Nemzetközi összehasonlításban talán csak édes magyar anyanyelvünk fejezi ki ennyire szóról szóra a választottbírói (vö.: arbitrator, Schiedsrichter stb.) hivatás lényegét, miszerint a bírói tisztség alapja a választottság. Az állami bíróságokhoz benyújtott keresetek a Büsz. alapján az ügyelosztásra jogosult vezető rendelkezése alapján kerülnek elfogulatlan bíró(k)hoz. Az ügyek "bírókra szignálásának" quasi véletlenszerűvé tételére többféle módszert is létezik, például: a páros-páratlan ügyszámok alapján, vagy az alperes nevének kezdőbetűje alapján, esetleg egy-két hetes, vagy havonkénti megoszlás alapján valamennyi érkezett ügy egy tanácsra történő kiosztása. Ehhez képest a Választottbíróság csupán egy körülményt vehet figyelembe: a felek akaratát, azaz, hogy ők maguk ki(k)nek az ítéletét fogadnák el.
A választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvényben (Vbt.) a jogalkotó szinte feltétel nélkül a felekre bízta a bíró(k) személyének meghatározását. A választhatóság szempontjából csupán a 24. életévüket be nem töltöttek és azok képeznek kivételt, akiket bíróság jogerősen a közügyektől eltiltott, gondnokság alá helyezett, vagy szabadságvesztésre ítélt. Mégis igen kevesen használják ki e lehetőséget, s így általános gyakorlattá vált, hogy valamely - pl.: a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett (MKIK Vb.), a Pénz- és Tőkepiaci (PT Vb.), vagy a Hírközlési (H Vb.) - Állandó Választottbíróság saját eljárási szabályzatában részletezett kisegítő rendelkezésekhez, illetve választottbírói névjegyzékekhez (köztiszteletben álló, kiemelkedő jogi és/vagy egyéb szaktudással rendelkező, kb. 50-100 fő felsoroltatása ajánlás jelleggel) folyamodnak.
Lényegét tekintve tehát az lesz választottbíró, akiben a felek megbíznak, és ezt a bizalmat - jobb esetben - főként arra alapozzák, hogy az illető rendelkezik az ügy eldöntéséhez szerintük szükséges szakértelemmel, valamint, hogy független, pártatlan, s ezért az igazságszolgáltatásra alkalmas személy. Nem meglepő tehát, hogy az ilyen személy(ek) által meghozott ítéletek már első fokon jogerősek és (mintegy 140 országban) végrehajthatóak annak ellenére, hogy elméletben előfordulhat, hogy a bíró még minimális jogi ismeretekkel sem rendelkezett.
Sajnálatos módon azonban előfordul az is, hogy valamelyik (esetleg mindkét) fél remélve, hogy a "huncutságra" nem derül fény, szándékosan olyan bírót ültet a tanácsba, aki - feltételezése szerint - el tudja érni a számára kedvező ítéletet. Jelen cikk tárgya a választottbíróval szembeni kizárási indítvány, amelynek éppen az a célja, hogy a jogintézmény szellemiségének meg nem felelő választottbíró a vita elbírálásában ne vehessen részt. E garancia megerősítheti a választottbíróság eljárásába vetett bizalmat, amely egyes kívülállók számára elképzelhetetlen, mikor azt hangoztatják: ha a félen múlik, hogy ki legyen a bíró (akinek tevékenységét financiálisan honorálja is), az automatikusan elfogultságot eredményez, tehát eleve elfogadhatatlan.
A kizárási eljárást a leendő bíró nevének megtudása után lehet megindítani. Egyesbíró esetén a személy kilétére nyilvánvalóan már a felek közti - a bíró kiválasztására irányuló - egyeztetések során fény derül. Amennyiben lehetséges jelöltek ismerete, vagy bizalomhiány miatt a felek nem tudnak megállapodni, bármelyikük kérheti, hogy az illetékes állami bíróság pótolja a kiválasztást.
Sokkal gyakrabban fordul azonban elő, hogy egy ügyben hármas tanács jár el, amikor is általában felperes jelölhet egy ún. "oldalbírót", alperes jelölhet egy másikat és a tanács elnökét az így kijelölt két bíró választja meg. A Vbt. természetesen lehetővé teszi, hogy a fél a kizárási indítványt ne csak az ellenfél által jelölt bíróval szemben nyújthassa be, hanem a tanács elnökével, sőt akár a saját maga által jelölt bíróval szemben is. Ez utóbbinak azonban feltétele, hogy bizonyítsa, a kizárás okáról a kijelölést követően szerzett tudomást.
A kizárási eljárás indokait (amelyeket a felek megegyezése szabadon szaporíthat) a Vbt. szövege úgy határozza meg, hogy a választottbíró személyével kapcsolatban "olyan körülmények állnak fenn, amelyek jogos kétséget ébresztenek függetlensége vagy pártatlansága tekintetében, vagy ha nem rendelkezik a felek megállapodása szerint szükséges szakképzettséggel".
A felek megállapodása szerint szükséges szakképzettséget egyértelműsége és gyakorlati előfordulatlansága miatt nem kívánjuk itt pontosabban körülírni. A függetlenség és pártatlanság azonban már korántsem ilyen tisztázott, s bár e két szót a gyakorlatban sokan szinonimaként használják, hangsúlyozásukkor a jogirodalom (Dr. Horváth Éva-Dr. Kálmán György: A nemzetközi eljárások joga különös tekintettel a kereskedelmi választottbíráskodásra; 1999.; Osiris Kiadó) két irányból, egy szubjektív és egy objektív oldalról közelít hozzájuk.
A függetlenség követelménye azt az objektív hátteret kívánja meg a választottbírótól, hogy családi, munka, illetve egyéb társadalmi kapcsolat nem fűzi olyan mértékben egyik félhez sem, amely befolyásolhatná igazságos ítéletalkotását. Sajnálatos ennek konkrét megítéléséhez kevés támpontot ad a jogalkotó, és így az arról való döntés a döntéshozó korlátlan mérlegelési lehetősége miatt valójában igen szubjektív. A Vbt. előterjesztésekor a javaslathoz fűzött miniszteri indokolás (Indokolás) is a helyett, hogy a Pp.-ben lévő, a bírák kizárására vonatkozó szabályokat legalább utalás szintjén megemlítené, csupán annyit mond, hogy "…a kellő mértékben általános szabály bármely felsorolással történő megbontása célszerűtlen lenne. Elfogultnak tekinthető a választottbíró, ha pl. anyagi vagy személyes érdekeltsége van az ügyben, illetve közeli kapcsolatban áll valamelyik féllel, akár közvetlenül, akár közvetett módon." Sajnálatos módon komolyabb bírói gyakorlat sem alakult még ki, hogy a felmerülő konkrét kérdésekre választ adhasson.
A pártatlanság viszont már tisztán szubjektív kritérium, amely a felek egyenlő elbánásban részesítésének bármely okból való tényleges sérülésekor kerül előtérbe, vagyis, ha a bíró bár de jure független, eljárása során de facto mégis nyilvánvalóan túlzott és indokol(hat)atlan előnyöket biztosít valamelyik félnek a másik hátrányára. Ez nem összetévesztendő azzal, hogy az eljáró bírónak joga és egyben kötelessége is, hogy az eljárási kérdésekben (mit enged meg egy félnek és mit nem) döntsön, illetve, hogy az ítélettel a felek anyagi jogi vitáját (részben, vagy egészben valamelyikük javára) lezárja. Sajnos itt sem áll rendelkezésünkre kikristályosodott bírói gyakorlat. Javasoljuk azonban, hogy a választottbíró ne csak magának a pártatlanságnak meglétére, hanem arra is törekedjen, hogy ezt a felek az egész eljárás alatt érzékeljék; ennek "ellentételezéseként" pedig javasoljuk a feleknek, hogy a bizalom megingását haladéktalanul (még a kizárási indítvány benyújtását megelőzően) jelezzék, lehetővé téve ezzel az általuk "pártoskodónak" ítélt bírónak a helyzet azonnali tisztázását, a kedélyek megnyugtatását.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
