A gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. törvény és az ahhoz kapcsolódó joganyagok felülvizsgálatához Salgó László Péter helyettes államtitkár úr kérésére 2016 augusztusában készített gyorselemzés[1] célja annak bemutatása volt, hogy a rágalmazás és a becsületsértés ítélkezési gyakorlatában hogyan alakul az Alkotmánybíróság 36/1994 (VI. 24.) AB határozatában megfogalmazott azon elv, miszerint a hivatalos személy, közszereplő politikus és más közszereplő becsületének csorbítására alkalmas, értékítéletet tükröző véleménynyilvánítást az érintettnek tűrnie kell, azonban az ezen túlmenő, a véleménynyilvánítás alkotmányos jogának gyakorlását meghaladó, becsmérlő, az emberi méltóságot sértő kifejezések esetében a rágalmazás, illetve a becsületsértés megállapítható.[2]
A kérdéskör vizsgálatának kereteit az Alkotmánybíróság vonatkozó gyakorlatának, az abban a becsületsértés megvalósulását érintően - az Alaptörvény negyedik módosítását követően - bekövetkezett lényeges változásnak a feltárása révén határoztuk meg. Ehhez viszonyítva mutattuk be a bíróságoknak a becsületsértés és a rágalmazás bűncselekményekkel kapcsolatos, lényegében töretlen gyakorlatát.
Abból indultunk ki, hogy a közszereplőkkel szemben megfogalmazott vélemények, kritikák vonatkozásában két alkotmányos alapjog konkurál, a véleménynyilvánítás joga, illetőleg az emberi méltósághoz való jog.
- 16/17 -
A véleménynyilvánítás szabadságának, mint a kommunikációs alapjogok anyajogának körébe tartozik a szólás és sajtószabadság, az egyesülési és gyülekezési jog, valamint a lelkiismereti és vallásszabadság. Ezen alapjog kitüntetett szerepét jelzi anyajogként kezelése. A szabad véleménynyilvánítás jogának kitűntetett szerepe ugyan nem vezet arra, hogy ez a jog korlátozhatatlan lenne, de mindenképpen azzal jár, hogy a szabad véleménynyilvánításhoz való jognak valójában igen kevés joggal szemben kell csak engednie, azaz a véleményszabadságot korlátozó törvényeket megszorítóan kell értelmezni.[3]
A véleménynyilvánítás szabadságának büntetőjogi korlátozását, egyúttal az emberi méltóság büntetőjogi védelmét szabályozza a Btk. rágalmazás és becsületsértés tényállása, melyek jogi tárgya egyaránt a személy társadalmi megbecsülése, becsülete és méltósága azzal a különbséggel, hogy a becsületsértés kevésbé irányul a társadalmi megbecsülés ellen.
Az Alkotmánybíróság a 36/1994. (VI. 24.) AB határozatban büntetőjogi szempontból részletesen vizsgálta a közszereplők bírálhatóságát és a bírálhatóság határait.
A régi Btk. 232. §-ában szabályozott hatóság vagy hivatalos személy megsértése tényállását megsemmisítő határozatában az Alkotmánybíróság alkotmányos követelményként állapította meg, hogy a szabad véleménynyilvánításhoz való jog által alkotmányosan védett, így nem büntethető véleménynyilvánítás köre a közhatalmat gyakorló személyekkel és intézményekkel, valamint a közszereplő politikusokkal kapcsolatos véleménynyilvánítást tekintve tágabb legyen, mint más személyeknél.
E követelményt részletezve meghatározta, hogy
a) egyrészt a hatóság vagy hivatalos személy, valamint a közszereplő politikus becsületének csorbítására alkalmas - e minőségére tekintettel tett -, értékítéletet kifejező véleménynyilvánítás alkotmányosan nem büntethető;
b) másrészt a becsület csorbítására alkalmas tényállítás, híresztelés, illetve ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezés használata csak akkor büntethető, ha a becsület csorbítására alkalmas tényt állító, híresztelő, illetve ilyen tényre közvetlenül utaló személy tudta, hogy a közlés lényegét tekintve valótlan, vagy azért nem tudott annak valótlanságáról, mert a hivatása vagy foglalkozása alapján reá irányadó szabályok szerint elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztotta.
Ezeket a követelményeket az Alkotmánybíróság a 34/2004. (IX. 28.) AB határozatában megerősítette, amikor - levonva az a) pontból adódó konklúziót - azt is kimondta, hogy az országgyűlési képviselővel és más közhatalmat gyakorló vagy egyéb módon közszereplő politikussal szemben közérdekű tevékenységgel összefüggésben becsületsértés bűncselekménye el sem követhető (ABH 2004, 490, 500).
Másrészt a b) pontbeli meghatározásból kifolyólag alkotmánybírósági mérce szerint a közügyeket érintő, ámde hamisnak bizonyult tényállításokat csak abban az esetben oltalmazza a véleményszabadság, ha a tényt állító vagy híresztelő jóhiszemű volt.
Az Alaptörvény negyedik módosítását követően azonban változott az Alkotmánybíróság megítélése abban a kérdésben, hogy milyen alkotmányos viszonyban áll egymással a véleménynyilvánítás szabadsága és az emberi méltósághoz való jog. Az Alaptörvény IX. cikk (4) bekezdése ugyanis 2013. április 1-jétől előírja, hogy a véleménynyilvánítás szabadságának gyakorlása nem irányulhat mások emberi méltóságának a megsértésére.
E rendelkezés alapján a 13/2014. (IV. 18) AB határozatában az Alaptörvény IX. cikk (4) bekezdésében foglaltakra is figyelemmel, a korábbi alkotmánybírósági gyakorlathoz képest az Alkotmánybíróság hangsúlyozta, hogy a véleményszabadság határa mások emberi méltóságából fakadó becsület és jó hírnév védelme. Az érvelés szerint ugyanis az Alaptörvény IX. cikk (4) bekezdéséből is kitűnően az emberi méltóságból fakadó becsületvédelem, jó hírnév és az állami intézményekbe vetett közbizalom a véleményszabadság és így a közügyeket érintő szólás alkotmányosan igazolható korlátját jelenti. Nyilvánvaló emellett az is, hogy nem a közéleti véleménynyilvánítás szabadságával él, aki a másik személy emberi mivoltában való megalázása érdekében használ súlyosan bántó, vagy sértő kifejezéseket. Ennek megfelelően az emberi státuszt közvetlenül megtestesítő emberi méltóság a közéleti vita szabadságának határvonalát jelöli ki.
A megváltozott alkotmányos környezethez igazodó alkotmánybírósági felfogás szerint tehát a véleményszabadság már nem védelmezi a közéleti vitában kifejtett véleményt, ha az abban megfogalmazottak az emberi méltóság korlátozhatatlan magját sértik, így az emberi státusz nyilvánvaló és súlyos becsmérlésében öltenek testet.
Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy az elmozdulás az a) pontban kifejtett, a közszereplő politikus becsületének csorbítására alkalmas - e minőségére tekintettel tett -, értékítéletet kifejező véleménynyilvánításra vonatkozó meglehetősen merev követelményt érinti, amelyből a 34/2004. (IX. 28.) AB határozatban az a kategorikus következtetés nyert megfogalmazást, hogy a közszereplővel szemben a közérdekű tevékenységgel összefüggésben becsületsértés bűncselekménye el sem követhető. A b) pontban említett, tartalmát tekintve a rágalmazásra vonatkozó körülményt fenntartotta a döntés.
A határozat az alkotmányjogi megítélésben bekövetkezett változást azonban egy vonatkozásban nem helytállóan írja le. E megállapítás szerint a véleményszabadság - az Alaptörvény IX. cikk (4) bekezdésére figyelemmel - már nem nyújt védelmet
- 17/18 -
az olyan öncélú, a közügyek vitatásának körén kívül eső közlésekkel szemben, amelyek célja a puszta megalázás. A 36/1994. (VI. 24.) és a 13/2014. (IV. 18) AB határozatból ugyanis világosan kitűnik, hogy az alkotmánybírósági felfogás e téren nem változott, a bírói gyakorlat pedig ezzel a felfogással összhangban állt[4]. Korábban sem részesítette fokozott védelemben a közügyek vitatása körén kívül eső közléseket, azokra az 1994-ben előírt alkotmányos követelményt nem vonatkoztatta.
Egy ezt követő eljárásában hozott határozatában[5] pedig elvi éllel mutat rá az Alkotmánybíróság arra is, hogy az Alaptörvény negyedik módosítása értelmében az emberi méltósághoz való alapjog nem egyszerű versengő alapjog, hanem azt a véleménynyilvánítás szabadsága elé helyezi, azt mintegy kiemelten védett alapjogként ismeri el. Erre alapítva hangsúlyozza, hogy a véleménynyilvánítás szabadságának gyakorlása nem irányulhat mások emberi méltóságának a megsértésére.
1. A becsületsértés bírósági gyakorlata az alaptörvény negyedik módosítása előtt
• A Szegedi Ítélőtábla megállapította[6] a becsületsértés vétségét akkor, amikor a terhelt a rendőri intézkedést foganatosító sértettre a munkakörével és hivatali eljárásával összefüggésben hangosan azt a kijelentést tette, hogy "nekem ne magyarázzon egy seggfej rendőr". Ez a kifejezés alkalmas volt a hivatalos személy sértett becsületének csorbítására.
A vádlottnak az ezen túlmenően a rendőrök munkáját általában minősítő kijelentései ugyanakkor nem tekinthetők olyan durvának és gyalázkodónak, amelyek alkalmasak lennének a becsületsértés vétségének a megállapítására.
Megjegyezte az ítélőtábla, hogy valamely tény vagy kijelentés nem attól alkalmas a becsület csorbítására, hogy azt a sértett magára nézve sérelmesnek tartja. Ezt ugyanis soha nem a sértett egyéni érzékenysége, beállítódása dönti el, hanem az, hogy az adott kijelentést, kifejezést a külső társadalmi környezet is annak tartja-e. Csak ebben az esetben válhat tényállásszerűvé, vagyis a becsület csorbítására alkalmassá a kijelentés, hiszen ez eredményezi a sértett tekintélyének, becsületének megrendülését a kívülállókkal szemben.
• A Legfelsőbb Bíróság a BH2001.99. eseti döntésében megállapította a becsületsértés vétségét, amikor a terhelt a beadványaiban a polgármester (egyben országgyűlési képviselő) magánvádló hivatali működésére vonatkozóan olyan kifejezéseket használt, amelyek meghaladták a véleménynyilvánítással kapcsolatos alkotmányos jogok gyakorlását, túllépték azt a mértéket, amelynek elviselése a közéletben szereplők, politikusok esetében a státusukból adódóan elvárható, lekicsinylőek, a sértett emberi méltóságát és jó hírnevét sértik.
A tényállás szerint a terhelt és a megyei jogú város polgármesteri hivatala között lakásüggyel kapcsolatos vitás állam igazgatási ügy volt folyamatban. Ebben az ügyben a terhelt a polgármester hivatali működésével kapcsolatban egyik beadványában azt állította, hogy "nem áll szándékomban vétlen emberek ellen büntetőeljárást kezdeményezni, miközben az igazi bűnöző a parlamentből nevet rajtunk" (az "igazi bűnöző" kitétel a magánvádlóra vonatkozott). Egy másik, a jegyzőnek címzett beadványában pedig azt állította, hogy "nagy, markos polgármesterünk (tudniillik a magánvádló) mérlegfabrikáló képzettségével bizonyára nincs tisztában a várható jogi bonyodalmakkal, ami a tulajdonjog bejegyzésének akadályozásából adódhat".
A határozat indokolása szerint a vádbeli kijelentések objektíve alkalmasak a becsület csorbítására, ezeket a kijelentéseket a terhelt a magánvádló munkakörének ellátásával, közmegbízatása teljesítésével kapcsolatban tett, így megvalósította a becsületsértés vétségét.
• A Fővárosi Ítélőtábla az Alaptörvény negyedik módosítását követően született döntésében[7] a terheltnek a magánvádló szakértői tevékenységével összefüggésben tett kijelentéseit vizsgálta. A terhelt a magánvádló szakértő tevékenységét gerinctelennek, szakmaiatlannak minősítette. Rámutatott arra a bíróság, hogy a szakértő, mint közszereplő esetében mindennapos dolog, hogy a kedvezőtlen megállapítást tartalmazó szakvéleménye miatt, hozzáértésével, jellemvonásaival kapcsolatban hasonló kifejezésekkel illetik.
A határozat rögzíti, hogy a becsületsértés elkövetési magatartása a becsület csorbítására objektíve alkalmas kifejezés használata vagy cselekmény elkövetése (értékítélet).
A becsület csorbítására alkalmas kifejezés minden olyan gyalázkodó, becsmérlő jellegű kifejezés, amely az emberi méltóságot, a sértett önbecsülését sérti. Ellenben a pusztán ízléstelen, rossz viccnek minősülő megnyilvánulások jelenthetnek a közszereplőn vett primitív elégtételt, azonban nem befolyásolják az illető magánemberként való megítélését, és nem érik el azt a szintet, hogy büntetőjogi
- 18/19 -
felelősséget alapoznának meg, ezért a vádlottat a becsületsértés vétsége miatt emelt vád alól felmentette.
• A Pesti Központi Kerületi Bíróság egy eseti határozata[8] szerint a közéletben szerepet vállaló, részt venni kívánó személyek vagy személyösszességek védelmében a demokratikus jogállamiságból adódó alkotmányos követelményeknek a véleménynyilvánítás szabadságának szűkebb körű korlátozása felel meg. A közéleti személyiséget fokozott tűrési kötelezettség terheli a médiában való szerepléseit, illetve az ott tett nyilatkozatait érintő kritikákat és véleményeket illetően.
A feljelentésben foglalt kijelentések a világhálón, az eredeti szövegkörnyezetből kiragadva, felsorolásszinten jelentek meg. A "jogi terrorizmus", "média pszichopata", és a "te sunyi gazember" megfogalmazások annak a meglehetősen szélsőséges, túlzó kifejezésre juttatása, hogy a feljelentett szerint a feljelentő médiában betöltött szerepe, az általa képviselt értékek és a sajtó felé tett nyilatkozatai részéről negatív megítélés alá esnek.
A büntetőjog eszközei csak azokban az esetekben alkalmazhatók, ha a vélemény, kritika nyilvánvalóan gyalázkodó jellegű, egyben a bírálattal illetett személy emberi méltóságának sérelmével jár. A bíróság álláspontja szerint a hivatkozott kijelentések a szabad véleménynyilvánítás körét nem lépik túl, a becsület csorbítására alkalmas tényt, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést nem tartalmaznak, így bűncselekmény megállapítására nem látott alapot.
• A Fővárosi Ítélőtábla a 4.Bhar.117/2015/6. számú eseti döntésében rámutatott arra, hogy a becsületsértés olyan kifejezés használatával valósulhat meg, amely a sértett negatív testi, szellemi képességeire, negatív jellembeli tulajdonságaira utal. A becsületsértő kifejezés lehet durva, trágár szidalmazás, sértés, de megvalósulhat gúny, tréfa formájában is. Ellenben a bírói gyakorlat a véleményt, a kritikát, bírálatot tartalmazó közlést alkalmatlannak tartja a becsület csorbítására.
Az "apuka eszednél vagy? Azért, mert két rendőr azt mondja, hogy mobiloztam? Én meg azt mondom, hogy nem és maguk hazudnak! Normális maga?" kinyilatkoztatások nem érték el azt a szintet, amelyek büntetőjogi védelmet igényelnek. Azok, a rendőrök esetében nem jártak a becsület, az emberi méltóság sérelmével.
A hivatkozott AB határozatra utalva kifejtette, hogy a rendőrök közhatalmat gyakorló személyeknek tekinthetők, akikkel szemben a véleménynyilvánítás köre tágabb, amely azt jelenti, hogy magasabb a tűrésküszöb, az érintett sértettek tehát olyan kijelentések tűrésére is kötelesek, amelyek elviselésére más személyek nem.
A sértettek munkakörével kapcsolatos kijelentések illetlennek, tiszteletlennek tekinthetők, azonban a használt kifejezésekkel a vádlott nem lépte túl a bírálatnak, a kritikának azt a büntetőjogi védelmét már nem élvező formáját, amit a hivatalos személyeknek működésük során még el kell viselniük.
• A nemzetközi elvárásokra is figyelemmel említésre méltó a Pesti Központi Kerületi Bíróság 2014 májusában született döntésében megfogalmazott azon markáns álláspontja,[9] mely szerint nem a büntetőjog feladata a merészebb tollú, vagy durva hangvételű, rossz stílusú újságírók megregulázása. A büntető bíróságok szerepe e téren nem lehet más, mint az, hogy amíg a hatályos büntető törvénykönyv tartalmazza a rágalmazás törvényi tényállását, addig a legnagyobb gondossággal eljárva találja meg azt a kényes határvonalat, ami a szabad véleménynyilvánítás és mások jó hírnevének és méltóságának védelme között meghúzódik.
Ebben nyújtanak segítséget, adnak eligazítást az Alkotmánybíróságnak a véleménynyilvánítás szabadságát erősítő határozatai. Ezek nyomán az erre az alapjogra egyre nyitottabb bírói gyakorlat rendszeresen idézi is ezeket a döntéseket, ahogyan korábban az Alkotmány, ma az azt leváltó Alaptörvény rendelkezéseit is.
A bíróság úgy fogalmazott, hogy 1994 óta már büntetőjogi közhelynek számít az Alkotmánybíróság 36/1994. (VI. 24.) AB határozata nyomán az a megállapítás, hogy a közszereplőt az átlag polgárhoz képest fokozottabb tűrési kötelezettség terheli, azaz az őt ért bírálatot, kemény kritikákat is el kell viselnie, azaz esetében magasabb a "tűrési küszöb". Mindez nem jelenti azt, hogy a hivatalos személy és a hatóság egyáltalán ne fordulhatna bírósághoz. A határozat azt is tartalmazza ugyanis, hogy "Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy nem ellentétes az Alkotmánnyal a hatóság vagy hivatalos személy becsületének vagy jó hírnevének büntetőjogi védelme". Őt is megilleti tehát a becsületvédelemnek mindenkire vonatkozó, általános büntetőjogi eszköze, a rágalmazás és becsületsértés miatti magánindítvány előterjesztésének joga.
• Az EBH1999.87. számú ügyben a terhelt a rágalmazás bűncselekményét lényegében azzal valósította meg, hogy a sértett magánvádlóról nagyobb nyilvánosság előtt azt híresztelte, hogy az III/III-as ügynök volt. Ezen tény híresztelése vitathatatlanul alkalmas a becsület csorbítására, a sértett magánvádló társadalmi megítélésének kedvezőtlen irányú befolyásolására, és arra, hogy a sértettről, tulajdonságairól, személyes értékeiről a környezetében kialakult kedvező társadalmi megítélést rontsa.
Annak, hogy valaki III/III-as ügynök, tehát quasi "besúgó" volt, a társadalomban kialakult általános erkölcsi és közfelfogás szerint negatív tartalma van. Az ilyen negatív tartalmú tényállítás, híresztelés pedig az egyén társadalmi megítélésének kedvezőtlen irányú befolyásolására objektíve alkalmas.
- 19/20 -
A terhelt magatartása a sértett magánvádló személyiségi jogai részét képező becsületét, a társadalmi megbecsüléshez fűződő jogait sértette. E jog olyan alkotmányos emberi alapjog, amely mindenkit megillet. E jog megsértése pedig jogellenes, veszélyes a társadalomra.
A határozat rögzítette, hogy a magatartás társadalomra veszélyességét a tényállítás, híresztelés közérdekű volta közvetlenül nem zárja ki. A büntető anyagi jog csak közvetve, a valóság bizonyításának megengedhetőségével nyújt védelmet azoknak, akik közérdekből vagy jogos magánérdekből való tények közlésével sértik mások becsületét. Az elkövető a valóságbizonyítás sikerén keresztül mentesülhet a büntetőjogi felelősség alól.
A Legfelsőbb Bíróság e körben utalt a 36/1994. (VI. 24.) AB határozatra, mely szerint a közéleti szereplők tekintetében a valós tények feltárását - még ha azok alkalmasak is e személyek társadalmi megbecsülésének csorbítására - minden esetben közérdekűnek kell tekinteni, és azáltal, hogy a törvény a valóság bizonyítását feltételhez köti - vagyis a hatóság mérlegelésére bízza annak megengedhetőségét -, magát a valóság bizonyítását is jelentősen korlátozza.
A legfőbb bírói grémium megjegyezte, hogy a közérdek fogalmán nem csupán a társadalom egészének legáltalánosabb érdekeit kell érteni. Közérdekű lehet a társadalom egyes kisebb közösségeinek szűkebb körű érdekét érintő tényállítás, híresztelés is.
• A Legfelsőbb Bíróság az EBH2005.1289. számú döntésében utalt arra, hogy a bíróságok a BH1994. 300. számú határozat és a 36/1994. (VI. 24.) AB határozat indokolásának szem előtt tartásával, a véleménynyilvánítási szabadság és a sajtószabadság érvényesítése körében továbbfejlesztették az alkalmazási gyakorlatot. Így nem csupán a politikusok, hanem általában a közszereplők tekintetében is körültekintően vizsgálják a szabad véleménynyilvánításhoz való jog által alkotmányosan védett véleménynyilvánítás határait. Az BH1994. 300. eseti döntés óta egyértelmű, hogy a véleménynyilvánítási szabadság határai között véleményét a médiában folyamatosan közzétevő, folyamatosan vitázó magánvádló közszereplőnek tekintendő.
Ebben az ügyben a II. r. terhelt cikkében egy szakértői véleményre alapozottan híresztelte azt, hogy a szociálpszichológus szakértő a magánvádló televíziós fellépéséről készült felvétel megtekintése után olyan véleményt alkotott, miszerint a magánvádló magán viseli az elmebetegekre jellemző összes jelet. Az újságcikk ugyan nem szó szerint, hanem határozottabb megfogalmazásban idézte a szakértő megállapításait. Azok tartalma azonban így is értelmezhető volt, még ha a szakvélemény ennél jóval árnyaltabban, és kifejezetten a szociálpszichológiai összefüggésekre utalva fogalmazott. A cikkben foglaltak tehát a szakértő véleményéhez képest eltérő közlésnek nem tekinthetők.
Emellett a terhelt nem tudott, nem is tudhatott az adott időben arról, hogy a szakértő feladatkörét túllépve tévesen tekintette a magánvádlót elmebetegnek. Az ügy adataiból, az irányadó tényállásból ekként az következik, hogy a terhelt - éppúgy, mint a nyomozó hatóság - a szakértői véleményben foglaltakat valónak fogadta el. Ez a téves tudata pedig azt a téves feltevését eredményezte, hogy cikkével közérdeket szolgál, ekként magatartása a társadalomra nem veszélyes. Erre a tévedésre az adott körülmények között alapos oka volt, ezért a bíróság az újságíró vádlottat a rágalmazás vétsége miatt emelt vád alól felmentette.
• A BH2011.186. számú ügyben a terhelt az inkriminált újságcikkben némileg burkoltan ugyan, de lényegében azt hozza az olvasók tudomására, hogy a polgármester hivatali helyzetével visszaélve, azért, hogy magának és haverjainak előnyt szerezzen, szemétdíj címén illegális adót fizettetett a város polgáraival, akiknek ezzel hátrányt, anyagi kárt okoz.
Az okozati összefüggés kapcsán pedig arra a feltételes tényre utalt, hogy a "polgármester és segédei" vagyis e döntés meghozói esetleg korruptak, megvesztegethetők.
A Legfelsőbb Bíróság megállapítása szerint a terhelt kijelentései a közszereplő polgármesterrel szemben meghaladják a szabad véleménynyilvánítás alkotmányos határait; olyan tényállítások, amelyek az objektív értelmezés mellett becsületsértőek, hiszen - valóságuk esetén - a sértett ellen büntetőeljárás megindítására is alkalmasak, ezért a nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége megállapítható volt.
• A Jászberényi Járásbíróság egy eseti döntésében[10] azt hangsúlyozta, hogy a sajtó munkatársainak fontos szerepe van abban, hogy a társadalmi, gazdasági életben jelentkező visszásságokról, visszaélésekről a valósághoz hűen tájékoztassák az állampolgárokat. Lényeges azonban, hogy ez a tájékoztatás mások jogvédte érdekeit ne sértse meg. Abban az esetben, ha a sajtóközlemény a hatóságoktól kapott adatoknak és tájékoztatásnak megfelelően történt, és ezekkel összhangban álló volt, ez a kívánalom általában úgy érvényesül, hogy a cikk írója rágalmazásért nem vonható felelősségre. Ha utóbb valamely állítás ennek ellenére tévesnek bizonyul, a társadalomra veszélyességben való tévedés folytán az újságíró büntetőjogi felelősségének megállapítására általában nem kerülhet sor. /BJD. 6437./
A véleménynyilvánítási szabadságot a becsületvédelem büntetőjogi eszközei az emberi méltósághoz való jog és a jó hírnévhez való jog alkotmányos értékeinek védelmében korlátozzák.
A bíróság feladata annak meghatározása, hogy a véleménynyilvánítási szabadság gyakorlása mely közszereplők esetében zárja ki a cselekmény jogellenességét, továbbá, hogy a közvélemény formálásában hivatásszerűen résztvevők esetében gondatlanság megállapításának melyek a kritériumai.
- 20/21 -
A bíróság álláspontja szerint a vádlott kijelentései, közlései a szabad véleménynyilvánításhoz való jogát gyakorolva hangzottak el közhatalmat gyakorló személyekkel szemben, azok nem sértették ezen személyek emberi méltósághoz való jogát.
• A Kúria a 16/2014. számú büntető elvi határozatában ugyancsak rámutatott arra, hogy a szabad véleménynyilvánítás alapjoga folytán a közhatalmat gyakorló, a közélet, a politikai élet szereplőivel kapcsolatosan a megengedett véleménynyilvánítás köre tágabb, mint más személyeknél. Ebből következően a közéleti szereplők tekintetében a való tények feltárását - még ha azok alkalmasak is e személyek társadalmi megbecsülésének a csorbítására - minden esetben közérdekűnek kell tekinteni, a közérdek fogalmán pedig nem csupán a társadalom egészének legáltalánosabb érdekeit kell érteni, hanem közérdekű lehet a társadalom egyes kisebb közösségeinek szűkebb körű érdekét érintő tényállítás, híresztelés is.
Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a közéleti szereplőknek azt is el kellene tűrniük, hogy személyükkel kapcsolatban nagy nyilvánosság előtt olyan tényközlések hangozzanak el, amelyek nyíltan azt sejtetik, hogy közhatalmi helyzetükkel visszaélve jogellenes, akár büntetőjogi úton üldözendő cselekményeket követtek el.
Megállapította, hogy a becsület csorbítására alkalmas tényállítás, nem pedig véleménynyilvánítás - és ezért rágalmazást valósít meg - valamely közszereplőről (polgármesterről) a tevékenységét ismertető kiadványban annak állítása, hogy másokat megrövidített vagy dolgokat tulajdonított el. Ugyanígy tényállítás a közszereplő tevékenységével összefüggő olyan tartalmú közlés is, mely szerint "el nem végzett munkáért idegenek vettek fel összegeket".
E kijelentések ugyanis olyan tényállítások, amelyek valóságuk esetén büntető- vagy szabálysértési eljárás megindításának alapjául szolgálhatnak a sértett ellen. E tényállítások meghaladják a véleménynyilvánítás szabadságának határát, s a nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás bűncselekményének megállapítására adhatnak alapot.
• A bíróság egy közelmúltbeli döntésében[11] kifejtette, hogy az, hogy az ismert szakszervezeti vezető - tehát közszereplő -néhány, a feljelentett szerint visszaélésgyanús ügyét a feljelentett az interneten nyilvánosságra hozta, illetve ironikus formában kritikával illette, a "demokratikus közélet kialakításához szükséges véleményszabadság gyakorlását" jelenti, ami pedig csak kivételes esetekben korlátozható. Az emberi méltóság durva megsértése nélkül megvalósult parodisztikusan megfogalmazott vélemény, egy közszereplő esetében a becsület csorbítására nem alkalmas, így a társadalomra nem veszélyes magatartás, ezért a szakszervezeti politikus elé tartott görbe tükör büntetőjogi szankcionálása szükségtelen. Erre figyelemmel a bíróság rágalmazás vétsége miatt indult büntetőeljárást megszüntette.
A becsületsértés és a rágalmazás jogalkalmazási-jogértelmezési kereteit az Alkotmánybíróság döntései - elsősorban a 36/1994. (VI. 24.) és a 13/2014. (IV. 18.) AB határozat - jelölték ki. A 36/1994. (VI. 24.) AB határozatra ez olyannyira igaz, hogy alkotmányos követelményt állapított meg a közszereplőkkel szemben kifejezésre juttatott értékítéletek és tényállítások tekintetében, előbbinél a korlátlan tűrés kötelezettségét írva elő.
Az Alkotmánybíróság által megállapított alkotmányos követelményektől az értékítéletekre (tulajdonképpen a becsületsértés-elkövetési magatartása) vonatkozóan a bíróságok a közszereplők tűrési szintjét illetően eltértek, ezzel mintegy hidat képezve a 36/1994. (VI. 24.) AB határozat előtti (közszereplőket és nem közszereplőket lényegét tekintve egyformán kezelő) gyakorlatuk és az Alaptörvény negyedik módosítása folytán előállt jelenlegi alkotmányos megközelítés között.
Az Alaptörvény negyedik módosítását (2013. március 25.) megelőzően a közhatalmat gyakorlók, illetőleg közszereplők sérelmére, tevékenységük gyakorlásával összefüggésben elkövetett becsületsértés ugyanis alkotmányosan nem volt (nem lett volna) büntethető. Ez az alkotmányos követelmény azonban nem feltétlenül érvényesül tehát a bírói gyakorlatban, erről több eseti döntés (pl. BH.1994.300., BH1995.6., BH2001.99.) is tanúskodik. Az Alaptörvény negyedik módosítását követően a bírói gyakorlat változatlanul, az új alkotmánybírósági felfogással immár összhangba kerülve azt az álláspontot tükrözi a becsületsértés megállapíthatósága vonatkozásában, hogy a közszereplők esetében is van korlátja a véleménynyilvánítás szabadságának (pl. PKKB 1.B.14.662/2013/2., Fővárosi Ítélőtábla 3.Bhar.443/2013/6.).
A bíróságok zömmel a gyalázkodás szintjét állapították meg olyan mérceként, amelyen ha túllépnek, a közszereplő emberi méltósága (is) védelmet élvez és a becsületsértés megállapítható.[12] A gyalázkodás büntetendősége oly mértékben gyökeret vert a bírói gyakorlatban, hogy a bírák felmentő ítéletekben is hivatkoznak rá, mint olyan küszöbre, amely alatt a becsületsértés nem állapítható meg közszereplő sérelmére.[13] A 36/1994. (VI. 24.) és a 13/2014. (IV. 18.) AB határozat közötti időben is ezt a küszöböt állította tehát a bíróság a becsületsértés megállapíthatósága elé, figyelmen kívül hagyva az alkotmányos követelményben előírt maximális toleranciát.
A rágalmazás bírói gyakorlata szerint általában alkalmas a becsület csorbítására az olyan tény állítása, híresztelése, amely a valósága esetén büntető-, szabálysértési vagy fegyelmi eljárás megindításának alapjául szolgálhat a sértett ellen, ezt meghaladóan azonban a becsület csorbítására alkalmas az olyan tény állítása, híresztelése is, amely az emberi méltóságot támadja, vagy amely alkalmas arra, hogy a sértettről, tulajdonságairól, magatartásáról, személyes értékeiről a környezetében kialakult
- 21/22 -
kedvező társadalmi megítélést kedvezőtlen, negatív irányba befolyásolja.[14]
A tényállítások tekintetében az Alkotmánybíróság és a bíróságok álláspontja lényegében töretlen: a "civilek" esetében a becsület csorbítására alkalmas tudottan valótlan tényközlések büntetendők, míg az újságírókat tekintve azok is, amelyek valótlanságát a terhelt a foglalkozása alapján rá irányadó gondosság elmulasztása miatt nem ismerte fel.[15]
Mindazonáltal meglátásunk szerint mindkét büntetőjogi tényállás széles teret enged a bírói mérlegelésnek a nyilatkozatok, kijelentések, bírálatok megítélése, tartalmuk elemzése vonatkozásában. A törvényi tényállások által megfogalmazott szempontrendszer például nem ad útmutatást a becsület csorbítására alkalmasság megállapíthatósága tekintetében, azt a bírói gyakorlat munkálta ki úgy, hogy objektív alapokra helyezte annak megítélését, az egyén szubjektív érzékenysége nem értékelhető a büntetőjogi felelősség kérdésének eldöntésénél.
A becsület csorbítására alkalmasság megítélése során a vélemény szabadsága és a jóhírnév, illetve a becsület, mint jogi tárgyak kollíziójára kell figyelemmel lenni. A büntetőjogi tényállások nem lehetnek az indokolt kritikai megállapítások büntetőjogi korlátjai, nem zárhatják ki a bírálat jogát.
Összegezve, a becsület csorbítására alkalmas, a gyalázkodás szintjét elérő értékítélet megfogalmazása a becsületsértés bűncselekményét valósítja meg, míg a becsület csorbítására alkalmas tényállítások közül az alkotmányos követelményként megfogalmazottaknak megfelelően rágalmazásként a "civilek" esetében csak a becsület csorbítására alkalmas tudottan valótlan tényközlések büntetendők, míg az újságírókat tekintve azok is, amelyek valótlanságát a foglalkozása alapján rá irányadó gondosság elmulasztása miatt nem ismerte fel.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket! ■
JEGYZETEK
[1] Az Alkotmánybíróság a 13/2016. (VII. 18.) AB határozatában megállapította, hogy a törvényalkotó nem szabályozta a magánszférához való alapjog és a gyülekezéshez való alapjog kollíziója esetén a kollízió feloldásának szempontjait és annak eljárási kereteit. Felhívta ezért az Országgyűlést, hogy jogalkotási feladatának 2016. december 31-éig tegyen eleget. Az Alkotmánybíróság által meghatározott határidőre is tekintettel az Igazságügyi Minisztérium Szakmai Elemző Munkacsoportja számára igen rövid idő állt rendelkezésre az elemzésre, mely 2016 augusztusában készült el.
[2] Pl. BH 2001. 99.
[3] 30/1992. (V. 26.) AB határozat.
[4] Az EBH2005.1192 számú határozat rámutat arra, hogy az Alkotmánybíróság 36/1994. (VI. 24.) AB határozatában kifejtett elvek nem értelmezhetők úgy, hogy a közéleti szerepet vállalók (közszereplők) nem részesülhetnek büntetőjogi védelemben a közéleti szereplésükkel összefüggésben nem álló (magánéleti, szakmai stb.) körben tett, becsület csorbítására alkalmas valótlan tényállításokkal stb. szemben.
[5] 1/2015. (I. 16.) AB határozat.
[6] Bhar.I.103/2012/4. számú végzés.
[7] 3.Bhar.443/2013/6.
[8] 1.B.14.662/2013/2.
[9] 13.B.22.542/2013/7.
[10] 2013. január 17. napján kelt 7.B.721/2011/14. számú ítélet.
[11] A PKKB 2016. március 29-én jogerős 13.B.20.071/2016/2. számú végzése.
[12] BH1995.6.
[13] EBH2005.1289. Ugyanerre a következtetésre jutott Szomora Zsolt Alkotmány és anyagi büntetőjog című könyvének 71. oldalán (A Pólay Elemér Alapítvány Iurisperitus Betéti Társasága, Szeged, 2015).
[14] BH2000. 285.
[15] Ld. Szomora Zsolt, id. mű 81. o.
Visszaugrás
