Tizenöt évvel ezelőtt indult meg a magyar Alkotmány tartalmának radikális módosítása, amelynek eredményeként az alaptörvény jellegében és tartalmában teljesen megváltozott. Az átalakulás kezdete óta eltelt viszonylag hosszú idő indokolttá teszi a szerzett tapasztalatok átgondolását. Sok irányból lehet az elemzést elvégezni. Ebben a rövid cikkben csak az Alkotmánynak a bírói gyakorlatban való alkalmazásáról és az ezzel kapcsolatban felmerülő néhány kérdésről van szó. A témakört az egész magyar jog elmúlt tizenöt éves fejlődésének értelmezése szempontjából is jelentősnek gondolom1.
A bírói gyakorlat tanulmányozása során különösen arra a kérdésre kerestem választ, hogyan jelennek meg az Alkotmány szabályai a bírósági határozatokban, bekövetkezett-e az adott időszakon belül változás az Alkotmánnyal kapcsolatos jogalkalmazási problémákban, milyen szerepe van az Alkotmány szabályainak a döntések meghozatalánál, hogyan kezelik a bíróságok az Alkotmány szabályainak az egyes jogágak szabályaihoz való viszonyát.
A cikk alapja az 1990-es évek elejétől a Bírósági Határozatokban közzétett döntések tanulmányozása, továbbá szűk körben a Megyei Bíróságok Másodfokú Döntéseinek Tárából megismerhető gyakorlat egyes elemeinek figyelemmel kísérése. A rendelkezésre álló anyagot nem tekintem arra megfelelőnek, hogy számszerű elemzésre kerüljön sor. Bizonytalannak tekintett számszerűségek helyett egyes jelenségek jelzését, néhány elvi kérdés kiemelését tartom szükségesnek. A következőkben mellőzésre kerülnek a tárgyalásra kerülő témákkal kapcsolatban álló elméletek, szakirodalmi fejtegetések, mert az ezekkel való foglalkozás nem ennek a cikknek a feladata.
A jogászok szóhasználatában teljesen magától értetődőnek tűnik a bírói gyakorlat kifejezés. A fentiekben említett kérdések vizsgálatánál mégis szükségesnek látom annak tisztázását, hogy mit érthetünk bírói gyakorlat alatt. Abból kiindulva, hogy mikor éri el a gyakorlat a szokásjog szintjét, szigorú értelmezés mellett egy adott kérdésben kialakult gyakorlatról nézetem szerint akkor beszélhetünk, ha az adott kérdésben az ország bíróságai egy meghatározott időszakban következetesen azonos tartalmú határozatot hoznak. Egy adott bíróság következetes ítélkezési gyakorlata egy meghatározott földrajzi terület szempontjából jelentős, de országos bírói gyakorlatnak nem fogadható el. Kivételt jelent ebből a szempontból a Legfelsőbb Bíróság.
Az Alkotmány 47. §-ának (2) bekezdése szerint a Legfelsőbb Bíróság biztosítja a bíróságok jogalkalmazásának egységét; a Legfelsőbb Bíróság által hozott jogegységi határozatokat a bíróságok kötelesek ítélkezésük során alapul venni.
A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény 27. §-ának (1) bekezdése az Alkotmány rendelkezéseit tartalmilag megismételve megállapítja, hogy a bírósági jogalkalmazás egységének biztosítása a Legfelsőbb Bíróság feladata. A 27. § (2) bekezdése kimondja, hogy feladata teljesítése érdekében a Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozatokat hoz, de az Alkotmány szabályához hozzáteszi azt, hogy a Legfelsőbb Bíróság elvi bírósági határozatokat tesz közzé.
A jogegységi eljárás szabályozásánál a bírósági szervezeti törvény a Legfelsőbb Bíróság mellett az ítélőtábla, a megyei bíróság elnöke, a kollégium vezetője és a helyi bíróságok elnöke számára is feladatot szab meg: figyelemmel kell kísérniük a vezetésük alatt álló bíróságok ítélkezési gyakorlatának egységességét. Ha az ítélkezés egységének hiányát állapítják meg a maguk területén, kötelesek erről a magasabb szintű bíróság elnökét tájékoztatni. Ennek alapján kerülhet sor a törvény szabályai szerint jogegységi eljárás megindítására, jogegységi határozat meghozatalára.
A jogegységi határozatok az Alkotmány idézett rendelkezése alapján a bíróságokra kötelezőek. A bíróságok szervezetéről szóló törvény 27. §-ának (2) bekezdésében említett elvi határozatokra nézve maga a törvény nem állapít meg kötelező erőt. Az elvi határozatok figyelembevétele tehát a Legfelsőbb Bíróság tekintélyén alapul. Abban az esetben azonban, ha az elvi megállapításokat tartalmazó határozatokat a Legfelsőbb Bíróság mindenki számára hozzáférhető módon közzéteszi, ez jelzése lehet annak, hogy a Legfelsőbb Bíróság ilyen módon teljesíteni kívánja az Alkotmány alapján fennálló, a jogalkalmazás egységének biztosítására vonatkozó feladatát. Ez következik a bírósági szervezetről szóló törvény 32. §-ának (5) bekezdéséből is, amely szerint a Legfelsőbb Bíróság hivatalos gyűjteményében közzéteszi a jogegységi tanács által kiválasztott elvi bírósági határozatokat.
A Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvényt módosító 2001. évi CV. törvény 9. §-a az elmondottól eltérő megoldást vezetett be az elvi határozatok tekintetében a felülvizsgálatról szóló új szabályok meghatározásával. A módosítás eredményeként a Pp. 270. §-ának (2) bekezdése szerint felülvizsgálati kérelem akkor terjeszthető elő, ha a felülvizsgálni kért határozat az ügy érdemi elbírálására kihatóan jogszabálysértő, és - egyebek mellett - a Legfelsőbb Bíróság a jogkérdést illetően a Legfelsőbb Bíróság határozatainak hivatalos gyűjteményében közzétett módon még nem hozott döntést, vagy a támadott határozat a Legfelsőbb Bíróság ilyen közzétett határozatától eltért. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy az elvi határozatoknak nemcsak a bíróságokra, hanem közvetlenül a felekre is kiható hatálya van.
A jogegység érdekében hozott elvi határozatok kötelező ereje a II. világháború előtti magyar jogban is ismert volt. A történeti előzmények kifejtését mellőzve elég arra utalni, hogy a Polgári perrendtartásról szóló 1911. évi I. törvénycikket életbe léptető 1912. évi LIV. törvény IV. címe a királyi Kúria döntvényeiről általános, valamennyi ügycsoportra kiterjedő szabályokat határozott meg. Ezek között a 75. § kimondta, hogy a jogegységi, valamint a teljes ülési határozatokat a bíróságok mindaddig követni kötelesek, amíg azt a Kúria teljes ülése meg nem változtatja. Az említett határozatok kötelező hatálya a hivatalos lapban történt közzététel napjától számított tizenötödik nappal kezdődött. A 78. § pedig előírta, hogy hivatalos gyűjteményt kell készíteni, amely tartalmazza a Kúria teljes ülési határozatait, jogegységi határozatait, valamint a törvényben meghatározott bizottság által kiválasztott egyéb elvi határozatait. Büntető ügyekben már régebben elkezdődött a gyűjtemény készítése; a törvény a gyűjtemény közzétételének folytatását írta elő.
Nem ennek a cikknek a feladata annak vizsgálata, hogy mennyiben helyes megoldás jelenlegi jogunkban a Legfelsőbb Bíróság elvi határozatainak a különböző ügyszakokban nem azonos jogi szabályozása. Ezért csak azt a tényt kell megállapítani, hogy a bírói gyakorlat tanulmányozásánál figyelembe kell venni a Pp. hivatkozott rendelkezését is.
Mindebből az következik, hogy amikor a bírósági gyakorlatot vizsgáljuk, akkor - az egyes kérdésekre a bírósági határozatokban egységesen, következetesen adott válaszokra tekintettel - egyértelműen a jogegységi határozatokat lehet alapul venni. Kisebb biztonsággal szintén figyelembe lehet venni a Legfelsőbb Bíróság által hivatalos gyűjteményekben közzétett - különösen a Pp. hatálya alá tartozó - határozatokat is (ennél a cikknél nem jönnek számításba az ítélkezési gyakorlat elvi irányításának a bírósági szervezeti törvény hatályba lépése előtt alkalmazott, az elvi határozatokkal azonos megítélés alá eső eszközei). A Legfelsőbb Bíróság eseti határozataiban foglalt elvek, a Legfelsőbb Bíróság kollégiumainak véleményei, a Legfelsőbb Bíróság és más bíróságok bíráinak tanácskozásain elfogadott álláspontok, a kollégiumvezetők álláspontjai a hatályos jogszabályok szerint az ország bíróságait nem kötelezik. Ennek ellenére ezeket is számításba lehet venni akkor, ha a Legfelsőbb Bíróság által közzétett Bírósági Határozatokban megjelentek; ezekről is feltételezni lehet ugyanis, hogy a Legfelsőbb Bíróság a jogegység biztosítása érdekében döntött a közzététel mellett. Az egyéb módon hozzáférhető - nyomtatott formában közzétett, számítógép segítségével elérhető - bírósági határozatok szintén hasznos információt jelentenek, de a fentiek szerint az egész országban érvényesülő bírói gyakorlatként nem vehetők alapul.
Bevezetésként általánosságban azt lehet megjegyezni, hogy a bírósági határozatokban viszonylag sűrűn jelennek meg az Alkotmány szabályai. A számításba vett, tízezer határozatot meghaladó mennyiséghez képest százalékosan véve ez az arány kicsi (becsléssel 3% alatt maradónak tekinthető). Mégis jelentős számúnak tekinthető az Alkotmány megjelenése a határozatokban.
Elsődlegesen azért értékelendő az Alkotmányra való hivatkozás a bírósági határozatokban, mert szemléletváltozást tükröz. 1989 előtt az Alkotmány nem olyan jogszabály volt, amelynek a bírói jogalkalmazásban sok szerepe lehetett volna. Az Alkotmány tartalma azóta lényegesen megváltozott, de a jogrendszerben elfoglalt helye következtében nem nyilvánvaló az, hogy konkrét jogvitákban a vita eldöntésénél komoly szerepe lehet. Az a tény, hogy a Bírósági Határozatokban közzétett döntésekben nem csekély számban mégis megjelenik az Alkotmány rendelkezéseire való hivatkozás, jelzi a bekövetkezett változásoknak a jogászok jelentős része által való tudomásulvételét. Azt mutatja, hogy a jogászi közvélemény az Alkotmányt nem politikai deklarációk gyűjteményének tekinti, hanem valóban jogszabálynak, amelynek a jogrendszer egésze tekintetében is meghatározó szerepe van és emellett az egyes jogvitáknál is befolyásolhatja a nem alkotmányjogi természetű kérdésekben történő döntéshozatalt.
Ez a megállapítás még akkor is védhető, ha az Alkotmányra való hivatkozás az esetek nagy részében nem megalapozott. Az Alkotmányra való hivatkozásoknak a bírósági határozatokban való megjelenése alapján négy csoport különböztethető meg.
Az esetek jelentős részében az érdekelt fél fellebbezésének vagy felülvizsgálati kérelmének indokait azzal akarja meggyőzőbbé tenni, hogy az Alkotmányra is hivatkozik. Viszonylag gyakran fordul elő ez a jelenség a közigazgatási ügyszakban, legritkábban a büntető ügyszakban, ami az egyes ügyszakokba tartozó ügyek természetével magyarázható. Az idesorolt ügyekben az Alkotmányra való hivatkozás annyira megalapozatlan, hogy a jogerős határozat az Alkotmány hivatkozott szabályával érdemben nem is foglalkozik.
Az esetek másik csoportjába olyan határozatok sorolhatók, amelyekben vagy az első fokú határozat, vagy a fellebbezés hivatkozott az Alkotmányra, és ezt a hivatkozást a Legfelsőbb Bíróság olyan érdemi érvelésnek tekinti, amelyre a határozat indokolásában röviden kitér anélkül azonban, hogy az Alkotmány hivatkozott szabályának az ügy eldöntésével való lényeges kapcsolatát, illetve annak hiányát kifejtené. A határozat az Alkotmány szabályától független, az adott jogág szabályain, elvein alapul. Az előző csoporthoz hasonlóan itt is leggyakrabban a közigazgatási ügyszakba, legritkábban a büntető ügyszakba tartozó ügyek fordulnak elő. Már itt megfigyelhető az a későbbiekben még említendő jelenség, hogy a Legfelsőbb Bírósághoz viszonyítva a többi bíróságok inkább érzik szükségesnek a határozatot az Alkotmányra visszavezető érvekkel megerősíteni.
A számításba vehető határozatok többsége az eddig említett két csoportba tartozik. Mindkét csoportban az Alkotmány viszonylag sűrűn hivatkozott szabálya az Alkotmány 57. §-a, ami azt jelzi, hogy az adott esetekben az eljárásjogi alapok erősítése a cél. Érdekes, hogy még ezekben a csoportokban sem gyakori az Alkotmány 70/K. §-ára való hivatkozás.
A harmadik csoportba tartozónak olyan határozatok tekinthetők, amelyeknél a Legfelsőbb Bíróság az indokolás érdemi részeként foglalkozik az Alkotmány vonatkozó szabályával, végül azonban nem az Alkotmány tárgyalt rendelkezésére alapítja az indokolást, hanem kizárólag az adott jogág elveire. Ebben a csoportban kiegyenlítettebb az ügyeknek az ügyszakok közötti megoszlása, mint az előző két csoportnál. Eltérést jelent az is, hogy a többi ügyszakokkal nagyjából azonos arányban jelennek meg a büntető ügyszak területére eső határozatok. A későbbiekben még szó lesz az ebbe a csoportba tartozó egyes határozatokról, de már itt példaként megemlíthető, hogy olyan kérdések merültek fel, mint a szólásszabadság büntetőjogi korlátjai, a polgári ügyszakban a sajtószabadság és a személyhez fűződő jogok védelmének ellentéte, a közigazgatási ügyszakban az egyházként való elismerés.
Végül a negyedik csoportba sorolandók azok a határozatok, amelyeknél az Alkotmány valamelyik rendelkezése, annak az adott jogág kérdéseivel együttesen történő értelmezése a döntés alapját adja. Ezeknek a határozatoknak nem nagy a száma, de arányuk a négy csoport egészéhez viszonyítva nem elhanyagolhatóan kicsi.
Az Európai Unió alkotmányának várható elfogadása miatt egyes országokban megnőtt az érdeklődés a jogforrások rendszere iránt. Hazánkban önmagában az Unióhoz való csatlakozás is indokolttá teszi e kérdés vizsgálatát. Ez a cikk azonban nem megy tovább a kérdéskörre való utalásnál és csak a magyar Alkotmánynak a bírósági határozatokban való megjelenésével összefüggésben foglalkozik a jogforrás témájával.
1. A jogforrások kérdésköre szempontjából vizsgálandó, hogy a bíróságok ugyanúgy kezelik-e az Alkotmányt, mint bármilyen más jogszabályt, vagy a többi jogszabálytól eltérő természetűnek tekintik azt.
Általánosságban azt lehet megállapítani, hogy a Legfelsőbb Bíróság határozatai igazi jogszabályként (tehát nem deklarációként) kezelik az Alkotmány rendelkezéseit, de különbséget tesznek az Alkotmány és más jogszabályok között. Úgy tűnik, hogy az Alkotmányban az egész jogrendszert meghatározó alapvető elvek, rendelkezések megfogalmazását látják, amelyeknek konkretizálását, részletezését, mintegy végrehajtását a jogrendszerben az Alkotmány szintje alatt álló különböző jogszabályok végzik el.
2. Ezzel kapcsolatban röviden utalni kell arra a háttérben meghúzódó kérdésre, hogy az alkotmányos szabályok formai vagy tartalmi megközelítése érvényesül. A kérdés talán furcsán hangzik, de a magyar jogfejlődés hosszabb időtartamát tekintve nem érdektelen. Amint az közismert, Magyarországnak 1949 előtt nem volt olyan törvénye, amelyet alkotmánynak neveztek. Ezen időszak magyar alkotmányának jellegzetessége volt, hogy az államélet természetes fejlődése során alakult ki, nem egyetlen törvényt jelentett, hanem különböző törvényekben és az alkotmányjogi szokásjogban megnyilvánuló elvekből tevődött össze.2 A törvények közül az úgy nevezett alaptörvényeket emelték ki az alkotmányos elvek meghatározásánál. Ezeknél az alaptörvényeknél nem a minősített többséggel történő elfogadás vagy megváltoztatás volt a meghatározó, hanem a törvény tartalma (pl. miniszteri felelősségről szóló törvény). A törvény és a szokásjog jogforrási ereje között egyébként nem tettek különbséget3.
Az 1949. évi XX. törvény megalkotásával a korábbi magyar alkotmányjogi felfogás megváltozott; az Alkotmány az a törvény lett, amelyet az Országgyűlés által elfogadott jogszabály így nevezett. A politikai rendszer megváltoztatásának folyamatában elfogadott, az Alkotmány módosításáról szóló 1989. évi XXXI. törvény azonban új kategóriát vezetett be: az alkotmányerejű törvényt. Az Alkotmány módosításáról szóló törvény javaslatának 10. §-ához fűzött miniszteri indokolás erre vonatkozóan több érvet említett. Kifejtette, hogy nem lehet minden olyan kérdést az Alkotmányban szabályozni, amely alkotmányjogilag fontos. E szerint a felfogás szerint a legfontosabb állami szervekre és az alapvető jogokra vonatkozó szabályok kerülnek az alkotmányerejű törvényekbe, amelyek az Alkotmánnyal együtt alkotják a magyar közjog legfelső szintjét. Ez a megfogalmazás a II. világháborút megelőző alkotmányjogi felfogásnak megfelelő, tartalmi alapú alaptörvény felfogásra emlékeztet. Az alkotmánymódosítás azonban egyidejűleg - korábban nem ismert - formai megkülönböztetést is alkalmazott az alkotmányerejű törvények és egyéb törvények között, mert a közjog legfelső szintjére helyezett törvények módosításához kétharmados többséggel történő elfogadást írt elő.
Az 1989-ben bevezetett alkotmányerejű törvény kategóriáját az Alkotmány módosításáról szóló 1990. évi XL. törvény megszüntette. A történelmi háttér tárgyalása nélkül itt elég a törvény javaslatának indokolására utalni, amely szerint értelmezési nehézségek voltak az alkotmányerejű törvények körének megvonásánál. A tartalmi megközelítés helyett tehát az alkotmányos kérdések formai megközelítése maradt. A módosítás eredményeként az Alkotmány külön-külön megjelöli mindazokat az eseteket, amelyekben minősített többségre van szükség az Alkotmány alapján megalkotandó részletes szabályok elfogadásához. A törvényjavaslat indokolásának kifejezett megfogalmazása szerint - az esetenként meghatározott kérdések kivételével - általános jelleggel nem tartoznak ebbe a körbe az alapvető emberi és állampolgári jogokra és kötelezettségekre vonatkozó törvények. Ezzel megszűnt az Alkotmányból levezethető olyan felfogásnak az alapja, hogy az Alkotmány mellett létezik a törvényeknek tartalmilag a közjog legfelső szintjére tartozó olyan köre, amelyet formailag a minősített többséggel történő elfogadás és módosítás követelménye jelöl meg.
A bírói jogalkalmazás számára tehát az Alkotmány formai alapú értelmezése maradt meg: Alkotmány az a törvény, amelyet az alkotmányozó ilyenként jelölt meg. Ennek alapján más szavakkal megismételve a már említett, a Legfelsőbb Bíróság gyakorlatában általános jelleggel felismerhető felfogást: a bíróság az adott eseti jogvita eldöntésénél nem a közjog legfelső szintjén elhelyezkedő Alkotmány rendelkezéseit alkalmazza közvetlenül, hanem az e rendelkezéseket részletező, végrehajtó törvényeket, egyéb szabályokat. A bírói jogalkalmazás szempontjából közömbös egy-egy törvény minősített többséggel történő elfogadásának, módosításának kérdése; a kétharmados törvények is az Alkotmány szintje alatt vannak ugyanúgy, mint bármilyen más törvény. A jogviták eldöntésénél az alapot a jogforrási hierarchiában egyformán az Alkotmány alatti szinten elhelyezkedő törvények (és egyéb jogszabályok) jelentik; a döntési körbe az Alkotmány rendelkezéseinek érdemi módon történő bevonását különleges körülmények magyarázzák. Míg a Legfelsőbb Bíróság határozataiban ez a felfogás általánosnak tűnik, az alacsonyabb szintű bíróságok gyakorlatában ettől eltérő jelenségekkel is lehet találkozni.
3. A témakörrel kapcsolatban még három megjegyzés megtétele indokolt:
a) Az első megjegyzés a törvényi szintre vonatkozik. Az egyes jogágak alapvető jogszabályai (pl. Ptk., Btk., Ötv., Pp., Be., Áe., Mt.) az adott jogág szempontjából különösen fontosak, ennek ellenére a jogszabályi hierarchiában nem állnak más törvények felett. Ez a jogági kodifikáció szempontjából súlyos gondot jelent. Ezért tesz kísérletet a Ptk. 1. §-a (1) bekezdésének második mondata a jogágat érintő jogi szabályozás egységes felfogásának megteremtésére azzal, hogy kimondja a polgári jogi viszonyokat szabályozó más jogszabályoknak a Ptk.-val összhangban való értelmezése követelményét. Ugyanakkor ez a szöveg is tudomásul veszi azt, hogy a jogág kódexe sem áll magasabban a jogszabályok hierarchiájában, mint bármely más törvény; ezért a követelményt attól függően állapítja meg, hogy a vonatkozó más jogszabály nem rendelkezik a Ptk.-tól eltérően.
A törvények azonos szinten állása témánknál azoknak a törvényeknek az esetében elgondolkoztató, amelyek az 1989. évi alkotmánymódosítás felfogásának megfelelően alkotmányerejű törvények lettek volna és az Alkotmánnyal együtt a magyar közjog legfelső szintjén helyezkedtek volna el. Az 1990. évi alkotmánymódosítás eredményeként a jogalkotásról szóló törvény, az alapjogok részletes szabályait meghatározó törvények nem állnak egyéb törvények felett. Ennek megfelelően a bírói gyakorlatban nem is találtam nyomát annak, hogy például a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény szabályai más törvényektől eltérő, kiemelt szerepet kapnának más jogszabályokkal szemben (tehát adott esetben a Ptk. személyhez fűződő jogokra vonatkozó rendelkezéseivel együttesen, azonos szinten álló jogszabályként alkalmazzák).
b) A másik megjegyzés a nemzetközi egyezmények alkalmazásával áll kapcsolatban. A bírósági határozatok hivatkoznak nemzetközi egyezményekre, de az egyezményeket a magyar jogrendszer részévé tevő jogszabályokkal együtt4. Egyes - más felfogást elfogadó - országoktól eltérően tehát a nemzetközi egyezmény nem áll magasabban a jogszabályok hierarchiájában, mint más magyar jogszabály. A nemzetközi egyezménynek a jogszabályi hierarchiában elfoglalt helyét az határozza meg, hogy milyen szintű jogszabály hirdette ki. Az alapvető emberi jogok szabályozása tekintetében annyiban eltérő a helyzet, hogy - amint azt az Alkotmány módosításáról szóló 1989. évi XXXI. törvény javaslatának a 34. §-hoz fűzött indokolása külön ki is emelte - az alapjogok szabályozása az Alkotmányban a nemzetközi egyezményeknek megfelelően történt. Az emberi jogokra vonatkozó egyezmények tehát nemcsak magyar jogszabállyal való kihirdetésük révén váltak a magyar jogrendszer részévé, hanem az alapvető szabályok az Alkotmányba is bekerültek. Így a részletes szabályok már az Alkotmányon alapulnak, ahhoz igazodnak.
A rendszerváltozás után egyes büntető ügyekben okozott jogalkalmazási problémát a (háborús bűntettekre, a háború nemzetközi áldozatainak védelmére, az emberiség elleni bűntettek elévülésének kizárására vonatkozó) nemzetközi egyezményekben meghatározott büntetőjogi szabályok alkalmazása5. Végeredményben itt is az előzőekben említett általános elv érvényesült: a Legfelsőbb Bíróság a nemzetközi egyezmények szabályait az azokat kihirdető magyar szabályok révén hatályos magyar jogszabályként alkalmazta, figyelembe véve azonban a nemzetközi jogi összefüggéseket
Külön említést érdemel az Európai Emberi Jogi Egyezmény alapján kialakult gyakorlat kérdése. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlata a magyar bíróságokat közvetlenül nem köti, a Bíróság határozatai azonban a Magyar Köztársaságot kötelezik. Erre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság rendszeresen magyar nyelven közzéteszi a Bíróság jelentősebb határozatait. A Bíróság határozatainak a Legfelsőbb Bíróság által történő figyelembevételére jelzés értékű a Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégiumának a Bírósági Határozatokban közzétett véleménye, amely a társadalmi szervezetek és alapítványok bírósági nyilvántartásba vételére irányuló tisztességes eljárásról szól. A vélemény a strasbourgi Bíróság egyik döntése alapján kifejtette, hogy az eljáró bíróság köteles a társadalmi szervezetek és alapítványok nyilvántartásba vétele során az ügyészségek által előterjesztett beadványokról a kérelmezőket minden esetben tájékoztatni6.
c) A nemzetközi egyezményektől eltérő a helyzet az Európai Unió joganyaga tekintetében. Az Unió joga a magyar jog szempontjából nem nemzetközi jog. Az európai joganyagnak a magyar joggal szemben elsőbbsége van és ezt a bíróságok is kötelesek a jogalkalmazásnál figyelembe venni. Ezzel kapcsolatban a magyar bírósági határozatokban még nem jelentkeztek kérdések. A témakör súlyát jelzi azonban, hogy a Legfelsőbb Bíróság a Bírósági Határozatokban közzétette az Európai Közösségek Bíróságának a nemzeti bíróságok által kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárásról szóló tájékoztatóját7. Bonyolítja majd a jogalkalmazási kérdéseket az Unió alkotmányának elfogadása; ez egyelőre a jövő kérdése, de már most keresni kell a megfelelő megoldásokat.
A bírósági határozatokban viszonylag gyakran előfordul az Alkotmány valamilyen szabályának megemlítése. Sajátos helyzetet jelent ebből a szempontból, hogy az Alkotmány meghatározott rendelkezéseit a különböző jogágak szintjén jelentősen eltérő megítélésű tényállásokkal összefüggésben kell figyelembe venni.
A vázolt helyzet bírósági határozatokban előforduló egyik olyan esete, amelynél a bírósági határozat az Alkotmány rendelkezésének megemlítése szintjén megáll, a más személyt sértő, sajtó útján megtett nyilatkozat. Alkotmányjogi síkon ezzel kapcsolatban egyrészről a véleménynyilvánítás szabadságának, a sajtószabadságnak, másrészről az emberi méltósághoz való jognak a védelme merül fel. Az egyes jogágak szabályozása az Alkotmány rendelkezésein alapul, de a konkrét jogeset megoldását mind az alkotmányjogi megfontolásoktól, mind más jogágaktól eltérő rendszerben keresi. Ezt mutatja például egy-egy sajtóközleménnyel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróságnak a büntető ügyszakba, illetőleg a polgári ügyszakba tartozó két határozata; mindkét határozat utal az Alkotmány rendelkezésére, de a határozat érdemben a Btk., illetőleg a Ptk. és a sajtótörvény szabályán alapul8.
Az adott jogág sajátosságaiból fakadóan a határozatban az Alkotmányra történő utalás az előzőekben említettnél érdemibb természetű lehet még akkor is, ha a döntés az adott jogág szabályozásán, annak elvein nyugszik. Ez figyelhető meg a közigazgatási ügyszakba tartozó határozatoknál. Ez az Alkotmány szabályaihoz való közvetlenebb kapcsolódás figyelhető meg például a különböző közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálatának lehetőségéről szóló 3/1998. és 1/2004. közigazgatási jogegységi határozatban. Az eseti döntések közül példaként említhető meg az önkormányzatok társulásban való részvételi lehetőségének korlátjai tárgyában hozott9, valamint a kiskorúak jogait veszélyeztető társadalmi szervezet bejegyzését megtagadó határozat10, az adószabályok kijátszására létrehozott egyesület feloszlatására vonatkozó határozat11.
A vizsgált bírói gyakorlat alapján nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy melyik jogág területén felmerülő jogesetben hozott határozatban hivatkoznak inkább az Alkotmány szabályaira az érdemi indokolás részeként. Feltételezésként el lehet azonban mondani, hogy a közigazgatási jog területén nagyobb a valószínűsége a határozatnak a közigazgatási jogin kívül alkotmányjogi érvekkel is történő megerősítésére, mint más jogágakban. Más megfogalmazással: azokban a jogágakban, amelyeknek egyrészt a szabályozás gondolatmenete távolabb áll az alkotmányjogtól, másrészt, egyébként is nagyobb dogmatikai hagyományokkal, sok évtized (évszázad) alatt kialakult szabályrendszerrel rendelkeznek (pl. a büntetőjog és a polgári jog), a határozatnak az Alkotmány szabályaira való alapítása kevésbé valószínű.
A Legfelsőbb Bíróság vizsgált határozataiban az Alkotmány rendelkezései nem szoktak a döntés kizárólagos alapjaként szerepelni. Mérlegelés kérdése tehát, hogy mennyire tekintjük az Alkotmányra való hivatkozást az egyéb indokolási elemek mellett meghatározó jelentőségűnek. Ennek jelzése mellett szeretném hangsúlyozni, hogy a következőkben is a közzétett határozatok indokolására, mint tényre igyekszem támaszkodni és törekszem saját értelmezési szempontjaim kiszűrésére.
Ennél a témakörnél két, egymástól eltérő jellegű időszak különböztethető meg. Az egyik időszak a rendszerváltozást követő évekre tehető, a másik a rendszerváltozástól független, napjainkban is fennálló olyan szakasz, amelyben valamilyen fontosabb új jogi szabályozásra kerül sor és az új szabályok alkalmazására való áttérés problémái jelentkeznek.
a) Az elsőként említett időszakkal kapcsolatban a magyar jogászok közös tapasztalata, hogy a jogrendszer átalakítása hosszú és bonyolult feladat. Ennek a folyamatnak a során a különböző jogterületeken nem azonos időpontban következtek be a változások. Az Alkotmány alapvető módosítására már a politikai rendszer átalakításának kezdetén sor került. A jogrendszer egészének átformálása jelentős részben ehhez igazodott. Természetes volt tehát, hogy az egyes jogágakban lépésről-lépésre megvalósuló megújulás menetében az új elvek keresése során a bíróság az Alkotmányban már megjelenő tételeket vegye alapul a jogág szintjén alkalmazandó új megoldás indokaként. Így a Legfelsőbb Bíróság a tulajdonformák egyenlőségét az Alkotmány módosításáról szóló 1989. évi XXXI. törvény 9. §-a (1) bekezdésében kimondó rendelkezése alapján állapította meg, hogy nem lehet súlyosbító körülményként értékelni a vagyon elleni bűncselekménynek társadalmi tulajdon terhére történő elkövetését12. Hasonló a Legfelsőbb Bíróságnak az a határozata, amely az Alkotmány 9. §-ában kimondott piacgazdaság és versenyszabadság elvei alapján emelte ki azt, hogy lakásbérleti jogviszonyban a lakbér összegének meghatározásánál az egyik fél nem kaphat a másik fél rovására kedvezményt; a rászoruló bérlők támogatása közfeladat13.
Megjegyzendő, hogy az ebbe a csoportba sorolható határozatok aránya nagyon kicsi. Ennek számos oka van, amely okok közül jelentős szerepe lehetett annak, hogy a bonyolultabb ügyek elbírálásának hosszú időtartama alatt az egyes jogágak szemléletmódjának átalakítására is sor kerülhetett és ezért amikorra az ügy a Legfelsőbb Bíróságra érkezett, addigra nem volt szükség az Alkotmány új szabályaira való támaszkodásra. Erre példaként megemlíthető a rendszerváltozással kapcsolatos egyik nehéz döntés, amely a korábbi SZOT-vagyon körébe tartozó ingatlan elidegenítése ügyében született. A Legfelsőbb Bíróság a határozat indokolásában megemlítette az Alkotmánybíróságnak a szakszervezeti vagyon felosztására vonatkozó határozatát, de egyébként az indokolást a Ptk.-nak a szerződések általános szabályairól szóló egyik rendelkezésére alapozta. Ebből vezette le azt a követelményt, hogyan kell a rendszerváltás folyamatában élő országban a felbomlott politikai struktúrához kötődő nagy értékű vagyontárgy elidegenítésénél eljárni14. A későbbiekben a témáról még lesz szó, de már itt érdemes utalni arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság nem látta szükségesnek sem a polgári jog általános elveire való utalást, sem az Alkotmányból levezetett elvek alkalmazását.
b) A második csoportba tartozó határozatoknál nem a rendszerváltozás hatásáról van szó, hanem valamilyen új jogi megoldás bevezetésével kapcsolatban jelentkező problémákról.
Az ebbe a csoportba tartozó, több megemlíthető példa közül kiemelésre érdemesnek látszanak a felülvizsgálati eljárás új szabályozásával kapcsolatban több ügyszakban hozott határozatok. A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiuma és Közigazgatási Kollégiuma közös véleményt tett közzé a felülvizsgálati eljárás kérdéseiről a Bírósági Határozatokban. Ennek a véleménynek témánk szempontjából jelentős megállapítása a következő:
"A jogegységi határozattól eltérő jogerős határozat fogalmilag jogszabálysértő, mert a jogegységi határozat a bíróságokra kötelező [Alkotmány 47. § (2) bekezdés], így csak az vizsgálható, hogy a jogszabálysértés kihatott-e az ügy érdemi elbírálására."15
(A büntető ügyszakban a Legfelsőbb Bíróság egy eseti ügyben hozott határozatában adott útmutatást a témakörrel kapcsolatban, s ebben utalt az Alkotmánybíróság egyik határozatára, de az indokolást egészében a Be. szabályaira alapozta16.)
Új jogszabályoknál a korábbi jogszabályok hatályának megszűnése is gondot okoz egyes esetekben. Ennek példája a gyermekgondozási segély folyósításával kapcsolatban keletkezett jogvita, amelyben a Legfelsőbb Bíróság határozata jelentős részben az Alkotmány 2. §-á-nak (1) bekezdésén alapuló jogbiztonság elvére épített17.
A határozatok ezen csoportjánál arra lehet tehát következtetni, hogy a bíróság az Alkotmány szabályaira való hivatkozással akarja megerősíteni azt a megoldást, amelyet az adott jogág szintjén jelentkező jogalkotási hiányok, nem megfelelő szabályozás miatt kell kialakítani. Ennek az esetcsoportnak az alapján nem látszik megalapozottnak az a feltételezés, hogy az Alkotmány szabályai és az egyes jogágak szabályozása, valamint az arra épülő jogalkalmazás között szoros elvi kapcsolat jön létre.
A következőkben az a fő kérdés, hogy a bírói gyakorlat tükröz-e valamilyen álláspontot az Alkotmány és a jogalkalmazás során kidolgozott megoldások kapcsolatáról. (Itt olyan határozatokról van szó, amelyeknél az Alkotmány szabályai képezik az indokolás alapját.)
A témával összefüggésben a nemzetközi és a hazai jogirodalomban több nézet alakult ki. Itt a vitákra ki nem térve, csak a vizsgált bírósági határozatokban kifejeződő álláspontokra korlátozom a mondanivalót.
a) A kérdéskör egyik témája a közvetlenül az Alkotmányra alapított igényérvényesítés. A Legfelsőbb Bíróság határozatai nem foglalnak állást általános jelleggel abban a kérdésben, hogy lehet-e közvetlenül, kizárólag az Alkotmány rendelkezésére alapítva követelést érvényesíteni vagy az Alkotmány szabályait olyannak kell tekinteni, mint amelyek a jogrendszert egészére vannak tekintettel és határozzák meg a jogalkotó, általában az állami szervek kötelezettségeit. Az utóbbi esetben az egyes jogágak szintjén megalkotott szabályok lehetnek a követelés alapjai.
Ez a kérdés - közvetetten - jelentkezett a polgári jogi ügyszakba tartozó jogvitáknál. A Legfelsőbb Bíróság egy konkrét esetben úgy döntött, hogy a véleménynyilvánítás szabadságának az Alkotmány 61. §-ában deklarált joga alapján nem lehet az újság kiadóját meghatározott hirdetés közlésére kötelezni. Úgy tűnik, hogy az alapot a polgári jog síkján jelentkező érvek szolgáltatják: egyrészt a kiadó terhére nem áll fenn szerződéskötési kötelezettség, másrészt a felperesnek a Ptk.-ban meghatározott személyhez fűződő jogai nem szenvedtek sérelmet. A személyhez fűződő jog sérelmével kapcsolatban vizsgálta a határozat az alkotmányjogi hátteret és mondta ki, hogy a lap kiadója az ugyancsak az Alkotmányban biztosított sajtószabadság alapján tagadta meg a hirdetés közlését; a megtagadás nem valósított meg diszkriminációt sem18.
Az egyes jogágak szabályainak a jogalkalmazásban betöltött meghatározó szerepére példaként az is megemlíthető, hogy a hátrányos megkülönböztetés Alkotmányban kimondott tilalmát a Legfelsőbb Bíróság határozatai meg sem említik, hanem kizárólag az adott jogág rendelkezései alapján adják meg az indokolást. Ezt lehet megfigyelni mind a munkaügyi19, mind a pol-gári20, mind a gazdasági21 ügyszakban.
A jelek szerint tehát a Legfelsőbb Bíróság tartózkodik a követelésnek az adott jogág szabályainak a kikapcsolásával, közvetlenül az Alkotmányra alapított elbírálásától. Néhány közzétett határozat alapján azt lehet feltételezni, hogy némelyik megyei bíróság nem mindig a Legfelsőbb Bíróság említett gyakorlatát követi. Példaként utalva egy ilyen határozatra: a bíróság általános jelleggel a közérdekkel, az Alkotmány 13. §-ával és 9. §-ával, valamint "a Ptk. elvi élű rendelkezéseivel" ellentétesnek és ezért semmisnek tekintette az adásvételi szerződés megkötése időpontjában nem az eladó tulajdonában álló ingó és ingatlan dolog tulajdonjogának elidegenítését. A határozat több elvi szempont alapján vitatható, egyébként az is kérdéses, hogy ennek a felfogásnak az alapján a kereskedelem miként működne.
A közzétett határozatokban sűrűn szerepel a nem vagyoni kártérítés kérdése. Itt az Alkotmány szabályainak alkalmazása burkoltan, az Alkotmánybíróság 34/1992. (VI. 1.) AB határozat22 indokolásának értelmezésével kapcsolatban jelentkezik. A polgári ügyszakban hozott határozatok (ezek között elvi határozat) azt az álláspontot tükrözik, hogy a személyhez fűződő jogok sérelme önmagában nem ad alapot a nem vagyoni kár megtérítésére; a kártérítési követelést ezekben az esetekben is a Ptk. kártérítési szabályainak rendszerében kell elbírálni23. A jelek szerint a Legfelsőbb Bíróság álláspontját egyes bíróságok nem osztották, az elvi határozat közzététele után azonban az attól eltérő tartalmú határozat ellen felülvizsgálatnak lehet helye. Megjegyzendő viszont, hogy nem teljesen egyértelmű a munkaügyi ügyszakban követett gyakorlat. A Legfelsőbb Bíróságnak az ebben az ügyszakban közzétett határozatai a tényállások sajátosságai miatt nem adnak teljesen világos választ arra a kérdésre, hogy ezen a területen is a polgári ügyszakban kialakított álláspont érvényesül-e24.
b) A kérdéskör egy másik olyan témája, amelynek egyes országok szakirodalmában nagy súlya van: az egyes jogágak általános elveinek és az Alkotmány szabályainak viszonya (itt különösen a német jogirodalomban a német jog sajátos szabályai miatt kialakult vita jön számításba). A téma pontosabb meghatározása nemcsak azért nehéz, mert jogáganként eltérő a kérdés értelmezése, hanem azért is, mert sok országban és sok jogterületen vitatják az általános elvek létezését, illetőleg ha valamilyen általános elveket elismernek, akkor ezeket teljesen eltérően értelmezik. Erre tekintettel a bírósági gyakorlat vizsgálatánál ez a cikk megáll annak a kiindulópontnak a tisztázásánál, hogy az Alkotmánnyal összefüggésben felmerült-e a határozatokban valamilyen jogági általános elvek alkalmazása, és ha ilyen előfordult, akkor volt-e valamilyen kapcsolat az Alkotmány szabályai és a jogági általános elvek között.
A magyar bírói gyakorlatban nem találtam nyomát annak, hogy az Alkotmány szabályait az egyes jogágak általános elvei értelmezésének közvetítésével alkalmaznák. A kérdésfeltevéssel kapcsolatba hozható a Ptk. jó erkölcsbe ütköző szerződésre vonatkozó szabályánál a jó erkölcs általános kategóriájának értelmezése. A Legfelsőbb Bíróság határozataiban azonban vagy nincs érdemi szerepe az Alkotmány megem-lítésének25 vagy említés sem történik az Alkotmányról (nincs szerepe egyébként a polgári jog általános elveinek sem)26. Hasonló a helyzet a közrend fogalmának értelmezésénél mind a gazdasági27, mind a büntető ügyszakban28.
c) A fentiekből megállapítható, hogy az Alkotmány szabályainak az egyes jogágak rendelkezéseihez való viszonya kifejezett állásfoglalás nélkül valamilyen formában elég gyakran megjelenik a bírói gyakorlatban. Úgy tűnik, hogy a Legfelsőbb Bíróságnak - az adott kérdésben közvetett módon, de egyértelmű álláspontot kifejező - 4/2003. polgári jogegységi határozata elvi iránymutatást ad. Ebben a határozatban a Legfelsőbb Bíróság jogegységi tanácsa a követelések keresetlevél benyújtásával történő érvényesítési határidejének elévülési vagy jogvesztő jellegét vizsgálta. Az eldöntendő kérdés tisztázása után a határozat összefoglalja, hogy az Alkotmány milyen követelményeket szab meg a jogérvényesítés kérdésében a jogrendszer egészére. Ennek alapján elemzi a jogérvényesítés polgári jogi és polgári eljárásjogi kérdéseit és fogalmazza meg a Ptk. és a Pp. alapján a következtetést. A jogegységi határozat tehát az alkotmányjogi és a polgári jogi, illetőleg polgári eljárásjogi szabályozási szint különbözőségét veszi alapul a jogalkalmazás problémájának megoldásához. A döntés az alkotmányjognak a jogrendszer szintjén meghatározott szempontjai figyelembevételével, de a jogvita által érintett jogág szabályainak megfelelően történik.
Ez a cikk a bírói gyakorlatban megfigyelhető jelenségek vázolására törekedett. A felvetett kérdések elméleti elemzése további tanulmányok témája. ■
JEGYZETEK
1 A magyar jogfejlődés hosszabb-rövidebb időtartam alatt bekövetkezett változásának egyes kérdéseivel több tanulmányom foglalkozott; ennek a cikknek egyes kérdéseivel kapcsolatban áll Harmathy Attila: A magyar polgári jog, in: Kulcsár Kálmán és Bayer József (szerk.) Magyar tudománytár, IV. Társadalom, politika, jogrend. Budapest 2003, 549-562.
2 Tomcsányi Móric: Magyarország közjoga, Budapest 1943, 48-49.
3 Molnár Kálmán: Magyar közjog, Pécs 1929, 3. kiadás, 19, 30.; Grosschmid Béni: Magánjogi előadások, Jogszabálytan, Budapest 1905, 97.
4 Pl. a 17. és 24. számú Irányelv, valamint a BH 2003/1. sz. 39. hivatkozva a Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény kihirdetéséről szóló 1991. évi LXIV. törvényre.
5 EBH 1992/2. sz. 82. és 83.
6 BH 2001/2. sz. 151. oldal.
7 BH 2003/8. sz. 638-639. oldal.
8 BH 1994/6. sz. 300., BH 1995/7. sz. 395.
9 BH 1994/6. sz. 341.
10 BH 1995/4. sz. 246.
11 EBH 2002/2. sz. 835.
12 BH 1990/7. sz. 247.
13 BH 1995/3. sz. 153.
14 BH 1993/10. sz. 604.
15 BH 2002/6. sz. 471. oldal.
16 BH 2001/6. sz. 258.
17 EBH 2003/1. sz. 909.
18 BH 1999/8. sz. 356.
19 EBH 2000/2. sz. 349., EBH 2002/2. sz. 792, BH 1999/9. sz. 424.
20 EBH 2001/1. sz. 265, EBH 2001/2. sz. 515.
21 BH 2002/1. sz. 23.
22 ABH 1992, 192.
23 EBH 1999/2. sz. 100., BH 2002/1. sz. 24. egyéb határozatok mellett.
24 BH 2000/6. sz. 267., BH 2000/10. sz. 468., EBH 2000/2. sz. 359., BH 2001/6. sz. 300.
25 BH 1993/10. sz. 604., BH 2004/1. sz. 21.
26 BH 1999/9. sz. 409., BH 2000/6. sz. 260.
27 BH 1997/10. sz. 489., BH 2003/3. sz. 127.
28 EBH 1999/2. sz. 87.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Harmathy Attila, alkotmánybíró, egyetemi tanár, ELTE ÁJK, Budapest
Visszaugrás
