Az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett, az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) 6. cikk 1. pontjában írt tisztességes tárgyaláshoz való jog magában foglalja az ügyek tisztességes és észszerű időn belüli tárgyalásával, valamint határozat hozatalával kapcsolatos jogot.[1] Ezzel összhangban Magyarország Alaptörvénye (a továbbiakban: Alaptörvény) is deklarálja az ahhoz fűződő jogot, hogy a bíróság a jogokat és kötelezettségeket tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el.[2] A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 2. § (1) bekezdése alapján a bíróságnak a polgári perben az a feladata, hogy érvényesítse a felek jogát a perek tisztességes lefolytatásához és észszerű időn belül történő befejezéséhez.[3] A polgári perben a tisztességes bírósági tárgyalás követelményének része a per ésszerű időn belül való befejezése.[4] Az észszerű időn belüli befejezéséhez való jog a polgári per folyamatában bizonyos esetekben ütközni látszik más jogokkal, így különösen a jogorvoslathoz való joggal, ezért szükséges az egyes jogok összhangjának megteremtése, különös figyelemmel az új polgári perrendtartás folyamatban lévő kodifikációjára is.
A joggyakorlatban rendszeresen felmerül a jogorvoslathoz való jog és a per észszerű időn belül történő befejezéséhez való jog egymáshoz való viszonya abban az esetben, ha az elsőfokú és másodfokú bíróság a rendelkezésre álló valamennyi perbeli adat értékelése alapján eltérő jogi álláspontra helyezkedik. Ennek egyik esetköre, amikor a felperes látszólagos keresethalmazatban - sorrendben - eshetőleges kereseti kérelmeket terjeszt elő, és mivel valamennyi kereseti kérelem vonatkozásában ténylegesen ugyanazt a bizonyítást kell lefolytatni (ugyanazokat a tanúkat kell kihallgatni, ugyanazokat az okiratokat kell bemutatni stb.), ezért az elsőfokú bíróság valamennyi kereseti kérelemmel kapcsolatban tájékoztatja a feleket a bizonyítási teherről és valamennyi kereseti kérelem körében lefolytatja (ténylegesen ugyanazt) a bizonyítást, majd ítéletében az elsődleges kereseti kérelmet alaposnak ítélve, annak megfelelően marasztalja az alperest, érdemben nem vizsgálva a többi, eshetőlegesen előterjesztett kereseti kérelmet. Hasonló helyzet áll fenn abban az esetben is, amikor a kártérítési/kártalanítási perben a keresettel érvényesített jog fennállása és a felperest ennek alapján megillető követelés összege körében ténylegesen ugyanazt a bizonyítást kell lefolytatni (például ugyanazon tanúkat kell kihallgatni a kár bekövetkeztére és összegére is), majd ezt követően a bíróság ítéletében a keresettel érvényesített jog fennállásának hiányában elutasítja a keresetet, és ezért az összegszerűség kérdését - az e körben is rendelkezésre álló felek által szolgáltatott valamennyi bizonyíték ellenére - nem vizsgálja.
Ezekben a speciális helyzetekben az elsőfokú bíróság által teljeskörűen lefolytatott bizonyítás nem járt sem idő-, sem költségtöbblettel, hiszen ténylegesen ugyanazt a bizonyítást kellett lefolytatni, de végül az így rendelkezésre álló valamennyi adat elsőfokú bíróság általi értékelésére nem került sor. A másodfokú bíróság számára így rendelkezésre áll az érdemi döntéshez szükséges valamennyi adat, hiszen az elsőfokú bíróság teljeskörűen tájékoztatta a feleket a bizonyítási teherről, teljeskörűen lefolytatta a bizonyítási eljárást, csak eltérő jogi álláspontja okán ítéletében nem értékelte az egyébként rendelkezésre álló adatokat.
A másodfokú bíróság eltérő jogi álláspontja esetén a fenti esetekben gyakran hatályon kívül helyezi az elsőfokú bíróság ítéletét - a kártérítési/kártalanítási perben közbenső ítélet meghozatala mellett - és az elsőfokú bíróságot a látszólagos keresethalmazatban előterjesztett többi kereset/a felperest megillető követelés összege körében a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasítja. E döntésekben gyakran nem is szerepel annak megjelölése, hogy a Pp. 252. §-ának melyik bekezdésén alapul a hatályon kívül helyezés, hiszen az elsőfokú bíróság szabályszerűen volt megalakítva, kizáró ok nem állt fenn[5], az elsőfokú eljárás lényeges szabályainak megsértésére nem került sor[6], a bizonyítási eljárásnak semmilyen megismétlése, illetőleg kiegészítése nem szükséges, hiszen az teljes körűen lefolytatásra került.[7]
- 21/22 -
E másodfokú döntések - kimondva vagy kimondatlanul - azon az állásponton alapulnak, hogy ha a másodfokú bíróság anélkül döntene a látszólagos keresethalmazatban előterjesztett egyes kereseti kérelmekről/a felperest megillető követelés összegéről, hogy azokat az elsőfokú bíróság érdemben vizsgálta volna, úgy az eljárás egyfokúvá válna, a bíróság elvonná a fél jogorvoslati jogát. A másodfokú bíróság hatályon kívül helyező végzése ugyanakkor kétségtelenül megnöveli a per érdemi befejezésének időtartamát. Annak a kérdésnek a megválaszolásához, hogy ezekben az esetekben e két jog valóban ütközik-e, először a jogorvoslathoz való jog pontos tartalmát szükséges meghatározni.
Az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdése szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági, hatósági és más közigazgatási döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. Az Alaptörvény indokolása nem tartalmazza e rendelkezés bővebb kifejtését.
Az Alaptörvényre vonatkozó irodalom[8] a jogorvoslathoz való jog tartalmát az 5/1992. (I. 30.) AB határozatra visszavezetve akként határozza meg, hogy az az érdemi (ügydöntő) határozatok tekintetében a más szervhez vagy ugyanazon szervezeten belüli magasabb fórumhoz való fordulás lehetősége. A jogorvoslathoz való jogból nem következik, hogy kétfokú jogorvoslati rendszernek kell működnie, a jogorvoslathoz való jog nem jelent korlátozhatatlan jogot. Az egyes eljárások során érvényesülő jogorvoslati lehetőségeket az eljárási törvények határozzák meg, közöttük azt is, hogy mely jogorvoslati formák minősülnek rendesnek, illetve rendkívülinek, valamint melyek bírnak halasztó hatállyal az eredeti döntésre nézve, illetve milyen szintjeit biztosítja az állam a jogorvoslásnak.
Az Alkotmánybíróság újabb határozatai szerint "[a] jogorvoslathoz való jog lényegi tartalma azt követeli meg a jogalkotótól, hogy a hatóságok vagy bíróságok érdemi, ügydöntő határozatai tekintetében tegye lehetővé a valamely más szervhez, vagy ugyanazon szervezeten belüli magasabb fórumhoz fordulás lehetőségét olyan döntés meghozataláért, amely képes a sérelmezett döntést felülvizsgálni, és a sérelem megállapítása esetén a döntésre visszaható módon a sérelmet orvosolni."[9]
Az Alaptörvény negyedik módosításának 19. cikk (2) bekezdésével megállapított és 2013. április 1. napjától hatályos záró és vegyes rendelkezéseinek 5. pontja szerint az Alaptörvény hatálybalépése előtt meghozott alkotmánybírósági határozatok hatályukat vesztik, e rendelkezés nem érinti az ezen határozatok által kifejtett joghatásokat. Ugyanakkor az Alkotmánybíróság 13/2013. (VI. 17.) AB határozatában kimondta[10], hogy "[a]z Alkotmánybíróság az újabb ügyekben vizsgálandó alkotmányjogi kérdések kapcsán felhasználhatja a korábbi határozataiban kidolgozott érveket, jogelveket és alkotmányossági összefüggéseket, ha az Alaptörvény adott szakaszának az Alkotmánnyal fennálló tartalmi egyezése, az Alaptörvény egészét illető kontextuális egyezősége, az Alaptörvény értelmezési szabályainak figyelembevétele és a konkrét ügy alapján a megállapítások alkalmazhatóságának nincs akadálya, és szükségesnek mutatkozik azoknak a meghozandó döntése indokolásába történő beillesztése." Az Alkotmánybíróság ugyanezt az álláspontot erősítette meg a 11/2015. (V. 14.) AB határozatában is.[11] A 3373/2012. (XII. 15.) AB végzés szerint pedig az Alkotmány 57. § (5) bekezdése az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésében foglalt jogorvoslathoz való jognak felel meg.[12]
Mindezekre figyelemmel érdemes megvizsgálni a jogorvoslati joggal kapcsolatos korábbi alkotmánybírósági határozatokat is.
A jogorvoslathoz való jog tartalmának meghatározása körében a jogirodalomban és a későbbi alkotmánybírósági határozatokban is általánosan idézett 5/1992. (I. 30.) AB határozat szerint a jogorvoslathoz való jog körében az a követelmény, hogy "a jogorvoslat biztosítsa a döntést hozó szervtől eltérő más szerv részéről a felülvizsgálatot, az állásfoglalást a döntés helyessége, törvényessége tekintetében, esetleg a döntés megváltoztatását vagy hatályon kívül helyezését. Vagyis a jogorvoslathoz való jog, mint alkotmányos alapjog immanens tartalma az érdemi határozatok tekintetében a más szervhez vagy [...] ugyanazon szervezeten belüli magasabb fórumhoz való fordulás lehetősége."[13] Az alkotmányos jogorvoslati jog mint alapjog követelménye a kétfokú eljárás biztosítása. Az alkotmányos alapjogként felfogott jogorvoslati jogosultságnak csak a másodfokú felülbírálatot biztosító forma felel meg.
A jogorvoslathoz való jog alkotmányos tartalmának meghatározása szempontjából alapvető jelentőségű 5/1992. (I. 30.) AB határozat alapján tehát a jogorvoslathoz való jog biztosítása megvalósul minden olyan esetben, amikor a jogszabály lehetővé teszi a kétfokú eljárást, a másodfokú felülbírálatot olyan módon, hogy a felülbírálatot végző szerv érdemben állást foglalhat az elsőfokú döntés helyessége, annak megváltoztatása vagy hatályon kívül helyezése kérdésében. Ha a szabályozás ezt lehetővé teszi, akkor a jogorvoslati jog mint alapjog követelménye megvalósul.
A 9/1992. (I. 30.) AB határozat kifejezetten kimondja, hogy "a jogorvoslathoz való jog követelményét az egyfokú fellebbezési rendszer is kielégíti."[14] Erre figyelemmel nem sérülhet a jogorvoslathoz való jog abban az esetben, ha az érdemi felülbírálatot ellátó szerv dönté-
- 22/23 -
se során megváltoztatja az elsőfokú határozatot. "[H]a a határozat felülbírálata egyszer már megtörtént, ugyan nyitva állhat lehetőség a sérelem még további elbírálására [...], de ezzel szemben már nem érvényesek a voltaképpeni jogorvoslati joghoz kapcsolódó garanciális követelmények [...]. A minimális követelménynek kell teljesülnie: az érdemi határozat felülbírálatának a döntéshozótól különböző szerv által."[15] Az 52/1992. (X. 27.) AB határozatban kifejtettek szerint a jogorvoslathoz való jog akkor sérül, ha az első fokon eljáró bíróság határozata ellen nincs helye fellebbezésnek, vagyis ha nincs biztosítva a döntést hozó szervtől eltérő más szerv - vagy ugyanazon szervezeten belül magasabb fórum - részéről a felülvizsgálat. Ha az érdemi felülbírálat lehetősége adott egy magasabb fórum részéről - amely jogosult az elsőfokú döntés érdemi felülbírálatára, adott esetben megváltoztatására -, akkor a jogorvoslathoz való jog sérelme nem következik be.
Mindezekre figyelemmel a másodfokú bíróság általi érdemi felülbírálat, és az elsőfokú döntés érdemi megváltoztatása esetén - az Alkotmánybíróság által több alkalommal kifejtett alkotmányossági követelményekre is figyelemmel - nem merülhet fel a jogorvoslathoz való jog sérelme.
A Pp. 253. § (1) bekezdéséből következően, ha a másodfokú bíróságnak nem kell hatályon kívül helyeznie az elsőfokú bíróság ítéletét, úgy az ügy érdemében dönt. A 253. § (2) bekezdése alapján, ha az elsőfokú bíróság ítélete érdemben nem helyes, úgy azt a másodfokú bíróság egészben vagy részben megváltoztatja. A 253. § (3) bekezdése szerint a másodfokú bíróság esetén érvényesül a fellebbezésen való túlterjeszkedés tilalma, de e korlát mellett a másodfokú bíróság a perben érvényesített jog, illetőleg az azzal szemben felhozott védekezés alapjául szolgáló olyan kérdésekben is határozhat, amelyekben az elsőfokú bíróság nem tárgyalt, illetőleg nem határozott.
"A másodfokú bíróság reformatórius jogkörében jár el érdemi döntésének meghozatalakor. Ez azt jelenti, hogy a másodfokú bíróság teljes egészében felülbírálhatja az elsőfokú ítéletben rögzített tényállást, ahhoz nincs kötve, az elsőfokú bíróság által megállapítottaktól függetlenül, önállóan felülmérlegelheti a bizonyítás eredményét és új tényállást állapíthat meg."[16]
Az Alaptörvény 28. cikke szerint a bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak.
A Pp. 253. §-ának fenti rendelkezéseit az Alaptörvény 28. cikkében írtak szerint értelmezve - ennek körében a jogorvoslathoz való alkotmányos alapjog Alkotmánybíróság által kifejtett tartalmát is figyelembe véve - nem tűnik alátámaszthatónak az az álláspont, hogy a másodfokú bíróság érdemben nem változtathatja meg az elsőfokú bíróság ítéletét abban az esetben, ha az ahhoz szükséges adatok rendelkezésre állnak, mert ekkor elvonná a féltől a jogorvoslathoz való jogot. Mint a fentiekből látható, a jogorvoslathoz való jog immanens tartalma abban áll, hogy az elsőfokú határozat tekintetében rendelkezésre áll az ugyanazon szervezeten belüli magasabb fórumhoz való fordulás lehetősége, és ez a magasabb fórum jogosult állást foglalni az elsőfokú döntés helyessége, törvényessége tekintetében, ennek körében jogosult a döntés megváltoztatására. A jogorvoslathoz való jogból nem következik, hogy kétfokú jogorvoslati rendszernek kell működnie, a jogorvoslathoz való jog nem jelent korlátozhatatlan jogot, az egyes eljárási törvények határozzák meg, hogy az állam a jogorvoslatnak milyen szintjeit biztosítja. Márpedig a Pp. 253. §-ának rendelkezései a másodfokú bíróság számára egyértelműen lehetővé teszik, hogy a perben érvényesített jog, illetőleg az azzal szemben felhozott védekezés alapjául szolgáló olyan kérdésekben is határozzon, amelyeket az elsőfokú bíróság nem tárgyalt, illetőleg amelyekben nem határozott. Ezzel az eljárás nem válik egyfokúvá, hiszen a jogorvoslathoz való jog lényege, hogy a felülbírálatra jogosult szerv hatáskörrel rendelkezzen az elsőfokú döntés érdemi felülbírálatára, ennek körében annak megváltoztatására.
A Pp. 2. § (1) bekezdése szerint a bíróságnak az a feladata, hogy érvényesítse a felek jogát a jogviták elbírálásához, a perek tisztességes lefolytatásához és észszerű időn belül történő befejezéséhez. A Pp. 2. § (4) bekezdése alapján a bíróságnak a törvény alkalmazása során annak rendelkezéseit az alapelvekkel összhangban kell értelmeznie. A perek észszerű időn belül történő befejezéséhez való jog megsértése körében az alapjogsértés megvalósulása szempontjából a per egészének időtartamát kell vizsgálni, amely a keresetlevél benyújtásától a jogerős ítélet meghozataláig tartó időszakot foglalja magában.[17] A fentiek alapján belátható, ha a másodfokú bíróság azért helyezi hatályon kívül az elsőfokú ítéletet, hogy a már rendelkezésre álló összes adat alapján először az elsőfokú bíróság határozzon a látszólagos keresethalmazatban előterjesztett egyes kereseti kérelmekről/a felperest megillető követelés összegéről, majd - hosszú idő elteltét követően - az e döntéssel szemben előterjesztett fellebbezés alapján a másodfokú bíróságnak újra ugyanaz a tanácsa döntsön másodfokon ugyanezekről a kérdésekről, úgy ez az eljárás nehezen feleltethető meg az észszerű időn belüli befejezés követelményének.
- 23/24 -
A fentiek mellett utalni kell az ítélet hatályon kívül helyezésével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 1/2014. (VI. 30.) PK véleményre is, amelynek 1. pontja szerint a lényeges eljárási szabálysértésre [Pp. 252. § (2) bekezdés] alapított hatályon kívül helyezés akkor indokolt, ha az elsőfokú eljárás megismétlése elengedhetetlen. A PK-vélemény 3. pontja szerint a Pp. 252. §-ának (3) bekezdésén alapuló hatályon kívül helyezés alkalmazása esetén a másodfokú eljárásban törekedni kell arra, hogy az elsőfokú eljárás megismétlésére csak valóban indokoltan, a terjedelmes bizonyítást igénylő vagy a per érdemi elbírálását új jogi alapokra helyező esetekben kerüljön sor. A PK-vélemény indokolása szerint a hatályon kívül helyezésre vonatkozó döntés meghozatala során indokolt figyelemmel lenni a célszerűség, a pergazdaságosság és az időszerűség követelményeire. A szükségtelen hatályon kívül helyezések indokolatlanul növelik a pertartamot és fölöslegesen terhelik az elsőfokú bíróságokat. A PK-vélemény is megjelöli azokat az eseteket, amikor szükségtelen az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezése, és a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet - a rendelkezésére álló adatok alapján - érdemben bírálja felül.
Az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében biztosított, a per ésszerű határidőn belüli elbírálásához való jog, a perek észszerű időn belül történő befejezésére vonatkozó Pp. 2. § (1) bekezdésben írt követelmény, valamint az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdése szerinti jogorvoslathoz való jog Alkotmánybíróság által kifejtett tartalmának együttes érvényesülése érdekében a Pp. 253. § (1)-(3) bekezdéseinek az Alaptörvény 28. cikke szerint értelmezése - összhangban az 1/2014. (VI. 30.) PK vélemény megállapításaival - arra az eredményre vezethet, hogy ha a Pp. 252. §-ában meghatározott hatályon kívül helyezési okok nem állnak fenn, és a másodfokú bíróság érdemi döntéséhez szükséges adatok rendelkezésre állnak, akkor a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét érdemben megváltoztathatja, melynek körében olyan kérdésekben is határozhat, amelyekben az elsőfokú bíróság nem határozott. A másodfokú bíróság ezzel az érdemi döntésével nem vonja el a jogorvoslathoz való jogot, ugyanakkor érvényesíti a felek jogát a per észszerű időn belül történő befejezéséhez. A gyakorlat bizonytalanságára figyelemmel az új polgári perrendtartás kodifikációja során egyértelmű normákkal szükséges majd rendezni e jogok egymáshoz való viszonyát is.■
JEGYZETEK
[1] Egyezmény 6. cikk 1. Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja, és hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában, illetőleg az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően.
[2] Alaptörvény XXVIII. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el.
[3] Pp. 2. § (1) A bíróságnak az a feladata, hogy - összhangban az 1. §-ban foglaltakkal - a feleknek a jogviták elbírálásához, a perek tisztességes lefolytatásához és ésszerű időn belül történő befejezéséhez való jogát érvényesítse.
[4] 36/2013. (XII. 5.) AB határozat, Indokolás [38], 3195/2015. (X. 14.) AB határozat, Indokolás [23].
[8] ÁRVA Zsuzsanna: Kommentár Magyarország Alaptörvényéhez. Budapest, Wolters Kluwer Kft., 2013. 205-207., LICHTENSTEIN József: A bíróságok. In: TRÓCSÁNYI László - SCHANDA Balázs (szerk.): Bevezetés az alkotmányjogba. Az Alaptörvény és Magyarország alkotmányos intézményei. Budapest, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., 2014. 345-346.
[9] 35/2013. (XI. 22.) AB határozat, Indokolás [16], 17/2015. (VI. 5.) AB határozat, Indokolás [96].
[10] Indokolás [32].
[11] Indokolás [19].
[12] Indokolás [13].
[13] Indokolás II. 2. pont.
[14] Indokolás V. 9. pont.
[15] SÓLYOM László: Az alkotmánybíráskodás kezdetei Magyarországon. Budapest, Osiris Kiadó, 2001. 579-580.
[16] EBH 2006.1526., BH 2012.118.
[17] BH 2013.45., BDT 2008.1811.
Lábjegyzetek:
[1] Parlagi Mátyás, bíró, kollégiumvezető-helyettes (Fővárosi Törvényszék)
Visszaugrás
