A szerző, Szászy-Schwarz Gusztáv a századforduló híres egyetemi tanára és jogtudósa, akinek tudományos tevékenysége a civilisztika szinte minden területére kiterjedt. 1895-től részt vett az új magyar polgári törvénykönyv szerkesztésében. A pandektisztikával behatóan foglalkozott, a római jogi kitekintések ezért gyakoriak írásaiban. Az első megjelenését 1904-ben megélő "Obstukció jogtana" szintén bővelkedik magánjogi, sőt római jogi párhuzamokban. A szerző rámutat, hogy az obstukció nem kizárólag a parlamenti munkához kötődik, hanem bármilyen tárgyaláson - akár perben, akár egy gazdasági társaság taggyűlésén - előfordulhat. A tanulmány az obstrukciót dogmatikailag az "in fraudem legis agere" intézményére és a joggal való visszaélés elvére vezeti vissza. A cikk az obstrukció elleni eljárásokra is kitér, a tárgyalást vezető elnök jogait és kötelességeit boncolgatva elemzi a kérdéskört.
The Author, Gusztáv Szászy-Schwarz was a well-known professor in the golden era of Hungarian legal science at the turn of the century. His scholarly work extended to every field of civil law, which was based on Roman law and pandectism. As a great juris consult, he participated in the editing process of the new Hungarian Civil Code in 1895. In his work "The Legal Study of Obstruction", which was first published in 1904 and is also rich in references to civil law and Roman law, he states that obstruction is a general phenomenon of the whole legal system, which should not be restricted to parliamentary law. Obstruction can occur in any type of debates: even in a lawsuit or at a general meeting of a company. Szászy-Schwarz traces obstruction back to the institution of "in fraudem legis agere" and the principle of the prohibition of the abuse of rights. The paper also describes the proceedings against obstruction and analyses the rights and duties of the chairman leading the debate.
Keywords: abuse of rights, obstruction, relationship between civil law and parliamentary law, Roman law
Az eddigi fejtegetés lényegileg egy előadás ismétlése volt, melyet az 1904. év vége felé a magyar jogászegyletben tartottam. Százszámra keltek azóta az újságcikkek, nyilvános beszédek és egyéb közlemények, melyek az obstrukció javára és ellenére foglaltak állást. Hamis érvelések öntötték el mindkét tábort. Hiányos volna a jelen értelmezés, ha e támadások és védelmek főbbjeivel röviden el nem számolnék.
Támadást intéztek többen érvelésem állítólagos magánjogi természete ellen. Fejtegetésem - azt mondták - igaz lehet magánjogi szempontból; a közjog terén azonban másképp kell okoskodni; nem járja, hogy a parlament tárgyalásait
- 169/170 -
egy részvénytársaság vagy egy bíróság előtt folyó per tárgyalásával hasonlítsam össze, ami ezekre áll, nem kell állnia a parlamentre is.
Hát hiszen igaz, sok a különbség egy részvénytársasági közgyűlés vagy egy pertárgyalás közt egyfelől és a parlament ülései között másfelől. De e különbségek mellett ott van egy csomó hasonlóság, sőt azonosság is, és a mi kérdésünk éppen az, vajon mindkét fajta tárgyalásnál előfordulható obstrukció a különbségek vagy a hasonlóság fejezetébe tartozik-e? A magam részéről azt állítom, hogy ami a tárgyalás vezetésének jogát és kötelességét, valamint a résztvevők felszólalási és indítványozási jogát illeti, hacsak az egyik-másik fajta tárgyalás különös szabályai kivételt nem rendelnek, a parlamenti és minden más tárgyalás (teszem egy közgyűlési vagy peres tárgyalás) közt különbség nincsen.
Hogy ezt belássuk, gondoljuk meg mindenek előtt, hogy ahol emberek valami jogilag számot tevő tanácskozás és határozathozatal végett összejönnek: e tanácskozásnak és határozathozatalnak bizonyos szabályok szerint kell végbemennie. Ily szabályok nélkül tárgyalást sem vezetni nem lehet, sem azt nem lehet megállapítani, vajon az, amit határozatképpen kijelentettek, csakugyan érvényesen hozott határozat-e. Hiszen a legtermészetesebb minden tárgyalásban: hogy elnöke legyen, hogy a tárgyalást meg kell nyitni és be kell zárni, hogy minden határozatot valamiképpen indítványozni kell és ki kell hirdetni: a tárgyalásnak eme legtermészetesebb kellékei is bizonyos szabályokon alapulnak. És honnan vesszük e szabályokat? Aki kezébe vette valaha egy egylet vagy egy részvénytársaság alapszabályait, az tudja, hogy a tanácskozás és határozás mikéntjéről azokban mily ritka szó esik. Mégis: ha megfontoljuk, hogy egy részvénytársasági közgyűlésnek egy-egy határozata a részvényesnek esetleg egész vagyonáról dönthet: fel kell hogy ismerjük az idevágó szabályok fontosságát, melyek nélkül a részvényes egész vagyona az ellenérdekűek önkényének vagy a véletlennek lenne kiszolgáltatva. Hogy ez így van, azt a törvényhozás és a gyakorlat ismeri mindenütt azáltal, hogy e szabályok megsértése esetén módot adnak a határozat megsemmisítésére. Már most hol vannak és honnan vesszük ezeket a szabályokat, amelyek szerint a magánjogi és kereskedelmi tárgyalásokat vezetni kell? E kérdéssel különösen a részvénytársasági közgyűlés szempontjából ismételve foglakozott az irodalom és a judikatúra, s mindkettő abban állapodott meg: hogy eltérő alapszabályi intézkedések híján "a parlamenti tárgyalások vezetésének általános szabályaira kell visszamenni" (ld. Behrend: Lehrbuch des Handelsrechtes 822., Straub Comm. ad § 256. 12. és köv. jegyz.). A társulati élet mai fejlődésénél, midőn úgyszólván nincs ember, ki valami egylet tagja nem volna, és midőn a gyűléseken való részvétel mindenkinek szinte mindennapos szokásává lett: a gyakorlat egy bizonyos anyaszabályt fejlesztett ki, mely szerint a tanácskozás és határozás folyik, s amely annyira vérünkbe ment át, hogy tárgyalást másképpen el sem tudunk képzelni. Aki írni-olvasni tud, tudja manapság, hogy minden tárgyalás kezdetén elnököt, jegyzőt kell választani; hogy jegyzőkönyvet kell felvenni és hitelesíteni; hogy határozatot nem lehet hozni indítvány nélkül; minden indítvány felett vitát kell nyitni; hogy senki sem szólhat, ki szóra nem jelentkezett;
- 170/171 -
hogy szóra mindenkit a jelentkezés sorrendjében kell bocsátani; hogy az elnök a szót önkényesen meg nem vonhatja; hogy a szónoknak a tárgyhoz kell tartani magát; hogy csak a tárgyalásra kijelölt nyelven szabad szónokolni, és hogy a szónok nem szólhat oly nyelven, melyet a többi résztvevők nem értenek; hogy a felszólalásának élőszóval kell történnie és azt felolvasni nem szabad; hogy az elnök mindaddig, míg a vezetést másnak át nem adta, a vita érdemében részt nem vehet; hogy minden szónok a tárgy érdeméhez csak egyszer élhet szólás jogával, azonban az indítványozót a vita bezárása előtt végszó illet, és ezenfelül mindenki bármikor felszólalhat személyesen észrevétel vagy az ügyrend címén; hogy szavazásnál a halasztási indítvány a többieket megelőzi, a többiek közt pedig a messzebbre menő megelőzi a kevésbé messzemenőket stb. Ezekből és hozzájuk hasonló szabályoknak a sorából áll az az apparátus, amelyet a francia nagy forradalom óta több mint százéves gyakorlat kifejlesztett, úgy hogy ma úgyszólván nemzetközi érvényben van. E szabályok összessége az, amit ma "a parlamenti tanácskozás" rendje alatt értünk. A dolog természetéből kifejlődött és szokásjogilag megállapodott e tanácskozási alapszabályokat tartja szem előtt a belga Code de Commerce, midőn 61. §-ában a részvénytársasági közgyűlésre nézve rendeli: "Les statuts déterminent le mode de délibération de l'assemblée générale... En l'absence de dispositions, les nominatios se font te les décisions se prennent d'apres les régies ordinaires des assembelées délibérantes."
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
