Megrendelés
Magyar Jog

Fizessen elő a Magyar Jogra!

Előfizetés

Rozsnyai Krisztina: Búcsúbeszéd (MJ, 2023/2., 123. o.)

Tisztelt Gyászoló Család! Kedves Rokonok, Barátok, Kollégák!

Megrendülten állunk most itt, mert fájdalmasan tátong az az űr, amelyet Erdei Árpád professzor úr - vagy ahogy ő szerette, Tanár úr - maga után hagyott.

Tanár úr több mint 60 évvel ezelőtt vált az ELTE Állam és Jogtudományi Karának egyetemi polgárává, s alma materéhez mindvégig hű maradt. A katedrát súlyos betegségével küzdve sem hagyta el: még az őszi félévben, a távoktatás megpróbáltatásait vállalva is tartott órákat.

Kezdőéneknek maga Tanár úr választotta a 90. Zsoltárt. E Zsoltár záró kérései hitem szerint megvalósultak Tanár úr életében: Úgy tudta számlálni napjait, hogy bölcs szívhez jutott és keze munkáját is maradandóvá tette az Úr. (Zsoltárok)

Tanár úrnál kiválóbb előadóval nem találkoztam sem egyetemi éveim alatt, sem azóta. Sajátos stílusa, fanyar humora, eleganciája, gyakorlati példái a mai napig elevenen élnek szerintem minden volt hallgatójában. Az előadásain igényelte a párbeszédet, ma is előttem van, ahogy - a többi oktatótól eltérően - a padsorok között fel alá járkál és együtt-gondolkodásra készteti a hallgatókat.

Tanár úr nemcsak tanított, hanem tanítványai is voltak. Azért voltak tanítványai, mert hatalmas elméleti tudása nem töltötte el gőggel, hanem végtelen szakmai alázattal és érdeklődéssel fordult mások felé. Segítette a tanszéken dolgozó fiatal demonstrátorok, doktoranduszok munkáját, aktívan részt vett a tudományos diákkör kezdeményezéseiben, a hallgatók OTDK-ra való felkészítésében, alapos és körültekintő konzulense volt számos dolgozatnak. Előadáson, szemináriumon önálló kritikai gondolkodásra bátorította a hallgatókat, s vallotta, hogy nincs rossz kérdés. Nagyon ügyelt arra is, hogy senkit ne hagyjon válasz nélkül. Vizsgáztatás közben is tanított. Nem arra volt kíváncsi, hogy ki mit magolt be, hanem hogy mit értett meg a büntető eljárásjog tudományából.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére