Az 1993. február 9-én elhunyt néhai I. G. örökhagyónak a felperes a fia, az alperesi jogelőd a házastársa, akinek az alperes a végrendeleti örököse.
I. G. örökhagyó életében több végintézkedést tett. Az 1984. augusztus 16-án kelt írásbeli magánvégrendeletében általános örökösévé az alperesi jogelődöt nevezte. 1989. július 3-án pedig az alperesi jogelőddel örökölési szerződést kötött. A szerződésben a b.-i lakásingatlana 1/2 tulajdoni hányadát, a lakásban lévő és tulajdonát képező berendezési és felszerelési tárgyak tulajdonjogát az alperesi jogelődre hagyta, aki ennek ellenében vállalta, hogy az örökhagyót élete végéig ápolja, gondozza, ellátásáról, ruházata és lakása tisztán tartásáról, az örökhagyó betegsége esetén gyógykezeltetéséről gondoskodik, és halála esetén őt illően eltemetteti. A szerződésben rögzítették, hogy a szerződő felek házastársak, de az öröklésre jogosult nyolc évvel fiatalabb az örökhagyónál, aki orvosi igazolással igazoltan, betegsége miatt önmaga ellátásáról gondoskodni nem tud és e tevékenységet házastársa látja el. Rögzítették azt is, hogy az örökhagyónak egy leszármazója van, akivel kapcsolata megromlott, öregsége, betegsége esetén rá nem számíthat. Az örökhagyó a szerződésben kijelentette azt is, hogy a szerződéstől függetlenül végrendelkezési szándéka és kifejezett kívánsága, hogy halála esetén általános örököse az alperesi jogelőd legyen, leszármazója ne örököljön, mert az elmúlt években tanúsított magatartása érdemtelenné teszi még a kötelesrészre is. Vele szemben fia tiszteletlen és durva hangnemet használ, ami figyelemmel rossz egészségi állapotára egyértelműen hátrányos és jogsértőnek minősül. Utaltak arra is, hogy a szolgáltatást az alperesi jogelőd évek óta megfelelően teljesíti. Az örökhagyó a végrendeletet és az öröklési szerződést 1993. december 13-án a közjegyzői letétbe helyezte.
Az I. G. örökhagyó utáni hagyatéki eljárásban (2. Kjő. I. 72/1993.) a közjegyző az örökhagyó hagyatékát a felek közötti öröklési jogi vitára figyelemmel ideiglenes hatállyal az 1989. július 3-án kelt öröklési szerződés alapján az alperesi jogelőd részére adta át.
A felperes a perben a több irányú keresetet terjesztett elő. Egyebek között az 1989. július 3-án kelt öröklési szerződés, az abban foglalt végrendelet és az 1984. augusztus 16-án kelt végrendelet érvénytelenségének megállapítását és a felperes kötelesrészre jogosultságának megállapítását kérte. Az érvénytelenséget eredményező okot az örökhagyó belátási képességének hiányára, a Ptk. 200. § (2) bekezdésére, valamint a 649. § (1) bekezdés b) és c) pontjára alapította.
Az elsőfokú bíróság e kereseti kérelmek tárgyában részítélettel döntött, melyben az öröklési szerződés, a végrendelet érvénytelensége és a kötelesrész megállapítása iránti kereseti kérelmeket elutasította, kötelezte a felperest a le nem rótt illeték és perköltség megfizetésére.
A részítélet indokolása szerint a kereseti kérelmek alaptalanok. Az öröklési szerződés jogszabályba nem ütközik, mert a Csjt. alapján tartásra köteles házastárs jogszabályi tilalom hiányában házastársával is köthet öröklési szerződést. A társadalmi közfelfogással és erkölcsi kívánalmakkal sem ellentétes az, hogy az örökhagyó olyan személlyel köt öröklési szerződést, akivel hosszú évek óta együtt él és aki fokozott gondoskodással viseltetik iránta, ezért a szerződés jóerkölcsbe sem ütközik. Mivel arra vonatkozó adat nem merült fel, hogy az örökhagyó a szerződés megkötésekor nem rendelkezett volna belátási képességgel, és a kezelőorvos tanúvallomása szerint akaratnyilvánításra képes állapotban volt, az elsőfokú bíróság a belátási képesség hiányára alapított érvénytelenséget is elutasította és mint szükségtelent, mellőzte az orvosszakértői bizonyítás elrendelését.
Az örökhagyó téves feltevésére alapított érvénytelenséget azzal az indokolással utasította el, hogy a szerződés szerint az alperesi jogelőd kötelessége volt, hogy az örökhagyót haláláig gondozza. Az adott esetben a halál bekövetkezésének az ideje előre nem volt látható, és a 81 éves örökhagyó nyilvánvalóan tudatában volt annak, hogy bizonytalan, hogy az alperesi szolgáltatás meddig tart, ezért a téves feltevés kizárt.
A felperes a perben nem bizonyította azt sem, hogy bármilyen tisztességtelen befolyás, vagy jogellenes fenyegetés történt volna. Az öröklési szerződés kétoldalú jogügylet, ezért az örökös közreműködésére alapított érvénytelenség megállapítása kizárt, a végrendelet elkészítésében való alperesi jogelődi közreműködés tényét pedig a felperes a perben nem bizonyította. Az a körülmény, hogy az alperesi jogelőd az örökhagyót a végrendeletet készítő ügyvédhez elkísérte, illetve annál jelen volt, nem minősül közreműködésnek. A PK 89. számú állásfoglalásra utalással állapította meg azt, hogy a felperest kötelesrész nem illeti meg, arra figyelemmel, hogy az örökhagyó az öröklési szerződéssel teljes vagyonát lekötötte és az a kötelesrész alapjának kiszámításánál figyelembe nem vehető. Az öröklési szerződés érvényessége folytán pedig az abban foglalt végrendeletet érdemben nem bírálta el, azzal az indokolással, hogy az önálló végrendeletnek nem minősül.
A felperes fellebbezése alapján a másodfokú bíróság részítéletével az elsőfokú bíróság részítéletét helybenhagyta és a felperest másodfokú perköltség és le nem rótt fellebbezési illeték megfizetésére kötelezte.
A másodfokú bíróság a megállapított tényállással és jogi döntéssel egyetértett. A fellebbezés alapján arra mutatott rá, hogy a felperes a PK 89. számú állásfoglalást tévesen értelmezi, mert az nem kizárólag a tartásra köteles leszármazókra, hanem annál tágabb körre, a Csjt. szerint tartásra kötelesre rokonokra is irányadó, akik körébe a házastárs is bele tartozik. A tartásra köteles rokonok szerződéskötését nem az állásfoglalás, hanem a Ptk. teszi lehetővé. A Ptk. az öröklési vagy tartási szerződést illetően a szerződő felek személyére nézve korlátozást nem tartalmaz, ezért nem tiltott, hogy az örökhagyó az egyébként ingyenes tartásra köteles rokonával kössön ilyen szerződést. Önmagában az, hogy az örökhagyó tartásra köteles hozzátartozójával kötött visszterhes szerződést, jogszabályi tilalom folytán nem jogszabálysértő.
A felperes a perben csak állította, de nem bizonyította, hogy az örökhagyó a szerződéskötéskor abban a feltevésben volt, hogy betegségei miatt folyamatos gondozásra, ápolásra szorul. Az örökhagyó ugyan folyamatosan nem volt fekvőbeteg, de életkora és betegségei miatt fennállt annak a lehetősége, hogy ápolásra szorul. A szerződés a napi szolgáltatások mellett az örökhagyó betegsége esetére külön rendelkezést tartalmazott, ez pedig cáfolja azon felperesi állítást, hogy az örökhagyó annak tudatában szerződött, hogy folyamatos ápolásra, gondozásra szorul.
Az örökhagyó cselekvőképességével kapcsolatban a másodfokú bíróság az ítélet indokolásán túl rámutatott arra is, hogy a felperes saját előadása szerint az örökhagyó 1989-ben és 1991-ben korához képest jó állapotban volt, és maga számolt be arról, hogy az öröklési szerződés kötését megbánta. Ez pedig arra utal, hogy évekkel később is tudatában volt annak, hogy milyen szerződést kötött. Az örökhagyó "TIA, betegsége" a szerződéskötés után több mint egy hónappal keletkezett. A kezelésére vonatkozó orvosi adatok alapján sem merült fel olyan adat, ami a cselekvőképességének érintettségére utalt volna, mindezek miatt a szerződéskötés időpontjában az örökhagyó állapotára vonatkozó közvetlen vizsgálaton alapuló orvosi adat nem állt rendelkezésre, ezért orvosszakértői vélemény beszerzése szükségtelen, és adatok hiányában hitelt érdemlő vélemény sem adható.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
