Ismét elment közülünk a mai jogásztársadalom és a jogtudomány egyik kiemelkedő, meghatározó, rendkívül figyelemre méltó alakja. Csendben, szerényen távozott, amilyen ő maga is volt. A súlyos, ám méltósággal viselt betegsége felülkerekedett, a kiváló elme még számos, papírra kívánkozó gondolatán. Nem maradtunk azonban üres kézzel, életműve a jogtudományi művei mellett alkotmánybírói munkásságában kiteljesedett.
Szüleivel gyermekként Újlipótvárosban, a Tátra utcában élt. A Vígszínház közelsége, a közelben lakó színészhírességekkel való utcai találkozások korán felkeltették a kultúra iránti érdeklődését. Innen indult a színház, az irodalom, a művészetek és a komolyzene iránti szeretete is, mely egész életét meghatározta. Büszke volt arra, hogy gimnazistaként a Berzsenyi Dániel Gimnáziumba járt, az ottani szellemiség az egész életét meghatározta. Sokat mesélt kiváló tanárairól, többek között Eörsi István első feleségéről, aki megismertette és megszerettette vele a filozófiát, csakúgy mint a rendkívül összetartó osztályközösségükről, akikkel a legutóbbi időkig kapcsolatban állt.
Már gimnazistaként megmutatkozott a tudomány iránti elkötelezettsége, tizenhat éves korától tudósnak készült. A sikertelen bölcsészkari felvételit követően azonban szakmát tanult, és édesanyja tanácsára a Révai Nyomdában helyezkedett el kéziszedő ipari tanulóként. Ez az időszak is hatással volt további munkájára. Az ott tanult precíz, a szövegek stilárisan is igényes megfogalmazása alkotmánybírói munkájában is megnyilvánult. Emellett különös gondot fordított arra, hogy a nevével jegyzett határozatok, párhuzamos- vagy különvélemények szövege a jogkereső közönség számára a lehető legérthetőbb módon kerüljön megfogalmazásra. A nyomdaipari szakmunkásképző (ahová Vámos Miklóssal járt együtt, aki ezt az időszakot egyik regényében is megörökítette) elvégzését követően az ELTE Bölcsészkarának filozófia szakja helyett a jogi kart választotta, ahol summa cum laude minősítéssel végzett. Ezt követően két évig az Általános Értékforgalmi Bankba került, ahol külföldi hagyatéki ügyekkel és hazatelepülők ügyeivel foglalkozott.
Ezt követően - Haraszti György professzor ajánlásával - 1977-ben került az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetébe, ahol egészen haláláig dolgozott. Fiatal kutatóként különösen Eörsi Gyula, Peschka Vilmos, Szabó Imre munkássága volt rá nagy hatással. Lamm Vanda igazgató asszonyhoz, aki az 1990-es évektől volt az intézet igazgatója, évtizedes igaz barátság fűzte.
Intézeti munkáját a nemzetközi osztályon kezdte, melynek köszönhetően 1980-ban "A nemzetközi jog érvényessége" címmel jelent meg első tanulmánya. Kandidátusi fokozatát 1988-ban szerezte meg, értekezése "A nemzetközi konfliktusok jogi rendezésének alapproblémái" címet viselte.
Az 1980-as évek végétől az alkotmányjog került tudományos látókörébe. Többek között a választási rendszerek, a köztársasági elnök jogállásának kérdéskörei, a népszavazás kérdései, a közvetlen demokrácia, az alkotmánybíráskodás, az alapjogok, és az ehhez kapcsolódó alapvető elméleti jogfilozófiai kérdések, továbbá az Európai Unióhoz való csatlakozás alkotmányjogi kérdései foglalkoztatták.
Ezen időszakban, 1994-ben jelent meg kiemelkedő monográfiája "Az alkotmánybíráskodás elmélete" címmel, majd ezt követően 1995-ben az igazságügyi minisztérium felkérésére, intézeti keretek között, egy új alkotmány tudományos elméleti alapokra helyezett koncepcióját dolgozta ki. Lamm Vanda megfogalmazása szerint a mű, konkrét célját túlnőve, mely a tervezett új alkotmány mérsékelt megújításának elősegítésére jött létre, alkotmányjogi alapművé vált. Ezt követően 1997-ben a magyar jogrendszer és a nemzetközi jog alkotmányos kapcsolatának elméleti kérdéseiről jelent meg tanulmánya. Az MTA doktori címet 2003-ban szerezte meg, a fentiekben említett monográfiájával.
Számos külföldi tanulmányúton vett részt, ahol közjogi, alkotmányjogi, jogfilozófiai, illetve Európa-jogi kérdéseket kutatott.
A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán 1984-től a Nemzetközi Jogi Tanszéken oktatott, egy évig megbízott tanszékvezetőként. 2000-ben egyetemi tanárrá nevezték ki, majd az Alkotmányjogi Tanszék vezetője lett. 1994-től mintegy tíz évig a Közép-európai Egyetem Politikatudományi Tanszékének állandó vendégprofesszora, 2001-től haláláig a Miskolci Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolájának vezetője volt.
Bragyova András alkotmánybíróként 2005 szeptember végén érkezett az Alkotmánybíróságra.
Rendkívüli tudása már a kezdetektől hatással volt a testület munkájára. Széles körű tájékozottsága, jogfilozófiai és jogtudományi ismeretei nemcsak az alkot-
- 43/44 -
mányjog és a nemzetközi jog, de valamennyi jogág területén megmutatkozott.
Az alkotmánybíráskodást kutató tudósként az alkotmánybírói tevékenységre, mint a jog gyakorlati-tudományos művelésének felső fokára tekintve, igen nagy ambíciókkal kezdett alkotmánybírósági munkájához.
Monográfiájában[1] így vélekedett az alkotmánybíráskodásról: "[...] az alkotmánybíráskodás is bíráskodás. Ami még ennél is lényegesebb: az alkotmánybíráskodás igazolása végül is azonos a bíráskodás igazolásával általában [...] döntéseinek éppúgy jogi igazolással kell bírniuk, mint a bíróság döntéseinek; a jogi érvelés és a jogi következtetés 'ereje' az, ami az alkotmánybíráskodást bíráskodássá teszi. Csak ettől lesz értelme az alkotmánybíráskodás esetében a joghoz kötöttség különleges esetéről, az alkotmányhoz kötöttségről beszélni. [...] az alkotmánybíráskodás abban tér el a rendes bíráskodástól, hogy tiszta legalitási bíráskodás. Ez [...] azt jelenti, hogy az alkotmánybíráskodás kizárólagos funkciója a jogrendszerben a jogrendszer legalitásának biztosítása."[2] Kifejtette továbbá, hogy "az alkotmánybíráskodás igazolásának (legitimációjának) nélkülözhetetlen eleme, hogy az alkotmánybíróságok dogmatikai eszközökkel, tehát jogi érveléssel, képesek arra, hogy döntéseiket racionálisan igazolják az alkotmány alapján."[3]
"Mert hiába lehetünk teljesen biztosak abban, hogy az alkotmánybíróság a 'bíróság' összes attribútumával hiánytalanul bír, tehát pártatlan, független, elfogulatlan és így tovább, ha nincs olyan kontrollálható jogi következtetési eljárás - vagy inkább eljárások egy meghatározott halmaza - amely biztosítja az alkotmánybíróság döntéseinek visszavezethetőségét az alkotmányra (mint normára). A bíróság összes attribútuma, amelyet természetesnek vagy evidensnek tekintünk, mind attól kapja értelmét, hogy ezek valóban megteremtik a jogi érvelés feltételeit."[4]
Az alkotmánybíróság függetlenségéről egy, a mandátuma lejártakor vele készült interjúban[5] az alábbiakat vallotta: "Az alkotmánybíróság függetlensége az output oldalon annyit tesz, hogy az alkotmánybíróság jogilag elfogadható határozatokat hoz. Ha ez így van, az egyes alkotmánybírók személyes, akár politikai véleménye nem sértheti az alkotmánybíróság [...] függetlenségét."
Ugyanekkor nyilatkozott arról, hogy elengedhetetlennek tartja a jogi alkotmányfogalom elsődlegessége elfogadását, amely a jog elsődlegességét jelenti a hatalommal, akár a demokratikus hatalommal szemben is. Vallotta, hogy "[e]nélkül igazi alkotmánybíráskodás sem létezhet".[6]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
