A gyűjtemények részére nyújtott időszakos immunitás megosztó kérdése a jogellenesen elvett kulturális javak visszaszolgáltatását feldolgozó jogterületnek: míg a javak bemutatására, tanulmányozására és megőrzésére hivatott létesítmények e funkcióikat a mentesség biztosítása esetén tudják zavartalanul gyakorolni, az komoly akadályt jelenthet a javakat érintő eljárások szempontjából. A visszaszolgáltatási kötelezettséggel szemben jelenleg nem létezik olyan egységes nemzetközi jogforrás, amely a kérdéskört szabályozná. Az egyes államok ennek megfelelően egyedi megoldásokat alakítottak ki. Kérdésként merül fel a jelenleg létező jogszabályi környezet hatékonysága, különös tekintettel hazai szabályozásunkra.
1. A New York-i Modern Művészetek Múzeuma (Museum of Modern Art, MOMA) 1997-98-ban nagyszabású kiállítást rendezett Egon Schiele festményeiből. Az Osztrák-Magyar Monarchia kiemelkedő alkotójának mind teljesebb körű megismerhetősége érdekében az amerikai intézmény több mint 150 műtárgyat kölcsönzött a bécsi Leopold Múzeum kollekciójából. A tárlat páratlan és egyedülálló lehetőséget nyújtott a Schiele-életmű befogadására,[1] a kiállítást mégis a hozzá kapcsolódó "leghíresebb és legnagyobb befolyást gyakorló, a nácik által jogellenesen elvett kulturális javak visszaszolgáltatásával kapcsolatos pereskedés"[2] tette hírhedtté. Néhány nappal ugyanis az előtt, hogy a festmények továbbindultak volna Barcelonába egy esedékes következő kiállításra, két, a gyűjtemény részét képező műtárggyal (Wally portréja és A halott város III.) kapcsolatban nyújtottak be tulajdoni igényt a New York-i bírósághoz.
2. Az állítólagos eredeti tulajdonosok azzal a kérelemmel fordultak a MOMA-hoz, hogy a képek tulajdoni helyzetének tisztázásáig ne engedje, hogy a festmények elhagyják az országot. A múzeum ezt visszautasította, azonban rövid idő elteltével - a felek megkeresésére - már a kerületi ügyész hívta fel ugyanerre a műtárgyakkal kapcsolatos szövetségi bűnügyi nyomozás apropóján.[3] A MOMA bírósághoz intézett indítványában arra hivatkozott, hogy az ügyész aktusa a kölcsönzött kulturális javakra vonatkozó szabályozást,[4] illetve New York művészeti világában elfoglalt előkelő helyének megtartását érintő alapvető érdekeit is sérti. Az ügyészség válasza szerint az alapul fekvő szabályozás helyes értelmezése szerint csak a polgári jogi igényekkel kapcsolatban biztosít lefoglalás alóli mentességet a műtárgyaknak. Az elsőfokú bíróság döntésében elutasította az utóbbi álláspontot és lefektette, hogy a kölcsönzött műtárgyak mind a büntetőjogi, mind a polgári jogi eljárás tekintetében felmerülő kényszerítő intézkedésektől mentesek a szabályozás helyes értelmezése szerint.[5]
A fellebbviteli fórum azonban más szempontokat ítélt döntőnek az ügyben: érvelésében kifejtette, hogy az ügyész utasítása nem tekinthető a tárgy "lefoglalásának", csupán a tulajdonjog tisztázásáig történő "visszatartásnak" (holding). Emellett a szóban forgó jogszabály célja csupán annak biztosítása, hogy a külföldről érkező, kölcsönzött műtárgyakat ne lehessen a kölcsönadó tartozásai okán végrehajtás alá vonni. A MOME kérelmére eljáró New York Court of Appeals ezt követően az elsőfokú bíróság álláspontjára helyezkedett a civil- és büntetőjogi eljárásokkal kapcsolatos értelmezést illetően, valamint kifejtette, hogy a festmények feltartóztatása, mivel a Leo-
- 581/582 -
pold Múzeum birtokosi érdekeit jelentősen sérti,[6] a tárgyak lefoglalásával azonos módon kezelendő - így sérti a New York-i lefoglalás alóli mentességet biztosító jogszabályt. A bíróságon elért sikerek nem voltak hosszú életűek, ugyanis néhány órával a legfelsőbb fórum ítéletének megszületését követően az államügyész parancsot szerzett a képek egy részének elkobzására.[7] Az ügy több mint tízéves bírósági procedúra után[8] végül 2010-ben zárult az eredeti tulajdonos és a Leopold Múzeum közti peren kívüli megállapodással, mely alapján a múzeum az eljárás alá vont festmények piaci értéke alapján számolt 14,8 millió eurót fizetett az eredeti tulajdonosnak.[9]
3. A kulturális javak visszaszolgáltatásának kérdése az utóbbi évtizedekben a tudományos vizsgálódás homlokterébe került, amit az egyre szélesebb körben szorgalmazott szabályozási igény, az ennek nyomán születő jogforrások, az eredetkutatást elősegítő dokumentumok hozzáférhetővé válásával[10] egy időben a restitúciós perek számának növekedése indokol.[11] A kulturális javak visszaszolgáltatása mint komplex jogterület[12] egy igen problematikus kérdéskörét adja e javak lefoglalás alóli mentességének (immunity from seizure) megítélése, mely a Schiele-ügy kapcsán került a figyelem középpontjába. A "lefoglalás", illetve a "lefoglalás alóli mentesség" fogalmát jelen tanulmányban kiterjesztően használom, a nemzetközi dokumentumok nyelvezetének megfelelően.[13] A tartalmilag megfeleltethető belső jogi intézmények elnevezése ugyanis jogrendszerenként változik: a francia jog zárlatként vagy kényszerített végrehajtásként, a német jog ideiglenes védelemként, a belga bírósági gyakorlat biztosítási intézkedésként, míg az amerikai jogforrás az "ítélet meghozatala előtti lefoglalás" címszó alatt szabályozza a kérdéskört.[14] Ami a magyar jogi terminológiát illeti, az itt elemzett lefoglalás alóli mentesség a végrehajtás alóli mentesség intézményének részeként kategorizálható.
4. A műtárgyak lefoglalás alóli mentessége természetesen e javak országhatárokon átnyúló mozgásával kapcsolatban merül fel. A gyűjtemények mobilitása kétféleképpen lehetséges: múzeumok közti viszonylatban időszakos kiállítások (ritkább esetben restaurálás, tudományos kutatás céljából történő utaztatás) formájában, valamint a gyűjtemények tiltott úton történő mozgatása által, ideértve a jogellenes kivitel egyes formáit. Míg előbbi kívánatos jelenség, mely a köz érdekét szolgálja kulturális öröksége hozzáféréséhez,[15] utóbbi elítélendő, s megakadályozása szintén az emberiség közös érdeke. Jelen írás egyik fő célja annak feltérképezése, miként oldható fel a konfliktus e két, látszólag kollízióban álló érdek közt.
Az időszakos kiállításokkal kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a múzeumok küldetésük részének tekintik, hogy más, akár belföldi, akár külföldi intézmények számára a megőrzésükben lévő műtárgyakat kölcsönözhessenek, s hasonlóképpen lényeges számukra az is, hogy fennálljon a kölcsön viszonzásának lehetősége. A gyűjtemények ilyen irányú mozgásának egyik fő akadálya köztudottan a kulturális javak lefoglalás alóli immunitásának jelenlegi, nem megfelelő rendezése.[16] Az állami immunitás részét képező, így megkülönböztetett figyelmet igénylő[17] jogintézmény az egyes országokban különféle szabályozási környezetben létezik és eltérő feltételek szerint
- 582/583 -
működik. Célszerű tehát megvizsgálni e széttagoltság okát, a harmonizáció lehetőségét, továbbá a tanulmány a magyar szabályozást is górcső alá véve kíván általános képet adni a mentességi szabályozás működéséről.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
