A 2006. április 20-án elfogadott, 36/2006 számon kihirdetett törvény az egyházakról és vallási közösségekről hosszú ideje fennálló "jogi vákuum"-ot töltött be.[2] A pártállami időkben született korábbi törvényt a Szerb Ortodox Egyház kezdeményezésére 1993-ban hatályon kívül helyezték, és azóta ez az első átfogó jogszabály a vallási közösségek jogállásáról.
A törvény hosszas előkészítést és számos tervezetet követően született meg - különösen a Milosevics-rendszer bukását követően erősödött fel az európai normáknak megfelelő szabályozás iránti igény. 2001-ben a jugoszláv törvényhozás alsó háza már elfogadott egy tervezetet, melynek tárgyalását azonban a felső ház - annak legutolsó ülésén - félbeszakította. A javaslat a jelenlegi törvényhez hasonlóan már megkülönböztette a hét tradicionális egyházat a többitől. 2004 folyamán több új tervezet készült, melyek a korábbinál több előjogot biztosítottak volna a Szerb Ortodox Egyháznak, s melyeket az emberi jogi szervezetek, valamint a vallási kisebbségek részéről számos kritika ért (pl. a lelkészek tervezett immunitása miatt). Végül 2005 márciusában tették közzé a mai törvény alapjául szolgáló tervezetet.
A törvény az alapvető rendelkezések között garantálja a vallásszabadsághoz való jogot, tiltja a vallási okból történő diszkriminációt, (az alkotmánnyal összhangban) rögzíti az államvallás hiányát (1-2. cikk). A vallásgyakorlás szabadságának korlátaiként a közbiztonság, közrend, -egészség, -erkölcs, valamint a mások jogainak törvényes védelmét jelöli meg. Kifejezetten tiltja a vallásszabadság mások élethez, egészséghez, személyes és családi integritásához, tulajdonhoz való joga és a gyermekek jogai sérelmére, illetve a vallási, nemzeti vagy faji intoleranciát kiváltó módon történő gyakorlását (3. cikk).
A törvény második része szabályozza az egyházak és vallási közösségek jogállását. Garantálja az egyházak egyenjogúságát és autonómiáját, melynek megfelelően az egyházak önállóan határozhatják meg szervezetüket és működésüket, szabályozhatják belső és külső ügyeiket (6. cikk). Az elválasztás mértékének szempontjából jelentőséggel bír a - némileg homályos megfogalmazású - 7. cikk 2. bek., melynek értelmében "az állam az egyházak és vallási közösségek indítványára a törvények keretei között megfelelő támogatást nyújt számukra az illetékes szerveik által hozott jogerős határozatok és ítéletek végrehajtásához."
A lelkészek számára a törvény biztosítja a felelőtlenséget az istentiszteleti cselekményekkel kapcsolatban (állami szerv előtt nem vonhatók miattuk felelősségre), a közéletben való részvétel jogát - a belső egyházi előírásoktól függően, a gyónási titok megtartásához fűződő jogot. Lelkész letartóztatását haladéktalanul jelezni kell az illetékes egyházi szervnek, és az állam védi a lelkészek vallási öltözetét és jelképeit. (8. cikk)
A jogalkotó az egyházak három csoportját különíti el:
a) hagyományos egyházak és vallási közösségek
b) felekezeti közösségek és
c) egyéb vallási szervezetek (4. cikk) (A törvény szóhasználatában együtt: egyházak és vallási közösségek, jelen cikkben a továbbiakban az egyszerűség kedvéért: egyházak.)
A jogszabály létrehozza az egyházak központi, minisztérium által vezetett nyilvántartását. A jogi személyiség elnyerését a nyilvántartásba vételhez közi (9. cikk)
Az a) csoportba - a hagyományos egyház alkategóriába - tartozik a törvény értelmében a szerb ortodox, a római katolikus, a szlovák evangélikus, a református és az evangélikus egyház. Hagyományos vallási közösség az iszlám és a zsidó közösség. (10-15. cikk) A hagyományosak a törvény értelmében "több évszázados történeti folytonossággal rendelkeznek Szerbiában, jogi személyiségük külön törvényekre vezethető vissza" - ez utóbbi fordulat a második világháborút megelőzően hozott törvényekre utal. A b) csoportba tartozó egyházakat a törvény nem nevesíti, ide azok tartoznak, amelyeket a kommunizmus idején hozott jogszabály alapján ismertek el.
A Szerb Ortodox Egyházat pusz-
- 299/300 -
tán szimbolikusan emeli ki, mint amely "különleges szerepet játszik a szerb nép identitásának történelmi, államalakító és civilizatorikus alakításában, megőrzésében és továbbfejlesztésében" (11. cikk 2. bek).
A nyilvántartásba vételhez a hagyományos egyházak pusztán nevüket, székhelyüket és képviselőjük nevét és beosztását közlik a minisztériummal (18. cikk 1. bek.). A többi közösségnek ezen kívül csatolnia kell 1) a közösség alapítóhatározatát, a Szerb Köztársaság felnőtt lakosságának 0,001%-át kitevő számú alapító tagok aláírásával, 2) a közösség alapszabályát, 3) a vallási tanítások, szertartások és célok, valamint az alapvető tevékenységek bemutatását, 4) a közösség állandó bevételi forrásaira vonatkozó adatokat. (18. cikk 2. bek)
A nyilvántartásba vételről a miniszter 60 napon belül dönt (ennek elmulasztása automatikus bejegyzéssel jár), és akkor utasíthatja el, ha az egyház "céljai, tanai, szertartásai vagy tevékenységei az alkotmányba vagy a közrendbe ütköznek vagy az életet, az egészséget, mások jogait vagy szabadságát, a gyermekek jogait, a személyes és családi integritáshoz vagy a tulajdonhoz való jogot veszélyeztetik" (20. cikk 4. bek). (Az elutasítási okok hasonlóak a vallásszabadság fent említett korlátaihoz, a faji vagy nemzeti intolerancia kivételével, amelyet a törvény itt nem említ.) A vizsgálat tehát érdemi, a jogszabály ugyan a "bejegyzés", "regisztráció" kifejezéseket használja az eljárásra, a szakirodalomban azonban érthető módon az "elismerés" fogalommal is találkozni. A határozat ellen közigazgatási bírósághoz lehet fellebbezni (23. cikk).
Nyilván az európai normákhoz való közeledést kívánta szolgálni, ám határozatlanságával tűnik ki a 20. cikk 5. bek., melynek értelmében a kérelemről való határozathozatal során tekintettel kell lenni "az Európai Emberi Jogi Bíróság döntéseire, valamint az Európai Unió egy vagy több tagállamának a vallási szervezetek bejegyzésére vagy tevékenységére vonatkozó közigazgatási és bírósági döntéseire".
A törvény hatálybalépésekor egyesületként nyilvántartásba vett vallási szervezeteknek egy év állt a rendelkezésére, hogy bejegyzésüket kérjék az új nyilvántartásba - ennek elmulasztása esetén többé nem tekinthetők a törvény szerinti vallási szervezetnek (20. cikk). Ezt az újbóli nyilvántartásba vételi kötelezettséget a törvény végrehajtási rendelete enyhítette: a korábban már jogi személyiséget nyert egyházak és vallási közösségek esetében elengedte.[3] A nyilvántartásból való törlés lehetséges 1. a bejegyzett szervezet kérelmére, 2. ha olyan ok merül fel, mely alapján a bejegyzési kérelem elutasítható volna, 3. jogerős bírósági ítélet alapján. (22. cikk)
A vagyoni viszonyok körében a törvény kimondja, hogy az egyházak szakrális és kulturális öröksége körébe eső vagyontárgyakat nem lehet fizetésképtelenség esetén kényszerértékesíteni vagy kisajátítani. A kommunizmus idején államosított javakra - az erre vonatkozó kárpótlási szabályok hatálybalépéséig - használati jogot biztosít az egyházak számára. (27. cikk) A 28. cikkben a törvény az állam és az egyházak közötti kooperáció elveit rögzíti: az együttműködés célja a vallásszabadság, a közjó és a közös érdekek előmozdítása, e célok érdekében az állam az egyházakat anyagilag támogathatja.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
