"Aki ma Európában jogösszehasonlítással foglalkozik, mindek előtt a közös európai jog megteremtésére, részben újrafelfedezésére törekvő dinamikus folyamattal találja szemben magát. Nyugat- Közép- és Dél-Európa az Európai Unióban való egyesülése az egyes nemzetállamok szinte minden, korábban különböző jogterületének harmonizációja kíséri. Az Európai Közösség önmagát kezdetektől fogva kifejezetten, mint jogi közösséget értelmezte, mely a jogon keresztül működik, saját jogot alkot, s mely jogszabályok, mint tisztán elkülönült joghatósági szabályok révén kovácsolódik egybe. Épp ezért alapvető feladatai közé tartozik, hogy elhárítsa a tagállamok joga közötti azon különbségeket, melyek a közös piac működése elé tornyosulnak. E feladat betöltéséhez a jogösszehasonlítás elengedhetetlen: először a jogi különbségeket kell feltárni, majd az egységes jogot elő kell készíteni, ki kell munkálni. Ennek fő eszköze az irányelv, mely bár a tagállamok számára a törvényhozói célt kötelezően írja elő, az átültetés formája vonatkozásában azonban szabad kezet ad."[1] - írja Ulrich Magnus, napjaink igen élénk és átfogó európai jogegységesítési törekvései mögötti politikai-gazdasági igényre, a módszerre és az eszközre rámutatva.
Magnus szerint "Az európai jogegységesítés (»a jog europaizálása«) és az egyéb nemzetközi egységes jog, mint elsődlegesen a Bécsi Vételi Egyez-
- 123/124 -
mény oda hatnak, hogy az uniós tagállamok jogrendjei közötti különbségek elsimulnak, s az egyes nemzeti jogi sajátosságok eltűnnek."[2]
E sajátosságok, különbségek azonban nem látszanak könnyen eltüntethetőknek. Ole Lando szűkebb szakterülete vonatkozásában fejti ki: "Meg tud-e állapodni tizenöt vagy több ország a szerződési jog egységesítésében? Az európai jogászokat a különböző jogi módszerek, szabályok s az eltérő nyelvek választják el egymástól. A legnagyobb eltérés a civil law alá tartozó európai kontinens s a brit szigetek common law rendszere között tapasztalható. A kontinentális országok magánjogát főként a kódexekben lelhetjük fel, az északi országokban, melyeknek nincsenek törvénykönyveik, a törvényekben. A legtöbb jogi műszó és az osztályozási rendszer gyökerei a római jogra vezethetők vissza, ezért bizonyos egységesség tapasztalható. A bíróságok - párbeszédben a rendszert és módszert megalapozókkal - minden országban tovább fejlesztették és kiegészítettek a kódexeket és törvényeket. Mégis: a kontinensen is jelentős különbségeket találunk az intézmények és szabályok között. A brit szigeteken a jogot a bíróságok teremtették meg. A római jog sosem töltött be olyan uralkodó szerepet, mint a kontinens legtöbb részében. A bíróságok voltak azok, melyek a common law intézményeit s jellemző terminusait megalapozták."[3]
Lando szerint azonban e jogok valójában - még történeti gyökereiket vizsgálva sem - összeegyeztethetetlenek: "közös magvuk" éppúgy fellelhető, mint ahogy a bírák (homo iudicus), jogtudósok "közös ideológiája" is kimutatható. Mindemögött az Unió országaiban a problémák, a társadalmak, az elérni kívánt társadalmi célok azonossága vagy hasonlósága, a társadalmi-politikai berendezkedések alapvető egyezése fedezhető fel - mely a jog számára lényegében ugyanazokat a kérdéseket teszi fel, ugyanazokat a megoldandó feladatokat szabja.
Magnus szerint a jogok közelítése lassú folyamat, ám hosszú távon egy új, "hibrid" jogrendszer kialakulásához vezethet. E jogrendszert (melynek kimunkálásában a jelenlegi tagállamok részt vesznek s vehetnek) az integrációs folyamat során később csatlakozók lényegében készen kapják: úgy, ahogy az amerikai jog szakadt el hajdan az angol common law-tól, hogy önálló fejlő-
- 124/125 -
désének útjára lépjen, válik majd függetlenné Európa joga az Unió tagállamainak jogrendjétől.[4]
Hein Kötz az európai szerződési jogról szóló - Axel Flessnerrel közösen kiadott - nagy ívű monográfiája első könyvének előszavában így fogalmaz: "Senki nem vitatja, hogy Európának - ha egységes gazdasági térséggé, »határokat nem ismerő belső piaccá« kíván összenőni - bizonyos mértékben egységes magánjogra van szüksége. Egy ilyen egységes magánjog máris jelen van: az Európai Unió rendeleteiben és a törvényekben, melyekkel a nemzeti parlamentek az Uniós irányelveket az ország jogába integrálták, vagy a nemzetközi, jogegységesítést célul tűző államközi szerződések - például a nemzetközi vételi jog vagy szállítási jog körében - ratifikálásával a belső jogban törvényerőre emelték. Az utóbbi évekkel kezdődően minden bizonnyal előtérbe nyomult annak a felismerése, hogy az európai jogegység sokkal fontosabb dolog annál, mint sem azt egyedül a törvényalkotónak lehetne átengedni."[5]
Kötz nem vitatja azt sem, hogy a jövőben is minden bizonnyal jó okok akadnak majd valamely probléma törvényi előírásainak egységes megoldására: a jog europaizálását azonban - hogy valóban összeurópai magánjog irányába léphessünk tovább - meg kell előzze a jogtudomány, a jogi irodalom és a jogi oktatás europaizálása. Nem valami gyökeresen újat kell itt feltalálni, de a megoldást a ius commune a XVIII. századig tartó uralmához való egyszerű visszatérés sem jelentheti.
Erre az útra lépve feladatunk nem kevesebb, mint a kontinentális, római-germán jogok és a common law közötti szakadék áthidalása, mely a jogtörténeti kutatások szerint - Kötz szavaival - sosem volt "olyan széles és mély". Magának a jogi gondolkodásnak is a gazdasági-politikai változásokhoz alkalmazkodó új - európai és nemzetközi - dimenziókat kell öltenie.
Az európai magánjog ma még (a törvényhozás által kimunkált jogszabályokon túl) nem létezik: nevén nevezése, megalkotása a jövendő - elméleti-tudományos, irodalmi tényfeltárás nélkül elképzelhetetlen - feladata.
Kötz és Flessner munkája e célt kívánja szolgálni, "természetesen" a jogösszehasonlító módszer felől közelítve, de egyben bizonyos szempontból túllépve, meghaladva azt.
"Mindezidáig a jogösszehasonlítás - ha csak nem egyszerűen a tudományos kíváncsiságot kívánta kielégíteni - mindenek előtt azt a célt követte,
- 125/126 -
hogy valamely nemzeti jogrendszer jobb megértéséhez és továbbfejlesztéséhez járuljon hozzá. A jövőben Európának arra kell törekednie, hogy az egyes országok jogán - meghatározott, közös európai struktúrák kimunkálása céljával - felül emelkedjen, kimutassa, hogy vajon e területeken léteznek-e általánosan elfogadott szabályok, s hogy ezek össze-, vagy széttartanak-e."[6]
A gondolat, mely szerint az egységes, belső európai piac megteremtésének előfeltétele az egységes európai magánjog kialakulása, a nyugat-európai jogtudományi gondolkodásban máris mély gyökereket eresztett.[7]
Ole Lando egy - nyomtatásban még meg nem jelet - tanulmányában az európai szerződési jog egységesítésének kérdéseit bevezetve így fogalmazott: "Miért kell a szerződési jogot egységesíteni, europaizálni? Az »europaizálás« a jog európai egységesítését vagy harmonizálását jelenti. Az »Európa« kifejezés azokat az országokat fedi, melyek tagja, vagy tagjai kívánnak lenni az Európai Uniónak. Sok érv hozható fel a szerződési jog egységesítése mellett és ellen, melyek úgy Európa, mint a világ más részei szempontjából megállják helyüket. Mindazonáltal az europaizációt több szempontból is elkülönülten kell kezelni, mert az Unió tagjait szoros közelségbe hozta egymással s mára kialakultak intézményei és eszközei ahhoz, hogy az egységesítést jogalkotás útján érje el. Az Unió ma - gazdasági közösség. Célja a javak, személyek, szolgáltatások és tőke szabad mozgásának biztosítása. Az az eszménye, hogy minél szabadabban, megkötöttség nélkül tudnak ezek mozogni a határok felett, annál boldogabbak lesznek lakosai."[8]
Sokak szerint az alapvető kérdés nem az, hogy szükség van-e az egységes jogra (ez evidencia), ami megvitatásra - és eldöntésre - vár, az kizárólag az európai magánjog kialakulásának mikéntje.[9]
Az európai jogegységesítés kérdéseit az Európai Unió egységjogának alakulásán keresztül vizsgáló Martin Franzen professzor habilitációs munkának szánt, páratlanul alapos, átfogó nagymonográfiájában azonban felhívja a figyelmet arra, hogy bármely európai egységjog csak a nemzeti jogok tala-
- 126/127 -
járól indulva alakulhat ki. "Valamely közösségi jogi eredetű magánjog szempontjából nem létezik »nulla óra«. Az egymással összefüggő szempontok - mint a rendszeralkotás igénye, s az egyes országok nemzeti magánjogának hagyományai - adhatják meg a törvényhozói és bírói jogegységesítésnek az esélyt arra, hogy a tagállamok magánjogi fejlődésének összetartó irányaira és jelenlegi helyzetére reflektáljanak, s azokat, amennyiben lehetséges, tekintetbe vegyék."[10] A tézis feltételezi, hogy az egyes nemzeti magánjogok mögött ténylegesen (és a jogösszehasonlítás segítségével kimutatható közös gyökereken túl) ma is van összetartó erő, koherencia, konvergencia.
Sajátos módon egy francia-kanadai összehasonlító jogász, Pierre Legrand volt az, aki a kilencvenes évek derekán az uralkodó paradigmával szembe szállva elsőként merte megkérdőjelezni a jogrendszerek valódi konvergenciáját, s mutatott rá az eltérő jogi kultúrák alapvető, szerinte össze nem egyeztethető különbözőségére. Tézise szerint jogharmonizációról csak megfelelően homogén jogi kultúrák esetében lehet beszélni - a kontinentális jog és a common law esetében azonban oly nagyok az eltérések, hogy az összehangolásra irányuló próbálkozás eredményes nem lehet.[11]
Mindazonáltal amit Legrand állít, nem teljesen összeegyeztethetetlen Kötz megközelítésével: ha elfogadjuk, hogy valódi konvergencia csak valamely, a nemzeti jogi kultúrák közeledéséből adódó platformon lehetséges, s a magánjog terén in vivo meg tudjuk mutatni azt, talán Európa jogtudományának, benne a közös jogon munkálkodó polgári jogtudománynak jövőbe vezető útjai feltárulnak valamennyire, s magát a jövőt egy olyan szempontból is megláthatjuk, melyet a jogászi gondolkodás mindezidáig figyelmen kívül hagyott: s ez az információs forradalom, az elektronikus gazdasági kapcsolatok, az "internet-gazdaság" valamennyi tagállam számára egy időben és robbanásszerűen megjelenő kihívása és annak a magánjogegységesítés folyamatára gyakorolt hatása.
"Akár elfogadjuk, akár nem, hogy az európai magánjog, mint kifejezés, hallgatólagosan régóta létezik, mindenképpen csak a legutóbbi időkben vált többé vagy kevésbé elfogadottá, s intézményesült jogi műszóvá." - bocsátja elő Alain Wijffels a koncepció történeti-gazdasági tartalmát az ius commune
- 127/128 -
fogalom-fejlődésének tükrében vizsgáló tanulmányában.[12] Wijffels szerint az európai magánjog koncepciója jószerével csak a kilencvenes években került előterébe - sajátos módon épp abban az időszakban, mikor az európai integrációs folyamatok (belső piac, Maastricht, az euro bevezetése) felerősödtek. Az európai magánjog-egységesítéshez kapcsolódó kodifikációs feladatok sem korábban, sem ma nem rendelkeznek a közösségi prioritással - sajátos módon még a legkövetkezetesebb Európa-párti jogi agendákban sem. Fogalmi megragadása, történeti előzményeinek kimutatása éppúgy nem könnyű feladat,[13] mint az euro-jog (pozitív) intézményi rendszerében való "megtalálása".[14]
Martonyi János szerint: "A közösségi jog nyilvánvalóan nem nemzetközi jog, hanem valami más, hiszen más a célja, a funkciója, a tartalma, mások a címzettjei. Hogy ezt a rendszert miként illesztjük a tagállamok alkotmányihoz, a tagállamok jogrendszeréhez, mindez ma is állandó viták tárgya. A tagállamok kialakították azt a gyakorlatot, amellyel többé-kevésbé sikeresen tudták beépíteni a közösségi jog elsődlegessége, és a közvetlen alkalmazhatóság tételét jogrendszerükbe. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a közösségi jogfejlődés, az Európai Bíróság és a nemzeti alkotmánybíróságok párbeszéde, együttműködése és időnként konfrontációja négy évtized, egy szerves fejlődés eredménye. Ezt reprodukálni és különösen anticipálni néhány év alatt lehetetlen."[15]
E komplex, történeti fejlődése által is meghatározott jogrendszer - Cairns szavaival - "...sem nemzeti, sem szövetségi jog, hanem egy olyan rendszer, mely a nemzeti jog és az EU-ra konkrétan jellemző, az alapító szerződések között nagyon is meghatározott kapcsolatot fejez ki".[16]
- 128/129 -
"Az Európai Közösség joga liberális gazdaságfilozófiát tükröz. Tulajdonképpen gazdasági közjogi természetű, »anti-gazdaságirányítási« joganyag. Olyan összefüggő, komplex, centripetális szabályösszesség, amely jogági természetére nézve a nemzeti jogrendszerek belső gazdasági-kereskedelmi joganyagának egyfajta mutációja. Klasszikus magánjogi jogintézményekre viszont egyelőre alig épít a közösségi jog. Alapvonalát a személyek, az áruk, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgásának biztosítása adja. Az Európai Közösség jogának magvát a közös piac, illetve 1987-től e mellett az egységes belső piac létrehozatalával és fenntartásával kapcsolatos szabályok képezik. A közös piac, illetve az egységes belső piac veszi át az integráció előrehaladtával a korábban elkülönült nemzeti piacok helyét. Ennek során alakul ki a közösségi tagállamok közös belső piaca. Ezen a piacon pedig megszűnnek a különbségek a nemzetközi jogi jogviszonyok és a belső jogi jogviszonyok között, mint ahogy megszűnnek a különbségek, legalábbis a Közösség vonatkozásában, a nemzetközi jog és a nemzeti jogok között is. A közös belső piac szempontjából mindezek a viszonyok belső jellegűvé válnak. Az ezen viszonyokat szabályozó joganyag pedig a tagállamok közös belső jogává válik (»internal law common to the Member States«) - foglalja össze Kecskés László.[17]
E közösségi jog nem a "közjog-magánjog" kettősségének elvét követi: joganyaga lényegében a közös szervezeti-intézményi-ejárási jogra (közjog, alkotmányjog) és anyagi (gazdasági) jogra osztható fel. Akos G. Toth szerint ez utóbbi kifejezés "azon szabályok összességére vonatkozik, amelyek meghatározzák a Közösségek tevékenységét, a hatáskörükbe tartozó ügyeket és a tagállamok által rájuk ruházott jogköröket ezen ügyek intézésére."[18]
A közösségi joganyagot leginkább az elérni kívánt politikai célok mentén vizsgálva lehet egységes rendszerbe foglalni: ennek megfelelően a belső piac szabályozását meghatározó "négy szabadságjog" (áruk szabad mozgása, személyek szabad mozgása, szolgáltatások szabadsága, tőke szabad áramlása) kibontása után[19] az integrációs politikák függvényében tárgyalható. Az, hogy e politikákat miként csoportosítjuk, függ attól is, hogy a közösségi
- 129/130 -
politikákat általában s együttesen vizsgáljuk-e, vagy "csak" az Európai Unió politikáira kívánunk összpontosítani.
Feloszthatók a közösségek alapjaihoz tartozó, az alapító szerződésekben lefektetett politikákra, az integráció elmélyülését célzó további politikákra, az uniós célú jogviszonyok körébe tartozó politikákra,[20] de horizontális (kereskedelem-, regionális-, szociális-, monetáris, pénzügyi-, adó-, fogyasztóvédelmi-, környezetvédelmi politika), ágazati (agrár-, közlekedési-, távközlési-, kutatási-, audiovizuális-, szakképzési politika) és versennyel kapcsolatos (ehhez kötve az állami támogatásokkal, közüzemekkel, közbeszerzésekkel kapcsolatos) politikák köreire is.[21]
A jog a "klasszikus" euro-felfogásban a politikák végrehajtásának eszköze[22] - ám ennél jóval több. Helen Wallace írja a közösségi politikák és a jog viszonyáról: "Az hamar világossá vált, hogy a közösségi jog újfajta jelenség, megkülönböztető vonásokkal, figyelemreméltó tartóssággal és egy titokzatos képességgel arra, hogy meghatározza és újra meghatározza az alapot, amelyen a politikai döntéshozók tárgyalnak, a politika alkalmazói igazgatnak, a vállalkozók pedig üzletet kötnek. Az az állítás valóban közhellyé vált, hogy maga a jog, ahogy azt mind a nemzeti bíróságok, mind az Európai Bíróság interpretálták, volt az integráció legfontosabb hajtóereje - jóval inkább, mint a gazdasági logika vagy a politikai választás."[23]
A jog vizsgálata a közösségi politikák, politika-formáló erők, az intézményi rendszer működésének vizsgálata nélkül (azonban melyre maga a jog is jelentős hatást gyakorol) nem képzelhető el. Ugyanakkor jó szem előtt tartani Szűcs Tamás figyelmeztetését: "Az Európai Unió szünet nélkül fejlődik, és helyes értelmezéséhez közelebb jutunk, ha valamiféle folyamatként s nem egyfajta »óriásra nőtt« államként tekintünk rá. A hagyományos államközpontú tanulmányozás helyett ez a szervezet dinamikus, egyszerre igen sok dimenziót feltáró és kezelő leírást igényel, amely megfelelően érzékelteti az európai integráció fokozatos piacmélyítési erőfeszítéseit s ezzel összefüggésben a közösségi és uniós politikák létrejöttének folyamatát."[24] A "közösségi
- 130/131 -
jogkincset", az acquis communitaire-t sem tudjuk a "hagyományos" (nemzeti vagy nemzetközi jogi) gondolkodás, kategóriák rendszerében tükrözni - néha egy-egy közösségi jogforrás "valódi jogi természete" csak akkor tárul fel, ha annak nemzeti szintű implementációjára sor kerül.
Ha nem az "európai közjogtól" való egyfajta elkülönítést, akkor valójában mit takar az "európai magánjog" kifejezés - milyen tartalommal tölthető meg, s ebben a kontextusban mi a jelentősége az "európai" kitételnek?
Martin Gebauer szerint: "Müller-Graff megjegyzi, hogy bizonyos jogterületek körülírásakor az »európai« melléknév mint ha fényes pályát futna be. Az Európán belüli magánjog jelenkori és jövendőbeli, tételes jogi és jogtudományi közös elemeinek megragadására és bemutatására a ius commune fogalmát is szokták használni. Valójában kevéssé értelmesnek, de lehetetlennek is mutatkozik az európai magánjog fogalmát, mint holmi lezártságot meghatározni. Bár akadnak olyan jogterületek, melyeket viszonylag egyszerűen »európai magánjogként« jelölhetünk meg, nevesen az egyezményeken alapuló és a közösségi magánjog, az európai magánjog nem korlátozódik kizárólagossággal ezekre."[25]
A fogalom másik kibontása a nemzeti jogok felől történhet: annak vizsgálatával, mennyire "europaizált" valamely jog - mennyire fogadta be ezeket az egyezményeket mennyire harmonizált a közösségi magánjoggal. Ismét más megközelítést jelent az "összeurópai", vagy "közös európai" magánjog, mely összehasonlító jogi vagy történeti alapokról indulva egyes megoldásokat "európainak" (a régió vonatkozásában tipikusnak, leginkább kidolgozottnak, iránymutatónak) minősít, vagy épp megfordítva, valamely nemzeti jog megoldásának más jogokra való kisugárzását, áttételeződését mutatja ki.
Gebauer arra a következtetésre jut, hogy az "európai magánjog" valamely, elkülönítési, behatárolási követelmények szerinti definiálása nem lehetséges - viszont megjelenési formái, forrásai feltárhatók.
Müller-Graff tipológiáját használva először három megjelenési formát jelöl meg: az összeurópai magánjogot, a nemzetközi szerződéseken alapuló magánjogot és a közösségi magánjogot. Ezt egészíti ki két továbbival: a jogharmonizá-
- 131/132 -
ciós törekvések nyomán elő állt belföldi (nemzeti) jogalkotással és az Európai Bíróság joggyakorlatával.[26]
Az összeurópai magánjog, vagy közös, európai magánjog "az európai magánjog-rendszerek azonosságait jelöli, melyek a történeti ius commune tradícióján alapulnak, vagy a jogösszehasonlítás útján több európai ország modern jogrendjéből kinyerhetők."[27] Az összeurópai magánjoghoz - mely a nyolcvanas évektől tett szert a jogi gondolkodásban, kutatásokban térnyerésre - a kulcsot mindenképpen a jogösszehasonlító módszer jelenti. Két útja volt: mindkettő a jogtudomány jelentős vállalkozásaihoz kötődött. Az első egy-egy terület tematikus, teljességre törekvő, tudományos igényű feldolgozásához - a második az Európai Szerződési Jog Alapelvein (Principles of the European Contract Law, PECL) dolgozó Lando-Bizottság munkásságához.
Ami az első kör nem kifejezetten jogtörténeti vonatkozásait illeti,[28] az európai jogirodalomban napjainkig két, kiemelkedő munka született, s mindkettő német szerző munkája: Kötz és Flessner hivatkozott szerződési jogi áttekintése és Christian von Bar[29] felelősségi joga. A PECL-ről szólva a szerző arra figyelmeztet, hogy orientáltsága túlmutatott az európai nemzeti megoldások puszta vizsgálatán: rá a nemzetközi magánjogi (Bécsi Vételi
- 132/133 -
Egyezmény), s egyes nemzeti (US Uniform Commercial Code) megoldások is jelentős hatást gyakoroltak.[30]
Az "összeurópai magánjog" gyenge pontját Gebauer szerint azt jelenti, hogy önmagában a konkrét, időszerű kérdések megválaszolására nem alkalmas, nem absztrahál kellő mértékben, s bár eljut ahhoz a "minimális követelményhez", amely minden jogrendszerben fellelhető, de egyben túl is lép azon, hogy "még jobb" megoldást találjon. "Csak az összeurópai magánjog által nyújtott anyag kiértékelő konkretizálása - miként a jogösszehasonlítás teszi az általános jogelvek egyediesítő megragadásakor - révén válhat jogforrássá."[31] - írja. Erőssége épp részletességében, alaposságában rejlik: abban, ahogy - a közöset keresve - az eltérőt tárja fel s teszi megérthetővé.
Az európai magánjog második forrásvidéke a nemzetközi egyezmények, szerződések, a nemzetközi egységjog a nemzeti jogokban való visszatükröződése körében lelhető fel. Ezeket az Unió tagállamai - más országokkal együtt, vagy bilaterális kapcsolatokban - fogadják el, s jellemzőjük, hogy a közösségi jogból eredő kötelezettségeken kívül állnak.[32]
A harmadik a "közösségi magánjog"[33] - a közösségi jog azon előírásainak összessége, mely a - legszélesebb értelemben vett - magánjogi életviszonyokat érintik, s ezek körében tartalmaznak kötelező előírásokat.
Ami Gebauer tipológiájában különösen figyelemre méltónak, s újnak mondható, az a belső harmonizáció, mint az európai magánjog forrásának elismerése. A belső jogharmonizációnak két vetülete van: egy "vertikális" (amikor a közösségi- vagy az egységjog a nemzeti jogrendszerben a törvénnyel, rendelettel, a nemzetközi szerződés kihirdetésével) megjelenik, s egy "horizontális", vagy belső jogegységesítés, mikor az új (egységjogi) jogintézménnyel a már meglévő belső jogi szabályozás összehangolásra, egységesítésre kerül.[34]
- 133/134 -
Végezetül az Európai Bíróság gyakorlatának jogforrási jellegét tárgyalja. A kérdés, hogy a bíróság értelmezi, "felfedi", vagy maga is alkotja, formálja a jogot, e körben sem kerülhető meg, de egyértelműen meg sem válaszolható. Ami azonban tény, hogy az EB joggyakorlata a nemzeti jogokra éppúgy jelentős hatást gyakorol, mint a nemzeti bíróságok ítélkezési gyakorlatára - s mint ilyen, jelen lévő hatóerőként az elméleti viták lezárása nélkül is indokoltan tarthat igényt elismerésre.[35]
A jogtudomány tehát nem ad tehát egzakt definíciót - de rendszerezi a forrásokat, miközben az "összeurópai magánjog" körében maga is lényeges forrássá lép elő.
Reinhard Zimmermann szerint az, hogy az Európai Közösségek joga oly hosszú ideig "megrekedt" a mezőgazdasági és az agráriumot kiszolgáló ipari termékek előállítása, forgalmazása szabályozásának ("hány ülés lehet egy traktorban és mekkora az »európai uborka?«"), meg a sör- és tésztafélék versenyjogának megalkotása szintjén, végül el nem kerülhető következménnyel járt: a közösségi jog olyan, speciális jogi tárggyá merevedett, melyet általánosságban a közjog körében volt szokás tanulmányozni és taglalni. A magánjogászok csak a legutóbbi időkben, az összehasonlító jog talaján állva fedezték fel maguk számára, s kezdték érdemibb, tudományos vizsgálatát.[36]
Peter Hommelhoff és Erik Jayme az európajog történeti fejlődésére visszatekintve hasonló gondolatmenetet követve állapítják meg, hogy amíg az a zömében az EGK alapító szerződéséből adódó alapvető szabadságjogok, a Közösség eljárási- és intézményi rendszerével kapcsolatos anyagból, a mezőgazdaság, a vámok speciális szabályozásából állt, szinte fel sem tűnt, hogy a "közös jog" milyen mélyen épült bele a tagállamok jogába. Ezen még az sem változtatott sokat, mikor a Bizottság és a Miniszterek Tanácsa a munkajog, társasági jog, bankjog és kereskedelmi jog terén állt elő egységesítő elgondolásokkal, irányelv-javaslatokkal. Az áttörés akkor következett be, mikor az életviszonyokat széles körben érintő, a magánjog leglényegibb lényegéhez tartozó területeken (leginkább a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos közösségi irányelvek nyomán) is megjelentek változások.[37]
- 134/135 -
A kilencvenes évek első harmadára kialakult az a joganyag,[38] amit - Müller-Graff szavaival - a "közösségi magánjog körvonalainak" nevezhetünk.[39]
Amikor Hommelhoff és Jayme az "európai magánjog" anyagát - az 1993-as helyzet szerint - kötetbe rendezték, az egyetemi oktatásban használt módszertan szerint építették fel azt. Valójában ez gyakorlati és elméleti szempontból egyaránt a legjárhatóbb út: a megszokott, általánosan elfogadott felosztást követve - elsődlegesen a német, másodlagosan a minden tagállamban unifikált - nemzeti jog közösségi jogi gyökereit kívánták megmutatni.
Ennek megfelelően az "alapok" (az EK Alapító Szerződése, Uniós Szerződés) után a közösségi joganyagot magánjog fogalmát a közjog felé kitágítva általános polgári jogra, társasági jogra, verseny- és kartelljogra, munkajogra, tőkepiaci jogra (ezen belül felügyeleti- és magánjogra), s az ipari oltalom jogára bontják, azzal, hogy a nemzetközi magánjogot önálló fejezetben tárgyalják. A közösségi jog egészéhez képest ez az 1993-ban huszonegynéhány jogforrás elenyésző "mennyiségnek" számított, s ha az utóbbi hét év jogfejlődését vizsgálva újra arányosítani szeretnénk, nagy arányú változásról később sem beszélhetünk.
Hommelhoff és Jayme szöveggyűjteményükben "általános polgári jog" alatt a szerződési jog, a felelősségi jog, a dologi jog és családjog tárgykörét érintő közösségi irányelveket, irányelv-tervezeteket, egyezményeket mutatják be. A szerződési jog körében tárgyalt irányelvek mindegyike valamilyen formában a fogyasztóvédelemhez kötődik.[40] Az áttekintés felfedi: az Európa-jog a felelősségi jog körében - a hibás termékért való felelősség szabályozásának alapvető közelítési igényén túl - sem tudott sok eredményt felmutatni,[41] a tulajdonjog, családi jog terén pedig jószerével ennyit sem.
Reiner Schulze és Reinhard Zimmermann 2000-ben megjelent, így aktuálisnak mondható szöveggyűjteménye[42] az európai magánjog fogalmát
- 135/136 -
egyszerre használja szűkebb és tágabb értelemben. Szűkebb értelemben, mert lényegében a "klasszikus" magánjog körére szorítja a tárgyalt joganyagot - azokra a területekre, melyek a szerzők megfogalmazásában "hagyományaink szerint egy polgári törvénykönyv első három könyvéhez tartoznak".[43] Ily módon nemcsak a társasági jog, munkajog, szerzői jog és versenyjog "szorul kívülre", de a családi jog, öröklési jog is.
Ami marad: lényegében a személyek, a tulajdon, a kötelmek polgári joga, vagy inkább azok egyes elemei.[44] Az "európai magánjog" fogalmát annyiban azonban kitágítják, hogy ide sorolják a nemzetközi jogegységesítési folyamatok eredményeként létre jött konvenciókat, egyezményeket, jegyzőkönyveket, s a "közös alapelveket" (ez utóbbi körben elsőként az Európai Szerződési Jog Alapelveit) is.
A hatás, amit a "közös" ("közösségi") európai magánjog a nemzeti jogokra gyakorolt, bár kimutatható, jelentősnek nem mondható: Oliver Remien szerint nem több, mint "egy tégla itt, egy tégla ott, amelyet Brüsszel a nemzeti magánjogok épületébe berakott".[45] Ezek a (Hein Kötz kifejezésével) "pointillista",[46] "ráerőszakolt" beavatkozások az európai magánjog-tudomány sok képviselőjének álláspontja szerint a nemzeti jogokra egyszerre hatnak megújító és destruktív módon; integratívan és dezintegratívan.[47]
- 136/137 -
A "közös európai magánjog" mindazonáltal nem csupaszítható le a közösségi irányelvekre: mint arra Gebauer mellett Schulze és Zimmermann is rámutat, a nemzetközi jogegységesítés a Közösség tagállamait is megérinti, hatásai alól nem vonhatják ki magukat. E folyamat kettős hatással jár: eredményeként egyrészt - Európára is hatályos - egységes jog születik, másrészt figyelmünket ráirányítja a nemzetközi és a regionális jogegységesítés "kéz a kézben járására", igen szoros összefüggésére, egymásra épülésére.[48]
Valójában a gyakorlat, a praktikum itt ismeri el a jog "európaizációjának" és "közösségiesülésének" funkcionális és fogalmi ketté válását - úgy, ahogy azt Walter Van Gerven 1995-ös tanulmányában már előre vetítette. Van Gerven a közösségi jog a nemzeti jogokra gyakorolt harmonizáló hatásához (communitarisation of national laws, a nemzeti jogok közösségiesülése) képest az európaizációt, mint a nemzeti jogok egységesülését segítő folyamatot állítja elénk: az utóbbihoz a nemzetközi jogi egyezményeket, s az "összehasonlító jogtudomány hatását általában" is oda értette.[49]
Az "új elem", ami a kilencvenes évek derekán Európa magánjogában megjelent, immár nem a Közösséghez, az Unió szupranacionális, regionális jogalkotásához, nem az "összeurópai magánjog" tudományos vizsgálódásai nyomán levonható következtetésekhez, de nem is a nemzetközi szervezetek a régió államait is érintő jogegységesítő törekvéseihez kötődik, hanem - magánkezdeményezésekhez. Mögöttük nem valamely "törvényhozói" (közvetlen vagy átruházott) hatáskör áll, hanem a persuasive authority, a tudomány meggyőző tekintélye. Nem valamely közhatalmi aktus emeli be e szabályokat a felek jogviszonyába (az irányelv nyomán születő nemzeti törvény vagy a nemzetközi szerződés kihirdetése), hanem a felek akarata.[50] Az európai jogtudomány kezdeményezéseiből sarjadt eredmények "közvetlen hatóerővé", sajátos jogforrássá váltak, melyekkel immár számolni lehet, s számolni kell.
- 137/138 -
"Az európai magánjog egységesítése, harmonizációja és konvergenciája a kilencvenes évek jellemző témája. A nyolcvanas évek végéig e témakörről szinte alig jelent meg valami, de az utolsó évtized során az ilyen tárgyú publikációk száma folyamatosan szaporodott, több olyan lapot - mint a Zeitschrift für Europäisches Privatrecht (1993), a European Review of Private Law (1993), a Maastricht Journal of European and Comparative Law (1994) - is ideértve, melyet részben vagy főként e célból hoztak létre. Ma már sok, az összehasonlító joggal foglalkozó szaklapban, vagy épp a hagyományos, nemzeti joggal foglalkozó lapokban nehéz egyetlen számot is találni, melyben a témát - közvetlen vagy közvetett módon - ne tárgyalnák."[51] - érzékelteti Mark Van Hoecke a változást.
Van Hoecke szerint jelképes kiindulási pontként az Európai Parlament 1989-es, az EPTK megalkotására való felhívása tekinthető. A felhívás jelentősége csak az adott korszak sajátos, lelkes hangulatának tükrében érthető meg: a Közösségek fejlődésében ez volt az a pillanat, amikor a közös Európa felé tartó EK túl kívánt lépni a "tisztán gazdasági szinten", tovább a politikai, szociális, vagy épp katonai unió felé. A viták középpontjában nem az állt, hogy az európai jogegységesítés vagy harmonizáció kívánatos vagy lehetséges-e, hanem az, hogy e cél elérése érdekében melyek a legmegfelelőbb utak, vagy hogy melyek lehetnek egy rövid időszak alatt megvalósítandó jogegységesítési folyamat korlátai. Az EPTK tervezetének kidolgozása csak egy a lehetséges utak közül - Van Hoecke öt másikat is megnevez.
Az első a magánjog "magánkódexének" kidolgozása és - nem az európai hatóságok általi - kibocsátása. E "magánkódex" előkészítésében valamennyi, vagy a legtöbb uniós tagállam jogászai részt vesznek, célja, hogy olyan szabályokat állapítsanak meg, melyekre a felek - ha így kívánják - nemzetközi vonatkozású szerződésben hivatkozhatnak.[52]
A második az esetkönyvek (case books) kiadása, melyek célja, hogy az eltérő jogrendszerű országok joggyakorlatának egyedi esetekre vo-
- 138/139 -
natkozó ítéleteit feltárja s összehasonlító jogi módszerrel elemzés tárgyává tegye.
A harmadik út a tematikus feldolgozások (text books) kiadásán keresztül vezet: ezek - ugyancsak összehasonlító jogi perspektívában - a polgári jog egy-egy területének európai áttekintésére törekednek.[53]
A negyedik a tanuláshoz, oktatáshoz kapcsolódik: olyan kombinált programokhoz, mikor valamely ország joghallgatói tanulmányaik egy részét másik európai országban végzik.
Végezetül az ötödik út a nemzeti polgári jogok minden területét érintő európai jogi doktrína közös, koncepcionális kialakítása - Geoffrey Samuel kifejezésével - a "jogi episztemológia" megteremtése.[54]
Ezek az utak nem egymástól függetlenül járhatók, a találkozási pontok, átfedések gyakoriak, s - kiváltképp a szerződési jog terén - napjaink másik nagy unifikáló törekvés-rendszerétől, a "tágabb értelemben vett", új lex mercatoria kialakításának igényét valóra váltani kívánó munkától sem választhatók könnyen el.[55]
A törekvés, hogy a nemzeti jogok - Vékás Lajos szavaival[56] - "bábeli eltérései" által a nemzetközi kereskedelmi forgalomban okozott nehézségeket elhárítsák, nem új keletű. A kontinentális európai jogi tudományos gondolkodásban valójában jó egy évszázada[57] jelen van már az a felfogás, mely a jogegységesítést kívánatos, hasznos dolognak, s mint ilyet, aktív módon támogatandónak tartja.[58]
- 139/140 -
Az "akadémiai jogtudomány" vezető képviselői és a nemzetközi tudományos együttműködés testületei által szívesen felkarolt kezdeményezések kezdetben csakugyan "az" európai magánjog megteremtését tűzték ki célul, ám viszonylag rövid időn belül bebizonyosodott, hogy e cél nem könnyen valósítható meg. Az egységesítő törekvések inkább a polgári jog egyes részterületeire - Bánrévy[59] megfogalmazásában - a "periférikus kérdésekre" összpontosultak, miközben nehezebben haladt előre a központi kérdés, az adásvétel szabályainak egységesítése, ami végül is jelentős eredményt hozott.[60]
A jogtudományi alapú egységesítési törekvések itt találkoztak a nemzetközi kereskedelem jogának specifikus, a szokásokat is figyelembe vevő, nem feltétlenül normatív szabályozására vonatkozó valós, a gazdasági és üzleti élet felől jelentkező igénnyel.[61] Az eredmény a középkori lex mercatoria egyfajta újjá születése lett. Az új lex mercatoria jogtudományi megítélése nem egységes,[62] ám az európai magánjogfejlődésre a nemzetközi magánjog jogintézményi rendszerébe való beépülése révén gyakorolt hatása kétségbevonhatatlan.[63]
- 140/141 -
Ewoud Hondius szerint egy leendő Európai Polgári Törvénykönyv eszméje alapvető kérdések sorát veti fel. Maastricht, Amszterdam kiegészítései után a Római Szerződés nyújt-e alkotmányos alapot egy ilyen kódexhez? Van-e valódi értelme az ilyen kodifikációnak? S ha van, ha csakugyan összeurópai szinten kell megvalósítani, mit és hogyan tartalmazzon a közös kódex?[64] Napjaink európai polgári jog tudományának legalapvetőbb, ugyanakkor legnehezebben megválaszolható, a legtöbbeket foglalkoztató és legtöbbet vitatott kérdései ezek.
Mauro Bussani és Ugo Mattei szerint az Európai Polgári Törvénykönyv vonatkozásában "nagy egyet nem értés tapasztalható a szakértők között. Néhányan úgy vélik, annak érdekében, hogy egy valóban közös, európai jog kialakuljon, a kódex mindenképpen szükségszerű. Mások véleménye szerint a projekt nem valósítható meg, vagy, mert a nemzeti rendszerek közötti eltérések továbbra is túl nagyok (magában rejtve, hogy a helyzet a jövőben változhat, s a kódex esetleg mégis lehetségessé válik), vagy mert a jogi harmóniát más, a kódextől eltérő módon lehet vagy kell elérni. Az egyet nem értés nem korlátozódik kizárólagosan a jogtechnikai vonatkozásokra, érinti azt a kérdést is, ki dönt a kódex szükségessége felől, s hogy az milyen anyagokat tartalmazzon. Az Európai Parlament két Határozata elismerte az európai magánjogról szóló kódex szükségességét, de nem egészes világos, hogy mit kell érteni egy ilyen munka tartalma alatt. Az első Határozat úgy a »harmonizáció«, mint a »kodifikáció« szavakat használja, de e kettőnek eltérő a jelentése. Az első mozgásirány a szabályok konvergenciáját csak korlátozott körben jelenti, annak érdekében, hogy közöttük működőképes koordináció jöjjön létre. Ezzel ellentétben, a kodifikáció önmagában is jogegységet teremt, azzal, hogy a különbözőségeket kiküszöböli."[65]
- 141/142 -
Az európai magánjog-egységesítés folyamatában Van Hoecke által teljes joggal "fordulópontnak" nevezett 1989-es (s az ezt megerősítő 1994-es) Európai Parlament határozatok[66] közül az elsőként elfogadott általános célként az Európai Magánjogi Törvénykönyv előkészítésével kapcsolatos munka megkezdéséről rendelkezett. Az 1994-es Határozat Preambuluma leszögezi, hogy a Közösség a magánjog terén már elért bizonyos harmonizációs eredményeket, és hangsúlyozza, hogy a magánjog "bizonyos területeinek" harmonizációja a belső piac megvalósulása szempontjából továbbra is lényegi feladat. Az 1989-ben az Európai Magánjogi Törvénykönyv előkészítése vonatkozásában megfogalmazott igényt megismételi (felelősévé az Európai Bizottságot teszi), szakértői csoport felállításáról rendelkezik, melynek feladata a részleges harmonizáció rövid távú, az általános harmonizáció hosszú távú stratégiájának kidolgozása. Hangsúlyozza annak fontosságát, hogy az Európai Unió a nemzetközi jogharmonizációs, jogegységesítési folyamatoknak aktív részese kíván lenni, s támogatni kívánja a nemzetközi szervezetek (UNIDROIT, UNCITRAL, Európa Tanács) ilyen irányú tevékenységét. A Parlament továbbra is támogatandónak tartotta az Európai Szerződési Jog Bizottsága ("Lando Bizottság") jogharmonizációs munkáját.
Valójában az európai PTK ügye Brüsszelben lényegileg nem mozdult előre,[67] a parlamenti határozatokban foglalt követelmények csak igen kis részben valósultak meg: Kristina Redl megfogalmazásával egyfajta "végrehajtási deficit" tapasztalható.[68] Az Európai Parlament Kutatási Igazgatósága a második határozat elfogadása után megbízást adott egy tényfeltáró tanulmány elkészítésére, mely több éves munka után végül 1999-ben
- 142/143 -
készült el, s 2000. júniusában látott napvilágot.[69] A Lando Bizottság korábban végzett munkájára, szakértői csoportjára építő "working paper" kettős célt tűzött maga elé: egyrészt - jogösszehasonlító módszerrel - fel kívánta tárni az európai magánjog-egységesítés szempontjából lényeges területeket, s ezek jogi alapproblémáit, másrészt - úgy tudományos szempontból, mint a Hondius által is az "alapkérdések" között említett felhatalmazottság szempontjából - igazolni kívánta az EPTK megalkotásának létjogosultságát.[70]
2000. november 6-án az Európai Parlament Jogügyi és Belső Piaci Bizottsága munkadokumentumot adott ki a polgári- és kereskedelmi jog a tagállamokban való közelítéséről.[71] Valójában csak ebben a dokumentumban körvonalazódott, hogy mit is kellene a leendő EPTK-nak tartalmaznia. A Jogügyi és Belső Piaci Bizottság szerint a kódex "első sarkkövét" a már elfogadott, hatályos közösségi irányelvek[72] képeznék, a második sarkkövet a belső piac szempontjából lényeges, más polgári jogi területekre vonatkozó egységes szabályozás lenne. Ezek meghatározásánál a Munkadokumentum visszautal a Working Paper-ben tárgyalt fő témakörökre, s az elsődleges
- 143/144 -
szabályozási célok között a szolgáltatási szerződések,[73] biztosítási szerződések,[74] a szerződésen kívüli tartozások és a felelősség jogára,[75] a hitelbiztosítékok jogára[76] vonatkozó szabályok egységesítését tartja, valamint a nemzeti hovatartozás szerinti diszkrimináció problémájának rendezését.
A jelentéstevő "előzetes megállapításai" két fő továbblépési irány köré csoportosulnak. Előre bocsátva, hogy az EPTK kérdését gyakorlati, minden ideológiától mentes módon szabad csak tárgyalni,[77] újra a Bizottságra róna feladatokat. Egyrészt haladéktalanul kezdeményezéseket kell tenni annak érdekében, hogy a polgári jog területét érintő, már létező irányelvek összehangolásra kerüljenek, másrészt ugyanezt a közösségi jog és a nemzeti jogok terén is elő kell irányozni, s a Bizottság által indított projektekkel a harmonizáció magasabb fokára kell jutni.[78] Ami az EPTK megalkotását illeti, ez "a jelenlegi jogi helyzetben csak szakaszonként valósítható meg". Első lépésként a már meglévő irányelvekben megtestesülő közösségi joganyag, s az irányelvekkel még meg nem érintett, de a belső piac szempontjából lényegesnek számító polgári jogi kérdések "kodifikációját", koherens feldolgozását tartja a leglényegesebbnek.[79]
Az igényfelvetés, a kezdeményezés tehát megrekedni látszott a Parlamentnél: sem a Tanács, sem a Bizottság nem tett az EPTK megszületését elő mozdító lényeges lépéseket.
Európa közös magánjoga, a kodifikáció kérdése főként tehát a jogtudomány, az "akadémiai viták", a tudós munkacsoportok kompetenciájában maradt. Egyetértés pedig továbbra sem volt tapasztalható: úgy a következetes elutasításnak, mint a feltételen, vagy épp indokoltnak, de korainak
- 144/145 -
tartott igenlésnek megvannak a maga szószólói,[80] s akadnak hívei a lágyabb, "köztes" megoldásoknak is.[81]
Anthony Chamboredon[82] az EPTK-ról zajló, máig le nem zárult viták áttekintésével, a pro és kontra érvek vizsgálatával, a lehetőségek számba vételével úgy látja, hogy az európai kodifikáció - még a szerződések jogára összpontosítva is - nem tűnik többnek utópiánál. Kizártnak látszik, hogy az egységes jog szerkezeti, koncepcionális vonatkozásaiban sikerülne egységre jutni - a "kikényszerített" kódex (amennyiben az egyes tagállamok törvényhozásán az adott ország már hatályos nemzetközi szerződéseiből származó kötelezettségeit is figyelembe véve szükségszerű módosításokkal "átjutna") már elveszítené egységes jellegét, s a nemzeti jog és joggyakorlat felől még így is erős ellenállással találkozna. Álláspontja szerint a common law számára s elfogadható egységes európai kódexnek csak akkor van realitása, ha az - H. L. A. Hart kifejezésével - "nyitott szövedékű",[83] egyfajta "lágy jogot" kínál - olyat, ami ma még leginkább az UNIDROIT-alapelvekben és az Európai Szerződési Jog Alapelveiben testesül meg.
Vékás Lajos írja: "Az európai egységes magánjog ideája ma még nagyon utópisztikus ugyan, de nemes, és helyes irányba mutató eszmei törekvés, amelyet támogatni kell, s amelynek megvalósítási folyamatában részt kell venni. Az utópikus jegyek - legalábbis a szerződési jog egységesítését illetően - amúgy is szemmel láthatóan halványodnak. Először is mind többen ismerik fel, hogy a szerződési jog szabályai a kontinentális jogokban nem állnak olyan távol egymástól, s hogy a common law fala sem áthatolhatatlan A Bécsi Egyezményben s még inkább a restatement-jellegű magántervezetek-
- 145/146 -
ben nem könnyű problémákban igen jó kompromisszumok születtek."[84] A felhozott példa elsődlegesen az Európai Szerződési Jog Bizottsága által végzett munkára, s annak eredményeire mutat.
Szalma Lajos - áttekintve az európai magánjogegységesítés eredményeit - hasonló következtetésre jut, s az egységjog indokoltságát különösen két területen látja megalapozottnak: "Kitűnt tehát, hogy az elsődleges elvárásokkal ellentétben, az EU létrejövetelét követő legrövidebb időn belül az Unióban a polgári jog alapelveinek közösségi szabályozása is előtérbe került. Nem véletlen ez, hiszen amennyiben az elsődleges uniós cél a szabad áru- és szolgáltatás-forgalom, akkor ezt alapvetően és elsősorban éppen a polgári jognak a feladata biztosítani. Akarva-nem akarva a közös polgári jognak, legalább alapelvi szinten, van jövője. A polgári jog korábban sem állhatott meg a határokon, s még kevésbé egy nagytérségű európai eredményes működése nehezen képzelhető el egy csak saját különjog (melynek sajátossága bizonyos területeken uniós felfogás szerint sem tagadható) alkalmazása útján. Ott ahol van »értelme« a közösségi jognak az éppen a polgári szerződési jog része, azaz annak alapvető, alapelvi szabályai, nemkülönben a deliktuális felelősség bizonyos területei."[85]
Az európai magánjog jövőbe vezető útjai - úgy tűnik - Dánián keresztül vezetnek, vagy épp onnan indulnak ki: Ole Lando professzor és Bizottsága két évtizedes munkáját ki semmiképpen sem kerülhetik.
Az 1922-ben született Ole Lando a jog- és közgazdaságtudományok doktora, számos egyetem díszdoktora, 1962-től 1992-ig a Copenhagen Business School nemzetközi és összehasonlító kereskedelmi jogi professzora, a nemzetközi kereskedelmi- és szerződési jog egyik Európa-szerte közmegbecsülést élvező, nagy tekintélyű szakértője 1976-ban arra a következtetésre jutott, hogy a nemzetközi magánjog európai harmonizációs folyamatának előmozdítása érdekében meg kell kezdeni az előkészületeket egy, az egységes szerződési joggal foglalkozó munkacsoport létre hozására.
A firenzei Európai Egyetemen ebben az évben tartott előadásában fejtette ki először arra a munkára vonatkozó elképzeléseit, amit - akkor még -
- 146/147 -
Egységes Európai Kereskedelmi Kódexnek nevezett. A munkacsoport az Európai Közösség aktív támogatásával formálisan 1980-ban alakult meg. 1981-től rendszeresen - általában évente egyszer vagy kétszer - tartotta meg üléseit: a munkában résztvevők száma az Európai Közösséghez csatlakozó új tagállamokkal együtt gyarapodott. 1992-ben új szakasz kezdődött, a második Lando-Bizottság kezdte meg munkáját, melyet 1996-ig folytatott.
A Bizottságok munkamódszere az évek során nem sokat változott. A feldolgozásra váró fő jogterületek kijelölése után általában egy vagy két tag az adott témakör összehasonlító jogi alapú feldolgozását ("position paper") készítette el, míg a többiek a saját országuk nemzeti jogából jellemző sajátos elemeket gyűjtötték össze. A két anyag a "drafting group", a javaslat előkészítő munkacsoport asztalán találkozott, ahol a tevékenység már a megoldások szembe állítására, tipizálására, a közös jogi elemek megtalálására és az Alapelvekben megjelenő szövegváltozat kidolgozására összpontosult. A "végső" szöveg kialakítását egy harmadik munkacsoport, a szerkesztőbizottság ("editing group") végezte, mely arra törekedett, hogy egységes terminológiát, pontos megfogalmazásokat alkalmazva a lehető legkedvezőbb változatot találja meg.[86] A Bizottság kialakított módszertana nem kis mértékben támaszkodott azokra a tapasztalatokra, amelyek az amerikai jog "restatement of laws" folyamatában alakultak ki - kiváltképp a második Restatement of the Law of Contracts[87]-t tekintik hivatkozási alapnak.[88]
A Bizottság azzal az alapvető szándékkal fogott neki a munkának, hogy az európai szerződési jog modern, tényszerű, általános szabályait dolgozza ki - olyanokat, amit egész Európa el tud fogadni. A "lehető legjobb esetben" olyan szabályok megformálását célozták meg, mely egyfajta semleges platformon állva egyetlen ország jogával sem ütközik, s mint ilyen, bármely ország bármely szerződő partnere számára elfogadható. "Alapanyagul" a Közösség tagállamainak nemzeti jogai szolgáltak: ezek gondos átvizsgálásával a "közös mag" megtalálására törekedtek.
- 147/148 -
"Megvizsgálni mindent, megtartani a jót"[89] - ez volt a Bizottság mottója. Az Alapelvek nem kötődnek egyetlen, létező kiemelt jogrendszerhez sem: funkcionális összefüggéseik megtalálásával alapvető jogelvekre épülő, optimális megoldásokat rendeztek sajátos, egységes rendszerbe, miközben "nem haboztak a nemzetközi jogegységesítési folyamatok révén létre jött, általánosan alkalmazható" eredményekből sem meríteni.[90]
Milyen előnyökkel jár az Alapelvek megszületése? A Bizottság öt területet jelölt meg: azt várja, hogy alkalmazásuk a határokon túl átnyúló kereskedelemre ösztönző hatást fejt ki, hogy a belső, európai piac megerősödik, hogy a szerződésekre vonatkozó közösségi jog egyfajta "infrasturktúrája" alakul ki, hogy a nemzeti bíróságok és törvényhozások számára zsinórmértékül szolgálnak, s végül, hogy - a civil law és a common law közötti híd szerepét betöltve - előmozdítja az európai jogi integráció ügyét.[91] Mindezzel öt cél érhető el.
A távlati, jövőbe mutató: a végzett munka alapjául szolgálhat az Európai Unió leendő, az Európai Szerződési Kódex megalkotására vonatkozó törekvéseinek, támogathatja az egységes európai magánjog kimunkálását. Akkor hatályosulnak, ha a felek kifejezetten elfogadják őket: alkalmazhatóságuk tehát a nemzeti jogtól egyfajta függetlenséget biztosít. Ilyetén az új lex mercatoria modern megfogalmazásává válnak: bennük a "jog általános elvei" testesülnek meg. Például szolgálhatnak a szerződési joggal kapcsolatos jövendőbeli, nemzeti jogalkotási programokhoz. "A Bizottság különösen reméli, hogy az Alapelvek jó szolgálatot tehetnek azoknak, akik Közép-Európa ismét felemelkedőben lévő, új demokráciáiban a szerződési jog reformjára kaptak megbízatást" - áll az Alapelvek 2000. évi kiadásának bevezetőjében.[92]
Végezetül a jogharmonizációs, az egységes európai magánjog létrejövetelét elősegítő célt említik.
Az Alapelvek nem érintik az egyes, különleges szerződéseket, minden szerződéses jogviszonyban - így a fogyasztói szerződések körében is - alkalmazhatók.[93]
- 148/149 -
Az első Bizottság egy évtizedes munkával készítette elő és dolgozta az Alapelvek első részét, mely 1995-ben látott napvilágot.[94] 1999-ben készült el, s 2000-ben jelent meg az - átdolgozott, más fejezeti beosztást követő, új elemekkel bővült és a II. résszel kiegészült - változat, mely - a Bizottság álláspontja szerint - immár "végsőnek" tekinthető.
Uniós inspirációra, de a nemzeti - elsősorban a német és holland - igazságügy-minisztériumok aktív támogatásával került sor az Európai Polgári Törvénykönyvvel kapcsolatos kutatási munkák összehangolására 1998-ban közel ötven egyetemi professzorból álló kutatócsoport alakult. Az uniós tagállamokon kívül - megfigyelőként - Csehország, Magyarország és Lengyelország is részt vesz tevékenységében. A kutatócsoport nemcsak személyi vonatkozások miatt kapcsolódik szorosan a Lando-Bizottsághoz és munkásságához, de annak tevékenységére tudatosan is épít, azt kívánja tovább fejleszteni.[95]
A kutatócsoport alapvető célkitűzése az európai polgári jog kodifikációjának előkészítése. Ez alatt nem a "nagy, történelmi, nemzeti" törvénykönyvek (BGB, Codice civile) mintájára végzett kodifikációs tevékenységet kell érteni, hanem igen alapos, jogtudományi-jogösszehasonlító igényű munkát, amely elsősorban a közös gyökerekhez kíván eljutni, s mint ilyen, csakugyan alapjául szolgálhat a - majdani - szupranacionális szabályozásnak és nemzeti törvénykezésnek. Első lépésként az Európai Unió számára egy, az Európai Szerződési Jog Alapelveihez hasonló, kommentált tulajdonjogi klauzula-gyűjteményt kívánnak kidolgozni.
A kutatócsoport legfelsőbb irányítását héttagú kormányzó testület, a Steering Commitee végzi. E testület dönt a napirendre veendő kérdésekről, új tagok felvételéről. A szakmai irányítás a Koordinációs Csoport hatáskörébe tartozik. A kutatócsoport munkáját egy-egy témakörért felelős szakmai munkacsoportok támogatják, amelyek elsősorban Európa különböző országaiban dolgozó, fiatal jogászokból állnak. Vezetésükre az adott terület nemzetközileg elismert szaktekintélyeit kérték fel. A munkacsoportokat tanácsadók segítik, akiknek egy-egy ország szakértőiből állnak.
A munkát a Lando-Bizottság bevált módszerei szerint kívánják végezni: tematikus position paper-ek előkészítésével, széles körű megvitatásával, kiér-
- 149/150 -
tékelésével, hogy mindennek eredményeként "megszűrt", kikristályosodott, általánosan elfogadható szövegtervezeteket tudjanak kidolgozni.
Hasonló célok elérése érdekében alapvetően más megközelítést választott az Ugo Mattei és Mauro Bussani professzorok által a kilencvenes évek elején elindított Trento-i Common Core-project. A CC - csakúgy, mint a Lando-Bizottság a restatement of laws-megközelítés választásával - amerikai jogtudományi előképet követ: munkájuk egyik fő inspirátorának a Rudolf B. Schlesinger által a Cornell Egyetemen a hatvanas évek elején-derekán zajló kutatásokat tekintik.[96] Jelenleg száznál több kutató vesz részt a munkában.
A CC-project[97] nem kevesebbet tűzött ki, mint hogy az európai magánjogban közös elemeket, a "közös magot" tárja fel, s hozza felszínre. Nem kívánnak "uniformizált jogot" alkotni, klauzula-gyűjteményt összeállítani: ez a legfontosabb elem, amelyben munkájuk a Lando-Bizottság tevékenységétől eltér. Megközelítése sokkal inkább technikai jellegű: egyes részletkérdésekben is mélyreható eredmények elérésre törekszik. Ehhez a jogösszehasonlító módszer Rodolfo Sacco nevéhez fűződő metodikáját követi, s arra törekszik, hogy a jogi problémák feldolgozására új koncepciókat, technikákat dolgozzon ki. Célja annak "tiszta és pontos bemutatása", ami van: egyfajta "jogi térkép" megrajzolása, amely a jelen eligazodását éppúgy segíti, mint ahogy a jövőbe vezető úton is hasznos lehet.
A munka - mely három fő irányban indult el (tulajdonjog, felelősségi jog, szerződési jog) gondosan összeállított kérdőíveken alapszik. Általában évente egyszer, júliusban tartanak ülést a projectnek otthont adó trentoi egyetemen. A közös munka egy része a közgyűlésen (general meeting), illetve a szekciókban (topical sessions) folyik. Az éves találkozókra gyakran neves vendég előadókat hívnak, akiket arra kérnek, fejtsék ki véleményüket az épp napirenden lévő lényeges kérdésekről.
A CC-project munkássága nyomán idáig két kötet látott napvilágot, egy megjelenés előtt áll, nyolc további kiadásra való előkészítése folyamatban van.[98]
- 150/151 -
A Ius Commune Casebook project a leuveni és maastrichti egyetem közös kezdeményezéseként 1994-ben Walter van Gerven professzor felvetése alapján vette kezdetét.[99] Fő támogatója a maastrichti egyetem, kezdeti szakaszában az Európai Uniótól is segítséget kapott. Alapvető célkitűzése, hogy a jog egyes fő területének irányadó jogeseteit összegyűjtse, s ezeket magyarázó jegyzetekkel, bevezető- és háttéranyagok ismertetésével, a jogösszehasonlító áttekintés igényével adja közre.[100] A projekt első szakaszában (1996-2000) négy területre kívántak összpontosítani (felelősségi jog, szerződési jog, eljárási jog, társasági jog). Azért kerültek kiválasztásra, mert az anyagi és alaki magánjog legközpontibb kérdéseihez tartoznak, s mert mindegyik körben érzékeltetni lehet az Európai Unió tagállamainak sajátos, nemzeti megoldásait, s azt, hogy a közösségi jog, s a jogegységesítés más folyamatai révén kialakult unifikált jogok miként épültek be a nemzeti jogok gyakorlatába.
A Casebook-projekt több szempontból különbözik a más európai műhelyekben folyó tevékenységtől, de számos hasonlóságot is mutat. Az egyik a joganyag feltárásának alapvető szándéka, a másik a közös munkába való bekapcsolódási lehetőség módja. Hasonlóan a trentoi projekthez, nem célja valamely "megszűrt", desztillált jogi klauzula-gyűjtemény kialakítása, a jogokban már most jelen lévő, közös elemek feltárására törekszik. Ezt az "élő jogot" az egyes államok bírói gyakorlatában, az EU közös jogában s az Emberi Jogok Európai Egyezményében keresi - rendkívül széles nemzetközi együttműködésre épülő, az egyetemi oktatás részét is képező programokra támaszkodva, melyek célja a nemzeti jogok oktatásában a jogösszehasonlító és európai szemléletmód beépítése.
A "létező jogok" közös alapelveinek kutatásakor elsődlegesen az angol, a francia és a német jogrendszerre összpontosítanak: "ezekben testesülnek meg leginkább Európa jogának fő hagyományai". Az "északi jogok" (svéd,
- 151/152 -
dán, norvég, finn) részesülnek még kiemelt figyelemben. Más jogrendszerbéli (elsődlegesen a spanyol, portugál, olasz) megoldásai akkor kerülnek a figyelem középpontjába, ha valamely jogi probléma megközelítésében, vagy egy-egy konkrét megoldásban új, eredeti elemeket mutatnak fel.
A projekt élén az Irányító Bizottság áll. A kutatások fő irányainak és alapvető céljának (szerkesztett jogeset-feldolgozások) megfelelően az egyes részterületekért a szerkesztő bizottságok felelnek.
1998-ban adták közre a felelősségi joggal foglalkozó első esetkönyvet,[101] melynek időközben (bővített) második kiadása is napvilágot látott.[102] A Hugh Beale nevével fémjelzett Contract Law Casebook tervezett 1999-es megjelenésére nem került sor, az legkorábban 2001 végén várható.
Az Európai Szerződési Jog Alapelvei és A Magánjog Egységesítésének Nemzetközi Intézete (UNIDROIT) által 1994-ben nyilvánosságra hozott, a Bécsi Vételi Egyezmény értelmezését segítő Nemzetközi Szerződések Alapelvei[103] közötti tartalmi, megfogalmazásbeli hasonlóságok, átfedések, azonosságok jelentősek. A Lando-Bizottság munkája során tudatosan törekedett arra, hogy az UNIDROIT-alapelveket (s az előkészítésük során feltárt eredményeket) figyelembe vegye.
Az UNIDROIT-alapelvek megszületését két és fél évtizedes munka előzte meg: az Igazgatótanács 1971-ben határozta el, hogy a kérdést az Intézet munkaprogramjának napirendjére tűzi. A három nagy európai jogrendszer egy-egy fős képviselőjéből előkészítő bizottság alakult.
"A Bizottságnak az volt a feladata, hogy előzetes tájékozódás alapján vizsgálja meg a terv végrehajthatóságát. Mégis 1980-ig tartott, míg egy különleges Munkacsoport alakult abból a célból, hogy elkészítse az Alapelvek különböző fejezeteinek tervezetét. A Csoport - melyben a világ minden jelentős jogrendszerének képviselője részt vett - a szerződési jog és a nemzetközi kereskedelmi jog vezető szakértőiből állt. Legtöbbjük jogtudós volt, néhányan köztük magas rangú bírák, vagy állami tisztviselők, mindegyikük személyes minőségben. A Csoport tagjai közül választotta meg az Alapelvek egyes fejezeteinek referenseit, akiknek az volt a feladata, hogy az egymás után következő fejezeteket és azok kommentárjait előterjesszék. Ezeket az-
- 152/153 -
után a Csoport megvitatta, és körbe adta a nagyszámú szakértő között, beleértve az UNIDROIT levelező tagozatának kiterjedt hálózatát. Ehhez járult az Igazgatótanács iránymutatása a követendő politika tekintetében, különösen azokban az esetekben, mikor a Csoportnak nehézségei támadtak a konszenzus elérésében. A szükséges szerkesztői munkát a Titkárság által támogatott Szerkesztőbizottság végezte."[104]
Az Alapelvek közzétételét követően a munka 1998-tól folytatódott, jelenleg a II. rész előkészületei folynak. A második Bizottság - melynek vezetőjévé Joachim Bonell professzort választották - 1998. március 16. és 19. között tartott alakuló ülésén az UNIDROIT Titkárság előkészítő tanulmánya[105] alapján fogott neki az Alapelvek jelenlegi szövegével kapcsolatos felülvizsgálati, bővítési feladatoknak. Elsődlegesen a képviselet (agency), a perkorlátozás (limitation of actions), a szerződéses jogok és kötelezettségek átruházása (assignement of contractual rights and duties), a harmadik személy javára kötött szerződések (contracts for the benefit of a third party), a beszámítás (set-off) és a lemondás (waiver) problémaköreit tűzték a vizsgálódások napirendjére.[106] A Bizottság tagjai megbízást kaptak az egyes témakörökkel foglalkozó position paper-ek elkészítésére,[107] Uchida professzor pedig egy, az elektronikus kereskedelem alapvető jogi kérdéseit feldolgozó anyag kidolgozására.[108]
- 153/154 -
Az UNIDROIT-alapelvek arra törekednek, hogy a polgári jogon belül a kötelmi jog általános részébe tartozó jogi helyzetekre alapvető céljukkal - a szerződési jog olyan rendszerének felállítása, mely a létező nemzeti jogrendszerekben közös, vagy a nemzetközi kereskedelmi szerződések sajátos követelményeihez legjobban igazítható, s melyet a felek bármelyikének belföldi joga helyett lehet választani, s így a jogviszonyra az egyébként irányadó nemzeti jog helyett (a kényszerítő szabályokra vonatkozó korlátok figyelembe vételével) irányadóvá válnak - összhangban standard (általánosan alkalmazható) és köztes (egyetlen jogrendszer felé sem elkötelezett) megoldásokat nyújtsanak.
Mindez rámutat: az UNIDROIT-alapelvek - bár természetszerűleg épültek rá a Bécsi Vételi Egyezmény rendelkezéseire - nem kezelhetők pusztán annak "értelmező rendelkezéseiként", s a célzott szabályozási körön kívül sem alkalmazhatók. Az "átfedések", egyezések, melyek az Európai Szerződési Jog Alapelvei s a CIGS, illetve az UNIDROIT-alapelvek között kimutathatók, mindazonáltal szükségszerűnek tűnnek, hisz gyökereik (a létező jogok, jogrendszerek adott szabályrendszere), alapvető céljaik (a közös elemek megtalálása, az egyező, minden fél által elfogadható megoldások megtalálása) közösek. Mindhárom esetben rendszerezett szabályösszességről van szó, melyek - az alapvető célkitűzéssel összhangban - összefüggéseket, kapcsolódási pontokat teremtenek a magánjogi jogviszonyban, s a klauzulák dinamikus egységet képeznek. Jogszabályi erővel csak a - a nemzeti jogokba inkorporált, kihirdetett - CIGS bír: úgy az UNIDROIT, mint a Lando-Alapelvek csak a felek általi kikötés esetén rendelkeznek (nem korlátlan) kötőerővel.
Az Európai Unió információs társadalommal kapcsolatos politikája - amelyet Terry Broderick nyomán úgy határozhatunk meg, mint olyan, eltérő politikák összességét, melyek célja, hogy Európa az elektronikus kommunikáció nyújtotta előnyökkel való élni tudását elősegítse[109] - 1993 óta formálódik. Az Európai Közösség az információs társadalom problémájának
- 154/155 -
sürgető mivoltával a kilencvenes évek elején szembesült, egyidejűleg három tényező által meghatározottan. Az első a technikai-technológia fejlődés s a komputerizáció a mindennapokba való igen gyors beépülése és igen széles körű elterjedése volt, a második annak felismerése, hogy ezzel a globális piaci verseny is új szakaszba lépett, a harmadik annak elfogadása, hogy, a változás nemcsak a gazdaságot, kereskedelmet érinti, hanem az életviszonyok teljességére van kihatással. A terület európai uniós szabályozásában a végrehajtás terén a nemzeti sajátosságoknak tág teret biztosító irányelvek dominálnak, s csak polgári jogunk folyamatban lévő megújulása után áll majd rendelkezésre az az általános jogi háttér, mely e specifikus jogintézmények befogadását természetessé teszi. Az információs társadalom részproblémáira vonatkozó - a ma még gyakran csak tervezet vagy irányelv szintjén megfogalmazott, vagy jogi keretmunkaként körvonalazott - normatívák rövidesen az uniós jog, s jogharmonizációs kötelezettségünk révén a belföldi jogunk részévé válnak (vagy már váltak is), fontos, hogy az előkészítő folyamat egyes állomásaival éppúgy tisztában legyünk, mint annak a játéktérnek lehetőségeivel, ahol az egységes európajog a szabályozást a nemzetállamoknak engedi át. Mindez azonban nem változtat azon a tényen, hogy igen lényeges kérdésekben nincs hatályos, irányadó közösségi jog - nincs modellkövetési lehetőség.
Az Európai Közösség információs társadalom-koncepciója (mint maga a Közösség) a regionális (európai) gondolat mentén szerveződnek, alapvető céljai a Közösségi, majd Uniós gondolat megvalósítását kívánják az új, megváltozott feltételek mellett előmozdítani.
A kezdetektől jól felismerhetően négy fő irányban kívántak a változásoknak megfelelni: az első a hálózati hozzáférés biztosítása és a távközlési politika megújulása (liberalizációja), a második az audiovizuális szolgáltatások új formáinak támogatása és a hagyományos médiákkal való konvergencia szorgalmazása, a harmadik a kereskedelmi dimenzió fejlődése előli jogi akadályok lebontása és a kedvező szabályozási környezet biztosítása, végül a negyedik az információs társadalom szociális-politikai vertikumának (tanulás, munka, közcélú információhoz jutás, joggyakorlás, elektronikus demokrácia) biztosítása volt. A célokat összefoglaló Zöld Könyvek, a megvalósításukhoz vezető utakat vázoló akciótervek a közösségi joganyag modernizációját, kiegészítését is magukban foglalták. Valójában ez a jog a közösségi politikák hagyományos tagozódása szerint (és jogszabály előkészítési felelősséggel) került kimunkálásra: koordinált továbbfejlesztéséről elsődlegesen a Bizottság, illetőleg az Információs Társadalom Főigazgatóság gondoskodott.
- 155/156 -
A közösségi információs-társadalom politika fejlődése szakaszokra osztható: a szakaszok közötti váltást a kitűzött célok és a célok megvalósításához rendelt eszközök lényegi változásaihoz lehet kötni. A probléma felismerés (1993-1996) után a részpolitikák kidolgozása, a jogalkotás alapjainak megvetése és összehangolása, a támogatási mechanizmusok kidolgozása (1996-1999), majd 1999 után a kitűzött célok szakaszos valóra váltása s az előkészítési fázisokon már túljutott jogszabályok elfogadása követte. Brüsszeli tervek szerint 2002-ig az Európai Unió "felkészült" lesz az információs társadalomra való belépésre.
Mindezt az alapvető célkitűzés minőségi változása is követte. A kezdeti időszak "rákészülési", követő politikáját 1999 decemberétől (Romano Prodi új Bizottságának felállása után) felváltotta az "Elektronikus Európa"[110] grandiózus koncepciója. E mögött már nyíltan annak felismerése, elfogadása áll, hogy a globális, infokommunikációs versenyben Európa relatív lemaradottságának véget kell vetni - Európának a világ legversenyképesebb, legütőképesebb gazdasági közösségévé kell válnia. Metapolitika szültetett: egyes részpolitikákat integráló, végrehajtásuk érdekében az Európai Közösség történetében is példa nélküli anyagi eszközöket és szellemi tőkét összpontosító koncepció.
A jog e koncepció valóra váltásának egyik legfontosabb eszköze. Az elektronikus gazdaságra vonatkozó európai joganyag a funkcionalitás elvét követve legáltalánosabban két fő csoportba sorolható: az első az elektronikus üzletvitellel közvetlenül összefüggő speciális, a második az információs társadalmi életviszonyokat (így részben az üzleti viszonyokat is) érintő általános igényű szabályozás. Ha a harmonizációs szempont felől vizsgáljuk, a magyar jogban már átvételre került, s még átvételre váró Uniós, illetve nemzetközi szerződésen alapuló jogi kötelezettségvállalások két fő körét különíthetjük el.
Az információs társadalom kereskedelmi dimenziója iránt elkötelezett jogpolitika[111] eredményeként 1999-2001 között sorra kerültek elfogadásra
- 156/157 -
kerültek az elektronikus gazdaság fejlődése szempontjából nélkülözhetetlen alapok (adatvédelem,[112] távollévők közötti szerződéses kapcsolatok fogyasztóvédelmi kérdései,[113] elektronikus fizetési eszközök, elektronikus aláírás, információs társadalmi szolgáltatások,[114] az elektronikus pénzintézetek tevékenysége megkezdésének, folytatásának és ellenőrzése,[115] szerzői és szomszédos jogok[116]) - mindazonáltal a továbbfejlesztés jegyében újabb területek várnak még jogi rendezésre.
A távollévők közötti szerződéses kapcsolatok egyes fogyasztóvédelmi kérdéseiről rendelkező irányelv a szolgáltatások meghatározott fajtájára, meghatározott viszonyrendszerben vonatkozik (szerződéses kapcsolat különleges kérdései az egymástól fizikai értelemben véve távol levő fogyasztó és a kereskedő között). Nem "tisztán" elektronikus természetű (ilyen szerződéses kapcsolat a nem elektronikus kapcsolattartásban is gyakori, pl. kuponos vásárlás), funkcionalitása tehát vegyes (egyaránt szabályozza a hagyományos és az elektronikus életviszonyokat). Adott kört azonban kizár hatálya alól: vagy azért, mert az irányadó területre később különleges szabályozás születik (pl. pénzügyi szolgáltatások), vagy azért, mert valamely terület sajátosságainál fogva a szerződéskötés ilyen módját a jogalkotó nem is kívánja megengedni.
A pénzügyi szolgáltatások távértékesítése, a távollévők közötti szerződéses kapcsolatokról rendelkező irányelv-módosítása[117] vonatkozásában kidolgozott bizottsági javaslat a pénzpiaci szféra speciális fogyasztói életviszonyaira
- 157/158 -
szabott, fontosságánál és jellemzőinél fogva eltérő igényű szabályok megfogalmazására törekszik. Ma még hiányzik a konszenzus annak vonatkozásában, hogy egészen pontosan a pénzügyi szolgáltatások mely köre tartozzon hatálya alá: az irányelv elfogadása után azonban a gazdasági élet egyik leglényegesebb területén (bank, biztosítás, befektetés, fizetési szolgáltatások) is nagy fokú jogbiztonság mellett válik lehetővé az elektronikus alapú és formájú tevékenység.
A közeljövőben elfogadásra vár az elektronikusan nyújtott szolgáltatások általános forgalmi adójának kezelésére vonatkozó irányelv-tervezet és a közvetett adózás terén az igazgatási hatóságok együttműködéséről szóló tanácsi rendelet megváltoztatására vonatkozó rendelettervezet,[118] a személyes adatok harmadik országokba való továbbításáról az általános szerződési feltételek körében rendelkezésre kötelező döntés-tervezet.[119] A közösségi adatvédelmi jog a kilencvenes évek derekától több olyan megoldással szolgált, melyek számítógépes úton történő adatfeldolgozás s a globális hálózatokon keresztül zajló adattovábbítás különleges kihívásainak kívántak megfelelni.[120]
Az elektronikus kapcsolatok biztonságosságával, hitelességével, sajátosságaival az információs társadalom szintjén általánosságban foglalkozó normák az elektronikus formájú (kereskedelmi és nem kereskedelmi szempontból egyaránt jelentőséggel bíró) szolgáltatásnyújtási lehetőség alapvető jogintézményi (jogegyenlőségi) és szervezeti (engedélyezés és felügyelet) feltételeit szabályozó, illetőleg olyan normák tartoznak ide, melyek a már meglévő, hatályos jogi szabályozás megváltoztatásának, az elektronikus környezethez való "hozzáhangolásának" igényét tükrözik, vagy az alapvető jogok digitális környezetben való érvényesíthetősége érdekében írnak elő speciális rendelkezéseket.
A közösségi jogalkotás e legújabb fejleményei - mint pl. a szerzői és szomszédos jogok bizonyos kérdéseiről az információs társadalom környeze-
- 158/159 -
tében rendelkező, 2001. május 22-én elfogadott európai szerzői jogi irányelv - rendelkezései a technikai és társadalmi követelményekre is figyelemmel lévő harmonizációs lehetőséget kínálnak: céljuk, nem az, hogy a számítógépek és az Internet világában "felpuhítsák" a hétköznapi életben kogensnek minősülő jogot, hanem hogy - az információs társadalmi követelményekre is tekintettel - működőképessé, a kitűzött politikai-társadalmi célokkal összhangban lévővé tegyék azt.
A nemzetközi magánjog körébe eső lényeges változások is megtörténtek vagy küszöbön állnak: a polgári és kereskedelmi ügyekben a bírósági jogérvényesítésről, a döntések elismeréséről és megvalósításáról korábbi szabályozás (Brüsszeli Egyezmény) modernizációja megtörtént, megoldást dolgoztak ki a fogyasztói jogviták peres eljáráson kívüli összeurópai elintézési módozataira.
Magyarország - bár ennek időpontja továbbra is bizonytalan - már ennek a megújult jogú elektronikus Európának lesz részese. Az információs társadalom alakuló gazdasági jogának európai (közösségi és nemzeti) vizsgálatakor Kecskés tézisének[121] egyfajta parafrázisával talán nem túlzás megállapítani: az Európai Közösségek történetének egyik legátfogóbb jogharmonizációs programja van folyamatban - a megfogalmazott cél tükrében (az Új Gazdaságban Európa relatív hátrányának leküzdése, sőt, világviszonylatban való élre törésének biztosítása) talán a legfontosabb is.
Indokoltan merül fel azonban a kérdés: az e jogharmonizációs program megvalósulása nyomán kialakult és kialakuló félben lévő joganyag hogyan illeszkedik a közösségi jog "hagyományos" rendszerébe, képezhet-e azon belül elkülönült egységet, vagy épp szerves részét alkotja annak?
A közösségi joganyag hivatalos mutatója, a Directory of Community Legsilation in Force analitikus regiszterében (melyet az EurLex, a jogforrások Internetes gyűjteménye is követ) az információs gazdaságra vonatkozó anyagot részben a belső piaci ipari, szektoriális politikák. az információtechnológia, távközlés
- 159/160 -
és adatfeldolgozás (13.20.60[122]), nagyobb részt azonban a fogyasztóvédelmi jog körében, a fogyasztó gazdasági érdekeinek védelme (15.20.40[123]) alatt találjuk. A funkcionalitási elveket is figyelembe vevő, ugyancsak a közösségi jog szisztematikus bemutatására törekvő ScadPlus-ban[124] azonban már a fogyasztóvédelmi fejezete alatt együttesen, a fogyasztó gazdasági és jogi érdekvédelme címszó alatt szerepel (elektronikus kereskedelem speciális szabályozása, távollévők közötti szerződések, a pénzügyi szolgáltatások körében az elektronikus fizetések, a jogorvoslati kérdések és a jogviták rendezése).
Az európai magánjog hatályos közösségi joganyagának legnagyobb lélegzetű, napjainkban folyó vállalkozása kétségkívül a Jürgen Basedow professzor irányítása mellett zajló, 2000-ben indult négynyelvű forrásgyűjtemény, az European Private Law. A három kötetesre tervezett gyűjtemény angol, francia, olasz és német nyelven adja közre a közösségi aktusokat. Basedow hat fő témakör alá rendezte az elsődlegesen a gazdaság jogi kapcsolatait egységesítő anyagokat: társasági jog, munkajog, az elsődlegesen fogyasztóvédelmi rendelkezéseket tartalmazó szerződési jog, szerzői jog, ipari tulajdon joga. A 2000-ben megjelent II. kötet[125] két fő részre oszlik: a szerződési, felelősségi és fogyasztóvédelmi jogi kérdéseken túl a kereskedelmi kommunikáció és reklám joga is tárgyalásra kerül. Az első körben az elektronikus aláírásról szóló, a másodikban az információs társadalmi szolgáltatásokról szóló irányelv már, mint a legfrissebb jogfejlődés eredményi természetesen kapcsolódnak a korábbi szabályozáshoz.
Margot Fröhlinger az elektronikus kereskedelemre vonatkozó európa-jogi szabályozási törekvések a belső piac számára új dimenziót nyitnak meg: e folyamatokat fontosságukban az euro bevezetéséhez hasonlítja. "Az elektronikus kereskedelemmel olyan újabb állomás érkezik el, mely a jogi és gazdasági integráció folyamatát tovább viszi, s az egységes belső piac kialaku-
- 160/161 -
lásának megvalósulását - mely sok területen mindmáig csak sajnos mítosz maradt - támogatni tudja. Az elektronikus kereskedelem olyan új tényeket teremt, amelyekre a jogrendszernek megfelelő módon kell válaszolnia. Az Interneten s az információs társadalom szolgáltatásain keresztül elsődlegesen nemcsak a nagyvállalatok, hanem a közép- és kisvállalkozások is lehetőséget kapnak arra, hogy termékeiket és szolgáltatásaikat egész Európában kínálják fel, hirdessék meg és értékesítsék. S megfordítva: az európai felhasználók első ízben kapnak lehetőséget arra, hogy az »egérrel való klikkeléssel« európaszerte információhoz jussanak, termékeket, szolgáltatásokat, ajánlatokat és árakat hasonlítsanak össze, s ott vásároljanak, ahol az számukra a legkedvezőbb."[126] Fröhlinger szerint az elektronikus kereskedelem terén, az információs szolgáltatásokra vonatkozó közösségi irányelv nemzeti szintű implementációit követően európai gazdasági és jogi egység valósul meg, s a gazdaságnak ez a jövőbe vivő ágazata az európai szolidaritást erősítő, új tényezőt teremt.[127]
A vízió ígéretes, mindazonáltal e leendő egységjog vonatkozásában további kérdéseket vet fel. Pusztán a speciális jogintézményi egység megteremtésével még nem jön létre az "elektronikus gazdaság közösségi magánjoga": feltárása és tárgyalása nem nélkülözheti azokat a kapcsolódási pontokat, melyek korábban már az európai magánjog-fejlődéssel kapcsolatosan bemutatásra kerültek, s nem tekinthetünk el attól sem, hogy határozottan ne fogalmazzuk meg a hatályos nemzeti jogokkal való összehangolódás problémáját.
Az "e-kereskedelem különleges jogát" jelentő terület közösségi szabályozása is vegyes jellegű, funkcionális természetű: ugyanazon jogszabályon belül igazgatási, eljárási és anyagi jogi, közjogi és magánjogi természetű elemek alkotnak összességet, más közösségi jogszabályokhoz kapcsolva, azokra épülve vagy éppen érvényességük fenntartása kihangsúlyozásával.
Az "elekronikus gazdasági magánjog" az "európai magánjog" basedowi értelemben tágra nyitott tárgyi köréből sem érint közvetlenül minden részterületet, csak azokat a jogviszonyokat, melyekben a távol lévő felek közötti elektronikus úton való érintkezés, kapcsolattartás, információcsere jogkövetkezményeket válthat ki, vagy valamely jogviszony megvalósulása érdekében elektronikus eszközöket és utakat vesznek igénybe. A jogviszonyok jól meghatározott körében az elektronikus úton történő jognyilatkozattétel (pl. csa-
- 161/162 -
ládi jog, öröklési jog) kizárt, más esetekben (közigazgatási jogviszonyok, társasági jog, adójog) további, különleges szabályozáshoz kötött. A felek magánautonómiáját érintő jogi kapcsolatokban azonban az "elektronikus joghatály" széles körben elfogadott, s a jogterület szabályozásának igen jelentős része épp a jogviszonyok e körülményből adódó sajátosságaival foglalkozik.
Az "elektronikus magánjog" fogalmát ugyanakkor nem lehet pusztán az elektronikus kereskedelmi jogra szorítani: a kereskedés e formáját lehetővé tevő alapvető szabályok egy része más (nem kereskedelmi) információs társadalmi célokat is szolgál (elektronikus demokrácia, elektronikus közigazgatás). Az európai "Új Gazdaság" jogi megközelítésében két további mozzanat is szerepet játszik: az információs gazdaság "tudásgazdaság" jellegéből adódó oktatás, képzés, tanulás (amennyiben az elektronikus úton történik; eLearning) s az új foglalkoztatási formákból adódó munkavégzés (mely elektronikus úton, vagy elektronikus eszközök igénybe vételével valósul meg; eWorking).
Az eltérő közösségi politikák mentén előkészített s elfogadott jogszabályokat a funkcionalitás köti össze: valamennyi az információs társadalommá való alakulás s az elektronikus kereskedelem különleges céljait kívánja segíteni. Az elérni kívánt célhoz a közösségi politika sokszor nem rendel önálló, speciális szabályozást (pl. az elektronikus tanulás esetében), de a más összefüggésben már folyamatban lévő jogalkotás (az eLearning esetében a szerzői és szomszédos jogok sajátos kérdéseiről az információs társadalom környezetében szóló Irányelv-tervezet) biztosítja a megfelelő hátteret.
Mindez azt támasztja alá, hogy - bár az egyes, elektronikus kereskedelmi-információs-gazdasági tárgyú - közösségi jogszabályok ugyan az összehangoltság magas szintjét érik el, mindazonáltal semmiképpen nem alkotnak olyan rendszert, rendszert, mely "kódex-szerűen" vagy általános igénnyel nyújthatna valamely egységesnek mondható szabályozást. Viszont nem is képeznek elkülönült jogterületet, hisz a jog élő szövedékébe fonódnak be, hatályos jogintézményekre hatnak, módosítják vagy kiegészítik azokat.
Úgy az elmélet, mint a gyakorlat szempontjából tehát megállapítható, hogy az "európai magánjog" és az "elektronikus magánjog" nagyon sok szempontból azonos tárgyat, azonos eszközökkel és módszerrel, azonos céllal kíván megragadni.
- 162/163 -
Ami feltétlen közös: az eltérő jogok harmonizálásának, a jogegységesítésnek sürgető igénye - s nem sok eltérést találtunk a megoldási lehetőségek keresésekor sem. Lehet-e, sőt; szabad-e a két törekvésnek a jövőben is külön utakon járnia?
"A jog azokat az előírásokat tartalmazza, melyek társadalmi keretek között az egyének, vállalkozások és más szervezetek magatartását szabályozzák." - fogalmaz Henry R. Cheeseman az amerikai üzleti jogról szóló könyvében.[128] Amikor Cheeseman a mai üzleti jog rendszerét és intézményeit, bennük az Internettel, elektronikus kereskedelemmel kapcsolatos kérdéseket bemutatja, az egyes tárgyalt pontokhoz természetszerűen illeszti be az "Új Gazdaság" speciális viszonyaira vonatkozó törvényi - vagy esetjogi - szabályozás ismertetését. Különös elemekként, de az "általános" üzleti jog részeként.
A brit Andrew Terrett és Iain Monaghan sem látja megalapozottnak, hogy az Internet jogát, mint a jog kialakult és elkülönült részeként tárgyaljuk - de egyben az előttünk álló feladatok kényszerpálya-jellegére is rámutatnak. "Távolról sem ez a helyzet. Az Internet-jog jelenlegi helyzete és a XVII. századi angol kereskedelmi jog között egyfajta párhuzam vonható. Akkoriban a középkor lassú mozgású kereskedelmi tevékenységei követelményeinek megfelelő kimunkált statútumok, s bírói döntések kialakult rendszere állt rendelkezésre. Ám a kereskedelem hirtelen mindenütt új formákat öltött. Új kontinenseket fedeztek fel, új intézményeket (bankok, biztosítók) alapítottak, a kereskedés előmozdításának új megjelenési formáit vezették be. A régi szabályok már nem voltak alkalmazhatók - vagy szerencsétlen eredményekre vezettek. A legfontosabb tényező az volt, hogy a kereskedelem nagyságrendje és sebessége viharos gyorsasággal növekedett. A kereskedelem, amelyre a szabályozók és törvényalkotók évszázadokon keresztül, mint periférikus tevékenységre tekintettek, középponti kérdéssé növekedett. Az új és régi közötti konfliktussal szembesülve mit tehetett törvényhozó és a bíró? Szorítsa vissza az újat - vagy sürgesse a régi változásait, hogy azok az új körülményekkel találkozzanak?"[129]
A választ ismerjük. Mindazonáltal a jelenlegi helyzet több szempontból is különbözik: a mai törvényhozónak arra kell törekednie, hogy különböző érdekek sorát (az üzleti közösség és a fogyasztók, a nemzetgazdaság és a
- 163/164 -
regionális tömörülések, az európai gazdaság és a globális gazdaság) összehangolja - méghozzá egy olyan forradalom hátterével, amely a válaszadásra csak igen kevés időt ad. Túl ezen, e problémával "a fejlett világ" szinte minden országa egyidejűleg szembesül - méghozzá úgy, hogy a legtöbb rögtön az "élre akar törni". Ez egyfajta "törvényhozási pánikhoz" vezetett: mindenki igyekszik "lekonkurrálni" a "jogpiaci versenytársakat" - a szomszédos kormányokat.[130] Ebben a pánikban, a jogok inflációjában a jogtudomány még nem nagyon jutott szóhoz. Bár az Internet és az elektronikus kereskedelem jogának könyvtárat megtöltő irodalma született, úgy tűnik, a kontinentális jogban még nem tárult szélesre a "régi" és az "új" világ között átvezető kapu.
Résnyire azonban kinyílt. Uchida professzor az UNIDROIT-Alapelvek tovább fejlesztési folyamatában elkészítette az elektronikus kereskedelemről szóló jelentését. A Hágai Konferencia 1996-ban, tizennyolcadik ülésszakán vette napirendjére az Internettel kapcsolatos jogi kérdések és a nemzetközi magánjog kérdéseinek megvitatását.[131]
Az Európai Parlament a polgári- és kereskedelmi jogok közelítéséről szóló, a leendő EPTK alapelveit vázoló, 2000. november 6-án született munkadokumentuma a jövendő európai magánjogegységesítés szempontjából kulcsfontosságú irányelvek között már megemlíti az "elektronikus kereskedelmit" is. Az Európa néhány vezető egyeteme bevonásával zajló ECLIP-program nagy számú és igen magas szintű háttértanulmányban igyekszik az elektronikus kereskedelem új joga, és a létező nemzeti jogok, az alakuló közösségi jog közötti összefüggéseket feltárni.
Valójában azonban az "Internet-jog", elektronikus kereskedelmi jog az európai magánjogtudományban máig sem teljesen "szalonképes"; a "régi" és "új" jog művelői között még nem alakult ki párbeszéd.[132]
- 164/165 -
A témáról szóló kézikönyveket, összefoglalókat kevés kivétellel[133] nem polgári jogászok (vagy nemzetközi magánjogászok) írják, hanem - döntően a jogi informatika területéről, vagy a hétköznapi joggyakorlatból érkező - specialisták, ügyvédek,[134] s közre adásukra legtöbbször a jogi informatikával vagy multimédiával foglalkozó sorozatokban kerül sor.[135]
Elsősorban az alapfogalmak megvilágítására és a "pozitív jog" (a jog internetes környezetben való érvényesülése, s a speciális jogintézmények, bírói gyakorlat) bemutatására, a közösségi jogfejlődés taglalására tesznek kísérletet, nem ritkán az általános bevezető igényével. E szerepet kiválóan be is tölthetik - de ennél többre már aligha vállalkoznak, vállalkozhatnak. Ahogy a jogi informatika kompetenciája a problémafeltárásban merül ki, a deskriptív internetjogi irodalom kompetenciája a vonatkozó hatályos joganyag átlátásával és rendszeres tárgyalásával véget ér.
Bizonyos jelek azonban már engedni látják az "akadémiai" jogtudomány egyfajta nyitását a jog új területei irányába. E nyitás alapvetően két irányból érzékelhető: az első a globális gazdasági-kereskedelmi folyamatok és a nemzetközi magánjog, míg a második az egyes országokban már folyamatban lévő törvényelőkészítő munka irányából.[136]
- 165/166 -
A nemzetközi kapcsolatok flexibilis intézményrendszeréhez szokott nemzetközi magánjog-tudomány viszonylag gyorsan és rugalmasan vállalta a - globalizáció világából érkező[137] - jövevénnyel való szembenézés kihívását,[138] az információs társadalmi szolgáltatásokról szóló közösségi irányelv átvételére készülő országok pedig a törvényelőkészítési folyamat kapcsán kellett, hogy "elvégezzék leckéjüket". A nyilvánosságra hozott tervezetek[139] legtöbbször terjedelmes, tudományos igénnyel készült indokolásai az adott ország jogi gondokodásra termékenyen hatottak és hatnak.
* * *
János Verebics
The specific questions of electronic commerce, the legal problems of the information society are coming nowadays more and more into the foreground of the researches in legal sciences. The essay strives to investigate the legal development of the "New Economy" not as a peculiarity that deserves the professional attention; it rather discovers the connection points and inter-relations placed them into the entirety of the
- 166/167 -
legal development processes. In line with the author's thesis, although deriving from the technical-based method of communication the electronic commerce raises some special unique questions that require unique answers the bulk of the works as a rule can be well placed in the development processes of the European private law (especially of the contract law and the law of consumers' protection), however this new form of retailer contacts has a sizeable effect also on the European unification of the private law. The study has three major parts: the first aimed at the theoretical clarification of European private law-first of all in line with Magnus, Lando, Müller-Graff, Hommelhoff, Jayme and Zimmermann-, the second at the survey of the legal unification processes and direction (like the activity of the Lando-Committee, the preparation of the European Civil Code, the supervision of projects "Common Core" and "Ius Commune Casebook" or that of UNIDROIT Principles of International Commercial Contracts), while the third at the exploration of the inter-relations and the display of the links between the two processes.■
JEGYZETEK
[1] KOCH, H.-MAGNUS, U.-MOHRENFELS, P. V. von: IPR und Rechtsvergleichung. 2. Aufl. C. H. Beck, München, 1996. 241.
[2] KOCH-MAGNUS-MOHRENFELS: i. m. 242.
[3] LANDO, O.: Some Features of the Law of Contract in the Third Millenium. Kézirat, 2000. 355., nyomtatásban megjelent: Scandinavian Studies in Law, 40 (2000) 343-402. (a továbbiakban LANDO: Third Millenium).
[4] KOCH-MAGNUS-MOHRENFELS: i. m. 243.
[5] KÖTZ, H.-FLESSNER, A.: Europäisches Vertragsrecht. Band I. Abschluß, Gültigkeit und Inhalt des Vertrages - Die Beteiligung Dritter am Vertag. J. C. B. Mohr, Tübingen, 1996. v.
[6] KÖTZ-FLESSNER: i. m. xi.
[7] Vö.: Gemeinsames Privatrecht in der Europäischen Gemeinschaft (hrsg.: P.-Ch. Müller-Graf). 2. Aufl. Nomos, Baden-Baden, 1999. 159-160. (a továbbiakban: Gemeinsames Privatrecht...), illetve RITTNER. F.: Európai magánjog, avagy magánjog, mint az Európai Unió alapjai. Jogtudományi Közlöny, 1995/9. 405-410.
[8] LANDO: Third Millenium... i. m. 345.
[9] SMITS, J.: A European Private Law as a Mixed Legal System. Maastricht Journal of European and Comparative Law, 5 (1998) 328.
[10] FRANZEN, M.: Privatrechtsangleichung durch die Europäische Gemeinschaft. Walter de Gruyter, Berlin-New York, 1999. 7.
[11] Vö.: SMITS, J.: A European Private Law... i. m. 330-336.
[12] WIJFFELS, A.: A New Software Package for an Outdated Operating System? In.: The Harmonisation of European Private Law (ed.: Mark Van Hoecke-François Ost). Hart Publishing, Oxford-Portland, 2000. 102.
[13] Vö.: ZOLTÁN Ö.: A nemzeti magánjogokról és az európai közös magánjogról. Magyar Jog, 1998/10. 577-584.; SZALMA J.: Az összehasonlító polgári jogról. Tézisek a polgári jog harmonizációs, konvergenciális, divergenciális és az ún. univerzális tendenciáiról. Jogtudományi Közlöny, 1999/6. 245-252, különösen 247.
[14] Vö.: BRAUNEDER, W.: Europäisches Privatrecht - aber was ist es? (Anmerkungnen zu Coing und Zimmermann). Zeitschrift für neuere Rechtsgeschichte, 15 (1993) 225-235.
[15] Idézi KISS B.: Az európai jog, a nemzetközi jog és a nemzetközi jogrendszerek egymáshoz való viszonya (Tudományos tanácskozás, Szeged, 1997. december 5.). Jogtudományi Közlöny, 1997/3. 104.
[16] CAIRNS, W.: Bevezetés az Európai Unió jogrendszerébe. Co-Nex Könyvkiadó Kft., Budapest, 1999. 17.
[17] KECSKÉS L.: Tézisek az Európai Közösség jogáról és a jogharmonizációról - már magyar szemmel is. Jogtudományi Közlöny, 1997/4. 182.
[18] TOTH, Á. G.: Közösségi anyagi jog. In.: Európai közjog és politika (szerk.: Kende T.). Osiris, Budapest, 1998. 368.
[19] Vö.: Az Európai Közösség kereskedelmi joga (szerk.: Király M.). Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1999. 59-102.
[20] Vö.: Uo. 109-110.
[21] E felosztást követi Az Európai Unió politikái (szerk.: Kende T.-Szűcs T.). Osiris, Budapest, 2000.
[22] Vö.: Uo. 10.
[23] WALLACE, H.: Politika és szakpolitika az Európai Unióban: a kormányzat kihívása. In.: Politikák születése az Európai Unióban I. (szerk.: H. Wallace-W. Wallace). Studia Europea, Pécs, 1999, 34-35.
[24] Az Európai Unió politikái. i. m. 11-12.
[25] GEBAUER, M.: Grundfragen der Europäisierung des Privatrecht - Eine Untresuchung nationaler Ansätze unter Berücksichtigung des italienischen und des deutschen Rechts. Universtätsverlag C. Winter, Heidelberg, 1998. 59.
[26] GEBAUER: i. m. 60-61.
[28] GEBAUER: i. m. 62.
[28] Az európai magánjog-történethez ld. COING, H.: Europäisches Privatrecht. Band: 1. Älteres Gemeines Recht (1500 bis 1800). C. H. Beck'sche Verlagsbuchhandlung, München, 1985.; COING, H.: Europäisches Privatrecht. Band: 2. 19. Jahrhundert, Überblick über die Entwicklung des Privatrechts in den ehemals gemeinrechtlichen Ländern. C. H. Beck'sche Verlagsbuchhandlung, München, 1989.; van CAENGEM, R. C.: An Historical Introduction to Private Law. Cambridge University Press, Cambridge-New York-Port Chester-Melbourne-Sydney, 1992.; BELLOMO, M.: The Common Legal Past of Europe 1000-1800. The Catholic University of America Press, Washington D. C., 1995, HESPANHA, A. M.: Introduzione alla storia del diritto europeo. Societreditrice il Mulino, Bologna, 1999.; SCHLOSSER, H.: Grundzüge der Neueren Privatsrechtsgeschichte - Rechtsentwicklungen im europäischen Kontext. 9. Aufl. C. F. Müller Verlag, Heidelberg, 2001.; ZIMMERMANN, R.: Roman Law, Contemporary Law, European Law-The Civilian Tradition Today. Oxford University Press, Oxford-New York, 2001.; RUSZOLY J.: Európai jogtörténet. Püski Kiadó, Budapest, 2001.
[29] von BAR, Ch.: Gemeineuropäisches Delikstrecht. Erster Band: Die Kernbereiche des Deliktsrecht, seine Angleichung in Europa und seine Einbettung in die Gesmatrechtsordungen. C. H. Beck'sche Verlagsbuchhandlung, München, 1996.; von BAR, Ch.: Gemeineuropäisches Delikstrecht. Zweiter Band: Schaden und Schadenersatz, Haftung für und ohne eigenes Fehlverhalten, Kausalität und Verteidigungsgründe. C. H. Beck'sche Verlagsbuchhandlung, München, 1999. Ezek a munkák kevés idővel a német kiadás után angol fordításban is napvilágot láttak.
[30] GEBAUER: i. m. 63.
[31] GEBAUER: i. m. 71.
[32] GEBAUER: i. m. 73-77.
[33] A kifejezés 1975-től használatos. 1987-ben Müller-Graff úgy határozta meg, mint "a közösségi jog erejét, mely minden tagállamban, vagy minden tagállam számára kötelező érvényű magánjogi szabályokra vonatkozik". GEBAUER: i. m. 77. A kérdés kibontásához ld. MÜLLER-GRAFF tanulmányát: Privatrecht und Europäisches Gemeinschaftsrecht - Gemeinscahftsprivatrecht. In.: Gemeinsames Privatrecht... i. m. 267-298.
[34] GEBAUER: i. m. 201-207.
[35] GEBAUER: i. m. 222-237.
[36] ZIMMERMANN, R.: Roman Law and Comparative Law: The European Perspective. Journal of Legal History, 16 (1995) 21., 24.
[37] HOMMELHOFF, P.-JAYME, E.: Europäisches Privatrecht. C. H. Beck, München, 1993. xi-xii.
[38] TILMANN, W.: Towards a European Civil Code. Zeitschrift für Europäisches Privatrecht, 5 (1997) 595.
[39] A szerzők ehhez még hozzá teszik: "...bár egy »Európai Polgári Törvénykönyvhöz« vezető út még felettébb hosszúnak ígérkezik ...". HOMMELHOFF-JAYME: i. m. xii.
[40] A Tanács 85/577/EGK irányelve az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről, a Tanács 87/102/EGK irányelve a tagállamok fogyasztói hitelre vonatkozó jogszabályainak közelítéséről, a Tanács 93/13/EGK irányelve a fogyasztóval kötött szerződések tisztességtelen szerződési feltételeiről.
[41] A Tanács 85/374/EGK irányelve a hibás termékekért való felelősségről szóló tagállami jogszabályok közelítéséről (módosította: az Európai Parlament és a Tanács 1999/34/EK irányelve).
[42] Basistexte zum Europäischen Privatrecht. Textsammlung (hrsg.: R. Schulze-R. Zimmermann). Nomos Verlagsgesellschaft, Baden-Baden, 2000.
[43] Uo. 6.
[44] A Jayme és Hommelhoff által is tárgyalt anyagon túl bemutatásra kerül a Tanács 1976. február 9-i, 76/207/EGK irányelve a férfiak és nők egyenlő elbírálásáról szóló elvnek a munkához, szakképzéshez, a szakmai előmenetelhez jutás, valamint a munkafeltételek terén érvényesített végrehajtásáról, a Tanács 90/314/EGK irányelve az utazási csomagról, a Tanács 98/50/EK irányelve, amely módosítja a 77/187/EGK irányelvet a munkavállalók jogait a vállalkozás, az üzlet vagy üzletrész átruházásának esetén védő tagállami jogszabályok közelítéséről, a Tanács 1986. december 18-i, 86/653/EGK irányelve a tagállamok egyéni vállalkozó kereskedelmi ügynökökre vonatkozó jogszabályainak koordinálásáról, az Európai Parlament és a Tanács 97/5/EK irányelve a nemzetközi átutalásokról, az Európai Parlament és a Tanács 97/7/EK irányelve a távolban kötött szerződések tekintetében a fogyasztók védelméről, az Európai Parlament és a Tanács 1999/44/EK irányelve a fogyasztási javak és kapcsolódó biztosítékok egyes kérdéseiről, a Tanács 93/7/EGK irányelve a tagállamokból jogellenesen eltávolított kulturális tárgyak visszaszolgáltatásáról, az Európai Parlament és a Tanács 97/66/EK irányelve a személyes jellegű adatok feldolgozásáról és a magánszféra védelméről a távközlési szférában.
[45] REMIEN, O.: Über den Stil des Europäischen Privatrecht. Rabels Zeitschrift für ausländisches und internationales Privatrecht, 60 (1996) 8.
[46] KÖTZ, H.: Gemeineuropäisches Privatrecht. In.: Festschrift Konrad Zweigert. P. C. Mohr, Tübingen, 1981. 483.
[47] HOMMELHOFF. P.: Zivilrecht unter dem Einfluß europäischer Rechtsangleichung. Archiv für die zivilistische Praxis, 192 (1992) 71.
[48] Basistexte zum Europäischen Privatrecht. i. m. 6-7. A szerzők a tézis alátámasztására nem meglepő módon az UNIDROIT és az European Contract Law Commission, az UNIDROIT-Alapelvek és a PECL kapcsolódását, egymásra hatását hozzák fel példaként.
[49] Van GERVEN, W.: Bridging the Gap between Community and National Laws: Towards a Principle of Homogenity in the Field of Legal Remedies? Common Market Law Review, 32 (1995) 679., 698.
[50] Basistexte zum Europäischen Privatrecht. i. m. 7.
[51] Van HOECKE, M.: The Harmonisation of Private Law in Europe: Some Misunderstandings. In.: The Harmonisation of European Private Law... (eds.: Hoecke-Ost). Hart Publishing, Oxford-Portland, 2000. 1-20.
[52] Legismertebb példaként az Európai Szerződési Jog Alapelveit említi.
[53] A szerző Kötz és Flessner az európai szerződési jogról írott, jelen írásban is többször idézett könyvét hozza példaként.
[54] A Van Hoecke által hivatkozott írás: SAMUEL, G.: Comparative Law and Jurisprudence. International Comparative Law Quarterly, 47 (1998) 817-836.
[55] Vö.: JOERGES, Ch.-BRÜGGHEIMER, G.: Europäisierung des Vertrags- und Haftungsrecht. In.: Gemeinsames Privatrecht... i. m.
[56] MÁDL F.-VÉKÁS L.: Nemzetközi magánjog és nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1997. 317.
[57] ZWEIGERT-KÖTZ: i. m. 23.
[58] Ld.: KÖTZ, H.: Rechtsvereinheitlichung - Nutzen, Kosten, Methode, Ziele. Rabels Zeitschrift für ausländisches und internationales Privatrecht, 50 (1986); HOBHOUSE, J. S.: International Conventions and Commercial Law: The Pursuit of Uniformity. The Law Quarterly Review, 106 (1990) 531.; EVANS, M. D.: Uniform Law: A Bridge too Far? Tulane Journal of International & Comparative Law, 3 (1994) 146.
[59] BÁNRÉVY G.: A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga. Szent István Társulat, Budapest, 1998, 23.
[60] Ld.: REMIEN, O.: Illusion und Realität eines Europäischen Privatrecht. JuristenZeitung, 1992. 277-284.; SCHULZE, R.: Le droit privé commun européen. Revue Internationale de Droit Comparé, 47 (1995) 7-31.; ZIMMERMANN, R.: Savigny's Legacy - Legal History, Comparative Law and the Emergence of a European Science. The Law Quarterly Review, 112 (1996) 576-605.
[61] Ld.: GOLDMAN, B.: Frontiérs du droit et du "lex mercatoria". Archives de Philosophie du Droit, 9 (1964) 177. SCHMITTHOFF, C. M.: Das neue Recht des Welthandels. Rabels Zeitschrift für ausländisches und internationales Privatrecht, 28 (1964) 47.; GOLDSTAJN, A.: The New Law Merchant. Journal of Business Law, 12 (1961).
[62] Lando és Goldstajn véleménye szerint nemcsak a nemzetközileg elfogadott szerződési szabványok, az általános kereskedelmi gyakorlat, a kereskedői szokás, a szokásjog, etikai kódexek, a nemzetközi szervezetek szabályai és a jog általánosan elfogadott alapelvei tartoznak körébe, de a nemzetközi konvenciók és egységjog is, míg Goldman szerint csak a nem jogi norma természetével bíró kereskedelmi magatartás-szabályok tartoznak ide. Vö. LANDO, O.: The Lex Mercatoria and International Commercial Arbitration. International Comparative Law Quarterly, 34 (1985) 747., 748.; GOLDSTAJN: i. m. 12.; illetve GOLDMAN, B.: The Applicable Law: General Principles of law-the lex mercatoria. In.: Lex Mercatoria and Arbitration (ed.: Th. E. Carbonneau). Juris Pub. Inc., Huntington-N. Y., 1990. 113-114.
[63] Vö.: ZWEIGERT, K.-DROBNING, U.: Einheitliches Kaufgesetz und internationales Privatrecht. Rabels Zeitschrift für ausländisches und internationales Privatrecht, 29 (1965) 146.; KEGEL, G.: Internationales Privatrecht. 7. Aufl. Beck'sche Verlagsbuchhandlung, München, 1995. 4-5.; CAEMMERER, E. von: Internationale Vereinheitlichung des Kaufrechts. Schweizerische Juristen Zeitung, 77 (1981) 25.
[64] HONDIUS, E.: Towards a European Contract Law - El futur del Dret patrimonial de Catalunya, Tossa de Mar, 17 a 19 de setembre de 1998 (a konferenciaelőadás tézisei) <http://civil.udg.es/WEBTOSSA98/Textos/Hondius.htm>. Hondius maga úgy véli, hogy bár az egységes európai polgári jog kialakulásához vezető út első lépésein már túl vagyunk, s a közös munkában az "európai jogélet szereplői" részéről is valós érdeklődés tapasztalható, az EPTK megszületésére azonban csak a - talán nem is oly távoli - jövőben kerülhet sor.
[65] BUSSANI, M.-MATTEI, U.: The Common Core Approach to European Private Law. 7-8. <http://www.jus.unint.it/dsg/common-core/approach.html>.
[66] Resolution on Action to Bring into Line the Private Law of the member States, 26 May 1989. OJ No. C 158/401 of 26 June 1989; Resolution on the Harmonisation of Certain Sectors of the Private Law the Member States, 6 May 1994. OJ No. C 205 (519) of 25 July 1994.
[67] 1998. decemberében a Tanács és a Bizottság Akciótervet fogadott el az amszterdami szerződés végrehajtásának segítéséről, mely a "szabadság, a biztonság és a jog" közös térségének kiépítését kívánta szolgálni (OJ No. C 19 of 23. January 1999). Tampere óta azonban más, a polgári jog és a polgári eljárásjog közösségi alapproblémáit érintő kezdeményezések - többek között az igazságügyi szervek együttműködése, a határozatok kölcsönös elismerése - terén is jelentős előrelépés mutatható ki.
[68] RIEDL, K.: The Work of the Lando-Commission from an Alternative Viewpoint. European Review of Private Law, 1 (2000) <http://www.ufsia.ac.be/~estorme/CECL.html>.
[69] The Private Law Systems in the EU: Discrimination on Grounds of Nationality and the Need for a European Civil Code, Comparative study of the systems of private law of the EU Member States with regard to discrimination on grounds of nationality and on the scope and need for the creation of a European Civil Code (ed.: K. H. Offermann). "Legal Affairs Series JURI - 103 EN" European Parliament, Luxembourg, 2000.
[70] TILMANN, W.-van GERVEN, W.: The competence of the EU to create a uniform European Civil Code. In: The Private Law Systems in the EU... i. m. 183-203. Az az álláspont, ami szerint az EPTK, vagy akár az Európai Szerződési Kódex megalkotása az EEC Treaty 100A cikkére visszavezethetően az Unió kompetenciájába tartozik, továbbra is erősen vitatott. BASEDOW: Un droit commun des contrats pour le Marché commun. Revue Internationale de Droit Comparé, 1 (1998) 7.
[71] Working document on the approximation of civil and commercial law in the Member States (Rapporteur: Klaus-Heiner Lehne). European Parliament 1999-2004, Commitee on Legal Affairs and the Internal Market. PE 294.922.
[72] A Tanács 85/577/EGK irányelve az üzlethelyiségen kívül kötött szerző dések esetén a fogyasztók védelméről, a Tanács 85/374/EGK irányelve a hibás termékekért való felelősségről szóló tagállami jogszabályok közelítéséről, a Tanács 93/13/EGK irányelve a fogyasztóval kötött szerződések tisztességtelen szerződési feltételeiről, az Európai Parlament és a Tanács 94/47/EK irányelve az ingatlanok időben megosztott bérleti jogának megszerzésére irányuló szerződések egyes feltételei tekintetében a fogyasztók védelméről, az Európai Parlament és a Tanács 97/7/EK irányelve a távolban kötött szerződések tekintetében a fogyasztók védelméről, az Európai Parlament és a Tanács 1999/44/EK irányelve a fogyasztási javak és kapcsolódó biztosítékok egyes kérdéseiről.
[73] BARENDRECHT, M.-LOOS. M.: The law governing service contracts. In.: The Private Law Systems in the EU... i. m. 95-96. 155-158.
[74] BASEDOW, J.: The law governing insurance contracts. In: The Private Law Systems in the EU... i. m. 97-101., 159-164.
[75] Von BAR, Ch.: Non-contractulal obligations, especially the law of tort. In.: The Private Law Systems in the EU... i. m. 41-55.; Von BAR, Ch.: Statutory obligations. In.: uo. 165-171.
[76] DROBNING, U.: The law governing credit security. In.: The Private Law Systems in the EU... i. m. 57-82., 173-180.
[77] PE 294.922/6.a
[78] PE 294.922/6.b
[79] PE 294.922/6.c
[80] A kérdéshez kapcsolódó tanulmány-gyűjtemények: HARTKAMP, A. S.-HESSELINK, M. W.-HONDIUS, E. H.-JOUSTRA, C.-du PERRON, E.: Towards a European Civil Code. 2nd ed. Kluwer Law, Nijmegen, 1998. (magyar nyelven ismertetése: KIRÁLY M.: Egy Európai Polgári Törvénykönyv felé. Jogtudományi Közlöny, 1999/4. 181-183); Gemeinsames Privatrecht in der Europäischen Gemeinschaft (hrsg.: P.-Ch. Müller-Graff). 2. Aufl. Nomos, Baden-Baden, 1999.; BASEDOW, J.: Europäisches Privatrecht. Nomos, Baden-Baden, 1996.; Diritto privato europao (ed.: N. Lipari). CEDAM (Casa Editrice Dott. Antonio Milani), Padua, 1997. A vita válogatott bibliográfiájához (1999-ig) ld. HONDIUS, E.: Documentary evidence from the academic discussion on the creation of a European Civil Code. In.: The Private Law Systems in the EU... i. m. 138-145.
[81] Vö.: PASQUALE, A.-SANZIONE, G.: A magánjog európai törvénykönyve és a szerződés problémái. Jogtudományi Közlöny, 1997/6. 280-283., különösen 280-282.
[82] CHAMBOREDON, A.: The Debate on a European Civil Code: For an "Open Texture". In.: The Harmonisation of European Private Law. i. m. 63-99.
[83] CHAMBOREDON: i. m. 88-91.; HART, H. L. A.: A jog fogalma. Osiris Kiadó, Budapest, 1995. 147-159.
[84] VÉKÁS L.: Az új Polgári Törvénykönyv eméleti előkérdései. HVG-ORAC, Budapest, 2001. 36-37.
[85] SZALMA J.: Közösségi jog, közös és eltérő elemek a polgári jogi kodifikációban. Jogtudományi Közlöny, 2001/2. 67.
[86] Vö. DROBNING, U.: Ein Vertragsrecht für Europa. In.: Festschrift für Ernst Steindorff zum 70. Geburtstag am 13. März 1990 (hrsg.: J. F. Bauer-R. O. Beulke). Springer Verlag, Berlin-New York, 1990, 1141-1154.
[87] Restatement of the Law. Second. Contracts I-III. American Law Institute, 1981.
[88] Vö. BLUMENWITZ: Einführung in das anglo-amerikanische Recht. 6. Aufl. C. H. Beck, München, 1998. 58.; REIMANN, M.: Einführung in das US-amerikanische Privatrecht. C. H. Beck, 1997. 7-8, illetve REIMANN könyvében a szerződések jogáról szóló fejezet: 22-67.
[89] REMIEN, O.: Ansätze für ein Europäisches Vertragsrecht, Zeitschrift für vergleichende Rechtswissenschaft, 87 (1988) 105.
[90] Principles of European Contract Law (ed.: O. Lando-H. Beale.). I-II. Prepared by the Comission on European Contract Law. Kluwer Law International, The Hague-London-Boston, 2000. xxiv-xxv.
[91] Principles of European Contract Law. i. m. xxi-xiii.
[92] Principles of European Contract Law. i. m. xxiv.
[93] Nyilvánvaló azonban, hogy épp e terület az, ahol valamely nemzeti jog "kényszerítő szabályai" alkalmazásukat leginkább kizárhatják vagy korlátozhatják.
[94] Principles of European Contract Law. Part I: Performance, Non-performance and Remedies (ed.: O. Lando-H. Beale). Nijhoff, Dordrecht-London, 1995.
[95] A kutatócsoport munkájáról adott rövid összefoglaló von BAR, Ch.: The Study Group on a European Civil Code c. írása nyomán készült. (In.: The Private Law Systems in the EU... i. m. 133-138).
[96] Ld. Formation of Contracts: a study on the common core of legal systems (ed.: R. B. Schlesinger). Dobbs Ferry, New York-London. 1968.
[97] Bemutatásában Mattei és Bussani cikkét követjük. MATTEI-BUSSANI: i. m. 1-12.
[98] Már megjelent: BUSSANI, M.-MATTEI, U.: Making European Law. Essays on the "Common Core" Project. Università degli Studi di Trento, 2000.; ZIMMERMANN, R.-WHITTAKER, S.: Good Faith in European Contract Law. "Cambridge Studies in International and Comparative Law-»The Common Core of European Private Law«", Cambridge University Press, Cambridge, 2000. Megjelentés előtt GORDLEY, J.: Enforceability of Promises in European Contract Law. "Cambridge Studies in International and Comparative Law-»The Common Core of European Private Law«", Cambridge University Press, Cambridge (várhatóan 2001 november).
[99] Bemutatásához a Project hivatalos weboldalán <http://www2.unimaas.nl/~casebook> található összefoglalót, valamint van GERVEN, W. írását vettük figyelembe [Casebooks for the common law of Europe (Presentation of the Project). European Review of Private Law, 4 (1966) 67.
[100] Az "esetkönyvek" épp ezért az egyetemi oktatásban is kíválóan hasznosíthatók. A projekt vezetői szerint bebizonyosodott, hogy a jogesetekre épülő oktatás a jog tanulásának-tanításának leghatékonyabb módja. Túl ezen, az, ha a hallgatók széles körben ismerkednek meg a "vezető esetekkel", valamint ezek (nemzeti) jogi hátterével, hosszabb távon ugyancsak a "közös európai jog", jogi gondolkodás alakulását segíti elő.
[101] Torts: Scope of Protection (ed.: W. van Gerven). Hart Publishing, Oxford, 1998.
[102] van GERVEN, W.-LEVER, J.-LAROUCHE, P.-von BAHR, Ch.: Tort Law-Casebooks for the Common Law of Europe. Hart Publishing, Oxford, 2000.
[103] Magyar nyelven: UNIDROIT Nemzetközi Kereskedelmi Szerződések Alapelvei (Ford.: Gehér J.-Réczei L.-Katona P.). Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1996. (A továbbiakban: Unidroit-Alapelvek.)
[104] Unidroit-Alapelvek. i. m. 8-9.
[105] Unidroit Study L Doc. 55.
[106] Az alakuló ülésről készült elékeztető az UNIDROIT hivatalos weboldalán közzétételre került: <http://www.unidroit.org/english/principles/wg-1998.htm>.
[107] A képviselet körében Bonell, a perkorlátozás körében Schlechtriem, a szerződéses jogok és kötelezettségek átruházása körében Fontaine, a harmadik személy javára kötött szerződések körében Furmston, a beszámítás körében Jauffret-Spinosi, a lemondás körében Finn kapott rapporteuri megbizatást. Ld.: Study L - Doc. 58. Working Group for the preparation of Principles of International Commercial Contracts. Limitation of actions by prescription (position paper prepared by Professor P. Schlechtriem). Study L - Doc. 59. Working Group for the preparation of Principles of International Commercial Contracts. Third party rights under contract (position paper prepared by Professor M. Furmston). Study L - Doc. 61. Working Group for the preparation of Principles of International Commercial Contracts. Assignment of contractual rights and duties (position paper prepared by Professor M. Fontaine). Study L - Doc. 62. Working Group for the preparation of Principles of International Commercial Contracts. SET-OFF (position paper prepared by Professor C. Jauffret-Spinosi).
[108] Study L - Doc. 60. Working Group for the preparation of Principles of International Commercial Contracts. Unidroit principles and electronic commerce (position paper prepared by Professor T. Uchida).
[109] BRODERICK, T.: Regulation of Information Technology in the European Union. Kluwer Law Internetional, London-The Hague-Boston, 2000. 9.
[110] eEurope-An Information Society for All, Communication on a Commission Initiative for the Special European Concil of Lisbon, 23-24 March 2000 (IP/99/953 of 08/12/1999), illetve a kiegészített, felülvizsgált, Feirában elfogadott akcióterv: eEurope 2002-An Information Society for All, Draft Action Plan, prepared by the European Commission for the European Council in Feira, 19-20 June 2000.
[111] European Initiative in Electronic Commerce [COM (97) 15, Communication to the European Parliament, the Council, the Economic and Social Committee and the Committee of the Regions].
[112] Directive 95/46/EC of the European Parliament and of the Council of 24 October 1995 on the protection of individuals with regard to the processing of personal data and on the free movement of such data. OJ L 281 of 23/11/1995.; Directive 97/66/EC of the European Parliament and of the Council 15 December 1997 concerning the processing of personal data and the protection of privacy in the telecommunications sector. OJ L 24 of 30/01/1998.
[113] Directive 97/7/EC of the European Parliament and of the Council of 20 May 1997 on the Protection of Consumers in respect of Distance Contracts. OJ 144 of 04/06/1997.
[114] Directive 2000/31/EC of the European Parliament and of the Council of 8 June 2000 on certain legal aspects of information society services, in particular electronic commerce, in the Internal Market ("Directive on electronic commerce"). OJ L 178 of 17/07/2000.
[115] Directive 2000/46/EC of the European Parliament and of the Council of 18 September on the taking up, pursuit of and prudential supervision of the business of electronic money institutions. OJ L 275/39-43 of 27/10/2000.
[116] Directive 2001/29/EC of the European Parliament and of the Council of 22 May 2001 on the harmonisation of certain aspects of copyright and related rights in the Information Society. (OR.en), 1997/0359 (COD), LEX 274, PE-CONS 3622/01.
[117] Commission proposal for regulatory framework for distance selling of financial services, COM(1998) 468 final of 14/10/98.
[118] Proposal for a regulation of the European Parliament and of the Council amending Regulation (EEC) No 218/92 on administrative cooperation in the field of indirect taxation (VAT) (COM/2000/349 final); Proposal for a Council Directive amending Directive 77/388/EEC with a view to simplifying, modernising and harmonising the conditions laid down for invoicing in respect of value added tax (COM/2000/650 final-CNS 2000/289).
[119] Commission decision of (...) Pursunat to Directive 95/46/EC of the European Parliament and of the Council on Standard Contractual Clauses for the transfer of personal data to third countires under article 26(4) of Directive 95/46/EC, Draft Version 27 March 2001.
[120] Proposal for a Directive of the European Parliament and of the Council concerning the processing of personal data and the protection of privacy in the electronic communications sector, (COM/2000/385).
[121] "Az Európai Közösség a jogtörténet eddigi legátfogóbb és legösszetettebb jogharmonizációs programját hozta. (...) Az EK eddigi története során nem jogegységesítésre, hanem jogharmonizációra törekedett. A Közösség célja nem egy úgynevezett »egységes jog« kialakítása, hanem a nemzeti jogok bizonyos elemeinek megőrzése mellett a tagállamok nemzeti szabályozásának egymáshoz hasonlóvá tétele, a túlságosan nagy eltérések kiküszöbölése." KECSKÉS L.: EK-jog és jogharmonizáció. Második, átdolgozott kiadás. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1998. 211-212.
[122] Ld.: <http://europa.eu.int/eur-lex/en/lif/reg/en_register_132060.html>. Itt helyezték el az elektronikus aláírásra, az információs társadalmi szolgáltatásokra vonatkozó irányelveket, ennek része a távközlés és kommunikáció joganyaga, az illegális és ártalmas tartalomra, a kiskorúak védelmére vonatkozó szabályozás.
[123] Ld.: <http://europa.eu.int/eur-lex/en/lif/reg/en_register_152040.html>. Itt került elhelyezésre a távollévők közötti szerződésekről, a távolsági marketinről, a fogyasztói garanciákról rendelkező szabályozás.
[124] Ld.: <http://europa.eu.int/scadlpus/leg/en/s16000.htm>.
[125] European Private Law, Sources. Part II. (ed.: Jürgen Basedow). Kluwer Law International-Helbing & Lichtenbahn, The Hague-London-Boston, 2000.
[126] FRÖHLINGER, M.: Der Richtlinienvorschlag zum elektronischen Geschäftsverkehr. In.: J. DREXL-K. F. KREUZER-D. H. SCHEUING-U. SIEBER: Europarecht im Informationszeitalter. "Ius Europaeum, Band 11" Nomos Verlagsgesellschaft, Baden-Baden, 2000. 9-21., idézve: 10.
[127] FRÖHLINGER: i. m. 20-21.
[128] CHEESEMANN, H. R.: Business Law-Ethical, International & E-Commerce Enviroment. 4th ed. Prentice Hall, New Jersey, 2001.
[129] TERRETT, A.-MONAGHAN, I.: The Internet-An Introduction For Lawyers. In.: Law and the Internet, A Framework for Electronic Commerce (ed.: L. Edwards-Ch. Waelde). Hart Publishing, Oxford-Portland, 2000. 5.
[130] TERRETT-MONAGHAN: i. m. 5-6.
[131] Conclusions of the Special Commission of June 1995 on General Affairs and the Policy of the Conference, drawn up by the Permanent Bureau, Prel. Doc. No. 9. of December 1995, Proceedings of the Eightent Session, Tome I, Miscellaneus matters, 6, 110, No. 8.
[132] Ugyanez pl. a büntetőjogról már nem mondható el. Ez nem kis mértékben az Európai Bünető Modelltörvénykönyv [ld.: SIEBER, U.: Memorandum on a European Model Penal Code, Jursitenzeitung (1997), 369-381. <http://www.jura.uni-wuerzburg.de/sieber/EMPC/EMPC_englisch.htm>] előkészítési munkálatait vezető, nemzetközi tekintélyű német jogtudós, Ulrich Sieber munkásságának köszönhető.
[133] Mint például a madridi egyetem nemzetközi magánjog-professzora, Pedro A. de Miguel Asensio vaskos kézikönyve. MIGUEL ASENSIO, P. A. de: Derecho privado de Internet. Civitas Edíciones, Madrid, 2000.
[134] Pl. WIDMER, U.-BÄHLER, K.: Rechtsfragen beim Electronic Commerce - Sichere Geschäftstransaktionen im Internet. Orell Füssli Verlag, Zürich, 1997.; BERTRAND, A.-PIETTE-COUDOL, Th.: Internet et le droit. Presse Universatires de France, Paris, 2000.; ROCHA, M. L.-MACEDO, M.: Direito no cibarspaço. Ediçones Cosmos, Lisboa, 1996.; BENSOUSSAN, A.: Le commerce électronique - aspects juridiques, Editions Hermes, Paris, 1998.; EICHHORN, B.: Internet-Recht - Ein Lehrbuch für das Recht im World Wide Web. Fortis, Köln-Wien-Aarau- Bern, 2000.; LOOCK-WAGNER, O.: Das Internet und sein Recht. Verlag W. Kohlhammer, Stuttgart-Berlin-Köln, 2000.
[135] BRUGATELLA, F.-LANDOLFI, F. M.: Il diretto nel Cyberspazio, Tendenze, testi e protagonisti nel Web giuridico italiano (1998/1999). "Diritto & Informatica" Edizioni Simone, Roma, 1999.; ROGNETTA, G.: Il Comercio Elettronico. "Diritto & Informatica" Edizioni Simone, Roma, 2000.; TORRANI, O.-PARISE, S.: Internet e diritto. Milano per la Multimedia. Il Sole 24 Ore, Milano, 1998.; BENSOUSSAN, A.: Le multimédia et le droit. Editions Hermes, Paris, 1998.; ALEJANDRO, J. R.: Aspectos Jurídicos del Comercio Electrónico en Internet. Editorial Aranzadi, Pamplona, 2000.
[136] Ebben az összefüggésben "akadémiai jogtudomány" alatt a kontinentális (civiljogi), "klasszikus" polgári jogot művelő jogtudományt értjük. A "vegyes", funkcionális megközelítésű jogi diszciplínák számára (mint pl. a fogyasztóvédelmi jog) semmilyen problémát nem jelentett releváns, az új jogintézmények (pl. a távollévők közötti szerződésekről, a fogyasztói szerződések tisztességtelen feltételeiről szóló irányelvek) integrációja. Pl.: FAZEKAS J.: i. m.; BÁRTFAI J.-CSEKE D.-KERTÉSZ Á.-NÉMETH A.-WALLACHER L.: Szerződési jog - fogyasztóvédelem. HVG-ORAC, Budapest, 2000., mint ahogy a kontinetálistól eltérő szerkezetű és gondolkodásmódú angol-amerikai jogok számára sem.
[137] Legal Aspects of Globalisation-Conflicts of Laws, Internet, Capital Markets and Insolvency in a Global Economy (ed.: Pl. J. Basedow-Toshiyuki K.). Kluwer Law International, The Hague-London-Boston, 2000.
[138] Vö.: KROPHOLLER, J.: Internationales Privatrecht. 4. Aufl., Mohr-Siebeck, Tübingen, 2001. 450-451.; MÄNHARDT, F.-POSCH, W.: Internationales Privatrecht, Privatrechstvergleichung, Einheitsprivatrecht - Eine Einführung in die internationalen Dimension des Privatrechts. Aufl. Springer, Wien-New York, 1999. 105-113.
[139] Az ezzel kapcsolatos törekvések útján napjainkban valószínűleg legmesszebb Svájc jutott: az elektronikus aláírás joghatályának elismerése után, de funkcionális elektronikus kereskedelmi jogszabály megalkotásának igényével törvényterevezet készül a kötelmi jog az elektronikus üzletvitel sajátos követelményeinek megfelni kívánó reformjáról [Bundesgesetz über den elektronischen Geschäftsverkehr - Teilrevisionen des Obligationenrechts und des Bungesgesetzes gegen den unlauteren Wettbewerb (Vernehmlassungsvorlage), Entwurf, Januar 2001.].
Lábjegyzetek:
[1] Verebics János, kutató, MTA Információs társadalom és jog kutatási program, Budapest. E-mail: hanga@axelero.hu
Visszaugrás
