1. Jakab András "A jogszabálytan főbb kérdéseiről" című könyvében a jogdogmatika összefüggésrendszerét vizsgálja, új aspektusokból közelítve meg annak közismert problémáit. A fiatal szerző önálló gondolkodásmódját tükrözi, hogy több helyütt el mer térni a hagyományos dogmatikai felfogástól. Meg kell azonban említeni, hogy a szerző eredeti gondolatai kifejezésére - a recenzens megítélése szerint - nem a legmegfelelőbb formát választotta: a téma más szakértőinek véleményét gyakran komolyabb magyarázat nélkül kategorikusan elutasítja, a stílus pedig túlzott magabiztosságot sugall. Már az Előszóból kiderül, hogy a szerző célja a tudományos vita kirobbantása. Nem biztos azonban, hogy ezen cél elérésére az általa követett módszer a legalkalmasabb.
Tartalmi szempontból a könyv előremutató vállalkozásnak tekinthető. A mű végén található irodalomjegyzékből és a hatalmas lábjegyzet-apparátusból is kitűnik, hogy a munka mögött alapos és mélyreható kutatómunka áll. A kötet öt fő részből tevődik össze. Az első rész általános kérdésekkel foglalkozik, melyek tisztázása elengedhetetlen kiindulópontja a későbbiekben olvasható dogmatikai fejtegetéseknek. A második rész az érvényesség, hatály és alkalmazhatóság problematikáját vizsgálja: a szerző a fogalmak jelentését próbálja megvilágítani, és vázolja a köztük lévő összefüggéseket. A harmadik rész a jogforrási hierarchiát mutatja be, a negyedik részben pedig a szokásjog szerepéről olvashatunk. A könyv utolsó - ötödik része - a közösségi és tagállami jog viszonyát tárgyalja. Minden részt összegzés zár: a szerző rövid tézisekben foglalja össze mondanivalója lényegét.
2. Az első részben elsőként a kötetben használt jogfogalommal ismerkedhetünk meg: "[...] a jog leginkább mint strukturált tömegpszichózis jellemezhető." (17.) Ez tehát a kiindulási alap. Hogy pontosan mit kell ez alatt értenünk, az a későbbi fejtegetésekből derül ki.
A jogtudomány feladataként a szerző "a jog fogalmi rendszerének összecsiszolását" (19.) jelöli meg. A fogalmi rendszeren belül pozitív jogi és jogelméleti fogalmakat különböztet meg. Mércének a pozitív jogi fogalom esetében a törvényt, a jogelméleti fogalom esetében pedig a célszerűséget tekinti. A jogtudomány ezen felfogása - meglátása szerint - a jogbiztonság követelményéből származik.
A szerző szerint a magyar jogrendszer alapelemeit a jogi aktusok képezik. Ezek olyan cselekedetek, "amelyekről azt hisszük, hogy megtételük esetén keletkezik egy normatív vagy egyedi jogi rendelkezés." (21.). Jogi aktusnak nevezhető egyrészt a cselekedet, másrészt ennek eredménye; a szerző ez utóbbi értelemben használja a fogalmat.
A magyar jogrendszerben a jogi aktusoknak két fajtája különböztethető meg: a normatív és egyedi aktusok. A normatív és egyedi rendelkezés közti különbséget a szerző - a hagyományos felfogástól eltérően - nem abban látja, hogy előbbi tulajdonságok viselőihez, míg utóbbi konkrét címzetthez szól, hanem abban, hogy a normatív rendelkezés címzetti köre nyitott, míg az egyedi rendelkezésé zárt.
3. A második részben a szerző fő célja, hogy megdöntse azt a tételt, miszerint a hatály azonos az alkalmazhatósággal. Fejtegetését az érvényesség fogalmának megvilágításával kezdi: "a jogszabály érvényessége alatt a »bizonyos súlyos hibáktól mentesen létezését« értjük." (29.). A jogszabály a magyar közjogi terminológia szerint létezik, ha kihirdették, és súlyos hibáktól mentes, amennyiben az érvényességi kellékei megvannak.
A szerző egy rövid kitérőben elutasítja a háromelemű normaszerkezetet, és helyette a kételemű mellett száll síkra, amely korábban a magyar jogtudományban is elfogadott volt, és amelyre a jogalkalmazási modell is épül. A diszpozíciót, amelyen a jogalkotó által kitűzött normatív célt értik, a szerző fölösleges fogalomnak tartja. Eszerint a normának csak két szerkezeti elemét különbözteti meg, a tényállást és a jogkövetkezményt.
A következő rész a hatály fogalmával foglalkozik, amely a norma tartalmára utal. A szerző a fenti fejtegetés alapján különbséget tesz a norma két elemének megfelelően, tényállási és jogkövetkezményi hatály között. Ezután részletesen vizsgálja a személyi, időbeli, területi és tárgyi hatályt. A legtöbb elméleti probléma az időbeli hatály kapcsán merül fel, ezeket (így például a visszaható hatály kérdéskörét, az eljárásjogi és anyagi jogi időbeli hatály viszonyát stb.) a szerző mélyrehatóan elemzi.
A következő pontban az alkalmazhatóság fogalmának tanulmá-
- 248/249 -
nyozására kerül sor. Főszabály szerint egy normatív aktus akkor alkalmazandó, ha egy esemény a hatálya alatt áll. A szerző vizsgálja azokat az eseteket is, ahol a hatály és az alkalmazhatóság elválik egymástól, és ezáltal rávilágít a hatály és az alkalmazási parancs közti különbségre. Ezután elemzi az érvényesség és alkalmazhatóság kapcsolatát, majd áttekinti az érvényesség, hatályosság és alkalmazhatóság összefüggésrendszerét. Példákkal és ábra segítségével próbálja értelmezni az egyes fogalmak különböző kombinációit.
A következő pont a jogforrási hierarchia fogalmát definiálja, mégpedig a derogáció fogalmának felhasználásával: "Egy A normatív aktus akkor áll a jogforrási hierarchiában egy B normatív aktus felett, ha az A normatív aktus derogálhatja a B normatív aktust, de a B normatív aktus nem derogálhatja az A normatív aktust (lex superior derogat legi inferiori)" (73.). Ezen meghatározás célja a jogforrási hierarchia fogalmának a jogdogmatikai rendszerbe való beillesztése.
A szerző a továbbiakban a jogforrási hierarchia és az alkalmazási elsődlegesség viszonyát vizsgálja a közösségi jog példáján. Mivel a tagállami jog közösségi joggal való szembenállása esetén nem következik be derogáció, ezért kettejük viszonya nem írható le a jogforrási hierarchia fogalmával. Ez azt jelenti, hogy a közösségi jog nem sorolható be a magyar jogforrási hierarchiába, nem áll annak csúcsán, hanem mint önálló jogrendszer, alkalmazási elsőbbséggel bír a magyar jogrendszerrel szemben. A jogforrási hierarchia és az alkalmazási elsőbbség közti különbség abból adódik, hogy előbbi a tényállási időbeli hatály fogalmára épül, míg utóbbi az alkalmazhatóságra. A közösségi és tagállami jog közti kapcsolat bemutatása rávilágít arra, hogy mennyire jelentős a hatály és az alkalmazhatóság fogalmának szétválasztása.
4. A könyv harmadik része a jogforrási hierarchiát írja le. A szerző nem helyesli a jogszabály és állami irányítás egyéb eszközei közti különbségtételt: szerinte a Jat. (A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény) felosztása következetlen, és helyesebb az extern és intern normatív aktus közti megkülönböztetés, mely szerint az extern aktus az államszervezeten kívülre, míg az intern az államszervezeten belülre irányul.
A szerző részletes ábrán szemlélteti a magyar jogforrási hierarchiát. Az elemzés a jogforrási hierarchia csúcsáról indul: először az alkotmány kerül bemutatásra formai és materiális értelemben. Ezután viszont nem a törvények, hanem az AB határozatok következnek, amely ellentmond a hagyományos felfogásnak. A szerző magyarázata erre az, hogy az AB határozatok hatályon kívül helyezhetnek törvényeket, azonban ez fordítva nem igaz. A határozatok jogforrási hierarchiába való besorolása a jogdogmatikai rendszer egységességét szolgálja.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
