A felperes az örökhagyó és a II. rendű alperes unokája; az I. rendű alperes a felperes nagybátyja, azaz az örökhagyó és a II. rendű alperes fia. AII. rendű alperes házastársánál - az örökhagyónál - 2010 februárjában a prosztata rosszindulatú daganatának gyanúja merült fel, de a 2010. márciusi vizsgálat nem utalt agresszív viselkedésű daganatra. Hormonkezelést alkalmaztak, amely eredményes volt.
♦ 2010. július 16-án a II. rendű alperes és az örökhagyó az I. rendű alperessel öröklési szerződést kötött.
♦ A 2010. augusztus 16-i újabb vizsgálat a hasnyálmirigy fejben elsődleges daganatot mutatott ki, több rosszindulatú áttéttel.
♦ 2010. augusztus 28. napján az örökhagyó elhunyt.
♦ A közjegyző az örökhagyó hagyatékát ideiglenes hatállyal adta át szerződéses öröklés jogcímén az I. rendű alperesnek, a II. rendű alperes haszonélvezeti jogával terhelten.
A felperes - módosított - keresetével kérte, a bíróság állapítsa meg, hogy az öröklési szerződés érvénytelen, az eredeti állapotot állítsa helyre és mindezek tűrésére kötelezze a II. rendű alperest. Érvénytelenségi okként az öröklési szerződés jóerkölcsbe ütközésére hivatkozott. Előadta, hogy az I. rendű alperes számára nyilvánvaló volt, hogy az örökhagyó gyógyíthatatlan betegségben szenved és a szerződéskötés időpontjában számítani lehetett a közeli halálára. Tisztában volt tehát azzal, hogy a tartási kötelezettséget egyáltalán nem, vagy csak rövid ideig kell teljesítenie, mert már 2010. március-április hónapban ismert volt az örökhagyó betegsége.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. A lefolytatott bizonyítás eredményeképpen megállapította, hogy a szerződéskötés időpontjában az örökhagyó egy gyógyszerrel jól kezelhető, áttétet nem adó, rosszindulatú daganatos betegségben szenvedett, amelynél
- 61/62 -
megfelelő gyógykezelés mellett több éves, akár évtizedes túlélés várható. Ebből következően 2010. július 16-án nem lehetett számítani arra, hogy a szerződéskötés időpontjához képest hat héten belül az örökhagyó meghal. Az elsőfokú bíróság utalt rá, hogy az újabb daganat 2010. július végén merülhetett fel legkorábban, és egyértelműen csak augusztusban igazolódott. Ez a tény tehát a szerződéskötés időpontjában nem volt ismert.
♦ A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
♦ Kiemelte: a felperes elsődlegesen arra hivatkozott, hogy az öröklési szerződés célja nem volt más, mint az, hogy őt a törvényes örökrészétől, illetve kötelesrészétől megfosszák. Miután a felperes a keresetét utóbb módosította és kizárólag az öröklési szerződés nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütköző volta miatt kérte az érvénytelenség megállapítását, a jogerős ítélet indokolása szerint ennek a jogcímnek az előzőekben kiemelt hivatkozása felelt csak meg.
♦ Ehhez képest a másodfokú bíróság rámutatott, hogy a felperes a fellebbezésében emellett az öröklési szerződés színleltségére hivatkozott, mivel álláspontja szerint az öröklési szerződést a felek nem tartási szolgáltatások nyújtása céljából, hanem az ő kötelesrész iránti igényének meghiúsítása érdekében kötötték meg. Álláspontja szerint az erre az érvénytelenségi okra való hivatkozása azonban keresetváltoztatásnak, új kereseti kérelemnek minősül, márpedig a Pp. 247. § (1) bekezdése értelmében a másodfokú eljárásban a keresetet nem lehet megváltoztatni.
♦ Ezen túlmenően a másodfokú bíróság kifejtette, hogy az öröklési szerződés nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütköző volta és ez okbóli semmissége az ítélkezési gyakorlat szerint csak akkor állapítható meg, ha a tartást vállaló személy a szerződés megkötésekor tudomással bír egyrészt az örökhagyó gyógyíthatatlan betegségéről, másrészt arról, hogy a betegség következtében bizonyossággal számíthat az örökhagyó közeli időpontban bekövetkező halálára. Nem alkalmas viszont az utóbbi feltétel megállapítására önmagában az arról való tudomása, hogy az örökhagyó olyan gyógyíthatatlan betegségben szenved, amely viszonylag nem hosszú idő után a halálát eredményezi. A gyógyíthatatlan betegségről való tudomásszerzés és ezt követően az öröklési szerződés megkötése önmagában nem alapozza meg az érvénytelenséget.
♦ A másodfokú bíróság is hangsúlyozta, hogy a perbeli esetben az örökhagyónál 2010 februárjában merült fel a daganat gyanúja, és a 2010. március végi vizsgálat eredményéből derült ki a prosztata daganat ténye, amely a család előtt 2010. március-április hónapban vált ismertté. Az örökhagyó daganata azonban áttétet nem adott, az öröklési szerződés megkötésének időpontjában ez egy gyógyszerrel kezelhető betegség volt, amely az adott stádiumban nem látszott halálos kimenetelűnek. Megítélése szerint ezért a szerződéskötéskor semmiképpen nem kellett számítani arra, hogy ennek időpontjához képest hat héten belül bekövetkezik az örökhagyó halála.
- 62/63 -
A Kúria elöljáróban utalt arra, hogy a másodfokú bíróság helyesen járt el, amikor megállapította, a felperes a fellebbezésében már az öröklési szerződés színleltségére nem hivatkozhat, mert az a Pp. 247. § (1) bekezdésére figyelemmel tiltott keresetváltoztatásnak minősül. A felperes az elsőfokú eljárásban módosított keresetének a jogcímét egyértelműen megjelölte, a szerződés színleltségére alapított kérelme nem volt. Ennek ellenére a felperes a felülvizsgálati kérelemben a fellebbezésében foglaltakkal megegyező indoklással ismételten hivatkozott a szerződés színleltségére, amelyre a Pp. 270. § (1) bekezdése alapján a felülvizsgálati eljárásban is alkalmazandó Pp. 247. § (1) bekezdésére figyelemmel szintén nincs lehetőség, így az ezzel az igénnyel kapcsolatban előadottak elbírálását a Kúria mellőzte.
♦ Érdemben kifejtette: A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 200. § (2) bekezdése kimondja, hogy - egyebek mellett - semmis a szerződés, ha nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütközik. Az öröklési (tartási) szerződés akkor ütközik nyilvánvalóan a jóerkölcsbe, ha a megkötésére annak a tudatában kerül sor, hogy az örökhagyó súlyos, gyógyíthatatlan betegsége miatt közeli halála várható, és emiatt a második szerződő félnek tényleges tartást egyáltalán nem, vagy csak rövid ideig kell teljesítenie.
♦ A Kúria hangsúlyozta: az ügyben eljáró bíróságok ebben a körben a tényállást feltárták és a bizonyítékok egybevetése során okszerűen jutottak arra az álláspontra, hogy az öröklési szerződés megkötésekor az örökhagyó még nem szenvedett olyan gyógyíthatatlan betegségben, amelyre tekintettel korai elhunytával kellett volna számolni, hiszen a kezelések folytán állapota javult, halálát csak egy későbbi időpontban felismerhető, más rosszindulatú daganatos betegsége okozta.
♦ Miután a felperes először a felülvizsgálati kérelmében hivatkozott arra, hogy a szerződés csak gondozásra irányult, a Kúria rámutatott: Ehhez képest a Pp. 270. § (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a jogerős ítélet felülvizsgálatát csak a korábban eljárt bíróságok jogszabálysértésére hivatkozással lehet kérni. Ebből következik, hogy a jogerős ítélet csak olyan kérdésben támadható felülvizsgálati kérelemmel, amely az első- és a másodfokú eljárásnak is tárgya volt. Figyelemmel arra, hogy a felperes az eddigi eljárás során nem hivatkozott arra, hogy a szerződés ténylegesen csak gondozásra irányult, ezért az ezzel kapcsolatos kérelme előterjesztésére a felülvizsgálati eljárásban már nem volt jogi lehetőség.
♦ A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
Nem ellentétes sem a családjogi szabályokkal, sem a társadalom általános erkölcsi felfogásával, és ezért nem ütközik nyilvánvalóan a jóerkölcsbe, ha az idős kora és a gyógyíthatatlan súlyos betegsége miatt természetbeni ápolásra és gondozásra szoruló örökhagyó a törvény szerint tartásra köteles leszármazóinak egyikével köt visszterhes tartási jellegű öröklési szerződést. Nem teszi az ilyen szerződést a jóerkölcsbe ütközővé önmagában az sem, hogy a szerződés megkötése folytán a szülővel nem szerződő leszármazó által megörökölhető vagyon nem marad. Ilyen esetben ugyanis a szerződés semmissége csak akkor
- 63/64 -
állapítható meg ha bizonyítható, a szerződés a családtagok öröklési igényének a kijátszására, vagy illetéktelen előnyök szerzésére irányult. (Pfv.L21.713/2013/4. sz.)
A peres felek testvérek. Az édesanyjuk (a továbbiakban: örökhagyó) 1992. január 27-én közjegyzői okiratba foglalt végrendeletet készített, amelyben a megjelölt ingatlanokat és az összes ingóságát az alperesre hagyta. A felperest a törvényes öröklésből kizárta és kötelesrészre szorította.
♦ Ezt követően az örökhagyó 2007. május 5-én újabb írásbeli magánvégrendeletet tett, amelyben úgy rendelkezett, hogy a lakása 1/2-ed tulajdoni hányadát és minden ingatlanát, vagyontárgyát az alperesre, míg az ingatlan másik 1/2-ed tulajdoni hányadát az alperes lányára, az unokájára hagyja.
♦ Az örökhagyó 2008. november 5-én közjegyzői okiratba foglalt öröklési szerződést kötött az alperessel. Ebben úgy rendelkezett, hogy a szerződésben megjelölt ingatlanvagyonát, valamennyi ingóságát kizárólag az alperes mint eltartója örökölje. Az örökös vállalta, hogy amennyiben az örökhagyó jövedelme nem elegendő a tartásra, azt kiegészíti, továbbá kérésére mos, főz, takarít és ápolásáról is gondoskodik, halála esetén pedig illő módon eltemetteti.
♦ Az örökhagyó és az alperes a közjegyző által okiratba foglalt öröklési szerződést valóban meg akarták kötni; ezzel szemben nem bizonyított, hogy más tartalmú szerződést akartak volna kötni. Az örökhagyó kapcsolata a gyermekei közül a felperessel feszültségekkel terhelt volt. A szerződés megkötésekor reálisan csak az alperesre támaszkodhatott. Ez a helyzet a szerződés megkötését követően változott úgy, hogy nagyobb részt az újabb élettársa segítette.
♦ Az alperes az öröklési szerződés szerinti tartást az örökhagyó vele szemben támasztott igényeinek megfelelően szolgáltatta az örökhagyónak.
♦ Az örökhagyó hagyatékát a közjegyző ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzésével az alperesnek adta át az öröklési szerződés alapján. A felperes vitatta a közjegyzői okiratba foglalt öröklési szerződés érvényességét.
A felperes keresetében annak a megállapítását kérte, hogy a 2008. november 5-én közjegyzői okiratba foglalt öröklési szerződés érvénytelen. Az érvénytelenség okaként -egyebek mellett - arra hivatkozott, hogy az színlelt. Érvelése szerint az örökhagyó nem szorult tartásra, az alperes azért vette rá az örökhagyót a szerződés megkötésére, hogy őt a törvényes öröklésből teljes mértékben kizárja.
- 64/65 -
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
♦ A felperes fellebbezése folytán a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és megállapította, hogy az örökhagyó és az alperes között 2008. november 5-én létrejött öröklési szerződés érvénytelen.
♦ A másodfokú bíróság nem osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját abban a tekintetben, hogy az alperes a tartási kötelezettségének eleget tett. Érvelése szerint az nem vitás, hogy az alperes rendszeresen látogatta az örökhagyót és segítségére is volt bizonyos esetekben, azonban annak tulajdonított jelentőséget, hogy az alperes előadása és az elsőfokú eljárás során kihallgatott tanúk vallomása szerint az örökhagyónak voltak egészségügyi problémái, ennek ellenére csak az élete utolsó egy hónapjában szorult segítségre, előtte semmilyen gondozásra nem volt szüksége.
♦ A másodfokú bíróságnak az volt az álláspontja, hogy a szerződés rendelkezéseinek értelmezése szerint annak elsődleges célja az örökhagyónak a saját jövedelméből való tartása volt, ami nem egyeztethető össze az öröklési szerződés fogalmi elemeivel, amelyek szerint az örökhagyó tartását fő szabályként az eltartónak kell biztosítania a saját jövedelméből. Sem az öröklési szerződés szövege, sem a ténylegesen megvalósult helyzet alapján nem találta megállapíthatónak, hogy az alkalmi segítség mellett az alperes részéről olyan tartásra sor került, amely a hozzátartozókkal szemben elvárt többletet elérte volna. Kiemelte, hogy az alperes nem igazolta, hogy a felmerülő költségeket a saját jövedelméből fedezte, figyelemmel arra is, hogy az öröklési szerződés szerint az örökhagyó saját jövedelméből viseli a lakása fenntartási költségeit, továbbá a gyógyszerköltségeket és a gyógyíttatása költségeit. Rámutatott, hogy az örökhagyó mellet az élettársának is volt nyugdíja, amelyek a megélhetésük költségeire felhasználásra kerültek, így nem állapítható meg, hogy az alperes részéről milyen konkrét anyagi támogatás történt.
♦ A másodfokú bíróság hangsúlyozta, hogy ilyen körülmények között - figyelemmel arra is, hogy korábban már valóban készült két olyan végrendelet is, amely a felperest kizárta az örökségből - elfogadható a felperesnek az a hivatkozása, hogy a perbeli szerződés megkötése annak a folyamatnak a része volt, amelynek az volt a célja - a szerződő felek tényleges akarata arra irányult -, hogy a felperest kizárják az öröklésből.
A Kúria a felperes felülvizsgálati kérelmet alaposnak találta az alábbi indokkal.
♦ A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 655. § (1) bekezdése szerint öröklési szerződéssel az örökhagyó arra kötelezi magát, hogy a vele szerződő felet tartás vagy életjáradék fejében örökösévé teszi.
♦ A felperes fellebbezésében érvénytelenségi okként már csak kizárólag a szerződés színleltségére hivatkozott, ezért a másodfokú bíróságnak abban a kérdésben kellett volna állást foglalnia, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján ez kétséget kizárólag megállapítható volt-e.
- 65/66 -
♦ Az öröklési szerződés akkor színlelt, ha a feleknek valós szerződéskötési szándéka nincs, az örökhagyó a szoltáltatást nem kívánja igénybe venni, a másik szerződő fél pedig nem kíván teljesíteni, és a felek szándéka ténylegesen arra irányul, hogy ezáltal a törvényes örökös a kötelesrésztől elessen. Az adott esetben ennek a bizonyítása a felperest terhelte.
♦ A másodfokú bíróság a bizonyítékok egybevetése során - a Pp. 206. § (1) bekezdésébe ütköző módon - okszerűtlenül jutott arra a következtetésre, hogy a szerződés színlelt volta egyértelműen bizonyítást nyert. Azt nem támasztották alá sem a szerződés tartalma, sem a szerződéskötés körülményei és az egyéb bizonyítékok sem.
♦ Tényként volt megállapítható, hogy a felperes és az örökhagyó között a viszony feszült volt (1992. január 27-i, valamint a 2007. május 5-i végrendeletek), így tényleges kapcsolatot sem tartottak, az örökhagyó a gyermekei közül csak az alperesre számíthatott. Ilyen körülmények között alappal bízhatott abban, hogy az alperes egészségi állapotának romlása esetén, ahhoz igazodóan, tényleges tartásban részesíti. Szintén nem hagyható figyelmen kívül, hogy az örökhagyó korábbi élettársa a keresetlevélben írtak szerint 2008 nyarán elhunyt, így a szerződés megkötésekor az alperesen kívül nem számíthatott más személy támogatására. Ehhez képest az alábbiak szerint az érdektelen, hogy a szerződés megkötése után újabb élettársi kapcsolatot létesített.
♦ Az alperes és az örökhagyó valós szerződéskötési szándékát bizonyította a szerződést közokiratba foglaló közjegyző tanúvallomása is. Maga az okirat is tartalmazza azokat az indokokat, amelyekre figyelemmel a szerződés megkötésére sor került (az örökhagyó romló egészségi állapota stb.).
♦ A szerződés tartalmával, a szerződéses szolgáltatásokkal kapcsolatban a Kúria a következőkre mutatott rá: a régi Ptk. 656-658. §-aiban szabályozott öröklési szerződés tartalmát tekintve tartási (vagy életjáradéki) szerződés. Ehhez képest az 586. § szerint a tartási szerződésnek nem feltétele, hogy az eltartott anyagi helyzete vagy egészségi állapota folytán a szerződés megkötésétől kezdődően tartásra, gondozásra szoruljon. A tartási szerződés alapján megvalósuló tartásnak mindig az eltartott körülményeihez, vagyis korához, anyagi helyzetéhez, egészségi állapotához és egyéb szükségleteihez kell igazodnia. Annak eldöntése tehát az eltartott személyes joga, hogy a tartási szerződés alapján milyen időponttól, mely szolgáltatás teljesítését kéri, illetve annak megítélése, hogy a teljesítés szerződésszerű volt-e.
♦ A Kúria nem értett egyet a másodfokú bíróság álláspontjával abban, hogy az alperes az öröklési szerződésben csak az örökhagyó gondozását vállalta. A szerződés 4. pontja ugyanis egyértelműen rögzíti, hogy amennyiben szükséges, úgy a lakásfenntartási, az élelmezési, valamint a gyógyszerek és a gyógyíttatás költségeihez az alperes maga is hozzájárul; továbbá vállalta, hogy az örökhagyót illően eltemetteti, ami nyilvánvalóan vagyoni kötelezettségvállalást jelentett a részéről.
♦ A Kúria indokoltnak tartotta, hogy rámutasson: Az elsőfokú bíróság a szükségest meghaladó terjedelemben folytatott bizonyítást a szerződés teljesítésére nézve. Mindamellett a másodfokú bíróság is indokolatlanul nagy hangsúlyt fektetett annak értékelésére, hogy az alperes eleget tett-e a szerződésben vállalt kötelezettségeinek.
- 66/67 -
A szerződésszerű teljesítésnek, illetve annak, hogy történt-e a fél részéről teljesítés, annyiban valóban lehet jelentősége, hogy a feleknek a szerződés megkötését követően tanúsított magatartása a szerződéskötési szándék vizsgálata során bizonyítékként értékelhető. Önmagában azonban az, hogy a fél nem vagy nem szerződésszerűen teljesít, a szerződés érvényességére nem hat ki. Ez a szerződés megszüntetése körében értékelhető, ha azt az örökhagyó maga kéri.
♦ A kifejtettek alapján a Kúria a jogszabálysértő jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság - érdemi részét illetően helyes - ítéletét helybenhagyta.
Nem ad alapot a szerződés színlelt voltának megállapítására az sem, ha a törvény szerint több egy sorban tartásra kötelezett gyermekek egyike a törvényes örökrészét meghaladó öröklési juttatás fejében vállalja magára a szülő tartásának teljes terhét. (Pfv.I.20.059/2014/4. sz.)
A peres felek testvérek. Édesanyjuk, az örökhagyó házasságát a bíróság 2001-ben felbontotta. Ekkor az alperes már nagykorú, a felperes 14 éves volt. A felperes az édesapjánál került elhelyezésre, míg az alperes életvitelszerűen, folyamatosan az édesanyjával élt. A felperes kapcsolata az örökhagyóval eseti látogatásokra korlátozódott, 2009 nyarán találkoztak utoljára.
♦ Az örökhagyónál 2004-ben daganatos megbetegedést diagnosztizáltak, ezért műtétekre, kemoterápiás és sugárterápiás kezelésekre került sor. A táppénzes időszakot követően rokkantsági nyugdíjba ment.
♦ Az örökhagyó önmagát és háztartását - a nagyobb bevásárlások lebonyolításának kivételével - 2009. év végéig el tudta látni; 2010. év elejétől azonban teljes mértékben ápolásra és gondozásra szorult.
♦ Az alperes 2004-től külföldön dolgozott, ahonnan 2008 márciusában az örökhagyó kérésére tért véglegesen haza és 2008 júniusától kizárólag az örökhagyót ápolta, gondozta, rendszeresen szállította kezelésekre.
♦ Az örökhagyó 2008-ban már kezdeményezte az alperesnél, hogy kössenek öröklési szerződést, majd 2010 februárjában adott ügyvédnek megbízást az öröklési szerződés elkészítésére, akinek elmondta, hogy gyermekei közül kizárólag az alperesre számíthat, ez a fia évek óta gondoskodik róla, szeretettel veszi körül, míg a másik gyermekével semmilyen kapcsolata nincs; betegségére tekintettel biztosítani szeretné, hogy a jövőben is ez a gyermeke lássa el.
♦ 2010. február 8-án ügyvéd által ellenjegyzett okiratba foglalt öröklési szerződést kötött az alperessel, amelyben az alperes mint szerződéses örökös vállalta az örökhagyó ápolását, gondozását, tartását, gyógyíttatását és halála esetén illő módon való elte-
- 67/68 -
mettetését. A tartás fejében az örökhagyó a szerződésben megjelölt ingatlanai, valamint a halála idején meglévő minden ingó-, ingatlan- és készpénzvagyonának örököséül nevezte meg.
♦ Az örökhagyó 2010. március 26-án került kórházba, ahol március 31-én elhunyt. A közjegyző a hagyatékát ideiglenes hatállyal az öröklési szerződés alapján a szerződéses örökös - alperes - részére adta át.
A felperes keresetében az örökhagyó és az alperes között létrejött öröklési szerződés érvénytelenségének megállapítását kérte, annak nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütköző volta miatt, az 1959. évi IV. törvény (régi Ptk.) 200.§ (2) bekezdésére alapítottan. Álláspontja szerint az öröklési szerződés megkötésének időpontjában az alperes számíthatott az örökhagyó közeli halálára.
Az elsőfokú bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás adatai - így különösen a felperes indítványára beszerzett írásbeli és szóban kiegészített orvosszakértői vélemény, az örökhagyó háziorvosának tanúvallomása, valamint az örökhagyó naplójában rögzítettek -alapján úgy foglalt állást, a szerződéskötés időpontjában sem az örökhagyó, sem az alperes nem volt tisztában az örökhagyó tényleges életkilátásaival. Megítélése szerint az örökhagyó mintegy másfél hónappal bekövetkező halála miatt a szerződéskötés nem ütközik jóerkölcsbe, és ez okból nem tekinthető érvénytelennek. Számos eseti döntésre hivatkozással (BH 2004.53., BH 2007.188., BH 2012.2617.) rámutatott arra, hogy az örökhagyó gyógyíthatatlan betegségének ismerete önmagában nem elegendő a szerződés jóerkölcsbe ütköző voltának megállapításához, különösen, ha a szerződéses örökös már a megkötése előtti időszakban huzamosan ellátta a szerződésben rögzített feladatokat. Kiemelte, hogy ebben az esetben az alperes már a szerződés megkötését megelőzően is tevékenyen részt vállalt a feladatokból, az örökhagyó állapota által indokolt mértékben.
♦ Rámutatott továbbá arra is, hogy bár a szerződés jellegével szükségszerűen együtt jár, hogy az öröklési szerződéssel lekötött vagyontárgy nem számítható be a kötelesrész alapjába, ez önmagában nem eredményezi a szerződés nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütköző voltát.
♦ Az elsőfokú ítélet indoklásában kiemeltek szerint: bár az orvosszakértő valószínűsítette, hogy a szerződéskötéskor számítani lehetett az örökhagyó közeli időpontban bekövetkező halálára, azonban az időpont meghatározását a szakértő is csupán jóslásnak tartotta. Az elsőfokú bíróság jelentőséget tulajdonított annak, hogy a laikus számára csak a beteg kezelésének a ténye volt észlelhető (az nem, hogy ez csak tüneti és nem gyógyító jellegű), maga az örökhagyó is reménykedett a 2010 tavaszi felgyógyulásában, csupán február 23-án rögzítette a naplójában a betegsége valós stádiumával való szembesülését. Nem talált adatot arra vonatkozóan, hogy az alperest állapotáról, életkilátásairól bárki tájékoztatta volna.
- 68/69 -
♦ Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
♦ A fellebbezés kapcsán kiemeltek szerint az örökhagyó a szerződéses szabadság elvéből következően szabadon dönthetett arról, hogy az évek óta fennálló súlyos betegsége miatt szükségessé váló tartását, gondozását milyen módon kívánja megoldani. A másodfokú bíróság megítélése szerint az adott öröklési szerződés nem esik a társadalmi közfelfogás szerint erkölcsileg súlyos megítélés alá, nem sérti a társadalom kialakult erkölcsítéletét, a szerződéssel elérni kívánt célt, a szerződés tárgya megfelel a jóerkölcs polgári jog követelményének.
A Kúria a felülvizsgálati kérelmet az alábbiak szerint nem találta alaposnak.
♦ A felülvizsgálati eljárás tárgyát kizárólag annak vizsgálata képezte, hogy az első- és a másodfokú bíróság jogszabálysértés nélkül jutott-e arra a következtetésre, hogy az öröklési szerződés nem ütközik a jóerkölcsbe.
♦ A Kúria mindenben egyetértett a másodfokú bíróság által kifejtett érveléssel, ezért a jogerős ítélet helyes indokaira csupán visszautalt.
♦ Ezen túlmenően a felülvizsgálati kérelem kapcsán kiemelte: Az, hogy egy szerződés nyilvánvalóan sérti-e az általános, kialakult erkölcsi normákat nem a felek, hanem a társadalom értékítéletén alakul. Ekként az olyan szerződések ütköznek nyilvánvalóan a jóerkölcsbe, amelyek a másik fél kiszolgáltatott helyzetével való visszaélést valósítanak meg, a társadalom által elfogadott erkölcsi alapelveket kirívóan sértő cél, joghatás elérésére alkalmasak.
♦ Az öröklési szerződés érvénytelenségének megítélése során az ítélkezési gyakorlat az olyan szerződést tekinti nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütközőnek, amelynek megkötésekor a tartást vállaló személy tudta és biztos alappal következtethetett arra, hogy vállalt kötelezettségét csak rövid ideig kell teljesítenie.
♦ Ez azonban nem minden esetben elegendő az öröklési szerződés jóerkölcsbe ütközésének megállapításához, hiszen egyértelmű a kialakult bírói gyakorlat a tekintetben is, hogy gyógyíthatatlan beteg is köthet érvényes öröklési (tartási) szerződést (EBH 2003.956., BH 1989.230.). így nem áll szemben a társadalmi közfelfogással és nem ütközik nyilvánvalóan a jóerkölcsbe az, amikor a gyógyíthatatlan beteg szerződéssel igényel ápolást, még akkor sem, ha az eltartó tisztában azzal, hogy az eltartott nem él sokáig.
♦ Az ezzel ellentétes álláspont érvényesülése esetén a súlyos, gyógyíthatatlan betegségben szenvedőket életük legnehezebb szakaszában fosztaná meg a jog a megfelelő támasztól, segítségtől (BDT 2009.2002.).
♦ Semmilyen peradat nincsen arra vonatkozóan, hogy az örökhagyó vagy az alperes a szerződés megkötésekor egzakt módon tudhatta, az örökhagyónak mennyi ideje van még hátra az életből. Az alperes annak nyilvánvalóan tudatában volt, hogy az örökhagyó súlyos, fokozott ápolást és gondoskodást igénylő betegségben szenved. Az sem vitás tény, hogy az öröklési szerződés megkötésére az örökhagyó kifejezett
- 69/70 -
kérésére került sor. Az adott esetben fennállott annak a lehetősége is, hogy az örökhagyó daganatos megbetegedése miatt a fokozott terhet, fizikai igénybevételt is jelentő ápolást, gondozást esetleg hosszabb időn keresztül kell az alperesnek teljesíteni.
♦ A Kúria hangsúlyozta: A köztudomásúan bizalmi viszonyt feltételező személyes ápolást és gondozást az alperes vállalta, és az örökhagyó mindenképpen számított e gyermeke szeretetére, meghitt közelségére, aggódó együttérzésére és biztatására.
Nem ütközik nyilvánvalóan a jóerkölcsbe az öröklési szerződés, amelyet a szülő a kötelesrészre jogosult gyermekei közül azzal köt meg aki képes és hajlandó részére gyógyíthatatlan betegségében megfelelő szolgáltatásokat nyújtani. (Pfv.L21.388/2013/7. sz.)
A bemutatott esetek jól példázzák, hogy a tartási (életjáradéki) és az öröklési szerződésekre gyakran vetül a semmisség - a színleltség és/vagy a jóerkölcsbe ütközés - árnya. Mindezért a Polgári Törvénykönyvről szóló 2003. évi V. törvény (Ptk.) megalkotása során a jogalkotó elfogadta azt a régi magánjogi gyakorlat elemzésén alapuló jogirodalmi érvelést, miszerint lehetővé kell tenni a fedezetlen ellenszolgáltatás értékének a kötelesrész alapjába történő - időben korlátozott - beszámítását. Ennek megfelelően, ha a tartási, életjáradéki vagy öröklési szerződés - de ugyanígy a gondozási szerződés - megkötésétől számított két éven belül megnyílt az öröklés, az elidegenített vagyon értékének a ténylegesen nyújtott tartás, életjáradék, illetve gondozás értékével nem fedezett részét a kötelesrész alapjához hozzá kell számítani [Ptk. 7:80. § (4) bek.]. Ebben a kétéves időtartamban bekövetkezett öröklés esetén tehát a Ptk. hatálybalépése után megkötött szerződéssel elidegenített vagyontárgy nem vehető figyelembe a kötelesrész alapjának kiszámításánál. Ezzel szükségtelenné válik annak bizonyítása, hogy arra irányuló szándék vagy tényleges szolgáltatás nélkül vonták el - egészben vagy részben - a kötelesrész alapját az arra jogosult hozzátartozó elől. Továbbra sincs helye viszont a Ptk. 7:80. § (4) bekezdésében írt elszámolásnak két év elteltével. Ebből az a további következtetés is adódik, hogy bár a Kúria a Legfelsőbb Bíróság PK 89. számú állásfoglalás c) pontját a Ptk.-nak a korábbitól eltérő rendelkezése miatt nem tartotta irányadónak [1/2014. PJE Indokolás V.1.a) pont], az abban foglalt elvi iránymutatás az említett határidő eltelte után megnyíló öröklés esetén változatlanul követhető.
[Érintett jogszabályhelyek: Ptk. 6:491. § vö. régi Ptk. 586. § (1) bek., Ptk. 7:48. § vö. régi Ptk. 655. § (1) bek., Ptk. 7: 80. § (4) bek., Ptk. 6:96. § vö. régi Ptk. 200.§ (2) bek., Ptk. 6:92. § (2) bek. vö. régi Ptk. 607. § (6) bek.]■
Lábjegyzetek:
[1] Orosz Árpád, kúriai bíró
Visszaugrás
