A követelés megvásárlásának jogi alapját a Ptk. engedményezésre vonatkozó 328-330. §-ai adják, kiegészítve az adásvétel szabályaival. Az engedményezés és az adásvétel szabályai azonban csak nagy vonalakban kínálnak megoldást; minthogy a faktorálásra nevesített szerződéstípus nincs, a felekre hárul a feladat, hogy jogviszonyukat a feltételek minél pontosabb kidolgozásával szabályozzák.
A faktorálási szerződés elengedhetetlen feltétele a követelés megjelölése (ki az adós és milyen jogcímen mivel tartozik), valamint a követelés átruházásáról szóló jognyilatkozat. Ezek hiányában a szerződés létre sem jön.
A már létező követelés átruházásával nincs is probléma. Azonban, ha a felek szándéka a faktorálás hitelfunkciójának kimerítésére és tartós hitelezési kapcsolat kialakítására irányul, nyomban felmerül a kérdés: lehet-e jövőbeli követelést engedményezni? A válaszadást a bírósági gyakorlat alapján kíséreljük meg.
A hitelviszonyokkal kapcsolatos perekből látható, hogy a faktorálás az üzleti gyakorlatban nem terjedt el, a termelők és kereskedők üzleti tevékenységükhöz szükséges pénzeszközöket inkább forgóeszközhitelre irányuló kölcsönszerződésekkel igyekeznek megszerezni. Az ilyen hitelezések biztosítékai között azonban megjelenik a kölcsönadás követelésének elzálogosításán kívül a követelés engedményezése is. A szerződéses szabadságra figyelemmel a biztosíték célját szolgáló engedményezést a bírósági gyakorlat nem is kifogásolja.
Az ilyen szerződések szerint az adós a harmadik személlyel szemben fennálló követelését - annak összegét illetően - korlátlanul engedményezi a hitelezőre, de akként állapodik meg vele, hogy az az engedménnyel csak meghatározott cél érdekében élhet; ez pedig az engedményező tartozásának a biztosítása (fiduciárius engedményezés). Ilyen esetben az engedményezés nem az adós tartozása helyett (annak kiegyenlítéséül), hanem a teljesítés elérése végett történik. Ebből pedig az is következik, hogy a hitelező választhat az engedményezett követelés beszedése és az adós teljesítésének követelése között. (Amennyiben az engedményezett követelés az adós tartozását nem fedezi, a hitelező a különbözet kiegyenlítése végett léphet fel.)
Vannak a biztosíték célú engedménynek a faktoráláshoz igen közel álló esetei is. A hitelezési gyakorlatban nemegyszer találkozunk olyan tartalmú szerződésekkel, amelyekben a felek a hitelintézet által előfinanszírozott szerződésekből (többnyire adásvételi, szállítási, termeltetési vagy vállalkozási szerződésekből) keletkező követelések engedményezésével kívánják a kihelyezett kölcsön visszafizetését biztosítani. Ennek pedig egyenes velejárója, hogy jövőben keletkező követelést engedményez a kölcsönt felvevő ügyfél a hitelintézetre, hiszen a bankkölcsönszerződés megkötése szükségképpen megelőzi azoknak a szerződéseknek a megkötését, amelyből majd az engedményezett követelések keletkezni fognak.
A bírósági gyakorlat az ilyen engedményezések tekintetében nem egyöntetű. Van olyan eseti döntés (BH 1996/7. szám 380. jogeset), amelyben a Legfelsőbb Bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy az engedményezési szerződés megkötésének időpontjában még létre nem jött követelés érvényesen nem engedményezhető. Az engedményezési szerződésnek ugyanis lényeges tartalma az engedményezett követelésnek (ideértve a kötelezett személyét és a követelés összegét is) pontos megjelölése, enélkül az engedményezési szerződés létre sem jön.
Egy másik ítéletében viszont a Legfelsőbb Bíróság megelégedett annak a szerződésnek a megjelölésével, amelyből az engedményezett követelés ered, és nem kívánta meg azt sem, hogy a követelés már létezzék, sem a követelés összegének megjelölését. E felfogás szerint engedményezés tárgya lehet a jövőben keletkező követelés is, amennyiben a szerződés értelmezésével a felek akarata pontosan megállapítható a tekintetben, hogy milyen követelés átruházásában állapodtak meg (Gf.I.31.997/1994/6.).
Amennyiben az ítélkezési gyakorlatban az utóbbi felfogás szilárdul meg, elhárul az akadály a tartós hitelezési kapcsolatot létesítő faktorálás elől is.
Nincs akadálya a feltételtől függő követelés faktorálásának sem (például a szerződés felfüggesztő feltétele bankgarancia szerzése). Ilyen esetben a függőben lévő követelés átszáll a faktorcégre, de csak a szerződés hatályossá válása után lesz érvényesíthető.
A tartós hitelkapcsolatot célzó faktorálási szerződés megkötése azonban nagy körültekintést kíván. Meg kell találni a megfelelő szerződési konstrukciót. Ehhez a Ptk. 522. §-a szerinti "bankhitelszerződést" lehet példának venni.
A hitelintézet (pénzügyi vállalkozás) és a követelés jogosultja egy keretszerződésben hosszabb távra meghatározzák, hogy a faktorálás milyen már létező és jövőben keletkező követelésekre terjed ki. Célszerű lehet a hitelezés kereteinek megjelölése a követelések típusai szerint, de szóba jöhet összeghatár meghatározása is. Ezzel kapcsolatban fontos a megfelelő eljárásrend kidolgozása: miről és mikor kötelesek a felek egymást értesíteni, milyen jognyilatkozatokat kell tenniük, hogyan történjék a kötelezett értesítése. Itt rögzíthetők a faktorálás általános feltételei is, mint a faktordíj kiszámításának és fizetésének módja (például milyen nyilatkozatok
közlése, okiratok bemutatása szükséges a fizetéshez) és esedékessége, a szerződésszegés következményei, a szerződés felmondása és megszűnésének egyéb esetei. Emellett az általános feltételek között rendezhetők az alábbiakban külön megtárgyalandó kérdések is.
A keretszerződés mellett elengedhetetlen az egyes konkrét követelésekre vonatkozó külön megállapodás is. Nemcsak a faktorált követelések egyértelmű rögzítése céljából, hanem azért is, mert ezzel lehet a faktorált követelés adósát értesíteni az átruházásról. Az átruházás a követelés adósával szemben az értesítéssel válik hatályossá és ettől kezdve csak a faktorcégnek fizethet.
A követelés átruházásával a faktorcég a jogosult helyébe lép. Ezzel kapcsolatban két fontos kérdést kell megtárgyalni: a biztosítékok és a kötelezett kifogásainak sorsát.
A biztosítékokról a Ptk. 329. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az engedményesre (a faktorcégre) átszállnak "a követelést biztosító zálogjogból és kezességből eredő jogok is." A gyakorlatban felmerült a kérdés: ez a rendelkezés vajon azt jelenti-e, hogy csak zálogjoggal és a kezességgel adott biztosíték száll-e át, illetve mi lesz az egyéb biztosítékkal?
Ebben a kérdésben a Legfelsőbb Bíróság Gf.I.30.033/1999/13. sz. másodfokú ítéletében fontos iránymutatást adott. Igaz, hogy a perben az volt vitás, hogy a követelés biztosítékául adott óvadék átszáll-e az engedményesre, de a kifejtett szempontok irányadók a biztosítékok egyéb fajtáira is.
A Legfelsőbb Bíróság a jogvita eldöntésénél különbséget tett a főkövetelés adósa által mellékkötelezettségként saját személyében nyújtott, illetve harmadik személy által adott biztosíték között. A Ptk. 329. §-ának (1) bekezdéséből azt a következtetést vonta le, hogy a főkötelezett által saját személyében adott biztosítékok mindenben osztoznak a főkövetelés jogi sorsában, tehát a főköveteléssel együtt annak ellenére is átszállnak az engedményesre, hogy a törvény nem tesz említést róluk. A kezességről és a zálogjogról a törvény azért tartalmaz külön rendelkezést, mert a kezességet mindig harmadik személy vállalja, a zálogjogot pedig saját vagyontárgyán - mint dologi adós - harmadik személy is létesítheti.
Ebből az állásfoglalásból következik, hogy a követeléssel együtt a faktorcégre száll át minden olyan biztosíték, amelyet a Ptk. mellékkötelezettségként nevesít. Ezek közül a foglaló és a jótállás - minthogy nem pénzkövetelés biztosítására találták ki őket - aligha jut jelentőséghez, úgyszintén a kötbér sem, hiszen ez esetünkben a Ptk. 247. §-ának (2) bekezdése értelmében a késedelmi kamattal egy tekintet alá esik (a kamat pedig mint járulékos követelés száll át a faktorcégre). A jogvesztés kikötés már fontosabb lehet. Például az engedményezett követelés adósa elveszti a részletfizetési kedvezményt, vagy azt a jogát, hogy az általa elkövetett szerződésszegés miatti elállás vagy felmondás esetén érvényesíthesse a szerződés felbontásával vagy megszűnésével kapcsolatos követeléseit [Ptk. 319. §-ának (2) és (3) bekezdése], A legfontosabb biztosíték e körben a bankgarancia. Igaz, hogy ez tulajdonképpen harmadik személytől származó biztosíték, hiszen két külön jogviszony jön létre a garanciát vállaló bank és a követelés kötelezettje, illetve jogosultja között. Az előbbi viszonylatban megbízási szerződés szükséges a garancia vállalásához, az utóbbi viszonylatban pedig létrejön maga a bankgarancia-szerződés, amelynek alapján a bank fizetésre köteles, ha a garancialevélben meghatározott feltételek bekövetkeztek. A bankgarancia vállalása lényegében önálló kötelezettségvállalást jelent a garantáló bank és a kedvezményezett között (BH 1998/6. szám 293. jogeset). Ebből pedig - nézetem szerint - az következik, hogy a követelés jogosultja a bankgarancia vállalásán alapuló követelését is átruházhatja a faktorcég javára. Mindenesetre helyes, ha a faktorálási szerződésben a felek külön rendelkeznek a bankgaranciából eredő jog átruházásáról, és erről értesítik a garantáló bankot is.
Végül van olyan biztosíték is, amely nem szerepel a szerződést biztosító mellékkötelezettségek között. Ez a tulajdonfenntartás, amelyről a Ptk. 368. §-ának (1) és (2) bekezdése az adásvétellel kapcsolatban rendelkezik. Lényege, hogy az eladó a tulajdonjogot a szerződés megkötésekor, írásban és legfeljebb a vételár teljes kiegyenlítéséig tarthatja fenn magának. Amíg a tulajdonfenntartás hatályos, a vevő a dolgot nem idegenítheti el és meg sem terhelheti:
A tulajdonfenntartás nem minden faktorálható követelésnél fordulhat elő. Ellentmondana például a szerződés céljának az elhasználást vagy továbbértékesítést célzó dolgok adásvétele esetén. Kézenfekvő lehet viszont az ingatlanok, nagy értékű berendezések, beruházások ellenértékének biztosítása céljából. (Lásd a 2000/10. szám 12. oldalán a forfetírozó ügyletet.) Ha a vevő szerződésszegése miatt az eladó eláll a szerződéstől, egyszerűen visszaveheti a dolgot.
A nehézség abban van, hogy a faktorálás a vételárra vonatkozik és nem érinti a tulajdoni helyzetet. Ezért a Ptk. rendelkezéseiből e biztosíték átszállását aligha lehet levezetni. A feleknek azonban megvan a lehetőségük arra, hogy e kérdést a faktorálási szerződésben rendezzék: például a jogosult arra az esetre, ha az átruházott követelés adósa nem fizet, átengedi a dolgot a faktorcégnek követelése kielégítése végett, és kötelezi magát, hogy megteszi az ehhez szükséges jognyilatkozatokat.
Éppen a tulajdoni kérdések miatt konkurál a forfetírozással a pénzügyi lízing. Ez a Hpt. 3. §-a (1) bekezdésének c) pontja értelmében éppen úgy pénzügyi szolgáltatás, mint a faktorálás. Fogalommeghatározása a 2. sz. melléklet I/11. pontja alatt található. Lényege abban foglalható össze, hogy a beszerezni kívánt ingó dolog vagy ingatlan tulajdonjogát a lízingbe adó hitelintézet (pénzügyi vállalkozás) a lízingbevevő által adott megbízás szerint a végett szerzi meg, hogy azt határozott időtartamra a lízingbevevő használatába adja; a futamidő elteltével a dolog a lízingbevevő tulajdonába megy át, vagy legalábbis megvételére jogot szerez. Előnye abban van, hogy a tulajdonjog magát a lízingbeadót illeti meg, viszont a kárveszély, a szolgáltatással kapcsolatos viták (például szavatosság) rendezése és az összes költség a lízingbevevőt terheli. A hitelintézet e megoldás mellett éppen úgy fizeti ki a vételárat, mint a forfetírozás esetén; faktordíjat nem kap, viszont a lízingdíj nemcsak a vételárat, hanem a használat, illetve a hitelezés ellenértékét is magában foglalja.
A Ptk. 329. §-a értelmében a kötelezett az engedményessel szemben érvényesítheti azokat a kifogásokat és beszámíthatja azokat az ellenköveteléseket, amelyek az engedményezővel szemben az engedményezésről adott értesítés időpontjában már fennálló jogalapon keletkeztek (a jogalapnak kell ekkor már meglennie, a követelés később is keletkezhet). Ez kifejezetten hátrányos a faktorcég terhére, aminek ellensúlyozására a jogszavatosság (Ptk. 369-370. §-ai) szabályai szolgálnak. Célszerű, ha a felek a faktorálási szerződésben e kérdést is kellő pontossággal rendezik.
A Hpt. által adott fogalommeghatározás kiterjed a kockázatátvállalás kérdésére is. Az erre vonatkozó szabályokat a Ptk. 330. §-ának (1) bekezdése tartalmazza: a követelés visszterhes átruházása esetén az engedményező az engedményessel szemben "a kötelezett szolgáltatásáért" kezesként felel - a szerződésben azonban felelőssége kizárható.
Az átruházó - engedményező - felelőssége szempontjából meg kell különböztetni magáért a követelés átruházásáért és a kötelezett szolgáltatásáért való felelősséget. A kockázatátvállalás csak a kötelezett teljesítéséért való kezesi felelősséget foglalja magában. Azért, hogy az átruházott követelés fennáll-e, a szerződés, amelyből a követelés ered, érvényes-e, az átruházó az általános szabályok szerint tartozik felelősséggel. Másnak látom a bírósági úton nem érvényesíthető (elévült) követelés kérdését: az ezért való felelősség a tájékoztatási kötelezettség [Ptk. 367. § (1) bekezdés] elmulasztásából vezethető le, tehát ezt sem sorolnám a kockázatátvállalás körébe.
A felek akkor járnak el helyesen, ha a faktorálási szerződésben a kötelezett teljesítéséért való felelősséget közös érdekeik szerint rendezik, ennek hiányában a Ptk. 330. §-ának (1) bekezdése lesz irányadó.
Végül a Hpt. által adott fogalommeghatározás kitér a követelések nyilvántartására és behajtására is. A tipikus esetben a nyilvántartás és a behajtás a faktorcég dolga, hiszen ő lépett az eredeti jogosult helyébe. A felek szerződésükben azonban ettől eltérően is megállapodhatnak. Ha ezt teszik, gondolniuk kell egymás tájékoztatásának és az elszámolás módjának szabályozására is.
Hazánkban nem, de külföldön ismert az úgynevezett nem nyilvános faktorálás. Ha erre igény merül fel, a faktorálás úgy történthet, hogy a felek a követelést csak egymás közti viszonyukban ruházzák át a faktorcégre, az engedményezésről az adóst nem értesítik, így az vele szemben nem is lesz hatályos. Külsőleg tehát nem történik változás: a követelés átruházása ellenére az adós az eredeti hitelezőnek köteles fizetni, vele szemben érvényesítheti kifogásait, ugyanígy a követelés behajtása végett is az eredeti hitelező léphet fel. Következésképpen a faktorálási szerződést megkötő felek egymás közti viszonyában kell szabályozni a módját annak, hogy a faktorcég hozzájusson az általa meghitelezett követeléshez. Például a jogosult a hozzá beérkezett pénzeket nyomban továbbutalja vagy éppenséggel arra utasítja adósát, hogy a fizetést a faktorcég kezéhez teljesítse.
E megoldásnak megvannak az előnyei: az ügyintézés az erre felkészültebb engedményezőnél marad, ugyanakkor biztosítható, hogy az átruházott követelés a faktorcéghez jusson el. ■
Visszaugrás
