A telekkönyvi, illetőleg ingatlan-nyilvántartási irodalomban gyakran előforduló állítás, a nyilvánkönyvek közhitelességének a valóságos állapotokkal való tartalmi összekapcsolása.1
A nyilvánkönyv valósággal egyezőségének fogalma mögött valójában viszonyítási helyzetet kell értenünk, nevezetesen egyfelől a nyilvánkönyvben feltüntetett jogállapot, másfelől a ténylegesen fennálló anyagi jogi helyzet, illetőleg az ingatlan természeti, fizikai tulajdonságainak egymáshoz való viszonyát. Nem véletlen e kettős megközelítése a nyilvánkönyvek valósággal egyezőségének.
A kettős nyilvánkönyvi rendszerben, ahol az ingatlanok természeti azonosító jegyei, illetőleg az ingatlanokra vonatkozó jogok elkülönült nyilvánkönyvezés tárgyai, ott a fogalmak összemosódása szabály szerint nem alakul ki. Azért kell mégis óvatosan bánnunk a kijelentéssel, mert például az ingatlan határvonala egyszerre a természetben is megjelenő vonal, de jogi meghatározottsága kézenfekvő. A kataszteri térképen ábrázolt határvonal melletti közhitelesség a valódi jogi állapottal való egyezőséget jelenti, de semmiképpen sem azt, hogy a valóságos természeti állapottal is megegyezne a térképi határvonal. Az ingatlan művelési ága esetén már azt mondjuk, hogy a kataszteri nyilvántartás közhitelessége azt jelenti, hogy a kataszterben szereplő adat azonos a valóságos természeti állapottal.
Azzal, hogy a két elkülönülő célokat szolgáló nyilvánkönyv egységessé vált, a közhitelesség tartalma nem vált azzá, annak ellenére sem, hogy az Inytvr.2 csak egy - általa a Ptk.-hoz egyébként kísértetiesen azonos módon nem meghatározott - közhitelesség fogalmat használt. Az egységes ingatlan-nyilvántatás közhitelessége kifejtésekor ennek megfelelően mindig fenn állt és áll az a veszély, hogy - egyfajta tévedések vígjátékaként - többen mást, illetőleg ugyanazt értik a közhitelesség fogalma alatt és mind a két esetben rosszul teszik.3
Ha ugyanazt értik a tulajdonjog bejegyzéséhez tartozó közhitelesség fikcióján, mint az ingatlan területe, művelési tekintetében, akkor azért tévednek, mert a jogok, tények esetében fennálló fikciós tényállást azonosítják az ingatlan nagyságának, használata módjának a természetbeni állapotával. Az ugyanazon fogalom használat mögött a jogi-, illetőleg fizikai jelenség különbözősége húzódik.4
Ha a közhitelesség fogalma alatt különböző tartalmi jegyeket értenek, akkor azzal az a baj, hogy az egyfelől a jogszabályból közvetlenül nem következik, illetőleg a fogalom többes jelentése éppen annak lényegét elhatároló és egyértelmű tartalmát vonja kétségbe, magát a jogi fogalmat teszi értelmezhetetlenné, következésképpen értelmetlenné.
Ez az oka annak, hogy körbejárjuk a közhiteleségnek és a valósággal egyezőségnek a kapcsolatát, kísérletet téve arra, hogy megtaláljuk a tartalmi összekapcsolódás okát, gyökereit, igazolhatóságát vagy téves voltát.
Az első meglepő megjegyzésünk az, hogy a klasszikus telekkönyvben a valósággal egyezőség tartalma nem a közhitelességgel, hanem a bejegyzés konstitutív hatásával, illetőleg a telekkönyvezés korlátozott tárgyi körével: a csak a dologi jogok nyilvántartására szolgáló jellegével áll összefüggésben, és semmi köze a közhitelességhez.
A valósággal, pontosabban a valódi jogállapottal való egyezőség, mint telekkönyvi rendező elv a telekkönyvi irodalomban csak részlegesen, nevezetesen a klasszikus polgári telekkönyv kapcsán, ott is csak a dologi jogok körét illetően bukkan fel.5 Ennek oka, hogy a klasszikus telekkönyv eleinte csak a dologi jogok joghatásos nyilvántartása. A közhitelességet a valódisággal azonosító felfogás oka nyilvánvaló. A magánjog szabálya szerint telekkönyvi bejegyzés nélkül jogügyleten alapuló dologi jogok egyáltalán nem keletkezhetnek, nem szűnhetnek és nem változhatnak meg, következésképp a telekkönyv tartalma mindig a valódi dologi jogviszonyokat tükrözi. A dologi jogviszonyok telekkönyvi bejegyzéssel, a telekkönyvi nyilvánosság folytán válnak a felismerhetőekké, és csak azok a jogok dologi hatásúak, amelyek a telekkönyvbe szabályszerűen bejegyeztek. Ezért bír a telekkönyv a hitelesség jellegével, amelynél fogva annak tartalmát olyannak kell tekinteni, mely jogilag igaz és az ingatlan-forgalomra nézve kimerítő.6 Ha közelebbről elemezzük valóságos állapottal egyezőség nyilvánkönyvi vélelmét, akkor azt kell mondanunk, hogy a valósággal egyezőség, mint megdönthető törvényes vélelem a klasszikus polgári telekkönyvben értelmezhető. A klasszikus telekkönyvben anyagi jogi okai vannak a nyilvánkönyvbe-vételnek, egyrészt a dologi jogokhoz kapcsolt nyilvánossági követelményből eredően, másrészt az ún. anyagi bejegyzési elvből következően.
A dologi jogoknak - az anyagi jog alapján - kötelező a telekkönyvezése két okból, egyrészt az azokhoz kapcsolt nyilvánosság, másrészt keletkezésük okából. A dologi jogoknál azonban a telekkönyvezés kötelező. Így a telekkönyvi állapot valósággal egyezősége is a dologi jogokhoz kapcsolt nyilvánossági követelményből, illetőleg az anyagi bejegyzési elvből ered, és ahhoz képest értelmezhető. A valósággal egyezőség kapcsolódik részlegesen a dologi jogok körében csak részlegesen kapcsolható a bizalomvédelemhez, akár annak pozitív, vagy negatív jelentéstartalma tekintetében.
A klasszikus telekkönyv valósággal egyezőségének, mint törvényes vélelemnek forrása a dologi jogok körében a német, osztrák majd ennek nyomán többek között a magyar magánjogban uralkodó ügyleti tanból, az annak alapján fennálló anyagi bejegyzési elvből eredt. Eszerint a telekkönyvi bejegyzés, mint jelképi traditio, a dologi jogok keletkezése során a kötelmi megegyezést követő, attól elkülönült dologi ügylet, a telekkönyvi szolgáltatás befejező mozzanata. A dologi jogok keletkezése, változása és megszűnése magához a bejegyzéshez kötődik, amelynek csupán előfeltétele a kötelmi megállapodás.
A klasszikus telekkönyv tartalma eleinte kizárólag, később szabály szerint az ingatlanokra vonatkozó dologi jogok nyilvántartá- sára szolgált.7 Intabulatio hiányában dologi jog sem keletkezett, nem módosult, nem szűnt meg, azaz a telekkönyvi bejegyzés nélkül nem következett be az anyagi jog szerint jogváltozás. Ha telekkönyvi bejegyzés nem történt, akkor a valóságos anyagi jogi helyzetben sem állt be változás, ebből következően egyezik meg a telekkönyv tartalma a valóságos, anyagi jog szerinti állapottal. Így - feltételezve a telekkönyvi bejegyzések jogszerűségét - a telekkönyvi tartalom és a joghatás kölcsönösen lefedte egymást. A valósággal egyezőség jelentése természetesen nem a természeti állapottal, hanem a valódi, azaz az anyagi jog szerinti jogállapottal való egyezőséget jelentette.8
Ahogy a kötelmi jogok, más tények és körülmények a telekkönyvezés tárgyául váltak, a telekkönyv tárgy kibővült, úgy helyeződött át a valóságos jogállapottal való egyezőség a telekkönyvi bejegyzés jogváltoztató, ún. konstitutív hatályáról a telekkönyv bizonyító erejére, mint eljárásjogi hatásra: a telekkönyv tartalmi helyessége melletti vélelemre. Relatív ez a tartalmi helyesség, mivel csak a telekkönyvi jogok körében értelmezhető, így az az állítás, hogy ami nincs a telekkönyvben az nem létezik, ami van az úgy van, csak egy jogszabályban meghatározott körben igaz, ott is csak az ellenkező bizonyításának kitéve. Ennek oka, hogy a nem dologi jogok, így a kötelemi jogok, jogilag jelentős tények, körülmények legfeljebb megengedhető tárgyai lehetnek a telekkönyvezésnek, jogszabály kifejezett rendelkezése esetén.
Szladits9 is használja a valódi jogállásnak megfelelés követelményét, de nem rokonítja a közhitelességet a valósággal egyezőséggel. A valódi jogállásnak megfelelés Szladitsnál a törlési és kiigazítási pereknél fordul elő, ahol - kritikus határidőn belül - a jogerős bírói ítélet hozza összhangba a telekkönyvi joglátszatot a valódi jogállapottal.
Sárffy10 szerint az anyagi nyilvánosság vagy közhitelesség elve azt jelenti, hogy mindenki bízhat a telekkönyv tartalmában, illetőleg abban, hogy amit a telekkönyv tartalmaz, az megfelel a valódi jogállapotnak11. A valósággal egyezőség és a közhitelesség fogalmi összekapcsolása Sárffy részéről csak látszólagos. A telekkönyvi bejegyzések deklaratív hatása meghatározásakor említi a telekkönyvi tartalom valódi joghelyzettel való egyezősége követelményét.12 A deklaratív bejegyzések Sárffynál "arra szolgálnak, hogy a valódi jogállapotnak meg nem felelő telekkönyvi állapot a valódi jogi állapottal összhangba hozassék."
Az ellentmondásos - nem túl szerencsés, a közhitelesség hatást is idéző - fogalmi meghatározás ellenére Sárffy a valósággal egyezést több okból nem tekinti közhitelesség fogalmi elemének. Egyfelől a valósággal egyezőség inkább a természeti, fizikai állapotokhoz viszonyítást jelent, amely a metafizika világába tartozó jogok esetében nem lehetséges. A valódi joggal való egyezőséget sem jelenti, ami kiderül a Sárffy által a fogalmi meghatározáshoz fűzött magyarázatból. "Vagyis abban, hogy a telekkönyvben feltüntetett jogok valójában fennállanak és jogosultjuk valóban az, akit a telekkönyv feltüntet, és hogy a telekkönyvben fel nem tüntetett dologi jogok a valóságban nem állanak fenn. Ennélfogva, ha a telekkönyvben feltüntetett jogok a valóságban nem állanak is fenn, aki azok felől a telekkönyvben feltüntetett jogosulttal jóhiszeműen szerződött, az úgy szerez jogot, mintha a telekkönyvi állapot volna a valódi jogi állapot, és jogát nem fogja más jog vagy korlátozás terhelni, mint ami a telekkönyvből kitűnik."13
Az idézett szövegből egyértelmű, hogy a közhitelesség a telekkönyvi jogi látszat szerint, azaz a nyilvánkönyv alapján, abban bízva és aszerint jóhiszeműen jogot szerző harmadik személy jogszerzését védő joghatás. A Sárffy féle közhitelesség definíció a telekkönyvi jogállapot és a valódi anyagi jogi helyzet eredeti vagy utólagos eltérése beálló, a közhitelesség hatás pozitív és negatív jelentése alapján fennálló, meghatározott személyre irányuló, illetőleg a bírónak címzett hatás. A közhitelesség a látszatvédelmi hatás centruma. Természetesen a klasszikus telekkönyvben a jogváltoztató hatás is joglátszat, hiszen a dologi jogok körében - a kötelmi megegyezésen túl - a jogkeletkezést, módosulást, megszűnést is egy szimbolikus aktushoz, a jelképi traditio-hoz: az intabulatio-hoz kapcsolja a jog.
A közhitelességet a valódisággal azonosító tartalmi meghatározásnak a klasszikus telekkönyv korabeli meghatározása és a mai felfogás között lényegi jelentésbeli különbség van, azok tartalmilag egyáltalán nem esnek egybe.14
A földadókatasztert az 1875. évi VII. tc. vezette be és az 1885. évi XXII. tc. léptette hatályba. A kataszteri tisztajövedelemnek (aranykorona érték) és ennek alapján a földadónak az egyénenkénti pontos megállapítására az ún. földadóalap-munkálatok szolgáltak, mint a birtokvázlat, a kataszteri telekkönyv, aminek a bíróság által vezetett telekkönyvhöz semmi köze sincs, az egyéni birtokívek és azok összesítése stb. A földadókataszter egyes részeit a községekben (pl. a birtokívek), más részeit (pl. a birtokvázlatok, kataszteri telekkönyvek) a Pénzügyminisztériumhoz tartozó, illetékes igazgatóságokon vezették.
Magyarországon a földadókataszter 1964. január 1-jén megszűnt. Az 1963. évi 32. törvényerejű rendelet az állami földnyilvántartás bevezetését rendelte el. Az állami földnyilvántartás a földadókatasztertől részben eltérő célok szolgálatában állt és áll.
Az állami földnyilvántartás ugyanakkor a gazdasági tervezés (akkor ún. tervgazdaság) és irányítás szolgálatában állt, főként annak révén, hogy tulajdonosok, földhasználók, művelési ágak stb. szerinti részletezéssel évente elszámolt az ország teljes területével. A szocialista viszonyok között a földadó megállapításának feladatai időnként háttérbe szorultak, időnként támogatási szempontok miatt fontosak lettek. Az ún. termelőszövetkezeti részarány nyilvántartás is itt kezdődött el, amely napjainkban a földek kiadása során is jelentőséggel bír.
Az állami földnyilvántartás a célját, ahogy egykor a földadókataszter is, részletes felméréssel készített térképek és az ezekről számított területi adatok alapján valósította meg. Az állami földnyilvántartás a tulajdonos, a kezelő és a földhasználó személyére vonatkozó információit a telekkönyvi bejegyzésekből, különböző hatósági határozatokból merítette, vagyis hozott anyagból dolgozott. A földadókataszterhez képest az állami földnyilvántartás új helyrajzi számozást vezetett be, nem az egyes művelési ágak, hanem a földrészlet kapott helyrajzi számot. Az állami földnyilvántartásról szóló jogszabálynak köszönhetjük a földrészlet ma is korszerűnek mondható fogalmát.
Világhy még egyértelműen megfogalmazza a valósággal egyezőség és a bejegyzés jogkeletkeztető hatállyal való összefüggését is, szót sem ejtve a valósággal egyezőség és a közhitelesség esetleges fogalmi kapcsolatáról.15 A többi szerzőről sajnos ezt nem mondhatjuk el. Amíg a dologi jogok nyilvántartására szolgáló klasszikus telekkönyvben részben a bejegyzési elvhez, részben a bizonyító erőhöz tapad a valódi jogállapottal való egyezőség vélelme, addig a szocialista telekkönyvben a valódi jogállapottal való egyezőség hirtelen a - az átértelmezett - közhitelesség törvényes vélelméhez rendelődik hozzá.
A közhitelesség, főszabályként megdönthető vélelem a telekkönyvi állapotnak a valódi jogállapottal való egyezőségét is jelenti. Hozzá kell tennünk azonnal, hogy nem tételes szabályban kimondott, hanem a telekkönyvi irodalomban felbukkanó vélelemként jelenik meg.16 A változás jelentős, már nem a bejegyzés jogkeletkeztető hatásához tapad elsősorban, hanem a telekkönyv közhitelességéhez, mondjuk inkább annak bizonytalan tartalma miatt a bizonyító erejéhez. A változásra minden ok megvan, a telekkönyv mögül lassan eltűnik a dologi jog, illetőleg a dologi jogok jogátszállását magyarázó ügyleti tan a magánjogból.
Az 1959. évi IV. törvény, a Magyar Népköztársaság Polgári Törvénykönyvéről a telekkönyv anyagi jogi hatásai közül annak közhitelességéről a X. fejezetben rendelkezik rendkívül szűkszavúan.17 Ez a kisebb baj, az igaz jogalkotó hiba az, hogy a szövegből az azt megfogalmazókon kívül valójában senki sem tudhatja, hogy mi annak a tartalma. A tanúsító erővé átváltoztatott közhitelesség azonban megadja a táptalajt a telekkönyvi tartalom valósággal való megegyezőségével való azonosításra. A nyilvánkönyv olyan lesz szinte, mint egy hatósági bizonyítvány, igazolás.18 A Ptk. miniszteri indokolása a telekkönyv magánjogi hatásai közül a bizonyító erőt, tehát az eljárásjogi hatást emeli ki elsőként, mintegy a telekkönyvi igény alátámasztásaként.19
A szocialista telekkönyvi rendtartás a Ptk. 116. §-ában foglalt rendelkezések végrehajtásaként került kiadásra, a Magyar Forradalmi Munkás Paraszt Kormány 54/1960. (XI. 27.) számú rendeletében. Az új magyar telekkönyvi rendtartás tárgyát tekintve már nem a dologi jogok, hanem az ingatlanra vonatkozó egyes jogok közhitelű, és kötelezően igénybe veendő (obligatórius) nyilvántartásává vált. A telekkönyvi rendtartásról szóló jogszabály sem említette a telekkönyv valósággal egyezőségét semmilyen formában, így célként, követelményként vélelemként sem. A valósággal egyezőség elvének hiánya a szocialista telekkönyvben logikus következménye a telekkönyvezés tárgyában bekövetkezett változásoknak, a telekkönyvezés céljának, részben a bejegyzési hatás fogalmi változásának.
A telekkönyvezésnek számtalan kötelmi jog és jogilag jelentős tény, körülmény válik kötelező tárgyává, az egykori dologi jogok kisebbségbe kerülnek a telekkönyvi tartalmon belül. A kötelmi jogok, jogilag jelentős tények a fakultatív telekkönyvezés helyett a kötelező telekkönyvezés tárgyai lesznek, lévén bejegyzésük elmaradása esetén azokat nem lehet érvényesíteni jóhiszemű és ellenérték fejében jogot szerző személyekkel szemben. A telekkönyvezés elmaradásához magánjogi szankció társul, ebben az értelemben kell kötelezőnek tekinteni a telekkönyvezést. A nyilvánkönyvbe vétel szankciója jelentik meg a bejegyzés deklaratív hatásának egyik jelentéseként, amely valójában a közhitelesség jogi hatásának negatív jelentéstartalma.
Mivel a telekkönyvi bejegyzéshez meghatározóan nem jogkeletkeztető hatás kapcsolódik, a bejegyzés jogkeletkeztető hatása csak részben jellemzi a telekkönyvi jogokat, a jogok többsége telekkönyvön kívül keletkezik, így meghatározóan a szocialista te- lekkönyv nem konstitutív hatású nyilvánkönyv. Előbbiekből következően a valóságos anyagi jogi állapottal való egyezőség nem kapcsolódhat a telekkönyvhöz.
Kampis20 a telekkönyvi elvek magyarázatakor nem tudott ellenállni telekkönyvi műveltségének, és a közhitelesség elve, mint megdönthető törvényes vélelem, azon belül a helyességi mozzanat kifejtésekor a valósággal egyezőséget, mint a közhitelesség tartalmi elemét rögzítette. "Mindezek alapján a közhitelesség elve szabatosan azt jelenti, hogy a telekkönyv tartalmát az ellenkező bizonyításáig valódinak kell tekinteni." Kampisnál a valósággal egyezősége eljárási hatás, bizonyítási kötelezettséget és terhet telepítő szabály, megdönthető törvényes vélelem.
Az előbbiek alapján nem meglepően nem érthetünk egyet Kampissal. A szocialista telekkönyv egyáltalán nem, illetőleg elsősorban sem az ingatlanra vonatkozó dologi jogok joghatásos nyilvánkönyve. Bár a szocialista telekkönyvben a nyilvánkönyvi bejegyzés konstitutív hatása típusalkotóként fennmarad, de lényegét tekintve kivétellé válik, a jogokon túl jogilag jelentős tények sokasága válik bejegyzési tárggyá, amelyekhez bejegyzéséhez nem fűződik semmilyen, még korlátozott értelemben sem konstitutív joghatás, így a telekkönyv valósággal egyezősége fel sem merülhet.
Főszabály - legalábbis Kampis véleményünk szerint helyes meglátása szerint - a szocialista telekkönyvben, hogy a bejegyzéssel keletkező jogok is telekkönyvön kívül módosulnak és szűnnek meg, illetőleg szabály az, hogy túlnyomóan a telekkönyvön kívül keletkeznek. Helyes tehát a telekkönyvi rendtartás tartózkodása a valósággal, pontosabban a valódi jogállapottal való egyezőségének bármilyen formában való említésétől való tartózkodása, mivel ez a telekkönyv nagyon más tárgyában, tartalmában és következésképpen joghatásaiban is, mint elődje.
Az állami földnyilvántartás hitelesen tanúsította a földek helyrajzi számára, területére, művelési ágára és értékszámára vonatkozó adatokat. Ez a tanúsító erő természetesen nem több, mint az Áe. 51. és 52. §-a szerinti bizonyító erő, amit senkinek nem jutott eszébe közhitelességnek hívni addig, amíg a Ptk. maga is bizonyító erőt fogalmazta meg a közhitelesség lényegének. Ennélfogva a közhitelesség sokféle tartalmi megjelenése az azonos szóhasználat mögött valamelyest a Ptk.-nak is köszönhető. Így vált minden bizonyító erő hiteles, közhitelesen tanúsítást tartalmazó hatássá. A közigazgatási nyilvántartások is azonnal bevették fogalmi készletükbe.
Visszatérve a földnyilvántartás "közhiteleségéhez", ahhoz, hogy a földnyilvántartás a földleltár szerepét betöltse, az említett adatokon kívül tartalmaznia kellett a földek kezelőjének, használójának, illetőleg tulajdonosának adatait (név, lakcím, birtokarány stb.) is. A kezelői, használói, tulajdoni viszonyok ismerete nélkül a földnyilvántartás nem tudta feladatait végrehajtani, így az állami, a szövetkezeti, a magán- és a személyi földtulajdon, továbbá a szövetkezeti, a magán- és a személyi földtulajdon, továbbá a szövetkezeti és személyi földhasználat nyilvántartásához, az ingatlanforgalomra vonatkozó szabályok betartásának ellenőrzéséhez, egyes pénzügyi kötelezettségek megállapításához, a földbirtokpolitikai feladatok végrehajtásához stb.
Mivel egyes területeket, utakat, vizeket, vasutakat és azok kezelőit, használóit a telekkönyv nem tartotta nyilván, egyes változásokról a telekkönyv nem értesült (pl. termelőszövetkezetbe történő belépés) és végül a változások a telekkönyvben - különböző okok (pl. bejegyzési kérelem hiánya, munkatorlódás stb.) miatt - gyakran csak hosszabb idő után kerültek átvezetésre21. Ezért a földnyilvántartás a tényleges állapot feltüntetése érdekében sok esetben eltért a telekkönyvi adatoktól. Így például a földek tulajdoni viszonyainak megállapítása - a jogszabály szerint - valamennyi község külterületére, továbbá a telekjegyzőkönyves községek egész területére vonatkozóan földnyilvántartási adatok alapján történt. A módosított földnyilvántartási jogszabály lehetőséget adott a kezelői, használói, illetőleg tulajdoni viszonyoknak a telekkönyvi adatoktól eltérő nyilvántartására. Kimondta ugyanis, hogy a tulajdoni (kezelői, használói) viszonyokat a nyilvántartási adatok, illetve az érdekelt felek által bemutatott okiratok (hatósági határozat, hagyatékátadó vagy telekkönyvi végzés stb.) alapján, birtokvalósítás útján kell megállapítani.
A földekre vonatkozó kezelői, használói, tulajdoni viszonyok megállapítására irányuló hatósági eljárást birtokvalósításnak nevezték. A birtokvalósításra általában a községek újbóli felmérése, térképfelújítása vagy földnyilvántartási adatrendezése során, továbbá egyes földbirtokpolitikai feladatok végrehajtása alkalmával és végül egyes földrészletekre vonatkozóan fennálló vitás kezelői, használói, illetőleg tulajdoni viszonyok rendezése esetén került sor. Az első helyen említett esetben a birtokvalósítás a község (a belterület, a zártkert vagy a külterület) határán belül valamennyi földrészletet érinti, egyéb esetekben csak az érintett földekre terjedt ki.
A birtokvalósítás alkalmával a tulajdoni (kezelői, használói) viszonyok megállapításánál a külterületre és telekjegyzőkönyves községek egész területére vonatkozóan a földnyilvántartási, egyéb területek (belterület, zártkert) esetében pedig a telekkönyvi adatokból kellett kiindulni, és minden olyan okiratot, amely ezeknek az adatoknak a megváltoztatását eredményezi, figyelembe kellett venni. A birtokvalósítás keretében az érdekelteket meg lehet hallgatni, őket okiratok bemutatására lehet kötelezni, szükség esetén helyszíni szemlét is lehet tartani.
Ha a kezelő vagy használó állami, szövetkezeti, társadalmi szervek között a földek kezelésére vagy használatára vonatkozóan vita keletkezett, a vitás kérdésben a járási földhivatal határozattal döntött. A magán- és személyi tulajdonban levő földek tulajdonjoga kérdésében keletkezett vitában azonban a járási földhivatal nem dönthetett. Ez esetben tulajdonosként továbbra is a telekkönyvi tulajdonost, illetőleg azt a személyt kell a földnyilvántartási munkarészekben nyilvántartani, aki a tulajdonjogát megfelelő okirattal igazolta. Ugyanakkor fel kell hívni az érdekeltek figyelmét, hogy a vitás tulajdonjogi kérdés eldöntése a bíróság hatáskörébe tartozik.
Amennyiben a birtokvalósítás alkalmával az érdekeltek a földrészlet területét vitatták, azt minden esetben a természetbeni állapotnak megfelelően kell nyilvántartani. Ugyancsak a természetbeni állapotot kellett nyilvántartani akkor is, ha a társtulajdonosok a tulajdonközösséget megszüntették. A tulajdonközösség megszüntetését nem lehet figyelembe venni abban az esetben, ha a földrészlet megosztása jogszabályba ütközik (pl. az építésügyi hatóság telekkialakításra vonatkozó szabályaival ellentétes). A birtokvalósítással kapcsolatos feladatok végrehajtása a járási földhivatal hatáskörébe tartozott.
Az állami földnyilvántartással szembeni követelményekből adódtak a földnyilvántartás elvei. A földadó-kataszteri gyökerű - adatai a gazdasági tervezés, statisztika, gazdasági irányítás és ellenőrzés feladatai szempontjából alapvető jelentőségűek. Ezek az adatok a földingatlanok tekintetében ugyanakkor meghatározó jelentőséggel bírtak a jogszerzők számára is, a jogok terjedelme szempontjából. A földnyilvántartás adatai alapján előbbi feladatok elvégzése csak akkor volt lehetséges, ha ezek az adatok hűen tükrözték a természetben található állapotot. Ezért fontos alapelve a földnyilvántartás adatainak a természetbeni állapottal való egyezősége.
A nyilvántartott adatokra vonatkozó nyilvántartási közhitelesség megdönthető törvényes vélelemként nyert szabályozást.22 A közhitelesség a jogokhoz és tényekhez rendelt joghatáshoz képest redukált, kizárólag eljárásjogi jellegű, a bizonyítási terhet és kötelezettséget az ellenérdekű félre telepítő, a természetbeni állapottal egyezőséget jelentő, bizonytó erőt adó joghatás. A közhitelesség ebben a vonatkozásban azt jelenti, hogy vita esetén, illetőleg más szerv vagy hatóság nyilvántartásával szemben a nyilvántartás adatait kell hitelesnek tekinteni és elfogadni. A közhitelesség nemcsak az említett adatokra, hanem azok alapját képező térképre is vonatkozik.
A nyilvántartás közhitelessége egyszerre a valóságos állapottal egyezőséget jelentő követelmény, és - törvényi ellentmondást rejtően - ehhez kapcsolt tanúsító, bizonyító hatás, a nyilvántartásban feltüntetett adatok tekintetében. Ebből következően a nyilvántartásban fel nem tüntetett adatot kell az ellenkező bizonyításáig valósnak tekinteni. Abban az esetben azonban, ha az adatváltozás időközben akár természeti tényező okából, akár más okból bekövetkezett az kihat mindenkire, az azzal ellentétes állapotra senki nem alapíthat jogot, illetőleg kötelezettséget, és ennek alárendelten nem is részesül védelemben jóhiszeműsége esetére sem. Az adatváltozások tekintetében a birtokállás megtekintése után egyébként sem lehet jóhiszeműségről beszélni. A nyilvánkönyvi állapot közhitelességének csökevényes volta miatt pedig a nyilvánkönyvi látszatra sem lehet hivatkozni.
A földnyilvántartási jogszabály rendelkezései szerint a földekkel kapcsolatos tervezési, statisztikai, elszámolási és adatszolgáltatási munkáknál, hatósági eljárásokban az ingatlan-nyilvántartás adatait kell kötelezően használni." Ez a rendelkezés a földnyilvántartás kötelező használatát fejezi ki. A földnyilvántartás adatainak kötelező használatából következik, hogy
- a földnyilvántartás munkarészeiben feltüntetett adatok helyességét vélelmezni kell,
- a nyilvántartás adataival szemben mutatkozó esetleges eltérés bizonyítása az érdekeltet terheli,
- az eltérés bizonyításáig a nyilvántartás adatait kell használni.
A földnyilvántartási adatok kötelező használatának alapelve aláhúzza azok nemzetgazdasági jelentőségét, ugyanakkor feltételezi az adatok helyességét, megbízhatóságát, különösen ideértve a földmérési térképek adatállományát.
"A földnyilvántartás adatai kötelező használatának elvéből következik és ahhoz szorosan kapcsolódik a nyilvántartás közhitelességének elve."23
A közhitelesség kiterjed
- A földrészletetek helyrajzi számára,
- területére,
- művelési ágára,
- minőségére és kataszteri tiszta jövedelmére vonatkozóan.
"A közhitelesség az adatok tekintetében azt jelenti, hogy vita esetén, illetőleg más szerv vagy hatóság nyilvántartásával szemben az ingatlan-nyilvántartás adatait kell hitelesnek tekinteni és elfogadni. A közhitelesség nemcsak az említett adatokra, hanem azok alapját képező földmérési térképre is vonatkozik."24
A földnyilvántartásban az adatváltozásokat csak akkor szabad érvényesíteni, ha azok végrehajtását a jogszabályok által kijelölt hatóság engedélyezte. A törvényesség következetes betartása ütközött a nyilvántartási adatoknak a természetbeni állapottal való egyezősége követelményével. A jogellenes nyilvántartási állapot a földnyilvántartás adatainak kötelező használata következtében mindenkire nézve kötelezővé, közhitelessé válna.
Ha pl. az engedély nélkül kivágott gyümölcsös az állami földnyilvántartásban továbbra is gyümölcsösként szerepelne, a földnyilvántartás valótlan adatokat tartalmazna. Valótlan adatok alapján a mezőgazdasági termelést irányítani, makrogazdasági elemzéseket, terveket készíteni szintén nem lehetett. Feltétlenül szükséges volt ezért a nyilvántartási adatoknak a természetbeni állapottal való egyezőségét biztosítani.
A földnyilvántartási jog a két alapelv a törvényesség és a közhitelesség) ütközését az adatváltozások átvezetésére olyképpen hidalta át, hogy mindkét alapelv érvényesítését egyszerre és azonos módon figyelembe véve kötelezővé teszi. Ennek érdekében az engedély nélkül (vagy az engedélytől eltérő nagyságban) végrehajtott változásokat is - az engedélyezett változásokhoz hasonlóan - a természetbeni állapotnak megfelelően kellett a nyilvántartás munkarészeiben érvényesíteni. A törvényesség elvére való tekintettel azonban a jogszabály rendelkezése szerint az engedély nélkül végrehajtott változás átvezetésével egyidejűleg a nyilvántartó szervek kötelesek voltak a változásról az engedély kiadására jogosult hatóságot értesíteni, amely köteles az ügyben döntést hozni.
A földnyilvántartás "közhitelessége" annak kötelező használatából származott, a valóságos, azaz a természeti állapotot bizonyító - közokirati bizonyítási hatással egyenlő - megdönthető törvényes vélelemként nyert megfogalmazást. A tartalma tehát eljárásjogi, a bizonyítási terhet és kötelezettséget telepítő hatás, és nem a jóhiszemű jogszerzőt védő hatás.
Az 1972. évi 31. számú törvényerejű rendeleten alapulóegységes ingatlan-nyilvántartás: a valósággal egyezőség keveredése a közhitelesség tartalmával
Az egységes ingatlan-nyilvántartásról szóló 1972. évi 31. számú törvényerejű rendelet (Inytvr.) 1. § (1) bekezdése szerint "az ingatlan-nyilvántartás az ingatlanokhoz fűződő jogok és törvényes érdekeke védelmében a valóságos állapotnak megfelelően tartalmazza az ország összes ingatlanának adatait, az ingatlanokhoz kapcsolódó jogokat és jogi szempontból jelentős tényeket". Látszólag ettől különválik a közhitelesség jogszabályi fogalma, amely az Inytvr. 2. § (1) bek.-ben nyer meghatározást. Azért csak látszólag, mert a 2. § (1) bek.-ben megfogalmazott bizonyító erő tartalmú közhitelesség csak az 1. § (1) bek.-ben leírttal együtt értelmezhető. A nyilvántartás tartalmának hiteles tanúsítása tartalmát ugyanis az adja meg, a valósággal egyező jog-, illetőleg természetbeni állapottal. A valóságos állapottal való egyezőség kialakítása kifejezett célja volt a telekkönyv megszüntetésének, illetőleg az egységes ingatlan-nyilvántartás kialakításának.25
A jogalkotó az Inytvr. 2. § (1) bekezdésében - az Inytvr. 1. § (1) bek. alapján - az egységes ingatlan-nyilvántartás közhitelességét a jogok és jogilag jelentős tények, mint telekkönyvi gyökerű nyilvánkönyvi tartalom körén kívül kiterjeszti a földadó-kataszteri meghatározottságú ingatlan-adatok körére is. A hiteles tanúsítás alatt a jogalkotó tartalmilag a megváltozott valóságos ingatlantulajdoni rendszer visszatükrözését értette. Ez a valóságos helyzet viszont egy statikus, meghatározóan forgalom nélküli valódi helyzetet jelentett. A valósággal egyezőség a forgalom szükségelte joglátszatról, a tényleges állapot, az új status quo megszilárdításához és regisztratív megerősítéshez kellett.
A nyilvánkönyvi egység okából adódna a következtetés abban a tekintetben is, hogy a közhitelesség tartalmi köre is egységes, egyszerre és ugyanazt jelenti mind a jogok és tények, mind a tárgyi adatok vonatkozásában. Az egységes nyilvánkönyvből eredően a jogi hatásokra kiterjedő egység a telekkönyv és a földnyilvántartás összevegyítésének a jogalkotó által kifejezetten megfogalmazott célkitűzése volt. Célszerű is, hogy a tartalmi egység azonos joghatásokkal járjon. Nos bármennyire is kívánatosnak tűnt az egységes jogi hatás elérése, ez ellentmondásban állt a két típusú tartalomhoz fűződő érdekekkel már a kezdetekkor, amely - igaz kissé elrejtve - megjelent mindjárt az ingatlan-nyilvántartási törvényerejű rendeletben.
Az ingatlan-nyilvántartás - földadó-kataszteri gyökerű - adatai a gazdasági tervezés, statisztika, gazdasági irányítás és ellenőrzés feladatai szempontjából alapvető jelentőségűek. Ezek az adatok különösen a földingatlanok tekintetében ugyanakkor meghatározó jelentőséggel bírnak a jogszerzők számára is, a jogok terjedelme szempontjából. Az ingatlan-nyilvántartás adatai alapján előbbi feladatok elvégzése csak akkor lehetséges, ha ezek az adatok hűen tükrözik a természetben található állapotot. Ezért fontos alapelv az ingatlan-nyilvántartás adatainak a természetbeni állapottal való egyezősége.
Az adatokra vonatkozó nyilvántartási közhitelesség megdönthető törvényes vélelemként nyert szabályozást. A közhitelesség a jogokhoz és tényekhez rendelt joghatáshoz képest redukált, kizárólag eljárásjogi jellegű, a bizonyítási terhet és kötelezettséget az ellenérdekű félre telepítő, a természetbeni állapottal egyezőséget jelentő, bizonyító erőt adó joghatás. A közhitelesség ebben a vonatkozásban azt jelenti, hogy vita esetén, illetőleg más szerv vagy hatóság nyilvántartásával szemben a nyilvántartás adatait kell hitelesnek tekinteni és elfogadni. A közhitelesség nemcsak az említett adatokra, hanem azok alapját képező térképre is vonatkozik.
A nyilvántartás közhitelessége a tartalom vonatkozásában a valóságos állapottal egyezőséget jelentő követelmény, és - törvényi ellentmondást rejtően - ehhez kapcsolt tanúsító, bizonyító hatás, a nyilvántartásban feltüntetett adatok tekintetében. Ebből következően a nyilvántartásban fel nem tüntetett adatot kell az ellenkező bizonyításáig valósnak tekinteni. Abban az esetben azonban, ha az adatváltozás időközben akár természeti tényező okából, akár más okból bekövetkezett az kihat mindenkire, az azzal ellentétes állapotra senki nem alapíthat jogot, illetőleg kötelezettséget, és ennek alárendelten nem is részesül védelemben jóhiszeműsége esetére sem. Az adatváltozások tekintetében a birtokállás megtekintése után egyébként sem lehet jóhiszeműségről beszélni. A nyilvánkönyvi állapot közhitelességének csökevényes volta miatt pedig a nyilvánkönyvi látszatra sem lehet hivatkozni.
A nyilvánkönyv valósággal egyezősége és naprakészsége jogszabályi célkövetelményként, illetőleg emellett alapelvként az állami földnyilvántartásról szóló jogszabályban bukkan fel. Az állami földnyilvántartás tartalma tekintetében ez a követelmény életszerű és logikus, az egyes földrészletek nyilvántartása során azok művelési ága, területe, fekvése a valóságos helyszíni állapotnak megfelelően kell, hogy rögzítésre kerüljön. A valósággal egyezőség ebben a körben a természeti állapotnak, de nem a jogi állapotnak megfelelőséget jelenti tehát ebben a körben. A valósággal egyezőség fogalma a jogban annak felbukkanásakor a természetbeni állappotokkal való egyezőséget jelenti, de nem az anyagi jogi állapotra vonatkoztatott.
Az egységes ingatlan-nyilvántartásban - földnyilvántartási jogszabályból átvetten - alapelvként rögzül az egységes ingatlan-nyilvántartásról szóló 1972. évi 31. számú törvényerejű rendeletben, mint törvényes vélelem. Az egységes ingatlan-nyilvántartásról szóló 1972. évi 31. számú törvényerejű rendelet (Inytvr.) 1. § (1) bekezdése definiálja a valóságos állapottal egyezőség elvét, mint vélelmet és követelményt egyaránt annak indokával együtt: "az ingatlan-nyilvántartás az ingatlanokhoz fűződő jogok és törvényes érdekek védelmében a valóságos állapotnak megfelelően tartalmazza az ország összes ingatlanának adatait, az ingatlanokhoz kapcsolódó jogokat és jogi szempontból jelentős tényeket."
A nyilvánkönyvi tartalom valósággal egyezőségének jogalkotói hangsúlyozása és annak indokai az 1. § (3) bekezdéséből derülnek valójában ki: "Az ingatlan-nyilvántartás az alapja a földeket érintő népgazdasági és üzemi tervezésnek, a rendeltetésszerű földhasználat és az ingatlanforgalom ellenőrzésének, a területrendezésnek, a statisztikai adatgyűjtésnek, valamint egyes pénzügyi kötelezettségek megállapításának."
A valósággal egyezőség és a közhitelesség tartalmi összecsúsztatása nem véletlen, az a kötelező használat követelményével, illetőleg az ingatlan-nyilvántartás naprakészségének jogalkotó elvárásaival, követelményével kapcsolatos.26
Az ingatlan-nyilvántartás tartalmának kötelező használatából következik, hogy
- az ingatlan-nyilvántartás tartalmának helyességét vélelmezni kell,
- az ingatlan-nyilvántartás tartalmával szemben mutatkozó esetleges eltérés bizonyítása az érdekeltet terheli,
- az eltérés bizonyításáig az ingatlan-nyilvántartás tartalmát kell használni.
Az ingatlan-nyilvántartás valósággal egyezősége elvének megfogalmazásakor a jogalkotó az állami földnyilvántartás valósággal egyezőség elvét ültette át az egységes nyilvánkönyvbe. A jogalkotóban fel sem merült a nyilvánkönyvi joglátszat telekkönyvi fogalmi elemeinek átültetése. Ehelyett az ingatlan-nyilvántartás - tervezési, ellenőrzési célzatú kötelező használatát és naprakészségét, és ebből adódó, ezt biztosító tartalmi helyességét, a naturális viszonyokkal, köztük a valóságos - az ingatlanforgalom tudatos kikapcsolásából adódó meghatározóan statikus - jogállapottal való egyezőségét tűzte ki célul.
Az ellentmondás nagyon pontosan kimutatható, a jog az egykor a telekkönyvben a forgalmi érdek dominanciája, a dinamikus mozzanat miatt kifejlesztett joglátszatvédelem helyébe, annak ellentéte, a statikus mozzanat védelmére helyezte a hangsúlyt, nevezetesen a naturális viszonyok változásainak naprakész nyilvántartásba vételére. A naprakészség, valósággal egyezőség, a közhitelesség fogalmi elemei olyan módon csúsznak egybe, hogy a nyilvánkönyvi változások bejegyzése kötelezővé válik minden bejegyzési tárgyra, a változások gyors átvezetése a jogosultságok alanyainak adminisztratív kötelezettségévé válik.
Az adatok körében válik egyértelművé, hogy nem a forgalmi mozzanatban fellépő jóhiszemű jogszerző védelme a közhitelesség jogintézményének lényege többé, hanem a természeti állapotokkal való egyezőséget biztosító puszta bizonyító erő, amely kiegészül az állami ellenőrzés biztosításának eszközével. Az ingatlan-nyilvántartási adatokra is kiterjedő közhitelesség az ingatlan-nyilvántartás kötelező használatának elvéből következik és ahhoz szorosan kapcsolódik. Nem a jóhiszemű jogszerző védelmét jelenti. A közhitelesség pusztán azt jelenti, hogy vita esetén, illetőleg más szerv vagy hatóság nyilvántartásával szemben az ingatlan-nyilvántartás adatait kell hitelesnek tekinteni és elfogadni.
Ez a tartalmi átértelmezés nem véletlen, hanem tudatos, a látszat védelemről az adathelyességre, megbízhatóságra koncentrált. A valósággal egyezőség elve az egységes ingatlan-nyilvántartásban "népgazdasági követelményekből" adódik: a gazdasági tervezés, illetőleg a mezőgazdasági termelés tervszerű irányítása és ellenőrzése az ingatlan-nyilvántartás alapján csak akkor lehetséges, ha az hűen tükrözi a természetben található állapotot. Ezért a legfontosabb alapelvek egyike ingatlan-nyilvántartás adatainak a természetbeni állapottal való egyezősége. Ennek az alapelvnek a betartása megköveteli egyrészt, hogy az ingatlanok, földek tulajdonosi viszonyaiban történt változások a legrövidebb idő alatt az ingatlan-nyilvántartásban egyik napról a másikra azonnal jelentkezzenek, másfelől a nyilvántartási munkarészekben az ingatlanok területének, művelési ágának és talajminőségének megállapítása a legnagyobb gondossággal a helyszínen történjen.
A közhitelesség nemcsak az ingatan-nyilvántartási tulajdoni lap tartalmára, hanem az azok alapját képező térképre is vonatkozik. Így keletkezik a közhitelesség, mint valódisággal egyezőséget tanúsító vélelem belső önellentmondása az ingatlanok területénél, egyéb adatainál. A belső önellentmondás lényege az egységes nyilvántartás részei ugyanazt hitelesen másként más tartalommal, harmadik személyeket eltérő jogvédelemmel tanúsítják.
A nyilvántartási tartalom valósággal egyezőségének biztosítását az egységes ingatlan-nyilvántartás a szerkesztési eljárásra alapította,27 majd működésében az ún. "naprakészkészség" fenntartásában látta. A telekkönyv, az állami földnyilvántartás tartalmának, továbbá a tényleges birtokviszonyok alapulvételével szerkesztett új egységes ingatlan-nyilvántartás a törvényes vélelem szintjére emelte a valóságos jogállapotokkal való összhangját, mint egységesítési célkitűzését. Az új nyilvánkönyv szerkesztési eljárásának valós célkitűzése lehetett a megváltozott ingatlantulajdoni viszonyok alapján a nyilvántartásba vétel megújítása, amely jelentőségénél fogva csak a betétszerkesztési eljárásokkal összehasonlítható, illetőleg még annál is jelentősebb, mivel azzal egyidejűleg történt meg a nyilvánkönyv térképi alapjainak megteremtése is.
A nyilvánkönyv naprakészségét volt hivatott megteremteni a változások bejelentési kötelezettsége28, illetőleg a nyilvántartás valósággal egyezőségének folyamatos, hivatalbóli ellenőrzési joga.
A változások bejelentésének - nem teljesítés esetére illetékbírsággal szankcionált - kötelezettsége29 egységesen kiterjed a jogváltozások, illetve az adatváltozásokra egyaránt. A közigazgatási bejegyzési kényszer a nyilvánkönyvi jogot szerző, jogosulttá váló felet terheli.30
Az Inytvr.-t módosító 1976. évi 36. sz. tvr. 6. §-a nyilvánkönyvi tartalom valóságos állapottal való egyezősége vizsgálatára hivatalbóli ellenőrzést tett lehetővé jogok és a tények körében is.31
Az ingatlan-nyilvántartás valósággal egyezősége vélelmének megdöntését tették lehetővé az ún. pótszerkesztési eljárások.
Jójárt mutat rá első ízben kritikai megközelítésben arra, hogy a magyar nyilvánkönyvi jogban elterjedt a "közhitelesség"-nek az az értelmezése, amely a nyilvántartás közhitelesége fogalmát a nyilvánkönyvi tartalom valódiságához kapcsolja.32 Egyet kell értenünk Jójárttal abban, hogy Magyarországon jelenleg elterjedt a "közhitelesség"-nek a bizonyító erőt, mint közhitelességet egyúttal a nyilvánkönyvi tartalom valódiságához kapcsoló jelentése. "Ez a jelentéstartalom azt veszi alapul, hogy hiteles az, amit a hivatalos közegek ellenőriztek, annak tartalmát valódinak találták és azt igazolták." Ez a jelentés-tartalom valóban nem annyira elvont, mint a bizalom-védelemi hatás, mégis ellentmondásos annyiban, hogy nem tud mit kezdeni a nyilvánkönyv esetleges anyagi joggal ellentétes tartalma, illetőleg a közhitelesség, mint valósággal egyezőség fogalmi ellentmondásával.
Jójárt szerint e meghatározás "finomított változatát valló nézetek nem tesznek teljesen egyenlőségjelet a közhitelesség és a nyilvántartás tartalmának a valósággal egyezősége közé, csupán azt mondják, hogy a nyilvántartás azért hiteles, mert vélelem áll fenn az abban foglaltak helyessége mellett. A nyilvánkönyv ebben a megfogalmazásban a kívülálló jogszerző számára nem a tartalom feltétlen valódiságát közvetíti, pusztán vélelmet jelent a valóságos jogállapottal egyezőség mellett. Jójárt is úgy látja, hogy e megközelítésben benne rejlik az feltételezés is, hogy a tartalom adott esetben a valóságos anyagi jogi helyzettől eltérő is lehet, de szerinte nincs válasz arra, hogy mi a következménye a valóságos jogi helyzettől való eltérésnek.33
Jójárt34 helyesen a közhitelességnek Petrik által is vallott valósággal egyezősége fogalmi meghatározásával száll vitába, kifejtvén hogy a telekkönyv valóságos állapottal való egyezőséget jelentő közhitelessége arra az időre értelmezhető, amikor a telekkönyvezés tárgya, illetőleg a telekkönyvi bejegyzés joghatása kizárólag a dologi jogok körére volt szűkíthető. Ezt a szabályt már a 34/1960. Korm. rendeleten alapuló szocialista telekkönyvi rendtartás idején sem támasztotta alá az anyagi jog.35
Petriknél a közhitelesség fogalmi kifejtésekor lényegi és definitív elemként a valósággal egyezőséget, bizonyító erőt, illetőleg részben a helyességet és a közbizalmi hatást, illetőleg a jóhiszemű jogszerző védelmét emeli ki. A szerző szerint a nyilvánkönyvnek "a valóságos állapotnak megfelelően kell tartalmaznia az ingatlanokhoz kapcsolódó jogokat és jogi szempontból jelentős tényeket. Az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jog, feljegyzett tény alapján vélelmezni kell, hogy az az ingatlan-nyilvántartás szerinti jogosultat illeti meg."36
Petrik37 a közhitelességet összetett fogalomként tárgyalja, amely három - egymással nehezen összeegyeztethető - elemet vegyít:
- a közhitelesség mindenekelőtt jelenti a valósággal - vélhetően az anyagi jogi állapottal való - egyezőséget,
- a bizonyító erőt és az ismertség vélelmét, mint a nyilvánkönyvi szerzők és a nyilvánkönyvet vezető állam felé egyaránt irányuló megdönthető vélelmet, végül jelenti a nyilvántartást vezető állam,
- illetőleg az ingatlanra nyilvánkönyvi jogot szerzők felé az anyagi jogi állapot nyilvántartásba vételi kötelezettségét.
A közhitelesség előbbi értelmezése valójában egy elemet foglal magában, a bizonyító erőt, illetőleg önellentmondást rejt. Petrik adós marad annak kifejtésével, hogy a hiteles tanúsítás bizonyító erejével hogyan függ tatalmilag össze a nyilvántartásba vételi kötelezettség. A kötelező telekkönyvezés nem a közhitelesség, mint joghatás tartalmi eleme, hanem sokkal inkább annak előfeltétele. Az alapprobléma azonban az, gyakran már azt sem tudni ki mit is ért a valósággal egyezőség fogalma alatt. Jobb tőle tehát megszabadulni.
Az Igazságügyi Minisztérium 1996-ban keltezetett, az új ingatlan-nyilvántartási törvény tervezetének koncepciós anyaga38 különbséget tesz a "közhitelességgel szemben támasztott elvárásaink és a közhitelesség jogilag releváns tartalma között." A közhitelesség meghatározása körében a prekoncepciós anyag a közhitelesség és a valósággal egyezőség alapvető tartalmi különállását hangsúlyozza.
"Ehhez képest mindjárt a fejtegetéseink elején le kell szögeznünk, hogy a közhitelesség soha, sehol sem jelentette azt, hogy a nyilvántartás tartalma megegyezik a valósággal...A közhitelesség tehát - anyagi jogi hatását tekintve - abban nyilvánul meg, hogy a nyilvántartás tartalmát meghatározott körben és meghatározott személyek javára a valósággal egyezőnek kell tekinteni."39
A törvényelőkészítő koncepciója szerint "bár a közhitelességet minél szélesebb körben indokolt érvényesíteni, garanciális szempontból mégis talán az a legfontosabb, hogy a közhitelesség mértéke(terjedelme) pontosan megállapítható, a közhitelesség érvényesülésének határvonala egyértelműen kitapintható legyen. Ezt a követelményt - ha úgy tetszik - a közhitelesség önmagára vonatkoztatott, immanens tartalmának tekinthetjük (amely arra ad választ, hogy mennyiben "közhiteles" maga a közhitelesség)."40
A közhitelesség a törvényelőkészítők megfogalmazásában "csupán jogi vélelmet jelent arra vonatkozóan, hogy a nyilvántartás tartalma megegyezik a valóságos jogi vagy ténybeli helyzettel." A valódi joghelyzettel való megegyezés csak abban nyilvánul meg, hogy "a nyilvántartás tartalmát meghatározott körben és meghatározott személyek javára a valósággal egyezőnek kell tekinteni."41 A törvényelőkészítők szerint az 1972. évi 31. számú törvényerejű rendeleten működő rendszerben működő nyilvánkönyvi rendszerben a közhitelesség határai (mert nincsenek is igazán kicövekelve) nem ismerhetők fel pontosan és ezáltal bizonyos pontokon ma- gának a közhitelességnek az "érvényessége" kérdőjeleződik meg. Ez a fajta jogbizonytalanság adott esetben úgy véljük többet árthat, mint a szűkebb körben, de biztosan - biztonsággal kitapintha- tóan - érvényesülő közhitelesség. A közhitelesség elve tehát csak akkor képes a jogbiztonságot szolgálni, ha az érvényesítésére hivatott szabályok is biztos kiismerhető alapokon állnak.
Álláspontom szerint a törvény a valósággal egyezőség elvét - eltérően az Inytvr42. szabályától - explicite nem mondja ki. Ez nem jelenti azt, hogy valaki nyelvtani, rendszertani értelmezéssel ezt megállapítsa, ha talál olyan normákat, amelyek tartalmából ilyen következtés levonható. Ilyen szabályt azonban sem az Inytv., sem a Ptk. nem tartalmaz.
Annak a kérdése, hogy az ingatlan-nyilvántartás tartalma eltér-e az anyagi jogi állapottól, "a valóságtól" előbbiek szempontjából közömbös. Ennek akkor lesz csak szerepe és jelentősége, ha az anyagi jogi jogosult észlelve a nyilvánkönyv helytelenségét, netán azon belül jogsértő jellegét, jogorvoslattal él. Ebben a pillanatban releváns kérdésfelvetés, hogy van-e jóhiszemű harmadik szerző fél, mert ha van, akkor a közhitelesség védelmi mechanizmusát megfogalmazó törvényi tényállás éltre kel, mégpedig a harmadik személy által tett kifogásban, továbbá a nyilvánkönyvi hatóság, illetőleg a bíró döntésében.
Az új Inytv. tervezetének megfogalmazásakor hangsúlyos és nem vitatott álláspont, egyben kiindulási pont volt, hogy az ingatlan-nyilvántartás - a felek rendelkezési jogából, továbbá a jogszabályon alapuló jogváltozások okából - nem biztos, hogy azonos a valódi, azaz az anyagi jogi állapottal, sőt lényegi szabályainak épen az a feladata, hogy a nyilvánkönyv tartalmához akkor is joghatásokat fűzzön, ha a nyilvánkönyvi tartalom és az anyagi jogi helyzet eltér. Erre az esetre értelmezett igazán az új törvényben a közhiteleség, mint a nyilvánkönyvi joglátszathatás, az ingatlanforgalom számára rendelt ún. külső tényállás. Alapvetően lényegi tévedés tehát, hogy az új Inytv. alapján az ingatlan-nyilvántartás a valósággal egyezőség követelményét bármilyen formában, akár implicit módon is tartalmazná. A nyilvánkönyvnek természetesen célja, hogy a nyilvánkönyvi tartalom megfeleljen az anyagi jogi állapotnak, ezt azonban a szankciókként nyilvánkönyv magánjogi joghatásai, illetőleg a közjogi nyilvánkönyvi kényszer útján biztosítja.
A törvényelőkészítők (köztük a szerző) a közhitelesség tartalmi meghatározásakor a német, osztrák jogirodalomban ismert pozitív és negatív mozzanatot emelték ki. "A közhitelesség tartalmát alkotó joghatások iránya kettős:
a) egyrészt a bejegyzett jog jogosultként azt a személyt és olyan tartalommal illeti meg, amiként ezt a nyilvántartás feltünteti (pozitív védelmi hatás)" , a német irodalomban ez a telekkönyv helyességének (Richtigkeit) vélelme;
b) "másrészt az ingatlanra vonatkozóan más jog, mint amelyet a nyilvántartás feltüntet, nem áll fenn (negatív védelmi hatás)," ez a nyilvánkönyvi irodalomban a teljességnek (Vollständigkeit) felel meg.
Ezek azok az fikciók vagy vélelmek, amelyeket a jognak a közhitelesség tartalma alatt értenie kell. E vélelmek ebben a formában kimondva a hatásos magyar jogban a Ptk.-ban nem, de az 1997. évi CXLI. tv.-ben érvényesülnek. A Ptk. 116. §-ának (2) bekezdése szerint ugyanis az ingatlan-nyilvántartás - ha jogszabály kivételt nem tesz - a tulajdonjog és más jogosultságok fennállását hitelesen tanúsítja. E szabályokból - sokak szerint - levezethetőek a fenti vélelmek, sőt az azokban foglaltaknál tartalmilag talán még több is.
A klasszikus telekkönyvben azért jelentheti - vélelem jelleggel a bizonyító erő szintjén - a valódi anyagi jogi állapottal való egyezőséget a telekkönyvi állapot, mert a telekkönyv a dologi jogok nyilvántartásra szolgál, más jogokat nem céloz nyilvántartani, ezen jogok keletkezéséhez, módosulásához, megszűnéséhez viszont az anyagi jog telekkönyvi bekebelezést ír elő. A telekkönyvi bejegyzés jogkeletkeztető, jogváltoztató és jogmegszüntető hatása okából az a dologi jog, amit nem jegyeztek be, az az anyagi jog szabályai szerint nem keletkezett, nem módosult és nem szűnt meg. A valósággal egyezőség és a közhitelesség részbeni tartalmi azonossága az anyagi bejegyzési hatásból ered tehát. Mégis, hangsúlyozni kell, hogy a klasszikus telekkönyvben sem uralkodó a valósággal egyezőség elvével való tartalmi azonosítás, mivel a telekkönyvi bizalomvédelem keretén belül a közhitelesség a nyilvánkönyvi tartalom és a valóságos anyagi jogi állapot eltérése esetére ad rendező szabályt, a jóhiszemű jogszerző védelmét az anyagi jogosulttal szemben. Ez pedig eleve feltételezi azt, hogy a telekkönyv valamilyen okból nem az anyagi jogi állapotot tükrözi. És nem azért mert nem vezették át a jogváltozást, mert ekkor a késedelem folytán a jog keletkezése is elmaradt az anyagi bejegyzési hatás okából.
A közhitelesség, mint látszatjogon alapuló jóhiszemű szerzést védő szabály valójában arra az esetre szól, amikor telekkönyvi jogsértés folytán a nyilvánkönyvi igény nem teljesült, és a fennmaradt látszaton alapuló jogszerzés történt. Ekkor kell valamely szerzésnek védelem, a közhitelesség a forgalmi mozzanat védelmében a forgalomban szerző jogát ismeri el az anyagi jogi jogosulttal szemben is, lehetővé téve a nem jogosulttól való jogszerzést, de csak dologi jogokra. Más jogokra, így a kötelemi jogokra nem következik be a klasszikus telekkönyvben nem épül ki a joglátszaton alapuló szerzés védelme, a közhitelesség valódi jelentése. A telekkönyvi közhitelesség a dologi jogokhoz kapcsolt anyagi bejegyzési hatáshoz kapcsolt, mivel bejegyzés dologi jogok egyáltalán nem keletkezhetnek, következésképpen a telekkönyv tartalma mindig a valódi dologi jogviszonyokat tükrözi.43
Amint a klasszikus telekkönyv tárgyai közé felvette a kötelemi jogokat, úgy vált a valósággal egyezőség ebben a körben fikcióvá, hiszen egy eleve nem létező tényállásról vélelmezte azt a jog, hogy létezik. A kötelmi jogok az anyagi jog szerint a telekkönyvön kívül keletkeztek, módosultak és szűntek meg, így a telekkönyv valósággal egyezősége itt bejegyzési kényszer esetén sem érvényesülhetett volna, bejegyzési kényszer hiányában pedig eleve nem volt vélelmezhető. A valósággal egyezőség törvényes vélelemként a dologi jogok körére volt csak érvényes. A fikció definíciója szerint tudatos egyenlősítést jelent valamivel, amivel közismerten nem egyenlő. Az, hogy a telekkönyv az esetek meghatározó részében megegyezik az anyagi jogi helyzettel, még nem zárja a közhitelesség fikció jellegét, egyben nem támasztja alá vélelem jellegét sem.44
A telekkönyv, illetőleg a telekkönyvi joghatásokat átvevő ingatlan-nyilvántartás (együtt nyilvánkönyv) arra az esetre ha a nyilvánkönyvi bejegyzés jogszerűtlen, helytelen volt, vagy később jogszerűtlenné vált, a nyilvánkönyv bizalomvédelmi hatása lépett elő a jóhiszemű szerzők irányában. Itt vált nyilvánvalóvá az is, hogy a nyilvánkönyv valósággal egyezősége miért vélelem, és miért megdönthető törvényes vélelem. Ha ugyanis a nyilvánkönyvbe érvénytelen jogügyletet inkorporáló okirat alapján került sor a jogsértő bejegyzésre, a bejegyzett dologi jog ugyan az anyagi jog szerint nem keletkezett, de azt a nyilvánkönyv kifelé létező jogként publikálta, és ezen a publikált jogon alapuló jogszerzéshez az anyagi jog bizalomvédelmi hatást kapcsolt, létrehozva ezzel a joglátszat alapján történő védett jogszerzést.
Ugyanez a szituáció állt elő, ha a nyilvánkönyvbe bejegyzett jog alapjául szolgáló jogügyletről időben később derült ki, hogy az érvénytelen, mivel a jog ugyancsak az anyagi jog szerint ex post megszűnt, de azt a nyilvánkönyv kifelé létező jogként publikálta, és ezen a publikált jogon alapuló jogszerzéshez az anyagi jog bizalomvédelmi hatást kapcsolt, létrehozva ezzel a joglátszat alapján történő védett jogszerzést.
A valóságos állapottal való egyezőség mást jelent a forgalomnak alávetett, ezért dinamikusan változó jogok körében, és mást a statikus természeti állapotokat rögzítő birtokállományi adatok körében. Ezért ezen eltérő tartalmú fogalmat fölöttébb célszerűtlen a közhitelesség tartalma alatt egyesíteni. ■
JEGYZETEK
1 Lásd erről különösen: Jójárt László: Az ingatlan-nyilvántartás közhitelessége. Magyar Jog, 20001. szeptember 513-518. old., továbbá Petrik Ferenc: A telekkönyvi jog alapelvei, a közhitelesség vélelme. MJ. 2003. május. 257-264.old.
2 1972. évi 31. sz. törvényerejű rendelet 2. §.
3 Jójárt László: Az ingatlanok nyilvántartásának szabályai. Perfekt Kiadó Bp. 1994. 17. old.
4 Jójárt László: Az ingatlanok nyilvántartásának szabályai. Perfekt Kiadó Bp. 1994. 17. old. "A jogok és tények nem természetbeni, hanem eszmei valóságok. Ennek megfelelően helyesebb a valósággal egyezőség kapcsán a jogok és tények vonatkozásában a tényleges helyzetről beszélni."
5 Jójárt László : Az ingatlan-nyilvántartás közhitelessége, Magyar Jog, 2001. szeptember, 513-518. old.
6 Imling Konrád: A magyar telekkönyvi jog, Franklin Társulat, Bp. 1902. 26. old.) "...a nyilvánosság alapelvének alkalmazásával válnak a dologi jogviszonyok felismerhetőekké, közhitelűekké, ...csak azok a jogok dologi hatályúak, amelyet a telekkönyvbe szabályszerűen bejegyeztek. Ezért bír a telekkönyv a hitelesség jellegével...."; Szladits Károly: Dologi Jog. Bp. 1930. Grill Károly Könyvkiadó. 154. old. Sárffy Andor Telekkönyvi Rendtartás, A szerző kiadása, Budapest, 1941. 27. oldal; Kolosváry Bálint: Dologi Jog. Magyar Magánjog V. szerk.: Szladits Károly. BP. 1942. Grill Károly Könyvkiadóvállalata 17. old.
7 Szladits Károly: Dologi Jog. Bp. Grill Károly Könyvkiadóvállalata 1930. 126. old.
8 Ezzel az ún. bejegyzési elvvel összefüggésben "a nyilvánosság alapelvének (Publizitätsprinzip) alkalmazásával válnak a dologi jogviszonyok felismerhetőkké, közhitelűekké,.....csak azok a jogok dologi hatályúak, amelyek a telekkönyvbe szabályszerűen bejegyezvék. Ezért bír a telekkönyv a hitelesség jellegével, amelynél fogva ..... annak tartalmát olyannak kell tekinteni, mely jogilag igaz és az ingatlan-forgalomra nézve kimerítő" (Dr. Imling Konrád: A magyar telekkönyvi jog, Franklin Társulat, Budapest, 1902. 26. old.); lásd Sárffy Andor: Telekkönyvi Rendtartás, Budapest, 1941. 27. old.; a szerző kiadása) ugyanezt az álláspontot vallja még Jójárt. Lásd Jójárt László: Az ingatlan-nyilvántartás közhitelessége, Magyar Jog, 2001. szept. 514. old.; továbbá: Jójárt László: Az ingatlanok nyilvántartásának szabályai. Perfekt Kiadó Bp. 1994. 17. old.
19 Szladits Károly: Dologi Jog. Bp. 1930. Grill Károly Könyvkiadóvállalat. 154. old.
10 Sárffy Andor: Telekkönyvi Rendtartás, a szerző kiadása, Budapest, 1941. 27. oldal;
11 Sokan ezt a félreérthető mondatot tekintik a korábbi telekkönyvi irodalomban is megfogalmazott valósággal egyezőség és közhitelesség azonosításának. Sárffy Andor: Telekkönyvi rendtartás, Bp. 1941. a szerző kiadása 27. old. "A közhitelesség vagy anyagi nyilvánosság elve azt jelenti, hogy mindenki megbízhatik abban, hogy az a jogállapot, amelyet a telekkönyv feltüntet, megfelel a valódi jogállapotnak."
12 Sárffy Andor: Telekkönyvi Rendtartás, a szerző kiadása, Budapest, 1941. 139. old. Ugyanezt teszi Szladits is, hiszen a deklaratív hatályú bejegyzést ő is helyesbítő, telekkönyvrendező bejegyzéseknek hívja.
13 Sárffy Andor: Telekkönyvi Rendtartás, a szerző kiadása, Budapest, 1941. 27. old.
14 Ezt a lényegi következtetést első ízben Salamonné Solymosi Ibolya publikálja. Magyar Jog. 1982. évi 4. szám.
15 Eörsi Gyula-Világhy Miklós: Magyar Polgári jog. I. Köt. 334. old. "...egyfelől telekkönyvön kívül telekkönvvi jogot az ingatlanra vonatkozólag nem lehet szerezni, másfelől viszont a telekkönyvbe bejegyzett jog valósággal fennáll. [Trt. 1. § (1) bek.]"
16 Kampis György: Telekkönyvi jog, Bp. 1963. KJK.
17 Lásd erről az 1959. évi IV. törvény 1960. május 1-jén hatályos 116. § (2) bek.-ét: "A telekkönyv - ha jogszabály kivételt nem tesz - a tulajdonjog és más jogosultságok fennállását hitelesen tanúsítja. A telekkönyv részletes szabályait külön jogszabály tartalmazza."
18 1957. évi IV. tv. 50. § (1) A közigazgatási szerv tény, állapot vagy egyéb adat (a továbbiakban: adat) igazolására hatósági bizonyítványt ad ki.
(2) A hatósági bizonyítvány kiadására - a 6. §-ban felsoroltakon felül - az a közigazgatási szerv is illetékes,
a) amelynek területén a bizonyítandó tény bekövetkezett, illetőleg az állapot tartott vagy megszűnt,
b) amelynek területén a bizonyítással kapcsolatos dolog van, vagy a bizonyítani kívánt időszakban volt,
c) amelynek nyilvántartása az adatot tartalmazza.
Hatósági igazolvány
52. § (1) A közigazgatási szerv törvényben vagy önkormányzati rendeletben meghatározott esetben az ügyfél adatainak rendszeres igazolására hatósági igazolványt ad ki. Az ügyfél jogainak rendszeres igazolására hatósági bizonyítvány kiadását kormányrendelet is elrendelheti.
(2) A hatósági igazolványba csak a jogszabályban meghatározott bejegyzés tehető.
(3) A hatósági igazolványt a bejegyzett adatok és jogok igazolására - az ellenkező bizonyításáig - mindenki köteles elfogadni, ezekre nézve az ügyfél más bizonyításra nem kötelezhető.
19 Lásd erről bővebben: A Magyar Népköztársaság Polgári Törvénykönyve, Közgazdasági és a Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1963. 134. oldal.: "a tulajdonos ugyanis tulajdonjogát a telekkönyv segítségével bizonyítja, a bíróság számára a vita eldöntésénél általában a telekkönyvi állapot a döntő.
20 Lásd Kampis György: Telekkönyvi jog, 1963. KJK. Budapest, 75. old.
21 A telekkönyv naprakészsége működése alatt hiányzott. Újjá kell születnie ahhoz, hogy naprakész nyilvánkönyv legyen - mondhatnánk kissé cinikusan. Ez a kisebb baj. A nagyobb az, ha valakik ezt komolyan gondolják, és még bizonyítják is. Historia est magistra vitae.
22 Balázs, Németh, Steirer, Szovátay: Földügyi Szakigazgatás. Mezőgazdasági Kiadó. Bp. 1970. 164-168. old.
23 Balázs, Németh, Steirer, Szovátay: Földügyi Szakigazgatás. Mezőgazdasági Kiadó. Bp. 1970. 166. old.
24 Balázs, Németh, Steirer, Szovátay: Földügyi Szakigazgatás. Mezőgazdasági Kiadó. Bp. 1970. 166. old.
25 MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMEZÉSÜGYI MINISZTÉRIUM IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM 15150/19/1971. JAVASLAT az állami földnyilvántartás és a telekkönyvi nyilvántartás összevonására, Az Igazságügyi Minisztérium és a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium vezetői megbeszélésén az egységes ingatlan-nyilvántartás létrehozására az alábbi megállapításokat tették.
"Az állami föld- és telekkönyvi nyilvántartás összevonása útján kialakítandó új ingatlan-nyilvántartásra vonatkozó - az igazságügy-miniszter és a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter - együttes állásfoglalása a következő:
1. A társadalmi-gazdasági fejlődés egy olyan egységes nyilvántartási rendszer kialakítását igényli, amely a földekre (ingatlanokra) vonatkozó valamennyi adatot - ideértve a különböző jogokat, tényeket és körülményeket is - korszerűen, naprakész állapotban, egy helyen tartja nyilván és hitelesen tanúsítja. Ennek érdekében egy tartalmában és formájában új, korszerű ingatlan-nyilvántartás létrehozása szükséges, amely a következő előnyökkel jár:
a) Teljessé válik az ingatlan-nyilvántartás, mert az valamennyi ingatlant (földet, házat, öröklakást, utat, vasutat, folyó stb.) továbbá az ingatlanok valamennyi adatát (ideértve a különböző jogokat, tényeket és körülményeket is) tartalmazza.
b) Egyszerűbb lesz az ingatlan-nyilvántartás, mert megszűnik a párhuzamosság és a két nyilvántartásban feltüntetett adatok közötti eltérés; a nyilvántartási munkarészek elkészítésével és a változások átvezetésével kapcsolatos adminisztráció - az új nyilvántartás létrehozása után - lényegesen csökken és ezáltal gyorsabbá válik.
c) A földnyilvántartás vonatkozásában már eddig is fennálló szankcionált bejelentési kötelezettség kiterjesztésével, továbbá a változások hivatalból történő átvezetésével biztosítható az új nyilvántartás adatai és a tényleges állapot közötti egyezőség."
A MÉM és az IM egyetértésével kialakított javaslatot véleményezték a PM, az ÉVM, az MTTH, a Legfelsőbb Bíróság és a Legfelsőbb Ügyészség illetékes vezetői (dr. Garamvölgyi Károly, Szilágyi Lajos, dr. Papp Lajos, dr. Szakács Ödön, és dr. Katona Zoltán elvtársak). Az egységes ingatlan-nyilvántartás létrehozásával összefüggő alapvető elvi kérdésekben - az ÉVM kivételével - véleményeltérés nincs. Néhány olyan kérdés vetődött fel, amelyeket az egységes ingatlan-nyilvántartás rendszerének kialakításánál és a jogi szabályozásnál érvényesíteni kell." A kéziratot Jójárt László bocsátotta rendelkezésemre.
26 Ennek oka az ingatlan-nyilvántartási jogszabályban keresendő, amely szerint "az ingatlanokkal kapcsolatos nyilvántartási, tervezési, statisztikai, elszámolási és adatszolgáltatási munkáknál az ingatlan-nyilvántartás adatait kell kötelezően használni." 1972. évi 31. számú tvr. (Inytvr.) 1. § (3) bek. Ez a rendelkezés az ingatlan-nyilvántartás a kötelező használat elvének alapja.
27 1972. évi 31. számú tvr. 36-40. §-ai, 27/1972 ( XII. 31.) MÉM. számú rendelet 135. § 144. §-ok.
28 A bejelentési kötelezettség is az állami földnyilvántartásból kerül át az ingatlan-nyilvántartásba. Az állami földnyilvántartás adatai helyességének biztosítása érdekében az egyes szabálysértésekről szóló 17/1968. (IV. 14.) Korm. számú rendelet 101. §-a kimondja, hogy
- "szabálysértést követ el a földrészletnek az a kezelője, használója, illetve tulajdonosa, aki
a) a földrészletek kezelésében, használatában, tulajdonában és művelési ágában bekövetkezett változást - az előírt határidőn belül - nem jelenti be;
b) a földrészletek kezelésére, használatára, tulajdonára és művelési ágára vonatkozó bejelentésben valótlan adatot tüntet fel."
Az idézett jogszabályban említett bejelentési határidő - a földnyilvántartási jogszabály rendelkezései szerint a változás bekövetkezésétől számított 15 nap - elmulasztása szabálysértés. A hivatkozott jogszabály a szabálysértés címén kiszabható pénzbírság felső határát - amely a földnyilvántartási jogszabály szerint 1000 forint volt - 3000 forintra emelte fel. A bírság alsó határa 20 forint.
29 1972. évi 31. számú tvr. 12. § az adatokra, Inytvr. 14. § (2) bek.
30 1972. évi 31. sz. tvr. 14. § (2) bek. "A bejegyzést a jogszabályban meghatározott határidőn belül - ha jogszabály másként nem rendelkezik vagy a felek megállapodásából más nem következik - az köteles kérni, aki ezáltal jogosulttá válik. Kérheti a bejegyzést az is akinek ez a bejegyzett jogát érinti."
31 1976. évi 35. számú tvr. 6. § (6) bek. "a járási földhivatal a nyilvántartott jogoknak és tényeknek a tényleges állapottal való egyezőségét hivatalból ellenőrizheti. A hivatalból feltárt eltérés rendezésére - feltéve, hogy ahhoz bírósági eljárás nem szükséges - az érdekelt határozattal kötelezhető, amelynek teljesítése az államigazgatási eljárás általános szabályai szerinti bírsággal kikényszeríthető;"
32 Lásd Jójárt László: Az ingatlan-nyilvántartás közhitelessége, Magyar Jog, 2001. szeptember, 513. old.
33 Lásd erről Jójárt László: Az ingatlan-nyilvántartás közhitelessége, Magyar Jog, 2001. szeptember, 513. old.
34 Az 1855. évi december 15-i rendelet, az irodalomból lásd Jójárt László: Az ingatlan-nyilvántartás közhitelessége, Magyar Jog, 2001. szeptember 514-518. old.
35 A tények még kevésbé. Különösen azért nem, mert ez a telekkönyv meghatározóan nem mondott semmit az ország ingatlanainak több, mint 90%-áról. Az ingatlan-nyilvántartás közhitelességének problémái - Petrik által katasztrófálisnak vélt állapota - is inkább a bejegyzések elhúzódásával, semmint a bejegyzések jogszerűségével függnek össze.
36 Lásd Petrik Ferenc: A Polgári Törvénykönyv Magyarázata, III. rész, 382-400. old.; Budapest, KJK-Kerszöv. Jogi és Üzleti Kiadó Kft. 384. old.
37 Lásd Petrik Ferenc: A telekkönyvi jog elvei, a közhitelesség elve, Magyar Jog, 2003. 5. szám, továbbá a valósággal egyezőség, a bizalomvédelmi hatás tekintetében részben még Petrik: A Polgári Törvénykönyv magyarázata,. KJK. 2001. 384-389. old.
38 Lásd Az ingatlan-nyilvántartás korszerűsítése körében eldöntendő kérdések; IM Civilisztikai és Gazdasági Kodifikációs Főosztály; 19234/1995. 14-15. old.
39 Lásd Az ingatlan-nyilvántartás korszerűsítése körében eldöntendő kérdések; IM Civilisztikai és Gazdasági Kodifikációs Főosztály; 19234/1995. 14. old.
40 Az ingatlan-nyilvántartás korszerűsítése körében eldöntendő kérdések; IM Civilisztikai és Gazdasági Kodifikációs Főosztály; 19234/1995. 14. old.
41 Az ingatlan-nyilvántartás korszerűsítése körében eldöntendő kérdések; IM Civilisztikai és Gazdasági Kodifikációs Főosztály; 19234/1995 15. old.
42 1972. évi 32. számú törvényerejű rendelet 1. § (1) bekezdés.
43 Lásd erről: Jójárt László: Az ingatlan-nyilvántartás közhitelessége, Magyar Jog, 2001. szeptember, 513. old.
44 Lásd: Münchener Kommentar zum BGB Band 6.3. Auflage C.H. Becksche Verlagsbuchhandlung Műnchen 1997. 892. § Rd Nr 2.; továbbá a fikció melletti állásfoglalásként: Tímár Sándor: Telekkönyvi jogunk alaptanai, Pestszentlőrinc, 1938.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Kurucz Mihály egyetemi adjunktus, ELTE ÁJK, Agrárjogi Tanszék
Visszaugrás
