A faktoring széles körben elterjedt az elmúlt években Magyarországon. A Magyar Faktoring Szövetség adatai szerint bár a gazdasági válság eredményeként csökkent a faktoring piac mérete, 2009-ben még így is közel bruttó 750 milliárd forint volt a faktoring forgalom. Bár az iparban és a kereskedelemben kiemelkedő a faktoring elterjedtsége, a gazdaság valamennyi ágazatában alkalmazzák a faktoringot.[1]
A hatályos jog lényegét tekintve nem szabályozza a faktoringot. A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) - anélkül, hogy a faktoring fogalmát meghatározná - csupán annyit mond ki, hogy a faktoring pénzkölcsönnyújtásnak minősül.[2]
Magyarország 1996-ban csatlakozott a nemzetközi követelés-vételről szóló UNIDROIT Egyezményhez (a továbbiakban: Ottawai Egyezmény),[3] amelyhez összesen 18 állam csatlakozott. Az Ottawai Egyezmény azonban a hazai faktoringra nem vonatkozik, az kizárólag a nemzetközi faktoringot szabályozza. A 2. cikk szerint az Egyezmény alkalmazásának feltétele, hogy "a követelés-vételi szerződéssel átruházott követelések olyan eladó (szállító) és vevő közötti adásvételi szerződésből keletkeztek, akiknek székhelye különböző államban van, és a) ezek az államok és az az állam, amelyben a faktor székhelye van, valamennyien szerződő államok, vagy b) mind az adásvételi szerződés, mind a követelés-vételi szerződés tekintetében egy szerződő állam joga az irányadó." Az Ottawai Egyezmény alkalmazására a bírósági gyakorlatban nem került sor, se közzétett eset, se anonimizált bírósági határozat nincs, amely faktoringgal kapcsolatos jogvita eldöntése során az Ottawai Egyezményre hivatkozott volna.
A faktoringgal kapcsolatos bírósági gyakorlat egyébként is meglehetősen szegényes, csupán néhány közzétett döntés foglalkozott a faktoring szerződések egyes kérdéseivel. Ezekben a döntésekben a bíróságok jellemzően csupán a faktoring és az engedményezés kapcsolatát vizsgálták. E körben a bíróságok kimondták, hogy "a faktoring szerződéssel a bank valamely követelés jogosultjától - általában ellenértékért - megvásárolja a követelést, amelyet a jogosult e szerződéssel a bankra »engedményez«."[4] "A faktoring szerződés valamely jövőben esedékessé váló követelés átruházását, megvásárlását jelenti, ez tehát engedményezésnek fogható fel."[5] A Szegedi Ítélőtábla 2005-ben közzétett döntése a faktoringot összetettebb ügyletnek minősíti. E szerint "a faktoring lényege a követelésnek - a behajtás kockázata átvállalásával vagy anélkül történő - megvásárlása, megelőlegezése. A faktoring atipikus szerződés, amely a felek üzleti-szerződési céljától, szándékától függően a visszterhes engedményezés, az adásvétel, illetve hitelviszony elemeit foglalja magában."[6]
A Legfelsőbb Bíróság vizsgálta a faktoring alakszerűségét és a kötelezett értesítésének joghatását is, és ezeket kérdéseket az engedményezés szabályai alapján válaszolta meg. Az ítélet szerint "jogszabályi előírás hiányában az engedményezési szerződés érvényességéhez - s ezzel a faktoring szerződés érvényességéhez - nem szükséges annak írásba foglalása. A faktoring szerződésről szóló értesítést követően a kötelezett csak az »engedményesnek« teljesíthet."[7]
Az új Polgári Törvénykönyv 2003-ban közzétett koncepciója és tematikája megvizsgálta a faktoring szabályozásának szükségességét. Helyesnek minősítette a koncepció a faktoringot lényegét tekintve engedményezésnek minősítő bírói gyakorlatot, annak ellenére, hogy "a faktoring szerződések gyakran vegyes szerződések, amelyek az engedményezési elemen kívül más szolgáltatásokat (számlavezetést, követelés behajtására irányuló megbízást stb.) is tartalmaznak."[8] Mindezek alapján arra az álláspontra jutott, hogy a faktoring önálló szabályozása nem szükséges, a szabályozást az engedményezés szabályainak felülvizsgálata körében kell elvégezni. "Az engedményezés szabályait az új Ptk.-ban alkalmassá kell tenni a követelésvásárlás (faktoring) jogi feltételeinek kielégítésére."[9]
A Szakértői Javaslat ezzel összhangban nem szabályozza a faktoring szerződést. E kérdés kapcsán a Szakértői Javaslat arra hivatkozik, hogy "[r]észletesen rendelkezik ugyanakkor a Javaslat azokról a kérdésekről, amelyek a követelések mobilitását olcsón és könnyen, de a kötelezett érdekeit kellően védve biztosítják. Rendelkezik ezért a Javaslat az engedményezésről való értesítésről és a teljesítési utasításról, az engedményezési okiratról, a többszöri és az utólagos engedményezésről, az engedményező helytállási kötelezettségéről, és a kötelezett költségeinek megtérítéséről. További jelentős változtatás, hogy a Javaslat megteremti a jogok átruházásának lehetőségét."[10]
A Szakértői Javaslat megoldását többen bírálták. A bírálatok következtében a 2009. évi CXX. törvény önálló szerződéstípusként szabályozta a faktoringot az 5:367-5:373. §-okban. A szabályozás azonban álláspontunk szerint elhibázott.[11]
Elfogadva a Szakértői Javaslatot ért bírálatokat, az alábbiakban javaslatot teszünk arra, hogy a jelenleg újfent előkészítés alatt álló új Polgári Törvénykönyvben hol és milyen tartalommal lenne lehetséges a faktoring szerződés szabályozása. Ennek során elsőként arra a kérdésre szükséges válaszolni, hogy mi a faktoring jellegadó tulajdonsága, álláspontunk szerint ugyanis az e kérdésre adott válasz határozza meg, hogy a faktoring a Ptk. szerkezetében hol és milyen tartalommal helyezhető el. A jelen vizsgálatnak nem célja a faktoring részletes elemzése. A faktoring egyes kérdéseinek vizsgálatára itt csak annyiban kerül sor, ha a kérdésre adott válasz kodifikációs szempontból jelentőséggel bír.
A gyakorlat által faktoringnak nevezett szerződések két eltérő jogintézményt szabályoznak. Az egyik esetben a faktoring valamely termék értékesítőjének vagy szolgáltatás nyújtójának (az adósnak) a vevővel szemben fennálló, le nem járt követelésére vonatkozik. Ezek a követelések jellemzően biztos követelések és a vevők fizetőképessége sem jelent problémát. Azonban a gyakorlatban széles körben alkalmazott 30-90 napon fizetési határidő komoly finanszírozási problémát jelent a beszállító számára, ezt a likviditási nehézséget hivatott áthidalni a faktoring. A faktoring ezekben az esetekben a szolgáltatásuk ellenértékének megfizetésére váró vállalkozók (az iparági szóhasználatban: szállítók) forgóeszköz-finanszírozását teszi gördülékenyebbé azáltal, hogy a faktoring szolgáltatást nyújtó pénzügyi intézmény (a faktor) a még le nem járt követelést megvásárolja és a követelés ellenértékének jelentős részét (jellemzően kb. 80%-át) a szerződés megkötését követően haladéktalanul megfizeti az adósnak, így lehetővé teszi a termelés, illetve a szolgáltatás folyamatosságának biztosítását. Az adós számára a faktorálás lényege ezekben az esetekben a fizetési határidő tartamára kiterjedő finanszírozás.
A másik esetköre a faktoringnak a lejárt, nem fizető vevőkkel szemben fennálló követelések faktorálása. Ebben az esetben, az előző esettől eltérően, a hangsúly nem a finanszírozáson, hanem a kockázatos, bizonytalan helyzet megszüntetésén van.
Ezen eltérésből fakadóan a faktoring két típusa között jelentős eltérések vannak. Míg például a finanszírozási típusú faktoring esetén a gyakorlatban széles körben elterjedt a faktornak az adóssal szembeni megtérítési igénye, addig a második esetben ez jellemzően nem merül fel. Ez utóbbi eset álláspontunk szerint az engedményezéshez képest semmilyen további szabályozási igényt nem vet fel, hiszen ilyen esetekben jellemzően nincs másról szó, mint bizonytalan követelések engedményezéséről. Ennek lehetősége a hatályos jog alapján adott,[12] az ilyen típusú faktorálásra az engedményezésnek a gyakorlat igényei által továbbfejlesztett szabályai megfelelőek.
Ha mind a két esetet szabályozni kívánná az új Ptk., az nem tenné lehetővé a faktoringnak az egyéb követelésátruházásra irányuló szerződésektől elhatárolását, a két esetcsoport egyetlen közös tulajdonsága ugyanis csupán annyi, hogy az ügylet követelés átruházásával jár. Mindezek alapján álláspontunk szerint az új Ptk.-nak faktoring alatt csak a még le nem járt követelések faktorálását kellene szabályoznia.
A jogalkotónak egy új szerződéstípus szabályozása során arra kell választ adnia, hogy mi az a sajátosság, ami az adott szerződéstípust a Ptk.-ban szabályozott többi szerződéstípustól elhatárolja. Álláspontunk szerint téves a kialakult bírói gyakorlatnak, a Koncepciónak, a Szakértői Javaslatnak és a 2009. évi CXX. törvénynek az a kiindulópontja, hogy a faktoring engedményezés, amelynek a specialitását - többek között - az adja, hogy az engedményes, azaz a faktor díjazás ellenében többletszolgáltatást is vállal az engedményezővel szemben.
Álláspontunk szerint ez a megközelítés hibás, mivel nem választja el világosan az ügylet vizsgálata során a kötelező és a rendelkező ügyletet. A követelések átruházására a Szakértői Javaslat és a 2009. évi CXX. törvény alapján egyaránt kauzális tradíciós modellben kerül sor. "A Javaslat alapján tehát a követelések és a jogok átruházására a dolgok átruházásával azonos rendben kerülhet sor: egy érvényes kötelező és egy érvényes rendelkező ügylet szükséges a követelés átszállásához."[13] Ezt teszi egyértelművé az engedményezés fogalmát meghatározó rendelkezés, amely a birtokátruházás fogalmával összhangban úgy fogalmaz, hogy követelés átruházással való megszerzéséhez az átruházásra irányuló szerződés vagy más jogcím és a követelés engedményezés szükséges.[14]
Kétségtelen, hogy faktoring esetén követelések átruházására kerül sor, azaz a rendelkező ügylet az engedményezés. A kérdés azonban a faktoring szabályozása során épp az, hogy e rendelkező ügylet milyen jogcím alapján megy végbe. Ahogy a dolgok tulajdonjogának átruházásának számtalan jogcíme lehet, például adásvétel, ajándékozás, fiducia stb., a követelések átruházására is hasonlóan sokféle okból kerülhet sor. A lejárt követelések átruházása esetén a jogcím az előző pontban kifejtettek értelmében az adásvétel, az engedményező ugyanis ezekben az esetekben véglegesen át kívánja ruházni a követelését. Álláspontunk szerint ugyanakkor a le nem járt követelések faktorálásának épp az a sajátossága, hogy annak a jogcíme nem adásvétel, a követelések átruházására ugyanis jellemzően nem azzal a céllal kerül sor, hogy azon a faktor tulajdonjogot szerezzen, azaz véglegesen megszerezze a tulajdonjogból fakadó valamennyi jogosultságot és terhet. Így különösen, a faktoring tipikus esetkörében nem érvényesül az a szabály, amely szerint a kárveszélyt a tulajdonos viseli.[15]
A le nem járt követelések faktorálására kifejezetten finanszírozási célból kerül sor. Az engedményező tudja, hogy a követelés kötelezettje esedékességkor nagy eséllyel teljesíteni fog, a faktorálásra ezért elsősorban nem a nemfizetés kockázatától való menekülés miatt kerül sor, hanem azért, mert a követelés átruházója számára likviditási problémát okoz az akár három hónapos fizetési határidő.
A faktoringnak ez a jellegadó sajátossága a faktoringot a kölcsönszerződéshez teszi hasonlatossá. Indokolt ezért, hogy az új Ptk. a faktoring szerződés jellegadó sajátosságának, jogcímének - összhangban a Hpt. megközelítésével, amely a faktoringot pénzkölcsönnyújtásnak minősíti - a kölcsön elemet tekintse. A szabályozás során abból szükséges kiindulni, hogy a faktoring nem más, mint egy kölcsönszerződés, amelynek a specialitását az adja, hogy a hitelnyújtó esedékességkor elsőként nem az adóstól, azaz az engedményezőtől, hanem az adós kötelezettjétől lesz jogosult a követelés behajtását megkísérelni, és az adóssal szemben csak akkor léphet fel, ha a kötelezett nem teljesít. Nem értünk egyet ezért Szentiványinak azon álláspontjával, amely szerint a faktoringnak csupán a nem meghatározó elemei mutatnak némi hasonlóságot a kölcsönnel, "csupán a kölcsön vagy a hitel jogilag körülírható sajátosságait nem merítik ki. Inkább csak a funkciója olyan, amit más megoldás választása esetén többek között kölcsönnel lehetne helyettesíteni."[16] A faktoring esetén valóban nem egy kölcsönszerződésről és egy ahhoz kapcsolódó, de elkülönülő biztosítéki szerződésről van szó, hanem engedményezésről, olyan engedményezésről azonban, amelynek jogcíme a biztosítékadással egybekötött finanszírozás. Ha csak a formai elemre, az engedményezésre koncentrálunk, akkor nem tudjuk megragadni az ügylet jellegadó sajátosságát. A polgári jogi szabályozásnak éppen a jogcímre kell koncentrálnia, és az abból fakadó sajátosságokat kell kiemelnie.
A faktoring sajátossága, hogy a finanszírozás központjában a biztosítékul szolgáló követelés áll: ennek minősége döntő szerepet játszik abban, hogy a finanszírozásra sor kerülhet-e, és alapvetően ez határozza meg a finanszírozás összegét is. Ha a vevő a kötelezettségének eleget tesz, akkor a jogviszony lezárul. Ha a vevő nem vagy nem szerződésszerűen teljesít, akkor feléled az ügylet kölcsönjellege, és a faktor a követelését az adóstól lesz jogosult behajtani. A faktoring további előnye épp az, hogy olyan vállalkozások számára is lehetővé teszi a finanszírozást, amelyek kölcsönhöz nehezen jutnának. Ennek oka, hogy a faktor számára elsődleges jelentőséggel nem az adós, hanem a vevő pénzügyi helyzete bír jelentőséggel.
A faktoring fentiekben ismertetett jellemzőiben felfedezhető a fiduciárius ügyletek legfőbb jellegzetessége: "a felek által használt jogeszközök hatása nagyobb, tágabb körű, mint amekkora a szándékolt gazdasági cél (biztosítéknyújtás) megvalósításához szükséges. A zálogjog korlátolt dologi jog formájában kielégítési elsőbbséget, a fiduciárius biztosítékok tulajdonjog (rendelkezési jog) formájában kielégítési kizárólagosságot biztosítanak a hitelezőnek."[17]
A Szakértői Javaslat - amelynek megoldását e tekintetben nem vette át a 2009. évi CXX. törvény - a fiduciárius biztosítékok felek által tervezett joghatásait nem ismeri el, a fiduciárius biztosítékokat létesítő megállapodások a Szakértői Javaslat 4:106-4:107. §-ai alapján zálogszerződésként érvényesek.
A Szakértői Javaslat sem minden fiduciárius ügyletet minősít át zálogszerződéssé, például a bizomány is tartalmaz fiduciárius elemeket, bevettségük, szabályozottságuk és korlátozott érvényesülésük azonban elfogadhatóvá teszi ezeket a jogintézményeket. Álláspontunk szerint - teljes mértékben egyetértve a Szakértői Javaslat által alkalmazott funkcionális megközelítéssel - a faktoring szerződés tekintetében is lehetséges kivételt tenni a fiduciárius biztosítékok átminősítésének főszabálya alól. Ez az ügylet ugyanis sem az adós, sem az adós többi hitelező számára nem jelent valódi kockázatot, nem alkalmas a zálogjog szabályainak a kijátszására. Azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a faktoring esetében a hazai és a nemzetközi gyakorlatban meghonosodott és feltételrendszerét tekintve kikristályosodott finanszírozási megoldásról van szó, amelyet jellemzően erre szakosodott, szabályozott és felügyelt pénzügyi intézmények alkalmaznak.
A faktoring szabályozásának kérdése önmagában nem vizsgálható, az csak az új Ptk.-nak a dologi hitelbiztosítékokra vonatkozó szabályozási koncepciójának ismeretében válaszolható meg. A dologi hitelbiztosítékok szabályozásának koncepciója tehát a faktoring szabályozhatóságának előkérdése. Ha az új Ptk. átfogóan tiltja vagy átminősíti a fiduciárius elemeket tartalmazó jogügyleteket, akkor ezzel a koncepcióval nem állna összhangban a faktoring szabályozása. Ha az új Ptk. meghatározott körben elismeri a fiduciárius hitelbiztosítékokat, akkor indokolt lehet a faktoring elismerése is.
A fent kifejtett felfogás következtében a faktoring szerződést a Hitel- és számlajogviszonyok Cím alatt, a kölcsönszerződés szabályait követően indokolt elhelyezni, a faktoring fogalmát pedig a kölcsönszerződés szabályait alapul véve szükséges meghatározni a következők szerint: Faktoring szerződés alapján a faktor köteles meghatározott pénzösszeget az adós rendelkezésére bocsátani, az adós pedig köteles harmadik személlyel szemben fennálló, még esedékessé nem vált és nem vitatott követelését a faktorra engedményezni. A faktoring esetén a főszolgáltatás a faktor által nyújtott kölcsön, a követelések átruházására csupán a kölcsön biztosítékaként kerül sor.
E megközelítésből fakad, hogy a faktoring szerződés szabályai között nem az engedményezés, hanem a kölcsönszerződés szabályaitól való eltéréseket kell szabályozni. Ha az új Ptk.-nak az engedményezésre vonatkozó szabályai megfelelőek, akkor azok a faktoringra is jól alkalmazhatóak. Ha e körben valamely szabály nem tűnik alkalmazhatónak, azt az engedményezés megfelelő módosításával szükséges orvosolni, nem pedig azáltal, hogy a faktoring szerződés szabályai között speciális rendelkezést írunk elő.
Az eltérő megközelítés problémáit jól mutatja a 2009. évi CXX. törvény, amely az engedményezés szabályaitól a faktoring szerződés körében több ponton eltér, anélkül, hogy választ adna arra, hogy az eltérések miért pont faktoring esetén indokoltak, miért nem az engedményezés szabályait módosítja ennek megfelelően. Itt csak két példára hivatkozunk. Az első példa a kötelezett beszámítási jogára vonatkozik: engedményezés esetén az értesítéskor már fennállt jogalapon keletkezett ellenköveteléseket beszámíthatja a kötelezett, erre faktoring esetén nincs lehetőség.[18] Az engedményezést kizáró kikötések kezelésére vonatkozó második példa nem csak az eltérő szabályozás indokolatlanságát, de az ebből fakadó komoly problémákat is jól jelzi. Engedményezés esetén az engedményezést kizáró kikötés érvényes, de harmadik személlyel szemben hatálytalan, faktoring esetén viszont az ilyen kikötések semmisek.[19] A két rendelkezés együttes értelmezéséből az a következtetés vonható le, hogy kizárólag az az engedményezést kizáró kikötés érvényes, amely a szerződésből fakadó követelések átruházását a faktorra való átruházás kivételével tiltja meg.
Az engedményezés szabályaitól csupán egy ponton, a faktorálható követelések meghatározása kapcsán indokolt eltérni, mégpedig három kérdésben. Faktorálni a) csak pénzkövetelést lehet, b) amely a faktoring szerződés megkötésének időpontjába még nem esedékes és c) amely nem vitatott.
Az Ottawai Egyezmény a faktorálható követelések körét leszűkíti tekintettel az egyezmény hangsúlyozottan kereskedelmi jellegére. Az új Ptk.-ban ugyanakkor a lehető legkevesebb korlátot kíván a szabályozás során meghatározni. Az új Ptk.-nak ezért nem kellene kizárnia a faktoring fogalmából azokat a követeléseket, amelyek olyan szerződésekből erednek, amelyeknek tárgyát az adós személyes, családi vagy háztartási használat céljából szerezte meg, nem indokolt a faktorálható követelések körét leszűkíteni áruszállításból és szolgáltatásnyújtásból fakadó követelésekre. Az engedményezési szabályai meghatározzák, hogy mely követelések engedményezhetőek. Az átruházható követelések faktorálása esetén - még ha az tipikusnak nem is tekinthető - nem létezik olyan szempont, amely a semmissé nyilvánítást indokolna. Az új Ptk. alapján ennek megfelelően minden követelés faktorálható lehetne, amely engedményezhető.
Az Ottawai Egyezmény 1. cikke szerint "Az egyezmény alkalmazásában »követelés-vételi szerződés« az a szerződés, amelyet egyik fél (a szállító) a másik szerződő féllel (faktor) köt, és amelynek alapján
a) a szállító a faktorra engedményezi vagy engedményezni fogja az olyan adásvételi szerződésből keletkezett kinnlévőségeit, amelyek a szállító és vevői (adósai) által kötött szerződésekből erednek, ha ezek nem olyan szerződések, amelyeknek tárgyát az adós személyes, családi vagy háztartási használat céljából szerezte meg;
b) a faktornak az alábbiak közül legalább két tevékenységet el kell látnia:
- a szállító megelőlegezése, ideértve kölcsönöket és előleg folyósítását,
- kinnlévőségekkel kapcsolatos számlavezetés (könyvelés),
- kinnlévőségek beszedése,
- védelem az adós fizetési késedelme vagy mulasztása esetére;
c) a kinnlévőségek engedményezéséről az adósokat értesíteni kell."
Az Ottawai Egyezmény alapján a 2009. évi CXX. törvény 5:367. §-a is a faktoringot olyan engedményezésként határozta meg, amelyben a faktor a követeléseket köteles a jogosultnak részben vagy egészben finanszírozni vagy a kötelezett fizetésképtelenségének kockázatát az adóstól átvállalni, és a jogosulttal elszámolni, és jogosult nyilvántartani, illetve - annak esedékessé válását követően - érvényesíteni.
Az itt javasolt megoldás a szállító megelőlegezését a faktoring fogalmi elemévé tette, finanszírozás hiányában faktoringról nem beszélhetünk, így ennek a további vizsgálata szükségtelen.
Javaslatunk a visszkeresetes faktoringot tekinti főszabálynak, ahol a faktor a kötelezettnek az esedékességkor történő nemteljesítése esetén azonnal jogosult lesz visszkereseti jogának gyakorlására. A faktor tehát az itt javasolt diszpozitív főszabály szerint nem nyújt védelmet az adós fizetési késedelme vagy nemteljesítése esetére, és a követelés behajtására sem köteles. A kintlévőségek behajtása és az adós fizetési késedelme elleni védelem álláspontunk szerint is olyan szolgáltatásnak minősül, amelyek nem a jogosulti pozícióval automatikusan együtt járó jogok, illetve kötelezettségek, hanem a faktor által nyújtott "extra" szolgáltatások.
A faktoring szerződés alapján fizetési kötelezettség a faktoring szerződés alapján elsősorban a faktort terheli, aki a szerződésben meghatározott összeget fizeti az adósnak. A fizetendő összeg meghatározására oly módon kerül sor, hogy a követelést a faktor leszámítolja, azaz lényegét tekintve az engedményezett követelés esedékességig hátralévő időre eső kamat mértékével és a követelés behajtásának a kockázatával valamint az ügylethez kapcsolódó egyes költségekkel csökkenti a követelés "névértékét".
Díj jellemzően nem az egyedi faktoring szerződés, hanem a faktoring keretszerződés alapján jár a keretösszeg rendelkezésre tartása ellenértékeként. Ez a megközelítés összhangban áll a hitel- és a kölcsönszerződés megkülönböztetésével is. Hitelszerződés esetén a keretösszeg rendelkezésre tartásának ellenértéke a díj, míg a hitelszerződés alapján megkötött kölcsönszerződés esetén az adós nem díj fizetésére, hanem a kölcsönösszeg visszafizetésére köteles.
Természetesen az előző pontban kifejtettekkel összhangban a felek jogosultak a faktoring szerződés alapján is díjat kikötni, ha a faktor többletszolgáltatást vállal, így például, ha vállalja a kötelezett nemfizetésének a kockázatát, vagy kötelezettséget vállal arra, hogy a kötelezett nemteljesítése esetén megkísérli bírósági úton behajtani a követelést. Ezekben az esetekben ugyanis a díjjal szemben valódi szolgáltatás áll. Mivel ezeket a szolgáltatásokat a faktor csak a felek külön megállapodása esetén nyújtja, álláspontunk szerint nem indokolt, hogy az új Ptk. a faktoring szerződés fogalmi elemévé tegye a faktoring díjat.
A faktoring jogviszony alanyainak a gyakorlatban kialakult és az Ottawai Egyezmény hivatalos magyar fordításában is használt megnevezésének átvétele csak részben tűnik indokoltnak. A finanszírozó személyének megnevezése a különböző jogrendszerekben szinte teljesen egységesen: faktor, ezt az új Ptk.-ban is javasolt átvenni. A jogviszony másik alanya az angolszász jogirodalomban a supplier, amely az UNIDROIT egyezmény hivatalos magyar fordításában: szállító. Ez a megnevezés ugyanakkor félrevezető, hiszen az nem a faktorral szembeni pozíciójában határozza meg a másik felet, hanem a harmadik személy kötelezettel szemben. Ráadásul e jogviszonyokban is pontatlan a szállító megnevezés, hiszen az arra utal, mintha faktorálható követelés kizárólag szállítási szerződésekből fakadhatna. A szállító megnevezés átvételét ezért nem javasoljuk, a helyett, tekintettel a kölcsönszerződés alanyainak megjelölésére is, az adós megnevezés tűnik megfelelőnek. Faktoring szerződés esetén tehát a faktor és az adós állnak egymással jogviszonyban. A jogviszonyban közvetetten részt vevő harmadik személy, az engedményezett megjelölése az új Ptk. általános szóhasználatával összhangban: kötelezett.
Szükségtelen, hogy az új Ptk. meghatározza, hogy ki lehet a faktoring szerződés alanya akár a faktor, akár a szállító oldalán. Egy ilyen korlátozás a polgári jogi szabályozástól idegen, magánjogi érvekkel alá nem támasztható lenne. Ha közjogi szempontok ilyen korlátozás mellett szólnak, akkor ilyen megszorítást külön törvények (így például a Hpt.) tartalmazhatnak.
A faktoring szerződésre álláspontunk szerint annak ellenére indokolatlan kötelező írásbeli forma előírása, hogy a Hpt. fogalmai szerint a faktoring pénzkölcsönnyújtásnak minősül, így ilyen szerződést a felek csak írásban köthetnek. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének gyakorlata is elismeri, hogy a faktoring szerződés abban az esetben nem minősül üzletszerű tevékenységnek és így nem érvényesül az írásba foglalási kötelezettség, ha a szerződést kötő partnerek személyén kívül a szolgáltatások tárgya és köre, mennyisége, a szolgáltatás ellenértéke, a teljesítés körülményei, illetve az ügylet egyéb lényegi elemei is előre egyedileg meghatározottak.[20] Indokolatlan ezért, hogy maga az új Ptk. írásba foglalási kötelezettséget fogalmazzon meg, ezzel ugyanis olyan körben is érvényességi feltétellé válna az írásbeli forma, ahol azt közjogi jogszabályok nem írják elő. Egy ilyen megközelítés ellentétben állna az új Ptk. egyéb szerződések esetén követett elvének, amely alaki követelményt csak kivételesen ír elő.
Ha a faktoringot speciális kölcsönszerződésként szabályozzuk, abból az a kodifikációs előny is fakad, hogy e fejezetben csupán azokat a kérdéseket kell szabályozni, amelyek a kölcsönszerződés szabályaihoz képest speciálisak, egyebekben a faktoring szerződésre a kölcsönszerződés szabályait kell megfelelően alkalmazni. Ez a megoldás nem csupán azt teszi egyértelművé, hogy a kölcsönszerződésre vonatkozó valamennyi rendelkezés megfelelően alkalmazandó faktoring szerződés esetén is, hanem azt is lehetővé teszi, hogy a kölcsönszerződés körében kialakult bírói gyakorlat a faktoring szerződésre is megfelelően alkalmazható legyen.
Tekintettel arra, hogy a kölcsönszerződéstől eltérően faktoring esetén elsősorban az adós mellett a kötelezett személye és a követelés bír relevanciával, ezért célszerű az utaló szabály mellett is részletesen szabályozni, hogy a faktor milyen esetekben jogosult a faktoring szerződést felmondani, amelynek eredményeként jogosulttá válik a faktor a megszerzett követelést visszaruházni az adósra.
Az azonnali hatályú felmondás eseteinek összhangban kell lenniük a kölcsönszerződés azonnali hatályú felmondásának az eseteivel, az eltérés csak abból fakadhat, hogy itt szükséges figyelembe venni az átruházott követelés és a követelés kötelezettjének a helyzetét is. A Szakértői Javaslatnak a kölcsönszerződésre vonatkozó rendelkezései ugyanakkor álláspontunk szerint több szempontból is felülvizsgálatra szorulnak.
Indokolt lenne felülvizsgálni azt a megoldást, hogy a Ptk. az azonnali hatályú felmondás jogát biztosítja a hitelező számára. Ez a külföldi gyakorlattól eltér és a hitelező érdekeire sincs tekintettel. A hitelező érdekeit az szolgálná, ha ilyen esetekben a tartozást tehetné lejárttá, és azt azonnal jogosult lenne visszakövetelni az adóstól. Ez a lehetőség azzal az előnnyel járna, hogy a kölcsönszerződésben kikötött biztosítékok, vitarendezési szabályok stb. nem vesztenék hatályukat, így azok be tudnák tölteni a rendeltetésüket. Tekintettel arra, hogy a faktoring szabályainak - a fent kifejtettek értelmében - összhangban kell állniuk a kölcsönszerződés szabályaival, az alábbiakban a szabályozást a Szakértői Javaslat és a 2009. évi CXX. törvény kölcsönszerződésre vonatkozó rendelkezéseihez igazítottuk, ezért kényszerűen azonnali hatályú felmondási jogot és nem a tartozás lejárttá tételének jogát biztosítjuk e körben is a faktor számára. Szükségesnek tartanánk azonban e rendelkezés felülvizsgálatát.
A Szakértői Javaslatnak a kölcsönszerződés azonnali hatályú felmondására vonatkozó egyes rendelkezései pontatlanok is. A Szakértői Javaslat azonnali hatályú felmondási jogot biztosít például arra az esetre, ha az adós a kölcsönadót megtévesztette és ez a szerződés megkötését, annak tartalmát befolyásolta.[21] Ez jogpolitikailag megkérdőjelezhető megoldás, hiszen az itt ismertetett tényállás azonos a megtévesztéssel. Megtévesztés esetén ugyanakkor a létrejött szerződés megtámadható, így annak azonnali hatályú felmondásának szabályozása nem tűnik szükségesnek. Bár dogmatikailag értelmezhető megtámadható szerződések esetén is a felmondás, a Ptk.-ban azonban egyedülálló lenne egy olyan szabály, amely ugyanahhoz a körülményhez egyidejűleg megtámadási és felmondási jogot is kapcsol. Ez a megoldás ezért álláspontunk szerint nem támogatható.
Szükségtelennek látszik továbbá a Szakértői Javaslat azon szabálya, amely szerint az adós hitelképtelenné válása is azonnali hatályú felmondási ok, mivel a Szakértői Javaslat szerint az adós vagyoni helyzetének romlása már önmagában is felmondási ok, így ugyanarra a körülményre a Szakértői Javaslat két felmondási okot biztosít.[22]
Megjegyezzük, hogy indokoltnak tűnik a Szakértői Javaslat kölcsönszerződésre vonatkozó szabályait tartalmilag is felülvizsgálni. A Szakértői Javaslat felmondási okként olyan kötelezettségek megszegését is szabályozza (adatszolgáltatás elmulasztása, vizsgálat akadályozása), amelyeket az adós kötelezettségeként nem fogalmaz meg.[23] A felmondási jog álláspontunk szerint is helyes, de szükséges lenne ezeket a kötelezettségeket pozitívan, az adós kötelezettségeiként meghatározni.
Ezen észrevételek tükrében a Javaslat a faktoring szerződés azonnali hatályú felmondására vonatkozó rendelkezéseket a kölcsönszerződés szabályainak újragondolását követően szükséges véglegesíteni. Álláspontunk szerint a faktor számára az azonnali hatályú felmondás jogát a következő esetekre szükséges biztosítani:
a) az adós a fizetőképességére és az átruházott követelés jogi helyzetére vonatkozó vizsgálatot - felszólítás ellenére - akadályozza;
b) az adós adatszolgáltatási kötelezettségét - figyelmeztetés ellenére - megszegi;
c) az adós vagyoni helyzetének romlása vagy a fedezet elvonására irányuló magatartása veszélyezteti az adós megtérítési kötelezettségének a teljesítését;
d) az átruházott követelés kötelezettjének vagyoni helyzetének romlása veszélyezteti a követelés teljesítését.
Nincs akadálya annak, hogy egy szerződéssel a felek több követelést faktoráljanak. Indokolatlan lenne ugyanakkor a faktort ilyen esetben a felmondási ok bekövetkezte esetén arra kötelezni, hogy valamennyi követelés tekintetében felmondja a faktoring szerződést. Szükséges ezért biztosítani a faktor számára azt a jogot, hogy a felmondási jogát csak meghatározott követelések tekintetében, részlegesen gyakorolja. Ilyen esetben a faktoring szerződés a többi követelés tekintetében változatlan tartalommal áll fenn a felmondás ellenére is.
A kölcsönszerződéshez képest a faktoring különlegességét az adja, hogy - a felek eltérő megállapodásának hiányában - esedékességkor, azaz az engedményezett követelés lejártakor a faktor nem az adóstól, hanem az engedményezett követelés kötelezettjétől köteles elsőként megkísérelni a behajtást. Széles körben elterjedt gyakorlat, hogy a faktor nem vállalja magára a kötelezett nemteljesítésének kockázatát, ezért kiköti a szerződésben, hogy a kötelezett nemteljesítése esetén jogosult a követelés összegét az adóstól követelni és az átruházott követelést visszaruházni az adósra (megtérítési igény, visszkereset). A Magyar Faktoring Szövetség adatai szerint 2009 első félévében a visszkeresetes forgalom aránya 71% volt.[24]
A visszkereset eltérő formákban jelenik meg: léteznek olyan szerződések, amelyekben a felek abban állapodnak meg, hogy a faktor köteles megkísérelni a behajtást (pl. fizetési meghagyási eljárás indításával), és csak ennek sikertelensége esetén jogosult élni a visszkereseti jogával, míg más szerződésekben a faktor azonnal jogosulttá válik a visszkereseti jog érvényesítésére, ha a kötelezett esedékességkor nem teljesít.
Álláspontunk szerint ez utóbbi változat kodifikálása célszerű azzal, hogy természetesen a felek szabadon határozhatják meg a visszkereset feltételeit és a visszkereseti jogot ki is zárhatják. Ennek a megoldásnak az előnye, hogy a faktor számára döntési lehetőséget biztosít: ha esedékességkor a kötelezett nem teljesít, akkor élhet a visszkereseti jogával, de dönthet úgy is, hogy tovább vár a kötelezett teljesítésére, vagy bírósági úton kényszeríti ki a kötelezett teljesítését.
A felek - a szabályozás diszpozitív jellegéből adódóan - természetesen dönthetnek úgy, hogy a visszkereseti jog ne illesse meg a faktort, hanem - tekintettel arra is, hogy a követelés nem vitatottként lett átruházva - a hibás teljesítés szabályai szerint legyen jogosult az adóssal szemben fellépni, a Javaslat azonban a széles körben elterjedt gyakorlatot alapul véve a visszkereseti jogot teszi meg főszabálynak.
A visszkereset polgári jogi szempontból nem más, mint a Szakértői Javaslat és a 2009. évi CXX. törvény által is szabályozott eladási jog[25]: a faktor a követelést egyoldalú nyilatkozattal köteles visszaengedményezni az adósra, aki köteles lesz a követelés összegét megfizetni a faktornak. A visszkereseti jog gyakorlásának feltétele a faktoring szerződés azonnali hatályú felmondása.
Szükséges hangsúlyozni, hogy a visszkereset esetén nem a faktor által fizetett összeget, hanem a követelés "névértékét" köteles az adós visszafizetni a faktornak. Ez ugyanis az az összeg, amelynek befolyására tekintettel a faktor a kölcsönt nyújtotta, és ez az összeg fedezi a kölcsön kamatát és az azzal kapcsolatos költségeket.
Mindezek alapján, ha a fent kifejtettekkel összhangban az új Ptk. az azonnali hatályú felmondási jogot nem váltja fel a tartozás lejárttá tételének joga, az új Ptk.-nak azt kellene kimondania, hogy a faktor akkor is jogosult a szerződést azonnali hatállyal felmondani, ha az engedményezett követelés esedékességekor a követelés kötelezettje nem teljesít. A szerződés felmondása esetén a faktor köteles a követelést visszaengedményezni az adósra, az adós pedig köteles a követelés összegét megfizetni a faktornak. A faktoring szerződésben kikötött biztosítékok az adós visszkereset esetén beálló fizetési kötelezettségére is kiterjednének.
A finanszírozási gyakorlatban a felek jellemzően keretszerződést kötnek, amelyben szabályozzák, hogy milyen értékhatárig illetve milyen időtartamon belül és milyen követelésekre vonatkozóan terheli szerződéskötés a faktort, és amelyben a felek részletesen szabályozzák a megkötendő faktoring szerződés feltételeit is, így a keretszerződés alapján megkötendő faktoring szerződések lényegében már csupán abból állnak, hogy az adós bejelenti, hogy mely követeléseket kíván a faktorra ruházni.
A faktoring keretszerződés tehát - a hitelszerződéshez hasonlóan - nem jelent az adós oldalán szerződéskötési kötelezettséget, csupán a faktor oldalán keletkeztet rendelkezésre állási kötelezettséget. Szerződéskötési kötelezettség akkor keletkezik csupán, ha az adós a keretszerződésben meghatározott feltételeknek megfelelő követelés faktorálására vonatkozó ajánlatot tesz a faktornak.
A faktor rendelkezésre állásáért az adós - a gyakorlatban jellemzően rendelkezésre tartási jutaléknak nevezett - díjat fizet a faktornak. A rendelkezésre tartási jutalék nem faktoring díj, azt az adós kizárólag a faktor rendelkezésre állása ellenértékeként fizeti meg.
A faktoring keretszerződés felmondását azokban az esetekben szükséges biztosítani, amelyekben a faktor a faktoring szerződés felmondására is jogosult lenne. Az adós - a hitelszerződéshez hasonlóan - indokolás nélkül bármikor jogosult felmondani a szerződést.
A faktoring keretszerződés esetén a kölcsönszerződés szabályaival összhangban kell meghatározni, hogy a faktor mely esetben mentesül az őt a faktoring szerződés alapján terhelő szerződéskötési kötelezettség alól. E rendelkezés indokai azonosak a kölcsönszerződés kifizetésének megtagadása körében írtakkal.
A faktoring fogalma elméleti igényességgel nehezen határozható meg, mivel a gyakorlat faktoringon számos konstrukciót ért. Salinger a full service faktorálás és az invoice discounting között további ötféle faktorálás között tesz különbséget, amelyeket ha összehasonlítunk, akkor - túl azon, hogy mindegyik esetben sor kerül követelések megvásárlására - egyetlen közös jellemzőt sem találunk.[26] A jogalkotó ezért, ha szabályozni kívánja a faktoringot, akkor döntés előtt áll: a faktoring fogalmának meghatározásával ugyanis egyes, a gyakorlat által faktoringnak nevezett tevékenységeket kirekeszt a szabályozásból. Épp ezért minden szabályozási kísérlet bizonyos mértékig önkényes lesz. Álláspontunk szerint ennek során a legkisebb rossz elve alapján olyan fogalmat kell alkotni, amely a lehető legtöbb ügylet számára képes szabályozást biztosítani. Ezen elv alapján a fentiekben olyan javaslatot fogalmaztunk meg, amely a finanszírozási célt tekinti olyannak, amely a legkevesebb ügyletet rekeszt ki a szabályozásból.
A finanszírozási célú faktoring rendelkezik a fiduciárius hitelbiztosítékok jellemzőivel, ezért annak az új Ptk.-ban való kodifikálhatósága kérdésében csak akkor születhet döntés, ha kialakult az új Ptk. dologi hitelbiztosítékokra vonatkozó szabályozási koncepciója. A faktoring csak abban az esetben kodifikálható, ha az új Ptk. bizonyos körben elismeri a fiduciárius biztosítékokat.
A javasolt szabályozás alapelvei az alábbiak.
A finanszírozási célú követelésvásárlás háttereként a kölcsönszerződés szabályainak alkalmazása látszik kézenfekvőnek. A faktoringot a kölcsönszerződéstől lényegét tekintve csak az határolja el, hogy főszabályként a tartozást az engedményezett követelés kötelezettje köteles teljesíteni. A visszkereseti jog javasolt diszpozitív szabálya szerint ugyanakkor a faktort megilleti az a jog, hogy ha esedékességkor a kötelezett nem teljesít, akkor azonnali hatállyal felmondja a faktoring szerződést, a követelést visszaengedményezze az adósra, és az adóstól követelje a tartozás megfizetését.
A faktoring és a kölcsön közötti hasonlóság jól látszik a faktoring szerződés és a faktoring keretszerződés viszonyának vizsgálatakor. A faktoring keretszerződés a hitelszerződéssel azonos módon, a faktor oldalán díj ellenében történő rendelkezésre állási kötelezettséget teremt, amely alapján az adós, a keretszerződésben meghatározott feltételek szerint jogosult lesz egyedi faktoring szerződéseket kötni a faktorral.
A faktoring szerződésnek a kölcsön speciális típusaként történő szabályozása lehetővé teszi, hogy az új Ptk. csak az eltéréseket szabályozza, egyebekben a faktoringra a kölcsön szabályainak megfelelő alkalmazását írja elő. ■
JEGYZETEK
[1] http://www.faktoringszovetseg.hu/html/hirek.html.
[2] Hpt. 2. sz. melléklet I. 10.2. b) pont.
[3] Lásd a nemzetközi követelés-vételről szóló, Ottawában, 1998. május 28-án kelt UNIDROIT Egyezmény kihirdetéséről szóló 1997. évi LXXXV. törvényt.
[4] BH 1997/244.
[5] BH 1999/77.
[6] BH 2005/72.
[7] BH 1999/77.
[8] Az új Polgári Törvénykönyv koncepciója és tematikája. Magyar Közlöny különszám 2003 (a továbbiakban: Koncepció), 152. o.
[9] Koncepció 152. o.
[10] Gárdos Péter: Engedményezés, tartozásátvállalás és szerződésátruházás. In Vékás Lajos (szerk.): Szakértői Javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez. Budapest, 2008, Complex, 846. o.
[11] Az egyes rendelkezésekhez fűzött kritikai megjegyzéseket lásd Gárdos Péter (szerk.): Kézikönyv az új Polgári Törvénykönyvhöz. Budapest, 2009, Complex, 770-773. o.
[12] A Ptk. 330. § (1) bekezdés a) pontja a bizonytalan követelések átruházására a főszabályként érvényesülő kezesi felelősséget kizárja.
[13] Gárdos Péter: Engedményezés, tartozásátvállalás és szerződésátruházás. In Vékás Lajos (szerk.): Szakértői Javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez. Budapest, 2008, Complex, 847. o.
[14] Szakértői Javaslat 5:176. § (1) bekezdés, 2009. évi CXX. törvény 5:169. § (1) bekezdés.
[15] Ptk. 99. §, Szakértői Javaslat 4:24. §, 2009. évi CXX. törvény 4:22. §.
[16] Szentiványi Iván: Az "összevont" pénz- és hiteljogviszonyok az új Ptk.-ban. Gazdaság és Jog, 2010/7-8. 20-31. o, 21. o.
[17] Csizmazia Norbert-Gárdos István: A zálogjog. In Vékás Lajos (szerk.): Szakértői Javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez. Budapest, 2008, Complex, 663. o.
[18] 5:172. § (1) bekezdés és 5:371. § (4) bekezdés.
[19] 5:170. § (3) bekezdés és 5:368. § (2) bekezdés.
[20] Lásd például: http://www.pszaf.hu/data/cms2103202/penz188.pdf.
[21] Szakértői Javaslat 5:380. § b) pont.
[22] Szakértői Javaslat 5:380. § e) és g) pontok.
[23] Szakértői Javaslat 5:380. § c) és d) pontok.
[24] http://www.faktoringszovetseg.hu/html/hirek.html.
[25] Szakértői Javaslat 5:204. §, 2009. évi CXX. törvény 5:197. §.
[26] Ruddy, Noel-Mills, Simon-Davidson, Nigel: Salinger on factoring. 4. kiadás, London, 2005, Sweet&Maxwell, 16-25. o.
Visszaugrás
