A fenntartható fogyasztás fogalma 1992 óta egyre szorosabban köti össze a környezetvédelmet és a fogyasztóvédelmet. A fenntartható fejlődés ma már elképzelhetetlen fenntartható fogyasztás nélkül, ugyanakkor, hogy mit is kell pontosan fenntartható fogyasztáson értenünk, s ez az új fogalom hogyan fogja hosszú távon megváltoztatni mind a környezetvédelmi, mind a fogyasztóvédelmi szabályozást, azt nem könnyű ma még megmondani. Az alábbi cikkben szeretnénk bemutatni a fogyasztóvédelem és a környezetvédelem kapcsolatát, a fenntartható fogyasztás megvalósítása érdekében megjelent új eszközöket, a fogyasztóvédelmi és a környezetvédelmi szabályozás ellentmondásait.
A fogyasztók érdekét szolgáló közösségi tevékenység általános keretéről szóló határozat - mely az 1999-2003. közötti időszakra határozza meg az EU fogyasztóvédelmi tevékenységének irányát - preambuluma1. szerint, a közösségi kezdeményezések és a magán-, vagy állami kezdeményezések egymást kiegészítik, s egy egységes integrált megközelítés részét képezik, továbbá szükséges, hogy a fogyasztóvédelmi szervezetek és testületek megerősödjenek, s ezáltal alkalmasakká váljanak arra, hogy a fogyasztókat ráébresszék a közösségi prioritásokra.
Az Európai Unió (EU) prioritásainak megállapításához mindig érdemes az alapszerződésekben megfogalmazott célokhoz és feladatokhoz visszanyúlni, hiszen az EU szabályozás egészét a szubszidiaritás elvére is figyelemmel a közösségi célok határozzák meg. "A Közösség feladata az, hogy a közös piac és az egységes Gazdasági és Monetáris Unió megteremtése által, valamint a 3., és 4. cikkekben előírt közös politikák, és tevékenységek végrehajtásával az egész Közösségben előmozdítsa a gazdasági tevékenységek harmonikus, kiegyensúlyozott és fenntartható fejlődését2, a magas szintű foglalkoztatottságot és szociális védelmet, a nők és férfiak egyenjogúságát, a fenntartható és nem inflációgerjesztő növekedést, a magas szintű versenyképességet és a gazdasági teljesítmények együttesét, a környezetminőség magas fokú védelmét és annak javítását3, az életszínvonal és az életminőség emelését, a gazdasági és társadalmi kohéziót, valamint a tagállamok közötti szolidaritást."4
A fentiekből következik, hogy a fogyasztóvédelem egy egységes integrált politikának része; ez az egységes integrált politika a közösségi célok, többek között a fenntartható fejlődés megvalósítását hivatott szolgálni; a célok megvalósításához prioritási rend állítható fel, s ezt a prioritási rendet tudatosítani kell a fogyasztókkal. Felmerül tehát a kérdés: mi az a prioritás, amit a fogyasztókkal tudatosítani kell, s milyen eszközök állnak erre rendelkezésre? A következőkben azt kívánjuk bemutatni, hogy a fogyasztóvédelmi politika hogyan segíti a fenntartható fejlődés megvalósítását, a környezet minőségének javítását, mint közösségi célt. Ehhez azonban kicsit vissza kell mennünk időben, a fogyasztóvédelem és a környezetvédelem megjelenésének gyökereihez.
1972 Párizs. Az állam- és kormányfőknek ez a konferenciája a környezetvédelem és a fogyasztóvédelem szempontjából is mérföldkő volt. Ekkor határozták el és hozták létre a Bizottságon belül a Környezetvédelmi és Fogyasztóvédelmi Szolgálatot. E kettő egymás mellé kerülése akkor véletlenszerű volt, s csak azt mutatta, hogy megjelent két olyan terület, melyeknek önálló érdekként való megjelenítésére szükség volt. A két terület ma már a Bizottságon belül elvált egymástól, annak ellenére, hogy a fenntartható fogyasztás fogalma a kettőt ismét összekötötte.
A környezetvédelem és a fogyasztóvédelem egymáshoz való viszonya attól függ, hogy vajon a közösség két céljáról, vagy valami másról van-e szó. Az alapszerződés fent idézett cikkéből már látható, hogy a fenntartható fejlődés, és ezen keresztül a környezet védelme közösségi célként jelenik meg. A fogyasztóvédelem esetén a kérdés megválaszolásához azt kell először megnézni, hogy miért van és volt szükség a fogyasztóvédelemre. A párizsi csúcskonferencia nemcsak a Bizottság Környezetvédelmi és Fogyasztóvédelmi Szolgálatát hozta létre, hanem záródokumentumában azt is megfogalmazták, hogy szükséges a fogyasztók védelmének erősítése és az ez irányú eszközök összehangolása. E találkozón a Tanács felhívta a Bizottságot, hogy 1974 januárjáig készítsen el egy fogyasztóvédelmi programot. Az előzetes program elfogadására csak 1975. április 14-én került sor5. E programban többek között megállapították, hogy a fogyasztóvédelemre azért van szükség, mert a fogyasztóknak kínált termékek és szolgáltatások száma jelentősen megnövekedett, sokkal összetettebbekké váltak, s ez az állandóan növekvő piacon egyre több visszaéléshez és a fogyasztók oldalán frusztrációhoz vezetett. A Tanács elismeri, hogy "ez a piac bizonyos előnyöket is jelent, de a fogyasztó, miközben a piac előnyeit élvezi, nem tudja már betölteni megfelelően az egyensúlyi tényező szerepét. … a fogyasztó, aki a múltban általában egy kis helyi piac egyedi vásárlója volt, a tömegtermelés piacán egy puszta egységgé vált, a reklámkampányok célzottja lett, kitéve az erősen szervezett termelő és forgalmazó vállalatok nyomásának. A gyártóknak és forgalmazóknak gyakran sokkal nagyobb lehetősége van a piaci feltételek meghatározására, mint a fogyasztónak.6
A fent idézettekből jól látszik, hogy a fogyasztóvédelem elsősorban nem célként, hanem jelentős eszközként jelent meg, mely arra szolgált, hogy a közösségi cél: a piacgazdaságra épülő közösségi rendszer működőképes maradjon. A fogyasztó ebből a szempontból tehát nem más, mint a piacot egyensúlyban tartó eszköz, s ahhoz, hogy ezt az eszköz szerepét megfelelően be tudja tölteni arra volt és van szükség, hogy megfogalmazásra kerüljenek a szerep eljátszásának feltételeit biztosító jogok. Az előzetes program alapján a fogyasztónak az alábbi jogokra van szüksége ahhoz, hogy a piacgazdaság megfelelő működése szempontjából kulcsfontosságú szerepét be tudja tölteni:
- joga van egészsége és biztonsága védelmére,
- joga van gazdasági érdekeinek védelmére
- joga van a kártérítéshez
- joga van az információhoz és az oktatáshoz
- joga van a képviselethez, (a meghallgattatás joga)7
Bár az információhoz való jog a felsorolásban csak a negyedik helyen van, mégis az első négy közül e jognak van véleményünk szerint a legnagyobb jelentősége, a többi jog érvényesülését biztosító sajátos szabályozásra ugyanis csak akkor kerül sor, ha a fogyasztó kiszolgáltatottsága információ birtokában is fennáll.
A piacgazdaságban a fogyasztónak azt a szerepet szánták, hogy racionális döntésein keresztül egyértelműen képes legyen meghatározni, hogy milyen termékekre és szolgáltatásokra van szüksége. A döntés és főleg a racionális és megalapozott döntés két dolgot feltételez, egyrészt azt, hogy a fogyasztó tisztában van a szükségletével, másrészt azt, hogy a szükségletének megfelelő terméket és szolgáltatást ki tudja választani. Míg az első kérdés a fogyasztó magánszférájához tartozik és alapvetően értékítélettől, a fogyasztó gazdasági, társadalmi és politikai helyzetétől függ, addig az utóbbi értékítélet-mentes, és a döntés meghozatalához információ meglétét feltételezi. A versenysemlegességre és a fogyasztók egyéni döntésszabadságára épülő piacgazdaság esetén természetes, hogy a közösségi szabályok ez utóbbi területen jelennek meg. Így az sem véletlen, hogy a fogyasztóvédelmi szabályozás egyik legközpontibb kérdése az információ, a tájékoztatás, s a fogyasztóvédelmi irányelvek sora azzal foglakozik, hogy milyen információt - ideértve a termékek árát is -, hol, milyen formában, milyen betűméretben, milyen terjedelemben, milyen nyelven, vagy jelek használatával stb. lehet vagy kell a fogyasztó számára biztosítani.8
Az információra vonatkozó szabályozások között általában a termékeken elhelyezett címkézési kötelezettséget és egyéb tájékoztatásokat szokták érteni. Fontosnak tartjuk azonban megjegyezni, hogy a különböző típusú, az általános adásvételi szerződés szabályaitól eltérő körülmények között létrejövő szerződések illetve a fogyasztói hitelszerződések, utazási szerződések stb. szabályozásának egyik jelentős célja, hogy meghatározza azokat a fogyasztó számára kötelezően megadandó információkat, melyek alapján megalapozott döntést képes hozni. A fogyasztóvédelem tehát ebben az esetben is a fogyasztó döntési szabadságát kívánja biztosítani azáltal, hogy csak a megalapozott döntés meghozatalához szükséges feltételek megléte esetén fogadja el a fogyasztó akaratát olyannak, mely alkalmas a szerződés létrehozására, a szerződésből származó jogok és kötelezettségek kikényszerítésére.9
A fogyasztó egészségét és biztonságát szolgáló szabályok között is megtaláljuk az információra vonatkozó rendelkezéseket. A veszélyre való felhívás, vagy a megfelelő kezelési útmutatók, ugyanúgy a fogyasztói döntésszabadságot kívánják megalapozni, hiszen az előírások azt a célt szolgálják, hogy a fogyasztó a megfelelő ismeretek birtokában akár veszélyes terméket is választhasson. Termékek, elsősorban anyagok betiltására csak kivételes esetekben kerülhet sor, elsősorban akkor, ha a fogyasztók egészségkárosodása az anyag, vagy termék hatására elkerülhetetlen és a fogyasztók által nem kívánatos.10
A fogyasztók gazdasági érdekeinek védelmét, egészségét és biztonságát, valamint a kártérítéshez való jogának védelmét szolgáló szabályok érvényesülésére akkor van szükség, ha a fogyasztó és a termelő, forgalmazó túlsúlyát a fogyasztó széleskörű információval való ellátásával sem lehet ellensúlyozni. Ilyenkor van szükség olyan eszközök biztosítására, melyek lehetővé teszik akár a közigazgatás, az igazságszolgáltatás vagy más, a jogsérelem orvoslását segítő testület beavatkozását is, illetve a beavatkozás feltételeinek megteremtését.11
Az információhoz való jog szabályozásának filozófiája az évek során nem változott, csupán bővült az a kör, ahol szükségessé vált a közösségi jogalkotás az egységes piac megteremtése érdekében. Az egységes piac kialakulása során jelentek meg újabb és újabb problémák, melyek szükségessé tették a fogyasztói információ egységesítését és egyértelműsítését. Az információval szemben mindig is fennállt az a követelmény, hogy ne legyen megtévesztő.12 Ha a fogyasztó döntését megtévesztő információra alapozva hozza, akkor nem tudja betölteni piacszabályozó funkcióját.
A ’90-es évekre egyre erőteljesebb igény fogalmazódott meg arra, hogy a termékek között azon az alapon is lehessen választani, hogy az egyes termékek milyen környezeti tulajdonságokkal bírnak. Ennek eredményeként született meg a Közösség ökocímkézési rendszere13. Az öko-címkével rendelkező termékek piaci jelenléte azonban elenyésző.14 Ebből adódik, hogy a termékek környezetbarát jellemzőire vonatkozó információk minősége jelentősen eltér egymástól, s gyakran megtévesztők15. Míg a hagyományos fogyasztói információk tartalma könnyen meghatározható, élelmiszerek vagy más termékek összetétele, egyes anyagok veszélyességi jellemzőinek feltüntetése, addig adott termékkel kapcsolatos környezeti információt a szempontok összetettsége miatt nagyon nehéz meghatározni.
A hagyományos információk többségénél a megtévesztés a legtöbbször abban állt vagy áll, hogy más információt tüntetnek fel, vagy lényeges információt egyáltalán nem tüntetnek fel. Látszólag ugyanez a helyzet a környezeti információval is, azaz bizonyos környezeti tulajdonságokat kedvező, míg ugyanannál a terméknél megjelenő negatív környezeti tulajdonságokat egyáltalán nem tüntetnek fel. Egy termék azonban nem attól válik környezeti szempontból kedvezőnek, hogy maga a termék rendelkezik kedvező tulajdonságokkal, hanem attól, ha más termékekhez viszonyítva - a gyártástól hulladékká válásig - kisebb terhet jelent a környezetnek. Arra a kérdésre, hogy egy termék létrehozása és megszűnése során milyen környezethasználattal jár - milyen szennyezőanyagok kerülnek a természetbe ennek következtében, illetve, hogy milyen és mennyi természeti erőforrás felhasználása szükséges - az életciklus elemzés16 adja meg a választ. Az életciklus elemzés az alapja az öko-címke odaítélésének. A fogyasztó nem képes a termékekről saját maga életciklus elemzést készíteni.
A környezeti információval a fogyasztói döntésmechanizmus megváltozott. A hagyományos fogyasztói döntés esetén a fogyasztó azt vizsgálta, hogy egyéni szükségletét melyik termék elégíti ki a legjobban. A termékek önmagukban nem hordoztak értékítéletet, nem jelentek meg egymáshoz való viszonyításban, a termékek viszonyítását a fogyasztó végezte el, s társadalmi, politikai vagy gazdasági helyzetétől függően választott a különböző termékek közül. A környezeti információ értékítéletet hordoz, azt az ítéletet, hogy egy másik termékhez viszonyítva kisebb környezethasználattal jár a fogyasztása, azaz az életminőségünket is meghatározó környezet minőségét kevésbé befolyásolja. Ezért ha a fogyasztó egy termék környezeti tulajdonsága alapján választ, akkor kifejezésre juttatja azt a véleményét, hogy számára a környezet értéket jelent, s annak a tudomásulvételét, hogy fogyasztási szokásain keresztül befolyásolni tudja saját mindennapi környezetét. A környezetbarát fogyasztói magatartással a fogyasztó nemcsak a saját egyéni érdekét - fogyasztási szükségleteinek kielégítését, illetve az életminőségét befolyásoló kedvezőbb környezeti állapot megteremtését - érvényesíti, hanem döntésével a társadalom minden tagjára hatást gyakorol. Hiszen, ha a jelentős környezethasználattal járó termék helyett a környezetet kevésbé terhelő terméket választ, akkor ezzel hozzájárul a környezet állapotromlásának megállításához, sőt esetleges javításához.
Emiatt egyáltalán nem mindegy, hogy vajon a fogyasztóvédelem felkészült e arra, hogy a fogyasztókkal tudatosítsa döntéseik jelentőségét. A fogyasztó ma már nemcsak a piacgazdaság egyensúly megtartó eszköze, hanem a környezet állapotának egyre jobban befolyásoló tényezője. Meg kell találni azt az eszközt, mely összhangban áll a fogyasztóvédelem alapfilozófiájával, mely a lehető legteljesebb mértékben kívánja biztosítani a fogyasztó döntési szabadságát, megvalósítható a piacgazdaság alapját képező versenysemlegesség csorbítása nélkül, ugyanakkor képes a környezeti szempontokat a fogyasztói döntések részévé tenni. Ez pedig nem mást és nem kevesebbet kíván, mint az integrált megközelítés megteremtését, azaz a környezeti szempontok beépítését a fogyasztóvédelmi szempontokba.
Az EU a ’90-es évek végén megkezdte az integrált termékpolitika kialakítását17. Az integrált termékpolitika célja, hogy csökkentse a termékek környezeti hatását teljes életciklusuk során - a természeti erőforrások bányászatától, a gyártáson, forgalmazáson, használaton keresztül a hulladékká válásig.18 A politika középpontjában a termékek öko-tervezése, a fogyasztók megfelelő informálása, valamint a "szennyező fizet" elv19 árban való megjelenítése áll20. E megközelítésből látható, hogy elmozdulás történt a piacgazdaság általánosan elfogadott filozófiájától, mely szerint egy kereslet alapú piacgazdaságnál a fogyasztói szükségletek határozzák meg egyértelműen a kínálatot. Az integrált termékpolitika beavatkozik a kínálati oldalba is azáltal, hogy támogatni kívánja az életciklus elemzésre alapuló terméktervezést. Ezzel persze még valamit elismer, bár nem kimondva, csak burkoltan, hogy a fogyasztó döntési szabadságán keresztül csak azokról a termékekről tud véleményt alkotni, melyek közül választhat. A fogyasztónak nincsen olyan eszköz a birtokában, mellyel képes lenne olyan termékek megjelenését előmozdítani, melyek nincsenek "a polcon".
Az integrált termékpolitika stratégiájának alapja a piaci eszközök alkalmazása a termékek környezeti tulajdonságának javítására. Eszerint kívánatos, hogy a termékek a valós árat mutassák, s "valós áron" a "szennyező fizet elv" fentiekben már jelzett megjelenítését kell érteni; a "zöldkereslet" jelentősen megnövekedjen, s végül a zöldkeresletnek megfelelő kínálati oldal megerősödjön.21 A továbbiakban csak azzal kívánunk foglalkozni, hogy ez a fogyasztói oldal szempontjából mit jelent, s van-e, vagy lehet-e hatása a fogyasztóvédelmi politika megváltozására22.
Az integrált termékpolitika stratégiai céljának megvalósításában az alábbi fogyasztóvédelmi eszközök alkalmazására van szükség, egyrészt a fogyasztókat könnyen hozzáférhető, érthető, releváns és hiteles információkkal kell ellátni, másrészt a fogyasztókat be kell vonni az öko-tervezést segítő termékszabványok kialakításába, valamint segíteni kell a gyártókkal való párbeszéd megerősödését.
A fogyasztók megfelelő tájékoztatásához többféle jogintézmény bevezetése is elengedhetetlen. Meg kell határozni azt, hogy milyen információkat kell a fogyasztónak adni. Az egyik lehetőség az öko-címkék szélesebb körű terjesztése, de ugyanilyen fontos lehet a termékekre vonatkozó egyéb környezeti tájékoztatás körének meghatározása, ezek közé tartozik a ma már széles körben kötelezően alkalmazandó energia címke23. Egy életciklusra épülő rendszerben a Zöld Könyv szerint a viszonylag könnyen beazonosítható és értelmezhető információk közé tartozik többek között a termék élettartama, a várható hulladékkezelési költség, a javítási garanciák, a működési költség.24 Fontos azonban megjegyezni azt is, hogy a környezetbarát jellemzőkre vonatkozó tájékoztatásokkal kapcsolatos tartalmi követelményekre ISO szabvány is kidolgozásra került25, mely alapján könnyebb a megtévesztő tájékoztatással szembeni fellépés.
A megtévesztő információkkal kapcsolatban fontosnak tartjuk azonban itt felhívni a figyelmet arra, hogy az integrált termékpolitika stratégiai elképzelései önmagukban hordozzák a megtévesztés lehetőségét az alábbiak miatt. A politika célja a fogyasztó tájékoztatása az adott termék környezeti hatásáról egész életciklusa során, azaz akár a hulladékká válásával kapcsolatos hatásokról is. A legtöbbet vitatott és a legtöbb országban megtévesztőnek minősített környezeti információ a "grüne punkt", melynek célja az, hogy jelezze, mi történik a termékkel a hulladékká válása után. Mivel a "grüne punkt" akkor használható, ha egy termék gyártója csatlakozott a Németországban kialakított sajátos szelektív hulladékgyűjtési rendszerhez, ezért annak kedvező környezeti hatása, csak Németországon belül értelmezhető. E jelölés megjelenítése a német piacon való megjelenés feltétele. Azonban az egységes piac kialakítása azt is eredményezi, hogy ugyanannak a gyártónak a termékeit többnyelvű címkével ellátva több országban hozzák forgalomba. Elkerülhetetlen tehát az, hogy a "grüne punkt" jelzés más országban forgalmazott termékeken is megjelenjen. A fogyasztó megtévesztő jelzések sorsa alapvetően a jelzés használatának megtiltása. Az országspecifikus környezeti szabályoknak megfelelő jelzések használatának betiltása az egységes piac kialakulását hátrányosan befolyásolhatja, ezért e problémát meg kell oldani. A fogyasztó megtévesztő környezeti információval foglalkozó bizottsági jelentések nem terjednek ki arra, hogyan lehet feloldani a többnyelvűség, a többféle szabályozás közötti ellentmondást.
Az információval kapcsolatban nemcsak arról kell rendelkezni, hogy milyen információt kell megadni, hanem azt is, hogy kit terhel a tájékoztatási kötelezettség. Ezért a szabályozásnak ez is elengedhetetlen része. Ez feltételezi egyúttal azt is, hogy meg kell határozni azoknak a termékeknek a körét vagy általános keretjelleggel, vagy termékspecifikusan, melyekkel kapcsolatban ez a kötelezettség megjelenik. Ahhoz, hogy egy termék "zöldebb" legyen a gyártóknak ismerniük kell a terméköszszetevők környezeti jellemzőit, fontos, hogy a tervezők a különböző elképzelések megvalósításakor figyelembe vegyék a termék környezeti hatásait az egész életciklusa alatt, a környezeti jellemzőket a fogyasztók számára megfogalmazzák, s végül, a fogyasztókat képessé kell tenni a tájékoztatás értelmezésére. E folyamat megvalósulását segítheti elő a többnyire gyártókat terhelő konkrét kötelezettségeken túl olyan információs rendszer működtetése, mely lehetővé teszi a termékek környezeti jellemzőinek megismerését, mindenki számára hozzáférhető formában. Ezt a célt szolgálja az ,Életciklus Leltár’26.
A terméktől független tájékoztatásnak környezeti szempontból is jelentősége van. Akár akarjuk, akár nem, a terméken elhelyezett fogyasztói információ jelentős hulladékképző. Ennek két oka is van: egyrészt a fogyasztóvédelem hatékonyságát bizonyítja, hogy a kötelező tájékoztatás mennyisége és módjának meghatározása - a betűméret legkisebb nagyságának meghatározása - egyre nagyobb felületen fér csak el, ezért több olyan termék is van már, ahol a fogyasztói információ miatt kellett a terméket többlet csomagolásban elhelyezni, pl. kozmetikumok, másrészt az egységes piac kialakítása szempontjából a Bizottság támogatja, hogy egy-egy terméken minél több nyelven jelenjen meg a kívánt tájékoztatás27, hiszen a fogyasztó bizalma a termék iránt akkor nagyobb, ha érti a tájékoztatót. Ma már nem egy esetben tapasztalható, hogy az egyébként két oldal hoszszú fogyasztói használati útmutató 24 oldalas, mert a terméket 12 országban hozzák forgalomba. Ha az integrált termékpolitika azt eredményezi, hogy a termékeken még több információt kell elhelyezni, akkor ez azzal jár, hogy a hulladéktermelés növekszik, ez pedig szöges ellentétben áll a hulladék keretirányelvében meghatározott prioritási sorrenddel, mely a hulladék keletkezésének megelőzését helyezi az élre.
A zöldkereslet megnövekedését az egyéni fogyasztó nem tudja elérni. Ezért különösen fontos szerepe van a közbeszerzések "zöldítésének". A zöldközbeszerzések elterjesztése a Bizottság szerint a zöldkereslet felfuttatásának egyik legfontosabb eszköze28. Mivel a közbeszerzés a kormányzati szervek beszerzésére vonatkozik, ezért a hatóságokkal kapcsolatba kerülő egyéni fogyasztó megismerkedhet olyan új termékekkel, melyeket egyébként talán nem próbálna ki. Fontos az is, hogy a közbeszerzéssel megnövelt kereslet miatt - a piacgazdaság általános elvei alapján - várható, hogy a kedvező környezeti tulajdonsággal rendelkező termékek ára egyre csökken, s így az egyéni fogyasztó számára is elérhetőbbé válnak ezek a termékek.
Az integrált termékpolitikának fontos eleme az öko-tervezés. Ez azt jelenti, hogy a gyártók az általuk használt anyagok és készítmények életciklusának ismeretében tervezik meg termékeiket, s a kedvezőtlenebb tulajdonságú anyagok, vagy készítmények helyett a kedvezőbb tulajdonságúakat használják a saját termék előállítása során. Ezzel részben leveszik a fogyasztó válláról a döntés súlyát, hiszen hosszú távon ezzel elérhető, hogy a polcokon egyre inkább csak a környezeti szempontból kedvező termékek legyenek jelen. A "zöldülő" termékek elterjedésével ugyanakkor nem szűnik meg a fogyasztó döntésének jelentősége, hiszen a kutatások és fejlesztések eredményeként remélhető, hogy egyre kisebb környezethasználat mellett lehet a szükségleteink kielégítését szolgáló termékeket előállítani.
A termékek "zöldítésének" egyik módja lehet, ha a szabványok alapját képező szempontok közé bekerül a környezeti szempont is.29 A szabványok jelenleg két szempont megvalósulásáról biztosítják a fogyasztót, azaz a termék rendeltetésszerű használatra alkalmas és a rendeltetésszerű használat során biztonságos. Ehhez kapcsolható egy újabb szempont a "környezeti helyesség"30. A fogyasztók szervezeteiken keresztül már régóta jelen vannak a szabvány kidolgozó bizottságokban. Bár a fogyasztók képviseleti joga 1975-ben, még elsősorban arra terjedt ki, hogy elmondhassák mire is van szükségük ahhoz, hogy megalapozott döntést hozzanak31, e képviseleti jog a későbbiekben már kiterjed azokban a testületekben való részvétel jogára, ahol a fogyasztóknak szánt termékekre és szolgáltatásokra vonatkozó szabályokat - legyenek azok kötelező erejű jogforrások vagy szabványok - előkészítik, illetve a döntést meghozzák32.
Már 1981-ben a második fogyasztóvédelmi programban a Tanács megfogalmazta a fogyasztók bevonásának szükségességét az őket érintő gazdasági és szociális döntések előkészítésébe, mert elfogadta, hogy a gazdasági és szociális változások kialakításába beleszólást az érintettek körében a fogyasztóknak is biztosítani kell, s "a fogyasztást nem lehet ezután pusztán a gazdasági fejlődés egyik egyensúlyi tényezőjének tekinteni". Tudomásul vette, hogy az egyéni fogyasztó döntésein keresztül nem tudja jelentős mértékben befolyásolni a tömegtermelést, de nem tartotta célszerűnek a közigazgatás jelentősebb beavatkozását sem, mert azzal a fogyasztó és a gyártó/forgalmazó közötti kapcsolat túlszabályozottá válna.33
A fogyasztók és a gyártók közötti párbeszéd jelentősége az évek során csak nőtt. Sőt a Bizottság a fogyasztói szervezetekkel folytatandó konzultációt az egységes piac kialakítása érdekében olyan fontosnak tartotta, hogy 1990-ben új Fogyasztói Konzultációs Tanácsot hozott létre abból a célból, hogy a fogyasztói képviselet hatékonyabbá váljon a közösségi szintű politikák kialakításában34.
Nem véletlen tehát, hogy az integrált termékpolitika megvalósításában is fontosnak tarják a fogyasztók és a gyártók közötti párbeszédet. A tervek szerint "termék vitafórumok" jönnének létre - önkéntesen, vagy a Bizottság szervezésében - azzal a céllal, hogy egyezségre jussanak elsősorban a költségek megosztásával kapcsolatban. A gyártók - a piaci elvek érvényesülése alapján - akkor hajlandók a környezeti szempontokat jobban figyelembe vevő fejlesztésekre, ha azok nem járnak túlzott költséggel, míg a fogyasztók akkor vásárolják meg ezeket a termékeket, ha áruk még elfogadható35. E fórum alapja lehet a fenntartható fogyasztás kialakulásának. Véleményünk szerint ugyanis a fenntartható fogyasztás nem arról szól, hogy a "hagyományos" termékek helyett inkább környezetbarát terméket vásároljunk, ez csak az első lépés a fenntartható fogyasztás felé. Valójában azt kell tudomásul venni, hogy fogyasztásunkkal közvetlenül és közvetve befolyásoljuk környezetünk állapotát. Azáltal, hogy az integrált termékpolitika az életciklus elemzést helyezi a piac működésének középpontjába, s azt akarja elérni, hogy hosszú távon meghatározza a kereslet és kínálat alakulását, s ezzel együtt a szennyező fizet elvre épülő árat, a fogyasztók a "termék vitafórumokon" először szembesülhetnek fogyasztási szokásaik közvetlen és közvetett környezeti hatásaival.
Mind a környezetvédelem, mind a fogyasztóvédelem számára kiemelkedően fontos az információ. A környezetvédelemben az információ biztosítja annak a jognak az érvényesülését, hogy az egyén - akár önmagában, akár szervezetein keresztül - részt vehessen a környezetállapotát, s ezen keresztül saját életminőségét is meghatározó döntések befolyásolásában. A fogyasztóvédelemben az információ biztosítja a fogyasztó döntési szabadságát és adja meg számára a termékek és szolgáltatások közötti választás lehetőségét. Mindkettő mögött megtalálható egyfajta szabadság filozófia: az egyik oldalon az egyén szabadsága, hogy megmondja milyen környezethasználatot hajlandó elviselni, míg a másik oldalon a fogyasztó szabadsága szükségletének meghatározására. A fenntartható fogyasztás fogalma nélkül e két "szabadságjog" látszólag független egymástól. Pedig a fogyasztó szükséglet kielégítésének lehetősége nem végtelen, annak ellenére, hogy a reklámok, az újabb és újabb termékek, és szolgáltatások megjelenése azt sugallja, hogy csak az egyén pénzügyi lehetőségei szabnak határt vágyainak. Másrészről a negatív környezeti hatások ellen küzdők gyakran megfeledkeznek arról, hogy az adott gyár, beruházás fogyasztói szükségletet elégít ki. Talán a legjobb példája ennek a hulladékkal kapcsolatos egyéni magatartás: a fogyasztók gyakran választják az eldobható csomagolású italokat, mert nehézkesnek tartják a palack visszavitelét, miközben tiltakoznak a szemétszállítási díj emelkedése ellen, s felháborodnak, ha hulladékkezelőt - ideértve a lerakót is - szeretnének építeni a közvetlen közelükbe.
A fentiek alapján fenntartható fogyasztásról akkor beszélhetünk, ha létrejön egy társadalmi konszenzus, melyben az egyén képes összhangot teremteni környezetminőséggel kapcsolatos igényei és fogyasztási szükségletei között. Ahogy az egyén fogyasztói szükségletek között nagy eltérés mutatkozik, ugyanúgy a környezetminőségével kapcsolatos igények között is. A fenntartható fogyasztás kialakításához elengedhetetlen, hogy párbeszéd alakuljon ki nemcsak a társadalom és az ipar között, hanem a társadalom különböző érdekcsoportjai között is. Míg a környezetvédő szervezetek elsősorban a fenntartható fogyasztás környezeti oldalát képviselik azáltal, hogy kifejezik a maguk számára elviselhető környezethasználat mértékét, addig a fogyasztóvédelmi szervezetek elsősorban a fogyasztói szükségletek minél teljesebb körű kielégítését kívánják biztosítani. Mivel a fogyasztóvédelmi szervezetek és a gyártók közötti párbeszéd különösen a szabványok kialakítása során komoly múltra tekinthet vissza, s a környezeti költségek gyakran mind a gyártók, mind a fogyasztók számára látszólag elviselhetetlen terhet jelentenek, ezért a környezetvédő szervezetek a fogyasztóvédelmi szervezetekkel nem egymás mellé, hanem ellenkezőleg, egymással szemben lévő oldalra kerülnek. A fenntartható fogyasztás csak akkor valósulhat meg, ha a fogalom tartalmát képviselő, és érdekeket védő szervezetek egymás mellé kerülnek. E nélkül lehetetlen elvárni, hogy a termék vitafórumokon a fogyasztók és a gyártók között a környezeti szempontokat valóban tekintetbe vevő konszenzus szülessen meg. Ugyanakkor tudomásul kell venni, hogy a fenntartható fogyasztás az egyén szintjén mást és mást jelent, hiszen a korábban már megfogalmazott társadalmi, gazdasági hovatartozása mindig is erőteljesen fogja befolyásolni véleményét. ■
JEGYZETEK
1 Az Európai Parlament és Tanács 283/1999 EK határozat preambulumának (8) bekezdése
2 kiemelés a szerzőtől
3 kiemelés a szerzőtől
4 EK-Szerződés 2. cikke az Amszterdami Szerződés alapján
5 Tanács Rezolúció az Európai Gazdasági Közösség fogyasztóvédelemről és az információs politikáról szóló előzetes programja 1975. 04.15. (A rezolúció a PPKE JÁK Európai Jog jegyzete szerint általában állam- és kormányfői találkozó záródokumentuma, nem kötelező jogforrás, angol megfelelője a "resolution" A fogyasztóvédelmi programok többnyire ebben a formában kerültek elfogadásra, bár 1999-ben már határozati formát kapott)
6 Tanács Rezolúció 1975. április 15. általános észrevételek, A., a fogyasztó és a gazdaság 6.)
7 Tanács Rezolúció 1975. április 15. Melléklet, Bevezetés 3.
8 Ld. többek között: az élelmiszerek címkézésével, megjelenítésével, reklámozásával foglakozó Tanácsi irányelvet 79/112 EGK és módosításait, az árak feltüntetéséről szóló irányelvet 79/581/EGK és módosításait valamint a 88/314/EGK; a kozmetikai termékekre vonatkozó irányelvet 76/768/EGK és módosításait; a textil nevekről szóló irányelvet 96/74/EK és módosításait stb.
9 Tanácsi irányelv 85/577/EGK a házaló kereskedésről, Tanácsi irányelv 90/314/EGK az utazási szerződésekről; Tanácsi irányelv 97/7/EK a távolban kötött szerződésekről stb.
10 Tanácsi irányelv 67/548 a veszélyes anyagokról; Tanácsi irányelv 87/357/EGK a másnak tűnő termékekről, melyek veszélyeztetik a fogyasztók egészségét, vagy biztonságát; Tanácsi irányelv 88/378/EGK a játékok biztonságáról, Tanácsi rendelet 339/93 harmadik országokból származó termékek ellenőrzése biztonsági szempontból, stb.
11 Tanácsi Javaslat 1998. március 8. a bíróságon kívüli fogyasztói panaszintézésről, az Európai Parlament és a Tanács irányelve 98/27/EK a kötelezésekről a fogyasztók érdekeinek védelme érdekében
12 Tanácsi irányelv 84/450/EGK a megtévesztő reklámról ideértve az összehasonlító reklámot és az ezt módosító Európai Parlament és Tanácsi irányelv 97/55/EK
13 880/92 Tanácsi rendelet az öko-címke odaítélésének rendszeréről, az új rendszert az 1980/2000/EK rendelet vezette be.
14 Hacsak abból indulunk ki, hogy milyen szűk azoknak a termékeknek a köre, ahol az öko-címke odaítélésének feltételeit kidolgozták, akkor már jól látható, hogy a fogyasztó csak elvétve találkozhat ezekkel a címkékkel.
15 A fogyasztóvédelmi szervezetek világszervezete a Consumers International széleskörű felmérést végzett a különböző termékeken elhelyezett környezeti információkról. E kutatás megállapításai szerint számtalan olyan, a környezet kíméletére utaló kijelentéssel találkozik a fogyasztó, melynek valós tartalma megkérdőjelezhető, túl általános stb. Ld. Green Claims: Environmental claims on products and packaging in the shops: An International study, CI 1999. november, London
16 Ld. a Bizottság Zöld Könyvét az integrált termékpolitikáról COM(2001) Az életciklus elemzés (Life Cycle Analysis) a Zöld Könyv szerint "…egy olyan módszer, mely felméri a termékkel kapcsolatos környezeti szempontokat és lehetséges hatásokat azzal, hogy a meghatározott rendszer releváns input-jairól és output-jairól listát készít, értékeli ezen input-ok és output-ok lehetséges környezeti hatásait és értelmezi az eredményeket."
17 1997-ben a Bizottság megvizsgálta a tagállamokban az életciklus alapú integrált termékpolitika jelenlétét, az ipar és a fogyasztók viszonyát. Ld. Az integrált termékpolitika című tanulmányt a Bizottság XI. Környezetvédelmi Főigazgatóságának megbízásából az Ernst&Young készítette
18 Ld.: a Bizottság Zöld Könyvét az integrált termékpolitikáról COM(2001) 68; 5. o.
19 A szennyező fizet elv a környezetvédelem egyik legrégebbi elve, mely szerint a környezethasználónak kell megfizetnie a környezethasználatával járó költségeket, s lehetőség szerint azokat a társadalmi externális költségeket is, melyek egyébként a termék előállítása során nem merülnének fel, pl. levegőszennyezésből adódó egészségkárosodás, stb.
20 Ld.: a Bizottság Zöld Könyvét az integrált termékpolitikáról COM(2001) 68; 5. o
21 Uo. 9. o.
22 Sajnálatos módon meg kell állapítanunk, hogy a Bizottság által az Európai Unió fogyasztóvédelemről szóló Zöld Könyve, mely 2001 végén készült el - 2001. október 2. (COM (2001) 531) és meghatározza a fogyasztóvédelem alakulásának irányát meg sem említi azokat a gondolatokat, melyek a következőkben felvázolásra kerülnek. Miközben az integrált termékpolitika kidolgozói komoly erőfeszítéseket tettek a fogyasztói oldal kidolgozására, addig ez a fogyasztóvédelem jövőjét felvázoló Zöld Könyvben egyáltalán nem jelenik meg. Pedig a fogyasztóvédelmi Zöld Könyv az integrált termékpolitikát bemutató Zöld Könyv után készült el.
23 A Tanács irányelve 92/75/EGK a háztartási készülékek energia- és más erőforrás fogyasztásának címkézéssel és szabványos terméktájékoztatóval történő feltüntetéséről szóló irányelvével,
24 Zöld Könyv az integrált termékpolitikáról 18. o.
25 Az ISO 14021:1999 szabvány a gyártók és forgalmazók környezeti tájékoztatásának tartalmi követelményeit határozzák meg úgy, hogy elkerülhető legyen a fogyasztó megtévesztés. Ezzel összhangban álló iránymutatás kidolgozása az integrált termékpolitikának is része.
26 Az Életciklus Leltár (Life Cycle Inventories) megteremtése biztosíthatja, hogy az életciklus elemzések eredményei egy helyen megjelenjenek, valamint az elemzés módszertana egységesedjen.
27 1993-ban jelent meg a Bizottság jelentése a Tanács és az Európai Parlament felé arról, hogy mi jellemzi a tagállami gyakorlatot a fogyasztói információk nyelvezetével kapcsolatban. A Bizottság megfogalmazta, hogy "A többnyelvű információ tűnik a legjobb eszköznek arra, hogy az egységes piac jól működjön. COM (93) 456, B. 38. 10. o.
28 Zöld Könyv az integrált termékpolitikáról 15. o.
29 Uo. 20.
30 "environmental soudness"
31 Az 1975-ös előzetes fogyasztóvédelmi program alapján a Bizottság feladata elsősorban a tanulmányok készíttetése, valamint a fogyasztóvédelmi szervezetek meghallgatása volt.
32 Tanács rezolúció 1981. május 19. az Európai Gazdasági Közösség második fogyasztóvédelmi és információs politikai programja E/46.
33 Uo. 12. o. E. 46.
34 1990. május 3-án született meg az első, három éves fogyasztóvédelmi program, melyet akcióprogramnak hívtak. (COM (90) 98.)
35 Zöld Könyv az integrált termékpolitikáról 4.3.4., 22. o.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Péter Judit, egyetemi adjunktus, Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Visszaugrás
