Ha azt kérdezzük, hogy vajon milyen közös lehet kedvenc szövegszerkesztőnk, s mondjuk az emberölés törvényi tényállása között, akkor ma még nyilván sokan azt a választ adják, hogy minden bizonnyal semmi. Pedig mind a kettő - minden lényeges formai és tartalmi különbözőség ellenére is - egy nagyon hasonló logika szerint működik, csak míg az egyiknél ezt objektum orientált programozásnak (OOP), addig a másiknál ezt büntetőjogi logikának vagy dogmatikának nevezik.
Ez a nagy hasonlóság megkönnyítheti olyan számítógép-programok készítését, amelyek a mai jogszabálynyilvántartóknál is hatékonyabban segíthetik a jogász vagy a jogot alkalmazó munkáját. S elképzelhető, hogy néhány éven belül döntően már nemcsak szövegszerkesztésre és kevés adatbázis-kezelésre használjuk a számítógépet, hanem - a '90-es évek számítástechnikai paradigmájának megfelelően - inkább interaktív tanulásra, fejlett technológiájú problémamegoldásra, és még gyorsabb kommunikációra is.
Persze túlzás lenne ezt rögtön a jog matematizálásának nevezni - sokakat ez riasztana is -, s nem jelentheti a jogeset valamiféle automatikus megoldását, elbírálását sem, bár távlatilag ez is egy fontos cél lehet. Konkrétan arról van tehát itt szó, hogy a büntetőjogi dogmatika viszonylag könnyen modellezhető és rendkívül látványosan adható vissza a számítógépen, ez pedig megkönnyítheti a jog lényegének a feltárását, a jog megértését, megismerését és alkalmazását, pl. egy interaktív oktató-tanító számítógépprogramban. Arról ugyanis nem szabad megfeledkezni, hogy a jog több is és más is, mint csupán elektronikusan rögzített dokumentumoknak - vagy az ezekben megfogalmazott mondatoknak - a puszta halmaza, mert a mai jogszabály-nyilvántartók éppen így tekintenek rá.
1. A jogrendszer legkisebb építőköve a magatartásszabály, ami milliónyi ilyen - általában "ha..., akkor..." logikai szerkezetű - normából épül fel. A magatartásszabályok persze nem szétszórva, hanem rendezetten találhatók meg a jogrendszerben, egyrészt azért, mert a jogalkotó rendezve és csoportosítva bocsátja ki ezeket, másrészt pedig azért, mert maguk a jogalkalmazók is - bizonyos szakmai-logikai szabályok alapján - kapcsolatokat alakítanak ki az egyes normák között.
A normák kisebb halmazát jogintézménynek nevezzük. Jogintézmény például a tulajdonjog, a szerződés, de az utóbbin belül az adásvételi vagy a bérleti szerződés is, sőt továbbmenve: a szerződést biztosító mellékkötelezettségek, pl. a kezesség vagy a zálog. A jogintézmény tehát egy elég bizonytalan kategória, a lényege mindenesetre az, hogy a benne foglalt normák valamilyen szempont alapján összetartozóak. A jogrendszer következő szintje a jogforrás. Mai jogunk kétfélét ismer - törvény és rendelet -, de hatályban van még néhány régebbi típusú is, pl. a megszűnt Elnöki Tanács által alkotott egyes törvényerejű rendeletek, vagy a tanácsok még meglévő rendeletei.[1] A magasabb szintű jogforrás a fontosabb életviszonyokat szabályozó törvény, az alacsonyabb szintű pedig a rendelet, amelynek különféle más jogalkotó szervek - kormány, kormány tagjai, önkormányzatok - a forrásai. (A jogalkotók kimerítően felsorolhatók.)
A jogrendszer jogforrások feletti szintje a jogág, ami megint csak egy bizonytalan kategória, mivel nem lehet éles határvonalat húzni a jogágak között. Jogrendszerünkben két nagy csoportban - magánjog és közjog - a következő jogágakat találjuk: polgári jog, kereskedelmi jog, munkajog, szövetkezeti és földjog, családi jog, nemzetközi magánjog, polgári eljárásjog, illetve alkotmányjog, közigazgatási jog, pénzügyi jog, büntetőjog, büntetőeljárási jog, nemzetközi közjog. (Hamarosan talán az Európai Közösség joga is ide lesz sorolható.)
A jogágak összessége alkotja a nemzeti jogrendszert, ami - mint láttuk - nem pusztán dokumentumok, vagy szavak és mondatok összessége, hanem különféle szintű elemek és ezek bonyolult kapcsolatainak a rendszere is. Utóbbit jogi logikának vagy dogmatikának nevezik, és segítségével a tájékozódás, az eligazodás is könnyebb a hatalmas jogrendszerben.
2. A jog a hatalom parancsa, és mint ilyen, az emberi magatartás befolyásolását célozza. Olyan magatartásszabály, ami jogállamban egészséges arányban különféle más normákkal - például az erkölcsi, a vallási vagy a politikai normákkal, a szakmai és a szervezeti szabályokkal - együtt,
- 511/512 -
ezekkel kölcsönhatásban fejti ki a hatását. Nagyon fontos szerepe van ezen kívül az alkotmánybírósági jogfejlesztésnek és a bírósági precedensjognak is, mert ezek elvesznek, illetve hozzáadnak valamit a tételekbe foglalt joghoz.
Ahogy említettük, a norma gyakran "ha akkor ..." szerkezetű. Az ilyen feltételes - kondicionális vagy hipotetikus - norma első szerkezeti eleme a feltétel (hipotézis), ami azt írja le, hogy mely feltétel beállta esetén kell a normát alkalmazni. Második eleme a rendelkezés (diszpozíció), ami azt tartalmazza, hogy milyen magatartást kell tanúsítani, ha a feltétel teljesül. Ez lehet cselekvés, cselekvéstől való tartózkodás, vagy a cselekvés abbahagyása. Végül harmadik eleme a jogkövetkezmény (szankció), ami leggyakrabban a rendelkezés nem teljesítése esetére előírt büntetés, joghátrány. A modern jogban a normaszerkezet azonban nem mindig teljes. A kategorikus normánál például hiányzik a feltétel, és csak a jogalkotói parancsot, a diszpozíciót foglalja magába. Vagy gyakori, hogy a szankció nem a normában, hanem másutt - mondjuk egy másik normában vagy egy másik jogszabályban - kap helyet. (Például számos jogszabály határoz meg adóval kapcsolatos adatszolgáltatási, adó-megállapítási, illetve adófizetési kötelezettséget, de ezen normák szankcióit a büntetőtörvény egyik nem túl hosszú szakasza tartalmazza, s ebben az esetben a szankció már maga is egy önálló büntetőjogi norma. Egyébként az ilyen ún. különös részi büntetőjogi norma szerkezete is eltérést mutat a klasszikus mintától, mert a hipotézis és a diszpozíció mintegy egybeolvad benne.)
A jogelmélet a norma funkciója alapján önálló és nem önálló norma között különböztet. A csoportosítás a szerint történik, hogy a norma más normák nélkül is képes-e joghatást gyakorolni a címzettek magatartásra, vagy sem. (Régebben a csoportosítás a norma szerkezete alapján történt, és akkor tekintettek egy normát önállónak, ha minden szerkezeti eleme megvolt.) A nem önálló normák egyik nagy csoportja a definiáló, egy másik nagy csoportja pedig az utaló normák. Az előbbiek más normák elemeit értelmezik, az utóbbiak viszont más normák, feltételek, jogszabályok stb. alkalmazását rendelik el.
A feltétel egyszerű, illetve tetszőlegesen bonyolult és összetett lehet. Ha a feltételek közül egynek a megvalósulása is elegendő a diszpozícióba foglalt magatartás megköveteléséhez, akkor diszjunktív a feltétel. Ha több feltételnek is teljesülnie kell egyszerre, akkor viszont konjunktív feltételrendszerről beszélünk.
A norma - és maga a jogi szabályozás is - kétféle lehet. Kógens norma esetén a szabályozás szigorú, vagyis a jogalkotó nemigen enged eltérést a rendelkezésétől. Diszpozitív (engedő, hézagpótló) szabályozás esetén viszont el szabad térni a jogalkotó rendelkezésétől, mert a norma funkciója ilyenkor mindössze az, hogy ha a felek valamely kérdésről mégsem rendelkeznek, akkor is legyen valamilyen hézagpótló szabály, ami a jogvitájukban alkalmazható. Igazán kógens szabályokat persze már régóta nem találni, hisz még a szigorúnak mondott büntetőjog területén is van a jogalkalmazói mérlegelésnek és méltányosságnak helye. Ezt fejezi ki jól az "...öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő..." formula, mert kitűnik belőle, hogy a bírói mérlegelésnek milyen szerepe van a döntésben. Az adójog is ismer méltányossági alapon működő intézményeket, pl. az adómérséklést, az adóelengedést, a részletfizetési kedvezményt stb.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
