Nehéz lenne röviden megfogalmazni, változott-e, illetve miben változott a közjegyzőség megítélése az elmúlt hónapokban. Ilyenre nem is vállalkozom, csupán arra, hogy áttekintsem az év első hónapjainak bennünket érintő sajtóanyagát. Ebből aztán ki-ki levonhatja a következtetést, hogy a közjegyzőség hajója túljutott-e a viharos, zátonyokkal teli szakaszon, vagy egyelőre nem.
Miniszteri sajtótájékoztatón hangzott el, hogy a lakáshitelezésből nem iktatható ki a közjegyzői közreműködés "de olcsóbbá tehető". Ez az olcsóbbá tétel elég jelentős visszhangot kapott az újságokban (Népszabadság, Magyar Hírlap, Népszava, Színes Mai Lap stb.) Ezek a cikkek általában tárgyszerűek, tehát nem keltenek közjegyzőellenes hangulatot, így bizonyos megnyugvással tekinthetünk a sajtó hozzáállására. A kép azonban messze nem tökéletes. A Világgazdaság 2003. december 11-i száma igazi újságírói bravúrral a közjegyzői díjak jelentős csökkenéséről beszámoló cikkének a következő címet adja: "Nőnek is a közjegyzői díjak" Azt hiszem, erre bízvást mondhatjuk: ügyes. A címben szereplő állítás ugyanis egész egyszerűen nem igaz, és ezt a cikk szerzőjének is tudnia kellett.
Nem hittem volna, hogy egyszer még dicséretet kapunk a lakásügyi albizottság elnökétől, akinek a lakáshitelezésben betöltött szerepünk elleni fellépésére jól emlékszünk. A Népszava január 16-i számából megtudhatjuk, hogy a politikust az győzte meg, hogy a polgárok 2-3 százaléka eláll a hitelfelvételi szándékától, miután meghallgatta a közjegyzőt. Mivel a bankok tájékoztatása nem mindig teljes körű, a közjegyző afféle utolsó szűrőként működik, tehát a részvételünk hasznos a hitelezésben. Egyet azonban ne felejtsünk el: a bankszféra vezetői változatlanul ellenzik és feleslegesnek tartják a közjegyzők részvételét a szerződéskötésben. Érveik lényege "természetesen" az, hogy a közjegyzők lelassítják és megdrágítják a hitelezést. Minderről ugyancsak a Népszavában olvashatunk, a március 4-i számban, de a Metro is beszámol a lakásügyi albizottság üléséről, amelyen mindez elhangzott. A magát független hírújságnak aposztrofáló lap azonban nem mulasztja el megemlíteni, hogy a közjegyzők bevételének jelentős része a banki hitelügyletekből származik, és a három legnagyobb jövedelmű egyéni vállalkozó közjegyző volt.
Még mindig ehhez a témához kapcsolódva érdemes megemlíteni, hogy a Cégvezetés áprilisi számában Dobozi Ferenc kollégánk nagyon higgadt és alapos formában számol be arról, hogy a gyakorlatban milyen elemekből tevődik össze az a közjegyzői tevékenység, amelynek eredménye egy "részleteiben is előkészített, mindenki által megértett, aláírt, földhivatali bejegyzésre alkalmas, közvetlenül végrehajtható... közokirat". Fontos lenne némi makacsságot tanúsítani, és a lehetőségeket kihasználva újra meg újra hangsúlyozni a közjegyzői munka összetettségét, az ezzel együtt járó felelősséget, hogy valamelyest ellensúlyozzuk a munkánkat lekicsinylő nézeteket, amelyek oly szívóssággal vannak jelen a sajtóban.
A jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény által bevezetett jogintézmény a köznyelvben a "nép ügyvédje" elnevezést kapta. A napilapok jelentős része beszámolt erről, nem mulasztva el annak megemlítését, hogy jogi segítőként ügyvédek és közjegyzők járhatnak el. A Heti Világgazdaság április 3-i száma kunszentmiklósi kollégánkat, Sipos Attilát szólaltatta meg, aki - legalábbis a cikk születésekor - szakmájának egyedüli képviselője volt a jogi segítségnyújtást vállalók listáján. Sipos Attila elmondta, hogy szegény környéken működik, így eddig is gyakran adott ingyen tanácsot a rászorulóknak. Okkal feltételezhetjük, hogy a közjegyzők nagy része úgyszintén nagyvonalúan segíti jogaik érvényesítésében azokat, akiknek erre szüksége van, de anyagi lehetőségeik nem teszik lehetővé, hogy a tanácsért fizessenek.
A Közjegyzői Digitális Levéltár létrejöttéről a lapok jelentős része beszámolt ugyan, de az erről szóló hírek általában igen rövidek, formálisak. Kivételt képez a Napi Gazdaság március 11-i száma, amelyben Bókai Judit átfogó magyarázatot ad a rendszer kialakításának előzményeiről, lényegéről, előnyeiről. A Napi Gazdaság láthatóan jelentős érdeklődést mutat a közjegyzők iránt, hiszen a február 5-i számban cikket közöl Kopár Bernadettől a közjegyzők és az informatika egyre intenzívebb kapcsolatáról.
A Blikk február 18-i száma "Plusz ötezret kérnek a közjegyzők" című cikke közel harminc névtelenül maradó vidéki és budapesti közjegyzőre hivatkozva azt állítja, hogy maguk a közjegyzők sem értenek egyet az archiválási díj bevezetésével, és a rendszert egyéb (technikai, adatvédelmi) szempontból is problematikusnak látják. A KDL indokoltságát és előnyeit Anka Tibor foglalja össze. A bulvárlap újságírói négy embert is megszólaltatnak, akik kivétel nélkül élesen bírálják azt, hogy az ügyfeleknek archiválási díjat kell fizetniük. Hangsúlyoznom kell, hogy a bevezető részben az szerepel, hogy még az aláírási címpéldányok hitelesítése is plusz ötezer forintba kerül. Sok egyéb mellett rejtély az is, hogy ezt a nyilvánvaló tévedést honnan vették a szerzők. Ügyféltől aligha, közjegyzőtől bizonyosan nem. Az is tény sajnos, hogy a díjak kérdését rendező jogszabállyal egyelőre még adós a jogalkotó.
Nem emlékszem, hogy a sajtótükrök eddigi történetében akár csak egyszer is előfordult volna, hogy egy apróhirdetés anyaga bekerült a szemlézett cikkek közé. Most ez is bekövetkezett. A Magyar Nemzet március 17-i számában találkoztam az alábbi szöveggel: "Közjegyző által hitelesített követelés eladó." Szinte kedvem támadt felhívni a megadott telefonszámot, hogy megkérdezzem a lényeges paramétereket. A hirtelen ötletet azonban leküzdöttem, de a dolgot megosztom kedves olvasóimmal - annál is inkább, mert elképesztő volta ellenére ez a kis hír a maga sajátos módján ugyanazt hirdeti, amit mi önmagunkról: közjegyző egyenlő jogbiztonság... ■
Visszaugrás
