Az európai jog elsőbbsége számos ponton kihívást jelent a nemzeti alkotmányok és az ezek felett őrködő alkotmánybíróságok számára. A kihívások egy része a két jogrend - az európai és a nemzeti - közötti anyagi jogi természetű viszonyból származik: a nemzeti, illetve az uniós jog érvényessége és alkalmazhatósága abban az esetben, ha ezek ellentmondanak egymásnak. A kihívások másik oldala eljárásjogi természetű: mi a jelentősége és a szerepe az előzetes döntéshozatali eljárásnak az alkotmányos rendszerben. Ezzel összefüggésben legalábbis két kérdésre kell választ kapnunk: az egyik, hogy mi a szerepe az előzetes döntéshozatalnak az alkotmánybírósági eljárásban, a másik pedig, hogy mi az alkotmányjogi megítélése az előzetes döntéshozatali eljárásnak a tisztességes eljáráshoz való jog szempontjából.
A kérdés természetesen előfeltételezi, hogy az Alkotmánybíróság bíróságnak legyen tekinthető az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSZ) 267. cikke alapján, ami, főleg az Alaptörvényt megelőző szabályozás alapján, vitatott volt.[1] A korábbi Alkotmány és alkotmánybírósági törvény alapján elfogadott azon álláspont, hogy az Alkotmánybíróság - különösen azért, mert absztrakt normakontrollt végez - nem felel meg az EUMSZ 267. cikke szerinti kritériumoknak, a maga idejében nem volt dogmatikailag megalapozatlan, de ma már meghaladottnak tekintendő. Ennek egyik oka az, hogy az Alkotmánybíróságok előtt zajló eljárások az Alaptörvénynek köszönhető intézményi reformok következtében súlypontilag már más jellegűek, és a személyes érintettség nélküli actio popularis helyét átvették az egyedi érintettséget megkövetelő konkrét jogviták. A másik indok pedig az Európai Bíróság gyakorlatára vezethető vissza: az EUMSZ 267. cikke szerinti bíróság fogalmát mindig is a gyakorlat alakította ki hol szűkítően, hol kiterjesztően.[2] Pontosan az alkotmánybíróságok egyre intenzívebb előterjesztési gyakorlatának következtében,[3] amellyel szemben az Európai Bíróság nem támasztott formai akadályokat, a bíróság fogalma ténylegesen is átfogja az alkotmánybíróságokat, és ezért szinte kizárt, hogy a magyar Alkotmánybíróság egy esetleges előterjesztése a formális kritériumokon bukna el.
Az alkotmánybíráskodás jellege alapvetően változott meg az európai integrációban. Egyrészt állandó kérdés az alkotmánybíróságok előtt, hogy alkotmányosan milyen mértékű hatáskör-átengedés lehetséges az Európai Unió intézményei számára, másrészt az alkotmánybíróságok lassan elvesztették a normakontroll monopóliumát.
Ez a monopóliumvesztés ugyancsak két dimenzióban jelenik meg. Egyrészt felmerül annak a kérdése, hogy a normakontroll során mennyiben kell az alkotmánybíróságoknak az uniós jogot is figyelembe venni-
- 22/23 -
ük, és ennek következményeképpen mennyiben kötelesek az uniós jogilag érintett kérdést az Európai Bíróságnak előterjeszteni (ezzel a kérdéssel foglalkozunk lentebb). Másrészt a rendes és közigazgatási bíróságok maguk is abba a helyzetbe kerültek, hogy a közvetlenül alkalmazandó és elsőbbséggel bíró uniós jog alapján saját hatáskörben félretehetik az uniós jogba ütköző belső jogszabályokat, és ehelyett az uniós joggal konform megoldást választhatnak, vagyis lényegében normakontrollt gyakorolhatnak az uniós jog alapján és akár a nemzeti alkotmánnyal szemben is. Ez a jog nemcsak a felsőbíróságokat, hanem akár az első fokon eljáró bíróságot is megilleti.
Az alkotmánybíróságok és a felsőbíróságok között megváltozott viszonyt nagyon jól szemlélteti a szerencsejáték megítélésének esete Ausztriában. A szerencsejáték-monopólium az Európai Bíróság gyakorlata szerint az EUMSZ 56. cikke alapján garantált szolgáltatási szabadság korlátozásának tekintendő, ami ugyanakkor általánosan valamilyen kényszerítő közérdekű indokkal (mint például a fogyasztóvédelem, a csalás vagy a szerencsejáték függőség megelőzése) igazolható. A korlátozásokat ugyanakkor úgy kell kialakítani, hogy azok arányosak és megkülönböztetéstől mentesek legyenek. Egy nemzeti szabályozás akkor alkalmas a kitűzött "cél megvalósítására, ha azt valóban koherens és szisztematikus módon kívánja elérni".[4] E kritériumok alapján a Közigazgatási Bíróság (Verwaltungsgerichtshof) egy 2016. márciusi határozatában[5] arra jutott, hogy az osztrák szerencsejáték-monopólium pontosan ezeket a célokat kívánja koherens és szisztematikus módon elérni. Valamivel később, de szintén még 2016 márciusában,[6] a polgári és büntető ítélkezés legfelső fóruma, a Legfelső Bíróság (Oberster Gerichtshof) ezzel ellentétes álláspontot képviselt. Félbeszakította a nála függőben lévő felülvizsgálati eljárást, és a törvény felülvizsgálatára irányuló eljárást indítványozta az Alkotmánybíróságnál (Verfassungsgerichtshof). Az Alkotmánybíróság lényegében a Közigazgatási Bíróság álláspontját osztotta,[7] amelyhez a Legfelső Bíróság végül 2016 novemberében csatlakozott.[8] Mindemellett egy másik eljárásban a Felső-Ausztriai Tartományi Közigazgatási Bíróság (mint elsőfokú közigazgatási bíróság) ezzel ellentétes eredményre jutott, aminél fogva 2017 elején előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezett az Európai Bíróságnál.[9]
Ez jól mutatja azt az összefüggést, hogy valamely kérdés megítélése során egy alkotmánybíróság nem teheti félre a kérdés európai uniós vonatkozásait úgy, ahogy azt például a magyar Alkotmánybíróság nem egy határozatában megtette,[10] mert ezzel a tudományos kritikán túl azt is kockáztatja, hogy a rendes bíróságok az alkotmányossági mércét félretéve közvetlenül az uniós jog alapján, adott esetben az Európai Bíróság véleményének kikérése után, maguk fogják eldönteni a kérdést.
Ez a körülmény lényegében kezdi ki az Alaptörvény 37. cikk (4) bekezdését, amely közismert módon korlátozza az Alkotmánybíróság hatásköreit. Úgy rendelkezik, hogy mindaddig, amíg az államadósság a teljes hazai össztermék felét meghaladja, az Alkotmánybíróság a központi költségvetésről, a központi költségvetés végrehajtásáról, a központi adónemekről, az illetékekről és járulékokról, a vámokról, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvények Alaptörvénnyel való összhangját kizárólag az élethez és az emberi méltósághoz való joggal, a személyes adatok védelméhez való joggal, a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához való joggal vagy a magyar állampolgársághoz kapcsolódó jogokkal összefüggésben vizsgálhatja felül, és ezek sérelme miatt semmisítheti meg. Ez nem egyszer oda vezetett, hogy uniós jogilag releváns kérdések is elvéreztek az Alkotmánybíróság előtt, mivel az indítványokat a testület nem fogadta be érdemi tárgyalásra, azon egyszerű oknál fogva, hogy a kérdések adókat vagy vámokat érintettek. Ez történt például a telekommunikációs különadóval,[11] vagy a közösségi vámjog végrehajtásával[12] kapcsolatban. Ezekben az esetekben igazából megkerülhető lett volna az Alkotmánybíróság hatásköre, mivel a legtöbb kérdés az uniós jog alapján is feltehető. A közösségi vámjog végrehajtása kapcsán ugyanis a Fővárosi Bíróság kezdeményezte a 2003. évi CXXVI. törvény alkotmányellenességének vizsgálatát, és a perben levő alkalmazhatósága kizárásának megállapítását azzal az indokkal, hogy a Vám- és Pénzügyőrség Számlavezető Parancsnoksága törölte a felperes 1993. évről fennmaradt vámbiztosíték maradványát, amely a bíróság szerint sértik a jogállamiság elvét és a tulajdonhoz való jogot. Az Alkotmánybíróság az indítványt az Alaptörvény 37. cikk (4) bekezdésére hivatkozva visszautasította. Az indítványban érintett bizalomvédelem mint a jogállamiság egyik aspektusa,
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
