Mind a közbeszédben, mind a szakmai diskurzusban egyre inkább teret nyer az ún. devizahitelezés problémája. Jelen cikk tárgya arra korlátozódik, amit az ún. devizahiteles perekben eljárásjogi szempontból a jogi képviselő tapasztalhat. Nem kívánok a Kormány különböző, ún. devizahiteles mentőcsomagjaival foglalkozni, sem azzal, hogy pontosan milyen jogi érvek hangzanak el a devizaalapú kölcsönszerződések érvénytelensége körül pro és kontra. Jelen cikkben a problémát jogszakmai-eljárásjogi oldalról mutatom be, a devizahitelezés következményeit mint valós társadalmi problémát és ennek különböző szociálpolitikai vagy nemzetgazdasági hatását nem vizsgálom.
A devizahitelezéssel kapcsolatos bírósági joggyakorlat ellentmondásosnak (volt?) mondható, a főbb anyagi jogi kérdéseket érintően legalábbis, a Kúria 6/2013. polgári jogegységi határozata remélhetőleg egységesíteni fogja a joggyakorlatot. A vonatkozó eljárásjogi kérdések azonban szerencsére megválaszoltnak tekinthetők, különös tekintettel a Kúria 5/2013. PJE határozatára.
A devizahitelezés kapcsán a jogi fogalomrendszer zavaros, ami egyrészt a magyar (pénzügyi) fogyasztóvédelem fejletlenségére, ill. kései kialakulására és ebből következően a megfelelő jogszabályi környezetre (pontosabban annak hiányára) vezethető vissza, másrészt arra, hogy a devizahitelezés megértéséhez behatóbb bank üzlettani ismeretek is szükségesek. Kiemelendő az 1996. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 200/A. §, amely a devizaalapú kölcsön fogalmát megadja: olyan kölcsön, amelyet a pénzügyi intézmény devizában tart nyilván, de a fogyasztónak forintban nyújt és a fogyasztó forintban törleszt (emellett más jogszabályokban is fellelhetőek kapcsolódó fogalom-meghatározások, lásd a 83/2010. (III. 25.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdésének 2. pontját és a 361/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet 2. § 2. pontját. A nézetkülönbségek már ennek kapcsán megmutatkoznak, hiszen az adósi oldal kifogásolja a devizaalapú adósságnyilvántartást, illetve elszámolást arra tekintettel, hogy a kölcsön jóváírása és későbbi törlesztése is forintban történik. A fogalom körüli zűrzavart jól példázza a Kúria Polgári Kollégiuma kollégiumvezetőjének jogegységi eljárás lefolytatása iránti indítványa a devizahitelek kapcsán. Az első két kérdés szerint a Kúria a jogfejlesztést abban is szükségesnek látta, hogy a devizaalapú kölcsön forint vagy devizakölcsön-e, továbbá hogy a devizaalapú kölcsönszerződések általánosságban érvényes vagy érvénytelen szerződésnek tekinthetők-e (http://kuria-birosag.hu/sites/default/files/sajto/jogegysegi_eljaras_lefolytatasa_iranti_inditvany.pdf).
A devizahitel és a devizahiteles perek fogalma a közbeszédben terjedt el. Valójában a kifejezés több szempontból hibás. Ezen perekben ugyanis egyrészt kölcsönszerződés érvényessége képezi a per tárgyát, nem hitelszerződésé, maga a pénzátadás ténye (folyósítás) ugyanis a felperes (adós) részéről sem vitatott, hitelkeret rendelkezésre tartásáról tehát nincs szó [régi Ptk. 522. § (1) bekezdése], pontosabban a jogviszony jellegadó szolgáltatása nem ez. Másrészt nem a szó szoros értelmében vett devizakölcsönről, hanem devizaalapú kölcsönről van szó ezen perekben, mivel az adósnak a fizetési számláján forintösszeg és nem deviza került jóváírásra [azaz a kölcsön rendelkezésre bocsátása forintban történt: régi Ptk. 523. § (1) bekezdése], az egyébként ténylegesen rendelkezésre álló devizaforrás a kedvező kamatozású kölcsönnyújtás alapjául szolgált (ehhez lásd a PSZÁF vonatkozó elemzését: https://felugyelet.mnb.hu/data/cms2401714/PSZAF_levele_a_Kuria_reszere.pdf, 18-19. o.). A perekben az adósok a devizaforrás meglétét is vitatják és azt állítják, hogy ez "banktechnikai trükk" volt mindössze, a banki "extraprofit" elérése érdekében. Ezen adósi állítás véleményem szerint nem állja meg a helyét, hiszen józan ésszel belátható, hogy az adós 1,5-3%-os ügyleti kamatos forintkölcsönt 6-8%-os jegybanki (Magyar Nemzeti Bank) alapkamat mellett egyetlen kereskedelmi banktól sem kaphatott volna. A devizaforrás hiánya ellen szól továbbá a bankok deviza nyitott pozícióját (devizaárfolyamok változásából eredő banki veszteség kockázata.) szabályozó szigorú jogszabályi környezet [366/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet 4. § és 20/2012. (X. 15.) MNB rendelet], a Magyar Nemzeti Bank felé fennálló napi devizapozícióra vonatkozó jelentéstételi kötelezettség (az ún. D01-es operatív napi jelentés), és az éves beszámolót jóváhagyó könyvvizsgálói záradék is [1996. évi CXII. törvény 134. § (1) bekezdésének a) pontja, 136. § (1) bekezdése, 137. § (1)-(3) bekezdése, 2006. évi IV. törvény 40. § (1) bekezdése]. A közérthetőség kedvéért az alábbiakban használt devizahiteles pereken a devizaalapú kölcsönszerződések érvénytelensége iránt megindított pereket értem és használom.
2.1. Bevezető megjegyzések a régi Ptk. 239. § (1) bekezdése kapcsán: Polgári perek sokasságához vezetett (és ezen jogszabályhely módosításáig vagy a megfelelő korlátok jogalkalmazó általi felállításáig ez a folyamat folyta-
- 3/4 -
tódni fog) a devizahiteles adósságok esetén a régi Ptk. hatályos 239/A. § (1) bekezdése, amely a sokszor kilátástalan helyzetben lévő adósoknak nyújt - véleményem szerint rövid távon - előnyöket, miközben a banki igényérvényesítést rendkívül megnehezítheti. Ezen jogszabályhely szerint: "A fél a szerződés érvénytelenségének vagy a szerződés egyes rendelkezései érvénytelenségének (részbeni érvénytelenség) megállapítását a bíróságtól anélkül is kérheti, hogy az érvénytelenség következményeinek alkalmazását is kérné." Azaz a jogalkotó az anyagi jogi szabályokat tartalmazó Ptk.-ban felülírta a Pp. 123. § szerinti eljárásjogi feltételeket. A Pp. ugyanis a megállapítási kereset előterjesztését két szigorú feltételhez köti (a számadási kötelezettség megállapítására és a számadás helyességének megállapítására irányuló kereset kivételével): egyrészt a felperesi jogok alperessel szembeni megóvása teszi szükségessé a keresetindítást, másrészt a keresetben marasztalás a jogviszony természeténél fogva, a kötelezettség lejártának hiányában vagy más okból nem kérhető. Feltűnő az az ambivalencia, ami a megállapítási keresetek jogszabályi hátterét övezi e két törvényünkben. Az a jogalkotói - véleményem szerint helyes - óvatosság, amely a Pp. 123. § kapcsán a megállapítási keresetnél fellelhető, gyakorlatilag teljesen elvész a korlátlan perindítást lehetővé tevő régi Ptk. 239/A. § esetében. A joggyakorlat pedig jelenleg elismeri a régi Ptk. 239/A. § szerinti megállapítási keresetet mint sui generis jogintézményt és nem vizsgálja a Pp. 123. § szerinti feltételek fennálltát, ebben a kérdésben a Kúria 5/2013. PJE határozata érdemben döntött (lásd ezen jogegységi határozat 1. pontját). Ideális jogi környezet tehát azon adósok és pertaktika számára, amely kizárólag egy szerződés érvénytelenségének megállapítását tűzi ki a perben célul, ezáltal mentesítve átmenetileg - a végrehajtás alapjául szolgáló okirat hiányában - az adóst fizetési kötelezettségeinek teljesítése alól. Az érvénytelenség jogkövetkezményének levonása hiányában ugyanis a bíróság ítéletének eredménye gyakorlatilag "csak" egy érvénytelen szerződés lesz.
2.2. Az érintett jogszabályhely történeti és teleologikus értelmezéséről: Egy jogszabályhely helyes értelmezésénél és alkalmazásánál annak történeti, rendszertani és teleologikus értelmezése elengedhetetlen. A régi Ptk. 239/A. § (1) bekezdését a 2012. évi LI. törvény 1. §-a iktatta be a Polgári Törvénykönyvbe, 2012. május 26-i hatállyal. A miniszteri indokolás nem utal arra, hogy a törvény elfogadásának célja a devizaadósok felé nyújtandó valamiféle mentőcsomag lett volna vagy akár ezen jogszabályhely megalkotása a devizahitelekkel bármilyen kapcsolatban lenne. A törvényindokolás szerint a jogalkotó ezen jogszabályhely által kívánta biztosítani az eljárásjogi korlátoktól mentes perlést, már az új Ptk. hatálybalépése előtt is. Az új Ptk. 6:109. § (2) bekezdése ugyanis a jelenleg hatályos régi Ptk. 239/A. § (1) bekezdéséhez hasonlóan lehetővé teszi a kizárólag megállapításra irányuló érvénytelenségi per megindítását. Az új Ptk. kommentárja (A Polgári Törvénykönyv magyarázatokkal. Szerkesztő: Vékás Lajos. Complex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft. Budapest 2013. 587. o.) e jogszabályhely célját azzal magyarázza, hogy a felek ezáltal maguk tudják rendezni a kialakult helyzetet, amely hatékonyabb megoldást eredményez, mint egy bírósági ítélet.
Csakhogy véleményem szerint egy bankkölcsönszerződés érvénytelenségének megállapítása iránti per esetében nem (feltétlenül) ez a helyzet, fizetési késedelemben lévő adós esetében pedig szinte kizárt a fenti cél elérése. Itt ugyanis az egyik fél, nevezetesen a kölcsönt nyújtó már teljesítette a szerződés szerinti szolgáltatását és átadta (folyósította) a kölcsönösszeget. Az adós - a legutóbbi hírek (http://nol.hu/gazdasag/20130525-otbol_egy_ados_mar_nem_fizet) szerint ötből legalább egy - azonban nem tudja teljesíteni az ő szolgáltatását, a kölcsön (és kamat) visszafizetését, sőt, ennek állami kényszerrel való végrehajtását is el kívánja kerülni, azaz az elszámolásban nyilván nem érdekelt. A régi Ptk. 239/A. § (1) bekezdése alapján, a devizaalapú kölcsönszerződések érvénytelenségének megállapítása iránti perekben a probléma épp az, hogy az érvénytelenség jogkövetkezményének levonását (eredeti állapot helyreállítása, határozathozatal idejéig hatályossá nyilvánítás, érvényessé nyilvánítás) a felperes nem kéri (az eddig jogerősen befejezett 130 devizahiteles perekből mindössze egy olyan volt, ahol az adós nem megállapítási keresetet terjesztet elő, Heti Válasz, XIV. évfolyam 1-2. szám, Darák Péter-interjú, 15. o.). Az adós tehát magának a kereset fajtájával "jelzi", hogy nem elszámolni akar a hitelezővel. Naivnak tartom azt a jogalkalmazói felfogást, amely szerint az adós az érvénytelenségi per eredményes befejezését követően elszámolási pert fog indítani, amelyben az 5/2013. PJE határozat 2. pontjára tekintettel ismételten le fogja róni ugyanazt a peres eljárás illetékét, amit a megállapítási perben már megfizetett. A régi Ptk. 239/A. § (1) bekezdésének rendszertani értelmezésével kapcsolatos álláspontomat a következő alpontban ismertetem.
2.3. A Ptk. alapelveinek megfelelő jogértelmezés: A régi Ptk. 239/A. § (1) bekezdése álláspontom szerint kizárólag a régi Ptk. alapelveivel értelmezhető helyesen. Ahogy Szladits utal rá: "A jog gyakran nem tud megbírózni az életviszonyok végtelen gazdagságával. Ilyenkor kisegítőül valamely, a társadalomban érvényesülő más, nem jogi (metajurisztikus) normatív zsinormértékre utal..." (Szladits Károly: A magyar magánjog vázlata. Negyedik, átdolgozott kiadás, Grill Károly Könyvkiadóvállalata, Budapest, 1933. 43. o.). Az alapelvekre és azok alkalmazására napjainkban is kiemelt szükség van, mert ezekkel idomul az írott jog a folyamatos társadalmi és gazdasági változásokhoz.
A régi Ptk. a személyek vagyoni és személyhez fűződő jogait, továbbá törvényes érdekeit védi. E törvény biztosítja a személyeknek az őket megillető jogok szabad gyakorlását, de csak azzal a feltétellel, hogy e jogokat a társadalmi rendeltetésüknek megfelelően gyakorolják (régi Ptk. 2. §, régi Ptk. 4. §, BDT 2008.1919, BDT 2006.1339). Más eseti döntések is megerősítik, hogy a jog gyakorlója a törvény és a bírósági határozat által biztosított jogait a régi Ptk. 4. § (1) bekezdésében és az 5. § (1)-(2) bekezdésében kifejtett elvek tiszteletben tartása mellett
- 4/5 -
gyakorolhatja, ellenkező esetben jogszerűtlennek minősül a jogcselekménye (BDT 2012.2827). A Ptk. alapelvi szinten, általános sikántilalmat ír elő, azaz a joggal való visszaélés alapelve a Ptk.-ban foglalt valamennyi jog esetében korlátot képez. A régi Ptk. 5. § (2) bekezdése értelmében az illetéktelen előnyök szerzése joggal való visszaélést valósít meg. A Legfelsőbb Bíróság joggyakorlata is arra enged következtetni, hogy haszonszerzési célhoz bírósági jogsegély nem nyújtható (P. törv. V.20.871/1975., BH 1986.414.). Márpedig a kölcsön igénybevétele után megállapítási perrel szerződés érvénytelenségének megállapítását kérni elszámolás nélkül (ami a gyakorlatban a kötelemből való ideiglenes szabadulást jelenti) álláspontom szerint joggal való visszaélésnek minősülhet.
2.4. A perbeli körülmények vizsgálatának szükségessége a joggal való visszaélés megítéléséhez: A fentiekre is tekintettel álláspontom szerint a régi Ptk. 239/A. § (1) bekezdésénél kiemelten szükséges a perbeli körülmények vizsgálata a keresetindítás céljának felderítéséhez. A jogmegóvás szükségességének fennállta, de legalábbis a joggal való visszaélés megakadályozása a kereset szerinti döntés meghozatalakor itt is megkövetelendő, nem a Pp. 123. §-ára, hanem a régi Ptk. 2. §-ra tekintettel. Ennek mérlegelése után - a perbeli összes adat mérlegelése után - álláspontom szerint a bíróság jogszerűen juthat arra a következtetésre, hogy a felperesi kereset joggal való visszaélésre irányul, ezért azt el kell utasítani. Ezt az álláspontot tapasztalataink szerint egyes bírósági döntések megerősítik. A Fővárosi Törvényszék 40.P.25.869/2011/30. sz. ítéletében megállapította, hogy a bíróság előtti jogvita immanens feltétele a személyt ért konkrét és általuk megfogalmazott vagyoni vagy személyi sérelem állítása. A törvényszék ebben az ügyben a felperesi keresetet az érvénytelenségi per megindításához való jogosultság visszaélésszerű gyakorlása miatt utasította el. A bíróság szerint (kiemelések a szerző N. Cs.): "A bíróság döntését mindenekelőtt a felperes perben megmutatkozó magatartása alapozta meg. A bíróság arra mutat rá, hogy a Ptk. 2. §-ának (2) bekezdése a személyeket megillető jogok szabad gyakorlását kizárólag azok társadalmi rendeltetésének megfelelően biztosítja. Ehhez képest a felperesi joggyakorlás módja egyértelműen ellentétes a fenti alapelvi jellegű szabállyal. A régi Ptk. 4. §-ának (1) bekezdése szerint a polgári jogok gyakorlása és kötelezettségek teljesítése során a felek a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megfelelően, kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni. A felperes által előterjesztett puszta megállapítási kereset az adott perbeli körülmények között egyenesen utal arra, hogy a felperes önként vállalt készfizető kezességi kötelezettségének utóbb méltánytalannak érzett teljesítése alól kíván a per útján szabadulni...Magatartása a régi Ptk. 5. §-ának (2) bekezdését is sérti, amennyiben az I. rendű alperes jogai, törvényes érdekei csorbítására, a felperes oldalán illetéktelen előnyhöz vezetne, de a felperesi jog gyakorlása a jog társadalmi rendeltetésével össze nem férő célra is irányulna....A régi Ptk. 239/A. §-ának (1) bekezdése által biztosított lehetőség az I. rendű alperest abba a helyzetbe hozza ráadásul, hogy az érvénytelen szerződés esetére neki járó pénzbeli szolgáltatások visszafizetésére kötelezés nélkül szabadul kezesi teljesítési kötelezettsége alól az egyetlen, még megtalálható fizetésre kötelezett kezese, de nem különben az adós és a másik kezes is. ...Mindezek miatt a bíróság a keresetet anélkül utasította el, hogy a keresetben megjelölt jogcímek érdemi vizsgálatának eredményére kitérne." A törvényszék ítéletének indokolásában értékelte azt a tényt, hogy a felperes a kereset megítélése után jelzálogkötelezettként sem lenne köteles a tartozásért helytállni, holott az alperes (bank) ekkora pénzösszeget ezen szerződést biztosító mellékkötelezettség nélkül nyilvánvalóan nem helyezett volna ki.
A Fővárosi Ítélőtábla 5.Pf.20.362/2012/4. sz. ítéletében pedig a következőképp rendelkezett: "Az ítélőtábla kiemeli, hogy a régi Ptk. 2. § (2) bekezdése a személyeket megillető jogok szabad gyakorlását csak a jogok társadalmi rendeltetésének megfelelően biztosítja. Létezőnek kell tekinteni tehát egy olyan jogi keretet, amit ha a jogosult túllép, akkor joggyakorlása a törvény szerint eleve nem megengedett, és ezért az ilyen joggyakorlásnak már önmagában, az igény alaposságától függetlenül is a kereset eredménytelenségére kell vezetnie. A jelen perben mindezeknek a következő okok miatt van jelentősége. A felperes a kérelmére személyes költségmentességben részesült, a per adatai alapján és az általa előadottakból következik tehát, hogy nem áll módjában a kölcsönt visszafizetni, mert saját állítása szerint sincs ehhez szükséges rendszeres jövedelme. Ezenkívül tény az is, hogy a végrehajtási eljárásban előterjesztett kifogásában még úgy nyilatkozott, hogy kölcsöntartozását vissza kívánja fizetni, mégpedig egy összegben, vagyis a kölcsönszerződést ekkor még maga is érvényes szerződésnek tekintette, hiszen ezzel a nyilatkozatával a kölcsönszerződés felmondásából eredő és őt terhelő pénzfizetési kötelezettségét ismerte el. Tény az is - mint ahogyan azt a felperes is elismerte -, hogy a vételi jog gyakorlásának eredményeként a 4 090 589 forint vételárat megkapta, miközben azt is maga adta elő, hogy bármit is kellene visszafizetnie, azt csak 15 000 forintos részletekben tudná teljesíteni. Ilyen peradatok mellett viszont csak azt lehet megállapítani, hogy a kölcsönszerződés érvénytelenségének a puszta megállapítására irányuló kereseti kérelem előterjesztése nem felel meg a régi Ptk. 4. § (1) bekezdése szerinti tisztességes, jóhiszemű, együttműködő joggyakorlás követelményének. Sőt, ennek a kereseti kérelemnek az előterjesztése még a régi Ptk. 5. § (2) bekezdését is sérti. A felperes ugyanis a kölcsönszerződés érvénytelenségét megállapító ítélet birtokában úgy képes kötelezettségei kikényszerítését megakadályozni, hogy az I. rendű alperes valamennyi szerződéses szolgáltatásának átvétele után, tehát saját szerződésből eredő jogai teljes kimerítését követően saját szerződéses kötelezettségeitől és még az érvénytelenség jogkövetkezményeként őt terhelő pénzfizetési kötelezettségtől is szabadulna, mégpedig pusztán annak
- 5/6 -
okán, hogy a teljesítéséhez szükséges fizetési készsége mellett még teljesítő képessége is hiányzik. Mindezzel pedig a felperes végső soron tisztességtelen és egyben illetéktelen előnyökre tenne szert, ilyen célok elérése érdekében viszont nem lehet az önálló megállapítási kereset lehetőségével sikeresen élni. Ezért a felperes keresetét a joggyakorlás módjával szemben támasztott alapvető követelmények megsértése miatt is el kellett utasítani.
Felperesi részről a joggal való visszaéléssel kapcsolatos alperesi álláspontra az a válasz többnyire, hogy a törvényben kifejezetten biztosított keresetindítási jog nem minősülhet joggal való visszaélésnek. Ez a felperesi érvelés azonban alapjaiban hibás. A régi Ptk.-ban szabályozott joggal való visszaélés alapelve ugyanis nem hézagpótló szabály, azaz nem akkor alkalmazandó, ha egy kérdést nem szabályoz a régi Ptk., hanem éppen akkor, ha van törvényi szabály, amelyet az adott esetben mégsem lehet alkalmazni (törvényrontó szabály), mert az a jogszabály céljával ellentétes eredményre vezetne. A régi Ptk. indokolása szerint az alapelvek elvi keretül szolgálnak a részletszabályok számára. Helyesen állapítja meg Tercsák Tamás (Tercsák Tamás: A joggal való visszaélés. A Szladits Szeminárium Kiadványai. Budapest 2003. 237. o.), hogy e tilalom funkcióját más törvényi szabályok nemkívánatos működésének kivételes korrigálásában kell látnunk.
Véleményem szerint a Legfelsőbb Bíróság korábbi eseti döntései is felhívhatóak a Ptk. 239/A. § (1) bekezdése szerint indított perekben. A Legfelsőbb Bíróság BH 1985.65. sz. eseti döntésében megállapította, hogy önmagában valamely eljárás megindítása is lehet visszaélésszerű, ha annak célja más jog érvényesítésének a megakadályozása. A keresetindítás és egyéb kapcsolódó kérelmek visszaélésszerűségét több eseti döntésében is vizsgálta és megállapította a Legfelsőbb Bíróság a rendeltetésellenes joggyakorlásra tekintettel (BH 1994.187., BH 1985.385., BDT 2006.1339).
A régi Ptk. 239/A. § (1) bekezdése alapján indult perekben az alperesi és felperesi oldalon fennálló érdekeket mérlegelnie kell a bíróságnak. Ezt az álláspontot erősíti meg a Legfelsőbb Bíróság Pfv. I.20.208/1995/8. sz. határozata, amelyben döntését a Legfelsőbb Bíróság valamennyi jogviszony elbírálásához fűződő érdek- és értékegyensúly megteremtése iránti követelményére alapította. A BDT 2008.1919. sz. és a BH 2002.357. sz. határozatban is azt erősítette meg az eljáró bíróságok, hogy a visszaélésszerű joggyakorlás megállapítása csak az ellentétes érdekek összevetésének eredményeként állapítható meg. Ezzel ellentétes véleményem szerint a Baranya Megyei Bíróság BDT 2002.693. sz. döntése, amely értelmében amennyiben a joggyakorló részéről a törvényes érdek bármilyen mértékben is megvan, nem lehet szó joggal való visszaélésről. Az ebben a döntésben kifejtett bírósági konklúzió álláspontom szerint helytelen, mert egyrészt bármilyen kismértékű érdek megléte már feljogosítaná a jog gyakorlóját a joggyakorlással messze arányban nem álló kár okozására, másrészt parttalanná tenné a joggal való visszaélés törvényi tényállását, ami pont egyes visszaélésszerűen gyakorolt törvényes érdekek ellen véd. A Ptk. 239/A. § (1) bekezdése szerinti keresettel a felperes a legtöbb esetben azért valósít meg joggal való visszaélést, mert még ha a keresetindítás nem is kifejezetten rosszhiszemű cél elérését szolgálja, eredménye az alperes számára nagyobb kárt okoz, és amely erre tekintettel nem áll arányban a joggyakorlással elérhető előnnyel (A polgárijogi határozatok tára egységes szerkezetben. Összeállították: Dr. Bernhard Miksa és Dr. Vekerdy Géza. 1934. 91. o. A Magyar Királyi Kúria elvi jelentőségű határozatai. Polgári Határozatok Tára. 159. sz. E.H. http://dtl1.ogyk.hu/view/action/nmets.do?DOCCHOICE=6144448.xml&dvs=1387543532537~21&locale=hu_HU&search_terms=&view_profile=user&adjacency=&VIEWER_URL=/view/action/nmets.do?&DELIVERY_RULE_ID=4&usePid1=true&usePid2=true©RIGHTS_DISPLAY_FILE=copyrights3).
2.5. A devizahiteles perek és a joggal való visszaélés lehetősége: A perek többségében általunk tapasztaltak szerint a szabad felhasználású és nem ritkán hitelkiváltási célú devizaalapú kölcsönt igénylő adós nem fizetés állapotában fordul a bírósághoz, elsődleges kereseti kérelmében a teljes (!) szerződés érvénytelenségét kérve az 1996. évi CXII. törvény (a továbbiakban: korábbi Hpt.) korábban hatályos 213. § (1) bekezdésének valamelyik, nem ritkán valamennyi alpontjára hivatkozással, a régi Ptk. 239/A. § (1) bekezdése alapján kizárólag megállapítási keresetet előterjesztve. A felperes(ek) továbbá személyes költségmentességet vagy illetékfeljegyzési jogot kér(nek) és kap(nak). Sok esetben munkanélküli, vagy egyéb okból teljesíteni nem tudó vagy akaró adósokról van szó. Ezek után a régi Ptk. 239/A. § (1) bekezdéséhez fűzött miniszteri indokolás szerinti cél megvalósulása ezen perekben, ill. ezen pereket követően nem több, mint illúzió. Az adós nem fog pernyertesség után egyezkedni az elszámolás tekintetében, ha - a perbeli költségkedvezmény bíróság általi biztosítása által is igazoltan - nem fizetőképes. Kérdés ezek után, hogy a régi Ptk. 239/A. § (1) bekezdésének társadalmi rendeltetésével ellentétes céljának tekinthető-e az, ha az adósságai elől menekülő adós a kedvező kamatozású kölcsön felvétele és "felélése" után kéri, az árfolyam számára kedvezőtlen alakulása miatti többlet forintbefizetési kötelezettségét realizálva/megelégelve a teljes kölcsönszerződés érvénytelenségének megállapítását akár egyetlen "formai hiányosságra", például az ún. árfolyamrés hiányára hivatkozva. A teljes szerződés érvénytelenségének bírósági megállapítása után a hitelező az adós ellen nem kezdeményezhet közvetlen végrehajtást. Az adós töröltetheti az érvénytelenné nyilvánított szerződés alapján bejegyzett, de kétségkívül fennálló hitelezői követelést biztosító jelzálogjogot és már szabad is az út a nem ritkán egyetlen likvid és megfogható adósi vagyontárgy (ami egyúttal a jelzálogalapú kölcsönnyújtás alapját képezte), az ingatlan elidegenítése elől. Ezt követően pedig a hitelező, aki elsősorban a zálogingatlan fedezete mellett helyezte ki a kölcsönt, gyakorlatilag biztosíték nélkül marad és reális megtérüléssel a továbbiakban nem számolhat. Persze rendelkezésére áll a régi Ptk.
- 6/7 -
203. § szerinti per megindításának a lehetősége, azonban a (2) bekezdésében foglalt vélelem hiányában a felperesi pernyertesség esélye gyakorlatilag nulla.
A magánjognak a konfliktusrendező funkciója a régi Ptk. 239/A. § (1) bekezdése szerinti perekben véleményem szerint sokszor nem valósul meg, mert ezen perek, illetve az itt született ítéletek inkább konfliktusgeneráló, mint konfliktusrendező hatásúak: könnyen belátható, hogy az adós pernyertességével végződő, kizárólag a teljes szerződés érvénytelenségét megállapító bírósági határozat következménye ugyanis szükségszerűen egy, most már a hitelező által az adóssal szemben indítandó marasztalási per lesz. Továbbá indulhat a megállapítási per következtében törlési per a jelzálogjog törlése céljából és a régi Ptk. 203. § szerinti per is az ingatlan elvonása miatt. A régi Ptk. 239/A. § szerinti keresetindítási jog korlátlan értelmezése tehát legalább a peres eljárások duplikálását fogja okozni, kétszeresen leterhelve az ezen perek miatt már mostanra is "megroppant" bírósági munkát (lásd: http://birosag.hu/media/aktualis/az-obh-javaslatai-devizahitel-szerzodeseket-erinto-peres-ugyekkel-osszefuggesben).
Egyetértek azon jogalkalmazói állásponttal, hogy kizárólag a Ptk. alapelveire alapítani bírósági ítéletet nem lehet vagy csak nagyon szűk körben lehetséges. A régi Ptk. 239/A. § kétségkívül egy speciális megállapítási keresetet kíván az adós kezébe adni, ezt a jogot a bíróságnak csak rendkívül szigorú korlátok között lehet az adóstól megvonni. Devizaalapú kölcsönszerződés érvénytelenítése iránti perekben azonban nem a régi Ptk. 239/A. § (1) bekezdése szerinti megállapítási keresetindítási jog megvonásáról van szó kizárólag a régi Ptk. 5. § (1) bekezdése alapján, hanem a régi Ptk. 239/A. § (1) bekezdésének helyes, objektív-teleologikus értelmezéséről és alkalmazásáról, a Ptk. alapelveinek igénybevételével: tehát ugyanarra a logikára, mellyel a fogyasztóvédelem jelszava alatt a Kúria Gfv.VII.30.078/2013/14. sz. közbenső ítéletével a jogszabály által kifejezetten meg nem követelt árfolyamrést a korábbi Hpt. korábban hatályos 213. § (1) bekezdésének c) pontja szerinti költségnek minősítette. Megjegyezném, hogy a régi Ptk. 4. § (1) bekezdése (jóhiszeműség és tisztesség elve, vagy másként: rendeltetésszerű joggyakorlás) a régi Ptk. 1. § (2) bekezdése, valamint az Alaptörvény 28. cikkének felhívásával ugyancsak a fenti következtetésre lehet jutni.
Álláspontom szerint a régi Ptk. 239/A. § (1) bekezdése szerinti perekben az eljáró bíróságnak vizsgálnia kell a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményét és az alperes hivatkozását a joggal való visszaélésre és értékelnie kell a Pp. 206. § alapján, ha a felperes a pénztartozás visszafizetésére a peranyag szerint nem képes, valós megegyezési-elszámolási hajlandósága nincs, ennek ellenére egy teljes szerződéses jogviszony érténytelenségének megállapítását kéri. A bizonyítási eljárás során erre tekintettel elengedhetetlen a felperes személyes meghallgatása a keresete benyújtásának céljáról, az alperessel fennálló jogviszonyból eredő elszámolás rendezésének módjáról és a felperes felhívása a megállapítási per eredményeként egy összegben esedékessé váló tartozása megfizetésének igazolására.
Ezen perekben az alperes számára minimális cél, hogy amennyiben az adott devizaalapú kölcsönszerződést a bíróság érvénytelenné nyilvánítja, vonja le az érvénytelenség jogkövetkezményét. Azonban a régi Ptk. 239/A. § (1) bekezdése szerinti perek esetén a felperes nem terjeszt elő keresetet az érvénytelenség jogkövetkezményeinek bíróság általi levonása iránt. Ennek az a gyakorlati következménye, hogy az alperes ellenkérelmében nem kérheti a jelenlegi jogszabályi környezetben és jogalkalmazói gyakorlat alapján például a szerződés érvényessé nyilvánítását ugyanebben a perben (5/2013. PJE határozat 3. pontja). A 2/2010. (VI. 28.) PK vélemény 7. pontja szerint azonban, ha a felperes az eredeti állapot helyreállítása iránt terjeszt elő keresetet, akkor a bíróságnak az alperesnek visszajáró szolgáltatásról is rendelkezni kell az ítéletben. Ezt az álláspontot erősítette meg a Kúria a Pfv. VI.21.596/2012. sz. ügyben hozott ítéletében is. Amennyiben tehát a felperes az érvénytelenség jogkövetkezményének levonását kéri - bármilyen kis részben is, pl.: jelzálogjog törlése iránt - úgy a bíróságnak a felek közötti elszámolási vitában is döntenie kell (erre irányuló ellenkérelem, illetve viszontkereset nélkül is).
Az alperesi eszköztárban az egyetlen hatékony perjogi eszköz minden más esetben csak a viszontkereset lehet. Elviekben persze a perbeli egyezség is a jogvita megoldását jelenthetné, ez viszont a felperes megegyezési hajlandóságának a hiánya miatt nem tűnik reális opciónak. Hozzá kell továbbá tenni, hogy a Pp. 148. § (3) bekezdésére tekintettel kérdéses, hogy amennyiben a bíróság számára a semmisségi ok nyilvánvaló, úgy egyáltalán az egyezséget jóváhagyja-e. A viszontkereset azonban a Kúria 5/2013. PJE határozata (lásd a jogegységi határozat 3. pontját) értelmében nem lehet eshetőleges, azaz ennek előterjesztéséhez szükséges, hogy a hitelező a keresetben foglaltakat (szerződés teljes érvénytelenségét) maga ismerje el. Álláspontom szerint az alperes számára megfontolandó a viszontkereset - még ha szakmailag nem is ért egyet az adott semmisségi ok fennálltával -, mivel a bírósági gyakorlat alapján a viszontkereset előterjesztésének hiánya a hitelbiztosítékok megszűnésével, illetve elvonásával fenyeget. Viszontkereset előterjesztése, tekintettel a Kúria 5/2013. PJE határozatában kifejtett érvényessé nyilvánítás elsődleges alkalmazására (lásd a jogegységi határozat 4. pontját), és arra, hogy a perköltségeken eredményes viszontkereset esetében a felperes is osztozni fog, erősen megfontolandó.
- 7/8 -
Az ún. devizahiteles perekben a felperes egyszerre több, rendszerint eshetőleges kereseti kérelmet (amit helytelenül felperesek sok esetben vagylagos kereseti kérelemként jelölnek meg) terjeszt elő, azaz különböző jogszabályhelyekre alapítottan kéri a kölcsönszerződés érvénytelenségének megállapítását vagy a teljes érvénytelenség mellett egyes szerződéses rendelkezések érvénytelenségének megállapítását is kéri a régi Ptk. 209/A. § (2) bekezdésére hivatkozva. Ezen perekben a megválaszolandó kérdés az ellentmondásos bírósági gyakorlatban a hatáskörrel rendelkező bíróság volt. A teljes kölcsönszerződés érvénytelensége iránti perek ugyanis, például a korábbi Hpt. korábban hatályos 213. § (1) bekezdésének valamelyik pontjára hivatkozással, nem tartoznak főszabály szerint törvényszéki hatáskörbe (kivéve persze, ha az adós tartozása 30 millió forintot meghaladja, lásd a Pp. 23. § (1) bekezdésének a) pontját). Ellenben a tisztességtelenségre alapított (régi Ptk. 209/A. §) kereseti kérelmek esetében a hatályos - véleményem szerint indokolatlan - szabályozás alapján a törvényszék jár el [Pp. 23. § (1) bekezdésének k) pontja].
A 2/2010. (VI. 28.) PK vélemény 3. b) pontja szerint vagylagos vagy eshetőleges kereseti kérelem esetében a bíróságnak a hatásköri és illetékességi szabályokat az adott, vizsgált kérelem vonatkozásában kell alkalmaznia. Ezen PK vélemény azt az álláspontot erősíti meg, miszerint ha az elsődlegesen előterjesztett kereseti kérelem esetében a perbíróság hatáskörrel és illetékességgel rendelkezik, akkor a további kereseti kérelmek kapcsán alkalmazandó hatásköri és illetékességi szabályokra tekintet nélkül az elsődlegesen előterjesztett kereseti kérelem elbírálásában eljárhat. Amennyiben az elsődleges kereseti kérelmet nem tartja megalapozottnak és a soron következő kereseti kérelem elbírálására nincs hatásköre, úgy a keresetlevél elbírálását át kell tennie a hatáskörrel rendelkező bírósághoz. Látszólagos keresethalmazat esetében azonban részítélet nem hozható. Nem értek egyet azzal az állásponttal, hogy a törvényszék hatáskörét nem érinti, ha a felperes keresetét módosítva a régi Ptk. 209/A. § szerint tisztességtelenség helyett például a korábbi Hpt. korábban hatályos 213. § szerinti semmisségi okra hivatkozik elsődlegesen, mert ez csupán a kereset leszállítását jelenti [Pp. 27. § (2) bekezdése]. Álláspontom szerint az ilyen keresetmódosítások esetében a keresetlevél áttételének van helye a járásbírósághoz, kivéve, ha a kölcsöntartozás 30 millió forint felett van. A fentiekből az is következik, hogy a törvényszék hatáskörét az nem alapozza meg, hogy a kereseti kérelmek egyikének elbírálása a hatáskörébe tartozik (az elsődleges kereset kivételével).
Jogi képviselőként kiemelten vizsgálandó felperesi keresetmódosítás esetén a Pp. 146/A. § (1) bekezdése is, mivel a felperes a kereseti kérelmét a törvényszék előtti perekben csak szigorú korlátok között módosíthatja, amennyiben a perben a jogi képviselet kötelező.
Végül felhívnám a figyelmet a 6/2013. PJE határozatra (indokolás III.5. pontja), miszerint az eljáró bíróságnak valamennyi, a keresetben hivatkozott érvénytelenségi okot vizsgálnia kell, tehát nem állhat meg a jelenleg "divatos" árfolyamrés, illetve ennek hiányának vizsgálatánál. Ennek két következménye mindenképp van: egyrészt a felperes keresetét az alaptalanul hivatkozott érvénytelenségi okok tekintetében el kell utasítani. Másrészt, ebből következően pedig a bíróságnak a perköltségek viselését meg kell osztania a peres felek között, nem terhelheti kizárólag az alperesre, a szerződés érvénytelenségének megállapításával végződő per esetén sem [Pp. 81. § (1) bekezdése].
Az 5/2013. PJE határozat a pertárgyérték kapcsán - a devizahiteles pereket - érintően azt a szabályt tette magáévá, hogy amennyiben az adós a szerződés teljes érvénytelenségét kéri megállapítani, akkor a pertárgyérték a szolgáltatásért járó ellenszolgáltatás értéke (lásd a jogegységi határozat 2. a. pontját). Itt kérdés, hogy a Kúria mire gondolt "ellenszolgáltatás" kapcsán, ugyanis a kölcsön ellenértéke az ügyleti kamat. A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 123. § szerinti megállapítási perekben (BH 2001.132/II., BH 1997.411) ennek kapcsán kifejtette, hogy a szolgáltatásért járó ellenérték az érvényteleníteni kért szerződésben meghatározott (ellen)szolgáltatás összege (pl.: a kezességvállalás összege). Ebből az következik, hogy a devizaalapú kölcsönszerződés érvénytelenségére irányuló kereset esetében a pertárgyérték a szerződés szerinti kölcsönösszeg.
Véleményem szerint az sem teljesen világos, az hogy devizaalapú kölcsönszerződés esetében a szerződésben meghatározott deviza vagy forint összeget kell a pertárgyérték alapjául venni és akár egyiket, akár másikat, a szerződéskötéskori (vagy folyósított) összeget, vagy pedig a per megindításakor fennálló tartozásösszeget. Az 1990. évi XCIII. törvény 39. § (1) bekezdése arra engedne következtetni, hogy a vitássá tett tartozás perindításkori értéke az irányadó, míg a régi Ptk. 234. § (1) bekezdése és az a tény, hogy a felperes szerint a tartozását megalapozó szerződés semmis (azaz nemcsak az összeget, hanem magát a jogalapot támadja az adós) inkább azt támasztja alá, hogy a szerződésben meghatározott (körülírt) összeg az irányadó. Ha viszont ez utóbbit fogadjuk el, az továbbra is kérdéses, hogy a szerződésben megjelölt forintösszeg alapján határozzuk meg a pertárgy értékét, vagy pedig, mivel a Kúria által is elfogadottan devizakölcsönről (devizaforrás állt mögötte) van szó, a szerződésben kikötött, ill. körülírt devizaösszeg forint ellenértéke alapján számolunk.
Részleges érvénytelenség megállapítása iránti kereseti kérelem (régi Ptk. 209/A. §) esetén a Kúria megítélése szerint a pertárgy értéke nem meghatározható, így az illetéktörvény 39. § (3) bekezdésének b) pontja és 42. § (1) bekezdésnek a) pontja szerint 36 000 Ft összegű illetéket kell leróni. Ez a jogi álláspont logikus, hiszen
- 8/9 -
egy-egy szerződéses feltétel érvénytelensége kapcsán az érvénytelenített szerződéses feltétel "értéke" - főszabályként - nem állapítható meg. Persze lehetnek kivételek, például, ha a felperes a kölcsön svájci frankban denominált összegére vonatkozó szerződéses kikötés vagy a devizavételi és eladási árfolyamok alkalmazását biztosító feltétel érvénytelenségének megállapítását kéri a keresetében. Ezen szerződéses feltételek ugyanis általánosságban a teljes szerződés érvényességére kihatnak.
Véleményem szerint a régi Ptk. hatályos 239/A. § (1) bekezdése indokolatlan és kontraproduktív szabály, amelyet módosítani vagy kiegészíteni szükséges jogalkotói részről. Ennek hiányában, ill. emellett a jogalkalmazóra marad az a feladat, hogy a fenti jogszabályhelyet az élethez igazítsa, fel-, ill. beismerve az ez alapján előterjesztett keresetek valódi célját. A törvényhozás során alkotott pillanatfelvétellel létrehozott, statikus jogi norma megfelelő, nem életidegen alkalmazása a jogalkalmazó felelőssége, az adott jogszabály elfogadását követően ugyanis a változó környezetben ő tevékenykedik, a jogi szabályozást az élethez ő tudja igazítani.
A fentiek felismerése nélkül a bíróságok el fognak merülni a devizahiteles perekben és ezen (a jelenleg már a bíróságok előtt lévő perekben legalábbis) nem fog változtatni az, ha a fővárosi bíróságok helyett most már a vidéki bíróságokat is elárasztja ezekkel a jogalkotó vagy esetlegesen egyéb módon megkísérli rendezni a devizahitelesek helyzetét. ■
Visszaugrás
