Jelen dolgozat a bizalmi vagyonkezelési jogviszony - függetlenül attól, hogy azt szerződés, vagy élők közötti egyoldalú jognyilatkozat hozza létre - bizalmi vagyonkezelői és vagyonrendelői jogállásaiban kialakulható személyi átfedésekkel jelentkező, egyes sajátosságokat kívánja bemutatni.
A Ptk. ugyanis lehetővé tette olyan bizalmi vagyonkezelési jogviszonyok létrehozását, amelyben a jogviszony főszemélyei között személyi átfedések vannak. A Ptk. ezen személyi átfedések esetére egyrészről maroknyi eltérő rendelkezést mondott ki kifejezetten, másrészt pedig a bizalmi vagyonkezelési szerződésre vonatkozó általános rendelkezések "megfelelő" - azaz egy polgári jogász számára értelemszerű módosulások melletti - alkalmazását írta elő előbbiek vonatkozásában is. Miközben a kifejezett szabályok körében is felvethetőek értelmezési kérdések, azok nagyobb intenzitással jelentkeznek a háttérszabályok megfelelő alkalmazásának a követelménye alapján. A jelen dolgozat ezen értelmezési kérdések közül vet fel néhányat és tesz azokra válaszjavaslatokat.
Az alábbiakban azt is bemutatom, hogy a magyar és egyes külföldi modellszabályok milyen közös sajátosságot mutatnak a vagyont juttató és a vagyon kezelését ellátó személyek azonossága esetén alkalmazandó különleges rendelkezések a bizalmi vagyonkezelés, egyes jogi személyek és a trust vonatkozásában.
- 117/118 -
Az angolszász joghatékonysági irodalomban[1] elterjedt álláspont, hogy a trust és a jogi személyek, különösen a gazdasági társaságok között párhuzam vonható azok közös vonására, a közgazdasági értelemben vett szervezetként való működőképességükre, meghatározott vagyon meghatározott célra való rendelhetőségére, elkülöníthetőségére tekintettel. Ugyanakkor jogilag számos lényeges különbség akad közöttük, amelyek közül itt csak arra kívánok utalni, hogy a bizalmi vagyonkezelés alapján kezelt vagyon nem nyer önálló jogi személyiséget, bár arra vonatkozóan - a vagyon feletti közvetett hasznosítási és irányítási jogok vagyonrendelő személyes vagyonában maradására tekintettel - a Ptk. sok tekintetben a kezelt vagyonhoz, illetve a bizalmi vagyonkezelési jogviszonyhoz a jogalanyisághoz fűződő joghatásokhoz hasonló joghatásokat kapcsolt.[2]
Az alábbiakban egyes jogi személyekre vonatkozó szabályoknak a bizalmi vagyonkezeléssel kapcsolatos párhuzamait mutatom be arra is tekintettel tehát, hogy a bizalmi vagyonkezelés célját tekintve e jogi személy típusokhoz hasonló célok szolgálatára - legalábbis részben - alkalmas lehet.
A társaságok közül is az egyszemélyes gazdasági társaság érdemel különösen figyelmet e dolgozat vonatozásában. Ennek sajátosságát az adja, hogy jóllehet a társaság fogalmilag több személyt, a társaságot alkotó, legalább két társat kellene, hogy magában foglaljon, az egyetlen tag melletti társaság létesítés és működtetés az alábbi, gyakorlati igényekre tekintettel mégis elismerésre került. Az egyszemélyes társaság önmagában azonban még azért nem volna megfelelő analógia az egyszemélyes bizalmi vagyonkezelési jogviszony vizsgálata során, mert annak nem fogalmi eleme, hogy a vezető tisztségviselő személye egyezzen meg a tagéval, pusztán a tag vonatkozásában jelentkezik az egyedüliség kívánalma. Az egyoldalú, élők közötti bizalmi vagyonkezelési jogviszonyra így csupán akkor lehet megfelelő példa az egyszemélyes társaság, ha az egyetlen tag személye megegyezik az egyetlen vezető tisztségviselő személyével.
A Ptk. XLIII. fejezetében szabályozott bizalmi vagyonkezelési szerződésnek tehát nem az a sajátossága - szemben az egyszemélyes társasággal -, hogy egyetlen vagyonrendelő van, aki esetleg az egyetlen kedvezményezett is, hanem az, hogy a vagyonrendelő egyben a bizalmi vagyonkezelő is lehet. Ez felveti azt a kötelmi jogban
- 118/119 -
idegenül ható lehetőségét, hogy egyetlen személyt önmagával szemben jogok illessenek és kötelezettségek terheljenek. A kötelmi jog ugyanis - a szerződési típusszabadsággal szemben - az egyoldalú jognyilatkozatok zártkörűségéből indul ki, kizárólag az általa kifejezetten elismert egyoldalú jognyilatkozatoknak tulajdonít joghatást, és igen fontos, hogy e jognyilatkozatok is legalább kétoldalú jogviszony létrehozását célozzák. Ezzel szemben az egyoldalú, vagyonrendelő vagyonkezelővé való önkinevezése mellett létrejövő bizalmi vagyonkezelés egyoldalú jogviszony létrehozására is irányulhatna, ha nem volna kötelező legalább egy eltérő személyű kedvezményezett kinevezése.
A jogirodalom[3] egyszemélyes gazdasági társasággal kapcsolatos tézisei közül kiemelendőek Kisfaludi[4] - a hivatkozott, külföldi, trust szervezeti sajátosságait bemutató jogirodalom álláspontjával párhuzamos - megállapításai. Meglátása szerint, miközben a gazdasági társaságok általában erőforrás- (tőke-, tevékenység-) egyesítő funkcióval bírnak, az egyszemélyes társaságok létét ezzel szemben a gazdasági tevékenységért való felelősség meghatározott vagyon elemekre való korlátozhatósága, felelősségkorlátozási funkció indokolta. Jelzi, hogy az egyszemélyes társaság viszonylag későn, a táraságok korlátozott felelősségének elismerésekorjelent meg. Utóbbi által a tagok képessé váltak arra, hogy a társaságba fektetett vagyonukat leválasszák egyéb, személyes vagyonuktól és azokat a kockázat szempontjából elkülönítsék. Úgy látta, hogy a felelősségkorlátozási funkció másodlagos, kisegítő funkció az erőforrás egyesítéshez képest. Jogpolitikai célja pedig az, hogy viszonylag kis tőkéket is be lehessen kapcsolni a gazdasági vérkeringésbe anélkül, hogy a befektető a teljes vagyonát kockáztatná. Amennyiben ugyanis a jog a többszemélyes társaság esetén biztosítja a felelősségkorlátozási funkciót, úgy joggal merülhet fel ezen igény az egyszemélyes társaság vonatkozásában is. A meghatározott vagyon elemek elkülönítésének egyik lehetséges megoldásaként említi a korlátozott tagi felelősség mellett működő társasági formák egyetlen személy általi létrehozhatóságának elismerését.
Általában a jogi személyek vonatkozásában, a saját tagsági jogállás jogi személy általi megszerzésére vonatkozóan a jogalkotó külön szabályokat nem fogalmazott meg. Ennek vélhető indoka, hogy általában a jogi személyek béli tagsági jogviszony vonatkozásában túlzottan erős a személyiségi jogi elem a részesedés jogi személy általi megszerzésének értelmezhetőségéhez. Az ilyen ügylet potenciális céljai ugyanis
- 119/120 -
az alábbiak szerint kivétel nélkül gazdaságiak, így azok csak akkor értelmezhetőek, ha a tagsági jogviszonyra, jogállásra immateriális vagyontárgyként, nem pedig személyek közötti viszonyként tekintünk. Még a személyegyesítő (közkereseti és betéti) gazdasági társaságok esetén is túlzottan erős a társasági részesedés és a tagsági jogviszony vonatkozásában a személyiségi jogi elem a részesedés társaság általi megszerzésének értelmezhetőségéhez. Ugyanakkor a tőkeegyesítő (azaz a korlátolt felelősségű és a részvény-) társaságok esetében ez az igény felmerülni látszik.
A Ptk. 3:174-175. §§-aira vonatkozóan Kisfaludi[5] jelzi, hogy a Ptk. nem változtatott lényegében a saját üzletrész megszerzésére, és az az alapján gyakorolható jogokra korábban vonatkozó szabályokon. Utal rá, hogy a jogalkotói szándék egy ilyen tranzakció során a hitelezők és a tagság, ezen belül is elsősorban a kisebbség érdekeinek védelme, és annak biztosítása, hogy a saját üzletrész megszerzése ne veszélyeztesse a társaság működőképességét. E körben fontos rendelkezésnek tartja a saját üzletrész mértékének törzstőke ötven százalékára való korlátozását előíró szabályt, amely így kizárja, hogy a társaság saját maga többségi tulajdonosává váljon, még abban az esetben is, ha egyébként a megszerzett üzletrészek tagsági jogok gyakorlására nem jogosítják a társaságot.
Kisfaludi[6] a saját részvény (Ptk. 3:222-226. §§) vonatkozásában utal arra, hogy a Ptk. azért vezet be ismét mennyiségi korlátozást, mert annak hiányában a saját részvény megszerzése olyan belső szervezeti torzulásokat eredményezhet, amelyek veszélyeztethetnék a társaság működőképességét. A huszonöt százalékos határról úgy látja, hogy az kellő mozgásteret biztosíthat a társaság számára, de azt is biztosítja, hogy a társaság mindenkor a tagok érdekében, azok döntéseinek megfelelően működjön.
A saját üzletrészre és a saját részvényre vonatkozó szabályozásból megállapítható, hogy a Ptk. azok megszerzését többletfeltételekhez kötötte, és jelentősen korlátozta a belőlük következő tagsági jogokat. E korlátozások célja a társaság torzulásoktól mentes működésének, egyáltalán működőképességének biztosítása, a társasági hitelezők, és a tagok, különösen a kisebbségben lévő tagok védelme.
Az üzleti életben[7] a saját részvények, üzletrészek megszerzésének céljai között említhetőek (i) a tőkeszerkezet optimalizálása, amelynek keretében a jó cash-flow-val rendelkező cég visszavásárolja, majd bevonja részvényei, üzletrészei egy részét, így növelve a saját tőke felhasználásának hatékonyságát. Ebben az esetben a tranzakció az osztalékfizetés alternatívája. (ii) A cég fizető eszközként is felhasználhatja saját részvényeit, üzletrészeit. (iii) Ez egybeeshet pl. a társaság egy soron következő akvizíció során a megvásárolt cég tulajdonosainak az ügylet és a cég további sikerében való érdekeltté tételével, vagy (iv) egybe eshet akár a menedzsment ösztönzésével. (v) Előfordulhat továbbá, hogy a jó tőkeszerkezettel rendelkező társaság azért ve-
- 120/121 -
szi meg saját üzletrészeit, részvényeit, mert azok alacsony ára miatt az üzletileg kedvező, különösen a saját részvény, vagy üzletrész osztalékfizetés során való figyelmen kívül hagyása miatt, vagy (vi) a saját részvény tartósan alacsony ára miatti reputációs (goodwill) kockázat csökkentése érdekében, vagy egyéb okból stabilizálni kívánja részvényei árfolyamát. A Ptk. (3:223. § (2) bek.) maga is utal (vii) a saját részvény megszerzésének vállalatfelvásárlás megakadályozási célzatára.
A Ptk. nem határozza meg az alapítvány alapítóinak legkisebb számát, így azt akár egyetlen alapító is létrehozhatja. A magyar alapítványi jog (Ptk. 3:397. § (4)-(5) bek.) azonban korlátozza az alapító és közeli hozzátartozói kuratóriumbeli tagságát, annak kizárásával, hogy azok többségben legyenek. E korlátozás egyszemélyes ügyvezetőként eljáró kurátor esetén pedig teljes kizárásukat jelenti. Azaz, az alapítvány esetén az alapító és az ügyvezető szerv személyi átfedése csak részleges lehet, teljes átfedés kizárt.
Mivel a bizalmi vagyonkezelés által szolgálható célok köréből nincs kizárva a jogi személy típusok létesítésével szolgálható célok szolgálata, ennek hozzáadott értéke lehet a bizalmi vagyonkezelés igénybevételének mérlegelése során.
Lupoi[8] gyakori esetként utal a vagyonkezelő és a vagyonrendelő azonosságára a nem jognyilatkozattal létrejövő, (ún. implied) trustok esetében. Jelen dolgozat témája szempontjából azonban az érdemel figyelmet, hogy a kifejezett jognyilatkozatok körében Lupoi idézi Langbeint is, aki szerint a vagyonrendelő önmagának vagyonkezelővé nevezése nem tartozik a trust modern történetéhez, nem nevezhető új trendnek.
Itt említendő az ún. sham trust esete, amely lényegében a trust létrehozásának színlelt jellegére utal, amelynek esetei között fellehetőek a trust főszemélyei közötti átfedések is. Így pl. ha a vagyonrendelő marad a tényleges kedvezményezett. Megjegyzendő azonban, hogy a magyar jog - a külföldi jogokkal ellentétben - ezen új jogintézmény vonatkozásában korábbi, korlátozó hagyományokkal nem rendelkezik, a jogintézmény bevezetésénél pedig a Ptk. lehetővé tette, hogy a vagyonrendelő akár kizárólagos kedvezményezett lehessen, ahogy azt is, hogy kizárólagos vagyonkezelő, bár ilyenkor köteles még legalább egy másik kedvezményezett nevezésére is. Mindezért önmagában e jogi tények alapján a bizalmi vagyonkezelés nem lesz színleltnek tekinthető.
- 121/122 -
A Restatement (Third) of Trusts 10. cikke szerint a trustot a tulajdonos azon jognyilatkozattal is létrehozhatja, hogy azt más érdekében tartja tulajdonában. Sándor[9 ]utal arra, hogy a Uniform Trust Code (a továbbiakban: UTC[10])szabályai nem írják át a trustokra vonatkozó meglévő szabályokat, de nem is csak a bírói jogot másolják le. A UTC (401. cikk (2) bek.) kifejezetten megengedi a vagyonrendelő vagyonkezelőnek való önkijelölését (self-declaration) azon nyilatkozatban, mely szerint a tulajdonos a meghatározható vagyontárgyat vagyonkezelőként tartja a vagyonában. E dolgozat témája szempontjából jelentős különbségként azonosítható azonban, hogy immár hiányzik az a feltétel, hogy a vagyonrendelő-kezelő a vagyont más érdekében kezelné. Az indokolás[11] ezzel párhuzamosan utal arra, hogy az egyesülési tan (doctrine of merger) alapján - bár a bírói gyakorlat nem egységes - nem tilos, hogy a vagyonrendelő, -kezelő és a kedvezményezett jogállása átfedésben legyen és adott időben a trust vagyon kizárólag egy személy érdekét szolgálja azzal, hogy a teljes átfedés tilos. Azaz legalább egy másik, akár a vagyonrendelő-kezelő-főkedvezményezett halála esetén jogosulttá váló további kedvezményezettet is jelölni kell.[12]
A Közös Hivatkozási Kerettervezet Trust Jogi Könyve (a továbbiakban: DCFR,[13 ]X. - 1:203. cikk (a) pontja, és X. - 2:103. cikke) is megengedi, hogy a vagyonkezelő és a vagyonrendelő személye utóbbi kifejezett jognyilatkozata alapján megegyezzen. Ennek feltétele, hogy az átruházás nélküli trust létrehozásakor a létrehozás egyéb feltételei teljesültek. A DCFR javasolná továbbá akkor is a személyi egyezést, ha (i) a jognyilatkozat végrendeletben hangzik el és nem rendelkezik vagyonkezelőről, vagy (ii) a vagyonrendelő mindent megtesz a szándékolt vagyonkezelő részére való átruházás érdekében, azonban az nem fogadja el vagy nem fogadhatja el a kezelt vagyont, és a vagyonnyilatkozat erre az esetre eltérő rendelkezést nem tartalmaz.[14]
English utal rá, hogy az amerikai jogban a visszavonható önkijelölést tartalmazó (revocable, self-declared) trustok általánosan elfogadottá váltak a gyakorlatban.[15]
Az Európai Trust Jog Elvei (a továbbiakban: PETL)[16] (II. cikk, 14.) is elismerni javasolja a vagyonrendelő egyes vagyontárgyai vonatkozásában vagyonkezelőnek való (ön)kinevezését.
- 122/123 -
A québec-i Ptk. (1275. cikk) megengedi, hogy az alapító vagy a kedvezményezett legyen a vagyonkezelő, azonban csak azzal a feltétellel, hogy két vagyonkezelő látja el e teendőket és a másik vagyonkezelő sem alapítónak sem kedvezményezettnek nem minősül.
A Ptk. (6:2. §) - a jogirodalomban[17] uralkodó álláspontnak megfelelően - a kötelem-keletkeztető tények közé sorolja az egyoldalú jognyilatkozatot is azzal, hogy abból kizárólag jogszabályban meghatározott esetekben[18] keletkezik kötelem (Ptk. 6:2. § (2) bek.), amely kötelmekre pedig a kötelmek közös és a szerződés általános szabályait kell megfelelően alkalmazni, azzal a jelentős különbséggel, hogy az egyoldalú jognyilatkozatok vonatkozásában tehát nem a típusszabadság, hanem ellenkezőleg, a numerus clausus elv érvényesül.
Emiatt volt szükséges, hogy a Ptk. (6:329. §) kifejezetten lehetővé tegye, hogy a bizalmi vagyonkezelési kötelmi jogviszonyt élők között és halál esetére is - bár utóbbit eltérő feltételekkel - egyoldalú jognyilatkozattal is létre lehessen hozni. Valamint, hogy az ilyen jogviszonyokra a bizalmi vagyonkezelési szerződés szabályait kell megfelelően alkalmazni. Ami az eltérő feltételeket illeti, érdemes megjegyezni, hogy a Ptk. a halál esetére végrendelettel alapított vagyonkezelési jogviszony létrejöveteli feltételéül szabta, hogy a vagyonkezelővé való kijelölést a vagyonkezelő a végrendeletben meghatározott tartalommal elfogadja (Ptk. 6:329. § (2) bek.). Azaz, ezen ügylet a szerződéshez hasonlóan konszenzussal jön létre, illetve, ha az elfogadás az örökhagyó életében történik meg, az ténylegesen szerződéses jogviszonyt hoz létre, más kérdés, hogy az örökhagyó haláláig az nem hatályosul.[19] A vagyonrendelő és vagyonkezelő személyének egyezése esetén az e személy által tett egyoldalú jognyilatkozat bizonyos tartalmi (visszavonhatatlanság) és formai (közjegyző előtti nyilatkozat tétel) többletfeltétel betartása mellett létrejön (Ptk. 6:329. § (2) bek.). Erre tekintettel mondhatjuk, hogy csak utóbbi esetben jön létre a jogviszony kizárólag egyetlen, egyoldalú jognyilatkozatból.
- 123/124 -
A jogalkotói cél nyilvánvalóan annak közhiteles okirattal való igazolhatóságának megteremtése, hogy az ügylet mikor, hol, mely személy, annak mely vagyontárgyai vonatkozásában és milyen egyéb feltételekkel jött létre, lépett hatályba, módosult, szűnt meg.
Mivel a Ptk. (6:94. § (2) bek.) nem engedi a kötelmi jogviszony kötelező alakiság mellőzésével történt érvényes létrehozását, módosítását, megszüntetését vagy felbontását, hiába jött létre az annak megfelelő tényleges állapot a jogalany akaratából, ha jogszabály közokiratba foglalást ír elő. Így az is biztosított, hogy a jogviszony életszakaszainak megtörténtét, vagy meg nem történtét ne lehessen minden további feltétel nélkül színlelni. Ennek előírása a jogalkotó részéről a nagyobb visszaélési kockázatra válaszul biztosított többletgaranciának minősíthető.
A Ptk. (6:329. § (1) bek.) tehát előírja, hogy ha a vagyonrendelő és a vagyonkezelő személye megegyezik, a bizalmi vagyonkezelés a vagyonrendelő közokiratba foglalt visszavonhatatlan egyoldalú nyilatkozatával jön létre.
Megjegyzendő, hogy különleges szabályok hiányában a vagyonrendelő bizalmi vagyonkezelési jogviszony létrehozására irányuló jognyilatkozatának visszavonására az általános szerződési jogi szabályok irányadóak, ha egyáltalán a jognyilatkozat visszavonása egyoldalú jognyilatkozattal létrejövő jogviszony esetében értelmezhető.
Az általános szerződési jogi szabályok szerint ugyanis a hatályossá vált ajánlatot tartalmazó jognyilatkozat akkor vonható vissza, ha az ajánlat nem tartalmazza, hogy visszavonhatatlan, vagy elfogadására nem állapít meg maga határidőt (Ptk. 6:65. § (4) bek.). A Ptk. (6:5. §) szerint a jelenlevők között tett jognyilatkozat - azaz, ha a jognyilatkozat tartalmáról a címzett annak megtételével egyidejűleg tudomást szerez - nyomban hatályossá válik. Míg a távollevők között tett jognyilatkozat a címzetthez való megérkezéssel válik hatályossá. Így - bár, aki szerződés megkötésére irányuló szándékát egyértelműen kifejező és a lényeges kérdésekre kiterjedő jognyilatkozatot tesz, nyilatkozatához kötve marad, és kötöttségének idejét meghatározhatja - az ajánlati kötöttség ideje az ajánlat hatályossá válásával veszi kezdetét (Ptk. 6:64. §).
E szabályok címzett létét feltételező részei ésszerűen nem alkalmazhatóak egyoldalú jogviszony esetén, ott ugyanis nincs kinek ajánlatot tenni, a jognyilatkozat címzetthez érkezése értelmezhetetlen. Az egyoldalú jognyilatkozat ezért eltérő kikötés hiányában, megtételével nyomban hatályossá válik. Azaz, a jognyilatkozat visszavonása kizárólag hatályossá válásáig értelmezhető, azonban elképzelhető, hogy a jognyilatkozat hatályának beállta felfüggesztő feltételtől, időhatározástól függjön. Mindezért e körben is elképzelhető, hogy a jognyilatkozat hatályának beálltáig azt visszavonják.
- 124/125 -
Emellett a visszavonás tilalma nem értelmezhető kiterjesztően akként, mint amelynek hatálya valamennyi módosító vagy megszüntető jognyilatkozatra kiterjed.[20] Így e tilalom nem zárja ki, vagy korlátozza, hogy a nyilatkozattevő a jogviszony érvényes létrejöttét és hatályosulását követően azt az általános és különös szabályok szerint megszüntesse vagy módosítsa. Ezen állítás alátámasztására szolgálhat azon rendszertani érv is, hogy az alapítvány vonatkozásában a jogalkotó szintén a jognyilatkozat korlátozott visszavonhatóságának kimondása (Ptk. 3:381. §) mellett, a többi alapítói megszüntetési esetet külön szabályozta és azokat általában kizárta (Ptk. 3:403. § (2) bek.), míg további kifejezett eseteket (átalakulással való megszűnésről döntés, Ptk. 3:402. §) korlátozott.
Kérdés, hogy milyen célt szolgál akkor a jogviszonyt létrehozó jognyilatkozat visszavonhatatlanságának kimondása. Meglátásom szerint pusztán azt kívánja megakadályozni, hogy a vagyonrendelő a jogviszonyt visszamenőleges hatállyal, visszavonással hatályától megfossza, annak létre nem jöttét színlelje. E rendelkezés a vagyonrendelő hitelezői számára különösebb védelmet nem látszik biztosítani, inkább a kezelt vagyon hitelezőit védi attól, hogy a jogviszony felbontása által a kezelt vagyon, mint elsődleges fedezet elérhetetlenné váljon a számukra, vagy legalábbis a vagyonrendelő más hitelezőivel egy sorban kelljen azon osztozniuk; miközben a Ptk. (6:323. § (1) bek.) alapján alapesetben elsődlegesen azzal számoltak követeléseik fedezetéül.
Megjegyzendő, hogy a közokiratba foglalási kötelezettséggel ellentétben - amely tehát a létrehozó jognyilatkozat mellett, a módosító és megszüntető jognyilatkozatok vonatkozásában is érvényességi feltétel az általános alaki érvényességi feltételekre vonatkozó szabályok szerint - a visszavonási tilalom nem terheli - külön jogalkotói kiterjesztés hiányában - a módosító és megszüntető jognyilatkozatokat, amelyek visszavonására így azok be nem állt hatályának beálltáig elvileg sor kerülhet.
Megemlítendő, hogy a DCFR IV. Könyv D. része szabályozza a megbízási szerződés körében a visszavonhatatlan (irrevocable) jognyilatkozatok közül a meghatalmazást. A IV. D. - 1:104. cikke általános elvként rögzíti, hogy a meghatalmazás általában visszavonható. A megbízás felmondása is megszünteti azt. A IV. D. - 1:105. cikk a visszavonhatatlan meghatalmazást, mint kivételes esetet szabályozza, amelynek kizárólag akkor van helye, ha arra a meghatalmazott törvényes érdekének védelmében van szükség, amely azonban nem lehet díjfizetési érdek, vagy a felek másik jogviszonyából adódó közös érdek. A meghatalmazást ennek ellenére vissza lehet vonni, ha a meghatalmazott törvényes érdekeinek védelmében került kiadásra, és a szerződéses viszony, amelyből a törvényes érdek származik, megszűnt a meghatalmazott szerződésszegése miatt, vagy a meghatalmazott a megbízási szerződést alapvetően megszegte, vagy egyéb rendkívüli és komoly oka van a meghatalmazónak a szerződés megszüntetésére. A meghatalmazást akkor is fel lehet mondani, ha a felek közös érdekei védelmében került kiadásra, illetve ha az érdekeltek megállapodtak abban, továbbá ha a közös érdekeket hordozó jogviszony megszűnik, vagy a meghatalmazott a megbízási szerződést alapvetően megszegi, vagy egyéb rendkívüli és
- 125/126 -
komoly oka van a meghatalmazónak a szerződés megszüntetésére. Ez az eset azonban azért nem jelent különösebben erős fogódzót az önkijelöléssel létrejövő bizalmi vagyonkezelés megértéséhez, mert a meghatalmazást tartalmazó jognyilatkozatnak van a nyilatkozattevőtől eltérő címzettje, akik közötti egyes érdekellentétet jelentő esetekben a meghatalmazott érdekei védelmében tartja a DCFR kizárhatónak a meghatalmazás visszavonását.
Megjegyzendő, hogy a Ptk. kifejezetten nem szabályozza általában a visszavonhatatlan jognyilatkozatokat. A jognyilatkozat visszavonásának szabályaiból a contrario arra lehet következtetni, hogy a visszavonási jog gyakorlási feltételeinek hiányában a visszavonás nem vált ki joghatást.
Az önszerződés kifejezést hagyományosan azon képviseletet magában foglaló esetek leírására használjuk, amikor a képviselő e minőségében más javára és nevében, önmagával köt szerződést. Tág értelemben ide volna sorolható a közvetett képviseleti eset is, amelyet a Ptk. (6:285. §) a bizományos esetén belépésnek, a szállítmányozó esetén pedig önszerződésnek (6:304. §) hív.
Így pl. az egyszemélyes társaság alapító okirattal való létrehozása és az egyetlen tag vezető tisztségviselővé való kinevezése esetén bár fizikailag ugyanaz a személy a jognyilatkozat tevője és címzettje, jogilag a vezető tisztségviselő a létrejövő, önálló jogi személy társaság képviseletében lép fel.
A bizalmi vagyonkezelés esetében a kezelt vagyon nem kap önálló jogi személyiséget, bár a vagyonkezelő saját vagyonát terhelő kockázatoktól mentes, külön vagyonába kerül, és a vagyonkezelő jogosult lesz kizárólag ezen vagyon terhére és kockázatára eljárni bizalmi vagyonkezelői minőségében. E vagyonkezelői minőség tehát lényegében a kezelt vagyon képviselete, de mivel csak jogalanynak lehet képviselője, és a kezelt vagyon nem az, így a kizárólag annak terhére való eljárás lehetősége a vagyonkezelő jogképességének relatív megosztására utal. Ez azt jelenti tehát, hogy a vagyonkezelő szerezhet olyan vagyoni jogot és terhelheti olyan vagyoni kötelezettség, amelynek teljesítéséért kizárólag meghatározott vagyonával felel a Ptk. 6:323. §-ában foglalt feltételek teljesülése esetén.[21]
Erre tekintettel volna kérdésként felvethető, hogy akár jogilag is szerződésesként - és ne egyoldalú jognyilatkozatként - lehet-e felfogható az egyetlen személy eltérő jogi minőségében tett jognyilatkozataival létrehozott jogviszony. Meglátásom szerint e kérdésre nemleges válasz adható jelenleg, mivel a Ptk. (6:63. § (1) bek.) a szerződés létrejöttének feltételéül szabja legalább két fél akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezését. Azonban itt a fél kifejezés - cselekvőképességgel nem feltétlenül bíró -jogalanyra utal és - ha a fentiek helyességét el is fogadjuk - a jogalanyiság megtöbb-
- 126/127 -
szörözését nem jelenti annak pusztán relatív megosztottsága. E következtetés helyessége esetén pedig az a megállapítás tehető, hogy a bizalmi vagyonkezelő ezen minőségében, és más kezelt vagyonok kezelőjeként vagy személyes minőségében, amikor is egy adott kezelt vagyon hitelezőjének vagy adósának minősülne, önmagával nem köthet szerződést. Ugyanakkor az egyoldalú jognyilatkozatok csak jogszabályban meghatározott típusú kötelmeket hozhatnak létre, és a Ptk-ban nevesített szerződéseknek szinte nincsen egyoldalú jognyilatkozattal létrehozható alakzata.
A vagyonkezelői minőséget is betöltő jogalany nem bizalmi vagyonkezelési jogviszonyból fakadó, ezért extern, ugyanazon személy vagyona és kezelt (al)vagyonai közötti mozgást célzó jognyilatkozatok tételére ezért érvényesen nem jogosult.
Azaz, e körben nem a vagyonkezelő kedvezményezett felé, illetve másodlagosan a vagyonrendelő felé fennálló érdekszolgálati kötelezettsége zárja ki a vagyonkezelő személyes és egyes kezelt vagyonai közötti mozgást eredményező, önmagával való ügyletek kötését, hanem ezen alapvető polgári jogi dogmatikai akadály.
Megemlítendő ugyanakkor az a külföldi trust jogi gyakorlat, amely self-dealing műszó alatt kezeli a vagyonkezelő személyes, kezelt vagyona és más kezelt vagyona közötti vagyonmozgást eredményező jognyilatkozatait. Sem a DCFR, sem a UTC nem nevezi ezen kötelem-keletkeztető jognyilatkozatokat szerződésnek. Mindkettő a bizalmi személy érdekszolgálati kötelezettségével összefüggésben látszik kezelni a kérdést. A DCFR (X. - 6:108.) pl. kivételt nem ismerő tilalmat fogalmaz meg (obligation not to acquire trust assets or trust creditors’ rights) a kezelt vagyontárgy vagy kezelt vagyon hitelezői követelésének megszerzésére, használatára vonatkozóan. A DCFR e tilalom megsértése esetén önálló megtámadási jogot biztosít a vagyonrendelő és a kedvezményezettek számára a megkötött ügylet vonatkozásában. A UTC (802. cikk (b) pont) is az ügyletek megtámadhatóvá minősítésével reagál, azonban kifejezetten elismer számos kivételt is, amely esetekben biztosan vagy vélelmezhetően nem merül fel a kedvezményezett érdekének sérelme.
Megjegyzendő, hogy a bizalmi vagyonkezelőkről és tevékenységük szabályairól szóló 2014. évi XV. törvény (a továbbiakban: Bvktv., 43. §) is használja a vagyonkezelő fenti ügyleteire az önszerződés - és a kettős megbízás teljesítésének - kifejezéseit, és azokat kifejezetten megtiltja a lakossági ügyfelek vonatkozásában. A tilalom alól pedig az ügyfél által kifejezett, előzetes, meghatározott jognyilatkozatra vonatkozóan adott felhatalmazás esetét nevesíti egyetlen kivételként. Mivel a Bvktv. e jogszabályi tilalom megsértéséhez nem fűzi a megtámadhatóságot, vagy más jogkövetkezményt, a Ptk. (6:95. §) alapján az ilyen ügylet semmis lesz.
Talán itt említhető meg továbbá a vagyonkezelő kezelt vagyon saját és általa kezelt más vagyonoktól való elkülönítési kötelezettsége is. Miközben vonzónak tűnik elméletileg az elkülönítési kötelezettség fennállásával is magyarázni a vagyonkezelő önszerződési tilalmát, meglátásom szerint az elkülönített nyilvántartási kötelezettséget önmagában nem sértené, ha egyéb, jogi és vagyonkezelési szerződésből fakadó akadály hiányában a vagyonkezelő a kezelt és saját vagyona közötti mozgásokat hajtana végre, azonban az azok alapján beállt változásokat megfelelően átvezetné a nyil-
- 127/128 -
vántartásában.
A vagyontárgyak kezelt vagyonba kerülésének egyetlen Ptk. (6:310. § (1) bek.) szerinti általános kritériuma, hogy azok forgalomképessége ne legyen korlátozott vagy kizárt a kezelt vagyonba utalás tekintetében.
Elöljáróban hangsúlyozandó, hogy mivel a kedvezményezett nem szerződő fél, így a szerződési jogállás (-hányad) átruházásával kapcsolatos kérdések a vagyonrendelő vonatkozásában vethetőek fel.
A Ptk. (6:208. §) szerint a szerződésátruházás joghatása, hogy a szerződésből kilépő, a maradó és a belépő fél megállapodása alapján a kilépő felet megillető jogok és az őt terhelő kötelezettségek összessége a belépő félre száll át. A belépő felet megilletik mindazon jogok, és terhelik mindazon kötelezettségek, amelyek a kilépő felet a maradó féllel szemben a szerződés alapján megillették és terhelték. A belépő fél nem jogosult beszámítani a kilépő félnek a maradó féllel szemben fennálló egyéb követelését. A maradó fél nem jogosult beszámítani a kilépő féllel szemben fennálló egyéb követelését. A szerződésátruházással a szerződés biztosítékai megszűnnek. A zálogkötelezett hozzájárulása esetén az új zálogjog az eredeti zálogjog ranghelyén jön létre. Ha a maradó fél a szerződésátruházáshoz szükséges jognyilatkozatát előzetesen megteszi - ekkor fenntarthatja a jogot annak visszavonására -, a szerződésátruházás a maradó fél értesítésével válik hatályossá (Ptk. 6:209. §). Ha valakinek egy szerződésből származó valamennyi joga és kötelezettsége (jogállása) jogszabály rendelkezése alapján száll át másra, a szerződésátruházás szabályait kell megfelelően alkalmazni (Ptk. 6:211. §).
A Ptk. - a vagyonkezelő jogállásával ellentétben (Ptk. 6:328. § (5) bek.) - a vagyonrendelő jogállás kifejezett átszállásáról nem rendelkezik. Mivel azonban kötelmi jogviszonyról van szó, vélhetően a fenti általános szabályok annak vonatkozásában megfelelően alkalmazandóak.
A Ptk. kifejezetten utal arra, hogy több vagyonrendelő is lehet a vagyonkezelési jogviszonyban (Ptk. 6:328. § (4) bek.). Nincs akadálya annak, hogy a bizalmi vagyonkezelés létrejöttekor vagy annak fennállása során alakuljon ki a vagyonrendelői oldalon alanytöbbség. A bizalmi vagyonkezelés fennállása során pedig akképpen is kialakulhat vagyonrendelői alanytöbbség, hogy a vagyonrendelő jogállását megosztja, vagyis kizárólag annak egy meghatározott hányadát ruházza át a belépő vagyonrendelőre, anélkül tehát, hogy maga kilépne a jogviszonyból. A Ptk. (3:383. §) az alapítvány alapítója mellé való ex post belépést csatlakozásnak nevezi.
- 128/129 -
E körben előkérdés, hogy a vagyonrendelői jogállás, mint immateriális vagyontárgy oszthatósága értelmezhető-e egyáltalán, s, ha igen, oszthatónak minősül-e. Figyelemmel arra, hogy a Ptk. szerződésátruházásra vonatkozó rendelkezései (6:210. §) maguk mondják ki, hogy a jogállás átruházás vonatkozásában mögöttesen az engedményezésre és a tartozásátvállalásra vonatkozó szabályok alkalmazandóak. Így a követelések és a tartozások közös eredőjére a szolgáltatásra, illetve különösen annak oszthatóságára vonatkozó rendelkezések a szerződési jogállás vonatkozásában is alkalmazandónak tűnnek. Ezek (Ptk. 6:28. § (2) bek.) alapján akkor osztható a szolgáltatás, ha önállóan használható részekre bontható, kivéve, ha a megosztás a jogosult lényeges jogi érdekét (fizikai oszthatatlanság), vagy a felek megállapodását (jogi oszthatatlanság) sértené.[22] A vagyonrendelői jogállás "fizikai" oszthatóságát támasztja alá az a körülmény is, hogy maga a Ptk. is számol azzal a lehetőséggel, hogy alanytöbbség áll fenn a vagyonrendelői jogállás vonatkozásában.
Bár az értékpapírokra vonatkozó szabályozásban paradigmaváltásra került sor,[23] így a Ptk. az egyedi értékpapírrá minősítési rendszerről áttért az általános normatív alapon megtett értékpapírrá minősítési rendszerre. Erre tekintettel a kibocsátó döntheti el jogszabályi kizáró rendelkezés hiányában, hogy az adott okiratba foglalt, számítógépes jellel közvetített jognyilatkozatát értékpapírrá minősíti-e vagy sem.
Így felvethető, hogy értékpapírosítható-e a vagyonrendelő szerződési pozíciója. A válasz vélhetően nemleges, mivel a Ptk. alapján értékpapírba érvényesen kizárólag jogot illetve követelést lehet foglalni (Ptk. 6:565. §), ezért az értékpapír nem képes a jogálláshoz tapadó kötelezettségek mobilizálására.
A társasági párhuzamok között utaltam arra, hogy a jogalkotó a tőkeegyesítő társaságok esetén saját magukban tagsági jogokat és (Ptk. 3:213. § (1) bek., üzletrész esetében, Ptk. 3:164. § (1) bek.) kötelezettségeket (is) megtestesítő vagyontárgy (üzletrész, részvény) megszerzését és a megszerzés mellett az ezek alapján gyakorolható jogokat korlátozta. A Ptk. a bizalmi vagyonkezelés esetén sem a saját vagyonrendelői jogállás megszerzésére, sem az az alapján gyakorolható jogokra vonatkozóan nem artikulált rendelkezést, így különösen nem korlátozást. A fentiekben részletezettek szerint az nincs kizárva, hogy ilyen, de más bizalmi vagyonkezeléshez kapcsolódó vagyontárgyak kezelt vagyonba kerüljenek.
Igen lényeges továbbá, hogy a saját társasági részesedés (üzletrész, részvény) megszerzésének céljai közül a bizalmi vagyonkezelésbeli vagyonrendelői jogállás kezelt vagyonba kerülhetőségének vonatkozásában is felmerülhet (i) a kezelt vagyon
- 129/130 -
tőkeszerkezetének optimalizálása, a felhasználási hatékonyságának növelése, (ii) a szerződő partnerek (kezelt vagyon hitelezői) egy közös ügylet sikerében való érdekeltté tétele, (iii) a vagyonkezelő ösztönzése, (iv) jelentősebb vagyonrendelői illetve kedvezményezetti alanytöbbség esetén az alacsony vételár miatti kedvező lehetőség kihasználása, (v) nem kívánt személy bizalmi vagyonkezelési jogviszonyba lépésének megakadályozása. A gazdasági igény ésszerű feltételezésére tekintettel a vizsgálat e körben sem tekinthető indokolatlannak.
A bizalmi vagyonkezelési jogviszony, vagy a kezelt vagyon nem nyer jogi személyiséget, előbbitől a vagyonrendelői jogviszony mégis részben független, hiszen pl. a vagyonrendelő halála vagy megszűnése nem eredményezi a vagyonkezelési jogviszony megszűnését. Sőt szűk körben elméletileg a vagyonrendelői jogállás jogutódlás nélküli betöltetlensége sem eredményezné a bizalmi vagyonkezelési jogviszony megszűnését. Ez a függetlenség azonban meglátásom szerint nem terjed ki arra, hogy a vagyonkezelő ezen - és nem egyéb - minőségében a kezelt vagyon javára megszerezhesse a vagyonrendelői jogállást, külön jogszabályi felhatalmazó rendelkezés hiányában, mert akkor is a kötelem jogosulti és kötelezetti oldala egyesülne, még akkor is, ha e jogviszonyban egy harmadik személy kedvezményezett is érintett, amely miatt ezen egyesülés nem volna teljes. Hangsúlyozandó, hogy e körben tehát a vagyonkezelő nem személyes vagyonába kerülne a vagyonrendelői jogállás -, amelyet így akképpen gyakorolna, ahogy azt megfelelőnek tartja -, hanem a bizalmilag, azaz érdekszolgálattal kötött kezelt vagyonába. A vagyonrendelői jogállást alkotó jogok és kötelezettségek összességének vagyonkezelőként elsődlegesen a kedvezményezett javára való gyakorlása és teljesítése vonatkozásában aggályosnak nevezhető, hogy pl. Sitkoff találó meglátása szerint a kedvezményezettek érdekeit az szolgálná a leginkább a kedvezményezettek szempontjából, ha a trust vagyont szabad rendelkezésükre bocsátva átadnák nekik. Így, ha az alapvetően a kedvezményezett érdekeit korlátozó (annak korlátok közötti szolgálatát elrendelő) vagyonrendelői jogállást a vagyonkezelőnek a kedvezményezett érdekei szerint kellene gyakorolnia, az végső soron a jogviszony felmondására való kötelezettség fennállását is levezethetővé tenné. Szintén nehezen értelmezhető a másodlagos érdekszolgálatra jogosult többi vagyonrendelő vonatkozásában a vagyonkezelő vagyonrendelői jogállás érdekszolgálattal terhelt gyakorlásának a kérdése. Hangsúlyozandó, hogy a saját üzletrész, és részvény után tagsági, részvényesi jogok nem gyakorolhatóak.
A Ptk. 6:326. § (4) bekezdése szerint a bizalmi vagyonkezelés nem szűnik meg azzal, hogy a vagyonrendelő a vagyonkezelő' jogutódjává válik. Fordított esetre azonban nem mond ki rendelkezést, azaz hogy mi történik akkor, ha a vagyonkezelő válik a vagyonrendelő jogutódjává. És újra hangsúlyozandó, hogy a vagyonkezelő vagyonrendelői jogállásban való jogutódlásának két esetét kell megkülönböztetni: így azt, amikor a vagyonkezelő saját személyes vagyona javára szerzi meg a vagyonrendelői jogállását, és amikor az a kezelt vagyonába kerül. Meglátásom szerint a vagyonrendelői jogállás saját személyes jogállásba kerülése lényegében a két jogállás ex post (részleges vagy teljes) egyesülését jelenti, és különösebb, az alább részletezettek szerinti, problémát nem vet fel. Amikor azonban a vagyonkezelő a vagyonrendelői jogállást a kezelt vagyona javára szerezné meg azzal kapcsolatban számos nyitott kérdés tehető fel.
- 130/131 -
Így például az, hogy milyen jogpolitikai okai lehetnek az ilyen ügylet kizárásának, korlátozott engedésének? E pontban fenn utaltam rá, hogy főleg a bizalmi vagyonkezelés vállalkozási felhasználása esetén a saját részvény megszerzésére okot adó megfontolások, indokok szintén felmerülhetnek.
Továbbá kizárja-e az ilyen ügylet kötését bármely a Ptk. általánosabb szintjén elhelyezkedő szabály, esetleg a vagyonkezelő érdekszolgálati kötelezettsége? Nem azonosítottam olyan általánosabb szabályt, amelyből egyértelműen arra lehetett volna következtetni, hogy a saját vagyonrendelői jogállás kezelt vagyon számára megszerzése kizárt, jogellenes volna. A vagyonkezelő érdekszolgálati kötelezettségének alapvető célja, hogy megelőzze a vagyonkezelő szerződésszegését, illetve az ahhoz vezető (kísértést jelentő) helyzetek kialakulását is. Ennek részkötelezettségei közé sorolhatóak e körben különösen az önszerződési tilalom, a kettős megbízás teljesítésének tilalma, a verseny tilalma, a kezelt vagyonba tartozó előny meg nem engedett megszerzésének tilalma, az érdekszolgálatra jogosultakkal szembeni pártatlan elbánás kötelezettsége. Meglátásom szerint a saját vagyonrendelői jogállás kezelt vagyon számára való megszerzése önmagában - többlet tényállási elem nélkül - ezek egyikének a megsértését sem vonja maga után.
Mégis a saját üzletrész vagy saját részvény vonatkozásában felállított megszerzési és joggyakorlási korlátok nélkül számos jogértelmezési kérdés merül fel a saját vagyonrendelői jogállással kapcsolatban.
Az utóbbiakra vonatkozó korlátozó szabályok sorrendjében haladva az alábbiak állapíthatóak meg. A vagyonkezelő az egyetlen vagyonrendelő jogállását, vagy vagyonrendelői többség esetén a valamennyi vagyonrendelő jogállását azért nem szerezheti meg, mert így kiüresedne a vagyonrendelő jogállása. Ilyen esetekben elviekben kizárható valamennyi fenti gazdasági cél fennállása. E körben felmerülhet a megszerezhető saját jogállás arányainak korlátozása is, a saját üzletrészhez, és a saját részvényhez hasonlóan ötven vagy huszonöt százalékban. Már jelenleg is levezethető a vagyonkezelő érdekszolgálati kötelezettségéből, hogy a saját vagyonrendelői jogállás vagyonkezelő általi megszerzésének feltétele mind a kedvezményezett, mind a többi vagyonrendelő előzetes hozzájárulása. Jelenleg nem vezethető le arra vonatkozó korlátozás, hogy a kezelt vagyon számviteli törvény szerinti milyen részéből (pl. jegyzett tőkén felüli részéből) szerezhető meg ellenérték fejében a vagyonrendelői jogállás. Erre vonatkozóan a vagyonkezelő jóval kevésbé egzakt kereskedelmi ésszerűségnek megfelelő megóvási kötelezettsége (Ptk. 6:317. § (2) bek.) tűnik alkalmazhatónak.
A jogok korlátozása körében külön rendelkezés hiányában is számos vagyonrendelői jogállásba tartozó jog (pl. ellenőrzés, titoktartás alóli felmentés) nem lesz értelmezhető. Ugyanakkor pl. a vagyonrendelő bizalmi vagyonkezelési jogviszony alakító (módosító, megszüntető) jogai gyakorolhatóak volnának, amely kifejezetten problematikus. Így az ügylet megengedhetősége esetén a vagyonrendelői jogállásból fakadó jogok gyakorlásának tilalma szükségesnek tűnik, ahogy a saját jogállás kezelt vagyonba tartozásának, mint ténybeli helyzetnek (pl. elidegenítéssel, a többi vagyonkezelőnek való ingyenes átadással) a megszüntetésére vonatkozó rövid határidő előírása is.
Károlyi kérdésesnek tartja, hogy az egyszemélyes társaság társaság-e egyáltalán. E
- 131/132 -
gondolat mentén tűnik felvethetőnek, hogy jogviszony-e a vagyonrendelő és vagyonkezelő személyének egyezése esetén a bizalmi vagyonkezelési jogviszony. Jakab szerint[24] a jogviszony két (vagy több) személy viszonyát érintő, az egymás felé irányuló jogainak és kötelezettségeinek egy csoportba foglalása. E szerint - és logikailag is -ahhoz, hogy viszonyról beszélhessünk, egy jogalany mellett legalább még egynek kell azt keletkeztetnie. Ezt a dogmatikai szabályt ír(hat)ja felül a pozitív jog gyakorlati szükség szülte megoldása, amely mégis jogviszonynak nevez(het)i az egyoldalú jogviszonyt is. A Ptk. 6:329. § (1) bekezdése alapján létrejövő jogviszony azonban az esetleg csak potenciálisan jelen levő kedvezményezett személyének különbözőségére (Ptk. 6:311. § (4) bek.) tekintettel elméletileg nem lesz tisztán egyoldalú jogviszonynak nevezhető. Miközben a két szerződési pozíciót egyetlen személy tölti be. Meglátásom szerint, már e jogviszony is csak - inherensen és megfelelő(bb) fogalom hiányában - nevezhető jogviszonynak a bizalmi vagyonkezelő és a vagyonrendelő azonossága esetén.
Tekintettel arra, hogy a Ptk. (6:311. § (4) bek.). nem ír elő a kedvezményezett vagyonkiadáshoz való joga vonatkozásában minimális részesedést, ez akár névleges is lehet, e korlátozás szükségessége megkérdőjelezhető. Ha pedig e korlátozást a jogintézménnyel való visszaélési kockázat vélt, várt növekedése indokolja, úgy e védelmi cél elérésére e korlátozás arányossága kérdőjelezhető meg, különösen a fent említett többlet, formai és tartalmi korlátozások létére tekintettel.
Alapvető kérdés, hogy egyoldalú jognyilatkozat alapján létrejövő egyoldalú kötelmi jogviszonyban jogok és kötelezettségek illethetik-e a jogalanyt önmagával szemben, miközben általában pl. a kötelem megszűnését eredményezi, ha ugyanaz a személy lesz a jogosult és a kötelezett, és a Ptk. nem tesz kivételt (Ptk. 6:3. § b) pont). Fenn említésre került, hogy egyoldalú jognyilatkozatból jogszabályban meghatározott esetekben keletkezik kötelem és ezekre a kötelmekre a kötelmek közös és a szerződés általános szabályait kell megfelelően alkalmazni (Ptk. 6:2. § (2) bek.). Miközben a kötelem kötelezettség a - dolog adására, tevékenységre, tevékenységtől való tartózkodásra vagy más magatartásra irányuló - szolgáltatás teljesítésére és jogosultság a szolgáltatás teljesítésének követelésére (Ptk. 6:1. § (1)-(2) bek.). E szabályokból meglátásom szerint levonható az a következtetés, hogy a Ptk. 6:329. § (1) bekezdése alapján az egyetlen személy vagyonkezelő és vagyonrendelő e jogállásai alapján relatíve - ezen ügylet által érintett körben - megosztott jogképességére tekintettel - jogszabályi felhatalmazás alapján - önmagában lehet egyes szolgáltatások jogosultja és kötelezettje, amely abban nyilvánulhat meg, hogy jogosult saját vagyonán belül elkülönítve kezelt és személyes vagyonai terhére vagyonmozgásokat eredményező jognyilatkozatok tételére.
- 132/133 -
Azaz, a vagyonmozgásokra irányuló egyoldalú jognyilatkozatok kizárólag akkor tehetőek jogszerűen a Ptk. alapján, ha a vagyonkezelési jogviszonyban tehetőnek, vagy a vagyonrendelő vagy a vagyonkezelő jogai közül egyesek gyakorlásának, ilyen értelemben intern jognyilatkozatnak minősülnek. Amint azonban a vagyonkezelő vagy a vagyonrendelő e minőségétől eltérően, kezelt vagyon adósaként, vagy hitelezőjeként akarna fellépni (self-dealing) arra már nem terjedne ki a Ptk. különleges, implicit felhatalmazása, és azon egyoldalú jognyilatkozatok nem tudnának a bizalmi vagyonkezelés során tett jognyilatkozatnak minősülni a kezelt vagyon hitelezői, illetve adósa felől, így azok érvénytelennek volnának tekinthetőek.
Mindez annyiban látszik különbözni egyéb, egyoldalú jognyilatkozatokkal létrehozott kötelmektől, hogy azoknak teljesítési létszakasza feltételezi a jogviszony legalább kétoldalúvá válását, míg az egyoldalú bizalmi vagyonkezelési jogviszonyban erre nincs feltétlenül szükség, hiszen a kétoldalúvá válás - az eltérő személyű kedvezményezett számos feltételtől függő várományossá való kinevezési technikáira tekintettel - legalábbis eshetőlegesnek nevezhető.
A fenti dogmatikai nehézkességre is tekintettel vethető fel a kérdés - akár a bizalmi vagyonkezelés bevezetése felett napirendre térők, netán támogatók által is -, hogy vajon miért került bevezetésre a jogintézmény ezen csonka formája is.
Menyhárd és Vékás[25] utalnak arra, hogy a joggal való visszaélés esélyét valószínűleg csökkentené, ha a tulajdonos nem lehetne bizalmi vagyonkezelő saját vagyona tekintetében, ezt a lehetőséget a Ptk. gyakorlati okokból mégsem zárja ki.
Kiss[26] rávilágít arra, hogy bár a konstrukció közhasznú célokat is szolgálhat, fennáll a kockázata, hogy hitelezők kijátszására fogják felhasználni, ahol a szinte teljes konfúzió megvalósulásának esélye e kockázatot még tovább növeli.
A fenti szerzők külön említést nem igénylő evidenciaként kezelik azon előnyöket, amelyek a vagyonrendelő számára az egyoldalú jogviszony létrehozás jogalkotó általi lehetővé tételével, azaz más személy vagyonkezelő megbízása és az azzal felmerülő tranzakciós költségek[27] elkerülésével elérhetőek. E "gyakorlati ok" - jelentőségének elismerése ellenére - a jogviszony főszemélyei és a kezelt vagyon hitelezőinek védelmi érdekével szemben háttérbe szorítandó, és kizárólag olyan feltételek mellett érvényesíthető utóbbival párhuzamosan, amelyek e hitelezővédelmet is garantálják. A többletkorlátozások mellett jogalkotói engedély pedig arra enged következtetni, hogy a jogalkotó úgy látja, hogy utóbbiakkal a fenti érdekek szükséges mértékű többletvédelme megvalósult.
- 133/134 -
Sándor és szerzőtársai szerint[29] amennyiben a jogviszony fennállása alatt utóbb alakult át többszemélyesből, másfél személyessé, úgy a Ptk. 6:329. § (1) bekezdésében foglalt többletkötelezettségeket nem kell teljesíteni. A Ptk. 6:326. § (4) bekezdése csak azt mondja ki, hogy a bizalmi vagyonkezelés nem szűnik meg azzal, hogy a vagyonrendelő a vagyonkezelő jogutódjává válik. Való igaz, hogy a Ptk. nem mondott ki arra vonatkozóan kifejezetten további rendelkezést az ex post másfél oldalúvá alakult bizalmi vagyonkezeléssel kapcsolatos többletkövetelményekre, illetve az ex ante jogviszonyra irányadó többletkötelezettségek hatályát nem terjesztette ki azokra.
Ezzel szemben a jognyilatkozat visszavonása - hatályossá válását követően -egyébként sem lehetséges a Ptk. (6:5., 6:64-65. §§-ai) alapján, és szintén semmis (Ptk. 6:94. § (2) bek.) a szerződésnek a kötelező alakiság mellőzésével történt módosítása, megszüntetése vagy felbontása, még akkor is, ha az annak megfelelő tényleges állapot a felek egyező akaratából létrejött. Mindezért felvethető, hogy a minősített formai előírások akkor is alkalmazandóak, ha a bizalmi vagyonkezelési jogviszony ex post alakult másfél oldalúvá. Ellenkező érvelés mentén pusztán a vagyonrendelő elsődlegesen más vagyonkezelő kijelölése mellett annak jogállása megszűnése esetére másodlagos önkijelöléssel el lehetne kerülni az egyoldalú jogviszonyra irányadó többletfeltételek alkalmazási kötelezettségét, különösen a minősített formasági előírásokat.
Jóllehet a kedvezményezett nem szerződő fél a bizalmi vagyonkezelési jogviszonyban, mégis feltételes főszemélynek tekinthető. A feltétel pedig az, hogy a kedvezményezett a harmadik személy javára kötött szerződés rendelkezései (Ptk. 6:136. § (1) bek. a)-b) pontok) szerint közvetlen követelési jogot szerezzen a bizalmi vagyonkezelés alapján. Ez tehát akkor történik meg, ha a kedvezményezett közvetlen követelési jogát a felek kifejezetten kikötötték, vagy ez a szerződés céljából vagy az eset körülményeiből egyértelműen következik.
A kedvezményezett - vagyonrendelővel, de főleg a vagyonkezelővel szembeni -jogait nem csökkenti pusztán az a körülmény, hogy a vagyonrendelő és a vagyonkeze-
- 134/135 -
lő személye megegyezik. Mivel azonban a vagyonrendelő e jogállásából fakadó jogai alapján pl. a még esedékessé nem vált juttatáshoz való jogát megvonhatja, a juttatás mértékét csökkentheti, a jogviszonyt megszüntetheti, e gazdasági kényszert tekintve talán erősebbnek nevezhető a kedvezményezett vagyonkezelő feletti ellenőrzési és szerződésszerű vagyonkezelés kikényszerítési jogai tényleges gyakorlására vonatkozó - a felbőszített vagyonrendelő általi kedvezményezett megváltoztatás, juttatás csökkentésből fakadó - ellenösztönző hatás.
Miközben a kezelt vagyon hitelezője nem alanya a bizalmi vagyonkezelési jogviszonynak, alapvetően érdekelt lehet a kezelt vagyon megóvásában, hiszen követelésének fedezetéül elsődlegesen a kezelt vagyon szolgál (Ptk. 6:323. § (1) bek.). Érdekelt lehet ezért abban, hogy a kezelt vagyon megóvását is szolgáló, a személyi átfedés miatt megbillent, belső fékek és egyensúlyok rendszerét megerősítse azzal, hogy a kezelt vagyon megfelelő kezelésére biztosítékot köt ki a vagyonkezelővel létrehozott szerződésében. Ilyen megfelelő biztosíték lehet éppen a vagyonkezelő szerződésszerű vagyonkezelésének az ellenőrzése is, netán kedvezményezetté nevezés, vagyonrendelői jogállás (hányad) megszerzés kikötésének lehetősége is.
Analógiaként hivatkozható továbbá a jogi személy létesítő okirata tartalmi meghatározása szabadságának, a jogi személy hitelezői érdekeinek védelme miatti korlátozása. A Ptk. (3:4. § (3) bek. b) pontja) szerint a jogi személy tagjai, illetve alapítói nem térhetnek el a Ptk-ban foglaltaktól - többek között akkor -, ha az eltérés a jogi személy hitelezőinek, munkavállalóinak jogait nyilvánvalóan sérti.
Ehhez képest előkérdés, hogy milyen jogai, igényei vannak a kezelt vagyon hitelezőjének a vagyonrendelővel szemben a Ptk. általános szabályai alapján. A kezelt vagyon hitelezője ugyanis nem kerül közvetlen jogviszonyba a vagyonrendelővel, még személyi egyezőség esetén is utóbbi vagyonkezelői minőségében fog kötelezettséget vállalni elsődlegesen a kezelt vagyonra korlátozódó felelősséggel (Ptk. 6:323. §). Mivel a Ptk. (6:328. § (3) bek.) alapján a kezelt vagyon terhére vállalt kötelezettségek a kezelt vagyon részeként háramlanak a további vagy új vagyonkezelőre, ilyen hiányában a vagyonrendelőre, végső soron a vagyonrendelő felelhet a kezelt vagyon hitelezői felé. E körben további biztosítékként kerülhet kikötésre a vagyonrendelő személyes vagyonával a kezelt vagyonnal egy sorban való helytállási kötelezettsége, amely azokban az esetekben bírhat hozzáadott értékkel, amikor a vagyonkezelői minőségében ki tudná magát menteni a Ptk. 6:323. §-a alapján.
További kérdés, hogy milyen jogai vannak a kezelt vagyon hitelezőjének a vagyonkezelővel szem-
- 135/136 -
ben. A Ptk. alapján a kezelt vagyon hitelezőjét a vagyonkezelővel szemben a köztük fennálló jogviszony tartalma szerinti igények a kezelt vagyon erejéig illetik meg. A vagyonkezelő azonban saját vagyonával korlátlanul felel a kezelt vagyon terhére vállalt kötelezettségekből eredő követelések teljesítéséért, ha azok a kezelt vagyonból nem elégíthetők ki, és a másik fél nem tudta és nem is kellett, hogy tudja, hogy a vagyonkezelő kötelezettségvállalása túlterjed a kezelt vagyon keretein (Ptk. 6:323. §).
Felvethető a kérdés, hogy jelent-e a vagyonrendelő hitelezője számára többletkockázatot az a körülmény, hogyha a vagyonrendelő egyben vagyonkezelő is. Ha eltekintünk a vagyonrendelő bírósági végrehajtási eljárást indító hitelezőjének bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (132/A. § (3)-(5) bek.) által biztosított vagyonkezelési jogviszony felmondási jogától,[30] a vagyonrendelő kezelt vagyonhoz való hozzáférési jogaira - így különösen szerződésmódosítással a kezelt vagyon csökkentéséhez, önmaga kedvezményezetté nevezéséhez, a jogviszony felmondása esetén vagyonkiadáshoz való jogára - tekintettel akkor is abból kell kiindulnunk, hogy a kezelt vagyon a vagyonrendelő vagyonából időlegesen került ki. Arra vonatkozóan a vagyonrendelő hitelezője érdekeltnek mondható arra tekintettel, hogy - ha a vagyonrendelő vagyona követelése esedékessé válásakor nem nyújtana megfelelő fedezetet a követelés teljesítésére - pl. a vagyonkezelés megszűnésekor a vagyonrendelőt illető vagyonkiadási jog alapján a vagyonrendelő vagyonába milyen nagyságú és összetételű visszaszálló kezelt vagyonmaradvány szolgálhat még kielégítési alapul. Ezért a kezelt vagyon megóvásában a vagyonrendelő hitelezőjét is - legalábbis közvetlenül - érdekeltnek tekinthetjük. A felmondási joga alapján ez az érdekeltség - közvetettségének fennmaradása ellenére - még erősebbnek nevezhető. Evidencia, hogy a vagyonrendelő vagyonkezelőnek való önkinevezése általában a kezelt vagyon megóvása tekintetében kockázat növekedésként értékelhető. Ennek mértéke nyilván esetről-esetre ítélhető meg pontosan, azonban abból, hogy a Ptk. nem biztosított a vagyonrendelő hitelezőjének többlet igényt a vagyonrendelő vagyonkezelővé való önkinevezése esetére arra lehet következtetni, hogy e kockázat növekedést vagy nem ismerte el, vagy nem tartotta jelentősnek. Lehetséges következtetési irány az is, hogy a vagyonrendelő hitelezőjének a vagyonkezeléssel kapcsolatban kizárólag az általános szabályok szerinti fedezetelvonási igényt kívánta biztosítani.
- 136/137 -
Az öndíjazásra két elvi lehetőség merülhetne fel. Így, (i) amikor a vagyonrendelő személyes vagyonából fizet a vagyonkezelő személyes vagyonába. Ez azonban arra tekintettel nevezhető kizártnak, hiszen e két jogalany ugyanaz, személyes vagyonuk ezért ugyanaz a halmaz. A másik eset akkor áll be, (ii) amikor a vagyonrendelő a Ptk. (6:322. § (2) bek.) szerinti joggal élve a vagyonkezelői eljárására tekintettel felmerülő díjának és indokolt költségeinek megfizetésére vonatkozó, továbbá a vagyonkezelési jogviszonyból fakadó egyéb követelését a kezelt vagyonból elégítené ki közvetlenül.
Az önkinevezett vagyonkezelő öndíjazáshoz való joga - amikor tehát a kezelt vagyona terhére személyes vagyona javára mozgatná saját vagyonát - jóllehet az alábbi aggályokat veti fel, miközben maga a jogosultság elvileg az egyoldalú kötelem létrehozására vonatkozó jogalkotói felhatalmazásból levezethetőnek tűnik a fentiek szerint.
Az öndíjazás általában való kizárásának szükségszerűsége azért nem nyilvánvaló, mert ilyenkor a jogviszonyban legalább potenciálisan jelen van legalább egy idegen személy kedvezményezett, aki profitál a vagyonkezelői szolgáltatásokból, az ő vonatkozásában az idegen érdek szolgálata értelmezhető a vagyonkezelő részéről. Azonban az öndíjazási tilalom azon esetekben kevésbé aggályos, amikor a vagyonkezelő is kedvezményezett, hiszen munkájának ellenértékét ilyenkor a kedvezményezetti juttatás jelenthetné. Ugyanakkor a jogi személyek vonatkozásában sincsen öndíjazási tilalom a tag (részvényes) vezető tisztségviselő vonatkozásában. Persze ezen esetekben a jogi személy fikciója miatt a jogilag külön jogalanyok jelenlétével magyarázható a tényleges azonosság ellenére a vezető tisztségviselő díjazásának értelmezhetősége, hiszen ügyvezetési szolgáltatását - amely lényeges hasonlóságot mutathat a vagyonkezelési szolgáltatással - nem önmagával szemben kell tételezni, hanem a jogi személlyel szemben, noha az utóbbi esetleg a vezető tisztségviselő tag kizárólagos tulajdonában áll. Mivel a bizalmi vagyonkezelés e tekintetben is új, nehéz logikai, tradicionális érveket felvetni az egyoldalú jogviszony létével szemben (vagy annak alátámasztására).
Amennyiben az öndíjazás lehetősége nincs kizárva, illetve nem kerülne kizárásra, további kérdésként vethető fel annak mértékét illető korlátozása. Így felmerülhet a megengedhető öndíjazási esetekben is a díjazás mértéke - a költségtérítésnél már Ptk. által alkalmazott - ésszerű mértékre csökkentése, ahol fontos szempont lehet, hogy az ne szolgálhasson a bizalmi vagyonkezelésből való rejtett tőkekivonásra. Ezért szükségesnek nevezhető, hogy a vagyonrendelő-kezelő öndíjazási joga - ha az egyáltalán elismerhető - a díj mértéke tekintetében olyan tényezők mentén kerüljön korlátozásra, mint pl. az általa ténylegesen nyújtott szolgáltatás értéke és a kezelt vagyon nagysága.
A UTC (708. cikk) szerint elsődlegesen a trust feltételek irányadóak a vagyonkezelő díjazására, azaz szabadon állapíthatja meg a vagyonrendelő-kezelő díja mértékét, és csak ilyenek hiányában merülhet fel az ésszerű mérték vizsgálatának lehetősége. Mégis kifejezett díjmeghatározás esetén is a bíróság módosíthatja (csökkentheti vagy növelheti) a díjazást, ha a vagyonkezelő kötelezettségei lényegesen eltérnek azoktól, amelyeket a trust létrehozásakor figyelembe vettek, vagy egyébként ésszerűtlenül alacsony, vagy magas a trust feltételekben meghatározott díj.
A DCFR a kezelt vagyonból történő díjazásra való jogot szabályozó (X. - 6:202.
- 137/138 -
cikke) szerint alapvetően a trust feltételek az irányadóak a vagyonkezelő díjazására, azok kifejezett eltérő rendelkezése hiányában a szakmájában eljáró vagyonkezelő a trustból fakadó kötelezettségei teljesítése során kifejtett munkáért ésszerű mértékű díjazásra jogosult. E korlátozott jog azonban nem illeti meg pl. akkor, ha a vagyonkezelő egyben kedvezményezett és e minőségében jelentős vagyoni juttatásra jogosult a kezelt vagyonból.
Megjegyzendő, hogy a jóerkölcsbe ütköző szerződés tiltó szabályai e körben is - külön tiltás nélkül is - a jóerkölcsöt sértő díjrészlet kikötése érvénytelenségének kimondásával hasonló eredményre vezethetnek. Ugyanakkor azok az új jogintézmény vonatkozásában bizonytalanságot hagynak különösen a lehetőség kizártságát illetően.
A Ptk. (6:329. § (1) bek.) nem utal arra, hogy az egyoldalú jognyilatkozattal létesített bizalmi vagyonkezelési jogviszonyban a kezelt vagyon miként jön létre. Bizalmi vagyonkezelési szerződés esetén a kezelt vagyon létrejöttéhez szükséges az érvényes szerződési jogcím és kezelt vagyonba tartozó vagyontárgyak vagyonkezelőre való átruházása (Ptk. 5:38. §). Az nyilvánvaló, hogy ebben az esetben a tulajdonos személyében beálló változás hiányában birtokátruházó jognyilatkozatra (átruházásra, Ptk. 5:3. §) nem lesz szükség. Így elvileg a két feltétel közül az egyik kiesésével megállapítható, hogy a kezelt vagyont az érvényes jogcímet tartalmazó egyoldalú jognyilatkozat létrehozhatja. Ezt a következtetést támaszthatja alá, hogy a kezelt vagyon elkülönített nyilvántartása nem a kezelt vagyon létrejöttének feltétele (6:310. § (1) bek.), hanem annak mentességéhez (6:312-313. §§) szükséges, azaz önmagában annak hiánya nem eredményezi a kezelt vagyon létrejöttének a hiányát, pusztán növeli a vagyontárgyak kezelt vagyonból, vagyonkezelési jognyilatkozatot sértő kikerülésének a kockázatát.
A vagyonrendelő vonatkozásában az utasítási tilalom sem lesz nyilván értelmezhető. Említése mégis arra tekintettel tűnt szükségesnek, hogy így a bizalmi vagyonkezelésnek egy olyan formája jöhet létre, amelyben a vagyonkezelő vagyonrendelő akaratától független eljárása - legalábbis logikailag - nem tekinthető fogalmi elemnek.
- 138/139 -
Kérdés, hogy a vagyonrendelői jogállásba tartozó jogok köréből kiesik-e átfedés esetén a vagyonkezelő Ptk. (6:313. § (2) bek., és 6:318. § (3) bek.) szerinti saját, de vagyonkezelői minőségében megvalósított szerződésszegésére hivatkozással saját házastársával, élettársával, továbbá személyes hitelezőivel és az általa kezelt más vagyonok hitelezőivel szembeni, a kezelt vagyon elkülönítése iránti igénye. Vagy saját szerződésszegésével kezelt vagyonba tartozó vagyontárgy jogosulatlanul nem jóhiszemű vagy visszterhesen szerző harmadik személyre ruházására, utóbbi javára való megterhelésére hivatkozással a kezelt vagyon számára visszakövetelési igénye. Megjegyzendő, hogy a vagyonrendelő vagyonkezelői minőségében hasonló igényeket birtokvédelem, illetve tulajdonvédelem körében érvényesíthetne. Meglátásom szerint, a kérdésre a Ptk. (1:4. § (2) bek.) által is változatlan tartalommal fenntartott, nemo suam turpitudinem allegans auditur jogelvre tekintettel adandó nemleges válasz, amely szerint tehát felróható magatartására előnyök szerzése végett senki nem hivatkozhat. Vékás[31] jelzi, hogy e szabály alkalmazásában kiegyensúlyozottnak tekinthető a bírói gyakorlat.
Kérdéses, hogy a vagyonrendelő visszahívhatja-e önmagát, mint vagyonkezelőt és jelölhet-e ki más vagyonkezelőt (Ptk. 6:325. § (1) bek.). Meglátásom szerint, mivel így egy önálló felelősséggel eljáró vagyonkezelő jogviszonyba való bevonása a vagyonkezelés szerződésszerűsége többletbiztosítékának tekinthető, így különösebb ok nem azonosítható, amiért általában az kizárható, kizárandó volna, miközben a fentiek szerint intern, azaz a jogviszonyt alakító jognyilatkozatok tételére a vagyonrendelő-kezelő jogosult.
Mivel a jelen esetben a bizalmi vagyonkezelési jogviszony mindkét jogállását egyetlen személy tölti be, nincs szükség egyoldalú módosítási jog kikötésére sem, hiszen a jogviszony kétoldalú módosítása egyébként is kizárt.
Ahogy az önálló jogalany egyéni cégnek elméletileg van a jogszabály által tételezett, az egyetlen tagjától eltérő, önálló érdeke (Evtv. 30. § (4) bek.), amelynek a szolgálatára tehát ugyanezen tag ügyvezetőként köteles, ekképpen képzelhető el, hogy
- 139/140 -
a vagyonrendelő-kezelő vagyonkezelői minőségében köteles legyen a vagyonrendelő vagyonkezelés létesítésével szolgálni rendelt érdekeinek a szolgálatára is (a kedvezményezett érdekei szolgálatához képest tehát másodlagosan). Mivel azonban az érdekszolgálati kötelezettség elsődleges funkciója a vagyonkezelő szerződésszegéseinek, ezáltal a vagyonrendelő károsulásának a megelőzése, az önmagával szembeni védelmi kötelezettség értelmezhetetlen, önérdekszolgálatra való joga pedig minden jogalany alapvető joga, külön jogszabályi felhatalmazás nélkül is. Így a vagyonrendelővel szembeni érdekszolgálat részkötelezettségei (így különösen a tájékoztatás, elszámolás, ellenőrzés-tűrés, vagyon megóvás, -kiadás) szintén értelmezhetetlenek. Az érdekszolgálati kötelezettség azonban az átfedés megszűnése esetén feléled a vagyonrendelő irányába is. Ugyanakkor a vagyonkezelő eltérő személy kedvezményezett felé fennálló érdekszolgálati kötelezettségének a tartalma az általános szabályok szerint alakul.
feltételezett indokai (kötelmi oldal teljes kiüresedése, visszaélési kockázat meg nem engedhető növekedése)
A bizalmi vagyonkezelési jogviszonyt tehát legfeljebb másfél személyessé lehet tenni akkor, ha egyetlen személy tölti be a vagyonrendelő és a vagyonkezelő jogviszonybeli pozícióját, mert a Ptk. (6:311. § (4) bek.) alapján ilyenkor is kell lennie egy eltérő személyű kedvezményezettnek. A PETL, a DCFR és a UTC a teljes konfúziót nem teszi lehetővé. Erre tekintettel vethető fel az a kérdés, hogy mi indokol(hat) ja a bizalmi vagyonkezelési jogviszony teljesen egyszemélyessé tételének jogalkotói megakadályozását.
A tilalom fennállását a PETL és a UTC lényegében a vagyonkezelő - szerződésszerű helyett - "vagyonrendelő jognyilatkozatszerű" eljárásának ellenőrzése és kikényszerítése érdekében tartja indokoltnak, különös tekintettel a teljes egyezés esetén a belső jogviszonyban részes eltérő személyű jogosult hiányára.
A belföldi kommentárok indokolásának hiányában, a fentiek alapján a teljes konfúzió általam feltételezett indoka[32] a bizalmi vagyonkezelési jogviszony kötelmi oldalának kiüresedése. Ebben az esetben egyetlen személy lenne a jogosultja és kötelezettje minden e jogviszonyból fakadó jognak és kötelezettségnek, amely kötelmi jogilag értelmezhetetlen volna. Így kizárólag a jogintézmény dologi jogi, azaz harmadik személyekre kiterjedő hatályú - így különösen a kezelt vagyon védettségére (Ptk. 6:313. §), a vagyonkezelő kezelt vagyonra korlátozódó felelősségére (6:323. §) vonatkozó - rendelkezései volnának értelmezhetőek. Utóbbiak is pl. a nemo suam iuris elv által korrigált tartalommal. Mindez ugyanakkor nem jelentené egy új dologi
- 140/141 -
jogosultság, a saját vagyonon belül alvagyonképzési jogosultság bevezetését, hiszen az már így is lehetséges a Ptk. (6:329. § (1) bek.) alapján.
Szükséges azonban hangsúlyozni, hogy egy ilyen konstrukció elismerése mellett - amely tehát kizárólag egyetlen jogalany érdekeit szolgálja - igen nehéz azonosítani olyan közérdekű indokot, amely a visszaélési kockázatokat ellensúlyozná. Ezzel összefüggésben további általam feltételezett indoka lehet a korlátozásnak, hogy a jogalkotó éppen a jogviszony főszemélyeinek személyi átfedése esetén növekedő visszaélési kockázatra reagálva, további biztosítékként vezette be a teljes konfúzió tilalmát.
Ha elfogadjuk azonban, hogy a jogviszonyban a két szerződő fél pozíciója egybe-olvaszthatóságának elismerése a tranzakciós költségek csökkentése érdekében megengedhető (amelyre tehát sor is került), és emellett azt is figyelembe vesszük, hogy maga a jogalkotó általában megengedte, hogy a vagyonrendelő jogállásából ne váljék ki a kedvezményezett, hanem ezek körében is lehessen személyi átfedés, felvethető a kérdés, hogy szükséges-e, arányos-e ez a korlátozás. Meglátásom szerint a jogviszony teljesen egyoldalúvá tétele nem jelentene olyan jelentős visszaélési kockázat növekedést, amely indokolná e körben a korlátozás fenntartását. Nyilvánvaló, hogy a teljes személyi összeolvadás esetén kizárólag a vagyonrendelő személyes hitelezői és a kezelt vagyon hitelezői többlet védelmi szükséglete vizsgálandó érdemben. A teljesen egyoldalúvá tétel mellett jóllehet kikerül a jogviszonyból a kikényszerítésére jogosult ellenérdekű szerződő fél és a kedvezményezett, és ezáltal az intern jogviszony lényegében kiüresedik, amely fokozza mindkét hitelezői kör károsodási kockázatát. Ugyanakkor mindkét csoport számára továbbra is védelmet fog jelenteni a fedezetelvonási igény, a vagyonrendelő hitelezőjének biztosított felmondási jog, és többletgaranciaként a jogviszonyt létrehozó, módosító, megszüntető jognyilatkozatok közokiratba foglalási kötelezettsége, valamint adott lesz a követelésük fedezetének vizsgálati és megfelelő garanciák[33] kikötésének lehetősége. Nem nyilvánvaló, hogy az e garanciákat követő lépcsőfok a kizárás volna, vagy, hogy e garanciák a fokozott kockázatra tekintettel elégtelenek volnának.
A bizalmi vagyonkezelés bevezetése nem tette dogmatikailag szükségszerűvé ilyen jogviszony, a vagyonrendelő vagyonkezelővé való önkinevezése melletti létrehozhatóságának jogalkotói elismerését. Annak gazdasági szükségszerűséget pedig a jogintézmény hazai gyakorlatának ismeretében akkor is csak feltételezni lehet, ha az Egyesült Államokban e konstrukció elterjedtnek nevezhető. Mivel a jogintézmény e formájának alkalmazására a Bvktv. ugyanúgy kiterjed, mint annak szerződéses alakzataira, annak alkalmazást korlátozó hatása várhatóan e típus vonatkozásában is ér-
- 141/142 -
vényesülni fog. E konstrukció bevezetésének vélhető jogpolitikai célja a jogintézmény használatát ösztönző tényezők körének bővítése. A másféloldalú jogviszony dogmatikai újdonsága az, hogy az egyoldalú jognyilatkozattal létrehozott jogviszonyban egy jogalanyt illet meg mindkét szerződő fél jogállása, miközben ugyanez a jogalany lehet a kedvezményezett is, ha legalább egy tőle eltérő személyt is kedvezményezettként kijelöl. Úgy vélem, hogy a polgári jognak az esetleg csak potenciális gazdasági igények belföldi megjelenését és kiteljesedését is proaktív módon - az abban esetleg rejlő többletkockázatok kezelése mellett - kell támogatnia. Jelenleg, a joggyakorlat ismeretének hiányában, mégis arra tekintettel nevezhető elfogadhatónak az egyoldalú bizalmi vagyonkezelés bevezetése, hogy lehetővé teszi az ilyen konstrukció alkalmazását amellett, hogy a formai és tartalmi többletfeltételek célja a visszaélési veszély növekedésére való garancia szolgáltatása. Így a Ptk. alkalmat nyújt a jogalkalmazási tapasztalatok megismerésére, amelyet követően a jogalkotó lazíthatja, vagy - pl. az ilyennel való visszaélések tömegessége esetén - szigoríthatja a feltételeket, illetve dönthet az ilyen bizalmi vagyonkezelési típus teljes kizárásáról is.■
JEGYZETEK
[1] Henry Hansmann - Reinier Kraakman: Organizational law as asset partitioning. European Economic Review Law and Economics, 44. (2000) 807-817.; Robert H. Sitkoff: Trust Law as Fiduciary Governance Plus Asset Partitioning. In: Lionel Smith (szerk.): The Worlds of the Trust. Cambridge University Press, 2012. A magyar jogirodalomban ld. erre különösen: Sándor István: A bizalmi vagyonkezelés és a trust - jogtörténeti és összehasonlító jogi elemzés. Budapest, HVG-Orac, 2014. 211. skk.
[2] Erről részletesebben ld. pl. Miczán Péter: A bizalmi vagyonkezelési jogviszony alapján kezelt vagyon részleges önállóságáról. Európai Jog, 2014/4. 16-24.
[3] Károlyi Géza: Az egyszemélyes társaságokról. Jogtudományi Közlöny, 1999/9. 397-402.; Károlyi Géza: Az egyszemélyes társaság tagjának és vezető tisztségviselőjének felelősségéről. Gazdaság és Jog, 1999/3. 8-12.; Kisfaludi András: Az egyszemélyes társaság. Cégvezetés, 1997/8. 37-44.; Török Gábor: Az egyszemélyes részvénytársaság saját részvényeinek jogi statusáról. Gazdaság és Jog, 1997/12. 9-11.; Fekete Mihály: Átalakulás: nonprofit jelleg, egyszemélyes kft.-k, differenciált foglalkoztatás. Börtönügyi Szemle, 1993/3. 1-10.; Szladits Károly: Az egyszemélyes részvénytársaság - Reflexiók Kauser Lipót cikkéhez. Jogtudományi Közlöny, 1947/1-2. 11-13.; Lévy Béla: Hozzászólás az egyszemélyes részvénytársaság kérdéséhez. Jogtudományi Közlöny, 1947/6. 81-83.
[4] Kisfaludi András: Társasági jog. Budapest, CompLex, 2007. 26.
[5] Kisfaludi András: Harmadik Könyv. In: Vékás Lajos (szerk.): A Polgári Törvénykönyv magyarázatokkal. Budapest, CompLex, 2013. 158.
[6] Kisfaludi (2013) i. m. 173.
[7] Ld. pl.: Befektetői iskola - Mire jó a saját részvény? Figyelő, 2005/1. 65., vagy http://fn.hir24.hu/gazdasag/2005/01/05/mire_jo_sajat_reszveny/ (letöltés napja: 2014. október 9.).
[8] Maurizio Lupoi: Trusts: A comparative study. (ford.: Simon Dix) Cambridge University Press, 2000.
99. skk.
[9] Sándor i. m. 235. Az Egyesült Államokbeli trust jog forrásainak bemutatásáért ld. Sándor i. m. 231. skk.
[10] Ld.: A National Conference of Commissioners on Uniform State Laws: Uniform Trust Code St. Augustin, Florida 2000. (utolsó módosítás 2010.).
[11] Ld. UTC 58.
[12] Ld. UTC 60-61.
[13] Ld. Christian von Bar - Eric Clive - et al. (szerk.): Principles, Definitions and Model Rules of European Private Law Draft Common Frame of Reference. München, Sellier European Law Publishers GmbH, 2009. Outline Edition (DCFR).
[14] Ld. DCFR 505.
[15] David English: Information Exchange and the Offshore Financial Centres In:David J. Hayton (szerk.): Extending the Boundaries of Trust and Similar Ring-fenced Funds. The Hague, Kluwer Law International. 2002. 326.
[16] D. J. Hayton - S. C. J. J. Kortmann - H. L. E. Verhagen: Principles of European Trust Law. The Hague, Kluwer Law International, 1999.
[17] Balásházy Mária: Az egyoldalú szerződések. Egyetemi Szemle, 1989/1. 121-135.; Schuster Rudolf: Az egyoldalú kötelező ígéret a Mtj.-ban. Jogtudományi Közlöny, 1928/12. 111-113.; Beck Salamon - Kelemen Frigyes Ottó: Almási Antal: Az egyoldalú ügylet. Jogtudományi Közlöny, (1866-1934), 1915/9. 111-113.; Almási Antal: Az egyoldalú ügylet. Jogállam: Jog- és Államtudományi Szemle, 1915/7-8. 553-565., 3-4. sz. 270-273., 1914/9-10. 725-740., 5. sz. 388-404., 3. sz. 211-221., 1. sz. 74-77., 1913/ 10. 786-790., 8. sz. 635-644., 7. sz. 569-579., 6. sz. 483-486., 5. sz. 396-409., 4. sz. 318-331., 3. sz. 249-254., 2. sz. 168-173.,
[18] Pl. díjkitüzés, kötelezettségvállalás közérdekű célra.
[19] Erről részletesebben ld. Miczán Péter: Az örökhagyó, mint vagyonrendelő. Gazdaság és Jog, 2014/9. 15-21.
[20] B. Szabó Gábor - Illés István - Kolozs Borbála - Menyhei Ákos - Sándor István: A bizalmi vagyonkezelés. Budapest, HVG-Orac, 2014. 92.
[21] Erről bővebben ld.: Miczán Péter: A bizalmi vagyonkezelés alapján kezelt vagyon részleges önállóságáról. Európai Jog, 2014/4. 16-24.
[22] Ld. Vékás Lajos: Hatodik könyv. Első rész. In: Vékás (szerk., 2013) i .m. 527-528.
[23] Kisfaludi András: Hatodik könyv. Ötödik rész. In: Vékás (szerk., 2013) i. m. 962.
[24] Jakab András: A magyar jogrendszer alapelemei. Jogelméleti Szemle, 2003/1. 2.2. (http://jesz.ajk.elte.hu)
[25] Menyhárd-Vékás i. m. 795.
[26] Kiss Mária: Hatodik könyv. Harmadik rész XLIII. fejezet. In: Wellmann György (szerk.): Az új Ptk. magyarázata. VI/VI. Budapest, HVG-Orac, 2013. 168.
[27] Molnár hivatkozik Ellickson csoportosítására, aki szerint a tranzakciós költségek (i) találkozási, (ii) döntési, (iii) végrehajtási és (iv) tájékozódási költségekre oszthatóak. Ld. Molnár Gábor Lajos: Bevezetés az angol társasági jogba. Budapest,BIP 2002. 19. skk.
[28] A vagyonrendelő és -kezelő azonossága mellett létrejött jogviszony másfél személyessé minősítésének tehát az az indoka, hogy a Ptk. (6:311. § (4) bek.) alapján ilyenkor is kell egy eltérő személyű kedvezményezettet kijelölni.
[29] B. Szabó-Illés-Kolozs-Menyhei-Sándor i. m. 92.
[30] Erről bővebben ld.: Miczán Péter: A bizalmi vagyonkezelés vagyonrendelő hitelezője általi felmondásáról. In: Jogi tanulmányok. Budapest, ELTE ÁJK, 2014. 575-586.
[31] Vékás Lajos: Első Könyv. In: Vékás (szerk., 2013) 32.
[32] Lábjegyzetben talán megemlíthető, hogy e korlátozás indokaként a jogalanyokat egymással való együttműködésre ösztönző - ilyen értelemben paternalista - jogalkotói szándék gyanúja sem vethető fel a jogintézmény kifejezetten vagyoni jogi beágyazottságára, valamint a bizalmi vagyonkezelés jogi személyek egyes funkciójával való versenyképességére tekintettel.
[33] E megfelelő garanciák között merülhet fel éppen a vagyonkezelő szerződésszerű vagyonkezelésének az ellenőrzése is, netán kedvezményezetté nevezés, vagyonrendelői jogállás (hányad) megszerzés kikötésének lehetősége is. Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy mindkét hitelezői csoportban lesznek csekély alkukészségű, illetve -képességű jogalanyok, akiknek - a jogszabályihoz képest - többlet garancia kikötési esélye elenyésző lesz.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD-hallgató (ELTE ÁJK)
Visszaugrás
