Jogalkalmazói megkeresés kapcsán az a jogértelmezési kérdés merült fel, hogy a közhasznú minősítéssel nem rendelkező nonprofit gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnése esetén a társasági vagyon - a tartozások kiegyenlítését követően - teljes egészében és korlátozástól mentesen felosztásra kerülhet-e a társaság tagjai között. Kérdésként merült fel továbbá, hogy a társasági vagyon feloszthatósága esetén a tag a megszűnt társaság vagyonából milyen mértékben részesülhet és értelmezhető-e osztalékkifizetésként a tagot megillető, vagyoni hozzájárulásának teljesítéskori értékét meghaladó vagyonrész.
A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (a továbbiakban: Ctv.) 9/F. §-ának (1)-(3) bekezdése értelmében a gazdasági társaság nonprofit jellegét a cégnévben a társasági forma megjelölésénél fel kell tüntetni. Az a gazdasági társaság minősül nonprofit gazdasági társaságnak és cégnevében az a gazdasági társaság tüntetheti fel a nonprofit jelleget, amelynek létesítő okirata tartalmazza, hogy a gazdasági társaság tevékenységéből származó nyereség a tagok között nem osztható fel, hanem az a gazdasági társaság vagyonát gyarapítja. Nonprofit gazdasági társaság tehát nem önálló gazdasági társaság és nem önálló cégforma sem, az bármely társasági formában alapítható és működtethető. Nonprofit gazdasági társaság létrejöhet úgy is, hogy a cégnyilvántartásba bejegyzett gazdasági társaság legfőbb szerve elhatározza a nonprofit gazdasági társaságként való továbbműködést.
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 3:88. §-a meghatározza e jogi személyek legfontosabb jellemzőit, amelyet a közös kockázatvállalás mellett folytatott, üzletszerű gazdasági tevékenységként lehet megragadni. A gazdasági társaságok célja, hogy üzletszerű tevékenységük körében a társasági vagyont gyarapítsák és nyereséget realizáljanak. A társaság tagjai azonban speciális megfontolásból dönthetnek úgy is, hogy a társaság által elért eredményt nem kívánják a tagoknak kifizetni, hanem azt inkább a társaság tevékenységének fejlesztésére fordítják. A túlnyomórészt diszpozitív szabályokra épülő társasági jogi szabályozás lehetővé teszi a tagok számára, hogy a keletkező nyereség felhasználásáról úgy rendelkezzenek, hogy az nem osztható fel a tagok között, a tagok tehát nem jogosultak osztalékra, hanem a társaság nyereségét a társaság által végzett tevékenységére kell fordítani. E körben utalni kell arra is, hogy jogszabályok az ilyen vagy hasonló feltételeket előírva ösztönözhetnek bizonyos tevékenységeket. A nonprofit jelleghez számos jogszabály fűz valamely kedvező következményt, vagy kifejezetten nonprofit formában történő működést ír elő (pl. állami szerepvállalással működő gazdasági társaságok esetében). Fontos azt is kiemelni, hogy a nonprofit jelleg a gazdasági társaságok számára azért lehet fontos, mert a nonprofit gazdasági társaság közhasznú jogállást szerezhet, ha annak a külön törvényben előírt feltételei biztosítottak. A nonprofit gazdasági társaságok közhasznúvá minősítéséről a cégbíróság dönt és a közhasznú jogállást a cégjegyzék tartalmazza.
A Ptk. 3:48. § (2) bekezdése értelmében a jogutód nélkül megszűnt jogi személynek a hitelezők kielégítése után fennmaradt vagyona a jogi személy tagjait, tagság nélküli jogi személy esetén az alapítói jogok gyakorlóit illeti meg olyan arányban, amilyen arányban ők vagy jogelődjük a jogi személy javára vagyoni hozzájárulást teljesítettek. A Ptk. a gazdasági társaságokra vonatkozó általános szabályok körében nem, kizárólag a korlátolt felelősségű társaságok (Ptk. 3:207. §), illetőleg részvénytársaságok esetében (Ptk. 3:322. §) tartalmaz speciális szabályokat a társasági vagyon felosztása tekintetében. A jogutód nélküli megszűnéssel összefüggésben a Ptk.-n kívül a Ctv. 103. § (1) bekezdésének utolsó mondata a végelszámolás körében rögzíti, hogy a végelszámoló a hitelezők kielégítése után fennmaradó vagyont a cég tagjai között pénzben vagy természetben felosztja és a cég működését megszünteti. A Ctv. 111. § (2) bekezdése szerint a hitelezők kielégítése után fennmaradó vagyonnak a tagok közötti természetbeni felosztása esetén a vagyonelemek értékét a vagyonfelosztási javaslatban kell meghatározni. E körben meg kell jegyezni, hogy a végelszámolási vagyonfelosztási javaslatnak konkrétnak és végrehajthatónak kell lenni, hiszen a taggal szembeni igényérvényesítés alapját is képezi, ezért pontosan meg kell határozni a tagonkénti vagyonhányadot, a vagyonhányadnak a pénzbeli ellenértékét. Végül utalni kell arra is, hogy a társaság jogutód nélküli megszűnését követően a tagok felelőssége a gazdasági társaságra vonatkozó anyagi jogszabályok szerint a felosztott vagyonhoz, vagyoni hányadhoz, a felosztott vagyon összegéhez igazodik.
Az osztalékfizetéssel kapcsolatosan a Ptk. 3:185. §-a kimondja, hogy a tagot a társaságnak a tag javára történő kifizetések céljából felosztható és a taggyűlés által felosztani rendelt saját tőkéjéből a törzsbetétek arányában meghatározott összeg, azaz osztalék illeti meg. Osztalékra az a tag jogosult, aki az osztalékfizetésről szóló döntés meghozatalának időpontjában a társasággal szemben a tagsági jogok gyakorlására jogosult.
- 48/49 -
A tag osztalékra a már teljesített vagyoni hozzájárulása arányában jogosult. A taggyűlés az osztalékfizetésről a beszámoló elfogadásával egyidejűleg határoz, tehát osztalék kifizetéséről akkor lehet határozni, ha a társaság pénzbeli eredménye (adózott eredménye) megállapításra kerül. Ebből adódóan a nonprofit gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnésekor a vagyon tagok részére történő kiadása nem értelmezhető osztalékként való kifizetésként. A tagok ilyenkor nem osztalék jogcímen szereznek jövedelmet. A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 35-38. §-ainak előírásaiból pedig az következik, hogy a fennálló állapot szerint kell elszámolni, azaz elszámoláson a tagsági viszony megszűnésének időpontjában meglévő, a számviteli előírások szerint kimutatott saját tőkével való elszámolás érhető.
A nonprofit gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnése esetén a vagyon felosztásának lehetősége attól függ, hogy a nonprofit társaság egyben közhasznú szervezet is volt, vagy sem. A Ctv. kifejezetten csak a közhasznú jogállással rendelkező nonprofit gazdasági társaságok esetében tartalmaz rendelkezést a társasági vagyon felosztása tekintetében. Ebben a körben a Ctv. 9/F. § (6) bekezdése megállapítja, hogy ha a közhasznú szervezetnek minősülő nonprofit gazdasági társaság jogutód nélkül megszűnik, a társaság tagjai részére a tartozások kiegyenlítése után csak a megszűnéskori saját tőke összege adható ki, legfeljebb a tagok vagyoni hányadának teljesítéskori értéke erejéig. Az ezt meghaladó vagyont a cégbíróság a létesítő okirat rendelkezései szerint fordítja közcélokra. Ilyen rendelkezés hiányában a fennmaradt vagyon a Nemzeti Együttműködési Alapot illeti meg.
A közhasznú minősítéssel nem rendelkező nonprofit gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnése esetén azonban sem a Ctv., sem egyéb jogszabály nem határoz meg speciális rendelkezést a vagyonfelosztás tekintetében. Speciális szabályok keretében megfogalmazott korlátok hiányában a nem közhasznú minősítésű nonprofit társaság vagyonának felosztása tekintetében az általános szabályok érvényesülnek, azaz a megszűnt nonprofit gazdasági társaság vagyona a hitelezők kielégítését követően a tagok részére arányosan, vagyoni hozzájárulásukhoz mérten kerülhet felosztásra.
* * *
A jogalkalmazók részéről visszatérően merülnek fel kérdések az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) 44. §-a[1] szerinti hiánypótlás, és az ügyintézési határidő, így különösen az Ákr. 50. § (5) bekezdés b) pontjában foglalt rendelkezés közti összefüggés vonatkozásában. Például a hiánypótlás időtartama beleszámít-e az ügyintézési határidőbe vagy sem. Amennyiben nem számít bele, akkor pontosan mi ennek az ügyintézési határidőből "kieső" időtartamnak a kezdő és a befejező időpontja. Kérdésként merült fel továbbá, hogy mikor kezdődik újra az ügyintézési határidő a hiánypótlás nem teljesítését követően, ha a hatóság végül az eljárást megszünteti, azonban ezt követően az ügyfél igazolási kérelmet nyújt be, amelynek a hatóság helyt ad.
Az Ákr. 50. § (5) bekezdésében[2] kerülnek szabályozásra a kérelemre induló eljárások ügyintézési határidejébe bele nem számítandó időtartamok. Továbbá a hiánypótlás szempontjából releváns az Ákr. 52. § (1) bekezdése[3] is, amely azon időtartamokat határozza meg, amelyek a napokban megállapított határidőbe nem számítanak bele.
Fontos azt is rögzíteni, hogy az Ákr. ügyintézési határidőkre vonatkozó szabályozási szellemisége arra az egyszerű alaptételre épül, hogy az eljárási cselekményre vonatkozó időtartam azon eljárási szereplő szempontjából számítandó, akinél "pattog a labda". Így az ügyfél oldalán keletkező cselekvési kötelezettség a hatóság számára nem "róható fel", azaz az ügyintézési határidőbe nem számíthat bele.
A fent leírtakat alapul véve tehát megállapítható, hogy hiánypótlás kibocsátása esetén a hiánypótlás közlésétől annak teljesítéséig terjedő időtartam (mint az ügyfél mulasztása, hiszen nem terjesztett elő jogszabályban rögzített teljes tartalmú kérelmet, illetve az ő magatartása miatt nem tud folyni az eljárás a normál ügymenetben) nem számít bele a hatóság ügyintézési határidejébe.
Amikor az ügyfél hiányosan, késedelmesen tesz eleget, vagy egyáltalán nem tesz eleget a hiánypótlási felhívásnak - ha az ügy természete és a rendelkezésre álló adatok alapján az lehetséges - a hatóság a rendelkezésre álló adatok alapján meghozhatja az érdemi döntését. Ekkor ugyanis az ügyfél, a saját kérelmére indult eljárásban nem tesz eleget az együttműködési kötelezettségének, és ezzel akadályozza az érdemi döntéshozatalt. A hatóság pedig nem köteles e késedelem következtében maga is késedelembe esni. Ennek megfelelően, ha az ügyfél nyilatkozattételének hiánya nem "csak" megnehezíti, hanem meg is akadályozza a tényállás tisztázását, úgy az eljárás megszüntetésének van helye.
Előfordulhat az az eset, hogy az ügyfél ezt követően igazolási kérelmet nyújt be. Ekkor a kérelemmel egyidejűleg - tekintettel az Ákr. 53. § (4) bekezdésére[4] - az ügyfélnek eleget kell tennie a hiánypótlási felhívásban foglaltaknak is. Amennyiben a hatóság helyt ad az igazolási kérelemnek, az Ákr. 54. §-a[5] szerint az elmulasztott határnapot vagy
- 49/50 -
határidőt megtartottnak kell tekinteni és a kérelmet előterjesztő személyt eljárásjogi szempontból olyan helyzetbe kell hozni, mintha nem mulasztott volna, azaz a mulasztás minden jogkövetkezményét el kell hárítani.
Tekintettel arra, hogy az ügyben meghozott eljárás megszüntetéséről szóló döntéssel lezárul a hatósági ügy, a döntés visszavonásáról való rendelkezés egyben azt is eredményezi, hogy a hatóság az eljárást oly módon folytatja, mintha az eljárás megszüntetéséről történő döntés meg sem történt volna. Az ügyintézési határidő pedig onnan folytatódik, amikor az ügyfél a hiánypótlást teljesítette.
A fellebbezés alapján az elsőfokú hatóság számára három lehetőség adott:
- amennyiben a fellebbezés alapján az elsőfokú hatóság megállapítja, hogy döntése jogszabályt sért, azt módosítja vagy visszavonja;[6]
- amennyiben az elsőfokú hatóság döntése nem jogszabálysértő, ám a fellebbezésben foglaltakkal egyetért - amennyiben ellenérdekű ügyfél nincs -, úgy döntését módosíthatja vagy visszavonhatja;[7]
- amennyiben pedig a hatóság a megtámadott döntést a fellebbezésnek megfelelően nem módosítja és nem is vonja vissza, a fellebbezést az ügy összes iratával együtt felterjeszti a jogszabályban kijelölt másodfokú hatósághoz.[8]
A fellebbezést rendszerint a döntést hozó szerv irányítását, felügyeletét gyakorló szerv bírálja el, a fellebbezéssel a döntés joga átszáll a másodfokú hatóságra, ezért átszármaztató, devolutív hatályú jogorvoslat. Az Ákr. 119. §-a mégis módot ad arra, hogy a döntést hozó hatóság a nála benyújtott fellebbezés alapján, saját hatáskörben orvosolja döntése hibáját. A fellebbezés átszármaztató hatálya tehát attól a feltételtől függ, hogy a döntést hozó a fellebbezés alapján él-e a módosítás, visszavonás - valamint a (3) bekezdést is figyelembe véve a kijavítás és kiegészítés - jogával. A módosításnak, visszavonásnak ezen speciális esete nem azonos a hatóságot az Ákr. 120. §-a alapján hivatalbóli eljárásként megillető módosítás, visszavonás lehetőségével. E rendelkezés célja az eljárás egyszerűsítése, amely a hatékonyság elvével is összhangban van.[9] Ha az elsőfokú hatóság saját hatáskörében orvosolja a döntése hibáját, akkor elkerülhetővé válik a másodfokú eljárás, az ügy pedig hamarabb zárul végleges döntéssel.
Az Ákr. 119. §-ában szabályozott módosításnak, visszavonásnak - ahogyan azt már fentebb ismertettük - két esetköre van. Egyrészt, az (1) bekezdés rendelkezése a hatóság jogsértésének orvoslására szolgál. A fellebbezés nyomán történő módosításnak vagy visszavonásnak másik esetköre arra ad módot, hogy az elsőfokú hatóság felülmérlegelje a saját döntését, és jogsértés hiányában is éljen a módosítás vagy a visszavonás lehetőségével.
A módosításra csak két feltétel együttes fennállása esetén van lehetőség: ha a hatóság teljes mértékben helyt ad a fellebbezési kérelemben foglaltaknak és ha nincs ellenérdekű ügyfél. Ha az első fokon eljárt szerv ily módon eleget tesz a fellebbezési kérelemben foglaltaknak, nem kerül sor a fellebbezés felterjesztésére, és így a másodfokú eljárásra sem. Hangsúlyozni kell azonban, hogy az elsőfokú hatóság módosított döntésével szemben a jogorvoslati jog ismételten megnyílik.
Más a helyzet azonban, ha az elsőfokú hatóság csak részben ért egyet a fellebbezésben foglaltakkal. A fentiekből következően arra nincsen mód, hogy a hatóság csak részleteiben adjon helyt a fellebbezési kérelemben foglaltaknak, ahogy arra sem, hogy a fellebbezésben foglalt egyes kérelmeket a hatóság figyelembe vegyen, másokat pedig ne.
Az elsőfokú hatóság számára tehát mindössze két lehetőség adott: fellebbezésének az elsőfokú hatóság vagy teljes egészében helyt ad és döntését ennek megfelelően módosítja, javítja vagy egészíti ki, vagy pedig - eleget téve az Ákr. 119. § (3) bekezdésében előírt kötelezettségének - a döntés bárminemű módosítása nélkül a fellebbezést és az ügy összes iratát a másodfokon eljáró hatósághoz felterjeszti.
Amennyiben a módosítás jogával az elsőfokú hatóság nem él (akár azért, mert a fellebbezéssel teljes egészében nem ért egyet, illetve az abban foglaltak teljesítése nem lehetséges, akár azért, mert a fellebbezésnek csak bizonyos pontjaival ért egyet), úgy a fellebbezést azonnal, de legkésőbb a fellebbezési határidő leteltétől számított nyolc napon belül - az ügy összes iratával együtt - terjeszti fel a fellebbezés elbírálására jogosult hatósághoz.[10] Az elsőfokú hatóság felterjesztésében a fellebbezésről kialakított álláspontjáról is nyilatkozhat, illetve az együttműködés elvéből fakadóan szükséges nyilatkoznia, konkrét jogszabályi előírás hiányában is. Nincs tehát akadálya annak, hogy az elsőfokú hatóság a felterjesztés során jelezze, hogy a fellebbezés bizonyos részeivel egyébként egyetért.
Összefoglalva megállapítható tehát, hogy az elsőfokú hatóságnak az Ákr. 119. § szerinti módosítási jogköre csak abban az esetben jöhet szóba, amennyiben a fellebbezés az Ákr. 118. §-a szerinti fellebbezési korlátozásoknak maradéktalanul megfelel, és az elsőfokú hatóság azzal teljes mértékben egyetért. Amennyiben az ilyen fellebbezéssel az elsőfokú hatóság csak részben ért egyet, úgy a döntését nem módosíthatja, hanem a fellebbezést és az ügy összes iratait az Ákr. 119. § (3) bekezdése szerint, az Ákr. 50. § (6) bekezdésében foglalt határidőn belül terjeszti fel a másodfokú hatóságnak, amely a fellebbezést az Ákr. 119. § (4)-(6) bekezdései szerint bírálja el.
* * * Az Igazságügyi Minisztérium állásfoglalásai, jogértelmezései az Alkotmánybíróság 60/1992. (XI. 17.) AB határozata értelmében kizárólag szakmai tájékoztatás érdekében készültek, azoknak bíróságra vagy más hatóságra nézve kötelező ereje nincs. * * * ■
JEGYZETEK
* Az Igazságügyi Minisztérium állásfoglalásai, jogértelmezései az Alkotmánybíróság 60/1992. (XI. 17.) AB határozata értelmében kizárólag szakmai tájékoztatás érdekében készültek, azoknak bíróságra vagy más hatóságra nézve kötelező ereje nincs.
[1] Ákr. 44. § "Ha a kérelem a jogszabályban foglalt követelményeknek nem felel meg, az eljáró hatóság határidő megjelölésével, a mulasztás jogkövetkezményeire történő figyelmeztetés mellett - ha törvény vagy kormányrendelet másként nem rendelkezik - egy ízben hiánypótlásra hívja fel a kérelmezőt."
[2] Ákr. 50. § "(5) Az ügyintézési határidőbe nem számít be
a) az eljárás felfüggesztésének, szünetelésének és
b) az ügyfél mulasztásának vagy késedelmének időtartama."
[3] Ákr. 52. § "(1) A napokban megállapított határidőbe nem számít bele a határidő kezdetére okot adó cselekmény vagy körülmény bekövetkezésének, a közlésnek, a kézbesítésnek, a hirdetmény kifüggesztésének és levételének, valamint a közhírré tétel napja."
[4] Ákr. 53. § "(4) A határidő elmulasztása esetén az igazolási kérelemmel egyidejűleg pótolni kell az elmulasztott cselekményt is, ha ennek feltételei fennállnak."
[5] Ákr. 54. § "Ha a hatóság az igazolási kérelemnek helyt ad, az elmulasztott határnapot vagy határidőt megtartottnak tekinti, ezért ha szükséges, a döntését módosítja vagy visszavonja, illetve egyes eljárási cselekményeket megismétel."
[6] Vö. Ákr. 119. § (1) bekezdés.
[7] Vö. Ákr. 119. § (2) bekezdés
[8] Vö. Ákr. 119. § (3) bekezdés.
[9] Vö. Ákr. 4. §
[10] A határidő tekintetében vö. Ákr. 50. § (6) bekezdés.
Visszaugrás
