Az alkotmányjogi panasz 2012. január 1-jén hatályba lépett új szabályai alapvetően megváltoztatták az Alkotmánybíróság mindennapi működését: míg korábban a bárki által szinte minden formai követelmény nélkül benyújtható utólagos normakontroll iránti indítványok domináltak a testület működésében, addig az új törvényi rendelkezésekből következően az Alkotmánybíróság meghatározó hatáskörévé a jogsérelmet szenvedett személy vagy szervezet által - ügyvédkényszer mellett - benyújtott alkotmányjogi panasz vált.
Az új hatásköri és eljárási szabályok alapján a legtöbb 2012-ben meghozott alkotmánybírósági döntés az indítvány visszautasítása volt, amely részben a tartalmi, részben a formai követelményeknek való meg nem felelés következményeként adódott. Igazi új gyakorlatról a panaszok vonatkozásában szinte csak a befogadási kritériumokkal összefüggésben beszélhetünk, hiszen alig volt olyan alkotmányjogi panasz, amelyben a testület érdemben határozott volna. Még ebben a körben is elmondhatjuk, hogy az első év az útkeresés jegyében telt, mégis rámutatott néhány olyan jellegzetességre, amely vélhetően tartósan meghatározza majd a magyarországi alkotmánybíráskodást.
1. Az első év tapasztalatai szerint nem igazolódtak azok az aggodalmak, hogy az Alkotmánybíróság egyfajta "szuperbírósággá" válik, és a Kúriánál elbukott hétköznapi ügyeknek további fellebbviteli fórumaként jár majd el. Az ítélet alkotmányellenességére hivatkozó alkotmányjogi panaszokat a testület tipikusan nem fogadta be, amelynek legjellemzőbb oka - a formai hiányosságok mellett - az ítélet érdemét befolyásoló alkotmányellenesség hiánya volt.
Mindez nem meglepő annak fényében, hogy a magyar jogi kultúrában, néha talán túlzottan is, a bírósági ítéleteket a jogszabályok nyelvtani értelmezése dominálja, így az alkotmányjogi viták többsége is a törvények és rendeletek alkotmányossága körül forog. Bár megvolt az esélye annak is, hogy az Abtv. 26. § (2) bekezdése szerinti, közvetlenül a jogszabályokkal szemben előterjeszthető alkotmányjogi panasz lehetőségét a testület szűken értelmezi majd, és ezzel mesterségesen a bírósági ítéletek elleni panasz felé tereli az indítványozókat, kisebb döccenőkkel, különvélemények mellett és nem következetesen, de megszilárdulni látszik az a megengedő gyakorlat, ami nem követeli meg konkrét jogvita, bírósági eljárás meglétét ahhoz, hogy egy-egy alaptörvénysértő jogszabállyal szemben az érintett személy vagy szervezet panaszt nyújthasson be. Mindez vélhetően oda vezet, hogy a testület életében a korábbi, bárki által indítványozható utólagos normakontroll domináns szerepét a jogsérelmet szenvedett fél által az azt okozó jogszabállyal szembeni alkotmányjogi panasz veszi át.
A "szuperbírósági" szerep elhárításának legfontosabb eszköze, hogy a testület a támadott bírósági ítéletekkel szemben az anyagi igazság vélelmezett hiánya miatt[1] vagy a bizonyítással összefüggő aggályokra[2] tekintettel benyújtott alkotmányjogi panaszokat érdemben nem is vizsgálta: ellenállt azoknak az indítványoknak, amelyek a rendes bírósági ítélet ténybeli felülmérlegelését a jogállamiságon, a tisztességes eljáráshoz való jogon vagy a bírósághoz fordulás jogán keresztül kívánták elérni. Ez önmagában, ebből a szempontból teljeséggel helyeselhető gyakorlat, fennáll azonban annak a veszélye, hogy a tisztességes eljáráshoz való jogot valóban sértő bírói döntésekkel szemben sem fogja gyakorolni hatásköreit az Alkotmánybíróság. Az alkotmányjogi panasz új szabályozása, a bírói döntésekkel szembeni alkotmányossági felülvizsgálat lehetősége megkívánná, hogy a korábbi, az eljárási végzésekkel szemben kifejezetten tartózkodó gyakorlatát[3] újragondolja a testület. Ezen a módon biztosítani lehetne, hogy a bírói "negyedfok" veszélyeit elhárítva, de képes legyen az Alkotmánybíróság konkrét jogvédelmet nyújtani a fair trial jogát sértő egyedi bírói döntésekkel szemben is.
2. A panaszok visszautasításának egyik tipikus indoka az indítvány előterjesztésére nyitva álló határidő elmulasztása volt. Ez nyilván sok esetben a jogi képviselő ügyviteli-gondossági kötelezettségének az elmulasztásából fakadó, az indítványozó terhére eső hiba volt, azonban sajnálatos módon az Alkotmánybíróság egyéb, az ügyfélnek nem felróható vagy egyébként ésszerűtlen esetekben is nagyon megszorító gyakorlatot kezdett kialakítani.
Már az alkotmánybírósági ügyrend elfogadása jelezte ezt az alapállást, amikor anyagi jogi határidőként[4] értelmezte a panasz benyújtására bírósági határozat esetén nyitva álló hatvannapos, illetve jogszabályok esetén nyitva álló száznyolcvannapos határidőt: ennek megfelelően a határidő utolsó napjáig be kell érkeznie a panasznak az elsőfokú bírósághoz, illetve jogszabályok esetén az Alkotmánybírósághoz. Ilyen szigorú követelmény a polgári perekben is csak ott érvényesül, ahol az eljárás különösen gyors lefolytatásához kiemelkedő érdek fűződik (pl. sajtó-helyreigazítás vagy közérdekű adatok kiadására irányuló per). Az alkotmányjogi panasz esetében nehezen látszik indokolhatónak, hogy miért is nem elég a határidő utolsó napján postára adni az alkotmányjogi panaszt. Nem tűnik méltányosnak, hogy a postai kézbesítés nehezen kiszámítható időtartamát egy az egyben az indítványozó kockázatába sorolja a testület ügyrendje.
Az igazi rendszertani problémát azonban a 180 napos határidő értelmezése jelenti. Az Abtv. normaszövege szerint a határidőt a jogszabály hatálybalépésétől kell számítani, függetlenül attól, hogy az mikor okozza az indítványt megalapozó jogsérelmet.[5] Az Alkotmánybíróság által kialakított gyakorlat ezt a szabályt szorosan, a nyelvtani értelmezése szerint alkalmazza, vagyis akkor sem fogadja be a panaszt, ha a január 1-jén hatályba lépett jogszabály első ízben csak például július 15-én okoz jogsérelmet. Mindez azzal jár, hogy a jogsérelmet szenvedett személy az ombudsman jóindulatára van bízva, hogy az országgyűlési biztos kezdeményez-e vagy sem utólagos normakontrollt. Másik lehetőségként adódik, hogy a jogsérelmet szenvedőnek egy fiktív és felesleges pert kell előállítania valahogy annak érdekében, hogy a másodfokú bírósági határozaton keresztül tudja megkérdőjelezni az adott jogszabály alaptörvény-szerűségét. Mind az igazságszolgáltatás rendszerének kímélete, mind pedig az alkotmánybírósági feladat ellátása azt indokolná, hogy a testület - kiterjesztően értelmezve a határidőt vagy indítvány alapján megsemmisítve a jelenlegi korlátozást - megnyissa a panasz benyújtásának lehetőségét a jóval a hatálybalépése után jogsérelmet okozó jogszabályokkal szemben is.
A legfrissebb gyakorlat elbizonytalanodott a 60, illetve 180 nap számítása során abban, hogy a kezdőnap (az írásba foglalt ítélet kézhezvétele, illetve a jogszabály hatálybalépése) beleszámít-e a határidőbe. Erre vonatkozóan sem az Abtv., sem az ügyrend nem ad egyértelmű eligazítást, így indokoltnak látszik mögöttes szabályként a polgári perrendtartás idevágó rendelkezésének alkalmazása. Ez azt rögzíti, hogy a határidőre okot adó körülmény megtörténtének napja a határidőbe nem számít bele. A legtöbb esetben az Alkotmánybíróság ezzel az értelmezéssel konform módon járt el,[6] egy 2013-as ügyben[7] ugyanakkor az egyik tanács abból indult ki, hogy a jogszabály a hatálybalépése napján 0 órától hatályos, ezért a kezdőnapot is számításba vette a határidő megtartásában. Különösen abban az esetben nagyon aggályos lenne ennek a gyakorlatnak az általánossá válása, ha a határidő anyagi jogi jellegű marad, vagyis ha döntő jelentősége van a határidő utolsó napja meghatározásának.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
