Amikor Sir William Blackstone 1780. február 14-én, ötvenhét éves korában meghalt, hírneve már hosszú időkre meg volt alapozva. Olyan nyomot hagyott a common law "testén", amelyet kevesen mondhatnak el magukról: Henry de Bracton,[1] Sir Edward Coke,[2] John Marshall[3] és Lord Mansfield[4] társaságában ő az egyike - a szemléletes megfogalmazás szerint - az angolszász jogi tradíció "hőseinek".[5] Angliában általános tekintélyt szerzett a jognak és részt vállalt a korabeli jogi oktatás új standardjainak kialakításában, míg az angol gyarmatosítók által alapított államokban hozzájárult egy civilizált jogrendszer alapjainak lefektetéséhez.
Blackstone 1723. július 10-én született Londonban nehéz családi körülmények között. Szerencséjére anyja befolyásos családjának támogatását tudhatta maga mögött, így elnyerte a kevés ösztöndíjak egyikét - maga Sir Robert Walpole miniszterelnök ajánlására, aminek köszönhetően tizenöt évesen már Oxfordban, a Pembroke Collegeban tanult. A híres egyetem nyugodt, tudományos légköre jól illett személyiségéhez. Ebben az időben a költészet is megérintette, ezt az élményt örökíti meg " The Lawyer's Farewell to His Muse" (" A jogász búcsúja múzsájától") című verse, amit ottani tanulmányainak befejezése alkalmából írt. Jogi tanulmányait 1741-ben, tizennyolc évesen kezdte el a londoni Middle Temple-ben, huszonhárom éves korában vették fel a barrister-ek soraiba. A XVIII. század Angliájában nem volt könnyű a jogi karrier megkezdése, így fiatal jogászként nem volt túl sikeres. A különböző bírói fórumok előtti jogi képviselet a tradíciók nyomán a szakma idősebb képviselőinek monopóliuma volt (ezt a szokást egyébként Lord Mansfield reformjai szüntették meg a század közepén), ezért a fiatalabbak közül csak a legjobb kapcsolatokkal rendelkezők tudtak érvényesülni.[6]
A gyakorlati pályából való kiábrándultság vezette vissza Oxfordba Blackstone-t, ahol belevette magát az ez időtájt átmenetileg némileg színvonalát vesztett egyetem ügyeinek megreformálásába. Ez a tevékenység alapvetően ..lett lelkes, tettrekész, energikus személyiségéhez, amelyet egyébként - szemben Lord Mansfield-el - humortalannak, arrogánsnak és ingerlékenynek írtak le. Ő volt az, aki üzleti alapokra helyezte az egyetemi könyvkiadást, megszervezte a College-ok pénzügyeit, pamfletjeiben feltárta az egyetemi vezetés gazdálkodásának hiányosságait. Ez a kor a sznobizmus és a lobbizás időszaka volt, és ezt Blackstone a saját bőrén is megérezte: amikor 1753-ban egy római jogi professzori állás megürült, megfelelő képzettsége és Lord Mansfield támogatása ellenére nem őt választották meg a posztra. A kérdésben döntő Newcastle hercegének kétségei voltak politikai hűsége vonatkozásában, ezért helyette olyasvalakit választottak meg a posztra, aki nála sokkal kevésbé volt jártas a civiljogban.[7]
E csalódást követően Blackstone úgy döntött, hogy ha a politikai segítséggel történő előrejutás útjai zárva vannak előtte, ő majd úgy fog érvényesülni, hogy "áruját a piacon értékesíti". Hirdetést adott fel, amelyben az általa tartott órák hallgatását azoknak ajánlotta, akik országuk jogát szélesebb összefügéseiben, történelmét, a természetjoghoz és más országok jogához való viszonyát vizsgálva kívánják tanulmányozni. Ezek az órákat körülbelül ötven hallgató látogatta, ami a kétszáz fős átlagos évfolyamlétszámhoz mérten nagy sikernek volt tekinthető, ebben nagy szerepet játszhatott érthető, tiszta előadásmódja is. Ezek voltak az első angol jogi témájú órák a világon, e kurzusból nőtt ki a Blackstone-i életmű legfőbb alkotása: a Kommentárok, melynek "elődje" az "Analysis of the Laws of England" a kurzusok összegzése volt.[8]
- 341/342 -
A nagy esélyt az 1758-as esztendő hozta el számára: Charles Viner, egy gazdag kiadó végrendeleti úton pénzt hagyományozott egy tanszék alapítására: az így (a világon elsőként) létrejött angol jogi tanszék professzori tisztségét Blackstone tölthette be. Ezt megelőzően az angol egyetemek csak a római jog tanulmányozása iránt kötelezték el magukat, Sir William azonban vitatta az antik jogi tradíció kizárólagosságát.[9]
Bár 1766-ban - nagyrészt szűklátókörű kollégái hatására - lemondott professzori rangjától, sikereket is elkönyvelhetett: a Parlament tagjává választották (bár e szerep nem különösebben lelkesítette), III. György király lovaggá ütötte, valamint komoly jövedelemre tett szert könyve révén. Végül 1770-ben a kommentátort kinevezték bíróvá. Jogalkalmazói munkásságára alapvetően a konzervativizmus és a merevség volt jellemző: Blackstone mindig is jobban érdekelt volt a tradíciók fenntartásában, mint a reformokban. A Scott v. Shepherd ügyben anakronisztikus gondolkodásmódja ahhoz vezetett, hogy ítéletét Lord Mansfield-nek, a skót Lord Chief Justice-nak kellett felülbírálnia. Mindezek alapján elmondható, hogy bár életének utolsó tíz évét bíróként élte le, az utókor nem a pulpituson kifejtett tevékenysége miatt jegyezte meg a nevét.[10]
A XVIII. század a mélypontot jelentette az angol jogi oktatás számára, az egyetemeken a professzorok nem foglalkoztak érdemben a tanítással, de nem volt jobb a helyzet az Inn-ekben sem: a gyakorló jogásszá (barrister-ré) váláshoz elég volt részt venni körülbelül hatvan formális vacsorán és befizetni a szükséges díjakat. Az oktatás hiányát a jogirodalom sem pótolta: a tipikus írott művek az úgynevezett abridgment-ek voltak, amelyek lényege az volt, hogy az estejogot rovatok szerint ábécé-sorrenbe rendezte (a legátfogóbb abridgment-et Charles Viner, Blackstone tanszékének alapítója írta). Ez a szótárszerű forma megnehezítette, hogy a jogászok átfogóan lássák a jog rendszerét, nagy szükség volt tehát a Blackstone-i Kommentárokra.[11]
Blackstone "Commentaries on the Laws of England" című művét négy kötetben adta ki a híres Clarendon Press 1765. és 1769. között. A monumentális alkotás kiemelkedő voltát jelzi, hogy azelőtt ötszáz éven keresztül, Henry de Bracton latin nyelven írt "On the Laws and Customs of England" ("Anglia jogáról és szokásairól") című munkája óta senki sem próbálkozott hasonló átfogó mű megírásával. A korabeli oktatók fásultsága és a kollégák maradisága ellenére Blackstone-nak sikerült általános és átfogó képet nyújtania Anglia jogáról. Nagy érdeme volt, hogy a források tömegéből sikerült jogelveket kikristályosítania, és ezeket érthető, tiszta stílusban tárta olvasói elé, éppúgy tudták alkalmazni a bírák, mint a diákok legfőbb "üzenete", hogy az angol jog is a római és a kontinentális civiljogokhoz hasonlítható rendszert alkot.[12]
Fontos megjegyezni, hogy az angol jogi berendezkedésben - amely túlnyomórészt a bíró által az eseti döntésekkel alkotott jogon (judgemade law) alapul - a kontinentális civiljoghoz képest sokkal fontosabb szerepet játszik az átfogó, összefoglaló jellegű szakirodalom. Bár a jogalkalmazás főszabály szerint a szakirodalmat születésének időpontjától függetlenül nem tekinti kötelező tartalmúnak (Lord Goddard az 1950-es Bastin v. Davies ügyben kifejezetten kimondta, hogy a bíróság bármikor figyelmen kívül hagyhatja a szakirodalom állításait), mégis vannak különösen fontos, jelentős művek. Egyes szerzők esetében ez a jelentőség olyan mértékű, hogy tartalmukat a jogalkalmazás a jog hiteles forrásaként, "books of authority-ként" kezeli. Blackstone a Kommentárokban, az angol jog forrásai között úgy említi e könyveket, hogy azok "a jog nagytiszteletű bölcseinek irányadó, hiteles írásai." Mivel a régi idők döntéseinek, jogának "felderítése" bonyolult vagy lehetetlen, ezért az ilyen írók állításai "bizonyítékként" szolgálnak arra nézve, hogy az ő idejükben a bírói gyakorlat az általuk leírtnak megfelelő tartalmú volt. A jogalkalmazók ezért az ítélkezés során elfogadják azokat, ha az ésszerűséggel is összhangban vannak, és nincsen az adott életviszonyra vonatkozó törvényi jog vagy újabb, ellenkező tartalmú határozat. A hiteles írók körét hírnevük és művük születésének idejét figyelembe véve a szakmai tradíció és a gyakorlat alakítja ki. Ebbe a körbe tartozik Blackstone-on és a már említett nagy szerzőkön kívül Ranulf Glanvill és az általa a XII. században írt "Tractatus de Legibus et Consuetudinibus Angliae" (amelyet az angol jogról írt első tudományos jellegű műnek tartanak), Sir Thomas Littleton[13] "Tenures" ("A birtokról") című, a XV. században írt munkája, Sir Anthony
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
