A felperes jogelődje és az alperes 1993. július 8-án életjáradéki szerződést kötöttek egymással. A szerződés szerint a felperesi jogelőd a házasingatlanának tulajdonjogát havi 4000 forint életjáradék ellenében az alperesre ruházta át. Az ingatlanra holtig tartó haszonélvezeti jogot kötött ki, egyben hozzájárult ahhoz, hogy az életjáradéki jog bejegyzése mellett az ingatlanilletőség tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásban az alperes nevére jegyezzék be. A szerződés 7. pontjában az alperes egyoldalú kötelezettséget vállalt arra, hogy a felperesi jogelőd halála esetén vele együttélő leánya (a jelen per felperese) részére - aki a szerződés megkötésekor már cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt állt - a szerződésben vállalt kötelezettségeit változatlan feltételekkel teljesíti.
A felperesi jogelőd a gyámhatóság által részére kirendelt ideiglenes gondnoka útján a fenti szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt még 1994-ben pert indított, melyben a Ptk. 18. §-ának (1) bekezdése alapján a szerződés semmisségére hivatkozott. Előadta, hogy a szerződés megkötésének időpontjában az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége teljesen hiányzott.
A perben becsatolt orvosi vélemény, az 1993. október 15-én kelt kórházi zárójelentés és az ingatlanra vonatkozó adó- és értékbizonyítvány adatai alapján a gyámhatóság 1994 júniusában keresettel élt a felperesi jogelőd cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezése iránt. A gondnoksági per jogerős befejezéséig a bíróság a szerződés érvénytelenségének megállapítására irányuló eljárást felfüggesztette.
A bíróság a felperesi jogelődöt az elsőfokon 1995. május 8-án jogerőre emelkedett ítéletével cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezte.
1995. november 16-án a felperes jogelődje meghalt. A csatolt öröklési bizonyítvány szerint törvényes örököse a gyermeke, a jelen per felperese, aki kirendelt gondnoka útján perbe lépett és kérte az életjáradéki szerződés semmisségének megállapítása iránti per folytatását. Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Arra hivatkozott, hogy a felperes jogelődjének a szerződéskötéskori cselekvőképtelensége nem nyert bizonyítást, egyébként pedig a szerződés megkötése nem állt ellentétben a felperesi jogelőd érdekeivel.
Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes és a felperes jogelőd között 1993. július 8. napján létrejött életjáradéki szerződés érvénytelen. Az eredeti állapot helyreállítása érdekében kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 225 326 forintot és annak törvényes kamatát. Megkereste a földhivatalt, hogy a perbeli ingatlanon törölje az alperes életjáradék címén bejegyzett 1/2 tulajdonjogát és helyette jegyezze be - a jogelőd eredeti állapot helyreállítása közbenső jogcímén megszerzett tulajdonjoga alapján - a felperes 1/2 tulajdonjogát öröklés jogcímén. Indokolása szerint a per eldöntéséhez a Ptk. 18. §-ának (3) bekezdése alapján elsősorban azt kellett vizsgálni, hogy a felperesi jogelőd a szerződéskötéskor cselekvőképtelen állapotban volt-e, a továbbiakban pedig a Ptk. 21. §-ának (1) bekezdése értelmében azt, hogy a szerződés megkötése a felperesi jogelőd érdekeinek megfelelt-e.
Az elsőfokú bíróság a cselekvőképtelenség tárgyában a gondnokság alá helyezés iránti perben beszerzett igazságügyi elmeorvos-szakértői véleményt vette alapul, amely utalt az 1993. október 15-i kórházi zárójelentésekben foglaltakra, nevezetesen arra, hogy a felperesi jogelőd 1973 óta nyilvántartott beteg, akit hallucinációkkal, üldöztetéses téves eszmékkel 1993. október 4-én utaltak be a pszichiátriai osztályra. Az itt végzett vizsgálatok szerint ekkor az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége már teljes mértékben tartósan hiányzott, emiatt orvosilag javasolták a gondnokság alá helyezés iránti eljárás megindítását. A szakértő a véleménye kialakításánál értékelte a felperesi jogelőd 1992. október 27-i rendőrségi feljelentésében előadottakat, melyből szintén a betegség fennállására következtetett és megállapította, hogy a felperesi jogelőd szellemileg súlyos fokban leépült, önálló életvezetést nem tud megvalósítani, a mindennapi önálló életvezetéshez szükséges praktikus gyakorlati ismeretei nincsenek meg, az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége tehát állandó jelleggel és teljesen hiányzik. A szakértői vélemény tartalmazza, hogy az előzményi adatokra tekintettel ez az állapot már 1993 elején is fennállhatott.
Az elsőfokú bíróság a fentiek alapján arra a következtetésre jutott, hogy a felperesi jogelőd a szerződéskötéskor cselekvőképtelen állapotban volt, a szerződés megkötése pedig nem állt érdekében, mert 82 évesen 3 400 000 forintos forgalmi értékű ingatlan tulajdonjogát ruházta át csekély összegű, havi 4000 forintos életjáradék fejében. Az életjáradéki szerződés megkötése ilyen körülmények között részére nem volt indokolt.
A semmisség megállapítása mellett a bíróság a Ptk. 237. §-ának (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően rendelkezett az eredeti állapot helyreállításáról.
A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. Álláspontja szerint tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a szerződés érvénytelenségét megállapította. Indokolásában hivatkozott a Ptk. 17. §-ára, mely kimondja, hogy gondnokság alá helyezés nélkül is cselekvőképtelen az, aki olyan állapotban van, hogy az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége teljesen hiányzik. A gondnokság alá helyezés iránti perben előterjesztett szakértői vélemény a belátási képesség teljes hiányát csak a vélemény adásakori időpontban rögzítette, a jelen perre kihatóan csak annyit tartalmazott, hogy az előzményi adatokra tekintettel ez az állapot már 1993 elején is fennállhatott. Ez a "valószínűségi megállapítás" azonban annak kétségkívüli eldöntéséhez, hogy az életjáradéki szerződés megkötésekor a felperesi jogelőd cselekvőképtelen volt, kevés, a belátási képesség hiányát teljes bizonyossággal nem támasztja alá, tehát ezen a címen a szerződés érvénytelensége nem állapítható meg.
A jogerős ítélet ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel, jogszabálysértésként a Ptk. 17. §-ában írt feltételek megalapozatlan vizsgálatára, illetve a peradatokból levont helytelen következtetésre hivatkozott.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a következő indokolással találta megalapozottnak.
A Ptk. 17. §-a szerinti cselekvőképtelen állapot megítélése bírói mérlegelés eredménye, olyan kérdés, melynek alapját az adott személy elmebeli állapota, belátási képességének megléte vagy hiánya képezi. A belátási képesség vizsgálata elsődlegesen olyan szakkérdés, amellyel a bíróság nem rendelkezik, ezért ahhoz a Pp. 177. §-ának (1) bekezdése értelmében elmeorvos-szakértői vélemény beszerzése elengedhetetlen. A gondnokság alá helyezés nélküli cselekvőképtelenség állapotának meglétét azonban - különösen, ha az érintett személy már nem él - a bíróságnak a szakértői vélemény mellett az egyéb peradatok igen gondos egybevetésével kell értékelnie. Fel kell tárni a nyilatkozó általános magatartását, az életvitelében jelentkező sajátosságokat, és nem utolsó sorban a nyilatkozat tartalmát annak a nyilatkozó körülményeihez viszonyított indokoltságát. Az így rendelkezésre álló bizonyítékoknak a Pp. 206. §-a szerinti mérlegelésével lehet megalapozott jogi következtetést levonni arra nézve, hogy az adott szerződés megkötésekor az érintett fél a belátási képessége birtokában volt-e vagy sem.
A perbeli esetben a felperesi jogelőd már több mint 20 éve pszichiátriai megbetegedésben szenvedett, orvosi nyilvántartás alatt állt. 1992. október 27-én bizarr érzékcsalódások miatt rendőrségi feljelentést tett. 1993. október 4-én kezdődő kórházi kezelését "az utóbbi időben" jelentkező hallucináció, téves eszméi és a külvilágtól elidegenedett életmódja tette szükségessé, ekkor a belátási képessége teljes hiányát orvosilag már megállapították. A gondnokság alá helyezés iránti perben történt személyes előadásából a mindennapi életben, a tényekben és időben megjelenő tájékozatlanságára, a realitásoktól való teljes eltávolodására lehetett következtetni, ami a 82 éves beteg esetében teljes bizonyossággal nem a 1993. október 4-i kórházi kezelést közvetlenül megelőzően, hanem az előzményeket is tekintetbe véve huzamosabb folyamat eredményeként alakult ki. Éppen ezért az elmeorvos-szakértői véleménynek az a megfogalmazása, hogy a felperesi jogelőd cselekvőképtelen állapota már 1993. év elején is "fennállhatott", csak formálisan értelmezhető "valószínűségi véleménynek", tartalmát és az egyéb adatokat egybevetve azonban teljes bizonyosságot szolgáltat arra nézve, hogy a felperesi jogelőd az életjáradéki szerződés megkötésének időpontjában cselekvőképtelen állapotban volt.
A fenti tényállás alapján az elsőfokú bíróság ezt megállapító jogi álláspontja helytálló, amiből következik, hogy a szerződés a Ptk. 18. §-ának (1) bekezdése szerint semmis. Nem tévedett az elsőfokú bíróság abban sem, hogy az életjáradéki szerződés tartalmából és körülményeiből nem vonható le olyan következtetés, hogy a felperesi jogelőd szerződési nyilatkozata cselekvőképessége esetén is indokolt lett volna.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős másodfokú ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú ítéletet helybenhagyta (Legf. Bír. Pfv. II. 23. 801/1998.).
A perbeli tényállás szerint az 1994. március 4-én elhunyt örökhagyónak a felperesek testvérei és egyben törvényes örököse, a II. r. alperes a mostohalánya, az I. r. alperes az utóbbi férje. A néhai korábban a férjével élt, 1993 után egészségi állapota folytán felügyelet nélkül nem lehetett hagyni, mert szellemileg fokozatosan leépült és időnként zavartan viselkedett. A férjének halálát követően a II. r. alperes kérte kórházi felvételét. Az örökhagyó e kórházi tartózkodása alatt 1994. február 14-én kötött tartási szerződést az alperesekkel, amelyben lakóházingatlana 1/2 illetőségét az I. r. és II. r. alperesekre ruházta át annak ellenében, hogy az alperesek saját háztartásukban való tartását, gondozását, gyógykezeltetését, ápolását és illő eltemettetését vállalták. A néhai kórlapján február 14-én, majd 19-től állapota zavartságát, később annak súlyossá válását, 28-tól kómás állapotba kerülését rögzítették és ezt követően a kórházban halt meg.
Az elsőfokú bíróság széles körben lefolytatott bizonyítási eljárás során az örökhagyó cselekvőképességének vizsgálatára két elmeorvos-szakértői véleményt is beszerzett, majd ítéletével a felperesi keresetnek helyt adva megállapította, hogy az örökhagyó és az alperesek között létrejött tartási szerződés érvénytelen. Döntése során az örökhagyó korlátozott cselekvőképes állapotát véleményező dr. M. M. elmeorvos-szakértő szakvéleményét figyelmen kívül hagyta és dr. G. K. elmeorvos-szakértő szakvéleményére alapítottan azt látta megállapíthatónak, hogy a szerződés megkötésekor a felperesi jogelőd cselekvőképtelen állapotban volt, ezért jognyilatkozata semmis, a tartási szerződés érvénytelen.
Az ítélet elleni fellebbezésükben az alperesek az elmeorvos-szakértői vélemények ellentmondásainak feloldását és további tanúk kihallgatását kérték.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Indokolása szerint a szakvélemények között a bizonyítási anyag tükrében feloldhatatlan ellentmondás nincs, ezért a további bizonyítás nem indokolt.
A jogerős ítélet ellen az alperesek terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet. Sérelmezték, hogy a felperesek által kifogásolt elmeorvos-szakértői véleményt követően a bíróság nem felülvéleményt, hanem másik elmeorvos-szakértői véleményt szerzett be, továbbá, hogy a bíróság a két szakvélemény közötti ellentmondás feloldását sem felülvélemény beszerzésével kísérelte meg. Ezen túlmenően arra is hivatkoztak, hogy a cselekvőképtelen állapot megállapítása mellett is megalapozatlan a jogerős döntés, mert a Ptk. 18. §-ának (3) bekezdésében foglalt körülményeket, mely szerint az elhunyt cselekvőképessége birtokában nem kötötte volna meg a perbeli szerződést, a felpereseknek kellett volna bizonyítaniuk, de ez nem történt meg.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság megalapozottnak találta a következők szerint.
A perben eljárt bíróságoknak abban a jogkérdésben kellett dönteniük, hogy az eltartott a szerződés megkötésekor a Ptk. 17. §-a szerinti cselekvőképtelen állapotban volt-e. A szerződést kötő fél belátási képességének megléte vagy hiánya elsősorban orvos-szakértői kérdés, tehát olyan jelentős tény vagy körülmény, amelynek megítéléséhez a bíróság kellő szakértelemmel nem rendelkezik (Pp. 177. §) . E kérdésben különös gonddal kell a bizonyítást lefolytatni abban az esetben, ha a szerződő fél már nem él (BH 1996/9/165.).
A perben rendelkezésre álló mindkét elmeorvos-szakértő véleménye az eltartott szellemi leépülését állapítja meg. Végkövetkeztetéseik azonban lényeges kérdésben térnek el egymástól, mert amíg dr. M. M. szakvéleménye szerint az eltartott szellemi leépülésének szintje a belátási képesség teljes hiányát nem érte el, addig dr. G. K. szakvéleményéből nevezett belátási képességének teljes hiánya állapítható meg. A perdöntő kérdésben tehát ellentét van a két szakértői vélemény között és alapos a felülvizsgálati kérelemnek arra való hivatkozása, hogy ezt az ellentétet a bíróság mérlegeléssel nem oldhatja fel (BH 1996/44/196-II.). Ezért a Pp. 182. §-ának (4) bekezdése értelmében - figyelemmel a BKT-PKT-GKT 1/1981. sz. állásfoglalásra is - nélkülözhetetlen az Egészségi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottsága felülvéleményének a beszerzése [(53/1993/IV. 2.) Korm. rendelet 2. sz. melléklete], amelyet az alperesek a perben indítványoztak. E bizonyítás-kiegészítés nélkül a jogerős ítélet jogszabálysértő.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú határozatot hatályon kívül helyezte és az ügyben eljárt másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
A felülvizsgálati kérelemben a Ptk. 18. §-ának (3) bekezdésével kapcsolatban kifejtetteket illetően a Legfelsőbb Bíróság csupán utal arra, hogy a szerződés megkötésétől az eltartott haláláig igen rövid idő telt el, az eltartott végig kórházban feküdt, a peradatokból megállapíthatóan ő maga nem kezdeményezte a tartási szerződés megkötését, mindezekre tekintettel a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján nem állapítható meg kétséget kizáróan, hogy a szerződés nyilatkozata cselekvőképessége esetén is indokolt lett volna (Legf. Bír. Pfv. II. 22. 618/1998.).
A felperes néhai testvére: F. A. és az alperes 1992. január 31-én olyan tartalmú, ügyvéd által szerkesztett írásbeli életjáradéki szerződést kötöttek egymással, amelyben az akkor egyetemi hallgató alperes havi 3000 forint életjáradék megfizetését vállalta oly módon, hogy helyette azt a szülei teljesítik az eltartott részére, a néhai F. A. önkormányzattól megvásárolt bp.-i lakásingatlanára pedig - a néhai javára szóló elidegenítési és terhelési tilalom feltüntetése mellett - az alperes szerez tulajdonjogot.
A felperes felemelt keresetében a néhai F. A. gondnokság alá helyezés nélküli cselekvőképtelensége okából ezen életjáradéki szerződés semmisségének a megállapítását az alperesnek a perbeli lakás elhagyására, valamint használati díj fizetésére való kötelezését kérte.
Az elsőfokú bíróság a végzésével az ingatlan birtokba adása és a használati díj megfizetése iránt előterjesztett kereset tárgyában a pert elkülönítette és az ítéletével - egyéb rendelkezések mellett - megállapította, hogy az 1992. január 31-én létrejött életjáradéki szerződés semmis.
A másodfokú bíróság a közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét közbenső ítéletnek tekintette és azt - egyes rendelkezéseinek mellőzésével - helybenhagyta, míg az eredeti állapot helyreállítására, valamint az összegszerűségre nézve az elsőfokú bíróságot az eljárás folytatására utasította.
A jogerős ítélet indokolása szerint a perben eljárt bíróságok kétséget kizáróan bizonyítottnak találták azt, hogy a többször hoszszabb ideig kórházi zárt osztályon, az 1993. február 16-i elhalálozása előtt pedig elmegyógyintézeti kezelés alatt állott néhai F. A. szellemileg súlyosan leépült állapota miatt a szerződéskötéskor a Ptk. 17. §-a szerinti cselekvőképtelen állapotban volt, ezért a szerződést semmisnek minősítették, megállapítva azt is, hogy az nem szolgálta a néhai érdekeit.
A jogerős közbenső ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt és annak hatályon kívül helyezésével a felperes keresetének az elutasítását kérte. A felülvizsgálati kérelmének indokolása szerint téves a perben eljárt bíróságok azon álláspontja, hogy az életjáradéki szerződés megkötése nem állt a néhai érdekében, mert az alperes a szerződésben rögzített járadék fizetése mellett, melynek összegét később felemelte, maga viselte a lakás közös költségét, a vételárhátralék havi részleteit, a villanyszámlát, valamint a telefondíjat és ő fizette ki a néhai és a polgármesteri hivatal között a perbeli lakásingatlanra vonatkozóan 1992. január 24-én létrejött adásvételi szerződés alapján a néhait terhelő 212 571 forintos egyösszegű befizetést is. Az adásvételi és az életjáradéki szerződés megkötése szerint mindössze hét nap telt el az utóbbi szerződés érvénytelensége esetén tehát az adásvételi, valamint az 1992. június 8-án kelt adásvételi szerződést módosító szerződés is semmis. Ebben az esetben pedig a lakásingatlan nem lehet a hagyaték tárgya, a felperesek pedig néhai F. A. törvényes örököseiként nem léphetnek fel.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság a következő indokokkal találta alaptalannak.
I. Nem volt vitás a felülvizsgálati eljárásban az, hogy a perbeli életjáradéki szerződés 1992. január 31-én történt megkötésének időpontjában néhai F. A. súlyos szellemi leépülése miatt cselekvőképtelen állapotban volt. Kétséget kizáró bizonyítást nyert a perben az, hogy a néhai a súlyos és a zártosztályi kezelések ellenére is egyre fokozódó szellemi leépülése miatt elsősorban természetbeni gondoskodásra, ellátásra, ápolásra és felügyeletre szorult, amelyet a néhai ideiglenes gondnokának: a felperesnek a megbízása alapján G. E. havi 16 000 forint díjazás ellenében látott el. Okszerűen jutottak tehát a perben eljárt bíróságok arra a következtetésre, hogy a néhainak az állapotánál fogva nem rendszeres havi járadékra, hanem természetbeni gondoskodásra volt szüksége, a szerződés alapján az alperest terhelő életjáradék összege sem az örökhagyó megélhetésével, sem a szükséges gondozó igénybevételével kapcsolatos költségek viseléséhez számottevő segítséget nem nyújtott, az alperes által hivatkozott állítólagos egyéb szolgáltatások nyújtására pedig az alperes szerződéses kötelezettséget nem vállalt, miértis a szerződés a néhai F. A. érdekeit sem szolgálta. A Ptk. 18. §-ának (1) és (3) bekezdésében foglaltak helyes alkalmazásán alapul tehát a jogerős közbenső ítélet azon megállapítása, hogy a néhai cselekvőképtelensége okából semmis szerződés tartalmából és körülményeiből nem lehet arra következtetni, hogy a jognyilatkozat a néhai cselekvőképessége esetében is indokolt lett volna.
II. A másodfokú bíróság a közbenső ítéletével mellőzte az elsőfokú bíróság ítéletének az érdemi döntés Pp. 215. §-ában foglalt korlátait sértő azon megállapítását, hogy a perbeli lakásingatlan a néhai hagyatékának tárgyát képezi, továbbá, hogy a felperes és - a néhai elhalt testvére jogán - a perben nem álló dr. F. B. a néhai örököse. Ilyen tartalmú megállapító rendelkezések hiányában viszont a jogerős közbenső ítélet ebből az okból jogszabálysértő nem lehet, erre való hivatkozással tehát a Pp. 270. §-ának (1) bekezdése alapján felülvizsgálattal sem támadható.
Más kérdés viszont az, hogy a néhainak nyilvánvaló jogi és anyagi érdeke is fűződött ahhoz, hogy az önkormányzattal kötött adásvételi szerződés alapján a perbeli lakásingatlan kizárólagos tulajdonjogát megszerezze. Sem a jogi, sem az egyéb törvényes érdekei nem indokolhatták viszont azt, hogy a szerződés megkötésekori cselekvőképtelen állapota miatt a lakásingatlan tulajdonjoga - az adásvételi szerződés semmissége folytán - az önkormányzatra szálljon vissza. Minden alapot nélkülöz tehát az alperes azon jogi okfejtése, miszerint a perbeli életjáradéki szerződés semmissége esetén a néhai és az önkormányzat között létrejött adásvételi szerződés, valamint az azt módosító szerződés tekintetében is az eredeti állapot helyreállításának lenne helye, hiszen a Ptk. 21. §-ának (1) bekezdése szerint a korlátozott cselekvőképességen és a cselekvőképtelenségen alapuló semmisségre csak annak érdekében lehet hivatkozni, akinek cselekvőképessége korlátozott vagy hiányzik.
A kifejtettekre a Legfelsőbb Bíróság a jogerős közbenső ítéletet hatályában fenntartotta (Legf. Bír. Pfv. II. 23. 961/1998.). ■
Visszaugrás
