A francia szabályozás egészen más módszert alkalmazott az egyes ügynöktípusok elkülönítésénél, mint a német jog vagy az irányelv. A meghatározó szempont ugyanis nem a személyes függetlenségen alapuló önállóság volt, hanem sokkal inkább formai ismérvek (írásbafoglalás, nyilvántartásba jegyzés) vagy a gazdasági függetlenség léte vagy hiánya játszottak döntő szerepet.
A legjelentősebb változást az ügynöki struktúrában itt okozta az irányelv több lépcsőben történő átvétele.1 Egyrészt az irányelv védelmi köre szempontjából meghatározó ismérvvé a személyes függetlenség vált. Másrészt az ügynöktípusok formai kritériumokra építése összeütközésbe került az irányelvvel és ennek a feloldása csak az érintett ügynöktípusok valamelyikének megszűnésével történhet(ett).
Jelenleg a francia jog alapvető ügynöktípusa a francia kereskedelmi törvénykönyv (a továbbiakban: Code de Commerce)2 által szabályozott agent commercial. A Code de Commerce értelmében agent commercial-nak minősül
- az a megbízott,
- aki nem szolgálati szerződés keretében végzi a tevékenységét,
- állandó jelleggel,
- a gyártó, gyártulajdonos vagy iparos (a másik fél) nevében és számlájára,
- adásvételi, bérleti és szolgáltatásnyújtási ügyletek közvetítésével,
- és alkalmankénti megkötésével van megbízva.3 Noha a francia fogalom látszólag több elemében
is eltér a némettől vagy az irányelv által alkotottól, de tartalmilag alapvetően lefedi azt. Az önállóság, a személyes függetlenség ismérvét az agent commercial fogalma bár kifejezetten nem tartalmazza, de a szolgálati szerződés keretében történő közvetítés kizárása tulajdonképpen ezt jelenti. A szolgálati szerződés ugyanis alá-, fölérendeltséget eredményező munkavégzésre irányuló jogviszonyt jelent, tehát személyes függőséget hoz létre.
A személyileg független agent commercial gazdaságilag is független pozícióban áll, jogosult saját ügyletet kötni, egyidejűleg több megbízó számára tevékenykedni, mellékfoglalkozást űzni, teljesítési segédet, alügynököt igénybe venni, de elszámolási kötelezettség terheli a megbízó irányában.4 Tehát gazdasági függetlensége szélesebb körű, mint a német selbstständiger Handelsvertreteré.
A korábbi francia jog irányelvvel fennálló eltérései miatt jelentős változások következtek be és jelenleg is megoldásra váró problémák jelentkeztek egyes személyileg független, tehát az irányelv hatálya alá tartozó ügynöktípusok vonatkozásában.
Az egyik ilyen ügynöktípus az ún. V.R.P.,5 amely az implementációt megelőzően az agent commercial-tól nem a személyes, hanem a gazdasági függetlenség ismérvében különbözött. A V.R.P.-nek minősülés szempontjából az önállóság, a személyes függetlenség korábban irreleváns volt.6 Azonban az irányelv átvételével a meghatározó ismérvvé a személyes függetlenség vált. Vagyis a V.R.P.-k közül a személyileg független ügynökök az irányelv védelmi körébe estek, míg a személyileg függő pozícióban állók nem. Mivel azonban Franciaország az irányelv implementálásával annak rendelkezéseit kifejezetten az agent commercial számára biztosította, a kereskedelmi ügynökök 90%-át kitevő és esetlegesen személyében is független V.R.P.-k csoportja - tagállami szinten -kívül rekedt az irányelv nyújtotta védelem körén. Ennek az anomáliának az orvoslására a jogirodalom azt a javaslatot tette,7 hogy - tulajdonképpen egy analógia útján - a személyileg független V.R.P.-ket agent commercial-nak tekintsék annak érdekében, hogy így - tagállami szinten is - elnyerjék az irányelv biztosította védelmet.
Az esetleges személyes függetlenségtől eltérően a V.R.P. továbbra is gazdaságilag függó pozícióban áll. Nem jogosult ugyanis saját ügyletet kötni,8 azonban több megbízóval is jogviszonyban állhat egyide-jűleg9 és mellékfoglalkozást is űzhet megbízója javára,10 de kizárólag annak engedélyével. Olyan alügynököt, akit maga fizet (szervezetileg nem alárendelt, vagy valódi alügynök), nem alkalmazhat, mert saját kereskedelmi ügylet kötésére nincs feljogosítva. Ellenben a megbízó által fizetett alügynököt (szervezetileg alárendelt, vagy látszólagos alügynök) alkalmazhat.11 A V.R.P. a megbízó irányában elszámolási kötelezettséggel tartozik.12
A másik, az implementáció által érintett ügynöktípus a représentant non statutaire. Ez a típus az agent commercial-lal azonos módon személyileg független, emellett épp úgy jogosult saját ügylet kötésére, egyidejűleg több megbízónak tevékenykedni, mellékfoglalkozást űzni és teljesítési segédet, alügynököt igénybe venni, mint az agent commercial, vagyis gazdaságilag is független.
Az irányelv implementációját megelőzően a représentant non statutaire az agent commercial-tól kizárólag a formai kellékek tekintetében különbözött. Az agent commercial vonatkozásában ugyanis jog-szabály13 kötelezően előírta az ügynöki szerződés írásba foglalását és az ügynök speciális nyilvántartásba vételét. [A különnyilvántartásba vételi kötelezettség indoka abban állt, hogy az agent commercial-t nem tekintették kereskedőnek, ezért nem szerepelhetett a kereskedői nyilvántartásban (registre de commerce et de sociétés).] Így azonban représentant non statutaire-ről csak akkor volt szó, ha az ügynök bár személyileg és gazdaságilag is független volt a megbízótól, de nem jegyeztette be magát az ügynökök számára létrehozott különnyilvántartásba és esetlegesen az ügynöki szerződés írásba foglalásának sem tett eleget. Ezzel azonban a représentant non statutaire elveszítette az agent commercial-t megillető garanciákat és jogviszonyára a Code Civil megbízási szabályai14 érvényesültek.
Az irányelv átvételét követően a francia jog a két típust megkülönböztető - korábban konstitutív jellegű - formai követelményeket fenntartotta annak ellenére, hogy az irányelv a tagállamok számára kizárólag az ügynöki szerződés írásba foglalásának érvényességi kellékként kikötését tette lehetővé. Továbbá az Európai Bíróság több esetben kifejtett álláspontja szerint15 az ügynököt különnyilvántartásba vételre kötelező előírás, amennyiben a szerződés érvényességi kelléke, az irányelv előírásaiba ütközik, mert ez utóbbi kizárólag az írásba foglalás konstitutív feltételül tűzését teszi lehetővé. Felmerült tehát, hogy a francia jog által előírt nyilvántartásba vételi kötelezettség a közösségi jogba ütközik.
Erre a problémára két megoldási lehetőség állt nyitva Franciaország számára.16 Amennyiben érvényességi kellékül állítja a nyilvántartásba vételt, akkor az Európai Bíróság az irányelvvel ellentétes szabálynak minősíti és ennek révén eltűnhet a francia jog alapvető ügynöktípusa, az agent commercial. Ellenkező esetben - ha nem érvényességi kelléknek minősítik a nyilvántartásba vételt - fennmarad az agent commercial típusa, de megszűnik a représentant non statutaire-től való megkülönböztetés alapja. Lényegében a représentant non statutaire típusa beolvad az agent commercial-ba és nem képez elkülönült ügynöktípust. Végeredményképpen a kettő közül az egyik típusnak mindenképpen el kell tűnnie a francia jogból. ■
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
