1. A Horthy-korszak igazságszolgáltatásának megismeréséhez röviden vissza kell kanyarodni az Osztrák-Magyar Monarchia idején kialakult rendes bíróságok és különös bíróságok (különbíróságok) struktúrájához, azok személyi állományához és az első világháborút követő forradalmaknak a bíróságok felépítését, működését érintő intézkedéseihez. A kiegyezést követően gyors ütemben - építve a rendi, nemesi hagyományokra - fejlődött ki Magyarországon az új úri-értelmiségi réteg ez "az egész igazgatási értelmiségi rétegen belül túlsúlyra juttatta a nemesi öntudatot és a társadalmi hatalmi helyzet fenntartására irányuló törekvést az értelmiségi szereptudat felett."[1] Ez a közigazgatás és különösen az igazságszolgáltatás személyi állományának gondolkodásmódját és attitűdjét határozta meg. A forradalmak alatt, de különösen a Tanácsköztársaság időszakában részben emiatt magas fokú volt a személyi állománnyal szembeni bizalmatlanság. "A tisztviselők között voltak nem nemesi származású honoráciorok is, számuk a kapitalizmus fejlődésével fokozatosan nőtt, mivel a nemesi-dzsentri értékrendhez való kényszerű alkalmazkodás érvényesült, ezért ők is teljesen asszimilálódtak a nemességhez."[2] A Tanácsköztársaság vezetése felismerte, hogy az igazságszolgáltatás személyi állománya, hasonlóan az államigazgatás személyzetéhez osztályalapon megbízhatatlan és többségében ellenségesen viszonyult a Tanácsköztársasághoz és annak ideológiájához. Már a Tanácsköztársaság legelső dokumentuma a Mindenkihez című kiáltvány is követelte, hogy a korábbi bírósági rendszert a népbíráskodás váltsa fel.[3] A "burzsoának" kikiáltott bíróságok és vádhatóságok működését felfüggesztette az 1919. március 22. napján kiadott 1. sz. igazságügyi népbiztosi rendelet, a Forradalmi Kormányzótanács pedig felhatalmazta az igazságügyi népbiztost a régi bírák és ügyészek rendelkezési állományba helyezésére. "Dr. Magyar István kúriai bíró a Tanácsköztársaság bukását követő öt nappal úgy nyilatkozott, hogy "hónapokkal korábban a bíróságok és ügyészségek vezetőit »másfélsoros írással« távolították el, a bírákat pedig »egy kézlegyintéssel« mozdították el."[4]
2. A Tanácsköztársaság bukása és az ellenforradalom győzelme után a jogfolytonosság elvét talán a legegyszerűbben az igazságszolgáltatás területén sikerült alkalmazni, ez a kiegyezést követően kialakult rendes és különös bíróságok szervezetrendszerének és hatáskörüknek a visszaállítását jelentette, a folyamat természetesen kiterjedt a korábban elmozdított bíráknak a szolgálatba történő visszahívására is. A forradalmak előtti berendezkedéssel való politikai és közjogi jogfolytonosság elve már a riedrich-kormány hatalomra kerülésével kezdetét vette, mivel az új kormány a saját legitimációját is a forradalmakat megelőző időszak állami berendezkedésére vezette vissza. Az ellenforradalmi rendszer győzelmével és hatalmának fokozatos megszilárdulásával együtt megkezdődött a Tanácsköztársaság nevében elkövetett atrocitások[5] számonkérésének folyamata is. Ahogy a "fehérterror" alábbhagyott úgy növekedett meg a formális eljárások lefolytatása iránti igény. A rögtönítélő bíróságok szerepe azonban csak fokozatosan szorult háttérbe, hogy helyüket a rendes bíróságok szervezeti keretein belül működő büntető igazságszolgáltatás vegye át. "Miután a magyar jog eddig csak erősen behatárolt formában ismerte a politikai bűncselekmény fogalmát, ezért visszamenőleg átértelmezték a Tanácskormány államapparátusában folytatott tevékenységet: többek között az államosítá-
- 516/517 -
sokat és rekvirálásokat lopásnak, valamint rablásnak, a politikai és katonai szervek kivégzéseit pedig gyilkosságoknak tekintették."[6] A politikai hatalom részéről a büntetőeljárások gyors és példás büntetéssel történő lezárása jelent meg elvárásként a büntető igazságszolgáltatással szemben. Ez részben a kommunista és egyéb politikai ellenfelekkel való leszámolást, másrészt pedig az ellenforradalmi rendszerrel nem szimpatizálók megfélemlítését szolgálta, továbbá demonstrálta az ellenforradalmi rendszer keménykezű, rendpárti jellegét. A büntetőjog kiemelt célja lett az új államhatalom és társadalmi rend fokozott védelme, ezt elsőként az állami és társadalmi rend védelméről szóló 1921. évi III. tc.-ben foglalták törvényi keretek közé.
3. A Tanácsköztársaság rövid uralma alatt a posztjáról el nem mozdított államigazgatási állományra gyanakvással tekintettek, kiemelten kényes szerepük miatt ez a bírákkal szemben hangsúlyosan jelent meg. Horthy személyesen is szükségesnek vélte "a bíróságoknál működő bírák működésének alapos megvizsgálását, mert a fővezérségnek szomorú tapasztalatai vannak a jelenlegi bírói karnak főleg a bolsevistákkal szemben tanúsított szinte nevetséges, enyhe eljárásról."[7] Ennek szellemében az ellenforradalom győzelme után is megkezdődött az igazságszolgáltatásban dolgozók szűrése az ún. igazolási eljárásokkal, "B" listázásokkal.[8] Az államszervezet személyzetének - kiterjedve az igazságszolgáltatás személyzetére is - racionalizációja, létszámának csökkentése nemcsak a fentiek miatt, hanem a békekötés miatt drasztikusan csökkenő országméret és lakosságszám miatt is elkerülhetetlenné vált, amit az ország gazdasági nehézségei is tetéztek.[9] Az igazságszolgáltatást érintő tisztogatások egyre csökkenő intenzitással 1925-ig tartottak. A kialakult status quo drasztikus megváltozását a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról szóló 1939. évi IV. tc. (ún. második zsidótörvény) elfogadása jelentette. Az 5. § a törvény hatálybalépését követően, a jövőre nézve kimondta, hogy "tisztviselőként vagy egyéb alkalmazottként zsidó nem léphet az állam, törvényhatóság, község, úgyszintén bármely más köztestület, közintézet vagy közüzem szolgálatába". Ez a rendelkezés ellehetetlenítette azoknak a személyeknek az elhelyezkedését az államigazgatásban, akiket a törvény 1. §-a szerint zsidónak kellett tekinteni. Szintén az 5. § rendelkezett arról, hogy az akkor hivatalt viselő, zsidónak minősülő személyeket el kellett távolítani a posztjaikról: "a zsidó kir. ítélőbírákat és a kir. ügyészségek zsidó tagjait az 1940. évi január hó 1. napjával nyugdíjazni kell, illetőleg az erre irányadó szabályok szerint a szolgálatból végkielégítéssel el kell bocsátani". A törvény szigorát és a törvényhozók eltökéltségét mutatja, hogy a 2. §-ban felsorolt számos, a törvény alkalmazása alóli kivételt sem lehetet alkalmazni az 5. § érvényre juttatása során.
4. Az ellenforradalmi rendszerhez lojális igazságszolgáltatási kar megteremtésének ideológiai feltételei mellett az illetmények rendezése is létfontosságúvá vált. A háború alatt megkezdődött, majd a polgárháborús időszak alatt felgyorsult az állami tisztviselők bércsökkenése elszegényedése, beköszöntött a "tisztviselőnyomor". A kormányzó és környezete helyesen ismerte fel, hogy a pénzügyi problémákkal sújtott igazságszolgáltatási apparátus, illetve egzisztenciálisan gyenge lábakon álló államigazgatási apparátus nem lesz megbízható támasza a kialakítani kívánt politikai rendszernek. A kir. ítélőbírák és a kir. ügyészek státusáról szóló 1920. évi XX. tc. átfogó jelleggel rendezte a hatalom szempontjából kiemelten fontos bírák és ügyészek státuszát - szakítva állami tisztségviselők státuszának egységes szabályozására vonatkozó korábbi elvvel -, az 1. § kimondta, hogy az ítélőbírák és az ügyészek kivételre kerülnek az állami tisztviselők részére megállapított fizetési osztályokból és külön fizetési csoportokba kerülnek. Az ítélőbírákat és az ügyészeket végül hat fizetési csoportba sorolták a 4. § szerint, a csoportok kialakításának alapját az adott bírónak vagy ügyésznek a hierarchiában betöltött helye jelentette, az első fizetési csoportba a járásbírók, törvényszéki bírók, telekkönyvi betétszerkesztő bírók és az ügyészek tartoztak, míg a hatodik fizetési csoportba a kir. Kúria és a kir. Közigazgatási Bíróság elnöke tartozott. A különféle fizetési csoportokban több fizetési fokozat került kialakításra, kivéve az ötödik és a hatodik fizetési csoportot. A 6. § illetménytáblázata tartalmazta a pótlékokkal és átmeneti pótlékokkal együttesen megállapított illetményeket az egyes fizetési csoportok, illetve fizetési fokozatok szerint. Az egyes
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
