Az EK Vállalati Jog fejezetével összefüggő jogharmonizációs feladatokat nagymértékben a 2. számú társasági jogi irányelv (77/91/EEC of 13. December 1976) rendelkezései határozzák meg. A közel harminc éve elfogadott közösségi jogforrás a társasági vagyon rendelkezésre bocsátásával és a már működő részvénytársaság vagyonának, illetve a hitelezői érdekeknek a védelmével összefüggő alapvető szabályokat határozta meg. Ily módon az irányelv olyan jelentős részvényjogi jogintézmények tagállami szabályozásának közelítését segítette elő, mint a nem pénzbeli hozzájárulás, az ún. utóalapítás, az alaptőke felemelése, a társasági vagyon terhére történő vagyonjuttatások (így pl. az osztalékfizetés) rendje, a saját részvények megszerzésének feltételei és az alaptőke leszállítása.
Az irányelv személyi hatálya - eltérően az 1. számú társasági jogi irányelvtől - a tagjai korlátozott felelősségével és jellemzően nyilvánosan működő társaságokra terjed ki, vagyis pl. az angol "public company limited by shares"-re és a német "die Aktiengesellschaft"-ra. A jogközelítés szemléletét illetően a 2. számú társasági jogi irányelv az ún. első generációs irányelvekre jellemző módon részletekbe menő - esetenként már az irányelvi formát parodizáló - előírásokat adott a tagállami jogalkotó számára. Másfelől viszont az is igaz, hogy az irányelv mintegy leképezte az elfogadásának idején hatályos nemzeti társasági jogi eredményeket, a közösségi jogalkotó mind a főszabályok, mind pedig az irányelvben rögzített számos kivétel megfogalmazásakor a korabeli tagállami gyakorlat számára is elfogadható kompromisszumokra törekedett. Az irányelv egyaránt tükrözi az angolszász részvényjog hatását (lásd pl. a visszaváltható részvény intézményét, vagy a saját részvény megszerzéséhez nyújtott pénzügyi támogatás tilalmát), és a német társasági jogi hagyományokat (lásd pl. az ún. Nachgründung jogintézményét az irányelv 11. cikkében).
A 2. számú társasági jogi irányelvet (különösen az elmúlt évtizedben) számos kritika érte, ekkorra vált ugyanis nyilvánvalóvá, hogy a kazuisztikus szabályozási módszer és a mögötte meghúzódó klasszikus, kontinentális tőkevédelmi szemlélet sok esetben a nemzeti jogfejlődésre is bénítóan hat. Közvetve, de jól szemlélteti a közösségi szabályozás okozta gondokat, hogy azokon a jogterületeken, ahol az EK jogharmonizáció sikertelen volt (lásd pl. a részvénytársaságok belső szervezeti-működési rendjére vonatkozó olyan szabályozási kísérleteket, mint az 5. számú társasági jogi irányelv-tervezet), mind nemzeti, mind nemzetközi színtéren (lásd pl. az OECD Corporate Governance Ajánlást) a társasági jog modernizációs lendülete eleven maradt. Az Európai Unió Bizottságának kezdeményezésére készült deregulációs célú javaslatok (így az ún. SLIM-munkacsoport jelentése) azonban mindezidáig nem öltöttek jogszabály-tervezeti formát. A Jaap Winter vezette (a Bizottság felkérésére tevékenykedő) nemzetközi munkacsoport 2002 novemberében nyilvánosságra hozott átfogó javaslatai ugyanakkor szintén az irányelv jövőbeli érdemi módosítását valószínűsítik. (Az egyes javaslatokra az elemzés a későbbiekben tér vissza.) Mindazonáltal mindaddig, amíg a közösségi joganyag módosítása nem következik be, a hazai jogalkotó azokat az irányelvi követelményeket is köteles figyelembe venni, amelyek felülvizsgálata már napirendre került. (Megjegyzendő, hogy a 2. számú társasági jogi irányelvvel összefüggő jogharmonizációs feladatok teljesítése során nem lehet arra hivatkozni, hogy az irányelv csupán a tagállami társasági jog alakítása "irányának" a kijelölésére hivatott, és az alapvető célok és elvek korlátai között a nemzeti jogalkotó akkor is teljes szabadságot élvez, ha az irányelv a cél elérésének konkrét módját is meghatározza. Másként fogalmazva az a körülmény, hogy egy, a ’70-’80-as években elfogadott irányelv nem felel meg a szubszidiaritás és arányosság követelményének - túlzott mértékben behatárolja a nemzeti jogalkotó mozgásterét - alapul szolgál az irányelv közösségi szinten történő felülvizsgálatához, de nem jogosítja fel a tagállamot, hogy az irányelvi előírások hatályát egyoldalúan leszűkítse).
A gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény előkészítése során (mint ahogy azt a Gt. miniszteri indokolása is tanúsítja), a jogalkotó már jelentős részben figyelembe vette az irányelvben rögzített előírásokat. Helytállóan állapítja meg Sárközy Tamás, hogy "a hatályos magyar társasági jog alapvetően megfelel az EU irányelveinek …". Ez a megfelelőség ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az irányelv és a Gt. viszonyában ne lennének olyan pontok, amelyeknek a felülvizsgálata megkerülhetetlen. A Gt. néhány esetben kifejezetten az EK követelményeivel ellentétes szabályokat tartalmaz (lásd pl. a saját részvények megszerzésére vonatkozó előírásokat vagy az alaptőke felemelése során a jegyzési elsőbbség gyakorlásával összefüggő rendelkezéseket), máshol viszont, miközben a törvény az irányelvi minimumkövetelményeket kielégíti, ésszerűtlen mértékben korlátozza a részvényesek döntési autonómiáját (lásd pl. az utóalapítás esetére vagy az alaptőke leszállítása során a hitelezők biztosítékkal történő ellátására vonatkozó paragrafusokat). Ennek az oka részben arra vezethető vissza, hogy a közösségi előírások 1997-ben történt részleges adaptálásával egyidejűleg nem történt meg az immár feleslegessé váló hazai rendelkezés deregulációja.
Az irányelvvel összefüggő jogharmonizációs munka fontos előkérdése volt, hogy rendelkezéseinek alkalmazása milyen társasági típusokra legyen kötelező. Az Európai Unióhoz való csatlakozás feltételeit megállapító szerződés részét képező ún. technikai adaptációs szabályok szerint, a 2. számú társasági jogi irányelv személyi hatálya alá - a hazai társasági jogi típusok közül - kizárólag a részvénytársaság tartozik majd, a "részvénytársaság" terminus felel meg az irányelv bevezetőjében felsorolt, az egyes tagállamok társasági joga által használt jogi kategóriák szerinti elnevezéseknek. Következésképpen a kft. tekintetében az irányelv tőkevédelmi előírásait csak ott kell figyelembe venni, ahol a jogalkotó azt (pl. a hitelezői érdekek védelmét elősegítendő) indokoltnak tartja. A most előkészített javaslatok lehetőség szerint mellőzik a részvénytársaságra irányadó rendelkezéseknek a kft.-re történő automatikus kiterjesztését. A részvénytársaságok vonatkozásában bevezetésre ajánlott módosítások egy részénél ugyanis (részben azok újszerű voltára tekintettel) a kft.-nél való esetleges alkalmazás előírását megelőzően célszerű megvárni, amíg a jogalkalmazói tapasztalatok elemzése egy-két év múlva megtörténhet.
A technikai adaptációs szabályok ugyanakkor azt is egyértelművé tették, hogy a jogharmonizációs feladatok teljesítése nem függ a részvénytársaság működési módjától, a társasági törvény javasolt módosítása egyaránt vonatkozik a nyilvánosan és a zártkörűen működő részvénytársaságokra. A két részvénytársasági altípus közötti különbségeket nem a tőke- és hitelezővédelmi szabályok kapcsán kell hangsúlyozni, hanem a társaság belső szervezeti- működési mechanizmusát érintő rendelkezések között. (Miközben a zártkörűen működő részvénytársaságnál - a Gt. távlati felülvizsgálata során - a tulajdonosi döntéshozatal rugalmasabbá tételére kell törekedni, a nyilvánosan működő részvénytársaság esetében az ún. felelős vállalatirányítás elveinek megfelelően az átláthatóság és a befektetővédelem garanciális szabályainak az erősítése kell, hogy előtérbe kerüljön.)
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
