Szent Ágoston, amikor tér és idő meghatározását kérdezték tőle, azt mondta, hogy ha nem kérdezik, tudja, ha kérdezik, nem. Valahogy így vagyunk több tekintetben a szólásszabadsággal is. Bár ez utóbbi megértéséhez nagyban hozzájárul Koltay András munkája.
A kötet a szólásszabadság hazai történetének újkori kezdete óta a témával foglalkozó legalaposabb, legátfogóbb tudományos mű, noha a vizsgált anyag terjedelmét tekintve értelemszerűen nem lehet mindenhol aprólékosan részletes, mindenesetre törekszik az elmélet és a gyakorlat átfogó szintézisére. Ennek során összehasonlító megközelítést alkalmaz: szerepel benne az mind az angol, amerikai, mind az európai és magyar joganyag komparatív vizsgálata. Az első kettőt indokolja a rendszerváltozás óta itthon elharapózott "szenvedély" az angolszász, különösen az amerikai jogi megoldások iránt, míg az európai, strasbourgi joganyag értelemszerűen megkerülhetetlen.
A vaskos, szép kivitelű kötet alapjául szolgáló doktori disszertáció elkészítésében sokan segédkeztek a szerzőnek, a kötelező köszönetnyilvánításban szereplő névsor illusztris: a dolgozat opponensei például Paczo-lay Péter és Révész T. Mihály voltak, míg a könyvhöz Zlinszky János írt előszót, aki ott úgy fogalmaz: "A kezünkben lévő munka útmutató a szabad és biztonságos társadalmi igazságkeresés számára. A jog tapasztalt öreg munkása is számos új, tájékoztató, elgondolkodtató részlettel találkozhatott benne, és gazdagodva tette le, miután befejezte az olvasást. Biztos vagyok abban, hogy a különböző elméleti és gyakorlati területeken jogot munkáló és kereső kollégák hasonló megelégedettséggel, gazdagodva fogják olvasni. Ez lesz a szerző számára munkája sikerességének bizonyítéka és legszebb jutalma."
A cím a "szólásszabadság" terminológiát használja, ezzel tudatosan mintegy visszatérve a magyar jogi gondolkodásban a vizsgált jog megnevezéseként legmélyebben gyökerező kifejezés alkalmazásához, elvetve a csak később bevetté váló "véleménynyilvánítási szabadság" kifejezést. Ami a címben szintén szereplő "alapvonalai" kifejezést illeti, a szó valóban kissé idegenül csenghet a magyar fülnek. Ugyanakkor mentheti használatát, hogy Hans Kelsen egyik - Moór Gyula fordításában megjelent - államtani műve, "Az államelmélet alapvonalai" címében szintén e kifejezést alkal-mazza1 - bár ez esetben a szerzőt azonnal szembesíteni kell az enyhe fokú plágium vádjával. Mentse őt ez alól a klasszikus jogtudományi művek címeiben szereplő szófordulatok átvételének széles körben elterjedt szokása (például Grosschmid Béni halhatatlan művének megszületése óta számos "Fejezetek" készült a legkülönbözőbb témákban).
A téma megközelítése morális, erkölcsi alapokon nyugszik. A kiindulópont a habermasi "okoskodó közönség",2 azaz a vitatkozó, a közéletben aktívan részt vevő polgárok szemszögéből vizsgált szólásszabadság. A szerző szerint a jog határait csak a szembenálló érdekek figyelembevétele után lehet meghatározni, az egymással versengő szabadság, emberi méltóság, közérdek szempontjainak alapos mérlegelését követően. Ugyanakkor a könyv az ettől eltérő felfogásoknak is tág teret szentel. A mű kilép a jogtudomány keretei közül, hiszen Magyarországon a szólásszabadság modern története egyben utolsó 20 évünk története is. A könyv tehát kicsit rólunk, demokráciánk fejlődéséről is szól - gondoljunk csak arra, hogy az egyes alapjogok fejlődése az utóbbi 20 évben előzmény nélkül történt, nem állt rendelkezésre olyan szilárd jogi hagyomány, amely alapjaira már építeni lehetett volna -, a szerző mégis óvatos, és igyekszik színtisztán jogi megközelítéssel vizsgálni az egyes, a mindennapok közéleti vitáiban legtöbbször alaposan "átpolitizált" témákat.
A mű - itthon úttörő módon - igyekszik lefektetni mind a szólás-, mind a sajtószabadság jogának elméleti alapjait. Miközben ugyanis a joggyakorlás határaival sokan foglalkoznak, ez - a hasonló jelentőségű - kérdés eddig jórészt tárgyalatlanul maradt. Az egyes fejezetek "általános" és "különös részre" tagolhatók. Az "általános részben" megtaláljuk a szólásszabadság filozófiai alapjait, az egyes jogrendszerekben a szólásszabadság számára nyújtott alkotmányos védelem általános jellemzőit; a szólásszabadság fogalmát, terjedelmét, jogosultjait, viszonyát más alapvető jogokhoz, valamint a sajtószabadsággal kapcsolatban felmerülő egyéb számos kérdést. Itt kerül terítékre a "szólás" és "nem szólás" kifejezések tartalmi vizsgálata, a meglehetősen ritkán elemzett "csendben maradáshoz való jog" értelme. Alapvető fontosságú a "mi a szólás" kérdésének megválaszolása, hiszen erre tekintettel nyerhetnek értelmet, ill. védelmet különböző megnyilvánulási formák, így cselekvések, jelzések, képek, szimbólumok. De: "Mi a hang, hogy ha nincs, ki értené?" -gondolhatnánk Madáchra, s a szerző következetesen vezeti végig az olvasót azon a problémán, hogy vajon a "szólás"-t, mint valamiféle kifejezést vagy közlést meg kell-e valaki értse ahhoz, hogy egyáltalán szólásnak tekintsük, s ezzel védelemben részesítsük. A könyv pontosan világít rá arra a bonyolult viszonyrendszerre, hogy ki, ill. kik a szólásszabadság jogosultjai, a közlőnek és a befogadónak milyen jogaik és kötelezettségeik lehetnek, s e halmaz mennyiben képezhet metszetet annak a közösségnek az általános érdekeivel, amelyet a közlés érinthet.
A könyv szinte a teljesség igényével elemzi a szólásszabadság jogának viszonyát más alapvető jogokhoz a szerint, hogy ezek az előbbi, mint "anyajog" elágazásai közé besorolhatóak-e: így itt kap szerepet az információszabadság, a vallási, lelkiismereti szabadság, a gyülekezési és egyesülési jog, a tanszabadság, a tudomány, az oktatás és a művelődés szabadsága, a nyelvhasználat joga, a művészetek szabadsága. Ezek tárgyalása során természetesen mindvégig hű marad a szerző az összehasonlító módszerhez, s nem rejti véka alá kritikai észrevételeit sem.
A szólás- és a sajtószabadság alapjoga a könyvben élesen elválik, és szinte önmagában is könyvnyi terjedelmű elemzés foglalkozik utóbbi eltérő jellemzőivel. A szerző már-már megrovó megállapítása arról, hogy a sajtószabadság tartalma, jelentése általában nem szerepel kellő súllyal a szólásszabadságról szóló monográfiák, tankönyvek között, s a szakmai, jogászi, elméleti viták is ritkán bukkannak fel róla, eleve megerősíti, hogy e mű maga kívánja a hiányt pótolni. A kötet külföldi és magyar példák, esetek alapján rávilágít az alapvető különbségekre és a sajtószabadság sajátosságaira, a globalizáció okozta kihívásokra; olyan kérdéseket is bevon a vizsgálódásba, mint a "sajtóelőjogok", például a sajtó számára biztosított adókedvezmények, a postai és szállítási kedvezmények, továbbá, hogy mennyiben élvezhet a sajtó védelmet a rendőrségi házkutatás alól. Valamint jogosult-e a sajtó tényfeltáró munkája közben jogellenes cselekményt elkövetni, hol húzódnak az oknyomozó újságírás jogi, ill. etikai határai. Majd részletesen kitér olyan kérdésekre, amelyek messze túlmutatnak a puszta "kimondhatóság" határain, így strukturális-intézményi kérdéseket éppúgy vizsgál, mint a szabad verseny korlátozásával, a nemzeti kultúra védelmével, a "globális média" hatásával és a közérdek megfelelő képviseletével összefüggő egyéb dilemmákat. Fontos hangsúlyozni, hogy a közszolgálati sajtó kritériumai, sajátosságai és szerepvállalása - ha tetszik: értékdimenziója - tekintetében a kötet nem ragad meg a közhelyek szintjén, hanem annak lényegét érintő álláspontot kíván érvényesíteni - visszacsatolva itt is a demokrácia, a kultúra, a piaci verseny összefüggéseihez. A világnézeti törésvonalak feltérképezése után a jelenlegi és aktuális magyar helyzet kritikáját adja, de nem marad adós a megoldási lehetőségek számbavételével sem, a magyar modell mellé kontrasztként helyezi például az angol mintát - s rá kell döbbenjünk, hogy bár a szerző értékválasztása felsejleni látszik, az általa kínált megoldási lehetőségek világnézeti alapállástól függetlenül elfogadhatóak. Több helyen is kitűnő, csaknem brechti képet ad - jelen esetben - a médiának kiszolgáltatott emberről, s hatásos érveléssel bátorít a meg nem alkuvásra: az értékek devalválódásával nem leszünk-e mi is befogva Kurázsi mama szekere elé?
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
