A tulajdon tárgyával kapcsolatos elméleti problematika lényege a következő. A polgári jog elmélete, valamint a hatályos Ptk. tételes jogi szabálya [94. § (1) bekezdés] szerint csak dolog lehet tulajdonjog tárgya, dolgon pedig birtokba vehető testi tárgyat kell érteni. A hagyományos polgári jogi dogmatika tehát nem ismeri el a jogokon fennálló tulajdonjogot, a "jog tulajdonjogát" a fogalmak zavart okozó összekeveredésének tekinti (Petrik Ferenc: A Polgári Törvénykönyv magyarázata KJK. 2001. 320. o.). A társasági jogban ugyanakkor a nem pénzbeli hozzájárulás, vagyis az apport a társaság vagyonának (induló vagyonának) a része. A társasági jog tehát a társasági vagyon (jegyzett tőke) fogalmát használja. Márpedig a vagyon fogalma a tulajdonnál szélesebb kört ölel fel: a vagyon egy adott jogalany pénzben kifejezhető értéket jelentő anyagi javainak, valamint jogainak és kőtelezettségeinek (vagyis nem anyagi javainak) az összessége. A vagyonba tehát a vagyoni értékű jogok és kötelezettségek is beletartoznak. Ennek megfelelően az 1988-as Gt. úgy rendelkezett, hogy a társasági induló vagyon részét képező nem pénzbeli betét bármilyen vagyoni értékkel rendelkező forgalomképes dolog, szellemi alkotás és vagyoni értékű jog lehet [régi Gt. 22. § (2) bekezdés]. A régi Gt.-nek ez a szabálya nem szólt arról, hogy az apport a társaság tulajdonába kerül-e vagy sem, de más szabályokból arra lehetett következtetni, hogy az apport a társasági szerződés rendelkezése szerint egyaránt kerülhet a társaság tulajdonába és használatába is [pl. a kkt.-nál a 60. § (1) bekezdés szerint a nem helyettesíthető és nem elhasználható dolgokban, valamint vagyoni értékű jog és szellemi alkotás formájában nyújtott vagyoni hozzájárulás a társaság használatába is kerülhetett]. Ennek megfelelően alakult a bírói gyakorlat is, amikor "a rendelkezésre bocsátás módja" mint kötelező tartalmi kellék [21. § (1) bekezdés g) pont] keretében megkövetelte pl. ingatlan esetében is azt, hogy a társasági szerződés rendelkezzen az apport rendelkezésre bocsátása jogcíméről, vagyis arról, hogy az a társaság tulajdonába vagy használatába kerül-e. Ennek hiányában a kft. kellékhiányos társasági szerződése semmis, mert a régi Gt. a kft. szabályainál nem tartalmazott olyan jogszabályi vélelmet, amely szerint kétség esetén az apport tárgyait a társaság tulajdonának kellene tekinteni (lásd: a Céghírnök 1996. évi 11. számában ismertetett Gf. VII. 31 964/1996. számú döntést). E felfogás mellett tehát a társaság használatába adott dolog is lehetett apport. Kezdetben a bírói gyakorlat a vagyoni értékű jogok apportálását is nagyon liberálisan kezelte, a kötelmi jogosultságok, így pl. bérleti jog apportálását is minden további nélkül megengedte.
Az 1991. évi Gt. novella (Gtn.) hitelezővédelmi megfontolásból szigorított a kialakult gyakorlaton, amikor kft.-nél és rt.-nél követelményként írta elő dolog apport esetében a végrehajthatóságot, a vagyoni értékű jogok és szellemi alkotások esetében pedig azt, hogy azokat utóbb a társaság (pl. hitelezői igények kielégítése céljából) harmadik személy hozzájárulása (engedélye) nélkül ruházhassa át. A Gtn. 20. §-ához fűzött miniszteri indokolásból világosan kitűnik az a jogalkotói felfogás, amely a társasági vagyonra, elsősorban mint a hitelezői igények kielégítésének fedezetére tekintett és ezért fontosnak tartotta, hogy a vagyon részelemei végrehajtás alá vonhatóak, illetve korlátozás nélkül átruházhatóak legyenek. A miniszteri indokolás egyébként a kötelmi jellegű jogviszonyon alapuló vagyoni értékű jogok apportálásával kapcsolatban kifejezetten a társaság tulajdonjogáról beszél, amikor a szigorúbb apportszabály bevezetését úgy értelmezi, hogy ezzel a törvényjavaslat "olyan helyzetbe kívánja hozni a nem pénzbeli hozzájárulás tulajdonosává váló gazdasági társaságot, hogy az utóbb, a működése során a tulajdonjogából következő részjogosítványokat - így az elidegenítés jogát is - korlátozás nélkül gyakorolhassa". A társasági jog tehát nem csinált elméleti problémát abból, hogy a vagyoni értékű jogokat és szellemi alkotásokat a tulajdonjog tárgyainak és ebből következően átruházhatónak és így apportálhatónak tekintette.
Az új Gt. újabb változásokat hozott az apport koncepcióban. Egyrészt kimaradt a törvény általános részéből az apport fogalmi körének, mibenlétének a meghatározása és csak a 12. §-hoz fűzött miniszteri indokolás utal arra, hogy elméletileg minden vagyoni értékű forgalomképes dolog, szellemi alkotás és jog lehet nem pénzbeli hozzájárulás. Az új Gt. csak a kft.-nél [124. § (3) bekezdés] és rt.-nél [208. § (2) bekezdés] határozta meg az apport fogalmi körét, fenntartva e két formánál a végrehajthatóság, illetve korlátozás nélküli átruházhatóság szigorúbb követelményét hitelezővédelmi szempontokkal indokolva azt. Másrészt a Gt. 12. § (1) bekezdés kifejezetten a gazdasági társaság "tulajdonába adott" nem pénzbeli hozzájárulásról szól, egyértelművé téve ezáltal azt, hogy ha a tag csak a dolog használatát kívánja biztosítani a társaságnak, akkor már nem maga a dolog, hanem a dologra vonatkozó használati jog az apport tárgya. Ha egymással összhangban értelmezzük a Gt. azon előírásait, amely szerint az apportot a társaság tulajdonába kell adni, apport viszont vagyoni értékű jog és szellemi alkotás is lehet, akkor egyértelmű, hogy a Gt. az ún. szellemi tulajdont, valamint a vagyoni értékű jogokon (köztük kötelmi jogviszonyból eredő jogosultságokon) fennálló tulajdonjogot is elismeri. Ezáltal a tételes jog szintjén is kifejeződött a Ptk. 94. §-ának (1) bekezdésével fennálló ellentét. Talán árnyaltabb lett volna egy olyan megfogalmazás, amely nem a társaság tulajdonába, hanem vagyonába adott vagyoni hozzájárulásról szólt volna, vagy amely csak a dologra vonatkoztatta volna a tulajdonba adás kritériumát akként, hogy "apport a társaság tulajdonába adott dolog, valamint szellemi alkotás és vagyoni értékű jog lehet". Nem bizonyult szerencsés megoldásnak az sem, hogy a Gt. általános része nem határozta meg az apport fogalmi körét. Ha ugyanis a Gt. 12. § (1) bekezdésének a Ptk. 94. § (1) bekezdésével összhangban álló értelmezést kívánunk tulajdonítani, akkor ebből az következne, hogy a Gt. általános része csak a birtokba vehető dolgok (valamint az értékpapír és a dolog módjára hasznosítható természeti erők) apportálását teszi lehetővé, hiszen csak ezek lehetnek a Ptk. szerint tulajdonjog tárgyai és vagyoni értékű jogok, szellemi alkotások csak kft. és rt. esetében apportálhatóak a Gt. ezt megengedő kifejezett rendelkezései alapján. Nyilvánvaló, hogy a jogalkotónak nem volt olyan szándéka, hogy kkt.-nál, bt.-nél - ahol az apport mibenlétére vonatkozóan nincs speciális rendelkezés - csak dolog lehessen apport tárgya, míg kft.-nél és rt.-nél - ahol van ilyen tartalmú speciális rendelkezés - vagyoni értékű jog és szellemi alkotás is. A speciális apportszabályok [124. § (3) bekezdés, 208. § (2) bekezdés] célja nyilvánvalóan nem az volt, hogy az általános szabályhoz képest tágítsák az apport fogalmi körét, hanem az, hogy hitelezővédelmi okokból szigorúbb előírásokat érvényesítsenek. A bírói gyakorlat egyébként túltette magát az általános részi szabályozás hiányosságán és valamennyi társasági forma esetében egyformán értelmezi az apport fogalmi körét.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
