A modern jogösszehasonlítás tudománya több mint egy évszázados múltra tekint vissza, gyökerei pedig még távolabbra nyúlnak. A jogösszehasonlítás ma már egyetemi oktatás tárgya, a jogban való tájékozódás egyik fontos forrása és nem utolsósorban a jogalkotó egyik eszköze a nemzeti és nemzetközi jogalkotás terén.
Nincs ez másképp a büntetőeljárásban sem. Az igényes jogalkotó mindig különösen fontosnak ítélte, hogy ezen a jogterületen zajló kodifikációs munkák során a külföldi jogintézmények által nyújtott elméleti és gyakorlati tapasztalatok felhasználásra kerüljenek. Napjainkban valamirevaló büntetőeljárási tankönyv elképzelhetetlen egy alapos jogösszehasonlító áttekintés nélkül. A büntetőeljárási tárgyú magyar és külföldi alkotmánybírósági határozatoknak pedig ma már elengedhetetlen alkotóeleme a jogösszehasonlító elemzés.
Ebben a munkában mindig is meghatározó szerepet játszott a Hans-Heinrich Jeschek professzor által alapított, baden-württenbergi Freiburg in Breisgauban található Max-Planck Külföldi és Nemzetközi Büntetőjogi Intézet (Max-Planck-Intstitut für ausländisches und internationales Strafrecht), amely - számos résztéma, mint például a korrupcióellenes jogi szabályozás, a szervezett bűnözés elleni fellépés jogi eszközeinek összehasonlító jogi elemzése mellett - az 1980-as évektől kezdődően az 1990-es évek közepéig a Strafrechtsentwicklung in Europa (A büntetőjog fejlődése Európában) című sorozatában feldolgozta az európai országok, így a magyar büntető- és büntetőeljárási jogának és büntető igazságszolgáltatási rendszerének fejlődését változását.2 Ennek a sorozatnak a kiadásában kiemelkedő szerepe volt Dr. Barbara Hubernek az intézet egyik vezető kutatójának.
Ezek közé a hagyományok közé illeszkedik a Richard Vogler és Barbara Huber szerkesztésében, az Intézet gondozásában 2008-ban megjelent csaknem hétszáz oldal terjedelmű összehasonlító jogi monográfia is.3 A könyv hat ország: az Anglia (Penny Darbishyre), Franciaország (Richard Vogler), Hollandia (Marc Groenhuisen-Josep Simmelink), Németország (Barbara Huber), Spanyolország (Gascón Inchausti Villamarín Lopez) és Szlovénia (Katja Šugman Stubbs) büntetőeljárási rendszerét dolgozza fel. Mint Vogler a könyv bevezetőjében (4. o.) fogalmaz, és ez lehet a könyv mottója is: "Napjainkban Európában a büntető igazságszolgáltatás a legjelentősebb átalakulásának vagyunk tanúi a francia forradalom óta." Ezért érdemes megvizsgálni, hogy "Melyek a büntető igazságszolgáltatás formálódó új normái, ezek honnan bukkannak elő? Kialakulhat-e egy európai igazságszolgáltatási kultúra, illetve igazságszolgáltatás vagy a kontinens a különböző stílusú és formájú igazságszolgáltatások posztmodern sokfélesége felé halad?"
A hat, egyenként mintegy nyolcvanoldalas tanulmány egységesen tizenkét kérdéscsoportot tárgyal. Ezek a következők: 1. A bünetőeljárás forrásai és célja, 2. A büntetőeljárás áttekintése, 3. A büntetőeljárás alapvető rendelkezései, 4. A terhelt jogai, 5. A büntetőeljárás szakaszai, 6. A büntető igazságszolgáltatás szervezete, 7. A büntetőeljárás egyéb résztvevői, 8. A bizonyítási eszközök és bizonyítékok, 9. A jogerő, 10. A büntetőeljárás speciális formái, 11. A konszenzualitásra épülő eljárások, 12. Reformtörekvések. Mindegyik tanulmányt a büntetőeljárásra vonatkozó alapvető hazai szakirodalom bibliográfiája zárja.
Az átfogó elemzések nem hagynak kétséget afelől, hogy a vizsgált országok büntetőeljárási rendszereit a fennálló jelentős különbségek ellenére az utóbbi évtizedekben - mint Vogler rámutat - három fontos tényező közös fejlődési útra terelte.
Az első, az ügyféli per 1945-től tartó, nem csupán Európára kiterjedő térhódítása, amely letompította vagy egyenesen száműzte az inkvizitórius hagyományokat. Ennek következtében számos országban átalakult a büntetőeljárás struktúrája. Így történt ez a Franco-rezsim bukását követően 1975-től Spanyolországban, ahol 1985-ben bevezették az esküdtbíráskodást, 1976-tól Németországban, 1988-89-től Olaszországban. Megnőtt a tárgyalás és a tárgyaláson lefolytatott bizonyítás jelentősége, csökkent az előzetes eljárás meghatározó hatása. Ironikus, hogy ezzel párhuzamosan szintén megnőtt az ügyféli per szerves tartozékát képező konszenzuális elemek szerepe, amely a tárgyalást megelőző egyezkedéshez fűződő érdekek hatását erősítette, ez pedig a tárgyalás szerepét gyengítette. Napjainkban azonban a 2001. szeptember 11-i események hatására - mint ez a tanulmányokból is egyértelművé válik - növekedőben van az előzetes eljárás, ezen belül a nyomozás szerepe.
A második jelentős hatást az Európai Emberi Jogi Bíróság több mint ötvenéves ítélkezési gyakorlata váltotta ki. A Bíróság ítéleteinek több mint a fele az Európai Emberi Jogi Egyezmény (EEJE) 6. cikkéhez kapcsolódóan ma már büntetőeljárási tárgyú. Az ítéletek egyik jelentős része a tisztességes és nyilvános tárgyalást előíró 6. cikk (1) bekezdéséhez, a másik az ésszerű határidőn belüli tárgyalásra vonatkozó 6. cikk (2) bekezdéséhez kapcsolódik, és jelentős hatást gyakorolt a könyvben elemzett országok bizonyítási jogára is. A Bíróság hatásának egyik eleme az eléjük kerülő jogi problémák megközelítésében megmutatkozó semlegesség, bár kétségtelen tény, hogy az EEJE angolszász jogászok keze nyomát viseli magán, amely az Egyezmény tekintetében az akkuzatórius eljárásnak az inkvizitórius eljárási rendszer feletti dominanciáját is kifejezi. A semlegesség azonban még nem jelent konzisztenciát, hiszen az ítélkezési gyakorlatban az EEJE-ben részes államok megítélése terén a Bíróság a mozgó határ doktrínáját követi, amely az emberi jogok határainak tekintetében bizonyos fokú diszkrecionális jogot enged az államoknak. A konzisztencia ellen hat az is, hogy a Bíróság nem tekinti magát a részes államok igazságszolgáltatása feletti negyedfokú fellebbezési fórumnak.
A harmadik fontos hatása az Európai Unió III. pillére felől érkezett. A büntetőügyekben folyó belügyi és igazságügyi együttműködés intenzívebbé válása a közös igazságszolgáltatási térség fokozatos kialakulásának igényét erősíti. Ennek a térségnek a mérföldkövei az Europol az Eurojust, az Európai Igazságszolgáltatási Hálózat. Az együttműködés katalizátora a kölcsönös elismerés elve, amelynek megvalósulását ma már az európai elfogatóparancs mellett további hét kerethatározat támogatja. Ezen kívül a Luxembourgi EK Bíróság ítélkezési gyakorlata is abba az irányba mutat, hogy az európai közösségi szinten az I. pillér szintjén is belátható időn belül megjelenik a büntetőjogi szabályozás, ami által a közösségi politikák terén lehetővé válik a tagállamokra nézve közvetlenül kötelező büntető- és büntetőeljárási vonatkozású jogforrások megalkotása. A Lisszaboni Szerződés elfogadása esetén egy új dimenzió nyílik a tagállamok büntetőeljárási szabályozásának befolyásolásában, az Európai Ügyész megjelenésével pedig a büntető igazságszolgáltatás működésének alakításában.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
