Három évtizede hunyt el Horváth Barna a XX. századi magyar jogfilozófiai gondolkodás kiemelkedő alakja, akit egykori tanítványa, Bibó István nevezett a címben szereplő "európai értelmiségi jelenség"-nek. Bibóval egyetértve Horváth sokoldalú munkássága, iskolateremtő tevékenysége minden tekintetben méltóvá teszi, hogy az utókor megemlékezzen a hányatott sorsú kiváló magyar jogtudósról.
Horváth Barna 1896. augusztus 25-én született Budapesten.1 Középiskolai tanulmányait a budai Werbőczy Gimnáziumban végezte. A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karára 1914-ben iratkozott be. Egyetemi éveit első világháborús katonai szolgálat szakította meg. Az egyetem elvégzése után 1920-ban szerzett jogi doktorátust. Az ifjú jogász az 1919-1926 közötti időszakban különböző hivatalnoki beosztásokban Budapesten - a Kincstári Jogügyi Igazgatóságon, majd a Közalapítványi Királyi Ügyigazgatóságon - dolgozott. Habilitálásának időpontjáig, 1925-ig mintegy húsz kisebb publikációja jelent meg, melyek zömmel magánjogi, illetve kisebb számban jogbölcseleti, történetfilozófiai recenziókból álltak. Vélhetően az ekkor Szegeden professzoroskodó Moór Gyulától - a korszak első számú hazai jogfilozófusától - kapta azt a végső impulzust, mely a tudományos pálya felé irányította. Ezt támasztja alá az a tény, hogy a budapesti jogi karon végzett Horváth 1925 őszén a szegedi egyetemhez folyamodott a magántanári képesítésért. A habilitációs eljárás Moór hathatós közreműködése mellett folyt le. Így 1926-ban - harminc évesen - nyert magántanári címet "jogbölcselet"-ből. Egy évvel később az ambiciózus tehetség a budapesti egyetemen is habilitált és szerzett magántanári képesítést "az etika története" tárgykörből.
1927-1929 között Bécsben és Londonban ösztöndíjas tanulmányokat folytatott. Érdemes itt idézni Moór 1926 tavaszán kelt ajánlásából, melyben Horváth tervezett angliai tanulmányútjáról az alábbiakat írja: "...kérését tekintve, hogy nevezett a jogfilozófia művelésére kiváló képességekkel rendelkezik, melegen pártolom. - Minthogy a magyar jogfilozófiai irodalmunk egyoldalú német hatás alatt áll, nemcsak [a] kérvényező szempontjából volna kívánatos, hanem a magyar jogfilozófia számára is igen értékes eredményekkel járna, ha Horváth Barna útján az angol-amerikai áramlatokkal közelebbi kapcsolatba jutna."2 Moór ajánlása azért is rendkívül érdekes, hiszen ez idő tájt a magyar jogfilozófiai gondolkodásra kevés kivétellel a kontinensen uralkodó német jogfilozófiai tételek interpretálása volt a jellemző. Hasonló támogatást adott Moór 1928-ban is, amikor Horváth bécsi ösztöndíjának meghosszabbításáért folyamodott.3
A habilitációt követő külföldi tanulmányutak során végleg megerősödött Horváthban az az elhatározás, hogy egyetemi-tudományos karriert kíván befutni. Horváthot 1929. július 6-án nevezték ki - megint csak Moór tevékeny közreműködésével - a szegedi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Kara jogfilozófiai tanszéke élére, így végleg otthagyta gyűlölt hivatalnoki munkáját. A szegedi karon a szokásos egyetemi karriert futotta be. A tanszék vezetése mellett az 1937/38. tanévben dékáni, az azt követőben prodékáni megbízatást kapott. Időközben számos tudományos tisztséget is betöltött, melyek közül néhány említésre méltó: Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Bizottsága és az Országos Köznevelési Tanácsnak a tagja, illetve a Felsőoktatási Szakosztály elnöke, Institut International de Philosophie du Droit et de Sociologie Juridique tagja, Társadalomtudományi Társaság alelnöke, Magyar Filozófiai Társaság választmányi tagja.
A jogfilozófia művelése terén is igen termékeny bő tíz évet töltött Szegeden. Ez idő alatt írta meg jogelméleti fő műveinek egész sorát: Bevezetés a jogtudományba (1932), Rechtssoziologie (1934), A jogelmélet vázlata (1937). Feltehetően még a szegedi évek alatt kezdte el írni a Kolozsváron megjelent A géniusz pere (1942) című, műfajilag a jogelmélet és az irodalom mezsgyéjén elhelyezkedő könyvét. Ugyancsak főleg a szegedi években készülhetett a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában megjelent, közel hétszáz oldalas monográfiája Az angol jogelmélet (1943) is.4
Horváth számára az 1940-es év jelentős változást hozott. Észak-Erdély visszacsatolása után 1940 októberétől az egykor "száműzött" egyetem és kar visszakerül alapításának székhelyére Kolozsvárra. Horváth - titkon egy budapesti katedrában reménykedve - száműzetésként, a tudományos vérkeringésből való kiesésként élte meg a kolozsvári éveket: "Abból a távoli provinciából nem zavarhattam meg a politikai és tudományos hűbérurak köreit, akik Magyarországot Budapestről hatalmukban tartották."5 Így könnyen érthető, hogy 1944-ben nem Szegedre, hanem Budapestre tér vissza és a háborús események múltával itt exponálja magát. Bár még 1949-ig a szegedi kar állományában volt, oktatói tevékenységet nem végzett. A Magyar Tudományos Akadémia központjában biztosítottak részére helyet és lehetőséget a tudományos munkára. Bizonyára elégtételt jelentett számára, hogy 1945 májusában akadémiai levelező taggá választották. Az 1944/45 fordulóján keletkezett életrajzi visszaemlékezéséből tudjuk, hogy az egész Horthy-korszakról nem volt különösebben jó véleménye: "Huszonöt évig politikai elnyomás alatt éltem. Ha valaki kommunistának vallotta magát az egyenlő volt a börtönnel vagy halállal. A szociáldemokratákhoz tartozni megtört karriert jelentett. Ha valakit republikánusnak vagy demokratának nyilvánítottak, az társadalmi kiközösítést jelentett, és végül, még liberálisnak lenni is bűntény volt. Ha az embert pacifistának, anarchistának és kozmopolitának bélyegezték meg - ahogy engem -, az azt jelentette a Horthy-Magyarországon, hogy az ember elveszett. Elküldték Erdélybe, a legmesszebbre Budapesttől, amiről kezdettől fogva tudták, hogy fond perdu' [jel.: elveszett terület - Sz. J.]."6
A szegedi évek nemcsak a tudomány művelésének és az akadémiai karrier megalapozásának évei, hanem a később "szegedi iskolá"-nak elkeresztelt tanítványi kör kinevelésének is az izgalmas időszaka.7 Az iskola alapítója nem kis büszkeséggel használja egy 1942-ben kelt Bibó Istvánnak írt levelében a "szegedi iskola" kifejezést, egyben megfogalmazva annak krédóját is: "Ezekben a karácsony előtti napokban barátsággal gondolok Rátok... Akármilyen nehezek is az idők, nem szabad ellaposodni és elkényelmesedni. A mi tudományos munkaközösségünket [kiemelés - Sz. J.] mint az emberi kapcsolatoknak sajátos, sőt egyszeri példáját kell felfognunk. Büszkén és féltékenyen kell őrködnünk azon, hogy merész kezdeti lendülete meg ne törjön. Bármennyi az akadály, nagy és merész terveket kellene legalább forgatnunk és találkozásainkat ritka alkalmanként felfognunk olyan témák megbeszélésére, amelyekkel előrevihetjük a tudományt. Mert csakis ezért vagyunk vagy legalább csakis ezért vagyunk azok, akik vagyunk. Nagy és komoly tudományos terveknek legalább érlelődnie kell eszmecseréinken. És nem szabad elveszteni az eleven kapcsolatot a filozófia igazi nagy kérdéseivel."8
De kikre is gondolt, nagy féltéssel, a háború kellős közepén az ekkor alkotói teljében lévő jogfilozófus professzor, amikor ezeket a sorokat papírra vetette? Kikkel szövögetett nagy és merész tudományos terveket, mely előre viszi a (jog)tudományt? Erre a kérdésre maga Horváth adja meg két helyen is a választ önéletrajzi írásában: "Büszke vagyok arra, hogy Vas Tibor, Bibó István és Szabó József a tanítványaim voltak. Immáron ők maguk is tudósok, és szilárd meggyőződésem, hogy jobban nem is választhattam volna.";9 illetve egy más helyen: "...legkedvesebb kalandom a legjobb hallgatók kiválasztása és nevelése volt. Három rendkívüli tehetségű tanítványom volt: Vas Tibor, Bibó István és Szabó József. Újra és újra megtárgyaltuk problémáikat. Figyelemre méltó monográfiákat pub-likáltak."10 Az itt említett tanítványok legfontosabb közös jellemzője ekkoriban főképpen a "mester"-től eredeztethető jogbölcseleti érdeklődés volt, melyről az 1930-as évek végén, az 1940-es évek elején írt publikációik is tanúskodnak. Horváth iskolateremtő személyiségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az említetteken kívül vonzáskörébe kerültek olyan, más társadalomtudományi irányok felé tájékozódó joghallgató fiatalok is, mint például Erdei Ferenc vagy Reitzer Béla.
Érdemes itt megemlíteni Bibó 1976/77-ben magnóra mondott - gyakran idézett - életrajzi-visszaemlékezésében Horváthra vonatkozó megjegyzéseit, melyekben - ha nem is átfogóan de mégis karakteresen - jellemzi nagyrabecsült professzorát: "Horváth Barna nyugateurópai típusú tudós volt, Bécsben és Angliában járt előzőleg, mielőtt professzor lett volna, Bécsben Kelsent hallgatta, ... Angliában Harold Laski tanítványa lett, aki a munkáspárt balszárnyának volt az ideológusa. Horváth Barnának volt egy finoman prezentált, semmiképpen sem harcos, liberális anarchista álláspontja, és ebben a liberális angol szocialistákhoz állt közel. Ugyanakkor a tudományt szenvedélyesen komolyan vevő európai értelmiségi jelenség volt... jogszociológiai álláspontot képviselt a Kelsenék erősen norma-tivista szemléletével szemben."11 Majd később így folytatja: "Ami a szellemi és egyetemi hatásokat illeti, ebből a szempontból az egyetemen jelentős hatásként csak Horváth Barnát tudom megemlíteni, annak a rendkívüli tiszta és a tudományért szenvedélyes, mondhatjuk, nyugat-európai típusú magatartását. O jogszociológus volt elsősorban, és ami a fő, valamiképpen mentes volt az akkori közélet konzervatív kötöttségeitől, pontosabban volt némi angol iskolája és némi hajlama egy tiszta anarchizmus felé, vagyis szemben állt az állam mindennemű fetisizálásával."12
Szabó József - a kevésbé ismert Horváth-tanít-vány - rövid jellemzésében mindkét egykori mesterére - Moórra és Horváthra - utalva a következőket írja: "Mindketten élenjártak koruk jogbölcseletében. Műveik nemcsak hazánkban, hanem a nemzetközi szakirodalomban is ismertek és megbecsültek voltak. Hozzájuk hasonló jogbölcselő nálunk eddig csak egy volt, Somló Bódog... [A] jogfilozófia tudományát Horváth kezdte jogelméletnek nevezni, amit nálunk azóta is követnek."13
Horváth munkásságával - a magyar jogbölcseleti gondolkodás megújításában betöltött meghatározó szerepével - az utóbbi másfél évtizedben kezdtek el igazán foglalkozni. Ennek alapján joggal állíthatjuk, hogy Horváth Barna az 1930-as évek legelejétől kezdődően az akkor uralkodó neokantiánus felfogásban sajátos új színt teremtett meg. Jogelméleti szemléletmódjának -melyet előszeretettel nevezett jogszociológiának, sőt Hans Kelsen terminológiáját szem előtt tartva "tiszta jogszociológiá"-nak - eredetisége főképpen az ún. szinoptikus (együttnéző, egybenéző) látásmódjában és az ehhez funkcionálisan kapcsolódó processzuális (eljárási) jogszemléletében nyilvánult meg. Horváth elméletének újszerűsége két alapvető - a korabeli jogfilozófiában egymásnak feszülő - paradigma összeegyeztetésében mutatkozik meg. Az újkantiánus (Lask, Rickert, Verdross, Kelsen stb.), illetve a pragmatikus-empirikus szemléletmód (Pound, amerikai realizmus, szabadjogi iskola, pszichologizmus stb.) egyidejű érvényesülése és egymásra vonatkoztatása nem csupán a magyar, hanem az európai jogi gondolkodásban is úttörő jellegű vállalkozásnak számított. E két nagyhatású paradigma jelenléte természetesen nem véletlenszerű. Míg a neokantiánus jogfelfogást a két világháború közötti Közép-Európában evidensnek kell tekintenünk, addig a pragmatizmus bizonyos szempontból új gondolatként jelenik meg, pláne ha a korabeli magyar jogbölcseleti közfelfogásra gondolunk. Horváth empirizmus iránti fogékonysága két okra vezethető vissza. Egyrészt pályája elején mint gyakorló jogász - visszaemlékezése szerint - tudatosan élte meg a norma és valóság ellentmondását, amellyel a neokantiánizmus nemigen nézett szembe, másrészt az 1929-ben tett angliai tanulmányútja során nagy hatást gyakorolt rá az angolszász politikai és jogi kultúra.
Horváth szegedi professzori kinevezését megelőzően egy szemesztert töltött Londonban.14 Az angol fővárosban töltött hónapok - mint Bibótól is tudjuk - elsősorban Laski hatása alatt teltek: "Laskinak majdnem minden művét elolvastam és tanításait igyekeztem beépíteni műveimbe. O mindenekfölött a gondolat morális pátoszával hatott rám." - emlékszik vissza - "Csodáltam a minden művében fellelhető ,buzgó szabadságvédelmet'... Nem lehet nála jobb eligazítót találni a ,szabadság stratégiájának' bonyolult problémái között és az eszmék átértékelésében, ami a ,tervezésnek' mint a ,szabadság' módszerének a gazdasági demokrácia körülményei között való igazolásába torkollik."15 Emellett behatóan foglalkozott az angol filozófiai és jogi gondolkodás óriásai közül Hobbes, Bentham, Austin munkásságával, illetve az amerikai jogi gondolkodás kiemelkedő alakjaival és közülük leginkább Roscoe Pound műveivel. Processzuális jogszemléletének kidolgozása szempontjából azonban legjelentősebb - az angol szociológus, az ún. szociális liberalizmus fő alakja - Leonard T. Hobhouse-sal (és tanítványával, Morris Ginsberggel) való megismerkedése, akitől átveszi és a jogfejlődésre alkalmazza a társadalmi fejlődés (evolúció) négy típusát. Horváth nem csupán interpretálta, hanem jelentős mértékben továbbfejlesztette és kiegészítette a fejlődési típusok (növekedés, hatásosság, szabadság, kölcsönösség) egymás közti viszonyának vizsgálatát. Említésre méltó még az amerikai jogi realizmus egyik jeles alakjának Thurman W. Arnoldnak a hatása, aki "a jog társadalmi függőségének pszichológiai interpretációját" dolgozta ki.16
Angliából hazatérve Horváth több nagyobb lélegzetű tanulmányban ad számot az angol-amerikai jogelméleti gondolkodás eredményeiről, múltjáról és legújabb törekvéseiről. Az angliai élmények és benyomások arra az elhatározásra ösztönzik, hogy megírja az angol jogbölcseleti gondolkodás történetét. Majd' másfél évtizedes munkájának eredményeként született meg az Angol jogelmélet című monográfiája. Műve - mely a mai napig hézagpótló és nélkülözhetetlen alapmunka a hazai jogirodalomban - az angol jogi kultúra legfontosabb sajátosságainak bemutatása mellett áttekinti az angol jogbölcselet fejlődését a skolasztikusoktól kezdve a középkori és újkori gondolkodókon keresztül John Austinon át - akinek a munkásságát a legalaposabban és a legnagyobb terjedelemben (több mint hetven oldalon) tárgyalja - az "újabb irányok"-ig, egészen az amerikai jogi realizmusig. Horváth az érintett elméletek részletes bemutatása mellett történeti és a szerzőket bemutató életrajzi vonatkozásokat is prezentál művében a mind teljesebb megismerés érdekében. Könyve megírásával Horváth rendkívüli szakirodalmi tájékozottságról tesz tanúbizonyságot, az angolszász szakirodalom ilyen beható ismerete inspiráló hatást gyakorolt tanítványai jogszemléletére. Említésre méltó, hogy az angol jogelmélet kéziratának elkészítése közben - az 1930-as években - formálódott és látott nyomtatásban napvilágot Horváth saját jogelméleti rendszere, mely számos ponton támaszkodott az angol-amerikai jogelméletre.
A common law ideológiájáról szóló tanulmányában megfogalmazza saját jogelméleti törekvésének célját: "Fel kell adnunk azt a törekvést, hogy a jog lényegét egyetlen ideálban megtaláljuk... Olyan módszerre van szükség, amely összefér a különböző filozófiai álláspontokkal."17 Ugyanitt Pound kapcsán megjegyzi, hogy fel kell szabadítani "a jogelméletet az alól az illúzió alól, mintha a szembenálló filozófiai álláspontok között szükségképpen választani kellene", illetve fel kell szabadítani "az egy eszméjű, egy alapgondolatú módszer optikája alól."18 Ez az a motiváció, amely Hor-váthot arra készteti, hogy a neokantiánus tradíciót, illetve a mindenkit ez idő tájt vitára inspiráló kelseni elméletet meghaladva szembenézzen a jog társadalmi természetével és annak következményeivel, mert a jog nem csupán normatív természetű jelenség, hanem társadalmi képződmény is. Horváthot az angolszász indíttatású pragmatikus-empirikus (esetjogi) szemlélet segíti hozzá az új látásmód, mint módszer megalkotásához, mely korábban nem ismert utakat nyithat a kontinentális jogi gondolkodás számára. A lét és a kellés egymást kizáró voltának neokantiánus alaptételéből kiindulva azt a következtetést vonja le, hogy a jog olyan tárgy, amely "egyfelől létezik, másfelől pedig érvényes". A jog egy sajátos tárgykettősség ("reflexív tárgyszurrogátum", "kellésre irányuló lét"), melyben a biológiai-pszichológiai jelenségek sokféleségeként megjelenő társadalmi magatartáshoz - egy bonyolult eljárási apparátus közbejövetelével - egy norma hozzárendelődik. A jog valójában csak egy gondolati tárgy ("reflexív gondolati képződmény"), lét és kellés együttszemlélése. Vagyis Horváth szerint nincs harmadik ismerettárgy.
De vajon milyen módszerrel vizsgálható tudományosan e tárgyilag kettéhasított képződmény? - teszi föl a kérdést. Ha nem elegendő sem a "normatudományi", sem a "természettudományi" módszer, akkor egy harmadik, sajátos módszerre lesz szükség a jog jelenségvilágának megragadásakor: "... a jog tárgyilag kettéhasított gondolati képződményként a reflexív módon együttnéző gondolkodás, a természetet és a normát funkcionálisan egymásra vonatkoztató gondolkodási módszer terméke."19 Vagyis a Horváth-féle módszer nem tárgykonstituáló: "Mivel a jogszociológiának szükségképpen a természetet és a normát kell egy reflexív gondolati képződményben egymásra vonatkoztatnia, így módszere nem hozhat létre harmadik tárgyiasságot... " A jogszociológia módszere nem a megismerés, hanem - a szerző terminusa szerint - a "gondolkodás módszere", "a lét és a kellés funkcionális látásának módszere, röviden: a "módszerek mód-szere".20 A módszertisztaság, a módszerszinkretizmus elkerülése tehát csak a "tiszta elválasztáson" alapuló szinopszis esetén érhető el: "... a jog tudományos tárgyalásáról csak akkor lehet beszélni, ha a természettudományi módszer és a normatudományi módszer egymás eredményeit kölcsönösen kontrollálják abban az értelemben, hogy ,kellésre irányuló létet' jelent-e még az, ahogyan a jog gondolati képződményében e két módszer funkcionálisan egymáshoz van rendelve. Ez a szinoptikus módszer lényege."21
A Horváth által kidolgozott módszer a neokantiánus jogfilozófia egyik alapkérdésének, az érték és valóság kezelésének egészen eredeti értelmezése, melyet a jogászi tevékenység lényegéből bontott ki: "A jogász eljárása azáltal válik szinoptikus módszerré, hogy a jogesetet a jogtételre, a jogi normát a jogesetre vonatkoztatja."22 Minden "tételes" jogász jogalkalmazó tevékenysége abból áll, hogy a valóságban megtörtént cselekvéseket, történéseket (tényállásokat) jogszabályi tényállások (jogi norma) alapján ítéli meg. A jogász tehát egy normatív tényállást vet össze egy valóságos tényállással. Ajo-gásznak e munkájához jogszabályokon szelektált tényismeretre és tényállásokon szelektált jogszabályismeretre van szüksége. Míg a gyakorlati jogász elsődlegesen a jogesetre, az elméleti jogász inkább a jogtételre összpontosít, de mindkettőjüket az jellemzi, hogy együtt nézik a jogesetet és a jogszabályt.
Horváth szinoptikus szemléletmódjához funkcionálisan kapcsolódik - az eredetileg az angol jog sajátosságaként bemutatott23 - "processzuális jogszemlélet"-e,24 mely szerint a jog nem egyszerűen norma (tétel) és nem is csak tény (faktum), hanem az "elvont magatartásminta és ennek megfelelő tényleges magatartás", vagy másképpen, a norma és magatartás "gondolati kapcsolata", ami nem más, mint az eljárás.25 Úgy véli, hogy az eljárás fogalmán keresztül lehet a jogot "elemi joghelyzetek, legegyszerűbb tény- és értékelemek sorozatára szétbontani", illetve felépíteni, miközben "ezeknek az elemeknek a gondolatbeli összekapcsolódása is áttekinthetővé válik".26 Horváth szerint a társadalmi objektivációk (gazdaság, harc, hatalom, tudás, eljárás) közül egyiknél sem indokolt úgy a joggal való "generikus azonosítás", mint az eljárás esetében: "az eljárás a jog genus proximuma", a jog "felsőfogalma". Vagyis a jogeset és a jogi norma folytonos (szinoptikus szerkezetű) egymáshoz rendelése egy eljárási folyamatot képez.
Horváth a processzuális jogelméletben találja meg a valódi megoldást, mely "közös nevezőre hozza a különböző jogelméleteket anélkül, hogy azoknak részleges igazságait mereven tagadnia kellene." Ez az új jogelmélet a jogban a társadalom "legintézményesebb eljárási szerkezetét" látja, mely, mint a társadalmi eljárások legfejlettebbike, a legkimunkáltabb eljárási apparátus kialakításával valósítja meg az eljárás felső fokát. Horváth részletesebben is meghatározza a "legintéz-ményesebb eljárási szerkezet" fogalmát, melyben visszaköszönnek a Hobhouse-tól kölcsönvett és továbbfejlesztett fogalmak: "... a jog a meghatározott magatartásmintáknak és tényleges magatartásoknak olyan társadalmi közössége, amely a növekedésnek, hatásosságnak, szabadságnak és kölcsönösségnek viszonylag legmagasabb fokára fejlődött, azaz a tömegesség, az állandó szervekké szilárdulás, eljárásmenetekké szét-különülés következtében viszonylag legfejlettebb szerkezetet alkot, amely a társadalmi igazságosság és szabadság nélkülözhetetlen előföltétele."27
Az 1940-es évek elején - már túl az elméleti útkeresésen - Horváthnak szembe kellett néznie szinoptikus jogelméletének a "valóság"-ban való alkalmazhatóságával. Új szemléleti módszerét e tekintetben "színtelennek" vélte,28 s úgy gondolta - elmélete igazolásául -foglalkoznia kell a jogeset és jogtétel "küzdelmével", azzal, hogy az eset egyedi körülményei miként "súrlódnak", "horzsolódnak" a "merev, szigorú szabály, rideg, éles szegélyein". E próbálkozásának eredményeképpen született meg 1942-ben A géniusz pere. Sok-rates - Johanna című könyve, melyben közismert történelmi perek rekonstruálása alapján kívánta ábrázolni a jog működését. Horváth számára - miként az amerikai jogi realisták esetében - a per szimbolizálja leginkább a jog mibenlétét. Arnoldhoz hasonlóan a per és a dráma összefüggéseiről írva megállapítja, hogy közös bennük a "különösen megszervezett cselekmények" rendszere, illetve a konfliktushelyzetek sokasága. A per valójában nem más, mint egy "sűrített dráma". Horváh e kérdéskör elemzéséhez kifejezetten - miként művének bevezetőjében írja - az amerikai (új)realizmus hatására fogott hozzá, mely a jogban - a fentieken túl - a "játék" és a "színjátszás" elemét is látni véli. Legnagyszerűbb "szerepeink" - Horváth szerint - a jog által "kiosztott" perbeli szerepek. Az egész nem más, mint - Arnold hasonlatát kölcsönözve - egy "óriási színház", vagy a jog világára vonatkoztatva, "Circus Juris". A per az emberek mindennapi életében a konfliktusok kezelése során a drámai megtisztulás, a katarzis élményét biztosító szimbólummá, a jog jelképévé válik. Horváth jogelméleti munkásságának valódi jelentősége abban áll, hogy a XX. századi (neokantiánus) magyar jogbölcseleti gondolkodás tradicionális német-osztrák kötödéseit az angolszász jogtudományi szemléletmód közvetítésével "lazította", új perspektívákat teremtve a hazai jogelmélet további fejlődésének.
Horváth pályaívének második világháborút követő szakaszában - a korábban teljes mértékben ismeretlen -közéleti és politikai szerepvállalással találkozunk. A második világháború után nem volt ritka jelenség az elméleti felkészültségű tudós gyakorlati-politikai szerepvállalása. A jogtudósok közül gondolhatunk itt akár Moór Gyulára vagy éppen Zsedényi Bélára. Horváth nagyobb publicitást jelentő első nyilvános közszereplése az 1945 nyarán megrendezett, később "demokráciavitá"-nak elkeresztelt konferencián való részvétel volt. A Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán megrendezett előadássorozat résztvevői között találjuk a korabeli legjelentősebb pártok képviselőit és a tudomány embereit, akik a magyar társadalom legégetőbb kérdéseiről és a szükséges politikai változások irányairól fejtették ki véleményüket. Míg a korabeli jogtudósok közül Moór A demokrácia örvényei címmel tartott előadást, melyben a fiatal magyar demokráciát fenyegető veszélyekre hívta fel a figyelmet, addig Horváth az előadás-sorozat egy más alkalmával Demokrácia és jog címmel tartott előadásában a politikai demokrácia, a parlamentarizmus, az állampolgári részvétel, a közvélemény-kutatás, a demokratikus jogalkotás, a jogtudomány és a jogi oktatás kérdéseiről fejtette ki véleményét.29
Horváth azonban már ezt megelőzően, a legviszon-tagságosabb időkben is vállalt aktív politikai szerepet. A Polgári Demokrata Párt (PDP) tagjaként, mint budapesti küldött, 1945 áprilisától az Ideiglenes Nemzetgyűlés képviselője lett.30 Közéleti szerepvállalásának volt a következménye, hogy 1945/46 folyamán számos politikai publicisztikája jelent meg a Világ című, a PDP-hez közelálló napilapban.31 Horváth nemcsak cikkek közlésével, hanem előadások tartásával, politikai gyűlésen felkért szónokként is részt vett a politikai küzdelmekben. Aktív közéleti tevékenységének talán legfőbb momentuma volt, hogy ő öntötte végleges formába pártja hivatalos programját. A pártprogram számos vonatkozásban tükrözi Horváth demokráciáról vallott felfogását. Több helyen a már korábban publikált, tézisszerűen megfogalmazott gondolatai tételes átvételével találkozunk.
A "fordulat éve" jelentős változást hozott Horváth életében. Moór megüresedett pesti katedrájának kétségkívül legalkalmasabb, nemzetközileg is elismert várományosa Horváth volt. Ekkor azonban már minden tekintetben a tudomány világán kívüli szempontok döntöttek egy-egy tanszéki kinevezéskor. A sors kegyetlen fintora volt, hogy a katedra elfoglalása helyett éppen őt kérték föl, tegyen javaslatot Szabó Imre - a későbbi utód - személyére.32 Horváth Barna számára ez lehetett az utolsó csepp, mely végső elhatározásra késztette. Úgy vélte, számára itthon nem létezik további tudományos perspektíva, végleges elhatározásra jutott, egyetlen kiútként az emigrálás maradt számára. Feltehetően kényszermegoldásként került "tanszéki jogú mb. előadó"-ként a budapesti jogi kar korábban Bibó Istvánnak felajánlott nemzetközi jogi tanszékére. Bibó visszaemlékezéséből tudjuk: "Nagy meglepetésemre ezt a Nemzetközi Jogi Tanszéket saját professzorom, Horváth Barna fogadta el, azt hiszem, 48 szeptemberében. Csodálkoztam rajta, tőle lényegesen messzebb állt a nemzetközi jog, mint éntőlem. Akkor értettem meg a dolgot, amikor egy negyedév múlva Horváth Barna disszidált. Nyilván az egész tanszékelfoglalás merőben a disszidálás sima előkészítése érdekében történt."33
Az idézett események, illetve a bekövetkezett politikai változások 1949 tavaszán Horváthot családjával együtt az ország elhagyására késztették. Az otthon elvesztésének keserűségét még az is fokozta, hogy a Magyar Tudományos Akadémia 1949 őszén végrehajtott "átszervezése" kapcsán tanácskozó taggá minősítették át. Rehabilitációjára épp 40 évvel később, 1989-ben került sor.34 Az emigrálást követően rövid ausztriai (Bécs) tartózkodás után az Újvilágban próbált szerencsét. 1950 és 1956 között politikatudományt, jogelméletet és nemzetközi jogot tanított a New York-i Graduate Faculty of Political and Social Science The New School of Social Research visiting-professzo-raként. 1952-ben az Académie Libre Internationale des Sciences et des Arts (Párizs) tagja lett. Bizonyos szempontból csalódva az amerikai fogadtatásban több európai előadó körutat tett. Ennek során számos alkalommal megfordult Európában, s mint vendégprofesszor tanított Zürichben (1948, 1964), Bécsben és Berlinben (1962), Freiburgban (1964), Koppenhágában és Gentben (1966), sőt még az ausztráliai Sydneyben is.
A hatvanas évek végén Szabó Józsefnek lehetősége nyílt, hogy egykori mesterét az Egyesült Államokban meglátogassa. Az egykori tanítvány számára is nyilvánvalóvá vált, hogy Horváth életében és tudományos fejlődésében az emigráns évek kudarcok sorozatát jelentették. Mint kiderült a New York-i egyetemi katedrához fűzött remények hamarosan szertefoszlottak. Az európai kontinentális jogszemléletet tükröző előadásai az amerikai hallgatók számára nem voltak vonzóak, csupán néhány ausztrál és kínai hallgató vette fel óráit. S mivel - a jogbölcselet nem lévén kötelező tárgy - fizetése az amerikai gyakorlatnak megfelelően a hallgatók számától függött, így állását hamarosan ott kellett hagynia. Nehéz anyagi körülményei időközben arra késztették, hogy állást vállaljon az Amerika Hangja Magyar Osztályán, ahol nyugalomba vonulásáig, 1964-ig dolgozott. Élete hátralévő részét, végleg megkeseredve, családjával együtt nagy szegénységben élte le.
Ezekben az években publikációs tevékenysége is alább hagyott. Körülbelül két tucat angol nyelven megjelent, zömében ismertetés jellegű írása nyújtott számára vigaszt. Az Egyesült Államokban csupán egy terjedelmes angol nyelvű tanulmányban tett kísérletet a szinoptikus módszer továbbgondolására. A komoly szakmai figyelmet kiváltó és nemzetközi vitát provokáló mű a jog "mezőelméleté"-nek megfogalmazását kísérli meg. Az elmélet hátterét a fizikai világképben - a modern fizika eredményei nyomán (Einstein relativitáselmélete, illetve Maxwell mezőelmélete) - bekövetkezett változás inspirálta. A jog mezőelmélete nem kidolgozott teória, inkább izgalmas és továbbgondolásra érdemes gondolati kísér-let.35 Emellett hozzálátott az 1943-ban magyar nyelven publikált Angol jogelmélet angolra fordításához, de befejezni már nem tudta.36 Egyedül az eredetileg 1934-ben megjelent Rechssoziologie című könyvének 1971-ben közreadott újabb német nyelvű változata jelentett számára erkölcsi-szakmai elismerést.37
Horváth 1973. március 3-án életének 77. évében - a hazai szakmai közösség számára elfeledtetve - hunyt el a Massachusetts állambeli Hinghamben. E szűkszavú biográfiai adatok és munkásságának szerény bemutatása mögött kiemelkedő tudományos tevékenység38 - amely kiterjed a jogfilozófia, etika, szociológia, politológia területére -, oktató-nevelői és közéleti teljesítmény rejlik.39
(Készült a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásával.) ■
JEGYZETEK
1 Horváth Barna életéről és munkásságáról lásd bővebben: Lisztes László-Zallár Andor (szerk.): Szegedi Egyetemi Almanach 1921-1970. Szeged, 1971. 237-238. o.; Nagy Endre: Bevezetés Horváth Barna: Demokrácia és jog című tanulmányához. Medvetánc, (1985) 2-3. sz. 294-303. o.; Zsidai Ágnes: Tény és érték (Moór Gyula és Horváth Barna jogfilozófiai vitája). Jogtudományi Közlöny, XLIV. évf. (1989) 10. sz. 513-519. o.; Lichtenstein József: Egy habilitáció története. Horváth Barna pályakezdése. Szeged, II. évf. (1990) 10-11. sz. 57-58. o.; Szabadfalvi József: "Demokrácia és jog". Adalékok Horváth Barna politikaelméletéhez (1945/46.) Magyar Közigazgatás, XL. évf. (1990) 7. sz. 605-613. o.; Zsidai Ágnes: A perspektíva tüneménye. Horváth Barna jogfilozófiája, Világosság, XXXII. évf. (1991) 12. sz. 917-927. o.; Nagy Endre: Elhajló pályaképek (Bibó és Horváth Barna) In: Dénes Iván Zoltán (szerk.): A hatalom humanizálása. Tanulmány Kiadó, Pécs, 1993. 84-90. o.; Zsidai Ágnes: Bibó István a jogfilozófus (Horváth Barna és Bibó István szellemi közössége) In: Dénes Iván Zoltán (szerk.): A hatalom humanizálása... 91-108. o.; Szabadfalvi József: Vonzások és taszítások - Moór Gyula és Horváth Barna kapcsolata. Magyar Jog, XLIV. évf. (1994) 11. sz. 654-660. o.; H. Szilágyi István: Dráma és jogfilozófia Horváth Barna életművében. In: Portrévázlatok a magyar jogbölcseleti gondolkodás történetéből. Bíbor Kiadó, Miskolc, 1995. 211-266. o.; Zsidai Ágnes: A Tiszta Jogszociológia. (Bevezető tanulmány) In: Horváth Barna: Jogszociológia. A jog társadalom- és történelemelméletének problémái. (Ford.: Zsidai Ágnes) Osiris Kiadó, Budapest, 1995. 11-58. o.; Perecz László: A belátá-sos elmélettől a mezőelméletig. A magyar jogfilozófia fél évszázada: Pikler, Somló, Moór, Horváth. Századvég, Új folyam (1998 ősz) 10. sz. 86-89. o.; Szabadfalvi József: Angolszász hatások a második világháború előtti magyar jogbölcseleti gondolkodásban. Állam- és Jogtudomány, XL. évf. (1999) 1-2. sz. 51-88. o.; Cs. Kiss Lajos: Szabadság és kényszer. Horváth Barna szellemi pályája. In: Horváth Barna: Angol jogelmélet. Pallas Stúdió - Attraktor, Budapest, 2001. 569-611. o.; Pokol Béla: A jog elmélete. Rejtjel Kiadó, Budapest, 2001. 346-353. o.; Cs. Kiss Lajos: A tragédia metafizikája a jogban. In: Horváth Barna: A géniusz pere. Szókratész - Johanna. Attraktor, Máriabesnyő -Gödöllő, 2003. 210-238. o.
2 Csongrád Megyei Levéltár. A Ferenc József Tudományegyetem Jogtudományi Karának iratai. 6. doboz. 613-1925/26. jksz.
3 Uo. 9. doboz. 2272-1927/28. jksz.
4 Horváth Barna hivatkozott műveinek pontos bibliográfiai adatai: Jogbölcseleti jegyzetek. Szent István Társulat Rt., Budapest, 1932.; Rechtssoziologie. Probleme des Geselschaftslehre und der Geschichtslehre des Recht. Verlag für Staatswissenschaften und Geschichte G.m.b.H., Berlin-Grunewald, 1934. [Magyarul: Jogszociológia. A jog társadalom- és történelem-elméletének problémái. (Ford.: Zsidai Agnes) Osiris Kiadó, Budapest, 1995.]; A jogelmélet vázlata. Szeged Városi Nyomda és Könyvkiadó Rt., Szeged, 1937.; A géniusz pere. Sokrates - Johanna. Universitatis Francisco-Josephina Kolozsvár. Acta Juridico-Politica 3. Kolozsvár, 1942.; Angol jogelmélet. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1943.
5 Horváth Barna: Forradalom és alkotmány. Önéletrajz 1944-45-től. (Ford.: Nagy Endre) ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézet, Budapest, 1993. 78. o.
6 Uo. 52. o.
7 Vö. Szabadfalvi József: Bibó István és a szegedi iskola. In: Dénes Iván Zoltán (szerk.): A szabadság kis körei. Tanulmányok Bibó István életművéről. Osiris Kiadó, Budapest, 1999. 125-152. o.; Volt egyszer egy "szegedi iskola". A szegedi jogi kar szerepe a magyar jogbölcseleti gondolkodásban. Szeged (Várostörténeti, kulturális és közéleti magazin), XII. évf. (2000. november) 11. sz. 37-39. o.
8 Horváth Barna 1942. december 13-án kelt levele Bibó Istvánnak. MTAK Kézirattár Ms 5117/189. A levél föllelhető még: Bibó István (1911-1979). Életút dokumentumokban. (A dokumentumokat válogatta, a kötetet összeállította: Huszár Tibor) 1956-os Intézet - Osiris-Századvég, Budapest, 1995. 197. o.
9 Horváth Barna: Forradalom és alkotmány... 51. o.
10 Uo. 78. o.
11 Huszár Tibor: Bibó István. Beszélgetések, politikaiéletrajzi dokumentumok. Kolonel Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 1989. 24. o.
12 Uo. 216. o.
13 Szabó József: Negyvenhét év. In: Ki a káoszból, vissza Európába. Kráter Műhely Egyesület, Budapest, 1993. 17. o.
14 Önéletrajzi írásában ezekre a hónapokra így emlékszik vissza: "Legtöbb időmet a British Museum könyvtárában töltöttem. Kelsen professzor adott ajánlólevelet Laski professzorhoz, de ő szívélyesen kijelentette, hogy nekem hozzá nincs szükségem ajánlólevélre. Néhányszor meghívott otthonába.
Kelsennel összehasonlítva ő inkább egy művész benyomását keltette. Kelsen nem tartozott semmilyen párthoz, míg Laski lelkes híve, valóságos vezéralakja volt a Munkáspártnak... Laski számos értékes információt adott az angol jogelméleti irodalomról. A Laskié mellett néha részt vettem Hobhouse és Ginsberg előadásain. Oxfordban találkoztam Allen, Cambridge-ben Sorley professzorral. A könyvtárban hatalmas anyagot gyűjtöttem. Főként cikkeket és szemléket olvastam, a könyvek olvasását akkorra hagytam, amikor visszatértem Magyarországra. Rengeteg könyvet vásároltam a szegedi jogi kar költségén." (Horváth Barna: Forradalom és alkotmány... 71. o.)
15 Uo. 87. o.
16 Uo. 87. o.
17 Horváth Barna: A common law ideológiája és a jogismeret ideológiája. (Különlenyomat a Társadalomtudomány c. folyóirat 1930. évfolyamából.) Budapest, 1930. 22. o.
18 Uo. 25. o.
19 Horváth Barna: Jogszociológia... 112. o.
20 Uo. 113. o.
21 Uo. 118. o. (Későbbi írásaiban "szemléleti mód-szer"-nek is nevezi sajátos módszerét.)
22 Uo. 129. o.
23 "A processzuális jogszemlélet... felelős elsősorban az angol jogelméletnek azért a józan pozitivizmusáért, amely spekulatív jogelveket sohasem téveszt össze a mindennapi joggyakorlat tényleges eseteivel... S ha tekintetbe vesszük, hogy később, a common law tulajdonképpeni tartalmát nem az egyes precedensekben, hanem az általános elveknek és tanoknak abban a kincsében látják, amelyeken az egyes döntések alapulnak, akkor látjuk, hogy a processzuális szemlélet pozitivizmusa miként csendül összhangba azzal a józan természetjogi felfogással, amely az élő jog természetjogi elemét az anyagi jogban, a jogeset konkrét faktuma által feltételezett szuperpozitív jogelvekben ismeri fel." (Horváth Barna: Az angol jogi kultúra és a Common Law szelleme. In: Horváth Barna: Angol jogelmélet... 3. o.)
24 Vö. Horváth Barna: Jogszociológia... 338. o., illetve A jogelmélet vázlata... v. o.
25 "Az előre meghatározott magatartásként felfogott eljárás egy szabály és egy tény egymásra vonatkoz-tatottsága. Mindkettő jelenti egyszerre, tehát mind az ideális mintát, a normát, mind pedig a magatartás tényleges bekövetkeztét, de csakis egymásra vonatkoztatottságukban. A szabály tényekben való tükröződése nélkül éppoly kevéssé eljárás, mint a szabály nélküli tény." (Horváth Barna: Jogszociológia... 338. o.)
26 Horváth Barna: A jogszociológia útja. Társadalomtudomány, XXI. évf. (1941) 72. o.
27 Horváth Barna: A jogelmélet vázlata... 204-205. o.
28 Horváth Barna: A jogszociológia útja... 69. o.
29 Mindkét előadás megtalálható az előadássorozat teljes anyagát közzétevő kötetben: Demokrácia. A Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának kiadása, Egyetemi Nyomda, Budapest, 1945. (Horváth előadása: 43-67. o.)
30 Izsák Lajos: Polgári ellenzéki pártok Magyarországon 1944-1949. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1983. 15. és 256. o.
31 Lásd erről bővebben Szabadfalvi József: "Demokrácia és jog". Adalékok Horváth Barna politkael-méletéhez (1945/46). Magyar Közigazgatás, 1990. 7. sz. 605-613. o.
32 Érdemes itt idézni Szabó Imre 1955-ben megjelent marxista "értékeléséből", melyben Horváthot mint a két világháború közötti - Moórt követő - másodhegedűs jogfilozófusi garnitúra képviselőjét mutatja be: "... az a politikai ideológia, amely Horváth eklektikus jogbölcseleti felfogását befolyásolta, magát újszerűnek feltüntető, klerikális elemekkel átszőtt, a fasizmust nagyrabecsülő, az imperialista állam-feletti állam-elgondolást hirdető, szélsőségesen reakciós burzsoá ideológia volt, amely a hitlerizmus iránti rokonszenve mellett megtalálta a kapcsolatot az amerikai expanzív törekvéseket szolgáló politikai ideológiával. Ennek a politikai ideológiának olyan burzsoá reakciós jogbölcselet felelt meg, amely a szubjektív idealizmus ismeretelméletét tette alapjaiban a magáévá, amely mesz-szemenően képviselte az irracionalizmust, nyíltan is tagadta a jelenségek megismerhetőségét, Hume szkepticizmusához csatlakozott, teljes egészében vállalta a skolasztikus természetjogot, relativizáló módszerével eleve feladta a tudományos követelményeket; olyan jogfilozófia ez, amely a formalizmus elleni minden ágálása ellenére sem tudott más eredményre jutni, mint egy merőben formai jogfogalom-meghatározásra... " (Vö. Szabó Imre: A burzsoá állam- és jogbölcselet Magyarországon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1955. 470. o.)
33 Huszár Tibor: Bibó István. Beszélgetések, politikaiéletrajzi dokumentumok... 11. o.
34 Az MTA 1989. évi közgyűlésének határozata. Magyar Tudomány, XXXIV. évf. (1989) 9. sz. 760761. o.
35 Vö. Horváth Barna: Field Law and Law Field. Österreichische Zeitschrift für öffentliches Recht, Bd. VIII. (1957) 44-81. o.
36 Az emigrációs években az Egyesült Államokban - az esetleges megjelentetés reményében - hozzálátott monográfiája angol nyelvre való fordításához, de halála miatt már nem tudta befejezni. Erről tanúskodnak a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Kézirattárában föllelhető kéziratos fordítások. Lásd Horváth Barna: Angol jogelmélet. 1943. című művének részleges angol és francia összegzése. MTAK Kézirattár Ms 5905/198-205.
37 Horváth Barna: Probleme der Rechtssoziologie. Duncker und Humblot, Berlin, 1971.
38 Horváth műveinek bibliográfiai adatait lásd: Portrévázlatok a magyar jogbölcseleti gondolkodás történetéből... 256-265. o., illetve Horváth Barna művei. In: Horváth Barna: A géniusz pere. Szókratész - Johanna. Attraktor, Máriabesenyő - Gödöllő, 2003. 239-252. o.
39 A horváthi életmű újrafelfedezésének legújabb eredményeképpen jelentősebb írásainak újrakiadásával találkozhatunk. E sorban elsőként említhető a német nyelven 1934-ben publikált Rechtssoziologie magyar fordításának a megjelentetése: Jogszociológia. A jog társadalom- és történelemelméletének problémái. (Ford.: Zsidai Ágnes) Osiris Kiadó, Budapest, 1995. Az utóbbi években két újabb művét is kiadták: Angol jogelmélet. Pallas Stúdió -Attraktor Kft., Budapest, 2001.; A géniusz pere. Szókratész - Johanna. Attraktor, Máriabesenyő - Gödöllő, 2003.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Szabadfalvi József egyetemi tanár, Miskolc-Debrecen
Visszaugrás
