Napjainkban nem szorul bizonyításra, hogy a bűnözés elleni küzdelem jogi eszköztárában a pénzbüntetés kiemelten fontos helyet foglal el. Hatályos büntető szankciórendszerünk bár alapvetően szabadságvesztés centrikus, a leggyakrabban kiszabott büntetési nemünk, ma is a pénzbüntetés.[2] A modern pénzbüntetés a 19. századra alakult ki, ekkorra megszabadult a sértettnek fizetendő kompozíciós elemektől és a bűncselekmény miatt az államkasszába fizetendő joghátránnyá vált.[3] A jogalkalmazó már abban az időszakban is felfedezte a pénzbüntetésben rejlő lehetőségeket, amikor a jogalkotó még a szabadságvesztést tartotta az egyedüli jó büntetési nemnek. Bár az első írott büntetőtörvények fukarkodtak a pénzbüntetés kiszabásának lehetővé tételével, a bírók mégis megtalálták a büntetésenyhítésre vonatkozó szakaszok alkalmazásával azt a jogi kiskaput, mellyel a pénzbüntetés szankciórendszerünk egyik meghatározó büntetésévé válhatott.[4]
A jogi köztudatban gyakran a pénzbüntetés úgy él, mint az egyetlen problémamentes büntetőjogi szankció. Eme büntetés megannyi pozitív tulajdonsága közül mindenképp kiemelést érdemel, hogy az állam számára bevételi forrást jelent, nagyszerűen egyéniesíthető, fokozható, az elkövetőt nem szakítja ki a családi és munkahelyi környezetéből.[5]
Manapság rengeteget olvasunk és hallunk a szabadságvesztés büntetés sikertelenségéről, a nemzetközi szinten is ismertté vált, túlnépesedett büntetés-végrehajtási intézeteink problémáiról,[6] de egyre gyarapszik a közérdekű munka végrehajtása körüli anomáliákat feltáró szakirodalom is.[7] A pénzbüntetés körül azonban egy ideje már-már gyanúsan nagy a csend. A pénzbüntetés hazai szakirodalma az 1980-as évek elején virágzott utoljára, nem véletlenül, hiszen az 1978. évi IV. törvénnyel került bevezetésre hazánkban a napi tételes pénzbüntetés kiszabási rendszer. Az új jogintézmény gyakorlatba való átültetése számos új kérdést és problémát generált, ezért abban az időben egy igen gazdagnak mondható, napjainkra is számos tanulságot megfogalmazó szakirodalmi apparátus került felsorakoztatásra. A büntetőjogi szakirodalomban azonban az utóbbi évtizedekben, mintha feledésbe merült volna a pénzbüntetés. Ez köszönhető természetesen annak, hogy egy olyan büntetési nemről van szó, mely már hosszú jogtörténeti előzményekkel büszkélkedhet, ezért létjogosultságát senki nem kérdőjelezi meg. Másrészről a bíróságok is megfelelő gyakorisággal alkalmazzák, ebből pedig az következne, hogy egy szilárd alapokon nyugvó, jó és biztos büntetéskiszabási gyakorlatot tudhat magáénak. Amennyiben ez igaz lenne, jelen tanulmányban is csupán a hatályos szabályok, legfeljebb leíró jellegű ismertetésére szorítkoznék, és nem mondhatnék mást, mint a pénzbüntetés dicséretét. Ez azonban - valljuk be őszintén - nem lenne elég érdekes, és semmiképpen nem lehetne igazi tudományos csemegének sem tekinteni.
Éppen ezért nem dicsérni szeretném a pénzbüntetést és annak kialakult büntetéskiszabási gyakorlatát, hanem
- 590/591 -
sokkal inkább feltárni és bemutatni az aktuális problémákat, az öröklött gondokat és a jogalkalmazás ezen a területen is jelentkező visszásságait. Bár kialakult büntetéskiszabási gyakorlata kétségtelenül van a pénzbüntetésnek, mégis napjainkban is előfordulnak olyan kirívó esetek, amikor a bíróság például megfeledkezik az egy napi tétel összegének a meghatározásáról, vagy olyan napi tételt és napi összeget állapít meg, melyre törvényi lehetősége nincs, vagy egészen egyszerűen egy összegben határozza meg a pénzbüntetést, vagy törvényi tilalom ellenére kiutasítás mellett kerül sor kiszabására.[8] Tanulmányomban azonban nem ezeket a nyilvánvaló bírói tévedéseket és súlyos szakmai hibákat kívánom kritizálni, hanem az általános büntetéskiszabási gyakorlatot és annak tendenciáit vizsgálom. Egy rövid, aktuális helyzetképet szeretnék adni a pénzbüntetésről, törlesztve ezzel a tudomány ezen a téren jelentkező adósságait is. A büntetéskiszabási gyakorlat elemzésére elsősorban statisztikai adatokat használtam, illetve nem reprezentatív mintavétellel, csupán szúrópróbaszerűen vizsgáltam anonim bírósági határozatokat az elmúlt 5 év gyakorlatából.
Mielőtt a büntetés kiszabásának egyes kérdéseire rátérnénk, először is tisztáznunk kell azt a közel sem egyszerű kérdést, hogy hol is van a helye a pénzbüntetésnek a hatályos büntető szankciórendszerünkben. Természetesen büntetéskiszabási szempontból sem elhanyagolható ennek a kérdésnek a helyes megválaszolása, hiszen felsőbb bírósági szinten el kell tudni dönteni, hogy a súlyosítási tilalom elvét szem előtt tartva, milyen szankció kiszabására van törvényi lehetőség.
Évtizedeken keresztül mind büntető anyagi, mind eljárásjogi tárgyakból tanultuk és tanítottuk, és a gyakorlat is következetesen tartotta magát ahhoz, hogy a pénzbüntetés a szabadságvesztés és a közérdekű munka után, a büntetések súlyossági lajstromában a harmadik helyet foglalja el.[9] Ez a súlyosítási tilalom vonatkozásában azt jelentette, hogy a terhelt terhére bejelentett fellebbezés hiányában, a pénzbüntetést nem lehetett közérdekű munkára vagy szabadságvesztésre változtatni. Eszerint az elv szerint ítélkeztek a bírák, már az 1973. évi büntető eljárásjogi törvényünk idején is. A Legfelsőbb Bíróság BK 98. sz. állásfoglalása rögzítette ugyanis, hogy mi minősül súlyosabb szankciónak a súlyosítási tilalom szempontjából. Ennek értelmében a pénzbüntetés helyett nem lehetett javító-nevelő munkát vagy szabadságvesztést kiszabni, még akkor sem, ha ezek alkalmazásának a törvényi feltételei egyébként fenn is álltak.[10] Ehhez hasonlóan rendelkeztek az eredeti szabályai a következő büntető- eljárási törvényünknek, az 1998. évi XIX. törvénynek is (régi Be.) azzal, hogy itt már maga a törvény rögzítette a súlyosabb szankció felsorolását. A régi Be. 354. § (4) bekezdés b) pontja kimondta, hogy a pénzbüntetés helyett közérdekű munkát vagy szabadságvesztést nem lehet kiszabni.[11] Ezt a rendelkezést a 2009. évi CXXXVI. törvény 19. §-a módosította. Ekkor a régi Be.-ből törlésre került annak az elvnek a kimondása, hogy a pénzbüntetés helyett nem lehet közérdekű munkát kiszabni.
A fent hivatkozott Be. módosításnak az indoka, a Btk. szankciórendszerének gyökeres átalakítása volt. Kétségtelenül a jogalkotó a "szigorítás jegyében" a 2009. évi LXXX. törvénnyel, a korábbi Btk[12] novelláris módosításával, jelentősen megreformálta büntető szankciórendszerünket. Megszüntette ugyanis a korábbi fő és mellékbüntetések közti különbségtételt olyan formában, hogy a közügyektől eltiltáson és kitiltáson kívül, a büntetések rangjára emelte a korábbi mellékbüntetéseket is. Ennek megfelelően a Btk. szankciórendszerében a büntetések között szerepelt a szabadságvesztés, közérdekű munka, pénzbüntetés, valamint a foglalkozástól és járművezetéstől eltiltás, és a kiutasítás. A módosítás egyértelmű indoka a bírói büntetéskiszabás lehetőségeinek a kiszélesítése volt, hiszen a büntetési nemek közötti szabadabb választás az egyéniesítés lehetőségét is jobban szolgálja.[13]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
