A közel félévszázaddal ezelőtt újjászületett magyar kriminológiai szakirodalom fontos eseménye Körinek László Bűnözési elméletek c. munkájának megjelenése a 2006. év végén.
A szerző munkájának középpontjában a kriminológia tudományát, a kriminológiai gondolkodás fejlődését tükröző fontosabb elméletek bemutatása áll. Ennek megfelelően a könyv öt fejezetének jelentős részét a bűnözést tárgyaló teóriák, súlyukat és tartalmi összefüggéseiket figyelembe vevő ismertetése teszi ki, ehhez kapcsolódik a kriminológia lényeges, aktuális kutatási területeinek és közeli perspektíváinak felvázolása.
A kriminológiai elméletek fejlődésének bemutatásakor a szerzőnek két véglet elkerülésére kellett ügyelnie. Egyrészről a bűnözés okaival foglalkozó filozófiai és más társadalomtudományi források adatainak részletekbe menő felhasználása megakadályozhatja a sok évszázadot átívelő fejlődési tendenciák bemutatását. Másrészről, az ellentétes koncepciót követve, a túlzott nagyvonalúság olyan mértékben csökkentheti a feldolgozott elméletek számát, hogy ezáltal az átlagos felkészültségű olvasó nem talál új ismereteket a kriminológiai elméletek fejlődési folyamatának megértéséhez.
Ezt a veszélyt a szerzőnek teljes mértékben sikerült elkerülni. Jóllehet a könyvben több száz neves tudós nevéhez fűződő elméletről olvashatunk, nem kell megrettennünk a szükségképpen hatalmas adattenger láttán.
A szerző az egyes elméleteket súlyuknak megfelelő arányossággal tárgyalja, utal a támogató, vagy éppen gyengítő, tagadó nézetekre, feltárja lényeges összefüggéseiket és ezáltal lehetővé teszi a kriminológiai gondolkodás fejlődési tendenciáinak áttekintését és megértését.
Ezeknek a követelményeknek megfelelően a szerző eredményesen törekedett arra, hogy a kriminológia kialakulásának 18. és 19. századbeli másfél évszázados első időszakát jellemző elméletek lényegét és a fejlődésüket befolyásoló tények jelentőségét az olvasó felismerje.
A kriminológia neves úttörőinek munkáira, ezek sorában Cesarre Beccaria, Jeremiás Bentham vagy Charles Darwin nézeteire a magyar büntető jogászok és kriminológusok a szakmai témák tárgyalásakor gyakran hivatkoznak, de ez nem pótolhatja munkásságuk súlypontjainak átfogó bemutatását.
Kifejezetten hiánypótló jellegű a 19. századbeli klasszikus és pozitivista nézeteket valló tudósok, ezek sorában a francia August Comte, a svájci Lavater, majd Lombroso, Ferri és Garofalo nézeteinek ismertetése.
A bűnügyi tudományokkal foglalkozó szakemberek számára is újdonságnak minősülhetnek a magyar Lenhossék, Török Aurél, vagy a magyar származású Benedikt Móritz kriminológiai tárgyú kutatásaira vonatkozó adatok.
A 20. században Európa számos országában a büntetőjoggal, a kriminológiával, vagy orvostudománnyal foglalkozó tudósok a bűnözéssel kapcsolatos elméletek egész sorát alakították ki, amelyeknek tudományos igényeket kielégítő rendszerbe foglalása különösen fontos.
Az elméletek rendszerezésére a szakirodalomban az alapvető tudományos irányultság szerint, pl. szociológia, pszichológia stb. eltérő metódusok alakultak ki. Így az USA-beli T. O'Connor az elméleteket a vezető motívumaik szerint közel 80 csoportban helyezi el. Korinek László tíz kategóriát alkalmazó szisztematizálási módszere logikus és összhangban van a különböző európai és észak-amerikai egyetemeken meghonosított metódussal. (www. wikipedia.criminologia.mega-site)
Korinek László nagyon eredményes módszert alkalmazva, az egyes elméletek súlyát és tudományfejlődésbeli szerepét több esetben neves magyar büntetőjogászok, kriminológusok és pszichológusok tudományos állásfoglalásaira hivatkozva mutatja be. Például a bűnöző személyiség-elmélettel kapcsolatban György Júlia és Ranschburg Jenő, vagy az új társadalomvédelmi elmélet kapcsán Szabó András, Ferencz Zoltán és Vígh József meggyőző álláspontjait idézi.
Recenziómban terjedelmi korlátok miatt sem vállalkozhatok a könyvben feldolgozott kriminológiai elméletek ismertetésére. Ez alól csak annyiban teszek kivételt, hogy az elméletek sorából, a magyarországi tudományfejlődésre a 20. század második felében gyakorolt hatásukra tekintettel, kiemelem a marxista, közelebbről a szocialista kriminológia kérdését és a címkézési elméletet.
A kriminológia 20. századbeli magyarországi fejlődésének sajátos folyamata indokolja a marxista és a szocialista kriminológiai elmélet reális megítélésének igényét. Közismert, hogy a 20. század közepén a szovjet típusú állam- és politikai rendszer kialakításával együtt Magyarországon, azzal az indokolással, hogy a "kizsákmányolás felszámolásának következményeként meg fog szűnni a bűnözés is", feleslegesnek nyilvánították "a kriminológiának, mint burzsoá tudománynak" a művelését és oktatását. Nem sok időnek kellett azonban eltelni ahhoz, hogy a közvélemény szembetalálja magát a bűnözés továbbélésének tényével és ezzel együtt a szakemberek ráébredjenek a kriminológia szükségességére.
A kriminológia létjogosultságát illetően a múlt század ötvenes-hatvanas évtizedeiben hazánkban két ellentétes álláspont alakult ki:
- a politika által motivált, hivatalos álláspont, a már hivatkozott tétel elfogadásával tagadta a kriminológia művelésének indokoltságát. Ezt egyértelműen bizonyítja, hogy az 1961-ben a Legfőbb Ügyészség
keretében alapított tudományos bűnügyi kutatóintézet tíz évig Országos Kriminalisztikai Intézetként működött, jóllehet az ott folyó kutatások túlnyomó többsége akkor is kriminológiai jellegű volt; ezzel szemben
- a bűnügyi tudományok művelőinek zöme, így többek között Vermes Miklós, Szabó András, Vígh József kutatásaik és szakirodalmi munkáik tárgyát a kriminológiához sorolták;
- közvetítő megoldásként alkalmazták a szakemberek, pl. Györök Ferenc a jelzős "szocialista kriminológia" fogalmat.
"A szocialista kriminológia" elismerte a bűnözés társadalmi meghatározottságát, de azt a "kapitalista kizsákmányolás és a bűnözés közötti oksági kapcsolatra" korlátozta. Ennek az elvnek az érvényességét hazánkban a 20. század második felében a gazdasági és társadalmi fejlődés eseményei cáfolták meg. Ez a teória azonban gyakorlatilag már korábban sem akadályozta a magyar és több más kelet-középeurópai ország kriminológusait abban, hogy tudományosan megalapozott kutatásokat folytassanak a bűnözés ténylegesen létező jelenségeinek feltárására. Megalapozottan észlel tehát Korinek László egyensúlyi helyzetet az ekkortájt hazánkban folytatott kriminológiai kutatások terén.
A bűnügyi tudományok magyarországi fejlődését a 20. század utolsó negyedében a világpolitikában mutatkozó enyhülés - amint azt 1974-ben a Nemzetközi Büntetőjogi Szövetség által, hivatalos támogatással, Budapesten szervezett világkonferencia is jelezte -kedvezően befolyásolta. A bővülő információcsere csatornáin keresztül a magyar kriminológusok is megismerhették a nemzetközi tudományos életben megjelenő elméleteket, ezek sorában az akkoriban virágkorát élő címkézési (labeling) teóriát.
A "Bűnözési elméletek" c. mű súlyának és a magyarországi kriminológia fejlődésében betöltött szerepének megfelelően, tíz oldalon részletesen és objektíven foglalkozik a címkézési elmélettel. Nemcsak az elmélet előéletét mutatja be, hanem lényeges teret ad sajátos vonásainak ismertetésére és körültekintő értékelésére. Több évtized távlatából visszatekintve különösen fontos, hogy magyar büntetőjogászok és kriminológusok nem mentek el szó nélkül az akkortájt igen elterjedt szemlélet mellett - mint erről a műben olvashatunk -, Sajó András és Szabó András több ponton cáfolta a címkézés-elmélet nézetrendszerét és a bűnözésre adott társadalmi válasz bűncsökkentő következménye mellett foglalt állást.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
