályának rendeletéből. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia. V. kötet, 4. szám, 1938.
Molnár Imre: Az ókori római jogi bűncselekmény-fogalom ismérvei. In: Acta Universitatis Szegediensis: acta juridica et politica, 2010. 73. kötet, 1-64. szám, 565-590.
Nagy Ferenc: A hosszú tartamú szabadságvesztés büntetőjogi kérdéseiről rövid hazai áttekintés és nemzetközi kitekintés alapján. In: Börtönügyi Szemle, 2005. Huszonnegyedik évfolyam, 2. szám, 7-18.
Nagy Ferenc: Gondolatok az életfogytig tartó szabadságvesztésről. In: Homoki - Nagy Mária - Marvanek Judit (szerk.): Ünnepi kötet Dr. Blazovich László egyetemi tanár 70. Születésnapjára. Szeged, Acta Universitatis Szegediensis: acta juridica et politica, 2013. 493 - 503.
- 57/58 -
Németh Imre: A közerkölcs büntetőjogi védelmének indokoltsága és történelmi előképei a kbtk. Rendszerében. Pro Publico Bono - Magyar Közigazgatás, 2020/3. szám, 108-117. http://real.mtak.hu/123530/1/07_Nemeth_108-117_PPB_2020_3.pdf
Richard C. Fuller: Morals and the Criminal Law. Journal of Criminal Law and Criminology 624 (1941-1942), https://scholarlycommons.law.northwestern.edu/cgi/viewcontent.cgi?article=3103&context=jclc
Tóth J. Zoltán: A halálbüntetés a XVIII-XIX. századi német filozófiai gondolkodásban. In: De iurisprudentia et iure publico - Jog- és politikatudományi folyóirat. III. évfolyam 2009/34. szám., http://dieip.hu/wp-content/uploads/2009-3-08.pdf
Tóth J. Zoltán: A halálbüntetés intézményének egyetemes és magyarországi jogtörténete. Budapest, Századvég Kiadó, 2010. 7.
Tóth J. Zoltán: Halálbüntetés: pro és kontra. In: Jogelméleti Szemle. 2003/2. szám, https://jesz.ajk.elte.hu/toth14.htm
Zámbó Károly József: Hatályos magyar jogunk viszonya az erkölcsi és a vallási normákhoz. Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, 2022. ■
JEGYZETEK
[1] PhD hallgató, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola
[2] Lásd.: Zámbó Károly József: Hatályos magyar jogunk viszonya az erkölcsi és a vallási normákhoz. Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, 2022. 9.
[3] Földesi Tamás: Jog, erkölcs, igazság. Iskolakultúra, Az Országos Közoktatási Intézet folyóirata, IV. évfolyam, 1994/18. szám, 2-11. 2.
[4] Erdő Péter: Jog - erkölcs - manipuláció. In.: Erkölcs és jog, szakmai konferencia a Kúrián, a Budapesten megrendezésre kerülő 52. Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódóan. Budapest, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., 2020. 15.
[5] Németh Imre: A közerkölcs büntetőjogi védelmének indokoltsága és történelmi előképei a kbtk. Rendszerében. Pro Publico Bono - Magyar Közigazgatás, 2020/3. szám, 108-117., 110., http://real.mtak.hu/123530/1/07_Nemeth_108-117_PPB_2020_3.pdf
[6] Földi András - Hamza Gábor: A római jog története és institúciói. Huszonkettedik átdolgozott és bővített kiadás. Eszterházy Károly Egyetem Oktatáskutató és Fejlesztő Intézete, 2018. 26-28.
[7] Domokos Andrea: A büntetőjogi felelősség erkölcsi vonatkozásairól. KRE-Dit 2019/1. szám, 6. http://www.kre-dit.hu/tanulmanyok/domokos-andrea-a-buntetojogi-felelosseg-erkolcsi-vonatkozasairol/
[8] Irk Albert: A büntetés fogalma. In: Irk Ferenc (szerk.): Irk Albert emlékkötet. Budapest, MTA Magyar Kriminológiai Társaság, 1981. 31-38. 31.
[9] Finkey Ferenc: Büntetéstani problémák. Budapest, Sylvester Irodalmi és Nyomdai Rt., 1933. 253.
[10] Hans-Heinrich Jescheck - Jerry Norton: Criminal law https://www.britannica.com/topic/criminal-law
[11] Földesi: i. m. 3.
[12] Bárd Károly: Erkölcs és büntető igazságszolgáltatás - a hallgatás joga. In: Dolgozatok Erdei Tanár Úrnak. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2009. 12-26. 12.
[13] Az erkölcs meghatározó büntetőjogbeli szerepe a gyermeknevelésben is megnyilvánul, mert az etikai nevelés a bűnmegelőzés és a re-szocializáció egyik fontos garanciája, valamint a bűnelkövetésre különösen hajlamos fiatalkorúak bűnözéstől való megóvásának esszenciális eszköze. Lásd: Domokos (2019) i. m. http://www.kre-dit.hu/tanulmanyok/domokos-andrea-a-buntetojogi-felelosseg-erkolcsi-vonatkozasairol/ és Domokos Andrea: Református jogtudósok a bűnelkövetők neveléséről, valláserkölcsi tanításáról. In: Madai Sándor - Pallagi Anikó - Polt Péter (szerk.): Sic itur ad astra - Ünnepi kötet a 70 éves Blaskó Béla tiszteletére. Budapest, Ludovika Egyetem Kiadó, 2020. 141-150.
[14] Garrath Williams: What is Fundamental in Criminal Law? In: Criminal Justice Ethics, 2022. Vol. 41, No. 3, 278-290., https://www.tandfonline.com/doi/epdf/10.1080/0731129X.2022.2144059?needAccess=true&role=button
[15] Nagy Ferenc: Gondolatok az életfogytig tartó szabadságvesztésről. In: Homoki - Nagy Mária - Marvanek Judit (szerk.): Ünnepi kötet Dr. Blazovich László egyetemi tanár 70. Születésnapjára. Szeged, Acta Universitatis Szegediensis: acta juridica et politica, 2013. 493 - 503. 503.
http://acta.bibl.u-szeged.hu/37954/1/juridpol_075.pdf
[16] Terminus technicusként a delictum és a crimen kifejezést használták a bűncselekmény fogalmának megjelölésére. Lásd.: Molnár Imre: Az ókori római jogi bűncselekmény-fogalom ismérvei. In: Acta Universitatis Szegediensis: acta juridica et politica, 2010. 73. kötet, 1-64. szám, 565-590. 566.
http://acta.bibl.u-szeged.hu/7465/l/juridpol_073_565-590.pdf
[17] Finkey: i. m. 253.
[18] Németh: i. m. 111.
[19] Richard C. Fuller: Morals and the Criminal Law. Journal of Criminal Law and Criminology 624 (1941-1942),
https://scholarlycommons.law.northwestern.edu/cgi/viewcontent.cgi?article=3103&context=jclc
[20] Garrath: i. m.
[21] Hugo Grotius mellett Szent Ágoston és Szent Tamás is ezt vallja.
[22] Domokos (2019): i. m., http://www.kre-dit.hu/tanulmanyok/domokos-andrea-a-buntetojogi-felelosseg-erkolcsi-vonatkozasairol/
[23] Erdő: i. m. 15.
[24] Például a halálbüntetés az egyik legősibb, már az ősközösségek által is alkalmazott "büntetés" volt. Az idézőjelet - ahogy a törzsszöveg hivatkozott részében is - az indokolja, hogy a büntetés - és a büntető törvénykönyv - valamiféle szervezett társadalmat feltételez: előfeltétele, hogy létrejöjjön az állam, amely jogi keretek közé szorítja az ősközösségekben jelen lévő magánbosszút és vérbosszút, amelyről az ősközösségek tekintetében még nem lehet beszélni. Lásd: Balázsy Péter: Velünk élő tálió - a halálbüntetés napjainkban. In: MTA Law Working Papers, 2018/7. 2., http://real.mtak.hu/121512/1/2018_07_Balazsy.pdf és Tóth J. Zoltán: A halálbüntetés az ókorban. In: Jogelméleti Szemle, 2004/4. szám., http://jesz.ajk.elte.hu/tothj20.html#_ftn1
[25] Fuller: i. m.
https://scholarlycommons.law.northwestern.edu/cgi/viewcontent.cgi?article=3103&context=jclc
[26] Lásd: Tóth J. (2004): i. m. http://jesz.ajk.elte.hu/tothj20.html#_ftn1
[27] Tóth J. Zoltán: A halálbüntetés intézményének egyetemes és magyarországi jogtörténete. Budapest, Századvég Kiadó, 2010. 7.
[28] Az 1961. évi V. törvény (egy kivétellel) nem ismerte az életfogytig tartó szabadságvesztést. A miniszteri indokolás szerint ez azért volt így, mert, ha valaki nem javítható, halálra kell ítélni, ha pedig javítható, értelmetlen egész életére bezárva tartani. Ld.: Tóth J. (2010): i. m. 298.
[29] Portugáliában már a 19. század végén eltörölték a halálbüntetést, nem sokkal azután pedig az életfogytig tartó szabadságvesztést is, hivatkozván annak antihumánus voltára. Lásd: Nagy (2013) i. m. 493.
http://acta.bibl.u-szeged.hu/379547l/juridpol_075.pdf
[30] Az 1961. évi IV. törvény eredetileg mellőzte az életfogytig tartó szabadságvesztést, de az 1971. évi 28. számú törvényerejű rendelet bevezette. Lásd: Nagy (2013): i. m. 500., http://acta.bibl.u-szeged.hu/37954/1/juridpol_075.pdf
[31] Például: akasztás, sortűz, villamosszék, gázkamra, méreginjekció.
[32] Érdemes ugyanakkor hangsúlyozni a halálbüntetéssel szemben kritikaként megfogalmazott "várokozási időt", amely az ítélet kihirdetése és végrehajtása közötti - gyakran irreálisan hosszú - idő.
[33] Vesd össze: Nagy Ferenc: A hosszú tartamú szabadságvesztés büntetőjogi kérdéseiről rövid hazai áttekintés és nemzetközi kitekintés alapján. In: Börtönügyi Szemle, 2005. Huszinnegyedik évfolyam, 2. szám, 7-18.
[34] Nagy (2013): i. m.: 499., http://acta.bibl.u-szeged.hu/37954/1/juridpol_075.pdf
[35] Nagy Ferenc írja, hogy a bűnelkövetések növekedése erkölcsi válsággal is indokolható. A bűnözési helyzetképet pedig a média felnagyítja és torzítja, amely következtében a társadalom bűnözéstől való félelme és biztonság iránti igénye nő, akár jogkorlátozás árán is. Ezt az igényt használja ki Nagy szerint a politika diszfunkcionális hatással, a biztonság és a szigorítás büntetőjogot is érintő ígéretével. Lásd: Nagy (2013): 503., http://acta.bibl.u-szeged.hu/37954/1/juridpol_075.pdf
[36] A büntetési célokkal mind a halálbüntetés fenntartását, mind annak megszüntetését meg lehet indokolni. Könnyen elő lehet venni olyan büntetési célokat, amelyek a halálbüntetés felesleges voltát bizonyítják, de éppen így hivatkozhatunk olyan célkitűzésekre is, amelyek megalapozhatják a halálbüntetés meghatározását Lásd: Földvári József: Kriminálpolitika. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1987.
[37] A tanulmány nem vállalkozik a különböző demokratikus jogállamok hatalommegosztási rendszerének bemutatására. A hatalommegosztás lényege a hatalmi ágak egyensúlya, az, hogy egyik se tudjon "túlhatalomra" szert tenni, amelynek az alkotmányon és nemzetközi, uniós kötelezettségvállalásokon túl számos és szerteágazó garanciája lehet, például az Alkotmánybíróság, az államfő, a bizalmatlansági indítványok intézménye, stb.
[38] Lásd: Enyedi Zsolt - Körösényi András: Pártok és pártrendszerek. Budapest, Osiris kiadó, 2001.
[39] Finkey: i. m. 253.
[40] Lásd.: 27. lábjegyzet.
[41] Lásd: Tóth J. (2004): i. m., http://jesz.ajk.elte.hu/tothj20.html#_ftn1
[42] Finkey: i. m. 24.
[43] Lásd: Tóth J. (2004): i. m., http://jesz.ajk.elte.hu/tothj20.html#_ftn1 (2023.08.20.)
[44] Irk Albert: A büntetőjog racionális és irracionális elemei. In: Dr. Lukinich Imre (szerk.): Értekezések a filozófiai és társadalmi tudományok köréből a magyar tudományos akadémia II. osztályának rendeletéből. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia. V. kötet, 4. szám, 1938. 40.
[45] Irk (1938): i. m. 40.
[46] Lásd: Tóth J. Zoltán: Halálbüntetés: pro és kontra. In: Jogelméleti Szemle. 2003/2. szám, https://jesz.ajk.elte.hu/toth14.htm és Finkey: i. m. 61.
[47] Finkey: i. m. 13.
[48] Tóth J. Zoltán: A halálbüntetés a XVIII-XIX. századi német filozófiai gondolkodásban. In: De iurisprudentia et iure publico - Jog- és politikatudományi folyóirat. III. évfolyam 2009/3-4. szám. 7. http://dieip.hu/wp-content/uploads/2009-3-08.pdf
[49] Tóth J. (2009): i. m. 7., http://dieip.hu/wp-content/uploads/2009-3-08.pdf (2023.08.15.) Lásd: Finkey: i. m. 253. o.
[50] Cesare Beccaria: Bűntett és büntetés. Budapest, Révai Leo Kiadása 1887. 74-75.
[51] Cesare Beccaria: Bűntett és büntetés. Budapest, Révai Leo Kiadása 1887. 47. és 111.
[52] Tóth J. (2003): i. m. https://jesz.ajk.elte.hu/toth14.html
[53] Cesare Beccaria: Bűntett és büntetés. Budapest, Révai Leo Kiadása 1887. 51.
[54] Tóth J. (2009): i. m. 2. http://dieip.hu/wp-content/uploads/2009-3-08.pdf
[55] A büntetésben foglalt malum, azaz a fenyítés Finkey értelmezésében a helyes erkölcsi felfogás szerint lelki fenyítést jelent, vagyis az elkövetőre olyan lélektani és pszichés befolyás gyakorlását, hogy érezze át a társadalom helytelenítését és a megtorlás kikerülhetetlen voltát. Lásd: Finkey: i. m.
[56] Finkey: i. m. 15.
[57] A különböző büntetőjogi iskolák részletes kifejtésére a tanulmány nem tér ki.
[58] Finkey: i. m. 12.
[59] Irk (1938): i. m. 45.
[60] Finkey: i. m. 16-17.
[61] Tóth J. (2003): i. m. https://jesz.ajk.elte.hu/toth14.html
[62] Irk (1939):. i. m. 40.
[63] Tóth J. (2003): i. m. https://jesz.ajk.elte.hu/toth14.html
[64] A halálbüntetés végrehajtási módjainak részletes bemutatására a tanulmány a rendelkezésekre álló keretekre tekintettel nem tér ki.
[65] Vesd össze: Finkey: i. m.
[66] Tóth J. (2003): i. m., https://jesz.ajk.elte.hu/toth14.html
[68] Le kell szögezni, hogy az emberi élet nem tehető mérlegre gazdasági szempontok mentén, azzal együtt, hogy ez a típusú érvelés folyamatosan jelen van a halálbüntetésről szóló irodalomban. Lásd: Tóth J. (2003): i. m. https://jesz.ajk.elte.hu/toth14.html. Megjegyzendő, hogy nem elvethető az a típusú érvelés sem, amely az adóforintokból finanszírozott büntetésvégrehajtásra, mint a társadalmi önvédelem, társadalom általi finanszírozására gondol. Ahogy az ember fizet a biztonsági berendezéseiért, a társadalom is fizet a biztonságáért.
[69] Tóth J. (2003): i. m., https://jesz.ajk.elte.hu/toth14.html
[70] A legtöbb, amit ilyen esetben meg lehet tenni, az a büntetésvéghehajtási intézmény belüli intézkedések, amellyel relatíve súlyosabbá, bizonyosan szigorúbbá tehető a kiszabott ítélet.
[71] Finkey: i. m. 2.
[72] Optimizmusra okot adó körülmény, hogy a Magyar Btk. az emberölés privilegizált eseteként külön tényállásban jeleníti meg az erős felindulásban elkövetett emberölés bűncselekményt.
[73] Tóth J. (2003): i. m., https://jesz.ajk.elte.hu/toth14.html
Ezzel az állásponttal kapcsolatban is vannak viták, Pálinkás József szerint például "az életfogytig tartó büntetés nem más, mint egy időben elhúzódó kivégzés, csak korántsem olyan humánus".
[75] Albert Camus: Gondolatok a halálbüntetésről. In: A halálbüntetésről. Medvetánc füzetek, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1990, 7-74.
[76] Finkey: i. m. 18.
[77] Tóth J. (2003): i. m., https://jesz.ajk.elte.hu/toth14.html
[78] Birher Nándor: Bevezetés az etika alapjaiba. In: Birher Nándor (szerk.): Etika mint normarend. Budapest, Patrocinium kiadó, 2022. 5.
[79] Lásd: Finkey i. m. és Tóth J. (2003): i. m., https://jesz.ajk.elte.hu/toth14.html
Visszaugrás
