Fizessen elő a Jegyző és Közigazgatásra!
ElőfizetésNyíracsád Község Önkormányzatának sikeres pályázata lehetőséget biztosított, hogy az EFOP 3.7.3-16-2017-00221 "Az egész életen át tartó tanulás biztosítása Nyíracsádon" alapján 30 felnőtt vegyen részt egy országos honismereti táborban. A tábor hat napon át, 2019. augusztus 19-24-ig tartott. A szállás a Dunakanyar festői szépségű településén, Zebegényben volt. Innen indultunk kirándulni minden nap új helyszínekre, ahol a városok nevezetességeit tekintettük meg. Gödöllőn a Grassalkovich Kastélyt, Fóton a Szeplőtlen Fogantatás Templomot csodáltuk meg. Székes-fehérvárral városnéző kisvonaton ismerkedtünk meg, majd ellátogattunk a Bory Várhoz. Vácon strandoltunk, Dunakeszin az István, a király rockopera elevenítette fel fiatalkori emlékeinket. Nem maradhatott el a Parlament, Esztergomban a Mária Valéria híd és a Bazilika, Visegrádon a Fellegvár. A városnézés mellett volt lehetőség tűzzománc ékszer készítésére, sárkányhajózásra a Dunán, valamint éjszakai erdei túrára. Tettünk egy kis kitérőt a Velencei-tóhoz Gárdonyba, ahol a Holdfény Sétányon és szabad strandon pihentettük meg fáradt lábainkat. Az utolsó napot is aktívan töltöttük, Ipolytarnócon az Őslénypark érdekességei zárták a hetet.
E pályázat keretében a Nyíracsádon élő hátrányos helyzetben lévő emberek olyan hazai történelmi helyeket kereshettek fel, amely egy életre gyökeret ver az ember szívében. Kiemelkedő volt az esztergomi látogatás, ahol Dr. Nagy János polgármester várt bennünket a Bazilika előtt. Itt meglepő figyelmességgel köszöntötte a csoportot, majd ismertette a templom építésének részleteit, történelmi jelentőségét, és építészeti stílusát. Kifejtette, hogy elődeink a Dunát Iszternek nevezték, és innen ered az Esztergom elnevezés. Ezt követően a nyíracsádi kötődésű Esztergom aljegyzője Tóth János is köszöntötte a csoportot. Közösen besétáltunk a Bazilikába, ahol elbűvölő látvány tárult elénk. Egy mennyei helyen álltunk, ahol már csak a látványnak adtuk át magunkat. Kicsit megcsendesedtünk, és ebben a csodálatos környezetben tápláltuk a lelkünket. A főoltáron lévő szenvedést ábrázoló kereszt figyelmeztetett a mindennapok nehéz óráira. A Bakócz-kápolna előtt sokan megálltak, hiszen a polgármester elmesélte Bakócz Tamás életét, akinek a csontjait az oltár őrzi. Érdekesség, hogy Bakócz volt az első, akit Szent Péter széke pápának jelölt, Mátyás Király legfőbb bizalmasa, és ő állt a Dózsa féle parasztfelkelés hátterében is. A Bazilikáról lenézve láttuk a Dunán közlekedő hajókat, ami számunkra nem mindennapi látvány. Egy kis sétát tettünk a Mária Valéria hídon, mert ebből az irányból még festőibb a Bazilika, mindannyian megörökítettük egy fotóval. Kis gyaloglás után, egy kis barátságos vendéglőben megpihentünk, majd elbúcsúztunk a történelmi várostól. A buszból láttuk a hatalmas hegyeket és völgyeket, erősen kapaszkodtak egymásba, mint a testvérek.
Köszönjük mindazoknak a lehetőséget a csoport nevében, akiknek része volt abban, - akár a pályázat benyújtásában vagy megvalósításában -, hogy részt vehettünk ezen a kiránduláson. Kérjük, hogy továbbra is legyenek figyelemmel az ilyen jellegű pályázatok benyújtására, mert ezzel a kirándulással is nőtt a nyíracsádi ember tudása és élményvilága.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás