A tisztességes bírósági eljárás biztosítása az igazságszolgáltatási rendszerek egyik alapfunkciója. Noha az Emberi Jogok Európai Egyezményének (a továbbiakban: Egyezmény)[1] tisztességes eljáráshoz való jogot rögzítő 6. cikke csak polgári és büntetőügyekre vonatkozóan fektet le garanciális követelményeket, az Egyezmény e rendelkezése többnyire a közigazgatási perekre is irányadó, mert a közigazgatási joghoz tartozó számos jogterület között is bőséggel vannak polgári és büntető jellegűek. Az Egyezmény végrehajtása felett őrködő Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB, strasbourgi bíróság) számos közigazgatási jogterületet a 6. cikk hatálya alá sorolt, és az elé kerülő ügyek elbírálása során megvilágította a közigazgatási bírósági eljárás garanciáinak specifikumait. Amely témakörök pedig nem tartoznak a 6. cikk hatálya alá, azoknál a hatékony jogorvoslathoz való jogot rögzítő 13. cikk vagy az Egyezmény katalógusában szereplő egyéb jogok eljárásjogi vonatkozásai alakítják a közigazgatási pervezetés követelményeit.
Több mint harminc év telt el azóta, hogy Magyarország csatlakozott az Egyezményhez, és - ugyan nem annak folytán, de azzal párhuzamosan - kialakult hazánkban a modern közigazgatási bíráskodás.[2] Ez idő alatt a közigazgatási bírói karnak figyelemmel kellett kísérnie az EJEB esetjogában azokat az eljárási sztenderdeket, amelyek iránytűként szolgálhatnak a minél szakszerűbb pervitelben. Meg kellett oldania, hogy eljárási egyenlőséget biztosítson az egymással amúgy alá-fölé rendeltségi közjogi jogviszonyban álló felek (közigazgatási szervek és magánszemélyek) között, megfelelően biztosítsa a büntetőjogi természetű többletgaranciákat, értően vizsgálja felül a közigazgatási szervek mérlegelését, és minél gyorsabb és hatékonyabb jogorvoslatot nyújtson.
A jelen tanulmány arra vállalkozik, hogy rámutasson a közigazgatási bíróságok és a strasbourgi bíróság analóg működéséből leszűrhető tanulságokra, felvázolja az Egyezmény szövegéből és az EJEB esetjogából kiolvasható, a közigazgatási bíráskodás specifikumait érintő legfontosabb eljárási garanciákat és követelményeket, valamint ismertesse azt a pár ügyet, amelyekben a strasbourgi bíróság kifejezetten magyar közigazgatási bírósági eljárást érintően hozott eljárásjogi fókuszú döntést. Mindezek felidézése ugyanis elősegítheti, hogy a közigazgatási bírák hozzáértőbben kezeljék a strasbourgi jogra alapított eljárásjogi panaszokat, valamint hogy ilyen panaszok nélkül is a tisztességes eljárás követelményének mind teljesebben eleget téve töltsék be a közigazgatási bíráskodás államhatalmi funkcióját.
Hasonlóság figyelhető meg az EJEB és a nemzeti közigazgatási bíróságok szerepkörében. Mindkettő állami tevékenységek jogszerűségének kontrollját végzi, még ha a közigazgatási bíróságok nem is akkora intézményi kört érintően (a jogalkotásra nem, hanem csak a közigazgatás tevékenységére kiterjedően), és az EJEB csak az Egyezménynek való megfelelés szempontjából, míg a közigazgatási bíróságok valamennyi (nemzetközi, szupranacionális, nemzeti) jogrendet összehangolva. Mivel a közigazgatási bíróságok is a közhatalmi szervek kontrollját végzik részben az Egyezmény szellemében, megfelelően tudnak saját működésükre rávetíteni és abban irányzéknak tekinteni olyan, a strasbourgi bíróság és az Egyezményben részes államok viszonyrendszerére kidolgozott tanokat, mint a "mérlegelési mozgástér" vagy a "negyedfok" doktrína.
Az EJEB gyakorlatában kidolgozott, majd fontossága okán az Egyezmény szövegébe is beemelt mérlegelési mozgástér[3] doktrína azt takarja, hogy a strasbourgi bíróság attól függően hagy rá vagy von szigorú vizsgálat alá előtte bepanaszolt állami (jogalkotói vagy jogalkalmazói) döntéseket, hogy milyen a szóban forgó alapjog, az azon jog korlátozása által szolgált cél, valamint az érintett jogterület természete és fontossága. Figyelembe veszi az adott kérdés megítélésében kialakult európai konszenzust vagy annak hiányát, a helyi ügy- és szakismeretet, demokratikus szempontokat. Valamennyi releváns tényező együttes mérlegelése alapján dönti el, hogy az adott állam mozgásterében hagyja-e az adott döntést, avagy felülbírálja és korrigálja az állam által elvégzett mérlegelést. Azért érdemes tisztában lenniük a közigazgatási bíráknak is a mérlegelési mozgástér tágasságát befolyásoló EJEB-szempontok
- 6/7 -
rendszerével, hogy kimunkáltabb és kézzelfoghatóbb tartalommal tudják feltölteni a közigazgatási szervek által elvégzett mérlegelés kontrolljának hazai eljárásrend szerinti "okszerűség" mércéjét,[4] és ezáltal kompetensebben tudják megítélni és indokolni, hogy szükséges-e belenyúlni a mérlegelési jogkörben meghozott közigazgatási döntésekbe.[5]
A szintén az EJEB által kimunkált negyedfok doktrína azt jelenti, hogy a strasbourgi bíróság nem egyfajta újabb fokú általános igazságszolgáltatási fórum az alsóbb szintű bírói döntések összes ténybeli és/vagy jogi hibájának orvoslására, hanem kizárólag csak az Egyezmény szempontjából végzi el az elé vitt panaszok vizsgálatát. Ugyan nincs kötve a nemzeti bíróság által megállapított tényálláshoz és nem fogadja el a nemzeti jog önkényes értelmezését, ám a tények megállapítását és a bizonyítékok értékelését a nemzeti bíróságra hagyja mindazon esetekben, amikor azok nem vezettek egyezménysértésre.[6] Ez a szemlélet a nemzeti közigazgatási bíráskodásra adaptálva arra hangolja a közigazgatási tevékenységek felülvizsgálatát végző hazai bírák fókuszát, hogy ne akarják átvenni a közigazgatási szervek szerepét - behelyettesítve azok mérlegelésébe a saját szubjektív értékelésük eredményét -, hanem maradjanak szigorúan a jogszerűségi kontrollnál. Ahogyan ugyanis az EJEB-nek az egyezménysértés vizsgálata a feladata, a nemzeti közigazgatási bíróságoknak a jogszabálysértésé.[7]
Vannak olyan jogterületek, amelyekhez kapcsolódó közigazgatási per az Egyezmény tisztességes eljáráshoz való jogot védő 6. cikkének hatálya alá tartozik, míg másokra egyéb jogok (pl. a 3. cikk szerinti kínzás tilalma) eljárási követelményei vonatkoznak hasonló, olykor még szigorúbb tartalommal. Ha pedig más nem, a hatékony jogorvoslathoz való jogot legáltalánosabban garantáló 13. cikk lefedi az összes maradék közigazgatási jogterületet, amennyiben az Egyezményben foglalt valamely alapjog érvényesülése érintett. Sajátos követelmény a Hetedik Kiegészítő Jegyzőkönyv 4. cikke szerinti kétszeres eljárás alá vonás és büntetés tilalma, amely a szankciós típusú közigazgatási ügyekre vonatkozik.
Az Egyezmény 6. cikke az érintett személy "polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában, illetőleg az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően" követeli meg a tisztességes bírósági eljárást és határozza meg annak követelményeit, ám ez a cikk az EJEB által kidolgozott szempontrendszer alapján nemcsak a klasszikus értelemben vett polgári és büntetőügyekre irányadó, hanem egyéb ügytípusokra, köztük számos közigazgatási jogi ügyfajtára is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
