A 2012. évi C. törvény jelentős változásokat vezetett be a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértésének büntetőjogi szabályozásában. Ezek közül elsőként kiemelendő, hogy a törvény a korábbi szabályozástól eltérően külön fejezetet szentel a szellemi tulajdonjogokat sértő bűncselekményeknek, kiemelve azokat a vagyon elleni bűncselekmények köréből. Ennek indokát a törvényhez fűzött miniszteri indokolás abban jelöli meg, hogy bár e cselekmények is a vagyoni viszonyokat sértik, a védelem jellege, és - a keretdiszpozíciók alkalmazása folytán - a szabályozás módja eltér a klasszikus vagyon elleni bűncselekményekétől.[1]
A jogalkotó korábbiaktól eltérően mellőzi az alapeseti törvényi tényállásból a haszonszerzési fordulatot, így tisztán eredmény-bűncselekmény jött létre, amely a vagyoni hátrány[2] bekövetkezésével válik befejezetté.[3] További jelentős változás, hogy az új törvény a büntetőjog ultima ratio jellegére hivatkozással értékhatárhoz köti a büntetendőséget, az elkövetési érték alsó határát pedig 100 000 forintban határozza meg.[4] A megelőző szabályozás fajsúlyos módosításaként a hatályos Btk. törvényi egységet hoz létre, így az egy vagy több jogosult szerzői vagy ahhoz kapcsolódó jogát vagy jogait sértő cselekmények - a sértettek számára tekintet nélkül - összefoglalt bűncselekményt alkotnak.[5]
Az új törvényi tényállás mellőzi az üzletszerűség minősítő körülményként történő értékelését, nóvum továbbá a többszörözéssel vagy lehívásra történő hozzáférhetővé tétellel megvalósuló jogsértésekhez kapcsolódóan megalkotott, a Btk. 385. §-ának (5) bekezdésében meghatározott büntethetőséget kizáró ok. Ez utóbbival összefüggésben a törvényhez fűzött miniszteri indokolás rögzíti, hogy arra a peer to peer rendszerek[6] használatának elterjedté válása teremtett sürgető kényszert. E konstrukciók sajátossága, hogy adott szerzői mű vagy kapcsolódó jogi teljesítmény letöltésével egyidejűleg szükségszerűen annak hozzáférhetővé tétele is bekövetkezik.[7] Amint arra az indokolás rámutat: "a törvénynek nem célja igazolni e rendszerek működését, ugyanakkor a büntetőjog, mint végső eszköz szempontjából indokolatlannak tűnik a nem jelentős mennyiségű szerzői mű vagy kapcsolódó jogi teljesítmény vonatkozásában megvalósuló személyes célokat szolgáló felhasználások tömeges kriminalizálása."[8]
Jelen tanulmányban a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése körében a törvényi egységgel és a büntethetőséget kizáró okkal összefüggésben felmerülő egyes kérdésekre kísérlek meg válaszokat megfogalmazni.
Általában az összefoglalt bűncselekmény konstrukciójának megalkotását az a felismerés tette indokolttá, hogy a törvényi egység részét képző bűncselekmények bűnhalmazatban történő értékelése esetén a halmazati büntetés szabályai szerint alkalmazható joghátrány a bűncselekmények kumulált súlyával és társadalomra veszélyességével nem állna arányban.[9] A törvényi egység megalkotása révén létrejövő új törvényi tényállás viszont lehetőséget ad az egyes részbűncselekmények együttes súlyának megfelelő, súlyosabb büntetési tétel alkalmazására. Az összefoglalt bűncselekmény elfogadott definíciója szerint: "a delictum complexum azonos, vagy különböző bűncselekmények törvényi tényállásait kimerítő tevékenységek összefoglalása, amely törvényi egység esetében nincs
- 717/718 -
szükség arra, hogy az alkotórészek cél-eszköz vagy ok-okozati összefüggésben álljanak."[10] Az egység részét képző egyes részcselekményeknek tehát - ilyen konstrukció hiányában - halmazatot kellene képezniük.[11] Mindezekből okszerűen következik, hogy az összefoglalt bűncselekmény egyes részcselekményei csak olyan magatartások lehetnek, amelyek önmagukban is bűncselekményt valósítanak meg.[12]
Az egyes jogirodalmi megközelítések - a törvényhez fűzött miniszteri indokolással[13] összhangban - egyöntetűen összefoglalt bűncselekményként határozzák meg a Btk. 385. §-ának (1) bekezdésében büntetni rendelt deliktumot.[14] Ezt az értelmezést támasztja alá a kialakult bírói gyakorlat is, amely szerint az elkövetőnek több jogosult szerzői (vagy ahhoz kapcsolódó) jogát sértő egy eljárásban elbírált részcselekményei, amennyiben az azokkal okozott vagyoni hátrányok összege a bűncselekményi értékhatárt meghaladja, összefoglalt bűncselekményként törvényi egységet alkotnak.[15]
A kifejtetteknek ellentmondani látszik a Kúria azon álláspontja, amely szerint a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése esetén a törvényi egységben értékelésre kerülnek azok a részcselekmények is, amelyek az általuk okozott vagyoni hátrány folytán önmagukban véve csak szabálysértésnek minősülnének.[16] Érvelésének lényege szerint a Btk. 6. §-ának (2) bekezdése bűncselekmény és szabálysértés folytatólagos egységbe foglalásának lehetőségét kizárja ugyan, ugyanakkor a Btk. 385. §-ának (1) bekezdése körében a folytatólagosság fogalmilag kizárt, mert a törvényi tényállás nem bűncselekményeket, hanem általában cselekményeket foglal össze.[17]
Figyelemmel az összefoglalt bűncselekmény korábban ismertetett, általánosan elfogadott definíciójára,[18] az EBH 2014. B.7. számú döntés feloldhatatlannak látszó önellentmondást tartalmaz, amennyiben önmagukban csupán szabálysértésnek minősülő cselekmények összefoglalt, bűncselekmény részcselekményeiként történő értékelése előtt nyitja meg az utat.
Ezen ellentmondás kapcsán két meghatározó jelentőségű kérdés fogalmazható meg. Egyrészről az, hogy a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése körében meghatározott bűncselekményi egységnek a szabálysértési értékhatárt meg nem haladó vagyoni hátrányt okozó magatartások részcselekményeit képzik-e, másrészt, hogy ez a bűncselekményi egység értékelhető-e egyáltalán összefoglalt bűncselekményként. Véleményem szerint - a Kúria jogi okfejtésétől függetlenül - nem zárható ki mindkét kérdésre azonos előjelű válasz.
A Btk. 385. §-ának (1) bekezdésében meghatározott egységnek szükségképpen részét képzik azok a cselekmények, amelyek - az általuk okozott vagyoni hátrány összegére figyelemmel - önmagukban csupán szabálysértésnek minősülnek. A tárgyalt alapesetben ugyanis a törvényi tényállás nem önmagukban bűncselekménynek minősülő cselekményeket, hanem - e vonatkozásban önmagukban büntetőjogi szempontból irreleváns - szerzői jogi jogsértéseket rendel büntetni, amennyiben az általuk okozott vagyoni hátrányok együttes összege a szabálysértési értéket meghaladja. Ez a konstrukció nem csupán, illetve nem feltétlenül mint delictum complexum értékelhető törvényi egységként. A törvényi tényállás ugyanis figyelmen kívül hagyja a sértettek számát, ekként törvényi egységet hoz létre.[19] A törvényi egység ezen típusánál irreleváns, hogy a más vagy mások sérelmére megvalósult egyes részcselekmények az általuk okozott vagyoni hátrányra figyelemmel önmagukban bűncselekménynek vagy csupán szabálysértésnek minősülnek. A szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése akkor valósul meg, ha az egyes részcselekményekkel - amelyek önmagukban akár szabálysértések is lehetnek - egy vagy több sértettnek okozott vagyoni hátrányok együttes összege a bűncselekményi értékhatárt meghaladja. E megközelítés szépséghibája, hogy a törvényi egység ezen típusa a sértettek számának figyelmen kívül hagyásán alapul, márpedig a Be. 51. § (1) bekezdésében foglaltak szerint sértett az, akinek jogát vagy jogos érdekét a bűncselekmény sértette vagy veszélyeztette. Mindezek okán a sértettek számát figyelmen kívül
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
