A magyar és más közép-európai népek kultúrtörténetének egyes diszciplínáiban jelentős szerepet tölt be az értelmiségi réteg nyugat-európai egyetemjárásának, a középkori peregrinatio academica jelenségének a kutatása, mivel a külföldről hozott felkészültség beépülésének vizsgálata a szakmai közvetítési csatornák kiépülésére, a hazai kultúra és az akkor még formálódó egyes szakterületekhez kapcsolódó hazai intézményrendszer alapvető sajátosságaira vet fényt. A középkori itáliai egyetemi műhelyek közül elsősorban Bolognának és Padovának a magyar és más közép-európai egyetemalapításokban betöltött általános művelődéstörténeti szerepét számos tanulmány vizsgálja.[1]
A magyar jogtörténet-kutatásában a korabeli jogi képzés szerkezete és a Mohács előtti hazai jogfejlődés alapvető sajátosságai elsősorban Veress László és Bónis György tanulmányaiból ismerhetőek meg, akiknek a munkáit a fellelhető adatok szisztematikus összegyűjtése és rendezése, illetve a monografikus igényű feldolgozási mód miatt szükséges a korszakra vonatkozó szakirodalomból kiemelni.[2] Ezekből a kutatásokból egyrészt ismeretes, hogy a középkori Magyarország, a Magyar Királyság területén formálódó jogi kultúra alakulására és az akkori királyiegyházi adminisztrációban dolgozók szakmai felkészültségére, illetve egyes külföldön meghonosodott jogintézmények hazai átvétele során kiemelkedő szerepű volt az itáliai egyetemeken szerzett ismeretek hatása. A középkorban általánosan elterjedt külföldi egyetemjárás gyakorlatából másrészt az is világossá válik, hogy az egyházzal összekapcsolódó, de lassan szekularizálódó akkori magyar közigazgatási-jogi apparátus a kint szerzett ismeretanyag feldolgozásán túl hogyan, milyen módon kötődött az olasz egyetemek képzési rendszeréhez.
A külföldről hozott tapasztalatok hazai hasznosítását ugyanakkor a Magyar Királyság területén lévő etnikai sokféleség is tovább gazdagította, hiszen a központi és helyi adminisztrációban a királyság számos vidékéről származó jogászok és klerikusok töltöttek be vezető szerepet, akiknek többszálú kulturális, nyelvi és szakmai kötődése ismeretlen előttünk.[3] Ezeknek a magyar közigazgatásban dolgozó és vezető szerephez jutott más nemzetiségű egyháziaknak és világiaknak a tevékenységéről és életéről is viszonylag kevés információ áll rendelkezésre, pedig többek között a Mohács előtti magyar jogfejlődés egyik meghatározó személyisége, az egyes forrásokban Paulus Hungarusként, más forrásokban pedig Paulus Dalmataként emlí-
- 519/520 -
tett egyházi személy horvát származású volt.[4]
Paulus Hungarus személyiségére és vonatkozó szórványos életrajzi adatokat német és olasz domonkosrendi egyháztörténeti források alapján a múlt században hazánkban elsőként az irodalomtörténész Toldy Ferenc, majd Fejérpataky László és Békésy Emil állította össze.[5] A Paulus Hungarus életére vonatkozó magyar nyelvű szakirodalomban Toldy szerzőnk hazai jelentőségét elsősorban térítőtevékenységének és kiváló szónoki képességeinek, külföldi ismertségét pedig kánonjogi tevékenységének tulajdonítja.[6] Bónis György a külföldi egyetemjárás hazai hatásait vizsgálva Paulus munkásságának jogtörténeti jelentőségét a római és a kánonjog hazai recepciójának elősegítésében látja, egy konkrét jogintézmény történeti fejlődéséhez-átalakulásához kötve.[7] Paulus személyiségének bizonytalansága és munkásságának értékelése a jogtörténethez szorosan kapcsolódó történeti és filológiai forráskutatás szükségességére és tanulságaira mutat rá, tágabb körben pedig a középeurópai jogi kultúra változásainak, egyes jogintézmények sajátosságainak nyomon követését segíti. Paulus tevékenységének megismerésén keresztül a korabeli jogélethez szorosan kapcsolódó egyházszervezet egyes jellemzőit, valamint az itáliai műveltség közép-európai recepcióját és a magyar-horvát kulturális kapcsolatok történetét is új adatokkal világíthatjuk meg.[8]
Paulus Hungarus nevével elsőként a magyar jogászok peregrinációtörténetének itáliai kutatása során a bolognai egyetem 1241-előtti magyar származású diákjainak, majd később professzorainak sorában találkozunk. Paulus a kánonjog professzoraként működött az 1200-as évek első negyedében Bolognában. Tudományos tevékenységének eredménye a Vatikánban őrzött két kódex: a Codex Borghesiana 261, amely a neki tulajdonított Notabiliakai tartalmazza, valamint a Codex Palatina Latina 461, amely pedig a Summa poenitentia című morálteológiai jellegű munkáját őrzi.[9] Paulus 1221 után a dominikánus rend megbízásából a rend magyarországi letelepedésének fő irányítója, valamint a magyarországi szervezet kialakítója volt.[10] E minőségében Paulus jelentős szerepet töltött be a magyar egyházszervezetben egészen az egyes források szerint a tatárok betörésekor bekövetkezett mártírhaláláig.[11]
Paulus személyére, életére és munkásságára vonatkozó szakirodalmi adatok egyaránt igen hiányosak és ugyanakkor ellentmondásosak. Az egyes forrásokban többnyire tényként szerepel, hogy szerzőnk jelentős mértékben hozzájárult a tatárjárás utáni magyar jogfejlődés átalakításához, e megállapításokat azonban a szerzők többnyire nem támasztják alá elegendő konkrét kutatási eredménnyel. Paulus személyével kapcsolatban a rendelkezésre álló források abban sem látszanak egyetérteni, hogy szerzőnket Paulus Hungarusnak, Hungaricus-nak, de Hungarianak vagy Dalmatának hívták-e.[12]
A ismert bolognai kánonjogász professzor névhasználatára és az ezzel összefüggő származására vonat-
- 520/521 -
kozó adatokból az alábbi megállapításokat lehet tenni: szerzőnknek a kódexekben szereplő szövegek alatt megőrzött névaláírása egyszerűen csak Paulus. A munkáival foglalkozó korabeli hivatkozások jelentős része - szám szerint 17 kézirat -, hasonlóképpen a rövid, Paulus formát tartalmazzák. A kortársakkal, például Bernardo Bottoni bolognai kancelláriussal folytatott levelezésében szerzőnk hasonlóképpen a Paulus formát használja. A Hungarus előnév mellőzése egyesek szerint arra enged következtetni, hogy Paulus magyarországi, de nem magyar, hanem dalmát származású volt.[13] Ez a tény igazolhatónak látszik két szempontból is, egyrészt Paulus Hungarusnak a későbbi forrásokban található másik névvariáció) a, a Paulus de Hungaria- amely csupán a magyarországi származást erősíti meg, másrészt pedig az a korbeli névhasználati gyakorlat, amelynek alapján például kortársa, Damasus Hungarus magyar származására való tekintettel használta a magyar előnevet. A de Hungaria megjelölés Paulus életrajzírójától ered. A Hungarus forma elterjedésében eszerint kizárólag a Commentariolurn de provinciiae című munka áll. Paulus Hungarus bolognai tevékenységére vonatkozóan mind a dominikánus rend, mind pedig az egyetem évkönyvei megbízható forrásokkal szolgálnak.[14]
A források alapján megállapítható, hogy Paulus tudományos tevékenységét 1219 előtt fejtette ki a bolognai műhelyben, ebben az időszakban végzett tevékenységének nyomai a Decretumok első három kompilációjához írt megjegyzései, a fent említett Notabiliák. Paulust egyházi tevékenysége egyik elismeréseként 1220. március 24-én a "Fratres primitivi conventus" tagjai közé választotta III. Honorius pápa, majd 1221 január 13-án a bolognai rendház priorja lett. 1219-1220 körül Paulus bolognai tudományos és oktató tevékenysége megszakad, A dominikánus évkönyvek adatai alapján feltehetőleg 1221 január 13. és június 7. között a rendalapító Szt. Domonkos négy barátnak területet és pénzt ad, hogy a dominikánus rend első kolostorait hozzák létre az akkori Magyarország területén. A magyarországi missziós munkára kiválasztott a négy barát között a már prior Paulus is szerepelt.[15] Ennek a magyarországi missziónak a történetét a Commentariolum de provinciae Hungariae originibus című egyháztörténeti munka örökítette meg számunkra. A források szerint Magyarországra érkezve Paulus elsőként a veszprémi és a székesfehérvári konvent alapjait teremtette meg, magához véve néhány, a zágrábi konvent alapításában résztvett társát.[16] A források egy része ugyanakkor nem érzékeli az időbeli különbséget, és a Bolognából Magyarországra érkező Paulust valamint a székesfehérvári rendalapítót két, egymástól különböző személynek véli.[17] Paulus életének további részére vonatkozó adataink hasonlóképpen különböző forrásokból táplálkoznak. A Commentariolum szerint a kunok megtérítése közben - mintegy 90-en -1241-ben mártírhalált haltak, akik között volt Paulus is.[18] A mártírhalált halt szerzetesek között azonban Paulus nevét nem említik, ugyanakkor biztos adataink Paulus későbbi tevékenységéről nem állnak rendelkezésünkre. Annyi csupán a bizonyos, hogy 1223-ban a Paulus által megalapított magyarországi dominikánus rend élére a német származású Teodorik került, így Paulus 1223-ban már nem volt Magyarországon. Egyes meg nem erősített kutatások szerint
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
