Róma - miután a birodalom számos népének közös hazája (patria communis) lett - közigazgatása kiemelt szerepet játszott a principatus korában, mivel a csaknem egymilliós népességű város közúthálózatának, urbanisztikai kérdéseinek, gabonaellátásának, ivóvíz biztosításának és vallási ügyeinek igazgatása rugalmas megoldásokat igényelt. Az Urbs közjogi szabályai magukon viselték a principatus jellegzetességeit: egyrészt a régi köztársasági intézmények részben tovább működtek, másrészt a monarchikus jelleg erősödésével császári hivatalok is keletkeztek.[1] Ráadásul a régi és új között hatásköri elkülönülés sem valósult meg tisztán, maradtak nyitott jogi kérdések, amelyeket gyakran politikai jellegű megoldásokkal orvosoltak.[2] Így elsőként a városi közigazgatásban továbbra is résztvevő régi köztársasági magisztrátusokat, majd az újonnan megjelenő hivatalok közül a praefectus urbit, a praefectus annonaet és a praefectus vigilumot, végül az egyes speciális, az urbanizáció folytán előálló szervezési feladatokkal kapcsolatos tisztségeket tekintjük át.[3]
A principatus meghatározó közjogi sajátosságaként a köztársasági intézmények közül a magisztrátus és a szenátus továbbra is megmaradt, gyakran azonban módosult formában.[4] A Sulla idején kialakult cursus honorumnak megfelelően előbb a quaestori, majd az aedilis curulisi vagy tribunus plebisi, ezek után a praetori, végül a consuli hivatal egymás utáni betöltése volt az előmeneteli rend. A köztársasági tisztségek közül elsőként a consulit szükséges megemlíteni, amelyet 33 éves kortól lehetett ellátni. A két consules ordinarii (akikről az évet is elnevezték) mellett gyakran két consules suffectit is választottak, akik csak pár hónapig töltötték be a hivatalt. Azokban az években, amikor maga a princeps is consul volt, különösen nagy tekintélynek számított vele egy időben consul-társnak lenni. Igazságszolgáltatási jogköröket vettek át (pl. hitbizománnyal és gyámsággal kapcsolatos ügyeknél), valamint megbízatásuk lejárta után a császári közigazgatásban kaphattak szerepet.[5] Claudius maga is többször betöltötte a tisztséget, bár ennek során is mérsékletet mutatott: először még 37-ben Caligula uralkodásának idején, másodszor 42-ben, harmadszor 43-ban, negyedszer 47-ben és ötödször 51-ben. Csak első consuli évét töltötte ki teljesen, a második, harmadik és negyedik csupán két hónapig tartott, az ötödik pedig több hónapig ugyan, de az év eltelte előtt már októberben befejeződött.[6] A régi hagyományok szerint a római városfal, a pomerium közjogi szempontból elhatárolta egymástól a falakon belüli polgári főhatalmat (imperium domi) és az azokon kívüli katonait (imperium militiae). A princeps hatalmának egyik alapja éppen a parancsnoklási jog volt, ezért Augustus Kr. e. 23-ban consuli hatalmáról lemondva ezt kivételesen megőrizte Rómán belül is.[7]
A 33 éves kortól ellátható praetori magisztratúra őrzött meg legtöbbet a korábbi szerepéből, mivel a politikától független jogi kérdések felügyelete tartozott jogkörébe. Számukat Tiberius 12 főre emelte, majd Claudius 44-ben átszervezte feladatköreiket két praetores aerarii kinevezésével, akik végül a pénzügyi kérdések felelőseként az államkincstárnál dolgoztak.[8]
A tribunus plebisi és az aedilis curulisi magisztratúrát 27 éves kortól tölthették be a rómaiak. Az aedilisek vásárrendészeti és vásárbíráskodási jogköre megmaradt, azonban a többi hatáskörüket a császári hivatalnokok vették át.[9] A néptribunusok a tribunica potestas princepsre való átszállása miatt korábbi szerepüket elvesztették, ebben a korban csupán a plebeius tisztviselőket megválasztó concilium plebis gyűlésein elnököltek.[10]
A quaestorok száma továbbra is 20 maradt, a hivatalt pedig 20 éves kortól lehetett betölteni. A quaestorok egy része a szenátusi provinciákban teljesített szolgálatot, ketten a szenátus és a princeps, négyen pedig a consulok és a szenátus között láttak el feladatokat.[11]
A cursus honorumon kívüli magisztrátusok közül a censorit megszüntették, a census elvégzésének a terhét maga a princeps vállalta.[12] Így tett Claudius is, aki 47-48-ban maga látta el a censori teendőket.[13] Claudius ebben a jogkörében a pomeriumot is megváltoztatta, kiterjesztette az Aventinusra, a Tiberis partvonalára, ahol a raktárak voltak, valamint a Trasteverére is.[14] A régi köztársasági magisztrátusok szerepet kaptak az Augustus által Kr. e. 7-ben 14 kerületre (regiones) osztott Róma helyi ügyeinek intézésében is. Az egyes kerületek élén álló magistert sorshúzással jelölték ki a még működő, egy évre választott aedilisek, tribunus plebisek és praetorok közül.[15] Így az egyes kerületek igazgatása olyan személyek, a magisterek által valósult meg, akik ismerték kerületüket. Ők közreműködtek a közrendért felelős magisztrátusokkal, a vagyoni census elkészítését segítve nyilvántartották a lakókat, valamint részt vettek az egyes vallási jellegű
- 100/101 -
kultuszok szertartásai és az ünnepi játékok szervezésében is.[16]
A praefectus urbi tisztség principatus korabeli létrehozása is Augustus nevéhez fűződik, aki - miután a Kr. e. 26-ban az Ibériai-félszigeten folyó háborúk miatt el kellett hagynia Rómát - Valerius Messala Corvinust elsőként nevezte ki erre a posztra, ő azonban saját alkalmatlanságát felismerve néhány nap múlva le is mondott tisztségéről.[17] Ezt az álláspontot támasztja alá Suetonius szövege, aki arról tesz említést, hogy Augustus annak érdekében, hogy a római polgárok mind nagyobb számban vehessenek részt az állami közigazgatásban, számos új hivatalt hozott létre, s ezek között külön megemlíti a praefectus urbit.[18] Suetonius mellett Tacitus Annales[19] című műve is foglalkozik az intézmény létrejöttével.[20] Tacitus utal rá, hogy az intézmény kialakulásának a gyökerei a királyság korára nyúlnak vissza, a praefectus urbi tisztséget azonban a köztársaság korának utolsó évszázadaiban már nem töltötték be.[21] Az első praefectus urbi, Messala Corvinus a köztársaság és a principatus közötti átmeneti időszak jellegzetes személyisége volt, aki Brutus oldalán harcolva részt vett a Philippinél lezajlott ütközetben, majd a vereséget követően átállt Octavianus táborába, akinek aztán consultársa is lett. Tacitus megállapítása szerint a praefectus urbi hivatala létrehozásának célja rabszolgák és a szabadok által kiváltott zavargások, erőszakos cselekmények megakadályozása, azaz közrendvédelmi feladatok ellátása volt. Kr. e. 13-tól rendszeresebbé váltak a praefectus urbi tisztségre való kinevezések (L. Calpurnius Piso 13-32 között töltötte be), majd Tiberius (14-37) erőfeszítéseinek eredményeként 27-től kezdődően folyamatosan működő közjogi intézmény lett. A városi cohorsok feletti parancsnoklás első megjelenésével szintén Tacitusnál találkozhatunk, aki Vitellius uralkodásának idejéből (61) említi azt a helyzetet, amikor Flavius Sabinus praefectus urbit győzködték a város vezetői arról, hogy vegye ki a részét a győzelemből, és segítse elő fivére, Vespasianus hatalomszerzését.[22] További jelentős változás áll be a praefectus urbi feladatkörében Vespasianus (69-79), illetve Domitianus uralkodásának idejében (81-96), amikor a híres jogtudós, Pegasus töltötte be a tisztséget, és a princeps conciliumának is tagja lett.[23] A praefectus urbi tekintélyét és közigazgatásban betöltött szerepét mindenképpen növelte az a tény, hogy a Flaviusok korában a princepsek legszűkebb tanácsadó testületének tagjává is lettek.[24] A Hadrianus idején működő jogtudós, Pomponius a polgári igazságszolgáltatás terén meghatározó szerepet játszó praetorok mellett a praefectus urbit, a praefectus annonaet és a praefectus vigilumot is felsorolta.[25] Ezen túl egy a 3. századból származó Paulusfragmentumban arról tudósít, hogy a bankárokat akár felperesi, akár alperesi pozícióban érintő polgári perek a praefectus urbi joghatósága elé tartoztak Hadrianus rendelete alapján.[26] Marcus Aurelius és Lucius Verus (divorum fratrum) társcsászársága idején (161-169) lehetővé vált, hogy a szabadságukat saját különvagyonukból megváltani szándékozó rabszolgák esetében ezt a manumissiót a tulajdonos Rómában a praefectus urbi előtt ellenezhesse.[27] A jogorvoslatokkal kapcsolatban előforduló tévedések esetére a társcsászárok szintén rescriptumot adtak ki, amelyben megállapították, hogy ha a consulok által kijelölt bíró ítélete ellen a fellebbezést a praefectus urbinál nyújtották be, akkor ő ezt a consulok elé utalja. Ilyenkor tehát nem tekintik az appellatiót alacsonyabb szintű fórumhoz benyújtottnak és érvénytelennek, mivel ilyenkor a praefectus urbi és a consulok egyenrangú fellebbezési szintnek feleltek meg Marcus Aurelius és Lucius Verus rendelete alapján.[28] Ulpianus vonatkozó fragmentumában a vitás ügyben eljáró praefectus urbit, Iunius Rusticust is megnevezte, aki hivatalát 162 körül töltötte be.[29] Már Marcus Aurelius egyedüli uralkodásának időszakára esik a rabszolgák védelmében hozott intézkedése, amelynek alapján az a dominus, akinek felesége saját rabszolgájával követett el házasságtörést, a rabszolga tettét nem bosszulhatta meg, hanem szabad ember házasságtörőhöz hasonlóan köteles ellene vádat emelni, mégpedig a praefectus urbi előtt.[30] Jelentősen bővült még a hatásköre a 3. század elején a Severusok idején. Így már Septimius Severus (193-211) korában kialakult az a szabály, hogy a praefectus urbi Róma városa és 100 mérföldes körzetén belül minden bűncselekmény vonatkozásában hatáskörrel bír.[31] Ez abban is megnyilvánult, hogy Fabius Cilo praefectus urbiként (204-211)[32] a szándékos tűzesetekkel kapcsolatos ügyekben eljárt, így ettől kezdve a praefectus vigilumnál (Iunius Rufus) csak a gondatlanul okozott tűzesetek elbírálásának és szankcionálásának lehetősége maradt.[33] Itáliának a Rómától 100 mérföldnél távolabb eső részeiben továbbra is a praefectus praetorio gyakorolta a ius gladiit. A Digestába is felvett szövegek a praefectus urbi széles körű büntető joghatóságáról tanúskodnak Septimius Severus uralkodásának idején: hozzá tartozott a gyámok, gondnokok hűtlen vagyonkezelése, a tiltott egyesületek, a felszabadítottak által patrónusaiknak okozott sérelmek és a pénzváltók (nummularii) által elkövetett bűncselekmények is. Ebben az időszakban a praefectus urbi hatáskörébe került a szigetre történő száműzés kérdésében való döntés is.[34] A büntetőügyek mellett hozzá kerültek a bankárokkal kapcsolatos peres ügyek is, valamint Róma hússal történő ellátásával összefüggő felügyeleti jogokkal is rendelkezett.
Alexander Severus (222-235) idején - feltehetően Paulus és Ulpianus tanácsainak hatására is - még
- 101/102 -
tovább bővültek a praefectus urbi hatáskörei. Róma városának 14 régióra (regiones) bontásának és az élükre kinevezett curatoroknak köszönhetően még hatékonyabbá vált a város közigazgatási ügyeinek intézése.[35] Egyúttal Alexander Severus uralkodásának idején a praefectus urbi Róma közigazgatásának feje is lett, hatásköreit tekintve a praefectus annonae, a praefectus vigilum felett állt, s katonai csapatokat állomásoztatása által felügyelte a város közrendjét is.[36]
Hagyományosan olyan szenátori rangú személyt neveztek ki erre a tisztségre, akinek már hosszú időkre visszanyúló közigazgatási tapasztalatai voltak, s pályafutása során alkalma volt bizonyítani a princepshez való hűségét, ezáltal pedig a legmagasabb, szenátorok által betölthető közigazgatási funkcióvá vált, akit a princeps nevezett ki és mentett fel. Tekintélyét hangsúlyozandó toga laticlavia viselésére volt jogosult, és útjai során 12 lictor kísérte.[37]
A praefectus urbi fő feladata Róma közrendjének biztosítása volt a nappali időszakban (az éjszakai közrendért a praefectus vigilum felelt). Megillette tehát a ius coercitionis, ezért járőröket küldött az utcákra, a piacokra, a nyilvános előadások helyéül szolgáló helyszínekre és a collegiumok székhelyeire is. Feladatának hatékony ellátása érdekében parancsnoksága alá csapatokat rendeltek (cohortes urbanae), amelyeknek száma a Nérót megelőző időkig három lehetett. A cohortes létszáma egyenként feltehetően 500 fő volt, így a Julius-Claudius-dinasztia idején átlagosan mintegy 2000 főnyi ilyen jellegű fegyveres erő lehetett Rómában.[38] Claudius hatalomra kerülésekor három cohortes urbanae tartózkodott Rómában. Vespasianus uralkodása idején már négy városi cohortes működött. Domitianus korában feltehetően már 6 ilyen egység létezhetett, amelyek közül kettő Rómán kívüli területeken teljesített szolgálatot. Ezekbe a városi rendvédelmi feladatokat ellátó csapatokba beosztott katonák (urbaniciani) a kezdeti időkben főként az itáliaiak közül, majd a Flaviusok idején a romanizált provinciákból kerültek ki, Septimius Severus óta pedig már az afrikai származásúak előtt is nyitva állt. Szolgálati idejük 20 év volt, akárcsak a légiókban szolgálatot teljesítők esetében. A katonai hierarchia szerint ők a légionáriusokhoz képest magasabb rangúak voltak, de a praefectus praetorio által irányított praetorianusok alatt álltak, s ehhez igazodott az anyagi megbecsültségük is. A zsoldjuk Augustus idején még évi 250 denarius lehetett, Caracalla korában pedig már évi 1250 volt.[39]
A praefectus urbi hivatala is rendelkezett a működéséhez tartozó helyiségekkel, ahol a hivatalos iratokat is tárolták. Ez Claudius idejében a Basilica Aemilia lehetett, amely a perek helyszínéül is szolgálhatott.[40]
Róma gabonával történő ellátásáért a köztársaság korában a kezdeti időktől fogva az aedilis curulis és a quaestorok, majd a cura annonae volt felelős. Az előbbiek - mivel egyéves hivatalok voltak - nem voltak képesek a problémát hosszabb távon kezelni, Pompeius négy évre szóló cura annonae tisztsége azonban javított ezen a helyzeten. Caesar a nagy volumenű szervezési feladatok ellátására két új magisztrátust, aediles cerealest nevezett ki. A principatus idején működő rendszer alapjait Augustus teremtette meg, amikor a Kr. e. 22-ben kitört gabonaválság miatt a nép őt kérte fel a helyzet orvoslására. Két már korábban is praetori tisztséget betöltő személyt (praefecti frumenti dandi) és két aedilist nevezett ki az ingyenes gabonaosztás megszervezésére, majd Kr. e. 18-ban négy szenátort kért fel a feladat irányítására, akiket évente megújítottak hivatalukban, számukat pedig a későbbiekben rögzítették is.[41]
A praefectus annonae tisztség felállítására Kr. u. 814 között került sor akként, hogy ezúttal egy lovagi rendű személyt nevezett ki a princeps, akinek kiválasztásánál a hozzáértés és a megbízhatóság játszotta a fő szerepet.[42] Elsődleges feladata az volt, hogy a gabonát a provinciákból (Egyiptom, Szicília, Afrika) valamelyik Rómához közeli tengeri kikötőbe (Puteoli, Ostia) szállíttassa, ott megszervezze annak raktározását, és a tengeri fuvarozásra alkalmatlan téli hónapokban a római polgárok között azt szétossza. A tevékenység ellátása közigazgatási, gazdasági és jogi ismereteket is igényelt. Mivel a feladat nagyon összetett volt, rendelkezett egy helyettessel (adiutor), aki rendszerint egy felszabadított személy volt. Munkája során köteles volt együttműködni az egyiptomi provinciai helytartóval (praefectus Aegypti) - a szétosztandó gabona jelentős része ugyanis onnan származott -; a praefectus vigilummal, aki a raktárak biztonságát felügyelte; a curator alvei Tiberis et riparum tisztviselővel, aki az Ostia és Róma közötti folyami szállítást lehetővé tevő Tiberis folyóért felelt; illetve a középítkezéseket felügyelő curator operum publicorummal, aki a raktárak karbantartásáért volt felelős.[43]
Claudius idején - Cassius Dio szerint hatalomra kerülésekor, 42-ben, Tacitus szerint 51-ben[44] - a rossz termés miatt az állami készletek csupán néhány napi mennyiségre csökkentek, ami elégedetlenséget szült Rómában.[45] A princeps felvállalta a helyzet megoldását, és három jelentősebb intézkedést hozott, amelyek hosszabb távon kívánták orvosolni a gyakran előálló időszakos gabonahiányt. Az első a tengeri hajózással függött össze, amelynek veszélyei miatt a hajósvállalkozások nagyveszteségeket szenvedtek, illetve a téli hónapokban a hajózás szünetelt is (mare clausum). Claudius a téli gabonaszállítás biztosítása érdekében a hajósok kárát saját vagyonának terhére (tehát nem az aerariumból) megtérítette (...suscepto in se danno, si cui quid per tempestates accidisset,...).[46] Második in-
- 102/103 -
tézkedésként mindazoknak, akik vállalták, hogy hat éven keresztül legalább 10 000 modii befogadású hajóval biztosítják Róma gabonaellátását, jelentős jogi előnyöket nyújtott.[47] Nevezetesen a latinjogúak megkaphatták a római polgárjogot, a római polgárok mentesülhettek a lex Papia Poppaea nőtleneket és gyermekteleneket sújtó rendelkezései alól, a felszabadítottak számára pedig biztosította mindazokat a kedvezményeket, amelyekben a négygyermekes felszabadított anyák részesültek.[48] Harmadik intézkedése jelentős állami építkezések elindításában állt, amelynek célja Ostia kikötőjének újjáépítése volt.[49] Ezen túl Ostia és Puteoli kikötőinek biztonsága érdekében egy-egy tűzoltó egységet vezényelt a tűzvészek elhárítására (...Puteolis et Ostiae singulas cohortes ad arcendos incendiorum casus collocavit. ...).[50] Claudius a praefectus annonae hivatali székhelyét is megújította: korábban a porticus Minucia Vetusnál volt, most pedig mellette, a Villa Publicánál új épületeket emeltetett, ahol gabonaosztást is végeztek.[51]
Traianus korában Portus kikötője tett szert nagyobb jelentőségre, az ugyanis nagyobb hajók fogadására is alkalmassá vált. Irányítását a császári felszabadított helyett ettől kezdve egy lovagrendű procurator (annona Ostiae) vette át évi 60 000 sestertius díjazással (sexagenarius), helyettese pedig egy császári libertus lett. A procurator irányítása alá kerültek a gabonaraktárak (horrea), az azokat ténylegesen működtető személyek: a hordárok (sacarii) és a mérlegelők (mensores) is. A tengerparti kikötőkből kisebb bárkákon szállították Rómába és a Tiberis partján fekvő raktárakba a tengerentúlról beérkező gabonát. Ezt a feladatot a codicarii végezték, fizetségüket a praefectus annonae-től kapták. Így tehát megállapítható, hogy a praefectus annonae Róma gabonaellátásának teljes folyamatát felügyelte a termés learatásától egészen a római polgárokhoz való eljuttatásáig, akik így egész évben a piaci árhoz képest alacsonyabb áron tudtak hozzájutni ehhez az alapvető élelmiszerhez.[52]
A tényleges gabonaosztások (frumentationes) felügyeletére Augustus két már szenátori rangú praefecti frumenti dandi tisztséget is létrehozott.[53] A későbbiekben Traianus ezt a feladatot a procurator ad Miniciam (sexagenarius) segítségével látta el akként, hogy a jogosultaknak évi 5 modius gabonát osztatott szét. A feltételezések szerint a 2. században mintegy 150-200 ezer római polgár részesült ebben a juttatásban.[54]
A praefectus annonae lovagrendű tisztviselőként fontos gazdasági, közigazgatási és jogi feladatokat is ellátott. Császári hivatalnokként a princepstől kapta a kinevezést, s ő hívhatta vissza tisztségéből is. Miután általában hosszabb ideig látta el feladatát, lehetősége nyílt arra is, hogy valódi ellátási politikát valósítson meg a gyakorlatban. Jogi hatáskörénél fogva szerződést köthetett a szállítókkal, s a visszaélőkkel szemben szankciókat is alkalmazhatott. Az ingyenes gabonaosztásra szánt mennyiség feletti részt a praefectus annonae értékesíthette kisebb mennyiségenként, az abból befolyt összeget pedig a jövőbeni vásárlásokra és a fuvarozás költségeire fordíthatta.[55]
Miután a szervezési feladatok sokrétűsége meghaladta az egyetlen tisztviselő által teljesíthető mértéket, ezért hivatalának ellátására a praefectus annonae mellé az 1. századtól kezdődően helyettest (adiutor) is kineveztek, aki kezdetben a felszabadítottak, majd később a római polgárnak születettek (ingenuusok) közül kerültek ki. Marcus Aurelius újabb tisztséget hozott létre: a subpraefectus annonae a 100 000 sestertius évi díjazással rendelkező procuratorok közé került.[56]
A praefectus annonae hivatala kezdetben az aedes Cererisben volt, majd a későbbiekben a római kikötő közelében fekvő Forum Boariumra helyezték át. Maga a gabonaosztás azonban általában az erre kijelölt templomok oszlopos előcsarnokában (porticus) történt: Claudius idejében a Porticus Minucia Frumentaria szolgált erre a célra.[57]
Kifejezetten városi feladatok megoldására jött létre a praefectus vigilum tisztség Kr. e. 6-ban. Miután Róma városának épületei nagyrészt fából épültek, a tűzesetek gyakoriak voltak, amit az állami rabszolgák (familia publica) feladata volt megfékezni. Augustus hűséges hívének, Agrippának a temetését Kr. e. 7-ben kénytelen volt elhalasztani egy nagy tűzeset miatt.[58] Ezért a következő évben a tűzesetek megelőzésére éjjeli őrséget állított fel.[59] A cohors vigilum - amelynek számát Claudius idejében nem ismerjük pontosan (a későbbiekben 7 lett) - élén a lovagi származású praefectus vigilum állt, akinek fő feladata az éjjeli rend biztosítása volt, így a nappali közrendért felelős praefectus urbit váltotta, akivel szoros együttműködésben látta el feladatát.[60] A cohors vigilumban szolgálatot teljesítők általában felszabadítottak voltak, az egyes cohorsok élén pedig tribunusok álltak. Még Tiberius idejében, 24-ben született az a törvény (lex Visella de libertinis), amelynek alapján az éjszakai őrségben hat éven keresztül szolgálatot teljesítő latinus Iunianus jogállásúak megkapták a római polgárjogot.[61]
A praefectus vigilum tisztség a lovagrendi hivatali karrierben nagyon előkelő helyen szerepelt, gyakran a praefectus praetoriói kinevezés előtt viselt hivatal volt.[62] A 2. századtól a római kerületek, a vici felügyelete alá kerültek. Ennek következtében Domitianus idején egy centagenarius osztályba tartozó procurator helyettest is kineveztek mellé (subpraefectus vigilum).[63] Az első subpraefectus vigilum neve azonban csak a 113-ban kinevezett C. Maesius Tertius révén, Traianus idejéből maradt fenn.[64] A 3. századra a hét éjjeli őrség létszámát
- 103/104 -
cohortesenként 1000 főre emelte Septimius Severus. A cohorsok - élükön a tribunusukkal - mindegyike alá két-két római kerület felügyelete tartozott, a híres jogtudós, Paulus műve szerint.[65] A praefectus vigilum a 3. századtól a vir eminentissimus címet is viselte.[66]
A praefectus vigilum fő feladata a tűzvészek elleni küzdelem volt, melynek ellátását a parancsnoksága alá beosztott hét cohortes szolgálta.[67] Tevékenysége során szorosan együttműködött a vízellátásért felelős tisztviselővel (curator aquarum), illetve ellenőrizte azt is, hogy a rómaiak rendelkeznek-e a tűz tovaterjedését megakadályozó alapvető eszközökkel. A köztereken és a fürdőkben az éjszaka során rendvédelmi feladatokat is ellátott, így igazságszolgáltatási jogköre is folyamatosan nőtt a korai császárság időszakában.[68] Elnökölt az éjszakai lopások ügyében eljáró bíróságon, valamint a tűzesetet szándékosan vagy hanyagságból okozók elleni eljárásoknál is bíráskodott. [69] A büntetőjogi hatásköreinek felsorolását megtaláljuk a Digestában: ezek közé tartozott a tűzokozás, a betöréses lopás, a zsebtolvajlás, a rablás és az orgazdaság.[70] A tűzokozók esetében különbség volt a szándékosan gyújtogatók és a gondatlanul eljárók között.[71] Csupán a hanyagsággal okozott vádlottak tartoztak a praefectus vigilum joghatósága alá, mivel a szándékos gyújtogatás már súlyosabb esetnek minősült, ezért atrox bűncselekményként Septimius Severus és Caracalla 203-205 között kiadott rescriptuma értelmében a praefectus urbi joghatósága alá tartozott.[72] A differenciálásra azért is volt szükség, mert a szándékos gyújtogatás halálbüntetéssel is járhatott, míg a gondatlanul (negligentia) okozott tűzeseteknél a szankció megvesszőzés vagy megkorbácsolás volt. Mivel a praefectus vigilum nem rendelkezett a halálbüntetés kiszabásának jogával (ius gladii), ezért került a szándékos gyújtogatás esete a praefectus urbihoz.[73] A közrend védelme érdekében hatáskörrel rendelkezett olyan bűncselekmények esetén is, amelyeket a közfürdők ruhatárosai (capsiarii) követtek el.[74] Ulpianus egyik vonatkozó szöveghelye - melyben a jogtudós pontosítja a praefectus vigilum bírói feladatkörét - a capsiarii mellett az éjszakai tolvajokat (fures nocturni) is említi:[75] leszögezi, hogy a nyomozás után az esetükben extraordinaria cognitiós eljárás kell lefolytatni, de csak abban az esetben, ha a kiszabható büntetés éjszakai tolvajoknál vagy közfürdőkben ténykedő tolvajoknál (fures balnearii) nem súlyosabb, mint bizonyos idejű kényszermunka. Ha a tolvajok, betörők, vagy egyéb elkövetők fegyverrel védekeztek volna, de senkit sem sebesítettek meg, akkor bányamunkára is ítélhetők, ha honestioresek, akkor száműzetéssel (relegatio) sújthatók.[76] Fenti tényállások mellett a praefectus vigilum a rabszolgák szökése esetén is hatáskörrel rendelkezett.[77] Mindenkinek, aki szökött rabszolgával találkozott, át kellett őt adnia a városi vagy az állami hivatalnokoknak, akik Itáliában a praefectus vigilumnak, illetve a tartományi helytartóknak adták tovább.[78] A szökött rabszolgát végül a praefectus vigilum adta vissza urának.[79] Marcus Aurelius híres jogtudósa, Q. Cervidius Scaevola is betöltötte a későbbiekben ezt a tisztséget.[80] Sőt, az öt remekjogász egyike, Herennius Modestinus is praefectus vigilumként koronázta meg karrierjét Maximinus Thrax (235-238) uralkodása idején.[81] Az idők során speciális katonai feladatokat is ellátott, bár katonai kiképzést nem kaptak a praefectus vigilum cohorsaiban szolgálók. Ennek oka a hét cohors által megjelenített katonai erő nagyságában keresendő, illetve ezek az alakulatok a praefectus vigilum személyén keresztül közvetlenül a princepstől függtek.[82] Így megállapítható, hogy a praefectus vigilum feladatai részben katonai (rendvédelmi), részben jogi jellegűek voltak.
Róma városának működtetéséért felelős tisztviselők egy jelentős csoportja nem praefectusként, hanem curatorként látta el feladatát. Ezek közül a legfontosabbak a két közmunkáért felelős (curator aedium sacrarum és a curator operum locorumque publicorum), a vízellátásért felelős (curator aquarum), valamint a Tiberis folyó és Róma csatornahálózata felügyeletével, karbantartásával megbízott (curator alvei Tiberis et riparum) tisztviselők voltak. Ezek a hivatalok a princeps auctoritasa alatt működtek, aki létrehozta ezeket, vezetőiket ő nevezte ki, hatalmának egy részét rájuk átruházva. Őket a fiscus fizette, így a császárok bármikor átalakíthatták a szervezet működését. Kezdetben a város üzemeltetését végző hivatalok vezetői testületek voltak, majd a principatus fejlődése során általában egyszemélyi irányítása alá kerültek. A bemutatott három hivatal (a középítkezésekért, a vízellátásért és a Tiberis karbantartásáért felelősek) a praefectus urbival és egymással is együttműködött. Az áttekinthető struktúra az igényeknek megfelelően a princeps által könnyen módosítható volt, így eredményesen járulhatott hozzá a főváros működtetéséhez. Róma polgárai azonban a főváros által nyújtott, magasabb szinten szervezett közigazgatás működése érdekében jelentős adókat voltak kénytelenek megfizetni. Ezt részben a rabszolgák felszabadításából, részben a hagyatékokat terhelő adókból fizették. Caligula számos árura és szinte valamennyi személyre (publicanusok, centuriók, hordárok, prostituáltak), még a peres eljárásokra is új adókat vezetett be (vectigalia) . Halála után ezeket - a fogyasztási cikkeket terhelők kivételével - a népharag miatt megszüntették.[83] Vespasianus bevezette az ansarium elnevezésű adót a római városkapukat átlépő olyan árukra, amelyeket a piacon kívántak értékesíteni (a személyes használatra szánt áruk adómentesek
- 104/105 -
maradtak).[84] A nem amphorákban szállított áruk után foriculareiumot kellett megfizetni. Ezt a két új adót a pomerium átlépésekor kellett leróni, ami jelentősen megemelte az eladásra szánt áruk árát.[85] A leghíresebb Vespasianus által szedett adó a vectigal urinae volt, amit a ruhatisztítók (fullones) által tevékenységük ellátásához szükséges és a járókelőktől összegyűjtött vizelet után kellett megfizetni.[86]
A köztársaság korában az aedilisek játszottak jelentős szerepet a középületekkel kapcsolatos munkáknál. Ez a rendszer azonban a köztársasági magisztratúrák feladatainak megváltozásával egyidejűleg már Augustus principatusának kezdetén átalakult, s helyette curatort bíztak meg. A Róma városának közmunkáiért felelős tisztviselő létrehozásának pontos időpontját nem ismerjük ugyan, de feltehetően a Kr. e. 12-ben bekövetkezett tűzesethez kapcsolódik, mivel ekkor a Forumon található középületek is jelentős károkat szenvedtek. Az újjáépítési munkák megszervezésére Augustus ekkor egy öttagú bizottságot hozott létre, amely egy consuli rangú szenátor vezetésével, valamint további négy praetori tisztséget már korábban betöltött szenátor részvételével működött. Az első általunk ismert, e hivatalt viselő személy Quintus Varius Geminus volt Tiberius uralkodásának idején. Claudius adta meg a hivatal végleges formáját, két consuli rangú, a princeps által kinevezett szenátor vezetővé tételével. Mindkettőjük pontos hatáskörrel bírt: egyikük a vallási, a szent helyek és a kulturális terek közmunkáiért (curator aedium sacrarum), a másik az egyéb nem vallási jellegű, köztereken folyó építési munkákért (curator operum locorumque publicorum) felelt.[87] Claudius idején a curatort azzal is megbízták, hogy ellenőrizze, hogy a köztulajdonban álló ingatlanokat magánszemélyek nem értékesítették-e. A középítkezések Claudius uralkodásától kezdődően már ex auctoritate Ceasaris és nem ex senatus consulto folytak, azaz császári előjog lett a középületek felépítése és felújítása.[88] Mindenképpen említést érdemel az épületek lebontását spekulációs céllal megakadályozni szándékozó senatus consultum Hosidianum, melyet 44-ben fogadott el a szenátus Cn. Hosidius Geta javaslatára.[89]
A curatort különleges helyzetekben maga a princeps is kinevezhette. Ilyen volt Lucius Iulius Vestinus Vespasianus általi megbízása azzal, hogy a polgárháborúk során károkat szenvedő Capitoliumi épületeket helyreállítsa.[90] Ugyanígy Septimius Severus uralkodásának idején a Commodus korában Rómát ért tűzvészek utáni újjáépítéssel bízták meg a lovagrendű Marcus Aquilius Felixet, procurator operum publicorum tisztségre kinevezve. Az általa elvégzett munkákat részben a senatusi (aerarium Saturni), részben a princeps magánpénztárából (fiscus Caesaris) finanszírozták.[91] Septimius Severus uralkodása idején a középítkezések gyakoribbá válása következtében a két curator munkájának segítése érdekében újabb lovagrendűek által betöltött hivatalokat hoztak létre.[92] Az egyik ilyen az általános helyettesítési feladatokat végző subcurator operum publicorum volt, míg a procurator theatri Pompeiani tisztség a Pompeius színház felújítási munkáinak felügyeletére jött létre.[93]
Sokrétű munkát végeztek a középítkezésért felelős curatorok: biztosították az építkezésre kiszemelt ingatlant, felügyelték a középületek karbantartását, felújítási munkálatait. A középületek emelésekor felelősek voltak az építési telkek megszerzéséért, vagy úgy hogy köztulajdonban álló ingatlant (locus publicus) biztosítottak, vagy közérdekű magánalapítványoktól vették használatba, ilyenkor évi bérként solariumot fizettek ellenszolgáltatásként. A tényleges építkezést gyakran egy liciteljárás során adták ki a legkedvezőbb ajánlatot tevő magánszemélynek,. ilyenkor a curator személyzete ellenőrizte a munkák lefolyását, akárcsaka szerződés szerinti teljesítést(adprobatio).[94]
A római princepsek jelentős szerepet játszottak Róma urbanisztikai arculatának kialakításáért. Egyedül a császár volt jogosult a város működését javító döntések meghozatalára, így a középítkezések kezdeményezése (diadalívek, színházak, közfürdők) előjoggá vált, ezzel is elősegítve az új kormányzati forma tekintélyének növekedését.[95]
A város ivóvízzel történő ellátása a Tiberis folyó szennyezettsége miatt a római köztársaság idejének állandó problémája volt. Ezért az első vízvezetékek már a principatus korát megelőzően megépültek (az első az Aqua Appia volt Kr. e. 312-ben),[96] Augustus uralkodásának idején újabb három készült Róma ellátására. Claudius és Traianus folytatták az építkezéseket, így a 2. századra több mint tíz vízvezetékrendszer szolgálta ivóvízzel Róma városát. Ezek működtetése a megfelelő ismeretekkel rendelkező szakapparátusra hárult. A vízellátásért felelős (curator aquarum) hivatalt is Augustus idejében hozták létre, Kr. e. 11-ben azzal, hogy egy háromtagú szenátorokból álló bizottságot állítottak fel a vízvezetékek felügyeletére és karbantartási munkálataira.[97] Előzménye az volt, hogy Agrippa aedilisi évének lejárta után örök időkre viselte ezt a központi jelentőségű hivatalt. A háromtagú bizottság a köztársaság gyakorlatára kívánt utalni, bár a hivatal megszerzése nem választással, hanem a princeps általi kinevezéssel történt. A bizottságot ismeretlen időponttól egyszemélyi vezetés váltotta fel, a princeps pedig erre a pozícióra consuli rangú szenátort nevezett ki, ez volt a curatori megbízások közül a legnagyobb tekintélynek örvendő hivatal.[98] Marcus Valerius Messala Corvinus volt az első
- 105/106 -
ismert curator aquarum.[99] Claudius, mivel a szenátori rangú kinevezettek vagy nem értettek a feladathoz, vagy nem tanúsítottak kellő érdeklődést, előbb hűséges, megbízható emberekkel váltotta fel (előbb A. Didius Gallus 38-tól, majd Cn. Domitius Afer 49-től) őket, és egyúttal a curator aquarum tisztséget is létrehozta. Emellett egy procurator rangú, a feladathoz értő személyt is rendelt mellé a felszabadítottjai közül, és jelentős (mintegy 460 főt) személyzetet bocsátott a rendelkezésére.[100] Így valójában a fennálló szervezetet megtartotta, csak a hatásköröket csoportosította át a tényleges munkát végző procurator aquarum felé.[101] A legnevesebb közülük az 1. század végén élő Sextus Iulius Frontinus szenátor volt, aki a Kr. u. 73-ban betöltött consulsága után Kr. u. 97-ben a curator aquarum tisztséget is viselte. A hivatal ellátásának szabályait már Agrippa megírta "Commentarii de aquis" címmel, és bár a mű elveszett, az akkori archívumok adatainak, valamint saját tapasztalatainak felhasználásával Frontinus Kr. u. 97-103 között megírta a "De aquis urbis Romae"-t. Commodus uralkodása alatt kapcsolatba került a curator ad Miniciam tisztviselővel, aminek oka az lehetett, hogy mindkettejük hivatali apparátusa a porticus Minucia vetus közelében volt.[102]
A curator aquarum nagy presztízsnek örvendő tisztség volt, rangban megelőzte a közmunkákért és a Tiberisért felelős curatorokét feltehetően azért, mert az ívóvízellátás biztosítása a polgárok mindennapi élete és a köznyugalom miatt a princeps kitüntető figyelmét is élvezte. A curator aquarum helyettesítésére már Claudius idejében létrehozták a procurator aquarum tisztséget, amely az építkezések és a felújítások felügyeletével segítette felettese munkáját.[103] A hivatalt betöltő személy Claudius idején még egy császári felszabadított volt, majd Traianusnál már egy lovagrendű. A curator aquarum személyzetéhez vízmérnökök, ügyintézők, víztornyok felügyelői, valamint kőművesek is tartoztak. Az irányítása alá rendelt személyzetével együtt a vízvezetékrendszer megbízható működését volt hivatott biztosítani azzal, hogy megakadályozta a szivárgásokat, és elrendelte a karbantartási munkálatokat. Claudius uralkodása alatt jogában állt a magánszemélyek számára vízvételi koncessziókat alapítani, de gyakoriak voltak az engedély nélküli vízvételek is, amit a curator aquarumnak jogában állt büntetni, így jelentős iurisdictióval is bírt.[104]
Az Urbs működtetése szempontjából fontos feladatokat látott el a Tiberis folyóért és a csatornák karbantartásáért felelős római tisztviselő (curator alvei Tiberis et riparum) is.[105] A szennyvizet elvezető csatornák (köztük a cloaca Maxima) a közegészség-ügy szempontjából, a Tiberis folyó medrének és partvonalának gondozása pedig az Ostia tengeri kikötőjéből induló, Rómába érkező szállítmányok eljuttatása és a gyakori árvizek kivédése okán bírt különös jelentőséggel. A Tiberis partvonalának kiépítését Augustus még Asinius Gallus senatorra bízta Kr.e. 8-7 között, majd e feladatok ellátására Tiberius idejében egy öttagú bizottságot hoztak létre szenátori rangúakból, akik közül sorshúzással választották ki az elnököt. Claudius uralkodása idején a sorshúzást a kinevezés váltotta fel, így a hozzáértés lett az elsődleges szempont. Mindemellett Claudius politikai bölcsességről tanúbizonyságot téve továbbra is fenntartotta az öttagú testületet.[106] Érdemes még megjegyezni, hogy Claudius uralkodása alatt a városi procuratori funkcióval bíró tisztviselők száma a téma jeles kutatója, Pflaum szerint három volt:[107] a vízszolgáltatásért felelős (procurator aquarum), az ünnepi játékok megrendezésével megbízott (procurator ludi) és a császári kancellária görög ügyekben illetékes tisztviselője (ad legationes et responsa Graeca).[108]
A curator alvei Tiberis et riparum fő feladata a Tiberis és partvonalának felügyelete, a vízmagasság figyelemmel kísérése, továbbá az áradásoknak és annak a megelőzése, hogy a magánszemélyek személyes használatukra kisajátítsák maguknak a folyó vizét. A folyóparton határköveket helyeztek el, amivel a magánterület és a köztulajdon közötti határt igyekeztek megjelölni. Előfordult az is, hogy magánszemélyek saját kockázatukra az ártérben építkeztek, ezzel is akadályozva a folyó vízszintjének szabályozását.[109] A folyómeder karbantartása is a curator feladata volt, mivel az elsüllyedt hajók és a törmelék akadályozhatta a folyami hajózást, továbbá a folyami kikötők karbantartását és a Tiberist használó hajósok egyesületeinek felügyeletét is ő látta el. Ezen túl a Tiberisbe ömlő szennyvízcsatornák tisztíttatását is neki kellett megszerveznie, emiatt a tisztség nem örvendett túlzott társadalmi elismertségnek.[110]
A principatus kori Róma közigazgatását bemutató tanulmány összefoglalásaként megállapítható, hogy a császári reformok eredményeképpen a város élete szervezettebb lett. Főként a szakértelem, a feladatok hosszú távra történő tervezése és a pragmatikus szemléletű politika segítségével válhatott az Urbs a Római Birodalom jól tagolt és átgondolt elvek mentén működtetett közigazgatási egységgé. Augustus és utódai - a köztársasági intézmények részbeni fenntartásával - a kor kihívásaira választ adni képes, jól igazgatott és hatékony birodalmi fővárossá szervezték Rómát. ■
JEGYZETEK
* A tanulmány a Bolyai János Kutatói Ösztöndíj (20132016) támogatásával készült.
[1] Földi András - Hamza Gábor: A római jog története és institúciói, Budapest 2014[19], 46-51.
- 106/107 -
[2] Petit, Paul: La paix romain, Paris 1967, 139-140.
[3] Pókecz Kovács Attila: A római közigazgatás Claudius uralkodása idején (Kr. u. 41-54.), JURA 21/1 (2015), 100-111.
[4] Humbert, Michel: Institution politiques et sociales de l'Antiquité, Paris 2011, 402-403.
[5] Gaudemet, Jean: Institution de l'Antiquité, Paris 1982[2], 492.
[6] Levick, Barbara: Claude, Dijon 2002, 125.
[7] Lefebvre, Sabine: L'Administration de l'Empire romain d'Auguste à Dioclétien, Paris 2011, 81.
[8] Levick, i.m. 125.
[9] Niccolini, Giovanni: Il tribunato della plebe, Milano 1932.
[10] Benedek - Pókecz Kovács 2014, 35.
[11] Gaudemet, i.m. 492-493.
[12] Parsi-Magdelain, Blanche: La cura legum et morum, RHD 42 (1964), 373-412.
[13] Levick" i.m. 131-132.
[14] May, Gaston: Notes complémentaires sur les actes de l'empereur Claude, in: Revue Historique de Droit Français et Étranger 22 (1944), 105-108.; Giardina, Andrea: Seneca, Claudio e il Pomerio, in: «Alla Signorina». Mélanges offerts à Noëlle de La Blanchardière, École Française de Rome, Rome 1955, 123-140.
[15] Suet. Div. Aug., 30, 1-3.
[16] De Martino, Francesco: Storia della costituzione romana IV/1, Napoli 1962547-565.; Lefebvre, i.m. 82-84.
[17] Chastagnol, André: Le foncionnement de la préfecture urbaine, in: La Rome impériale. Démographie et logistique. Actes de la table ronde de Rome, 25 mars 1944, École Française de Rome, Rome 1997, 111-119.
[18] Suet. Aug., 37: Quoque plures partem administrandae rei p. caperent, nova officia excogitavit : ... prefecturam urbis, ... .
[19] Tac. Ann. 6, 11: Namque antea profectis domo regibus ac mox magistratibus, ne urbs sine imperio foret in tempus deligebatur qui ius redderet ac subitis mederetur; feruntque ab Romulo ... ... impositos. Dein consules mandabant; duratque simulacrum quoties ob ferias Latinas praeficitur qui consulare munus usurpet. Ceterum Augustus bellis civilibus Cilnium Maecenatem equestris ordinis cunctis apud romam atque Italiam praeposuit: mox rerum potius ob magnitudinem populi ac tarda legum auxilia sumpsit e consularibus qui coerceret servita et quod civium audacia turbidum nisi vim metuat. Primusque Messala Corvinus eam potestatem et paucos intra dies finem accepit quasi nescius exercendi; tum Taurus Statilius, quamquam provecta aetate egregie tolaverit, dein Piso viginti per annos pariter probatus publici funere ex decreto senatus celabratus est.).
"Mert hajdanában - amikor a királyok, majd később a tisztviselők kivonultak hazulról -, hogy a város főhatalom nélkül ne maradjon, ideiglenesen választottak valakit, aki igazságot szolgáltatott és hirtelen felmerült ügyekben intézkedett. Mondják, hogy Romuliust ...... iktatta így be; azután a consulok adtak megbízást; és máig él ennek a mása, valahányszor a latin-ünnepek miatt a város élére állítanak valakit, hogy ellássa a consuli tisztet. Különben Augustus a polgárháborúk idején a lovagrendű Cilnius Maecenast tette meg minden római és itáliai ügy irányítójának. Később a főhatalom birtokában, a nép nagy száma és a törvényes segítség lassú volta miatt egy consult választott, hogy féken tartsa a rabszolgákat és a polgárok közül azokat, akik vakmerőségükben zavargásra hajlamosak, ha nem kell erőszaktól félniük. S elsőnek Messala Corvinus nyerte el ezt a hatalmat és néhány napon belül a felmentését is, mivel nem tudta gyakorolni. utána Taurus Statilius, bár előrehaladott korban, kitűnően látta el, majd húsz éven át Piso, kit éppúgy dicsértek, s ki a senatus határozata alapján állami temetésben részesült." (fordította: Borzsák István: Tacitus összes művei, Budapest 2001, 290-291).
[21] Maskin, Nyikolaj Alekszandrovics: Az ókori Róma története, Budapest 1951, (fordította: Borzsák István és Harmatta János), 300.
[22] Tac. Hist. 3, 64: At primores civitatis Flavium Sabinum praefectum urbis secretis sermonibus incitabant, victoriae famaeque partem capesseret: esse illi proprium militem cohortium urbanorum.... "Közben az állam első emberei bizalmas tárgyalásokon arra ösztönözték Flavius Sabinus városparancsnokot, hogy vegye ki részét a győzelemből s a hírnévből; van saját katonasága, a városi cohorsok..."(fordította: Borzsák István: Tacitus összes művei, Budapest 2001, 139.).
[23] Pomp. D. 1, 2, 47: .Cassio Caelius Sabinus successit, qui plurimum temporibus Vespasiani potuit: Proculo Pegasus, qui temporibus Vespasiani praefectus urbi fuit... .
[24] Crook, John: Consilium principis. Imperial councils and counsellors from Augustus to Diocletian, Cambridge 1955, 50 és 177.
[25] Pomp. D. 1, 2, 33: Et haec omnia, quotiens in re publica sunt magistratus, observantur:quotiens autem proficiscuntur, unus relinquitur, qui ius dicat: is vocatur praefectus urbi. Qui praefectus olim constituebatur: postea fere Latinarum feriarum causa introductus est et quotannis observatur, nam praefectus annonae et vigilium non sunt magistratus, sed extra ordinem utilitatis causaconstituti sunt et tamen hi, quos Cistiberes diximus, postea aediles senatus consulto creabantur.
[26] D. 1. 12. 2 (Paulus libro singularis de officio praefecti urbi).
[27] Marc. D. 40, 1, 5: Si quis dicat se suis nummis emptum, potest consistere cum domino suo, cuius in fidem confugit, et queri quod ab eo non manunittatur, Romae quidem apud praefectum urbis, in provinciis vero apud praesides ex sacris constitutionibus divorum fratrum,...
[28] Ulp. D. 49,1,1, 3.
[29] Vitucci, Giovanni: Ricerhe sulla prefectura urbi in età imperiale, Roma 1956, 118.
[30] Ulp. D. 48, 2, 5; Ulp. D. 1, 12, 1, 5
[31] Ulp. D. 1, 12, 1, pr.; Ulp. D. 1, 12, 1, 4.
[32] Vitucci , i.m. 119.
[33] Ulp. D. 1, 15, 5: . eos autem, qui dolo fecisse incendium convincentur, ad Fabium Cilonem praefectum urbi amicum nostrum remittes... .
[34] Ulp. D. 12, 1, 3; Ulp. D.48,22,6, 1; Ulp. D. 48, 22, 14, 2.Ulp. D. 32, 1, 4.
[35] Vigneaux, Paul Emile.: Essai sur l'histoire praefectura urbis á Rome, Paris 1896, 71.
[36] Ulp. D. 12. 1.
[37] l. Vigneaux, 1896,
[38] Durry, Marcel: Les cohortes prétoriennes, Paris 1938, 84.; Fries, Helmut: Die cohortes urbanae, Köln-Graz 1967, 41-42.
[39] Cosme, Pierre: L'armée romaine. VIII[e] s. av. J.-C. - V[e] s. ap. J.-C., Paris 2009, 84-87.
[40] Gros, Pierre: Les édifices de la bureaucratie impériale: administration, archives et services publics dans le centre monumentale de Rome, in: Pallas 55 (2011), 107-126.; Lefebvre, i.m. 84-89.
[41] Lefebvre, i.m. 92.
[42] Suet. Aug, 37, 1-2.
[43] Lefebvre, i.m. 94.
[44] Cass. Dio. 60,11; Tac. Ann. 12,43,1.
[45] Virlouvet, Catherine: Famines et émeutes à Rome des origines de la République à la mort de Néron, Rome 1985, 98102.
[46] Suet. Cl. 18, 4.
[47] Levick, i. m., 143.
[48] Gai. Inst. 1, 32c; Ulp. Reg. 3, 6; Suet. Cl. 19.; Bessenyő András: Római magánjog. A római magánjog az európai jogi gondolkodás történetében, Budapest - Pécs 2010[4], 168.
[49] Suet. Cl. 20.
[50] Suet. Cl. 25, 6.
[51] Gros, i. m., 84-89.
[52] Pflaum, Hans-Georg: Les procurateurs équestres sous la Haut-Empire, Paris 1950, 56.
[53] Suet. Div. Aug. 37.
- 107/108 -
[54] Lefebvre, i.m. 95-96.
[55] l. Pavis d'Esturac, Henrietta: La préfecture de l'annone, service administratif impérial d'Auguste à Constantin, Rome 1976.
[56] Pflaum, Hans-Georg: Abrégé des procurateurs équestres, Paris 1974, 27-28.
[57] Lefebvre, i.m. 96.
[58] l. Roddaz, Jean-Michel: Marcus Agrippa, Rome 1984.
[59] Suet. Div. Aug. 30, 2: ...Adversus incendia excubias nocturnas vigilisque commentus est;... .
[60] Paul. D. 1, 15, 2-4.
[61] Rotondi, Giovanni: Leges publicae populi romani, Hildesheim 1962, 464-465.
[62], Sablayrolles, Robert: Libertinus miles. Les cohortes de vigiles, Rome 1996, 83.
[63] Sablayrolles, i.m. 104.
[64] Sablayrolles, i.m. 129-132.
[65] Paul. D. 1, 15, 3, pr. (libro singulari de officio praefecti vigilum): Nam salutem rei publicae tueri nulli magis credidit convenire nec alium sufficere ei rei, quam Caesarem. Itaque septem cohortes opportunis locis constituit, ut binas regiones urbis unaquaeque cohors tueatur, praepositis eis tribunis et super omnes 'spectabili' viro qui praefectus vigilum appellatur.
[66] CIL, 14, 4378.; Sablayrolles, i.m. 87-91.
[67] Sablayrolles, i.m. 95-103.
[68] Paul. D. 1,15,3, 3 (libro singuli de officio praefecti vigilum): Sciendum est autem praefectum vigilum per totam noctem vigilare debere et coerrare calciatum cum hamis et dolabris,... .
[69] Pomp. D.1,2,2, 33 (libro singulari enchiridii): Praefectus annonae et vigilum non sunt magistratus sed extra ordinem utilitatis causa constituti sunt.
[70] Paul. D. 1,15,3,1 (libro singuli de officio praefecti vigilum): Cognoscit praefectus vigilum de incendariis, effractoribus, furibus, raptoribus, receptatoribus, nisi si qua tam atrox tamque famosa persona sit ut praefecto urbi remittatur. Et qui plerumque incendia fiunt culpa inhabitatium, aut fustibus castigat eos qui neglegenter ignem habuerunt aut severa interlocutione comminatus fustium castigationem remittit.
[71] Sablayrolles, i.m. 105.
[72] Ulp. D.1,15,5 (libro singulari de officio praefecti urbi): Imperatores Severus et Antoninus Iunio Rufino praefecto vigilum ita rescripserunt: Insularios et eos, qui neglegenter ignes apud se habuerint, potes fustibus vel flagellis caedi iubere. eos autem, qui dolo fecisse incendium convicentur, ad Fabium Cilonem praefectun urbi amicum nostrum remittes;... .
[73] Sablayrolles, i.m. 105-106.
[74] Paul. D.1,15,3 (libro singulari de officio praefecti vigilum): Adversus capsarios quoque, qui mercede servanda in balineis vestimenta suscipiunt, iudex est constitutus, ut, si quid in servandis vestimentis fraudulenter admiserint, ipse cognoscat.
[75] Sablayrolles, i.m. 108-110.
[76] Ulp. D.7,17,1.
[77] Sablayrolles, i.m. 110-112.
[78] Ulp. D. 11,4,1,2.
[79] Paul. D. 1,15,.5 (libro singulari de officio praefecti urbi): ...fugitivos conquire eosque dominis reddere debes.
[80] Lefebvre, i.m. 89-91.
[81] Sablayrolles, i.m. 104.
[82] Sablayrolles, i.m. 96-100.
[83] Suet. Calig. 40-41.
[84] Suet. Vespas. 16.
[85] Salles, Catherine: La Rome des Flaviens. Vespasien, Titus, Domitien, Paris 2002, 231-234.
[86] Lefebvre, i.m. 103-104.
[87] Beaujeu, Jean: A-t-il existé une direction des musées dans la Roma impériale?, in: Comptes rendus des séances de l'Académie des Inscriptions et Belles-lettres 126/4 (1982), 681.
[88] Lefebvre, i.m. 96-98.
[89] May, Gaston: Les sénatusconsultes Hosidien et Volusien, in: Revue Historique de Droit Français et Étranger 14 (1935), 1-25.
[90] Salles, i. m., 85.
[91] Daguet-Gagey, Anne: Septime Sévère. Rome, l'Afrique et l'Orient, Paris 2000, 318.
[92] Pflaum 1950, i.m. 73.
[93] Beaujeu, i.m. 681-683.
[94] Lefebvre , i.m. 97.
[95] Lefebvre, i.m. 98.
[96] Front. de aquis, 5.
[97] l. Peachin, Michael: Frontinus and the curae of the curator aquarum I., Stuttgart 2004
[98] Front. de aquis, 99.
[99] Front., de aquis, 102.
[100] Front., de aquis, 116
[101] Levick, i.m.145.
[102] Lefebvre, i.m. 98-101.
[103] Front., de aquis, 105-106.; Pflaum 1950, i.m. 42.; Levick, i.m. 145.
[104] Lefebvre, i.m. 101-102.
[105] Texier, Charles: Mémoie sur les ports situés à l'embaucheure du Tibre: le port d'ostie, le port de Claude, le port de Trajan, in: Comptes rendus des séances de l'Académie des Inscriptions et Belles-lettres 1 (1857),104.
[106] Lefebvre, i.m. 102-103.
[107] Pflaum 1974, i.m. 12.
[108] Pflaum 1950, i.m. 42.
[109] Suet. Div. Aug., 30, 1-2
[110] Lefebvre, i.m. 102-103.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző tanszékvezető egyetemi docens, PTE ÁJK Római Jogi Tanszék.
Visszaugrás
